Hónap: 2017 április

A Ladók-völgyhíd a gyimesi vonalon.

admin
A Ladók-völgyhíd a gyimesi vonalon.

 

Lóvész kitérő állomást elhagyva 10%-os emelkedésben és két egyértelemben kanyarodó 300 m sugarú ív között hidalja át a vonal a Ladók-völgyet. A két ív közti közbenső egyenes hossza 65,5 m, s így a 112,45 m hosszú híd mindkét ív átmeneti görbéjébe is belenyúlik. A völgyhíd két ellenfalon és hat pilléren nyugvó hét, egyenkint 12 m nyílású teljes félkört képező boltozatból áll – és a völgyet egész szélességében hidalja át. A csatlakozó kúpok – kivált a Gyimesi felőli csak csekély földmunkát kívántak, a Csíkszereda felőli kúp lábánál a terep meredek esése következtében szárazon falazott támaszfal alkalmazása vált szükségessé főképpen azért, hogy a támaszfal a híd első pillérét a földkúp egyoldalú nyomásától tehermentesítse. A híd 112,45 m hosszától a hét nyílásra 84 m, a hat középpillérre vállban mérve egyenkint 2,50 m, a csíkszeredai ellenfalra 5,65 m, a Gyimes felőli ellenfalra pedig 7,80 m esik. A pályaszín magassága a völgy legmélyebb pontja felett 31 m, a közpillér magassága az alaptól a boltvállig 23,90 m. Mint ebből látható, a középpillér méreteivel a legkarcsúbb völgyhídpillérekkel vetekedik.

A pillérek válltól lefelé szélesbedő hajlása a pillér vastagsága irányában mérve 1/30, a pillér hossztengelye irányában 1/20 volt. A völgyhíd szélessége a pályaszín magasságában – mint egyvágányú kőhidainknál rendesen 4,50 m tett ki, hogy a hídon esetleg vonatok áthaladásakor tartózkodó egyének elférjenek, a harmadik, illetőleg hatodik pillér tengelyében egymással szemben egy-egy, összesen négy kitérő erkélyt rendeztek el. A boltozatok mögötti hátfalazás 1/10 hajlással esik a szomszédos pillérek középvonala felé, honnan 10 cm belső átmérőjű vascsövek vezetik ki a homlokfalak közötti kőrakáson átszivárgó csapadékvizet. A vízmentesítést 5 cm vastag portland cementréteg eszközölte.

A pillérek és ellenfalak alapozása igen kedvezően alakult, a legtöbb helyen már 2-2,5 m mélységben eléltük a gneisz sziklát, mely a legkitűnőbb alapfenéket szolgáltatta s csupán egy pillérnél kellett mintegy 5 m mélységig a szilárd gneiszszikláig a terep alá lemélyíteni. Az alapozás ezen kedvező viszonyaira való tekintettel választották a 12 m-es nyílásokat, mert 5-7 m mély alapok mellett a pillérek és nyílások számának kevesbítésével 15 m-es nyílások gazdaságosabbak lettek volna. A völgyhíd az alapfalazat és a boltozatok mögötti hátfalazat szabálytalan terméskőből, a pillérek és homlokfalak réteges terméskőből, a boltozatok vagdalt kőből és a pilléreket koszorúzó párkányzat, valamint a homlokfalakat lefedő párkányfalazat faragott kőből való. Valamennyi falazatrészt brassói portlandcement-habarcsba fektették, a keverés aránya 1:4 volt, csupán a boltozatoknál a zárkő felé haladólag alkalmaztunk jobb keverő arányt.

A szabálytalan és réteges terméskőfalazatokhoz a Ladók-völgy lejtőin nyitott kőbányákban termelt gneisz-t használtuk, mely éppen e helyen eltérőleg az e környéken található gneiszoktól némi szabályos rétegzést mutatott s így lehetségessé vált belőle a szükséges réteges terméskőmennyiséget kitermelni. A szükséges vagdalt és faragott követ azonban a közelben nem állíthatták ki s így azok nagyobb részét a zsögödi és hargitai trachytbányákból, egy csekélyebb részét a gyimestarhavasi homokkő és kovakonglomerátbányákból, tehát 25-40 km távolságról tengelyen vagy télen át szánokon szállították a helyszínére. A pillérek és homlokfalak réteges terméskő falazatát 0,25-0,40 m rétegmagasságú kövekből falazták, az egyes köveknek a rétegeknek megfelelő vízszintes féklapokkal kellett bírniok, úgy azonban, hogy az egyes kövek két-három rétegbe is átnyúlhattak. Minden 3 m magasságban a falazat felszínét vízszintesen, gondosan kiegyenlítették és egy 0,4 m vastag átmenő vagdalt kőréteget falaztak be, szilárdabb kötés, a nyomás egyenletes elosztása és az egyenletes ülepedés elősegítése céljából. A fekvőhézagok vastagsága átlag 15 mm-re rúgott. Hasonló falazatnemeknél ez a méret a hézagok vastagságára a legcélszerűbb, kisebb hézagvastagság mellett a habarcs hamar szárad és nem tapadhat teljesen a kőanyaghoz, nagyobb hézagok alkalmazása esetén pedig az ülepedés jelentékenyebbé válik és a stabilitást kártékonyán befolyásolja.

A pilléreket a boltvállnál két, egyenkint 0,4 m vastag és 0,15-0,15 m-rel kiugró vagdalt kőréteg tetőzi be, melyek a boltozat nyomását viszik át a pillérfalazatra, ezenkívül kiugrásukkal boltozás közben a boltívek felvételére szolgáltak. A boltozatok, valamint 3,75 m magasságra a boltvállak fölött, a boltfalak közötti összefalazást is vagdalt kőből készítették. A bolterősség a zárkőnél 0,85 m, a tulajdonképpeni boltvállnál 1,59 m volt, a boltozat belső sugara 6 m, a külső sugár 8,25 m volt. A látható külső felszínekben azonban architechtonikus hatás elérése céljából a boltozat 0,85 m erősnek van előtüntetve.

