A Bomba (Batthyány) tér az 1876. éveleji árvíz idején

A Bomba (Batthyány) tér az 1876. éveleji árvíz idején. Klösz Gy. sztereofényképe, FSZEK Budapest-képarchívum

A tér az 1695. évi összeírásban Felső Vásártér néven szerepel, az Alsó Vásártér a későbbi Fazekas (Szilágyi Dezső) tér volt. A Víziváros legfontosabb pontja volt, kikötő, nagy rakodóhely, kereskedelmi pont és katonai állás. A kikötőt és a folyót a téren állomásozó őrség ellenőrizte. Délen a plébániatemplom (1740-ben tették le az alapkövét és 1746-ban szentelték fel), északon a Szent Erzsébet apácák kolostora és kórháza határolja. A kolostor korábban a ferenceseké volt. II. József 1785. október 8-án az Országútra helyezte őket, és ide pedig november 6-án a Szent Erzsébet betegápoló apácarend tagjait. Nyugatról a budai postahivatal emeletes épülete határolta, mely lakásokat, hivatali helyiségeket, mag-, szénatárolót, szerszámkamrát, kocsiszínt, istállót, kutat stb. tartalmazott.

A téren 1724-ben állították fel Weisz Anna hagyatékából Szűz Mária szobrát két mellékalakkal (Sienai Szt. Katalin és Nepomuki Szt. János). Ezen a helyen korábban a ferencesek Mária-kápolnája állott (Rupp Jakab). A szobrot nem sokkal később (1747-49) újrafaragták, mert tönkrement, de valószínűleg a mellékalakok nélkül.

Szintén a téren katonai őrszoba volt. Az itt tárolt fegyverekről és lőszerről ragadt rá a „Bomba tér” elnevezés (egy 1793-as térképen már így nevezik). A régi épület a folyóhoz közelebb helyezkedett el. Az újat beljebb, a zárda kertjének kerítéséhez támasztva építették. Wojtha Ferenc tervezte, a terven 1832-es dátum van, de egy 1829-es helyszínrajzon már szerepel ezen a helyen ilyen alaprajzú épület. Az építkezés miatt a szobrot délebbre helyezték majd áthelyezték a Mária térre, ahol ma is áll. Az 1848 utáni években elvesztette a katonai fontosságát, az őrházból ki is vonult a katonaság. Később a pénzügyőröket helyezték el benne, állt üresen is, aztán bérbe adták kereskedőknek, így például 1881-ben Freyberger János vaskereskedő bérelte ki az őrházat. 1886. decemberében az épületben nyílt meg a Bomba téri népkonyha.

A téren több kisebb épület is volt különböző időpontokban: váróterem, raktárépület, csónakház. A parton volt a tímárok bőráztatója és feljebb a lóúsztató.

A tér kisebb volt mint most, ugyanis a zárda kertje majdnem a mai vásárcsarnokig ért. Többször tettek kísérletet a rendezésre, ez a kórház átépítésével valósult meg. A kórházhoz egy új szárnyat építettek a Duna felé, a zárda kertjét pedig a térhez csatolták 1891-92-ben. Ekkor bontották el az őrházat is.

 

Ítéletidő Budán, 1837.

Laszlovszky-major, 1942. szeptember 23. FSZEK Budapest-képarchívum

 

Pesti hírek

 

