Budafok, Kálváriahegy utca

Budafok, Kálváriahegy utca, múlt század eleje

 

Promontorium, német falu, Pest-Pilis vmegyében, Budához délre egy mfd. a fejérvári országutban: 2690 kath., 3 evang., 9 ref. lak. A helység a Duna, és nyugotra fekvő szőlőhegye közt fekszik, s házai majd térségen, majd dombon, majd hegyen épültek. Számos lakhelyek, istállók, szinek pedig hegyoldalban bevágott üregekben vannak. Van itt kath. paroch. templom, egy urasági kastély, melly hajdan emeletes volt, s Eugen herczeg épittette; vendégfogadó, több dunamalom és kőbánya. Legelője szűk, s azért a lakosok kevés, de kiválogatott marhatenyésztést űznek, ugy hogy a promontori teheneket, bornyúkat faj nemesitésre szokták megvenni. Kézi mesterségből s a kőbányákból sokan keresik kenyerüket. De fő kincse a helységnek még is szőlőhegyében áll, mely 1467 holdat foglal el, s évenkint mintegy 50–55,000 akó budaihoz hasonló jó bort terem. Ez 2/3 résznyire vörös, 1/3 fejér, csak hogy az utóbbi mind inkább szaporodik. F. u. a felséges cs. k. nemzetség.

 

Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára, 1851.

 

Manapság:

Kábelfektetés a Balatonon, 1913.

Munkában a kábelfektetők. A háttérben a Helka.

 

Az aszófői erőmű termelte azt az elektromos energiát, mely a Balaton körüli falvakat világította és meghajtotta az egyre szaporodó ipari berendezéseket. Az áramot még Polgárdiba és Marcaliba is elvezették. A déli partra a Balaton medrében juttatták el az áramot. A pozsonyi kábelgyár gyártotta azt a háromeres kábelt, amelyet a mederbe fektettek. Egy-egy kábeldarab 600 méter hosszú volt és tömege 8 tonna. Délen a szántódi révnél vezették ki úgy, hogy többszáz méter hosszon az iszapba temették a kábelt, nehogy a sekély vízben megsérüljön. A nagyobb biztonság érdekében párhuzamosan két kábelt fektettek.

Sajnos az erőmű pénzügyi problémákkal küzdött, nyilván ebből adódóan gyakran voltak ellátási gondok. A húszas években sokszor írtak a lapok arról a lehetetlen helyzetről, hogy mindennapossá váltak az áramszünetek, ilyenkor nem működtek a liftek a szállodákban, a kórházakban az orvosi berendezések és leállni kényszerülnek a környékbeli üzemek is.

Köszönöm Magyar Juditnak a fényképet!

A kovásznai pokolsár, 2.

Kovászna, a Pokolsár-fürdő belülről a múlt század elején.

 

[Kovásznának] két fürdője van: az egyik nehéz ólomszürke színü vízzel, a másik rozsdavörössel. Elébbit jellemzőleg Pokolsárnak nevezte el a székely nép. Ha megfürdöttél benne, meg is kell mosdanod utána tiszta vízzel, úgy elmocskol. Gyanta s lávarétegek adják e víz színét, tulajdonságát. Hűlésszülte bajokban igen hatásos s még egyebekben is. Ezenkívül van Kovásznán jó hajtó víz is, hasonló hatású az előpatakihoz. És van mindenekfelett száraz gőzfürdő minden háznál. Nincs is ott külön fürdőtelep, hanem a 4000-nyi lakosságú község minden háza úgy van berendezve, hogy egy csoport vendéget elfogadhat. Helyben használják aztán az erős szénsavas kigőzölgést, s legföllebb a Pokolsár mocskában találkoznak egymással a vendégek. Ez a szénsavgőz oly erős, hogy a néhány napig zárva tartott pince légköre nyomban megfullasztja a belépőt. Kutat takarítani is csak előkészülettel lehet életveszély nélkül. Kovászna igazán egyetlen a maga nemében s nem mulatóknak, hanem gyógyulást keresőknek nagy kincs rejlik vizében, gőzében.

Vasárnapi Újság, 1873.