A boltozat vagdalt köveit kiváló gonddal dolgozták meg, a futó kövekkel nagyméretű kötő kövek váltakoztak, a kövek mintegy harmada volt kötő, melyek 0,85-1,20 m mélyen nyúltnak be a boltozatba. A boltozatban a rétegmagasság a mellső fal felszínén mérve 0,36-0,40 m volt, a fekvőhézagok vastagsága átlag 10 mm-t tett ki. Boltozás közben a habarcs keverésének arányát fokozatosan javítottuk, úgy, hogy a zárkőnél a keverés aránya 1:3 volt. Minthogy a völgyhíd tervezetében az erősebben méretezett, úgynevezett csoportpillért – mely a boltozatok falazását két vagy több csoportra osztva, a szélső pillér elnyomatásának veszedelme nélkül lehetővé tette volna – mellőzték, okvetetlen szükségessé vált valamennyi nyílás boltozását egyidőben végezni, különös gondot fordítván arra, hogy a boltozatok magassága valamennyi munkahelyen egész a zárkő elhelyezéseig egyenlő maradjon. Azt a kivált a francia mérnököktől alkalmazott módszert, mely szerint az egyes nyílások boltozatai lépcsőzetesen növekedő magasságban tartva, külön-külön zárják, a vele járó nagy időveszteség miatt nem használhattuk. A fent említett körülmény tehát a boltozás munkáját meglehetősen megnehezíttette, mindamellett a boltfalazatnak egyenlő magasságban való tartását következetesen keresztülvittük és így sikerült a pillérek legcsekélyebb egyoldalú túlterhelése nélkül mind a hét boltozatnak egy időben való zárása.

A boltozati mintaívek látható elrendezéssel, gondos lekötéssel és az egyes alkotórészek pontos összeillesztésével készültek, a felfekvés és a kiszerelés szabályozására széles gyalult kemény faékeken nyugodtak. Egy-egy nyílásban öt mintaív volt elhelyezve s a gondos lekötést, valamint a mintaívek helyes méretezését bizonyítja, hogy valamennyi nyílásban a mintaíveknek behajlása a legnagyobb teher alatt csupán 3-4 mm-t tett ki – csak egy nyílásban fokozódott ez a hajlás 8 mm-re. Hogy a mintaíveknek falazás közben történő deformációját és ennek következtében a boltozatok úgynevezett törési hézagainak szokásos megnyílását elkerüljük, melyek, ha magukban véve esetleg talán nem is veszélyesek, de a vízmentesítő cementréteg megsérülése és ez által a nedvességnek a boltozatba való behatolása következtében már magukban hordják a falazat romlásának csíráit – a boltozás előhaladásához képest a mintaíveket azok tetején fokozatosan megterheltük, ílyformán sikerült is a törési hézagok megnyílását tökéletesen megakadályoznunk.

Fontos kérdés boltozatok létesítésénél – és a vélemények erre nézve nagyon elágazók -, mikor szereljük ki a boltozati mintaíveket, illetőleg mikor eresszük meg a mintaívek alatti ékeket vagy másnemű alátámasztásokat. A legtöbb helyen – mondhatni általánosságban – a mintaíveket közvetetlen a boltozatok zárása után mindjárt megeresztik. Ezt az eljárást avval okolják meg, hogy a még meg nem keményedett habarcs könnyebben – és anélkül, hogy a boltozatban káros feszültségek léphetnének fel – alkalmazkodhatik a kiszerelés után beálló egyensúlyi helyzethez. Ezzel szemben – kivált újabban – mások azt állítják, hogy elsősorban a boltozatoknak stabilitás tekintetében annyira káros deformációját, tehát annak, ezt főképpen előidéző süllyedését kell lehetőleg korlátozni. E célból tehát a boltozati mintaíveket, melyek kellően méretezendők, mindaddig, míg a habarcs az egész boltozatban lehetőleg meg nem keményedett, nem szabad megereszteni. Keményebb habarcs ugyanis a kiszerelés után csak kevéssé fog a boltozat nyomásával engedni, míg a lágyabb habarcsnál ez nagy mértékben beáll, sőt a lágy habarcs ki is folyhat a fekvőhézagokból, azok összeszorítása közben, mi a boltozat belső felszínének kisebbedése mellett annak nagymértékű deformációját, sőt összeomlását is okozhatja, amire már volt példa a gyakorlatban is. Az újabb időben, számos kisebb-nagyobb nyílású hídnál tett megfigyelések és tapasztalatok alapján, az utóbb említett nézet helyessége bizonyult be. Amennyiben itt saját tapasztalataimra is hivatkoznom lehet, megemlítem, hogy számos boltozott hídnál, valamint több mint kétszáz alagúti gyűrűnél tett megfigyelésem szerint ennek az eljárásnak soha semmi hátrányát nem tapasztaltam, ellenkezőleg a boltívek kiszerelése a habarcs teljes megkeményedése után minden egyes esetben jónak bizonyult. Ma már különben úgyszólván általában ezt az eljárást követik, sőt az osztrák és németországi feltétfüzetek azt szorosan elő is írják. Az Arlbergvasút, még inkább a woronienka-staniszlaui vonal nagy boltozott hídjaival is így jártak el, a 65 m nyílású jaremcei Prut-híd boltozata a 8 hét után történt kiszerelésnél alig pár millimétert süllyedt, az osztrák mérnökegylet boltozati bizottságának kísérleteikor szerepelt 23 m nyílású terméskőboltozat süllyedése a hat hét utáni kiszerelésekor csak 0,5 m-t tett ki. Ellenben például a Werden melletti Aller-híd 14 m nyílású boltozatainak közvetetlen a zárkő elhelyezése után történt kiszerelésénél a süllyedés 24-90 mm-ig váltakozott.

