A Pesti Vigadó a Hangl-kioszkkal és a hattyús szökőkúttal

A Pesti Vigadó a Hangl-kioszkkal és a hattyús szökőkúttal, FSZEK, Budapest-képarchívum

 

Nézegetve a Vigadóról készült régi képeket, észrevettem, hogy két szökőkút is állt előtte. Az előkeresett összefoglaló munkákban egy szökőkútról írnak és 1896-os dátumot adnak meg a felállítására. Több helyen „Ürgeöntő gyermekek”-címet írnak.

Tovább kerestem és hamarosan tisztább lett a kép: 1870-ben már megfogalmazódott egy szökőkút építésének terve a téren, amit ekkoriban  parkosítottak. Vogler Józsefet bízták meg a terv elkészítésével. Még 1872-ben is csak terv, mint ahogy a kioszk is. 1877. elején már kész a kioszk, szökőkút még nincs, mert a bérlője által tervezettnél a hatóság nagyobbat szeretett volna. Végül is még ebben az évben megkapta az engedélyt a megépítésére, melyben egy hattyú-alak szerepelt.

A felállítás pontos idején sajnos nem tudtam kideríteni, de egy 1879-ben megjelent lexikonban már szerepel. mint a tér dísze.

1890-ben írnak arról, hogy ezt a szobrot újjal szeretnék felcserélni. Egy évre rá egy újsághírben szerepel, hogy Senyei Károly (nevét többféleképpen is írták) már készíti. Végül 1893. április 21-én állították fel. Egy részlet a másnap megjelent újságból:

„Mert Senyei kútszobra csakugyan minden ízében magyar szobormű. Magyarok az alakjai, magyar a lélek, mely belőle hozzánk szól. Hogyan – kérdik önök – hát a magyar pajzánkodó gyermekek másformák mint a franciák, olaszok vagy németek? Igen is, másformák és Sennyei nagy érdeme abban rejlik, hogy a megkülönböztető faji vonásokat igazsággal es műveszettel tudta visszatükroztetni. Örömest látom én a kútszobor két pajzán fickójának erős megfigyeléssel s anatómiai pontossággal mintázott aktját s nagyon gyönyörködöm a kompozíció könnyed, mesterkéletlen és mégis rendkívül szabályos körvonalaiban is, de, ami meglep és elragad, az mégis a lélek igaz és erőteljes kifejezése.

Az a parasztfickó, ki társát minden tőle kitelhető ravaszsággal meg akarja akadályozni abban, hogy a vízszélen sütkérező kecskebékat elfogja,ki vékony sugárral vizet csepegtet a fürge állatra, hogy azt a fenyegető veszélyre figyelmeztesse s emellett az ármányos játékhoz csintalanul mosolygó arcot vág, az Alföld igazi gyermeke, az a rosszcsont, kinek pajzánságában és eleven eszében mindannyian gyönyörködhettünk, ha a Tisza vidékét nemcsak leírásokból ismerjük. Ennyi elevenséget, ennyi találékonyságot csak a szabadsághoz, függetlenséghez, szókimondáshoz szokott magyar faj gyermekeinel találunk. És a Pistagyerek, a kit a művész mintául választott, méltó képviselője ennek a fajnak! Jóltermett, ruganyós izmú, hamis szemű, társai bosszantására s ártatlan tréfákra mindenkor kész kamasz. Most is hogy vigyorog, hogy kevésbé bátor pajtásának habozását látja, s mindinkább közeledni érzi a pillanatot, midőn a reá várakozó veszélyből hatalmas ugrással kimenekül a szabadságában veszélyeztetett fürge állat.”

A szökőkút még ekkor nem lett kész, ugyanis a mellékalakok a növényzettel csak később készültek el, valószínűleg 1896-ban.