Hunyadi János szobra a Halászbástya alatt

Hunyadi János szobra

 

Hunyadi János szobra a Halászbástya alatt az Albrecht főherceg út kanyarjában. A szobor a király ajándéka a fővárosnak, Tóth István alkotása. A talapzatot Schulek Frigyes tervezte. 1903. november 21-én állították fel.

 

Kunz Péter gyűjteményéből.

Manapság:

Koronázási ünnep a Vérmezőn

Koronázási ünnep a Vérmezőn, 1867. június 8.

Június 8-án, Ferenc József koronázásának napján sok helyen rendeztek mulatságokat. Ilyen ünnepély volt Budán a Vérmezőn. Délben kezdődött, mutatványosok, bábosok gondoskodtak a jó hangulatról. Volt famászás lecsupaszított fenyőfákra, zene, tánc. A szervezők kendőkbe kötött szalonnát, sajtot, cipót, virslit dobáltak a nép közé, annyit, hogy mindenkinek jutott. Három ökröt sütöttek, négyszáz akó fehér- és vörösbort vertek csapra. Majláth György országbíró a Palotából lement és vitt egy-egy pohár bort és egy-egy darab húst a királynak és a királynénak. Este nyolc órára kifáradt a nép, a maradék bort hazavitték, aki ott itta meg a részét, az már aludt a mezőn.

Pénzszórás a Helyőrségi templom előtt, 1867.

A koronázási emlékpénzek szórása a Helyőrségi templom oldalában

 

A koronázás után a menet a Helyőrségi templomba ment. Útközben Lónyay Menyhért pénzügyminiszter arany- és ezüst emlékpénzeket szórt az összesereglett nézőközönségnek. A menet után az emberek felszedték a nemzetiszínű posztót, melyen a király vonult végig, mindenki vitt magának belőle egy darabot emlékbe.

Az emlékérmek

Manapság:

 

Ferenc József megkoronázása, 1867.

A király esküje a Plébánia téren, a Szentháromság-szobor előtt (Vasárnapi Újság)

 

A kettős koronázás 1867-ben.

 

Buda, június 8.

Buda és Pest már sokszáz év óta nem látta azt a fényt, melyet ma kora reggeltől délig. A két főváros összes népe s a megszámlálhatlan sokaságú idegen összecsoportosulása magában is meggyőzött róla, hogy a koronázásnak külső szertartásai sem üres formaságok. Alkotmányos ünnep ez, mely a népnek az országos ügyek iránti érdeklődését emeli, ünnep, melynek külső szertartásai valamint belső jelentőségűek, úgy mélyen is hatnak a lélekre. Minden, amit a királyi hatalom, egyház és nemzet legünnepélyesebbnek tud, egyesítve van ezen szertartásban. A király, az egyház és nép egy testté, egy lélekké forr ezen tényben. És a nép tán a rákosi gyűlések óta, midőn az országgyűlésen nem képviselői által, hanem telhetőleg személyesen jelent meg, ily nagy számban nem vett részt ezen legősiebb s csaknem egyetlen nemzeti ünnepben. Természetes ez már csak a közlekedésnek újkori könnyebbségeinél fogva is, valamint természetes az is, hogy ma már a külföld figyelme is jobban felénk fordul általa. Minél inkább kiment szokásból Európa többi államaiban az ilyen ünnepély, annál inkább érdeklő lesz az, nemcsak külső fényénél, hanem belső tartalmánál fogva is. Jelenleg nem csak a civilizált világ képviselői jöttek el tanúkként ezen államtényre, hanem egész raja van jelen a hírlapi tudósítóknak, kik szintúgy fognak referálni az illető nemzeteknek, mint az előbbiek saját kormányuknak. Már kora hajnalban talpon volt mindenki, sőt – amit alig hinnénk, ha nem láttak volna -, sokan talpon voltak már tegnap este. A pesti dunaparti állványokon némely vidéki már akkor elfoglalta helyét, egészen nekikészülve, hogy ott fog éjjeli szállást tartani, ami sok vidékinek a több mint júniusi hőségben tán nagyobb kényelem volt, mint Pestnek füllött légű bármelyik háza. Az összesereglett nép nagy számáról fogalmat adhat az is, hogy még a Gellért-hegy oldala is lepve volt kíváncsi nézőkkel, kiknek pedig a távolság miatt nem közönséges látcső kellett, hogy valamit lássanak.