A két fővárosnak nagy része pünkösdhétfőt évenkint a Zugligetben szokta ünnepelni. A reggel eléggé kellemes vala, Budapest lakosit zugligeti szokott mulatságaira csalhatni. Délután fél háromra zápor kerekedék s a késő estig nőttön nőtt zivatar szüntelen szakadó záporral vegyülve oly irtózatos dagállyá duzzadt a zugligeti hegyszorulatok közt, hogy a mulatságot rémessé, a napot pedig számtalan szerencsétlenség szomorú napjává tevé. A zivatar koronkinti, néhány percnyi szünetei közt estig az úgynevezett Laszlovszky-majornál öt halottat halásztak össze, egy, a vízártól elsodrott kocsiból csak a szerencsétlen atya félholtra zúzottan menekedheték meg, két gyermeke, a bérkocsis, lovai s kocsija menthetlenül vesztek el. A Krisztinavárosban a Horváth-kert mellett álló kis kőhídon hét ember, kik a rohanó vízárt nézegeték a hidpárkányzathoz támaszkodva, a hirtelen összeomlott párkányzattal együtt a vízbe zuhantak s közülök csak egyet foghatának ki. Belebb a Rácvárosban, az úgynevezett Rác-fürdő mellett, honnan kevés távolságra a hegyek közül rohanó víz a Dunába szakad, a vízár egypár házat sodrott el, s még kedden délig nem tudaték, hány ember lőn itt is a vészes zivatarnak áldozatja. A hegyek közt az utakat e zivatar mind összerontotta s a zápor közé vegyült roppant jégdarabokkal és sziklákkal borította el. A hegyek közti lapályok, vetések, rétek tengervízben úsztak és még tegnap is, a hegyi vízmedrekben holtakat hordoztak össze, ezek közt egy anyát, két halálában osztakozó gyermekével, az életteleneket karjai közé szorítva. Hol a hegyi zápor a Rudas-fürdő közelében a Dunába omlik, ott néhány csónak a hegyekről lesodrott eledel kosarakat s több efféle, a mulatozó néptől magával vitt étel s italtartó szereket halászott össze. Hány ember lőn összesen e szörnyű zivataros napnak áldozatja, szám szerint nem tudhatni, tegnap délig 39 ember halála tudatott csak a városi elöljáróságnál, annyi bizonyos, hogy sok családnak e nap örömre szánt napjaiból sokáig szomorú emlékezetes napja maradand.

 

Rajzolatok, 1837. május 18.

 

A Rákos-patak áradása, 1901.

A Rákos-patak Rákoscsabán a múlt század elején

 

A Rákos-patak kiöntése.

 

A főváros külső területén nagy kárt okozott a Rákos-patak, amely a hirtelen olvadás és a több napos esőzés következtében erősen megdagadt s tegnap este kiöntött. A veszedelem a Szent László úton támadt, a 95. számú Horvát-féle ház előtt, ahol a patak vize átszakította az államvasúti töltést és a saját gátját, aztán ellepte az utca jobboldali részét. A házak a 95. számtól a 25-ig méter magasságban víz alá kerültek, a Telep utcát, a Rákos-patak utcát és az Erzsébet királyné útjának egy részét hasonlóképpen elárasztotta a víz. Mátrai VI. kerületi elöljáró, Heuffel építési igazgató, Szilágyi és Keleti fővárosi mérnökök ma reggel a veszedelem helyére siettek s intézkedtek a mentésről. Az elárasztott házakból kiköltöztették a lakókat, a szegényebbeket a főváros költségére. Segítségül hívták a tűzoltóságot, a rendőrséget és az utászokat. Fél század utász egy főhadnagy vezetésével ma dél óta a töltés kijavításán dolgozik. Ma késő este átszakította a víz a Szent László út bal oldali részét védő gátat is. Éjjel fáklyafény mellett dolgoznak a katonák. A Rákos-patak nagy veszedelmet okozott a X. kerület külső telkén, továbbá Pécelen, Rákoscsabán és Rákoskeresztúron, ahol szintén kilépett medréből s elárasztotta a határt. Csabán még az országutat is elöntötte a víz és Pécelen elsodrott egy hidat. A piszkos áradat, amely egyre ömlik a Szent László úti szakadáson, kerítések romjait, hídfákat, sőt megfulladt háziállatokat is hord a hátán, ami azt bizonyítja, hogy a Rákos felső folyásán nagyobb baj is volt. A patak a külső Váci úton is keresztül megy a Danubius-gyár közelében, a Podvinecz- és Heiszler-gyár mellett. A víz az országút alá épített alagúton folyik keresztül s az Ördög-malomnál a Dunába szakad. Ezt a rövid alagutat betömte a jégzajlás s a patak vize elárasztotta a Váci út jobb oldalát. Olyan mély tó képződött nagy darab területen, hogy a benne lévő fáknak csak a koronája látszik ki. A szomszédos gépgyárat a magas tűzfal védi az elárasztástól. Az alagút fala nem bírta ki a hatalmas nyomást s ma beszakadt, amire a Váci út jobb oldalán vagy húsz négyszögméternyi területen besüppedt a föld s a villamossínek a levegőben lógnak. Emiatt a villamosvasúti közlekedést csak átszállással tarthatják fönn. Az úttest annyira megrongálódott, hogy egy heti munka kell a kijavítására.