Magától értetődik, hogy a Ladók-völgyhíd mind a hét nyílásánál is az előbbi eljárást követtük, a kiszerelés után a boltozatokon mérhető süllyedést nem észleltünk és semmi néven nevezendő repedés vagy az alakváltoztatásnak más jelei sem mutatkoztak. A boltozatok fölötti hátfalazást a törési hézagokon felül még a kiszerelés előtt létesítettük, ezt a gyakorlatban sokszor elmulasztják, pedig kivált teljes félköralakú boltozatoknál erre feltétlenül szükség van, mert anélkül a nyomásgörbe kilép a boltozat középrészéből és ennek következtében deformációk és repedések állnak elő a boltozatban.

(…)

Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye

Arcanum Digitális Tudománytár

Erzsébet királyné utolsó látogatása Budapesten

admin
Erzsébet királyné utolsó látogatása Budapesten

 

Érdekes kép készült Koller tanár utódai (Forché és Gálfy) fényképészek budapesti műtermében, mely azt a jelenetet tünteti fel, amint a boldogult Erzsébet királyné felséges férjével legutoljára elutazik Budapestről, hogy fájdalom, oda többé vissza ne térjen. E jelenet megörökítésének eszméje Ferenczy Ida úrnőtől származott, ki a kép elkészítésénél is több ízben részletes utasítást és tanácsot adott, e kép létrehozásával is a boldogult királyné iránt érzett mély kegyeletének és hálájának kívánván újabb jelét adni.

A kép, mely a királyi fogatot a Nyugati pályaudvar közelében tünteti föl, nem fényképfölvétel után készült, hanem különböző képekből van összeállítva. A boldogult királynéról ugyanis élete utolsó éveiből fényképi felvételek egyáltalában nincsenek, tehát ezen a képen látható arcmása régebbi képei s emlékezet után van megalkotva, de ruházata teljesen az, amelyben bennünket utoljára elhagyott, ugyanaz a hajviselet is, valamint a kezében levő legyező. S mindez a legnagyobb gondossággal, legpontosabb részletességgel van földolgozva a képen. És hogy az egész teljesen korhű legyen, a kocsit, a bakon ülő kocsissal és udvari szolgával, s az akkor használatban volt lovakkal együtt, mind lefényképezték. Az így nyert részletek fölhasználásával készült a platinotyp kép, melynek másolatát itt közöljük.

Őfelsége, midőn a képet f. évi márciusban a budai királyi palotában megtekintette, teljesen hűnek nyilvánította azt és megelégedésének adott kifejezést a munka sikerülte fölött. Szintén meglepőnek találta s dicsérettel halmozta el Mária Valéria főhercegasszony is, akinek az eredeti kép most birtokában van.

 

Vasárnapi Újság, 1900.

A zselizi nagy tölgyfa, 1866.

admin
A zselizi nagy tölgyfa, Greguss János rajza, 1866.

 

Zseliz határában egy feltűnő természeti nevezetességet találunk s ez amaz óriási ős tölgyfa, mely fakastélynak is neveztetik. Ezen ősrégi tölgy Zseliztől negyed órányira a Garamon túli nagyberki erdőrészlet szélén áll. Kora körülbelül 600 évre tehető s bár már sokat szenvedett, még mindig dús lombozatot s nagy életerőt mutat. Törzsöké, melynek kerülete (3 és fél lábnyi magasságban) 26 láb és 4 hüvelyk, belül üres. Átmérője a föld színénél 7 láb 7 hüvelyk. Ezen tölgy belső üregét az Eszterházy-család régebben szobává alakította át, középen kerek asztal és ülőpadok állottak. Az asztal romjai s a szobafestés nyomai még ma is láthatók, a padokon 18 ember kényelmesen elférhetett. Most már csak ide tévedt utasok, vadászok és pásztorok használják néha menhelyül az idő viszontagságai ellen.

 

Garamszeghy, Vasárnapi Újság, 1866.

 

A zselizi fakastély pusztulása.

Nevezetes faóriás pusztult el a múlt évben, amelyet Közlönyünk olvasói Lengyel Bálint leírásából ismernek, aki a T. T. K. 1897. évfolyamának 446. lapján ezt írta róla: ,,A barsvármegyei Zseliz határában találunk egy feltűnő nagyságú tölgyfát, melyet fakastélynak is neveznek. Ez ősrégi tölgy (Quercus pedunculala) Garamzseliztől negyedórányira, a Garamon túl fekvő Nagybereki-erdő szélén áll. Kora körülbelül 600 évre tehető s bár már sokat szenvedett, mert egyes nagyobb ágait a vihar letördelte, még mindig dús lombozatú s nagy életerőről tanúskodik. Törzse, melynek kerülete 3,5 lábnyi magasságban 26 láb és 4 hüvelyk, belül üres. Átmérője a földszínén 7 láb 7 hüvelyk. E tölgy belső üregét az Esterházy-család régebben szobává alakíttatta át. Közepén kerek asztal és ülőpadok állottak. Az asztal romjai s a szobafestés nyomai még ma is láthatók. A padokon 15-18 ember kényelmesen elférhetett. Most, mint Gedeon Kálmán ottani lakos írja, csak odatévedő utasok, vadászok és pásztorok használják néha menedékül az idő viszontagságai ellen.” A fakastélynak Közlönyünk ugyanezen száma jól sikerült képét is közölte.

Most Schilberszy Károly hiteles hírt hoz tudomásunkra. Karácsonyi Sándor ny. főerdőtanácsos alábbi sorokban tudatta vele a zselizi fakastély pusztulását: „Magyarország egyik legvastagabb és legöregebb fája a zselizi, a nép által fakastélynak nevezett, közel 17 méter kerületű, majdnem 5,5 méter átmérőjű kocsányos tölgy volt, amely a Garam lapályán a balparti tölgyes erdők közt állott és élt még a tavalyig. Kikorhadt üregében egy, a hangyahullás ellen kideszkázott szoba volt, rendes ajtóval és ablakkal, asztalkával és 6 ülőhellyel. Korát több természetvizsgáló 1000 évnél többre becsülte. Most otthon járva hallottam, hogy a tavalyi nagy esőzések lyukas, 2-3 méter átmérőjű ágcsonkjain keresztül annyira átáztatták korhadt belsejét, hogy az így súlyossá vált koronát a törzs nem bírván el, a fát egy szélvihar kidöntötte és ősszel pajkos gyerekek meggyújtották taplós-pudvás fáját, míg végül hamuvá égett az egész fa.”

Rapaics Raymund, Természettudományi Közlöny 1934

Garamzseliz, Greguss János rajza, 1866.

admin
Garamzseliz, Greguss János rajza, 1866.

 

Garam-Zseliz meglehetős nagy magyar falu Bars vármegyében, a Lévától Esztergomba vívő országútban, e két hely közt csaknem középen, és jobb partján a Garam vizének, amelyen állandó révje van. A Garam völgye itt már meglehetős széles, mondhatni, síkká válik, s igen jó termékenységű. Szántóföldje, rétje, legelője bőven és kitűnő minőségű lévén a gr. Breunereknek – kik gróf Eszterházy-ágon bírják – igen szép gazdaságuk virágzik itt, s különösen jeles merinójuhászatuk, míg a volt úrbéresek sok szarvasmarhát tenyésztenek. A csinos falut, mely uradalmi s postahivatali székhely, kat. és reform. templomai s a földesuraság szép kastélya, kertje, gazdasági épületei és újabb időben felállított szeszgyára díszítik.

Ez rövidre összevonva, a szorgalmas lakosokkal bíró, virágzó helység jelleme. Lássuk, múltjáról mit tudunk. Zseliz különösen a Rákóczi-világban játszott szerepet, a midőn stratégiai pontul szolgált. Míg ugyanis Esztergomot a császáriak bírták, s a trencséni ütközet után (1708) a bányavárosokat is elfoglalták, addig másrészről Érsekújvár a kurucoknak a felvidéken leghatalmasabb erőssége védbástyája vala, amelyből a felföldöt egész Pozsonyig, Nagyszombatig, Nyitra váráig hódolva tarthaták. Hogy a főerejökkel a Tisza vidékén tanyázó Rákóczi hívei e nevezetes erősségükkel összeköttetésüket fenntartsák, és viszont az esztergomi és bányavárosi németeket egymástól elrekesszék, egy 10-12000-nyi hadtestük Bottyán János tábornok parancsnoksága alatt a bányahegyek és a Duna, vagy szorosabban meghatározva: a Szentbenedek és Esztergom s Korpona és Vác között hosszas négyszögöt képező területre ékelé be magát és ott erős állást fogott, hol a bányavárosokat, hol Esztergom és Buda táját fenyegetve, hol pedig az érsekújváriaknak nyújtva segítséget. Főállomásai e hadtestnek Szécsény, Balassagyarmat és Ipolyság valának.

1709 elején a kurucok Újvárba nagyobb mennyiségű élelmi és hadiszert akarának beszállítani Rákóczi rendeletéből, azért febr. első napjaira Károlyi Sándor is fölérkezék a tiszántúli hadakkal – a rettenetes havak dacára is – Bottyán segélyére. A szállítmányok készen voltak, hídjok is állott a Garamon, Zselizen alul Csatánál, különben ekkor még a folyam jege is meglehetős erős volt. A két tábornok úgy egyezett meg, hogy míg Bottyán a bányavárosokon, Szentbenedeken, Esztergomban lévő németekre vigyáz, kitöréseiket gátolja, sőt, mennyire lehet, becsapásai által nyugtalanítja őket, addig Károlyi haderejük nagyobb felével átmegy a Garamon s a szállítmányokat beviszi Újvárba, így is történt. Károlyi Szécsényből – Bottyán főhadiszállásáról – febr. 7-én megindult mintegy 10000 huszárral. Seregéből két erős dandárt kiválaszta, az egyiket Galántai Balogh Istvánnal Barsnál költöztetvén által a Garamon, Nyitra és Tapolcsány felé száguldoztatá, hogy az ellenség figyelmét arra vonja, addig a másik dandárt Ebeczky István vezérlete alatt a csatai hídnak s onnét egyenesen Újvárnak indítja, maga pedig a hadnak derekával, centrumával februárius 9-én mint legalkalmasb átszálló helyen, Zseliznél költözik által, s még az nap Farnadig, aztán Jászfaluig hatol előre. A terv jól sikerült. A három hadoszlop közül legelőször Ebeczkyé érkezett tetemes szállítmánnyal Érsekújvárba, azután a többiek. Még néhányszor vissza is mentenek és ismételték a szállítást, úgy a Garam és Zsitva között fekvő falukról is minden található élelmet Újvárba takarítottak. Egyszerre azonban a havak olvadozni s a folyamok jege bomladozni kezdvén, nehogy az árvíz miatt a Garamon túl rekedjenek, hirtelen vissza kelle jőniök. Károlyit febr. 14-én már ismét Zselizen találjuk, s 16-án Szécsény táján. E napon a Zsitva jege már beroskadt, másnap a Garamét sem lehete már járni, s a szállításokat még csak a csatai hídon át folytathatták nehány napig Balogh és Ebeczky. Majd a nagy havak olvadásától rendkívül kiáradott folyamok az egész síkot elboriták, a Nyitrából és Komáromból kijött németeknek pedig febr. 23-án sikerült a csatai hidat, úgy a Zsitva hídját lerombolniok, az összeköttetés Újvárral eképp, legalább míg az árvizek lezajlanak, megszakíttatott. Károlyi ez időközt arra használá föl, hogy az Alföldön a rácok ellen tétetett egy fordulást, Bottyán pedig arra, hogy a bányavárosokat keményebben kezdte szorongatni, másrészről viszont újra nagy mennyiségű élelmiszert halmoztata össze, majdan Újvárba küldendőt és a csatai lerontott híd helyett hajóhidakat készíttetett a Garam áthidalására.