Reggel 5 óra előtt elkezdődött a nagy népvándorlás. A Lánchídon felüli és aluli, ti. a Bomba téri és Rudas-fürdői két rögtönzött hajóhídon gyalogszerrel és kocsikon özönlöttek a budaiak Pestre és a pestiek Budára. A képviselők az Országházában még reggel 5 tájban kezdének gyülekezni s különböző kocsikon – amilyenek kaphatók voltak – hat órakor kezdének átmenni Budára a felső hajóhídon és Bécsi kapun át, úgy, hogy hét óra előtt csaknem teljes számban foglalák el a budai vár főegyházában, az ősi Boldogasszony templomában a számukra a bejárattal jobbra és balra elkészített állványokat, melyek oly terjedelmesek voltak, hogy egészen be sem tölthették. A főtemplom sok ízléssel és szépen volt földíszítve szőnyegekkel és lobogókkal. Nagy figyelmet ébresztett egy szép hölgykoszorú a bejárattól balra, több padsort foglalva el, mely egy oszlopnál megkanyarodván, élő hegyként tekintett a főoltár felé is. Nemzeti öltözet által díszesen, selyem, finom csipke, gyöngyök, drágakövek által gazdagon emelék az ünnepélyt. Figyelmet ébresztett jobbra a külföldi követek s balra a bécsi felső és alsóház tagjainak sora is. Hét óra közeledvén, midőn őfelségeik elindulandók valának a királyi lakból, az ország főpapjai segédletükkel ünnepélyes menetben vonulának végig a templomon, hátul az ország prímása, hogy a bejáratnál fogadják őfelségeiket. Kevés vártatva – körülbelül 1/4-del 7 óra után – a kívülről összesereglett nép éljenkiáltásai és dobszó jelenték őfelségeik megérkeztét, kiket prímás őhercegsége fogadván a sekrestyébe vezeté, hol a koronaőrök, zászlósok, s az országgyűlés meghívottjai vártak a koronával és jelvényekkel együtt. Következő negyedórában díszes arciérek sorfala közt megindult a templomi menet.

Elöl az őfelségeik saját személyeik körüli udvarnokok, apródok, tisztek, kamarások stb. teljes gálában, azután a mágnások, utánok a magyar minisztérium gróf Andrássy miniszterelnököt kivéve, kinek, mint tudva van, külön tiszte volt az ünnepélyben. Azután jöttek a különböző rendek keresztesei, lovagjai. Utánok az országos zászlókkal párjával jöttek a következendők:

Gr. Andrássy Manó, gr. Keglevich István,

  1. Bánffy Albert, b. Orczy György,
  2. Batthyány László, gr. Pejacsevich Péter,
  3. Erdődy Sándor, ifj. b. Rudits József,
  4. Eszterházy Antal, gr. Sztáray Antal,
  5. Károlyi István.

A zászlópárok pedig így következtek:

1 Bulgária és Kumánia, 2 Szerbia, Lodoméria, 3 Galícia, Bosznia, 4 Dalmácia, Erdély, 5 Tót és Horvátország zászlói, míg leghátul egyedül hozatott Magyarország zászlója, rajta a magyar címer.