Az ország összes folyóvizei is erősen megnőttek és számos helyen árvizet okoztak. A Duna a fővárosban szintén emelkedik. A zavaros áradat nagy gyorsasággal sodorja lefelé a jégtáblákat, aminek tömérdek nézője van a két parton. A Ferenc József rakodóparton veszedelem fenyegette a halászbárkákat, de végre mégis biztosságba helyezték őket. Az Eskü téri híd talapzatát összeépített jégtörők védik. Mivel az áradás alkalmasint rohamos lesz, a fővárosi mérnöki hivatal megtett minden előkészületet, hogy szükség esetén elzárhassa a zsilipeket s megkezdhesse a csatornák szivattyúzását. Ipolyságról táviratozzák, hogy az Ipoly erősen megáradt és sok helyen kilépett medréből. Ipolyság nagy része víz alá került. Szécsény és Kovácsi községeket, mint Balassagyarmatról táviratozzak, két napi munkával töltéssel látták el s igy megmentették. Több falu veszedelemben van. Gyarmatra már harmadik napja nem érkezik a posta. Losonc és Aszód felé csak ma közlekednek átszállással a vonatok. Több helyen a vasúti töltést igazítani kell. El van rombolva a vasúti töltés Mohora és Nándor között 40, Mácsa és Tótgyörk között 40, Trázs és Nagyszécsény között 20, Ipolyság és Korpona között 20, Litke és Károsszakál között 450 méternyi hosszúságban.

 

Budapesti Hírlap, 1901. március 7.

Arcanum Digitális Tudománytár

A veszedelem napja, a tabáni árvíz, 1875.

A Csekeő-ház a Duna partján, a régi Döbrentei tér helyén, 1875.

 

Vész, iszonyú pusztító vész angyala járt a múlt szombaton, június hó 26-án este a magyar főváros fölött. A kik szorosan a vész színhelyén nem voltak, csak egy nagyobbszerű nyári zivatart láttak, s nem is sejtették, hogy a szomszéd városrészben, egypár száz ölnyire tőlük, míly irtózatos mérveket ölt a veszedelem. S midőn másnap annak színheiyét meglátogatták, s a hallott és túlzottaknak vélt híreket a valóssággal összehasonlították s meggyőződtek, hogy az nem csak a híreket, de a képzelet túlcsigázásait is felülmúlta, megdöbbenve állottak a pusztulás nyomai előtt, melynek utcasorok, kőházak s egész sereg emberélet estek áldozatul. Az ember akkor érzi kicsinységét a természettel szemben, mikor annak elemei rendes egyensúlyokból kibillenve elszakítják fékeiket s hatalmukkal felülkerekednek rajta s az emberi alkotások szilárdsága, maga az emberi élet nevetséggé válik előttök és megsemmisül az egyenetlen harcban. Ha egy hatalmas tűzokádó, a föld belsejében forrongó örök tüzek kéménye kiönti láváját s Herkulanumot és Pompejit hamuba borítja – solvet saecla in favilla – hogy a századok eltemetett munkáját évezredek ássák ki a mélységből, a nagyság előtt rettegve némulunk el. De hogy egy szikrából, mely véletlenül gyúlékony anyagra esett, az orkán fuvalma által városokat elemésztő tűzvész legyen, abban nem tudunk megnyugodni. Ha egy fejedelmi folyam, mint a Duna, kilép medréből s nagy vidékeket iszapol el, gátakat rombol szét és falukat, városokat romba dönt, természetesnek találjuk: potentes potentes aqunt. De hogy egy futó nyári zivatarból, mely széltől fújt felhő volt imént, félóra alatt utcákat elsodró s az emberi élet százait megsemmisítő ár legyen, azt elhinni sem akarjuk.