Aminthogy mihelyt az árvizek leapadtak, már ismét együtt volt a két tábornok, s készült. Az átkelést legjobbnak ítélték Zseliznél, s Bottyán, hogy új hídját – mely annyi hajóból állott, hogy a Garamot egymás mellett kétszer is általhidaltathatta – biztosítsa, már április elején gondoskodott, hogy az illető helyen, a zselizi határon mindkét parton alkalmas hídfősáncok készíttessenek. Ez erődök ápr. 20-ra készen álltak, őrségül Csajághy János brigádájából 1200 gyalog s ágyúk rendeltettek beléjük, s a híd berakásával Zsámboki Nagy István ezredes bízatott meg.

Bottyán és Károlyi április 23-án megindíták a hadakat és élelemszállítmányt, s másnap Balassagyarmatnál táboroztak. Zsámboki ekkor vitte a híd hajóit Zselizhez, s 29-ére a kettős híd e falu előtt készen álla, erődjeiben a hajdúság vigyázott. Tábornokaink 25-én Ipolyságra szálltak. A hadak egy része azonban, 4000 emberből álló, már Visknél áll vala, Ebeczky Istvánt pedig egy dandárral Zsámboki után a Garamig küldötték előre. Április 29-én már magok a tábornokok is a Garam partján, a zselizi híd előtt, táboroztak az összes élelmi szállítmánnyal, s az érsekújvári őrség felfrissítésére szánt új hadakkal, s még az nap este küldöttek által száguldóul gyors lovas csapatokat, úgy Újvár mint Nyitra és Tapolcsány, továbbá Esztergom és Komárom felé.

Másnap, április 30-án kora hajnalban megfútták a riadót a zselizi kuruc táborban, mindnyájan fölkerekedtek. Minthogy 200 szekérnél többet szállítmány alá nem hajthattak össze, Károlyi még 3000 lovasnak is mindegyiknek egy egy zsák lisztet köttetett lovára, s ezekkel és a szekereket őriző 1000 gyaloggal ő vezérelte a szállítmányt, míg Bottyán és alatta Ebeczky 4000 huszárral két oldalt járva fedezték Károlyit, és az élelemszállitást megakadályozni akaró németeket, akik Heisterrel s Valissal 3000-en Mocsonokról, s Bruckenthallal másfélezren Esztergomból kiindulván, egyszerre csaptak reájuk, győzelmesen visszaverték. Eképp Bottyán egész a mocsonoki s tapolcsányi sáncokig űzvén vissza Heistert, Ebeczky pedig a párkányi hídfőig Bruckenthalt. Míg ők így csatáztak, Károlyi az élelemmel és friss néppel szerencsésen beérkezett Újvárba. A zselizi hidat ezalatt jól őrizte Csajághy. A két tábornok másnap, május elsején, miután Érsekújvárt hosszú időkre fölszerelték, visszaszállott a hídon, melynek fölszedését Csajághy a zselizi hídfőerődből 1709. május 2-án költ levelében már sürgeti, mivelhogy az itt őrséget képező hajdúkra immár Divény s Fülek táján nagyobb szükség vala. Különben is, a Garam gyorsan leapadván már a gázlókra is nemsokára több helyütt lehetett számítani. Néhány nap múlva azért fölszedette Bottyán tábornok a zselizi hidat, s csak egypár nagy kompot hagyva ottan, hajóit vissza Szécsénybe szállíttatá, s a hídfősáncokból is kivonta az őrséget. Nem tudjuk, e sáncok nyomai látszanak-e még.

Íme ez volt Zseliz történeti szereplése Rákóczi háborúja alatt. Mindezek pedig bővebben olvashatók Thaly Kálmán Bottyán János tábornok élete s hadjáratai című nagy történelmi munkájában, ahonnét adatainkat merítettük.

Garamszeghy, Vasárnapi Újság, 1866.

 

 

B. Jósika Miklós lakása Szurdokon

admin
B. Jósika Miklós lakása Szurdokon.

