Lapp vendégek Budapesten, 1913.

Lappföldi család a sátra előtt az Állatkertben

 

Lappok az Állatkertben

Az Állatkert igazgatósága meghívására 1913. elején hat lapp család érkezett Budapestre, hogy bemutassák életformájukat és így népszerűsítsék a téli sportokat. Húsz rénszarvassal és ugyanannyi szánkóval érkeztek. Tizenöt napig utaztak a hómezőkön, utána hat napig hajón, majd tizenkét napig vonattal.

Az Állatkertben ródlipálya nyílt, a friss havon a rénszarvasok húzták a szánkókat. A lappok gyeplő helyett kötelet használtak, úgy irányították a szarvasokat, hogy a kötelet az állatnak hol az egyik, hol a másik oldalára csapták át.

A vendégek a meghívójuktól húst, vajat, tejet, kávét, cukrot, kenyeret kaptak. Kísérőjük, akivel érkeztek, hazautazott, emiatt a norvég főkonzul rendszeresen látogatta őket. Tolmácsuk Ispánovics Sándor tanár volt. Március 5-én indultak haza. A gyerekek hamar megszokták Budapestet, a látogatók csokoládékkal és egyéb finomságokkal halmozták el őket. A rénszarvasaik és a kutyáik az Állatkertben maradtak.

 

A bártfai fürdő, 1860.

Bártfafürdő, Úri utca, 1860.

 

Sáros megye a hon legészakibb pontján, Galicia határán, a Kárpátok tövében, hazánk legkiesebb vidékei közé tartozik. Északi részét magas hegyek borítják, melyeken szép tölgyesek és sűrű fenyvesek, itt-ott kövér legelők vannak. Regényes völgyeit, melyeknek földje termékeny, a Tapoly és Tarcza vizei öntözik. Hegyeiben az ércek mennyisége csekély, de annál több a só, sőt drágakő, különösen opál is terem. Azonban legnagyobb bősége van Sáros megyének ásványvizekben és gyógyforrásokban, e tekintetben talán egy megye sem múlja felül. Ide tartozó helyirati munkák mintegy 40 helységet említnek, melyek határában különböző tartalmú ásványvizek találtatnak. Elég legyen a sok közül megnevezni a következő ismertebb helyeket: Alsósebes, Ceméte, Cigelka, Eperjes (Vilecz Hurka), Hosszúrét, Kissáros, Savnik, Sóvár, Szeben, Szinyelipócz, Szulin. De mindezek felett legrégibb s legterjedtebb hírűek a bártfai ásványvizek s fürdők.

Bártfa sz. kir. város a Tapoly vize jobb partján, Eperjeshez 5, a galiciai határszélhez 2 mfd távolságra fekszik, egy emeltebb helyen, s Magyarország históriájában is mint afféle határszéli városnak, nemegyszer jutott kitűnőbb szerep. Azonban legfőbb nevezetességét ásványforrásainak köszönheti, melyek a városból észak felé egy kellemes kis völgyben fakadnak a Kárpátok aljában, különösen pedig a völgyet bezáró s a többi hegyek közöl büszkén kiemelkedő Kamená hura (Kőhegy) tövében. Míg Lengyelország fennállott, ez volt a legdivatosabb, leglátogatottabb s leghíresebb fürdő nemcsak hazánkban, de Európa leghíresebb fürdőivel is vetekedett. A lengyel nemesség és birtokosság szintén itt tartá nyaranként népes és fényes találkozását. itt gyűltek össze Magyarország közel s távol részeiből a mulatni s üdülni vágyók.

A bártfai források régiségre nézve is első helyen állnak. Azt tartják, hogy már 300 évvel ezelőtt is ismeretesek voltak. Régi okiratok bizonyítják, hogy 1505-ben haszonbérbe adattak, azonban mint fürdőről, biztos adatokkal csak 1777. óta bírunk. Ekkor történt, hogy egy fogadót s nehány fürdőszobát építettek e tájékra. Tíz évvel később már egy nagy vendégfogadót s több lakházat lehete látni.

Az itt felgyógyult betegek csakhamar elvitték hírét e fürdőnek távolabb hazákba is, s különösen a lengyel nemesek mindenkor legnagyobb pártolói közé tartoztak. Jelenleg egy nyájas kisvároshoz hasonlít nyáron át e fürdő, melynek utcái éjjel még meg is világíttatnak. Épületeinek száma 50-60-ra megy, melyek közt fő helyet foglalnak a Bártfa város birtokához tartozó nagyszerű épületek, több mint 60 vendég- és fürdőszobával, táncteremmel, kávéházzal, színházzal, kápolnával stb.

