Angol Királyné Szálloda Pesten

Az Angol Királyné Szálloda Pesten, a Vigadó mellett

 

1868. április 24-én éjjel a szállodában kéménygyulladás miatt tűz ütött ki. Több szoba lakóját ki kellett költöztetni, köztük Deák Ferencet is, aki a tűz kitörésekor már aludt.

 

Manapság:

Zágráb, Vojkffy-palota 1900 körül.

Zágráb, Vojkffy-palota, épült 1840-ben.

 

Zágráb, máj. 23-án 1848.

Zágrábi vagyok, de legszerencsésebb ember volnék, ha Zágrábtól örökre búcsút vehetnék egész családommal együtt. Zágráb jelenleg helye minden törvénytelenségnek, absolutismusnak s alkotmányos jogok lábbal tiprásának. Zágrábban a sajtó- s szószabadság csak az illírek számára létezik, s ezt ezek csak mások gúnyolására használják, máspártiak sajtóban, szóval s tettel üldöztetnek. Nem említem azon egyéneket, kik a városbírája ravaszsága által bezárva valának, nem azt, ki kényszerítés s hajborzasztó taktika által magát bolondnak nyilvánítani kónyszeríttetett, nem azon sértéseket, melyek szóval s tettel az ottlakó magyarokra háríttattak, hisz eljő még tán azon idő, hogy minden megbántott egyén elégtételt, a bűnös érdemlett díjt nyerend, csak azt akarom említeni, micsoda eszközökkel élnek az illírek, hogy a népet – mely a magyarok iránt mindig rokonszenvvel, sőt tisztelettel viseltetett – lázíthassák. Látok mindennap a határőrvidékről katolikus s óhitű lelkészeket a bánhoz és Gájhoz menni, korántsem azért, hogy ezeknek tisztelkedjenek, hanem utasítást veendők, hogyan kell a népet fellázítani, mi ebben áll: „Magyarok jőnek reátok, a nyert szabadságot tőletek elveendők, ezen vad csoport gyermekeiteket ölni, nejeiteket s leányaitokat megszeplősíteni fogja, papjaitokat elűzendik s magyar luteránus vagy pláne kálvinista lelkészeket hoznak magokkal számotokra. Nem leszen szabad az atyának gyermekével, férjnek nejével anya-, hanem csak magyar nyelven beszélni” s több ily sátán konyhájában sütött hazugságok, egyszóval az utasítás abban áll, mindazt a népnek mint valódi tényt előmondani, ami az emberiség leggyöngébb oldalát éri, hogy annak idejében ennek dühét használni lehessen. Mindennap látok számtalan népcsoportokat a bánhoz vezettetni. Hogy miért történik ez? Felvilágosításul mondom a tegnapi esetet: Diakovich f. sztubicai lelkész 4700 paraszttal érkezett a bán s Gáj tiszteletére, s a bánhoz egy hosszú beszédet tartván többi között így szólott: „boldog azon emlő, mely tégedet táplált, boldog, mert te vagy Istentől messiásként küldve, hogy bennünket valahára azon százados magyar igától megszabadíts! Egyedül csak te viheted ezen nagy célt végbe! Haladj tovább is a kezdett úton, mi mindnyájan minden órában készek vagyunk életünket éretted áldozni.” Ilynemű mindennapi beszédekre a bán imígy szokott felelni: „Testvérek! Még nektek sohasem volt ilyen bánotok, aki anyanyelven szólt volna hozzátok. Mindég idegenajkúak valának, azért is rabok voltatok. Én szabaddá foglak titeket tenni. De azon nagy munkát én magam nem végezhetem, a ti segítségteket várom, s jelenleg vak engedelmességet óhajtok. Csak így érhetem el a nagy célt. Bízzatok bennem, szabadok, szerencsések lesztek!” Erre közönségesen az egész csoport csapszékekbe elvitetik, ott lerészegíttetik. Néha a bán is az ilyes csoportot meglátogatja, s velök iszik, mint tevé, midőn a topoloveci szerezsanok nála tisztelegtek. Honnan veszik erre a pénzt, nem tudom, de az mondatik, hogy a káptalannak elég van.

A világiak is lázítók, s ezek között főszerepet jászanak Zágráb környékén: Bornemissza, gr. Vojkfy és a fiatal Jozipovich. Mindegyik jószága környékén azt hírlelé legelőször a népnek, hogy ők, nem pedig magyarok adák meg a szabadságot, s ezt tevé jószágain Busán is. Hallják, jó uraim, Busán! Bornemissza jelenleg azt kürtöli, hogy báni conferentiában (igazán szólva Dvoranéban, mert itt történnek minden végzetek, a híres restauratió 10 órakor este történt) az végeztetett, hogy minden Horváthonban levő magyar családok javai az ország számára a napokban elfoglaltatnak.

Így állnak a dolgok Horváthonban, s jelenleg csak néhány utolsó napokban történteket s történendőket említek:

Egy felelős minisztérium alakíttatott (még hirdetve nincsen) mint mondják, következők: Gaj kül-, Ossegovich bel-, I Bogovich kultusz-, Vranicari finánc-, Kukulyevics igazság-, a bán hadügyi stb. Báró Ottenfells, 12000 ft-tal nyugalmazott státustanácsos mit keresett a bánnál – tán a bécsi kamarilla kiküldöttje?

Hétfőn többek között végeztetett megyei közgyűlésen népfelkelés s felfegyverkezés mégpedig minél előbb. Moizes kanonok leghatalmasabb szónok vala, azt mondván többi között, hogy ő legjobban ismeri Magyarhont, s abban nem kételkedik, hogy el fog enyészni a szláv elemben, mint született magyar ismeri e gyáva nemzetet.

 

Pesti Hírlap, 1848. május 31.

Arcanum Digitális Tudománytár

Manapság:

Bangó Péter: Gellért fölött, 1845.

Budapest a Gellérthegyről 1875k., Klösz György felvétele. FSZEK, Budapest-Archívum.

 

Gellért fölött.

 

Tetődön állok, ősi szent halom,

Hagyj egy kevéssé rajt’ andalganom

Te ősz tanúja népem életének!

Derült az ég úgyis hazám felett,

Derűben él az anda képzelet,

Derűben tán boldogítóbb az ének.

 

Föl a magosba! jertek társaim,

Itt nem sajog föl metsző honfikín,

Nem mint alant, Rákosnak szent határán,

Nézzétek a viruló dombokat,

Hol annyi kedv, hol annyi üdv fakad,

Andalgjatok Budának ősi várán!

 

Az ifjú Pesten nézzetek körül,

Keblén az élet mint mosolyg, örül,

Örül, miként madárka a tavasznak,

Mily szorgalom zajong minden téren,

A szorgalom virágokat terem

S a szorgalom virági el nem asznak.

 

Nézzétek a fölharsogó Dunát,

Fölötte mennyi nép hullámzik át,

Mint méheraj, virágin a mezőnek,

És mennyi gőzös úszik rajta el,

Látásukon elámul a kebel

S dobogva néz eléje szebb jövőnek.

 

Jövő, jövő! Te bájos tündekép,

Te bíztató, de titkos szendeszép!

Derülj ki már arcodnak fátyolából,

Mondd meg nekünk, nagyok leszünk-e még,

Ha keblünkben hazánk szerelme ég

S fölbirkózunk a tespedés porából?

 

Mondd meg nekünk: leszünk-e boldogok,

Egyenlőség, ha köztünk élni fog,

Egyenlőség munkában s nyugalomban,

Ha honfitettet nem rang s ősi mez,

De érdem és igazság mérlegez.

Érdem s igazság kéjben és nyomorban?

 

Mondd meg nekünk: soká élünk-e még,

Mi ifjú bár, de bátor nemzedék,

Meddig mosolyg éltünk reménysugára,

Vagy már leéltük napjaink javát,

Túlszenvedénk Mátyásnak fénykorát,

S most véghalál leng a bátrak honára?

 

Igét se szólsz, ne mondd, tudom tudom,

Keblemben a mély honfifájdalom

Elsír úgyis mindent, amit kívánok,

Gyászmúlt borongja által lelkemet,

Látom, fölém mint vonnak fölleget

Gellért, Buda s e zöldellő virányok…

 

Megállj, megállj, te kósza gondolat!

Ne szállj a múltba, szívem megszakad,

Ne szállj az ínség szunnyadó helyére,

Örülni jöttem én e hegyre fel,

Mért bántanál a múlt emlékivel?