 

A magyar regényirodalom egyik elsőrendű bajnokának s különösen a történeti regény tulajdonképi meghonosítójának hazánkban, a hazafi érdemeiért is oly tiszteletre méltó Jósika Miklósnak szurdoki lakását tünteti föl jelen képünk, a bájos környezet egy kertrészletével. Olvasóink, kiket a néhány év előtt száműzetésében elhunyt költő oly gyakran vezetett a képzelet szárnyain a múlt dicső emlékei között, kik alkotásaiban annyiszor találtak gyönyört, s kik előtt Erdély történeti neveit oly népszerűekké tette vonzó leírása, bizonyosan örömmel fognak e képre tekinteni. Az ősi lakot látják magok előtt, melynek falai közt Jósika legjobb és legkedveltebb történeti regényeit, Az utolsó Báthorit, A cseheket Magyarországon, Zólyomit és Zrínyi, a költőt írta. Köztudomású, hogy Jósika rendesen egy ívet írt mindennap, s a nap megmaradt részét baráti társaságban, férfias mulatságban, nevekedő gyermekei körében, könyvei közt és kertje árnyas sétányai alatt megosztva töltötte. Rendesen korán kelt s reggel dolgozott, de gyakran történt, hogy éjjel fölébredt s a gondolatot, mely éber lelkében támadt, azonnal papírra tette, ilyenkor a legszokatlanabb éji órában is hosszasan csillámlott ablakán a lámpavilág.
Szurdok kis oláh falucska, mely alig 80 házból áll, Erdély Belső-Szolnok megyéje egyik szélső pontján, hol Közép-Szolnok, Doboka s Kővárvidék határai érintkeznek vele, Déstől, a megye fővárosától hét mérföldnyire fekszik. A költő e kis oláh faluban önmagán, házi körén s látogató barátain kívül semmi társaságot nem talált. Mégis kedvenc helye volt az neki, s a forradalom előtt többnyire ott töltötte az egész évet. A munka és a képzelődés vidámmá tették napjait. Akivel ily két őrangyal lakik egy fedél alatt, nem ismeri az unalmat. Nem messze volt híres barátja, b. Wesselényi Miklós, Zsibón, gyakran fölkereste a Gräfenbergből világtalanul hazatértet a forradalmat megelőzött utolsó években, mint viszont őt is Wesselényi vendégei.
A szurdoki ős családi lak történetileg is nevezetes. Itt ebédelt 1705-ben nov. 11-én a kastély akkori urával II. Rákóczi Ferenc, midőn hírül vette, hogy Herbeville német tábornok 25000 főből álló seregét Zsibónál megtámadta, s a Szamos partjain a Piszkolc hegye alatt elterülő térségen foly már a harc. A fejedelem azonnal lóra veté magát, de Szurdokról menve seregéhez nem közelíthetett, csak az említett hegyre ment fel s onnan tekintett vissza, a vesztett csata után serege romjaira. A hegyet azóta a nép Rákóczi hegyének nevezte el s annak nevezi ma is, kopasz csúcsa Szurdokról jól látszik. Ez volt II. Rákóczi Ferencnek e hadjáratában utolsó csatája, melyben 6000 emberét veszté.
A szurdoki lakkal szemben egy lombkoszorús hegyorom áll s annak tetején kúp alakú sírbolt faragott kövekből készítve doriai oszlopokon, itt nyugosszák a néhai költő ősei örök álmukat, őt idegen föld hantja takarja. Alább sziklaüregbe nyíló kőpincébe juthatni, egy barlangszerű nyíláson át, mely mesterségesen van bevágva. A képünkön látszó torony az udvari kápolnáé, melynek köveit a hagyomány szerint a szomszéd Tihó helységből hordák ide s Tuhutum vára romjaiból épült, mely még a rómaik korának volt maradványa.
Gyönyörű és festői e tájék s általában Szurdok környéke, melynek középpontját ez ősi lak képezi.
Pataki Ferencz, Vasárnapi Újság, 1868.

Greguss János rajza fénykép alapján.

 

A szepescsütörtökhelyi Szent László-templom és a Zápolya- (Szapolyai-) kápolna, 2.

admin
A szepescsütörtökhelyi Szent László-templom és a Zápolya- (Szapolyai-) kápolna.

 

Lőcsétől délnyugatra másfél órányira a Poprádon át Liptóba vívő országút mellett Csütörtökhely van, mely hajdan a 24 szepesi városhoz tartozott, de most jelentéktelen tót mezővároska. Itt nevezetes egyházi építményeket találunk. A Szent László tiszteletére épült plébániatemplom egy elszigetelt dombon áll s egyszerű építmény, mely részint még a 13. századból való, csak egy lapos boltozatú hajója van, déli oldalán egy, szentélyén pedig két gót ablakocska látható, nyugati oldalán hatalmas, de már omlatag torony van. A templom mellett temető van, ehhez pedig a csinos és terjedelmes minoritakolostor csatlakozik, melyet gr. Csáky Ferenc 1668-ban építtete.

A templomból Giskra erős várdát készíttete, később az evangélikusok bírták, mígnem I. Lipót parancsára tőlük elszedék. Igen nevezetes a templom déli oldalához ragasztott kápolna, mely szűz Mária mennybeviteléről neveztetik. Már messziről is felötlik igen szép idomai miatt, a hazánkban találtató legdíszesebb gót építményekhez tartozik. Egyik sajátsága abban áll, hogy egymásra épített kettős kápolna. Különösen a felső kápolna idomai és arányai nagyon szépek, oszlopai felette karcsúk, boltozata remek. Még fölségesebb a kápolna külseje, teljesen megfelel belső elrendezésének, déli oldalán 3, szentélyén pedig 2 ablak látható, az ablakok közt a legszebb arányú támok nyúlnak fel. Az összes ékesítékek nagyon tisztán és szabatosan készítvék. E kápolna alkalmasint a szepesi székesegyház azon kápolnájával, melly Úr testéről neveztetik, egykorú s talán ugyanazon jeles mesternek műve. Kár, hogy fenntartására semmi gond sem fordíttatik.

 

Hunfalvy János: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1860.

A szepescsütörtökhelyi Szent László-templom és a Zápolya- (Szapolyai-) kápolna, 1.

admin
A szepescsütörtökhelyi Szent László-templom és a Zápolya- (Szapolyai-) kápolna.

 

…Útnak indulva az eső megállt, s először is Csötörtökhelyet pillantók meg egy dombon. E faluszerű mezőváros azonban sokkal nevezetesebb mintsem egyelőre gondolnók. Latin neve Quintoforum vagy Forum Quintum, mellyel sem magyar, sem német neve (Donnerstmark) tökéletes összhangzásban nincs, hacsak a feria quinta vagy az 5. vásárhely értelem nem jutott érvényre.

1298-ban „Civitas de S. Ladislao”-nak is iratik, minthogy temploma mai napig is Szt. László tiszteletére van szentelve. Ugyanazon évben újíttatott meg a 24 szepesi város papsága által a plébánosi egylet, mely 1245-ben, úgy látszik, közös imák végzése végett volt alapítva. Föltűnő, hogy ezen egyletbe csak jó hírű s ájtatos papok léphettek, kiknek gyülekeztébe – mi még foltűnőbb, sarkantyúkkal belépni tilos volt. Lakosait 1336-ban ugyanazon okmány aranyadóknak (auridatores) nevezi, amelyben csak a szepesi grófok hatósága alá tartozóknak nyilváníttatnak. Ugyanott említtetik, hogy a határában található aranytól fél márka és három súly tiszta aranyt Róbert királynak tartoznak adni, mely fizetés Zsigmond király alatt 31,5 márka ezüstből állott, melyből 4 márka 1424-ben elengedtetik. Itt tehát arany- és ezüstbányák léteztek, mi azáltal, hogy a szepesi kamara hivatala hajdanában itt volt, csak megerősítést nyer. Nevezetes, hogy 1455-ben Giskra János templomát – mely a szepesvári székesegyházzal egykorúnak s az itt oly számos gót egyházak egyik gyöngyének mondatik – megerősíté a késmárkiak ellen magát védendő – mely várost 1441-1462 között birtokában tartott, s kik tőle szabadulni akartak. Most e templom mellett – mely nincs égészén kiépítve, egy 1672-ben gr. Csáky István által emelt minorita zárda van, mely két épület az egész vidéknek festői szint ad. Plébániája, melyet most az érintett szerzet lát el – 1245-ben alapíttatott s 700 kat. vallású és szláv ajkú lakost számlál, kik most földmívelésből élődnek.

 

Vasárnapi Újság, 1861.

II. Rákóczi Ferenc ravatala Orsován

admin
II. Rákóczi Ferenc ravatala Orsován, 1906. okt. 27.

 

Hozzák a hamvakat. Rákóczi vonatán, október 27. (Kiküldött munkatársunktól)

 

A pályaudvar bal oldalán állították fel az első gyászistentisztelet számára a ravatalokat. A nagy, vörös baldachin alatt, jobbra Thököly koporsója számára volt négyoszlopos, piros bársonnyal borított, fekete lépcsőzetű ravatal. Köztük piros bársonnyal bevont íróasztal, amelyen két gyertya égett. Ezen fogja az ország első nótáriusa, az igazságügyi miniszter aláírni a szent hamvak átvételéről tanúskodó jegyzőkönyvet. A sínektől a ravatalokig piros szőnyeg futott. A sok piros színt fakóra mosta a folyton ömlő zápor. A tömérdek nép, amely ott tolongott a nevezetes hely körül, sóhajtozva mondogatta, miért is esik éppen ma, ezen a szent ünnepen! A tömegben újságíró egy sem volt, pedig Budapestről vagy harmincan utaztak le a határszélre. A dolognak az a magyarázata, hogy Szterényi József államtitkár, az egész ünnepség lelke reggel különvonaton átvitte magával a tudósítókat Verciorovára, ahol már tegnap reggel óta ott állott a hamvakat hozó különvonat A bizottság ugyanis 24 órával előbb érkezett meg a programban megállapított időpontnál a román határra, mert féltek a tengert megülő nagy ködtől, és egy nappal korábban indultak el. Konstantinápolyból velök jött Lowri szuperior, a lazarista rend főnöke és Asolam Péter, a rodostói alkonzul, aki Kőszeghynek, az egyik rodostói emigránsnak ivadéka.

Thaly Kálmán, a bizottság vezetője, könnyes szemmel szorongatta a feléje nyúló kezeket.

-Oly boldog vagyok – ismételgette -, amiről fiatal koromban álmodoztam, amiért férfi koromban dolgoztam, azt öreg szolgájának meg engedte érnem az Isten.

Konstantinápolyi emlékeiről kérdeztük az öreg kurucot. De ő indignálódva tiltakozott:

-Hogy gondolhatják, hogy nyilatkozom, mielőtt az országnak beszámoltam volna. Majd Orsován beszámolok a miniszterelnöknek.

(Magyar földön)

Egy negyedórai tartózkodás után visszaindult a különvonat A román-magyar határon, amelyet egy obeliszk jelöl meg, hirtelen vészfütty hangzott el. A vonat megállott. Ágyúlövések dördültek el. Kinyitották a tetemvívő halottas kocsit. Kigyulladtak a villamlámpák, amelyeknek fényében ott feküdtek a koporsók. Olyan megragadó kép, amely az embernek a szívéig markolt. Tíz percig állt nyílt pályán a vonat, amely aztán lassú menetben megindult Orsova felé. A megérkezés az orsovai pályaudvarra szinte drámai erővel ható jelenet. A koporsókat vivő kocsi az utolsó. Az ajtói nyitva állanak és kísérteties fénnyel villog ki a koporsó körül égő sok villamlámpa. Az ágyúk dörögnek és az orsovai daloskör rázendít a Szózatra. Mindenünnen görcsös zokogás hangzik föl. Kemény, kardos kurucok szeméből kicsordul a könny.