Van itt több forrás, melyek egymástól csekély távolságra fakadnak. A főforrás éppen a fürdőhely közepén buzog fel, oszlopos födéllel van fedve s ital gyanánt használtatik. Lefolyó vize egy nagy mederbe gyűl s fürdők számára melegíttetik fel. A többi forrás részint a szabadban, részint különböző házaknál fakad s vizük csak fürdőre használtatik. A főforrás vize hevenyen merítve erősen pezseg, kristálytiszta, színtelen, szénsavszagú s csípős, savanyú izű, ital után böfögést okoz. Hévmérséklete +8-10 °R. Aránysúlya 1,0163. Nyitott edényekben tartva, vagy ha főzetik, megzavarodik, tejedző lesz, elveszti mind szagát, mind ízét s előbb felhős, később vörösbarna csapadékot képez. Jól bedugaszolt edényekben sokáig megtartja tulajdonait, jóllehet akkor is tejedző lesz; de jól be nem dugott, vagy faedényekben megromlik, kénmájszagot kap s barna, összehúzó, luganyos csapadékot kap. A vegytan osztályozása szerint az égvényes vasas savanyúvizekhez tartozik s legjobban hasonlít hozzá a külföldi vizek közöl a spaa-i ásványvíz. Jelentékeny vastartalmánál fogva gyógyhatása erősítő, a vérkészítést előmozdító, de sós tartalmánál fogva egyszersmind feloldó is.

A tulajdonképi fürdőház igen szép ligetben fekszik, mely egyszersmind a sétatért is magában foglalja. A vendégek befogadására a városi nagy épület szolgál, azonkívül magánházaknál is talál a vendég elég olcsó s kényelmes lakásra. Nagyobb családok külön háztartást is vihetnek, különben a vendéglőben nem drága az élelem. Szórakozásra szolgáló séta- s kirándulási helyekben nincs hiány. A nagy sétatéren kívül ott vannak a közel fenyves hegyek és dombok, melyekről igen szép kilátás esik, továbbá a Rákóczi-féle várromok, Makovica, Hosszúrét s Zboró faluk, végre Bártfa, Eperjes városok s a galiciai határszél. A fürdőszak június elejétől augusztus végéig tart. Azelőtt a vendégek száma meghaladta az 1600-at, e szám újabb időkben nagyon megapadt. Azonban az idei szakról ismét azt híresztelik az ottani tudósítások, hogy az igen látogatott volt s különösen élénkíté azt a lengyel vendégek rég nem tapasztalt nagy száma.

Vasárnapi Újság, 1860.

Manapság:

Mayer Vencel Zárda utcai vendéglője

Mayer Vencel vendéglője, Zárda utca 9. Ma Rómer Flóris utca, lebontották a szerpentin építésekor.

 

A telket 1896-ban vette meg Mayer a feleségével 12000 forintért. Nem mehetett túl jól a vendéglője, mert több árverést is tartottak ellene, végrehajtást is elrendeltek nála.

1902-ben már a nehéz helyzetük miatt el szerették volna adni házukat, de a vevője visszalépett, mert megtudta, hogy nem lehet építkezni a telekre, mivel a tervezett szerpentinút helyén állt. Ezért felajánlotta a fővárosnak, mivel előbb-utóbb úgyis kisajátították volna. A telken három kis ház állt 10 szobával, 4 konyhával, kamrával. A főváros méltányolta kérésüket, abban az évben 48000 koronáért megvásárolta az ingatlant. Mayerék egészen 1911-12-ig ott laktak.

A vendéglő még 1911 júliusában működött. Mayer Vencel 1910-ben halt meg 60 évesen, hét gyermekük volt. Rendszeresen tartottak munkásrendezvényeket, mulatságokat, szocialista, szocdem politikai gyűléseket is. Talán emiatt nem látogatták a fizetőképes budai polgárok a vendéglőjüket.

A bontás után Mayer Vencelné a Szalag utca 18. alá költözött.

 

Manapság:

A Zugliget 1867-ben

Látkép a Normafa felől, balra a Laszlovszky-hegy (Hunyad-orom).

 

A Zugliget

 

Bemutattuk már olvasóinknak a főváros egyik kirándulási helyét, a Széchenyi-hegyet, jelenleg – ígéretünk szerint – bemutatjuk e kirándulási pontok másik részét, a Zugligetet.

A Zugliget hagyomány szerint Mátyás király vadaskertje volt A dicső király örömest tartózkodott e helyen, nem tudom, a vadak, a bájos vidék vagy talán egy erdei tündér kedvéért. Itt voltak Mátyás király sertései is, amiért régebben e vidék disznóligetnek, németül Sauwinckelnek neveztetett. Német nevét csinosíták s így lett Auwinckel, magyarul: Zugliget.

A Zugliget sokkal regényesebb s több érdekesb ponttal bír mint szomszédja, a Széchenyi-hegy. Itt nincsenek elkerítve a tulajdonosok területei, sokkal szabadabban keresztül-kasul járhatni a vidéket, ez pedig a kirándulónak kedvét csak emeli. Látogatják is, különösen ünnep- és vasárnapon tömérdeken.

Ha a Laszlovszkynál a szárazföldi gondolákból, az omnibuszokból kiszállunk, utunk azonnal kellemessé válik. Ez utat a város készítteté és evégett jó darabot hasított ki a melléktelekből. Sokkal kényelmesebb mint a régi volt s a Fácán útig vezet.

Ha itt a rácsozott kapun belépünk, utunk a szép gesztenyefák sűrű árnyában oly kellemes, milyet alig képzelhetünk. Minden fordulónál elétűnik egy-egy barna cigánygyerek, ki feszesen hajlongva húzza elkopott, öreg hegedűjét, klárinétját vagy épen cimbalmát. Itt egy harmonikás, ott egy kiszolgált trombitás fújja rekedt hangszerét. Bár kellemetlen, fülsértő zenevirtuózok ezek, de azért örömest adunk nekik pár krajcárt, csak hogy elhallgassanak.

Magánnyaralókban nem oly gazdag a Zugliget, mint a Széchenyi-hegy. Legszebb nyaraló a Riegler-féle, melyhez a Fácán-vendéglő is tartozik. Ha a Fácánt elhagyjuk, utunk meredekké válik, de azért kényelmesen vezet fel a Disznófőig, mely a második vendéglő. Ez most Barber gazdag serfőző tulajdona, ki több célszerű intézkedést szándékozik tenni a közönség kényelmére. Itt van Mátyás kútja is, mely a legjobb forrásvíz a vidéken. A víz egy vadkan szájából ömlik, némely évben gazdagon, a múlt száraz évek alatt pedig csak ujjnyi vastagságún csurgott.

Ha innen balra tartunk, a nagy térre jutunk. Itt rendesen vígan folynak a társas játékok, labdázás, stb. A kilátás nagyszerű, meglepő.

De menjünk még kissé feljebb a máriaképes bükkfához. Itt keresztúton állunk. Az egyik jobbra: a János-hegyre, a másik lefelé a hegyről, Budakeszire, a harmadik balra a Normafa mellett, el a Széchenyi-hegyre vezet A János-hegy a Budai-hegység legmagasabb pontja (1668 láb), tetején piramis van, melybe majd’ minden látogató bevési nevét. A kilátás, mely alattunk elterül, szép, panorámaszerű. Egyik oldalt Budakeszi, tisztán sváb helység, körítve szőlőktől s búzaföldektől. Másik oldalán van Hidegkút Máriaremetével. Alattunk a Szépjuhászné, a Zugliget, Lipótmező stb., mind oly pontok, melyeken örömest nyugtatjuk szemeinket.

De térjünk a Normafához, hol víg élettel találkozunk. A nevezetes vén fa körül szép zöld gyep terül el, melyet egészen elleptek a heverésző és mulatozó kirándulók. Itt egy angol a fának támaszkodva flegmatikusan tekinti távcsövén a vidéket. Ott egy polgári család telepedett le, előttük az otthon sült libapecsenye és túrósrétes és kulacs. Esznek, isznak és kedélyesen mulatnak. Amott vígan táncolnak harmonika vagy gitár zenéje mellett, míg mások elmerülnek a természet nagyszerűségében és mélázva bámulják a valóban gyönyörű vidéket.

Ha a Normafa alatt széttekintünk, bátran állíthatjuk, hogy kis Svájc látképe terül el szemeink előtt. Az átellenbon levő kopár Kecske-hegy s Mátyás-hegy, melyek egy oldalt Óbudánál, az innenső oldalon pedig a Lipótmezőbe nyúlnak le, borítva nagyszámú szőlőkertektől, melyek a legjobb vörös bort termik. Balról a kéklő s szép alakú pilisi hegy, errébb a Hársfa- és János-hegy s jobbról a Széchenyi-hegy oly kies vidéket körít be, melyből csak egy pont nyújt távolabb kilátást és ez a testvérfővárosokra nyílik. Az alattunk elnyúló, mély, s méltán vadregényes Csillag-völgy is oly benyomást tesz az érző és lelkesülni tudó emberi kedélyre, melyet leírni alig lehet.

A Széchenyi-hegyre vezető úttól jobbra fekszik eperfák és cserjék közt Mihályfy Antal pesti ügyvéd selymészete. A termesztés nagyszerűnek mondható, mivel Pest környékén aligha van rendezettebb és célirányosabb tenyészde mint a Mihályfy úré. Minden kirándulónak érdekes leend megtekinteni.

Most pedig térjünk vissza a Laszlovszkyhoz és sétáljunk a Ferenchalmára. Ferenchalma a Lipótmező felett fekszik. Számos itt is a nyári lak, mondják, hogy itt a lég még enyhébb, mint a Sváb-hegyen vagy Zugligetben. Itt van többek közt a Kochmeister-villa, melyben a múlt évben a királyi gyermekek nyaraltak, hol is a koronaherceg névnapján a környék gyermekei részére kedélyes ünnepélyt rendeztek.

Itt van még egy kéttornyú kápolna és fölebb a kies fekvésű Szépjuhászné című vendéglő és kedves kirándulási hely, honnan az erdőn keresztül rövid út vezet Budakeszi sváb helységbe, hol nyaranta számos fővárosi szokott lakni, mivel benne sokkal olcsóbban és kényelmesebben lehet élni mint a hegyen fekvő nyaralókban.

Liptay Pál, 1867.

 

Manapság:

 

Egy legendás budai vendéglő: a „Politikus Greisler”

Üdvözlet a Politikus Greislertől! Az alsó kép közepén Gürsch Ferenc ül.

 

A Politikus (akkor még Politische) Greisler vendéglő első említését 1882-ből találtam, ekkoriban már híresen jó bort mérő helynek említik. A visszaemlékezések szerint 1849-ben nyitotta Gürsch János szatócs (1814-1881), ekkor építette a házát is a Koronaőr utca 6. alatt. Morvaországból érkezett, cipészként. Állítólag nagyon szeretett politizálni, ezért ragadt rá ez a név. Német nyelvterületen ismert kifejezés volt, színdarab, újság is volt ilyen néven.

Gürsch Ferenc (1846-1923), az unokaöccse, szintén ebben a vendéglőben kezdte pályáját 1860-ban borosfiúként, hogy évek múltán, 1879-ben átvehesse a vendéglőt, amit 1914. január végéig irányított. Huber-Szabó Lőrinc, Gürsch Ferenc leszármazottja írta meg, hogy Ferenc Jánosnak az unokaöccse volt, érdekes, a régi újságok fiaként említik.

Nagyforgalmú hely volt, főleg a színköri előadások után tértek be a vendégek még Pestről is vadgesztenyefás kerthelyiségébe, hogy megkóstolják messze földön híres specialitásait: a szamócás májusi bort, a „májtranklit” (inkább bólét, konyakkal, likőrrel, pezsgővel, gellérthegyi fehér- és sashegyi vörösborral, szagosmüge fűszerezéssel, jéggel hűtve), a libasültet majorannával, rántottcsirkét tejfölös uborkasalátával, aztán a borsos-káposztás- és cseresznyés rétest. Rácürmöst is árultak, tíz liter felett ingyen házhoz szállították.

1906-ban Friesz Mihály, Ferenc veje vette át a vendéglőt egy évre, de 1907. januárjában ismét ő irányította 1914 január végéig, amikor is az öreg Gürsch Ferenc nyugdíjba ment és eladta házát, vendéglőjét a Szegedről jött Metzger Jánosnak. Gürschék a 4. szám alatti házban éltek tovább, amit 1911-ben vettek meg. Metzger János előtte a Dob utcai Makk Hetest vezette. Ő szintén ismert és jónevű vendéglős volt. Családi vállalkozásként működtette, felesége és négy gyerekéből három segített neki. Egyik lánya, Mariska, Güsch apó késével vágta a cérnametéltet. A kést meg is őrizte, Popovics Edit, Metzger János dédunokája jóvoltából meg is csodálhatjuk!

Metzger János és családja a Politikus Greisler udvarán

 

Gürsch Ferenc kése

 

Metzger 1922. március 16-án 62 évesen meghalt, a Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra. Utána már nem sokáig működött a Politikus Greisler: utolérte a kisvendéglők és kiskocsmák sorsa, 1923. szeptember 13-án megszűnt. Telkét megvette a Kereskedelmi Bank. A húszas évek elején sok vendéglő és kiskocsma bezárt, helyükön üzlethelyiségek, bankfiókok nyíltak. 1925-ben ismét árulták, aztán 1933-ban lebontották a házat, melybe generációk jártak enni-inni, szórakozni.

Gürsch Ferenc 1923. elején halt meg 77 éves korában, őt is Farkasréten temették el.

A vendéglő a mai Kosciuszkó Tádé utca 6. és 8. szám alatt volt.

Köszönöm Popovics Editnek és Huber-Szabó Lőrincnek a kiegészítéseket!

 

Manapság:

 

Mi volt a „búrhatóság”?

Glatz István „búrhatósági” halászcsárdája a Margit utca 27. alatt, 1910. körül.

 

Mi volt a „búrhatóság”?

Még a millennium előtt ott állott a Zárda utcában egy jófajta kis budai kurtakocsma, amelybe esténkint eljárogattok a budai öregurak kvaterkázni, mert a derék sváb vendéglős a saját termésű, jó borait mérte. Ott volt a szőleje a Sas-hegyen. A pesti urak is átjárogattak néha egy-egy pohár borra. A kocsmának nem volt különösebb elnevezése, ha volt is, már nem emlékszem vissza, csak a jó borára és házi füstölt sonkáira, no meg saját termésű szőlejére, őszibarackjaira és császárkörtéire, amivel vendégeit kínálgatta gratis és franco a derék vendéglős.

A búr-angol háború idejében is voltak kávéházi és kocsmai Konrádok. Ebben a kis budai eldugott vendéglőben is folytak nagy stratégiai és taktikai viták. A falakra felkerült az öreg Krüger apó, a legendás De Wett Christian, Botha és társainak fényképe. Minthogy pedig a búrok Commando-nak nevezték katonai parancsnokságaikat, egy napon Förster Aurél indítványára kimondták a búr-párti vendégek, hogy Burcommando-nak nevezik el a vendéglőt. Így aztán rajta is maradt.

A tulajdonos magyar és Kossuth-párti érzésű ember volt. A „Zum Burenkommando” felírás bántotta s egy szép napon lefordította a cégfeliratot magyar nyelvre. Csakhogy a derék sváb érzésben volt csupán nagy magyar, de a magyar nyelvvel hadilábon állott. A „kommandó” szót „hatóságnak” fordította és így lett a kocsma cégére a „búrhatósághoz” elnevezés, nagy mulatságára a környéknek.

Egy napilapunk tette fel a kérdést a napokban, „mi volt az a bizonyos „búrhatóság”, melynek nevére egyesek még emlékeznek. Íme, itt a válasz. Bár összes hatóságaink olyanok lennének, mint ez volt.

(l. z.) , Budai Napló, 1938.

 

A vendégló épülete a Zárda-, Margit- és Apostol utcák találkozásánál állt a sarkon. Minden bizonnyal erről szól a cikk.

Manapság:

A Sugár út Budapesten, 1875.

Az Oktogon tér a Sugár úton, 1875.

 

A Sugár út

 

Ami Franciaországnak Párizs, az lesz Magyarországnak Budapest, a nemzet szeme fénye, a vándor egyedüli Mekkája, a kereskedelem emporiuma és az ízlés fő forrása. Helyének természeti fekvése, segítve egy kis politikai ösztönöztetés által, már régen kitűzte a haza központjának, s még csak idő kell hozza, hogy minden tekintetben azzá is legyen.

A nagymérvű szépítések, melyek egy ily központ vonzóvá tételére okvetlenül szükségesek, alkotmányos életünk ideje alatt elkezdődtek s azóta egész mostanig erős lépésben haladtak előre. De mivel lehet egy várost jobban díszíteni, ha nem tágas, egyenes utcákkal? A díszítési terv a Duna-szabályozáson kívül különösen az utcák rendezését és nagyobb közlekedési utak nyitását tette fő céljává, s így támadt a Sugár út eszméje, mely már, mint neve is mutatja, egyenes és fényes legyen mint a napsugár, azonkívül két-három körutat messen át. És valóban, a Sugár út legszebb utcája is lesz fiatal fővárosunknak egyenes, széles, fasorokkal és ragyogó palotákkal környezett. Hogy mily megkapó látványt fog nyújtani a kilencven ház és negyvenhat virágos kerttel körülvett nyári lak, ahhoz a mi budapesti szemeink még nem lehetnek hozzászokva s legfeljebb a világlátottak alkothatnak maguknak arról fogalmat. Mert egy negyedmértföldnél hosszabb egyenes utcát, mely a modern ízlés minden szépítőszerével föl van cifrázva, egy pillanattal áttekinthetni, nem is tartozik a mindennapi lehetőségek közé. Hát még, ha majd kirakataiban föltárja az ipar ragyogó cikkeit, a divat és művészet finomult ízlését, talaján a főváros központosult mozgékonyságát, akkor aztán nem lesz nagy a különbség közte és a párizsi boulevardok, vagy a bécsi Ringek között.

Azonban nemcsak díszítési szempontból lesz ez utca nagy befolyással a fővárosra, hanem azért is, mert az egykori legrondább házak tömkelegének helyén fog elvonulni, úgyhogy az a kimondhatatlan piszok és szemét, mely most a Terézváros e részének házaiban halomra szaporodva a levegőt megmételyezi, egyszer valahára ki lesz pusztítható. Lesz tehát egy út mégis a Városligetbe, melyen a szabad levegőt kereső városi ember nem fog a sajtosboltok és nyersbőrraktárak illata által szagérzéke ellen intézett attentátumoknak kitétetni és amelyen végigmehet fekete kabátjában anélkül, hogy lúdpehely rakodnék rá szerelmetes ragaszkodással.

A Könyök utca jobboldali házainak lerontásával elvonul innen az ódondászatnak mindennemű közvetítője, el az „újdonatúj” ritka nadrágokkal kereskedő zsibárus és a „surrogat kaffeeschank”, mert valami új fog oda jönni: a tisztaság, a jó levegő és az új paloták királyi fénnyel, ragyogó palástjukkal eltakarják a mögöttük szégyenkedő ócska épületeket. A zsibárust fölváltja majd az udvari szabó, a Kaffeeschankot valami „Caffee royal, radial, delicatesse” vagy akármilyen „Caffeehaus”, melynek koronaüveg ablakai mögül a jeunesse dorée élénk figyelemmel kísérheti a hölgyvilág szépségeit, s űzheti vele cseleit. Az út fakockás burkolatán zörgés és robogás nélkül gördül tova a könnyű úri fogat, itt minden csendes lesz, dacára a nagy forgalomnak, még csak a lóvasúti kocsis kürtje sem fogja megzavarni a csendességet, mert itt nagy urak fognak lakni, akiknek nyugalom kell, akik csak akkor szeretik a lármát, ha azt maguk csinálják maguknak.

De mikor lesz meg még mindez? Abba egy évtized is eltelhetik, mert sajnos a pénzviszonyok nem ápolói a házépítésnek. Most még csak a Nagymező utcától a Városligetig terjedő rész hordozza magán a körút jellegét. Az épületek közül tizenkét ház áll, legnagyobb részben készen s négy nyári lak, az út alépítményi munkái azonban igen előhaladtak, s innen-onnan be is lesznek végezve. Pedig azon a számtalan szemétgödrön és homokbuckán át nem volt könnyű feladat egy vízszintes utat előállítani. A Városliget felé egy egész nagy homokdombot kellett leásni, s annak földjét kocsikon az egész vonalra széthordani, evvel temettettek be a mély gödrök magán az úton, a háztelkeket azonban csak akkor töltik majd föl, ha be lesznek építve. Az út most már nemcsak egy szintre van fölemelve, hanem a burkolási munkákból is sok készen van. A burkolatnak itt minden neme előfordul, az asphalt coulé a járdákon, a fakoczka a fő kocsiúton, a trachit-kövezet a mellékutakon és a makadám a fasorok között, csak az asphalt comprimé hiányzik még, hogy a burkolások múzeuma tökéletes legyen.

E burkolati különféleségeknek megfelelően a körút több részből áll. A Váci úttól a nyolcszögű (oktogon) térig, vagyis a nagy körútig két részből fog állani: egy tíz öl széles kocsiútból és kétoldalt négy-négy öl széles járdából. A járdák szélein a fák húsz lábnyi közökben foglalnak helyet úgy, hogy az egész útra körülbelül 1200 darab fa lesz szükséges. Egy darabban egy egész erdő, mely legalább ötször annyi embernek kilélegzett, szénsavtartalmu lehelletét fogja magába szívni, s a környék levegőjét tisztítani!

Az Oktogontól a Városligetig azonban megváltozik az út képe. Szélessége itt huszonnégy ölnyire növekszik, minő Párizsnak egy boulevardja sincs, az út azonban itt már hét külön álló részből áll. Legközépütt fut a fő kocsiút, ettől jobbra-balra a gyalogosok és lovaglók fasora, végre ezen alléek és az asphalt-járdák között a mellékutak lesznek, ezekre talán későbben a lóvasutat is le lehet majd fektetni, minthogy a közönséges járműveknek a középúton úgyis elegendő helyük lesz a háboríthatlan közlekedésre. Itt tehát kocsi, lovag és gyalogos, sőt tán még a lóvonatú vasút is külön utat fog kapni. Mindenesetre ez lesz a Sugár útnak legszebb része, kivált, ha a fák meglombosodnak s alattok hűs árnyékot találhatni, a sétáló közönség bizonyára nagy tömegben fogja keresni e kellemes, portalan helyet, éppúgy mint most a dunaparti sétányt vagy akár a budai bástyák szellős akácallée-ját.

Érdekes azonban az utca alatt elfutó alagcsövezés is: hány csatorna, víz- és gázvezetőcső furakodik ott egymás mellé és fölé, egymást sokszorosan átmetszve mint a háló fonadékja! S mégis van bennük rendszer, egyik nem akadályozza a másikat, mindenik a legalkalmatosabb helyet foglalja el s mindenkor kéznél van.

Mind a két oldalon külön csatorna, külön gáz- és külön vízvezetéki cső van lerakva, egyes gáz- vagy vízcsövek bevezetésénél nem kell tehát az egész utat keresztben felszaggatni, a mi nagy költségbe kerül, de a közlekedést is akadályozza, hanem csak legfeljebb a gyalogjárdát.

A csatornák tojásdad keresztmetszetűek és bizonyos távolságokban az úton átvonuló keresztcsatornák által egyik oldalról a másikra összeköttetéssel bírnak, ez különösen azért célszerü, hogy ha az egyik oldali csatorna javítást vagy tisztítást igényel, a moslék e keresztcsatornán át a másik oldalra vezettetik és a sérült részben szárazon lehet dolgozni.

Tudvalevőleg az ilyen csatornák nagyon könnyen beiszapolódnak, sőt el is dugulnak, azért szükséges volt módról gondoskodni, mellyel ezen kóros iszapképződés azután egyszerre kitakarítható legyen a csatornák fenekéről. És ezt a Sugár útnál az úgynevezett öblítő kapuk alkalmazásával akarják elérni. Ezek egyszerű vasajtók, melyekkel a csatornát el lehet zárni, s így a vízvezetékből kibocsátott és a csatornába leömlő vizet felfogni, s miután a víz e kapuknál bizonyos magasságig feltorlódott, a kaput hirtelen felnyitják, mire a feltorlódott víz nagy erővel ront a további csatornarészbe s az ott leülepedett iszapot magával ragadja.

Azon aknák, hol az utcai víz beesik a csatornába, vassyphonokkal vannak ellátva, melyek megakadályozzák, hogy a csatorna bűze a szabad levegőre juthasson. Sőt még a leszálló aknák is olyan vasfödelekkel vannak borítva, melyek egészen légmentesen zárnak, úgy, hogy bátran mondhatni, miképp a Sugár úti csatornázás Budapesten a legelső s legsikerültebb ilynemű építkezés lesz.

A Sugár útnak nem csekély előnyére válik az a néhány tér, melyen keresztülvonul, az első a Hermina tér, melyet balra hagy el, ide épül majd az operaház, második az Oktogon, a harmadik a körönd vagy körtér. Az Oktogon tér a Sugár útnak a nagy körúttal való metszésébe esik, négy hatalmas, ötvilágú kandeláberrel lesz díszítve, e lámpákat párizsi minták szerint készítik s egyenként is igen tekintélyes összegbe, körülbelül 2000 frtba kerülnek. Este bő világosságot vetnek a térre, úgy, hogy fénvüknél a környéki házakat egész alakjukban tisztán megláthatni.

A körtér hatvanöt öles átmérőjű kör, melynek négy szeletjébe négy kis parkot ültetnek, ami igen odaillik, márcsak azért is, mert a házak szakadatlan sora megtörvén, a nyári lakok itt fognak kezdődni vasrácsos kertjeikkel és tarka virágágyaikkal, innen végig csupa nyári lak lesz építve, melyek közül négy vagy öt már készen van s lakóra vár, mindegyiknek lesz kertje, cselédháza, istállója, mert olyan lakóra vagy tulajdonosra vannak számítva, akinek fogata és egész sereg cselédsége van. A berendezés mindenesetre úriasabb és nagyobb kényelmű mint a Városligeti fasor villáiban.

E villák többnyire csinosak, de van olyan is köztök, amely minden egyéb, csak nem csinos. A rajta levő herkulesi kariatidák egész céltalanul tartják karjaikat fejök fölé, mintha legalábbis egy erkély terhét akarnák elhárítani magukról, pedig hát elfeledik szegények, hogy csak úgy vannak odaragasztva a falhoz és az erkély nem szorul rajok, mert mögöttük a falban áll. Azok a kis meztelen angyalok is egész barokk costumtelenségben kénytelenek a tetőn esőben, szélben ázni-fázni, az építész mindenesetre megkímélhette volna őket ezen kellemetlen expedíciótól.

A többi nyári lakok inkább kiállják a sarat, sőt, van köztök, különösen egy görög ízlésű, mely egészen kielégítő.

A bérházak már sokkal ízlésesebbek: magasságuk meghatározott, amennyiben az Oktogon térig három-négyemeletesnél alacsonyabbat építeni nem szabad, a nyolcszögű tértől kifelé azonban már kétemeleteset is lehet. De a különböző magasságúak is lehető egyenletesen vannak egymás mellé helyezve, mert egy-egy házcsoport oly részarányossággal épül, mintha egyetlen házat képezne. A Gyár- és Nagymező utca között fölépült házcsoportról senki sem mondaná, hogy az több egy háznál, pedig az a tömeg hét külön házat foglal magában, itt tehát meg van törve azon vaskalapossága az építész- vagy háziuraknak, mely eddig megkövetelte, hogy egy utcában két egyenlő magasságú ház a világért se forduljon elő, vagy, ha már a tetőig egyenlő magasak is, az emeletek között azonban okvetlenül szükséges egy kis különbség. Összesen huszonhét ilyen egyöntetű házcsoport fog tekinteni a Sugár útra, míg a nyári lakok nyolc csoportot képeznek.

Amennyire az egyöntetűség követeli, a keresztben futó utcák a sarkoktól jobbra-balra szintén kiépülnek, eleintén csak egy-két teleknyi téren, később azonban, ha a magánépítkezések is megindulnak, egészen. Egy ily nagyforgalmú és kitűnő utca szomszédsága mindenesetre serkentőleg fog hatni a többi épületekre is, hogy azok is kicsinosodjanak. A legszebb jövőnek azonban szélességüknél fogva a Gyár- és Nagymező utcák néznek eléje, és magától értetődik: a nagy körút is. A Gyár utca azon részét, hol most a sétánynak csúfolt, s néhány fa által képezett portenger terül el, parkozni fogják, s így ez a Sugár út boulevardjának mintegy kiszélesülését képezvén, kellemes tartózkodási helyül fog szolgálni.

Hogy ez út minél előbb létesüljön, azt a fővárosi közönség a legforróbban óhajtja, mert ezzel alapja vettetik meg a Terézváros és a Városliget között elterülő homoksivatag beépülésének. De nem is lesz akkor se annyi por, se annyi bűz mint most s talán jobbak is lesznek az egészségi viszonyok, mit fővárosunk már-már rossz színbe hajló hírének megmentése végett kívánnunk is kell.

 

Posta Sándor, Vasárnapi Újság, 1875.

A máriatölgyi romok (Makkosmária)

A máriatölgyi romok a budai Sváb-hegy mögött. Keleti Gusztáv rajza, metszette Rusz Károly, 1868.

 

Fővárosunk közvetlen közelében, a Sváb-hegy és János-hegy által képezett mély völgykatlannak Budakeszi felé kinyíló torkában fekszik a Máriatölgy (Maria-Eichel) nevet viselő gyönyörű pont. Hogy könnyebben odatalálhassunk, a Sváb-hegy északnyugati gerincén végighaladva megritkított agg tölgyek árnyékában, az odavezető vonalon a fák derekát fehér mésszel jegyezve találjuk, s az így kijelölt vonalon egyenesen ama gyönyörű mély völgybe jutunk, melynek ölén egykor templom és zárda díszlett, most pedig csak romjaik omladoznak.

E terület az óbudai uradalommal együtt hajdan a gróf Zichyek birtoka volt. I. Leopold király 1659-ben gróf Zichy Istvánnak és fiági utódainak örökösen, leányági utódainak pedig visszaválthatólag adományozván a komáromvári jószágokat, ezek közé számíttatott Óbuda, Budakeszi stb. is. Zichy István után annak egyik unokája, a költői kedélyű Péter birtokába került Óbuda és környéke. Gróf Zichy Péter és második neje, gr. Bercsényi Zsuzsánna, a híres kuruc vezér leánya alapították Óbuda fölött a kismáriacelli búcsúhelyet, hová Zichy Péter halála után özvegye, Bercsényi Zsuzsánna, fiával, gróf Zichy Miklóssal zárdát és kápolnát építtetvén, azt 1738-ban a trinitárius szerzetnek adományozták. Özvegy Bercsényi Zsuzsánna grófnőnek 1745-ben történt halála után fia, gróf Zichy Miklós, az uradalom birtokosa, nejével, gróf Berényi Erzsébettel folytatták az ájtatos építkezéseket, annál is inkább, mivel gyermekeik nem voltak, Zichy Miklós 1758-ban mag nélkül halt meg, özvegye 1766-ban építteté föl a máriatölgyi egyházat és kolostort, mely szintén a trinitárius szerzet gondjaira bízatott és mintegy fiókegyházát képezte a kismáriacelli zárdának. Ezen évben azonban özvegy gróf Berényi Erzsébet a királyi kincstárral egyességre lépvén az óbudai koronai uradalmat kárpótlás mellett átadta az államnak.

A máriatölgyi zárda és templom sem állhatott sokáig, 1782-ben a trinitárius szerzet is eltöröltetvén a máriatölgyi zárda is pusztán maradt és részben lebontatott. A templom bontásakor a torony felső kupolájában egy bádogtekercsbe rejtett kettős fakeresztben egy régi pergamenirat találtatott, mely az egyház építésének korát és a szerzet akkori tagjainak névsorát tartalmazta. A harangállvány, kőoltár Nagymarosra szállíttatott. A kegyelemkép (Madonna) a budakeszi templomé lett.

Eképpen elhagyatva templom és zárda, lassankint az idő őrlő fogai alatt rommá lőn, de szenthelyi jellegét megtartotta, s máig búcsújáró helyül szolgál az ájtatos híveknek.

A romtemplom egy kiigazított kis sekrestyéje, melynek ormán keresztecske díszlik, most a búcsújárók kápolnája.

Képünk szempontjától el van rejtve a kisded vadászlak, mely a templom romjai mellett szerénykedik, hol az elfáradt utas pihenést lelhet s tavasszal, kivált a budai szalonkavadászok kedvelt tanyája.