A kovásznai pokolsár, 1.

Kovászna, a Pokolsár bejárata, múlt század eleje.

Kovászna nem nagy fürdő, a világért sem az, sőt kérdés, megérdemli-e a fürdő nevet? Hanem különlegességnek eléggé az! A Székelyföld monográfiájának érdemes írója, Orbán Balázs azt mondja, hogy Kovászna arra van hivatva, hogy Orbaiszék városává fejlődjék. Nem tudom, mert ma még a jövő e „városában” minden kezdetleges. Hanem e kezdetlegességben van egy különlegesség, melyért mi nem sajnáltunk ismét egy kerülőt tenni. Neve ennek a specialitásnak „pokolsár” s értendő e találó név alatt egy csodás forrás, mely Kovászna piacának közepén buzog föl. Legalább a múlt évben, mikor mi arra jártunk, a piac közepén lobogott föl ez a vulkanikus forrás, de azt mondják, hogy gyakran helyét változtatja, s az egész falut elbontással fenyegető kitolulással hánykódik, néha oly bőségben rohan föl, hogy az egész piacot elborítja, ilyenkor gőzoszlopok emelkednek ki belőle, s mázsás köveket lök magasra. Hanem ez a zavaros, olajos színénél és iszapos voltánál fogva találóan pokolsárnak nevezett forrás csodás hatású, különösen hűléses bajokban, ezért pokoli szeszélyei mellett is vannak mindig, akiknek kedvök van megfürödni benne. Magam is megfürödtem a pokol sarában, mely után hideg vízzel kellett tisztára zuhanyoznunk magunkat. Ez a vulkanikus forrás, valamint a kovásznai száraz gőzfürdők nyilván arra mutatnak, hogy egész Háromszéken, a torjai kénbarlangtól kezdve gazdag kéntelep vonul végig a föld gyomrában. Az imént említett kovásznai száraz gőzfürdőket mi, az átutazók, nem láttuk ugyan, de meg nem állhatom, hogy az Orbán Balázs művéből ne idézzem azokra vonatkozólag a következőket: „e gőzfürdők nem egyebek, mint a földbe ásott három-négy láb mélységű üregek, melyeknek oly kigőzölgése van, hogy beléhajolva egy-két lélegzés a legerősebb embert is megfullasztja, azért ez üregek fölülről csapóajtókkal vannak ellátva, ezek nyílásánál egy nyak átmérőjével bíró üreg van hagyva, s a beteg akként ül be ebbe a légfürdőbe, hogy e csapóajtókat leeresztve, feje künn marad s ekkint a veszélyes légkörtől elzáratik.” Valóban különös látvány lehet egy ilyen fejkaloda. Ma még mind a száraz gőzfürdőket, mind a pokolsarat csak a környékbeli lakosság használja, ami valóban nem csoda, mert Kovásznának ez idő szerint vendéglője sincs. Hogy egyhamar jobbra forduljon a dolog, megvallom, nem remélem, mert Erdély oly gazdag gyógyforrásokban, hogy úgyszólván minden helységnek megvan a maga fürdője. Kovászna ilyen lokális fürdőhely. A gyógyforrások e bősége következtében az erdélyi fürdők kilenc-tizedrésze parlagon hever s a virágzás bizonyos fokára csak ama fürdők képesek lendülni, melyek idegen, külföldi elemeket vonnak magukhoz.

 

Fővárosi Lapok, 1877.

Arcanum Digitális Tudománytár

 

 

A badacsonyi rózsakő

A badacsonyi rózsakő a múlt század elején.