-Csak egyszer voltam életemben igy meghatva – mondotta Justh Gyula -, amikor Turinban Kossuth Lajost kilencvenedik születése napján látogattam meg és hosszú várakozás után bebocsátottak a kivilágított dolgozószobájába, ahol az ősz kormányzó ült. Akkor is tele volt könnyel a szemem.

A vonatból kiszálltak Thaly Kálmán vezetésével az országos bizottság tagjai, A kormány a piros íróasztal köré állt. Középütt Wekerle, balra Kossuth, jobbra Justh, a Ház elnöke. Az ősz Thaly Kálmán odaállott eléjük. A társaság levette a kalapot. Kossuth tiltakozott:

-Tegyük csak fel, uraim a kalapot, hideg van. – A kócsagos fövegek megint felrepültek a fejekre.

Thaly Kálmán belekezdett azon a panaszos vontatott hangon, amelyen valamikor a képviselőházban megcsinálta a békét. Elmondta, mennyi nehézséggel járt a bizottság feladatának teljesítése. Elismeréssel szólt a törvényhatóságokról, melyek a Rákóczi hazahozatalára vonatkozó akciót megindították, az ő negyvenhat esztendős pályájáról, melynek minden lépése a szent bujdosókról szólt. Egy negyedóra telt el és Thaly még mindig beszélt a szakadó esőben. Igazságot szolgáltatott. Fölemlített egy kellemetlen dátumot, 1904. április 18-át és hangsúlyozta, hogy a király akkor rendelte el Rákóczi hamvainak hazaszállítását. Kiemelte Thallóczy érdemeit, hálát mondott Abdul Hamidnak, a török szultánnak, aki a ramazán-ünnep dacára kegyesen fogadta a bizottságot és az ottomán nemzet üdvözletét küldi a vitéz magyar nemzetnek.

Elmúlt a második negyedóra, az eső szakadt és a koporsókat tartó díszmagyaros képviselők ájuldoztak a fáradtságtól. Szterényi segített rajtuk:

-Urak, helyezzük el a koporsókat!

A koporsókat így aztán elvitték a ravatalokra, még mielőtt Thaly befejezte a beszédét, ami csak tetemes idő után következett be. A koporsókat vívő urak eközben kivonták a kardjukat és átalakultak díszőrséggé. Wekerle igen röviden válaszolt. Átveszi az ősök hamvait, mondotta, az ősi föld számára, amelynek szabadságáért küzdöttek. Legyen áldott emlékezetük, áldott a nemzet és a fejedelem, aki megértette a nemzet kívánságait. Ő lesz az első, aki a kormány nevében leteszi koporsójukra a koszorút.

Ez ellen azonban Justh Gyula tiltakozott: Az első itt a képviselőház lesz, mondotta.

Mielőtt azonban a koszorúk elhelyezésére került volna a sor, Polónyi fekete díszmagyarban felolvasta a hamvak átvételét bizonyító jegyzőkönyvet. Ezután csakugyan Justh Gyula tette le az első koszorút a képviselőhöz nevében:

-Annak a bizonyságául, hogy a hazáért és szabadságáért élni és ha kell, halni is fogunk.

Ezután Rakovszky István Thököly koporsóját koszorúzta meg a képviselőház nevében.

A két koszorú után következett az egyházi szertartás. Fraknói Vilmos püspök nagy segédlettel elmondta a Circumdederunt szövegét. A tudós püspök ezután papjai hangos miatyánkja közben körüljárta Rákóczi ravatalát és szentelt vízzel hintette be.

Majd Scholz Gusztáv luteránus püspök Thököly hamvai előtt végezte el a gyászszertartást.

A romantikusan szép jelenet közben még egyszer felhangzott a Circumdederunt. Majd Fraknói püspök imájával be is fejeződött az egyházi szertartás. Most a koszorúk letétele következett. A legszebb beszédet Polónyi Géza, a legrövidebbet gróf Nákó Sándor mondotta, aki a főrendiház nevében csak ennyit szólt:

-A kegyelet jeléül.

De ezt aztán igen harsány hangon mondta el. A töméntelen küldöttség között talán a legkedvesebb a kis román gyerekek deputációja volt, amely őszirózsával hintette tele a koporsókat. Háromnegyed tíz óra lett, mire mindenki elhelyezte a koszorúját. A tömeg a sok koszorúnak rontott és mohón szaggatta le róluk emlékül a babérleveleket. A miniszterek beszélgettek néhány pillanatig Hosszú Vazul görögkeleti püspökkel, azután visszavonultak a miniszterelnök kocsijába. Halandó ember Orsován nem is látta többé őket. A szolgák elhessegették a kíváncsiakat a kupé elől.

-Ne tessék lármát csinálni, a kormány tagjai minisztertanácsot tartanak.

Hogy igazán így volt-e, azt nem tudni. Tizenkét óráig folyt az orsovai pályaudvaron az úti készülődés. A négy különvonat előkelő utasai közt ugyancsak nehéz volt rendet tartani. Szerencsére ott volt Szterényi államtitkár, aki már tegnap óta Orsován van, a főszolgabírói hivatalban dolgozik és a legapróbb részleteket is maga intézte. Még Csernoch János kanonok osztogatott a néppárt koszorújából babérleveleket. Egyes honvédtiszti uniformisok keltettek kellemes feltűnést (hát mégis eljöhetnek oda, ahol a nagy rebellisnek még haló poraiban is izgató tetemét viszik), azután felhangzott a vonat füttye. A kormány vonata, amely a hamvakat szállította, lassan megindult. Ágyúdörgés, éljenzúgás, a Himnusz hangjai között vitte a hamvakat egyre beljebb az ország szíve felé.

Pesti Napló, 1906. október 28.

Arcanum Digitális Tudománytár