Pedig ennek a látványnak voltunk elrémült tanúi e napokban. Néhány napi rekkenő, fojtó hőség után szombaton délután hat órakor, néhány tompa dörej jelenté a vész közelegtét. Egy sebes, futó zápor intőleg előzte meg a kitörést. Egy negyedóra múlva szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai hegyek közt, óriási jégviharral. A városban is sok helyt lapátolni lehetett a jeget, s a nyugotra néző ablakok üvegei százanként, csörögve hullottak az utcákra. Fél óráig tartott a vihar. De ez a félóra elég volt, hogy a pusztulás műve végbemenjen a város azon részeiben, melyek fekvésök s építésök módjánál fogva a veszedelemnek sokkal inkább kitéve – s úgyszólván a torkában vannak. Ha magas pontról, avagy csak a vár délnyugoti bástyáiról nézzük a Krisztina- és Rácvárost, egy teknőfenék gyanánt tűnik föl. A budai hegyek minden oldalról, a Svábhegy, a Naphegy, a János-hegy, eminnen a Gellért, a várdomb, úgy elzárják, hogy a víznek sehol sincs menekvése. Még a Duna felé is egy csekélyebb emelkedésű gerinc zárja el az utat előle. Egyetlen lefolyása a hajdan Paulus-, most Ördög-ároknak nevezett csatorna, mely egyrészben nyíltan, más részben a föld alatt s beboltozva, részint a városrész szennyének, részint a hegyi esők gyüledékének ad lefolyást a Dunába.

Rendesen elég tágas is, hogy e célnak megfeleljen, de rendkívüli esetben oly veszedelem okozója lehet, aminő nem állana elő nélküle. Mert ha a víz minden utcán, amerre nyílást talál, folyhatott volna, s minden oldalból és minden árokból a hegyek közül és a város utcáiból, nem az egyetlen Ördög-ároknak kellene szükségképp rohannia, a veszedelem közel sem lett volna akkora, mint most. Az Ördög-árok ellen már régóta hangos panaszok emeltetnek e veszélyes jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837. pünkösd másodnapján hasonló pusztítással csapott ki partjaira, de főleg bűzhödtsége, rondasága miatt beboltozásán s némileg más irányba vezetésén évek óta dolgoznak már, a nálunk szokásos lassúsággal és határozatlansággal. E körülmény döntő befolyást gyakorolt a veszedelemre. A munkálatok miatt az árok egyes pontjain a szabad lefolyás némileg akadályozva levén, az egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg megtorlódott, visszafelé ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve belőle, elborított mindent.

Egy félóra alatt a Krisztinaváros a Vérmezőtől kezdve az Alagútig s le az Attila utcán egy tengernek látszott. Képzelhetetlen, amekkora víztömeg gyűlt össze percenként e tekenőben. Felülről mind nagyobb és nagyobb mennyiségben rohant a Duna szélességével, de tízszer oly gyorsasággal, lent pedig nem volt lefolyása, míg gátjait el nem törhette vagy át nem hághatta. Az Ördög-árok megtelt, megtorlódott, helyenként beomlott, a Krisztina- és Rácváros közti, szemmel alig észrevehető emelkedés a vizet mégis fenntartotta úgy, hogy félóráig a Krisztinaváros teknője fenekén minden utca 3-4 lábnyira, helyenként egy ölnyire a legmélyebb pontokon még magasabb víz alatt állott.

S most vegyük hozzá e városrész utcái s házai nagy részének építését. Szűk, lejtős utcák, apró, gyönge házak, a szobák sok helyt mélyebben fekve az utcánál, az ablakok alig egy pár lábnyival az utca földje felett. Természetes, hogy az utcák íly vízállásának a szobákban hasonló felelt meg. A Rácvárosra valamivel később érkezett a veszedelem. De aztán annál nagyobb volt. Az Ördög-árkot – mely itt beboltozva, a föld alatt áll, s egész hosszában házak vannak fölébe építve – több ponton beszakította a víz rohama, a boltozat beroskadt, s ami fölötte állott, utca vagy ház, utána.

Hogy a házak beomlása, a szobákba betoluló öles vizek mennyi érték pusztulását vonták magok után, ki tudná azt felszámítani? Mennyi emberéletet? Még az sincs tudva. A viharkor mindenki házába húzódik, ott véli legbiztosabbnak magát, s mikor a veszély már megérkezett, sok helyt nem volt idő a menekülésre. Sokakat valószínűleg elsodort az ár, s majd csak napok, hetek múlva fogja fölvetni a Duna valahol, e jó öreg víz gondoskodni szokott, hogy az elveszetteket a soká keresők végre is megtalálják!

Akiket el nem sodort az ár, azokból sokakat a víz iszapjából, a romok közül vettek ki. Szombat lévén, sokan voltak a hegyek közt a zöldben. Azok közül is esett elég áldozat. A vihar, mely egész szőlőket, földestől, tőkéstől a völgybe sodort, mely nagy fákat tövestől tépett vagy tördelt ki, mely öt-tíz mázsás köveket mint egy forgácsot ragadott magával alá, hogyne bírt volna az emberekkel? Hidakat vitt el, kocsikat, még vasutakat is döntött fel, a fogaskerekű vasút gépezetét szétrombolta, pályáját egypár hétre járhatatlanná tette. A rombolás részleteiről külön helyen vesznek olvasóink tudósitást. Az egésznek képe s okai ezekből is tisztán felfoghatók. Valóban, az ember jó órájában elfeledkezve a természet erejéről, s könnyelműen elmulasztva védelemről gondoskodni annak ellenséges hatalmai ellen, csak magát okolhatja a vész óráján. Íly építkezés mint nálunk még egész városrészekben, íly nyomorult alkotmány, mint ez a szerencsétlen Ördög-árok, íly szabályozatlan utcák, mint a Rác- és Krisztinavárosáé, ugyan mire vezethetne mindez egyébre íly veszedelemnél? De vajon okulunk-e valaha?

-á-r-

Vasárnapi Újság, 1875.

Életmentők a tabáni árvíz idején, 1875.

A Mauksch-ház a Tabánban, a Fő utcán, a régi Döbrentei tér helyén, 1875.

 

Életmentők

A budai felhőszakadásról és annak pusztításairól az első kerület igazgatósága részletes jelentést nyújtott be a polgármesternek, terjedelmesen rajzolva a borzasztó katasztrófa pusztításait. A jelentés fölsorolja azokat is, kik a legnagyobb veszedelem idejében saját életük kockáztatásával siettek fenyegetett embertársaik életének megmentésére, így Fleischmann Ignác zabkereskedő a krisztinavárosi „Nádorhoz” címzett, vízzel egészen megtelt ház földszintes lakásaiból lepedő segítségével hét embert az első emeletbe kimentett. Folner Jakab vendéglős egymaga a „Nádor”-nál három embert a vízárból kiszabadított. Grabois Károly a budai lóvonatú vaspályaállomás főnöke a vízár által már jó távolba sodort szobaleányt a legnagyobb veszélynek közepett kiszabadított. Babits Jakab koronaőri hadnagy 30 koronaőrrel már a vész kezdetén a veszélyeztetett Attila utcába sietett és csónak segélyével számos emberéletet mentett meg a bizonyos haláltól. Pleyer Ede ügyvéd két koronaőrrel a Virág utcai és Attila utcai házakból életének kockáztatásával több emberéletet megmentett. Szabó József orvostudori jelölt, Petkó csavargőzösi vezénylő, Müller Lajos, Spitznagel Péter, valamint egy honvédzászlóaljbeli Ráth Mór nevezetű honvéd, együtt az 567. sz. tabáni házból 26 embert mentettek ki. Schung Ferenc és Antal testvérek az Attila utcai 656. sz. ház lakosait kiszabadították. Catry svábhegyi fogaskerekű vaspályai igazgató személyzetével a krisztinavárosi állomáson volt vagy száz főre menő embert intézkedései által a veszedelemtől megóvta, és végre Radányi gőzhajózási kapitány, Bogisits István, Pejakovits Szilárd, Gertol János és Schlezák Ferenc az Attila utcában veszélyeztetve volt lakosok segítségére siettek, s több embert a vízbefúlástól megmentettek. Működtek közre még többen is, mint például Bartel, ki a Csekeő-féle házból Malesevits ügyvéd nejét és még másokat csónakon kimentett, valamint egy ismeretlen nevű fürdőszolga, de fájdalom, mindkettő a Rácfürdő alatt elvonuló Ördög-árok boltozatának bedőlése alkalmával a lábuk alatt beszakadt boltozattal együtt a vízár által elragadtatván, annak áldozatai is lettek.

Fővárosi Lapok, 1875.

Arcanum Digitális Tudománytár