 

Érdekes helye Badacsonynak a „Kisfaludy-kút”. A volt Ramazetter- és Bogyay-szőlők között tekervényes, köves út vezet a csörgő forráshoz, mely Kisfaludy Sándor volt szőlejének domboldalából foly vastag érrel. Egy darabig széles, szépen kövezett mederben fut le, aztán az út mentében, mindig sikérebb csapán a Balatonba. Repkény, vadszőlő, iszalag folyondárai kuszán összenőve, lombos koronát képeznek a tiszta vizű forrás fölött. Közel a dombon áll az emlékezetes lak, hol a regék költője először találkozott Szegedi Rozáliával egy víg szüret alkalmával. Itt gyulladt lángra a költő a széplelkű leány iránt, ki néhány évvel később felesége lett. Itt írta később néhány regéjét. Legkedvesebb helye a ház előtt álló terebélyes diófa árnyékában volt, melyről hátrahagyott irataiban többször emlékezik. A diófa azóta kidőlt, korhadó törzsökét is már csak alig látni. A szerény lak mögött lombos gesztenyefa zöldell s vet széles árnyékot a költő hajdani tuskulánumára. Most a szőlő, melyet a költő feleségével kapott, az Esterházy-javakhoz tartozik.

Van valami harmónia a szőlő s a fölötte emelkedő hegygerinc egy széles sziklája között, melyről sajátságos néphit kering a vidék lakói között. Ez a szikla a „rózsakő”. Tekervényes, köves út vezet hozzá. A szőlőkön túl bozót, csalit, giz-gaz tenyész s fönn az út mellett satnya, ritkás lombú cserfák nyúlnak az ég felé. A kő oldalán vékony moha nő, széles lapjára néhány nevet véstek a kirándulók. A néphit e kőről az, hogy az az ifjú vagy leány, aki reá ül, kelet felé fordul, egy nagyot sóhajt s aztán az ideáljának a nevét elkiáltja, rá egy évre annak a vőlegénye vagy menyasszonya lesz…

Ha valamikor Badacsonyba könnyebb lesz majd a közlekedés, a lankás szőlők között építenek egy-egy szállót, a parton lombos fák hűs árnyában lehet sétálni, milyen jó reklám lesz ez a bohó babona! Mert hányán lennének – tegyék csak kezeiket szívükre, fiatal olvasóim -, akik szívesen fáradnának a rózsakőhöz, kelet felé is néznének, sóhajtanának, s a szellő szárnyaira bíznák az imádott nevét, ha az a babona segítene a szerelmes szívén, mely hiába szeret, s megnyerné a szívet, melyért annyi kínnal, oly nagy gyötrelmekkel vívódik és eped…

 

Sümegi Kálmán, 1879.

Brein Ferenc és a kőbányai csősztorony

Az óhegyi csősztorony 1900 körül.

 

Brein Ferenc 1843-ban kapta a megbízást Pest városától a csőszház megépítésére. Amikor a következő évben elkezdte a munkákat, már nem az eredeti, Zofahl Lőrinc által készített klasszicista tervet használta, hanem átdolgozta a saját romantikus stílusában. 1844. októberében már készen állt a ház abban a formában, ahogy a kép mutatja.

Brein Ferenc 1817-ben született,  építőmesteri családból származott, apja halála után özvegyi jogon anyja folytatta tovább az ipart. A pesti piarista gimnáziumban tanult, közben apja mellett volt inas. Négy és fél évig tanult a rajziskolában is. Apja 1834-ben halt meg, ő folytathatta volna a tanulmányait, mert módosak voltak, de valami miatt abbahagyta, még a céhes mestervizsgát se tette le, mert nem teljesítette a követelményeket. Ehelyett kérelmeket adott be több helyre, hogy mentesítsék a kötelezettségek alól, még orvosi igazolást is csatolt, hogy rosszul lát, hogy ne kelljen a mesterremekhez szükséges rajzot elkészítenie. A folyamatos jogi harcainak eredményeképpen 1854-ben felmentették a mestervizsga alól és felvették a céhbe. Brein addig is dolgozott, 1840-től Bécsben, aztán az oroszvári kastély építésénél. Budapesten számos épületet tervezett, épített, többek között a Pekáry-házat  és a Sváb-hegyi Frivaldszky-nyaralót is.

Breinnek nagy vagyona volt, több ház a Lipót- és a Terézvárosban, szőlők pincével, téglaégető, kőfejtő, kocsi, hintó, lovak stb., de 1855-56-ban csődbe ment. Ekkor már Székesfehérváron élt, ott dolgozott. 1879-ben halt meg vagyontalanul.

 

Manapság: