Olvadozunk.

Afrikai hőség idényét éljük, melyben csak az uszodatulajdonosok nem panaszkodnak. Van olyan nap, midőn a Császár-fürdő férfiuszodájában ezerkétszáz ember keres enyhülést. A dunai fürdők tükrében az emberfejektől alig látni a vizet. Csak a szegény munkások nem úszhatnak egyébben mint a saját verítékükben, mert a szabad Dunában – természetesen – nem szabad fürdeni, az uszodák ára pedig nekik drága. Budapest főorvosa most újra abban fárad, hogy ingyen Duna-fürdőket hozzanak létre, egyet a tábori kórház előtt, másikat a szemközti partnál. Meg is vizsgálta – mérnökökkel együtt – e kiszemelt helyeket s alkalmasaknak találta. A közgyűlés kétségkívül sietni fog ez emberbaráti célra megszavazni a szükséges költséget. Kár, hogy eddig is jobban nem siettek íly fürdők felállításával a munkás nép érdekében. Az úri osztályok számára van üdülés elég. A szagot bocsátó aszfaltról menekülhet vasúton és gőzösön sziget-liget fái alá, vagy futhat a kioszkba, ahol ugyan most a fagylalt is két perc alatt málnalévé olvad, hanem a gyárban, műhelyben dolgozó munkás nem élhet ilyen fényűzésnek, azok számára nagyon elkelne néhány ingyenfürdő.

Fővárosi Lapok, 1875. június 26.