Békét óhajt ősimnek drága vére.

 

Lengjen tehát bék a holtak porán,

Bék s istenáldás az élők honán,

Viruljon e hon s ifjú nemzedéke!

Mint e hegy, álljon rendületlenül,

Ha dőlni kell, dőljön meg emberül,

S örökre fog ragyogni hősisége.

 

BANGÓ PÉTER.

1845.

Ítéletidő Budán, 1837.

Laszlovszky-major, 1942. szeptember 23. FSZEK Budapest-képarchívum

 

Pesti hírek

 

A két fővárosnak nagy része pünkösdhétfőt évenkint a Zugligetben szokta ünnepelni. A reggel eléggé kellemes vala, Budapest lakosit zugligeti szokott mulatságaira csalhatni. Délután fél háromra zápor kerekedék s a késő estig nőttön nőtt zivatar szüntelen szakadó záporral vegyülve oly irtózatos dagállyá duzzadt a zugligeti hegyszorulatok közt, hogy a mulatságot rémessé, a napot pedig számtalan szerencsétlenség szomorú napjává tevé. A zivatar koronkinti, néhány percnyi szünetei közt estig az úgynevezett Laszlovszky-majornál öt halottat halásztak össze, egy, a vízártól elsodrott kocsiból csak a szerencsétlen atya félholtra zúzottan menekedheték meg, két gyermeke, a bérkocsis, lovai s kocsija menthetlenül vesztek el. A Krisztinavárosban a Horváth-kert mellett álló kis kőhídon hét ember, kik a rohanó vízárt nézegeték a hidpárkányzathoz támaszkodva, a hirtelen összeomlott párkányzattal együtt a vízbe zuhantak s közülök csak egyet foghatának ki. Belebb a Rácvárosban, az úgynevezett Rác-fürdő mellett, honnan kevés távolságra a hegyek közül rohanó víz a Dunába szakad, a vízár egypár házat sodrott el, s még kedden délig nem tudaték, hány ember lőn itt is a vészes zivatarnak áldozatja. A hegyek közt az utakat e zivatar mind összerontotta s a zápor közé vegyült roppant jégdarabokkal és sziklákkal borította el. A hegyek közti lapályok, vetések, rétek tengervízben úsztak és még tegnap is, a hegyi vízmedrekben holtakat hordoztak össze, ezek közt egy anyát, két halálában osztakozó gyermekével, az életteleneket karjai közé szorítva. Hol a hegyi zápor a Rudas-fürdő közelében a Dunába omlik, ott néhány csónak a hegyekről lesodrott eledel kosarakat s több efféle, a mulatozó néptől magával vitt étel s italtartó szereket halászott össze. Hány ember lőn összesen e szörnyű zivataros napnak áldozatja, szám szerint nem tudhatni, tegnap délig 39 ember halála tudatott csak a városi elöljáróságnál, annyi bizonyos, hogy sok családnak e nap örömre szánt napjaiból sokáig szomorú emlékezetes napja maradand.

 

Rajzolatok, 1837. május 18.

 

A pesti redoutépület, 1845.

A pesti redoutépület. Alt Rudolf rajza, Franz Xaver Sandmann metszése.

 

Ezen a Dunára néző épület maga nemében talán legnagyobbszerű az egész birodalomban. Pollák Mihál építész által építtetett 1832-ben az eredeti Aman-féle egészen átváltoztatott terv szerint. Az épület homlokzata 49 ölnyi hosszú s a két tánctermet, a hozzájuk tartozó étteremekkel és ruhatárakkal, földszint pedig a pompás oszlopokkal ékes kávéházat foglalja magában. A nagy táncterem 96 láb hosszú, 60 láb széles és 48 láb magos. Építészi feldíszítése fölöttébb gazdag és ízlésteli. Rendkívül nagyszerű a mellette lévő csemegeterem is. A teremekben a hozzá tartozandó szobákkal együtt közel 6000 ember elfér s bátran lehet állítani, miképp alig találhatni párját a birodalomban.

 

Buda-Pest, 1845.

Férfiuszoda a Császár-fürdőben

A Császár-fürdő férfiuszodája

 

Olvadozunk.

Afrikai hőség idényét éljük, melyben csak az uszodatulajdonosok nem panaszkodnak. Van olyan nap, midőn a Császár-fürdő férfiuszodájában ezerkétszáz ember keres enyhülést. A dunai fürdők tükrében az emberfejektől alig látni a vizet. Csak a szegény munkások nem úszhatnak egyébben mint a saját verítékükben, mert a szabad Dunában – természetesen – nem szabad fürdeni, az uszodák ára pedig nekik drága. Budapest főorvosa most újra abban fárad, hogy ingyen Duna-fürdőket hozzanak létre, egyet a tábori kórház előtt, másikat a szemközti partnál. Meg is vizsgálta – mérnökökkel együtt – e kiszemelt helyeket s alkalmasaknak találta. A közgyűlés kétségkívül sietni fog ez emberbaráti célra megszavazni a szükséges költséget. Kár, hogy eddig is jobban nem siettek íly fürdők felállításával a munkás nép érdekében. Az úri osztályok számára van üdülés elég. A szagot bocsátó aszfaltról menekülhet vasúton és gőzösön sziget-liget fái alá, vagy futhat a kioszkba, ahol ugyan most a fagylalt is két perc alatt málnalévé olvad, hanem a gyárban, műhelyben dolgozó munkás nem élhet ilyen fényűzésnek, azok számára nagyon elkelne néhány ingyenfürdő.

Fővárosi Lapok, 1875. június 26.

István főherceg fogadása a pesti Duna-parton, 1848.

István főherceg fogadtatása a pesti parton, 1848. április 19.

 

István főherceg fogadtatása a pesti parton.

 

Szeretteink immár körünkben vannak. Tegnap esti hét órakor érkezett meg Bécsból a Nádor-gőzösön István nádor, s fogadtatása méltó volt a nemzet irántai szeretete s tiszteletéhez.

Míg mi itt a nemzet, a nép jogai és szabadsága mellett fölkelve virrasztó oroszlánkint őrködtünk s hazánk jobbjai az ország szélén hasonlót cselekvének, addig István a bécsi bürokrácia sárkányának kemény agyát törte, addig ő Hunnia rabláncait sikerrel oldozgat.

Magyarország koronájának élő gyöngye, melynek lénye késő századokra fog átsugárzani, szeretett főhercegünk üdvözletére tömegesen állt ki a nép Dunánk széles partjaira s várva-várta kedveltje megérkezését. Az idő szokatlanul kedvezett az ünnepies fogadásnak. 7 órakor sűrű ágyúdörgések hirdeték a herceg jövetelét. Harsány éljenek zengtek mindenünnen. A parton egy választmány fogadá Őfönségét s ennek szónoka, Rottenbiller, következőleg üdvözlé őt:

– Üdvözlégy fönséges úr, Magyarország nádora, kir. helytartó, elfelejthetetlen dicső atyának nagy fia! Üdvözlégy mint a XIX. század s a haza szívének szülötte! Ki a kor igényeit s a nép kívánságait fölfogva azok valósításában oly buzgón törekedtél. Midőn körünkből távozál, még a szolgaság bilincsei nyomtak, most íme mint szabad nép állunk előtted. Ne várd, hogy hálánkat szavakban nyilvánítsuk, ettől hangosan dobog szívünk s örömittas arcaink és könnyeink mutatják azt. Isten áldja meg minden léptedet, hogy azt, ami a haza s nép boldogítására oly szép sikerrel megkezdetett, dicsően bevégezhessed. A magyarok Istene áldja meg a hazát mindig ily nádorral. Főherceg István, Magyarország nádora, éljen! – és számos ezernyi torok zengé utána az éljent.

István:

– Uraim! Köszönöm Buda-Pestnek irántam nyilvánított szíves tiszteletét, legyenek meggyőződve, miképpen valamint eddig volt, úgy ezentúl is fő törekvésem leend a hazának erőm szerinti boldogítása, s biztosan reménylhetjük, hogy amit oly dicsőn megkezdettünk, a rend, csend, egyetértés – és az Úristen segítni fog azt tökéletesen véghezvinni.

A mély csendben elmondott hangos szavakra ismét harsány éljenzések következtek, míg a szeretett herceget egész lakáig kísérték. Este a város fénytengerben úszott.

 

Nemzeti Újság, 1848.

Arcanum Digitális Tudománytár