Ezek után különös fövegével s fehér botjával Magyarország heroldja, s nyomában a két koronaőr. Most következtek a koronázási jelvények vivői: a kereszttel a főkamarás, Szt. István kardjával a főpohárnok, a „pax”-szal a tárnok, az aranyalmával a horvát bán, a királyi pálcával az országbíró. A menetet bezárta gr. Andrássy miniszterelnök a koronával. Végre megelőztetve a magyar főudvarmester által, jöttek a fenséges főhercegek. Ezután jött maga, őfelsége a király, kit kissé megelőzve jött jobbról egy főpap, az apostoli kereszttel, balról a főlovászmester kivont karddal. Őfelsége mellett kétfelől a koronázásnál működő két főpap és a testőrségi kapitányok. Őfelsége után pedig nyomban főhadsegéde jött. Ezen csoportozat után következett a felséges királyné. Fejét egy úgynevezett házikorona díszíté, mely alul szűkebb volt s feljebb kiöblösödve. Setét szín alapon fehéren csillogó briliánsok sora foglalta körül és alulról fölfelé. Őfelségét főudvarmestere vezette, két oldalról két főpap kísérte s gazdag ruhája uszályát a főudvarmesterné vitte. Ezután az országbíró neje őexcellenciája jött és két palotahölgy. 12 díszes öltözetű magyar testőr kísérte őfelségeiket a templom másik végébe.

Nem lévén célunk ezúttal – se idő, se tér nem engedvén meg – részletesen leírni a szertartást, mely egyébiránt a szokott formák közt ment végbe, csak röviden említjük meg, hogy őfelségének a királynak az esztergomi érsek és gr. Andrássy miniszterelnök fejére tévén a koronát, utóbbi az egész nagy templomban tisztán érthető hangon kiáltá: „Éljen a király!”, mit az egész közönség belül és kívül százszorosan visszhangoztatott. Agyúdörgés s Buda és Pest összes harangjainak zúgása jelenté, hogy a király megkoronáztatott. A szertartás leginkább abban különbözött a korábbi legtöbbektől, hogy azzal összeköttetett a királyné megkoronázása is. Mint tudva van, a veszprémi püspök szokta a királynékat az előbb leírt házikoronával megkoronázni. Azután pedig a Sz. István koronájával ily módon avattatik fel:

A királynénak nem fejére tették a koronát, hanem csak jobb vállához érinték, s nem is együtt a prímás és nádor, hanem csak az előbbi. Azonban itt is jutott szerepe a nádornak. Attól vette át az érsek Szt. István koronáját a fentebbi szertartás végrehajtására, s végeztével annak nyújtja át ismét. Így történt jelenleg is, csakhogy, miután gr. Andrássy átvette Szt. István koronáját, azt a trónhoz vitte, melyen király őfelsége ült, s azt a főudvarmester segítségével visszatette annak fejére.

A templomi szertartás, mely alatt Liszt miséjét adták elő az udvari zenészek, körülbelül két órát tartott úgy, hogy mikorra őfelségeik kiléptek a vártemplom ajtaján, mintegy fél 10-re volt. A menet itt kétfelé vált. Király őfelsége a várbeli helyőrségi templomba volt átmenendő, királyné őfelsége pedig várpalotai lakába. Az előbbi menetben az udvari személyzet, a fő- és zászlós urak, a zászlóvivők stb. gyalog vettek részt. A miniszter urak párjával mentek, de hiányzott közülük a hátrább, a nádort megillető helyen jött miniszterelnök és a pénzügyminiszter. Az utca közbül két lépésnyi szélességre deszkával volt borítva s ezen hosszában háromszínű posztó: jobbról vörös, közbül fehér, balra zöld. Őfelsége a koronajelvényekbe öltözve, a csillogó koronával fején szintén gyalog ment a fennírt úton, s a sűrű sorfalat képező nép hangos éljenei között. Az idő kedvezőre fordult volt. A nap hevét, melyet a tegnapi mérséklethez képest nyomasztónak jósolt mindenki még kora reggel is, tetemesen enyhíték egy kis borulat és frissebb széllengés. A menetet már kora reggel óta sorakozva várta a nagyszámú nép, mindamellett oly csend és rend uralkodott, hogy csaknem fölöslegesnek látszottak a rend fönntartására tett, különben dicséretes és jól vezetett intézkedések a helyettes főlovászmester személyes felügyelete alatt, ki ebben fáradhatlan éberségű volt. Nem maradt el a szokásos pénzszórás sem a nép közé. A már általunk leírt emlékpénzt a lóháton ülő Lónyay pénzügyminiszter úr tele marokkal szórta jobbra és balra. Még ennek fölszedése fölött mérsékelten folyt a dulakodás, de amint a miniszter is elhaladt, az azelőtt csendes és rendtartó nép pajzánabbá lett. Az utcai szőnyeget képezett háromszínű posztón akart megosztozkodni, ami nem vala könnyű, mert az elég erős volt. Azonban ezen inkább pajzán játék nem fajult komoly dulakodásokká, hogy a rend fenntartására közbe kelljen vala lépni.

Azalatt a menet az úgynevezett helyőrségi templomba ért. Itt rövidebb volt a szertartás. Őfelsége Szent István kardjával való érintés által – a szokott módon – végzé a lovaggá ütést (azon egyéneknek, kik itt arany sarkantyús vitézekké felavattattak, jegyzékét lásd hivatalos rovatunkban). Míg ezek itt történtek, királyné őfelsége palotahölgyeivel hét díszes udvari kocsit foglalt el. Királyné őfelsége díszkocsija, melynek egész magas mennyezete, az azt betetőző korona és oszlopai, melyek közeit minden oldalra kristálytiszta, egydarab üveg fedé, mintha művészileg öntött masszív arany lett volna. Hasonló volt, csakhogy kisebb, a következendő kocsi is. Őfelségéé nyolclovas, a többi hat hatlovas kocsi volt, melyek, s különösen a két első mint soha nem látott fényű, a nép bámulatának tárgya volt. Őfelsége itt érintett díszkocsijának alsó oldalzatát Rubens festményei ékítik. Királyáé őfelsége – mint a programban volt, s régebben írtuk – csak később, a kardvágás szemléletére volt átjövendő Pestre fenséges gyermekeivel és palotahölgyeivel a „Rudolf koronaherceg” nevű gőzösön. A menet a helyőrségi templomból most lovasmenetté vált, mely a budai Úri utcán, Dísz téren, Vízi kapun, Albert úton és Lánchídon át vonult Pestre.

Vannak oly látványok, melyeket sem festmény, sem leírás keretébe foglalni nem lehet. A koronázási menet külpompára nézve legmegdöbbentőbb mozzanatát képezé a nagy ünnepnek. Külterjűleg tekintve a menet nagysága, az öltözékek és a szerszámok fénye oly kápráztató és bódító volt, belterjileg az ország és az udvar annyi főszemélye vett abban részt, hogy a részletes leírás helyett e reánk gyakorlott hatás constatirozásával s a menetben részt vettek lajstromával kell beérnünk. A menet következő rendben indult: 1. egy huszárszázad, 2. két udvari fullajtár lóháton, 3. a bandériumok, 4. két udvari fourier lóháton, 5. a cs. k. udvari nemesifjak, nevelőjükkel lóháton, 6. egy kamrai fourier lóháton, 7. az asztalnokok, főrendek, aranykulcsosok lóháton, 8. a mágnások, titkos tanácsosok és miniszterek lóháton, 9. a cs. k. rendek lovagjai lóháton, 10. a cs. k. rendek középkeresztesei lóháton, 11. a cs. k. rendek nagykeresztesei lóháton, 12. az aranygyapjas vitézek lóháton, 13. a zászlósok lóháton, 14. a magyar királyi hírnök lóháton, egyenesen föltartott pálcával, 15. a magyar királyi főajtónállómester helyettese lóháton, 16. a két koronaőr lóháton, 17. a jelvények vivői lóháton, mégpedig az országbíró a királyi pálcával, a horvát bán az aranyalmával, a tárnok a pax-szal, a főasztalnok a kereszttel, 18. gr. Andrássy Gyula magyar kir. miniszterelnök lóháton, 19. a főherceg urak ő cs. kir. fenségeik lóháton, 20. az ezüstkeresztet vivő püspök lóháton, 21. A magyar kir. főlovászmester helyettese hajadonfővel, lóháton, 22. őfelsége lóháton, koronával fején. Mindkét oldalról hat-hat magyar testőr által kísérve. A magyar kir. főudvarmester helyettese, a magyar kir. főkamarás, az őrkapitányok és a cs. kir. első főhadsegéd, 23. az érsekek, püspökök és apátok párosan, lóháton, 24. a magyar királyi testőrség csapatja lóháton, 25. a cs. kir. testrendőrség lóháton, 26. egy huszárszázad.

 

Pest, jún. 8.

Mintegy háromnegyed 11-re érkeztek át Budáról hajón a képviselők, főrendek és miniszterek közül azok, akik lovon nem ültek s a piaristák épületének a plébániatemplom terére eső részén felállított hosszú állványon foglaltak helyet, mely előtt a középkori styl-ben épült emelvény állott a szentháromság szobra mellett, hol a király az esküt az ország alkotmányára leteendő vala. A tér a körülte emelt állványokkal tojásdad végződő hosszú négyszögöt képezett. A rakpart felől a széles állvány, nemzetiszín filagoriájával, hová a fényképészek húzódtak. A plébánialak előtti állvány, mely a templom ajtajánál félkörben végződött, a plébánialak ablakai s a szomszéd házak kibontott fedelén emelt díszes két állvány kék és piros fallal s fehér vászon ernyővel a legünnepibb közönséggel, mintegy virágokkal voltak megrakva. Az idő, mely eddig északkeleti szelével s a nap hevét fölfogó könnyű borulattal igen kellemes volt, kissé fűlni kezdett és a nap néhány percig erősen sütött. A lég azonban folyvást 20-22 fok közt váltakozott, míg tegnap 30 fok meleg volt.

A Szentháromság szobrától jobbra álló királyi emelvény négyszöget képez két feljárattal a Fel- és Alduna felé eső irányban, homlokkal a templom és háttal a Duna, vagy a most említettük rakparti állvány felé. Mintegy másfél öl magas, fehér és vörös földje futtatott arany csillagokkal behintve s négy karja dúsan aranyozva. A két feljárat bíborszövettel bevonva arany szegélyre s ugyancsak lelógó bíborfüggönyök széles aranyrojttal s húsz nagy aranybojttal, melyek mindegyikének értéke 10-20 frt-ra tehető. Ugyancsak a 22 lépcsőjű feljáraton nyolc-nyolc gömbölyded bíbor párnázat van arannyal szegve. Az emelvény homlokán az ország címerei Erdély, Dalmácia, Horvát- és Tótországok, középen Magyarország címerével s F. J. (Ferenc József) koronás betűkkel. Az emelvény rakparti oldalán ugyancsak az ország címerei. A négy dúsan aranyozott kar, vagy inkább a verőce, melyben az emelvény fából készült négy fala végződik, tíz csonkakúpot tüntet ki, négyet a templom felé, kettőt-kettőt a fel- és aldunai irányban és kettőt a hátrészen. E csonka tőkéken tíz gazdagon aranyozott korona áll, Bolgár, Kun, Szerb, Lodomér, Halics, Bosnyák, Tót, Horvát, Dalmát, Erdély külön országok jelzésére, melyekből a magyar korona birodalma áll. Az emelvény Duna felől eső részén két magas fehér árboc arany kettőskeresztben végződve, mintegy félöles átmérőjű, két nagy aranyozott éremmel, melyek egyikén Szent István első magyar király, másikán a boldogságos szűz, Magyarország védasszonyának képe áll.

Fent az emelvény közepén lépcsőzetes, aranyterítővel bevont széles zsámoly van, melyen majd az esküt letevő király áll, s alant bíborral bevont 3 lépcsőjű kis állvány, mely arra való, hogy a király könnyebben szállhasson le nyergéből, vagy tegye lábát a kengyelbe. Az egész királyi emelvény Szkalniczky és Koch építészek műve s mondhatni, takarékosan s meggazdálkodva készült, miután aligha került 5-6 ezer forintnál többe. A fent jelölt időtájban megzúdultak a harangok s miután a koronázási menet a görög nem egyesült templom ajtajából, az ott díszornátusban várakozó püspök áldását fogadta volna, a távolról visszhangzó éljenek jelenték őfelsége közeledését.

A koronázási menetet egy osztály Miklós-huszár nyitotta meg, szívhez szóló napbarnította arccal, de a közönség kíváncsiságát magasabbra fokozták a következő dandárok (bandérium), melyeket két udvari furir elöl lovaglása mellett a jász-kun kapitány, gróf Ráday Gedeon vezetett, vállán az emlékezetes Lehel-kürttel. Utána jöttek a megyék és városok bandériumai oly sorral és színekben, amint a megyék és városok szerint következtek. Itt csak azt kívánjuk megjegyezni, mi a közönség megkülönböztetett tetszésével találkozott. Így a királyné színeit viselő pesti bandérium, a kacagányos ungiak, zöld mentés baranyaiak, a lilaszín Fehér megyeiek stb. Czindery Wenkheim Béla a tarka, mondhatnók rózsaszín tarka lovon, az ifjú gróf Csekonics táncoló szürkéje, általában az ország zászlósai festői, gazdag öltözetű csatlósaikkal. Érdeket keltett a lovon ülő papság, Beust miniszter szürke lován a kék aranyhímzett frakkjában. Megéljenezték s főlovászmesteri helyettest és a miniszterelnököt, gróf Andrássy Gyulát.

Őfelsége Szent István koronájával fején és palástjával vállain ifjú könnyűséggel szállt le paripájáról, anélkül, hogy a fentebb leírtuk bíbor állványocskát igénybe vette volna. Nagyon meghatottnak látszott, a kereszt és ország kardjának elölvitele mellett gyorsan ment föl a 22 lépcsőn s haladék nélkül az imént leírtuk arany szőnyeggel borított zsámolyra állott. Két másodpercet kellett várnia, míg a baljában tartandó feszületet az emelvényre föladták. Őfelsége arccal kelet felé volt fordulva, előtte állott az ország keresztjével Lipovniczky, jobbján gr. Zichy Edmund az ország kardjával, emellett a kalocsai érsek s a király balján a prímás, ki a már ismeretes eskü szavait őfelsége előtt fennhangon olvasta, oldalt a miniszterek levett föveggel. A király messze hallatszó érces hangon és tiszta magyar kiejtéssel mondotta utána az eskü szavait, s midőn az ország területi épségének fenntartásáról és arról szólt, hogy azt sértetlenül megvédi, harsány éljen rázta meg a levegőt, mely állványról állványra fel a Dunasoron terjedt, s úgy hangzott, mintha hegyekről hegyekre verődött volna vissza. A közönség teljesen feledte az ünnepély látványos részét s minden szív egy magasztos gondolattal volt eltelve az órában, melyben a magyar király a magyar fővárosban először teszi le magyar nyelven nem az inclyta natio, de a nemzetté lett összes magyar nép nevében esküjét. Őfelsége az eskü után délceg lovára termett s a menet azon legfényesebb része, mely a királyi emelvény körül megállott volt, mozsarak durrogása közben indulni kezdett.

A koronázás nyilvános mozzanatainak legnagyobbszerűje, a nagy cselekmény gyúpontja, mely az egésznek fényét egy szemkápráztató képben egyesítette, azon helyen ment végbe, mely csak mától fogva bírja igazán nevét: a Ferenc József téren. Ide is tolult a nézők leghatalmasabb árja, melyet azonban a rendezőknek úgy sikerült a piackerületen elosztani és a fölállított számos katonaság által rendben tartani, hogy a tér főrésze egészen szabadon maradt s az utcán és állványokon lévő sűrű tömeg eleven keretét képezte a leendő képnek. A Királydomb kőkorlátai bíbor bársonnyal voltak befödve s ez a fehér korláttal s a domb tövében zöldellő gyeppel együtt a legszebb nemzeti háromszínt alakítá.

 

A kardvágás

 

Fél tizenegy órakor érkezett át a menet a piacra s onnan a Dunasor felé fordult. Magát a menetet más helyen írtuk le, amennyiben azon hatás gyenge kifejezését, melyet a bódító látvány a nézőre tett, leírásnak lehet nevezni. Itt csak azt említjük fel, hogy a nézők közé ugyanaz időben a koronázási ünnepély egyik szeretett főszereplője is vegyült: a Lloyd-épület ragyogón díszített ablakában egyszerű fenségben jelent meg felséges asszonyunk, az ország koronás anyja s mellette az örvendő nép reménye, a szent korona egykori örököse. Egynegyed 12 órakor, midőn a menetet bezáró huszárszázad a Dunasor megett eltűnt, a Dorottya utcából már elétűnt a nagy menet első fele, a vezető huszárszázad, a két udvari fullajtár, a bandériumok és az udvari nemesifjak. Ezek, a nagy kép hátterét képezendők, a tér legkülsőbb kerületén állottak fel körös-körül. Eközben a plébániatemplom előtt ropogott a puskalövés, a Gellért-hegyen bömbölt az ágyú, s szent borzalommal hatotta át a várakozókat e dörgő híre annak, hogy a király Isten és az ország színe előtt letette esküjét az ország törvényeire.

Minden szem a Dorottya utca felé fordult, honnan a zajongó nép örömrivalgása közt elétűnt a menet második s fényesbik fele. Zajos szívélyes éljen üdvözölte Beust külügyminisztert, még zajosabb, még szívélyesebb gr. Andrássy Gyulát, de amint a király megjelent, a nagy tért elözönlő nép határtalan lelkesedéssel dörgő éljenekkel üdvözölte koronás fejedelmét. Őfelsége nem a szokott módon felelt ez üdvözletekre, nem hajtotta meg fejét, hanem fennen vitte a szent koronát, de szeméből a pillanat ünnepi komolysága mellett is annyi szeretet és nyájasság sugárzott, hogy az éljenvihar minden percben növekedvén, addig tombolt, míg a már sorakozott bandériumok elé szűkebb körben a miniszterek, mágnások, kamarások stb., legszűkebb körben pedig, a Királydomb tőszomszédságában a zászlósok föl nem állottak. Ekkor elnémult a zaj, az egész nagy téren nem hallatszott a legkisebb nesz. A király lassan és méltóságosan lépdelő paripáján épp ekkor érkezett a zászlósok köréig, a Királydomb közelébe. Ekkor őfelsége egyszerre megszorítá aranysarkantyújával a fehér paripa ágyékát. A nemes állat futásnak eredt. Visszafojtott lélegzettel nézett a feszült közönség az ünnepélyes cselekvény elé. Azon percben, midőn őfelsége a domb csúcsára ért, a szent kard már csillogva hagyta el tokját. A domb tetején percig megállott a paripa. Ezután fordult őfelsége vezető bal keze alatt az ég mindegyik tája felé, s kelet, nyugat, dél és észak felé sújtott a király a szent karddal, biztosan, erővel és méltósággal. Midőn lerobogott a király a dombról, a Gellért-hegy ágyúzaja elfúlt az üdvkiáltás mennydörgésébe. Diadalzaja volt ez a nemzetnek, mely érzé, hogy mától ismét szent kard őrzi belbékéjét, külhatalmát. Őfelsége előtt ezután az egész koronázási menet elvonult az előbbi rend szerint, mi megtörténvén, őfelsége a magyar testőrcsapat kíséretében szűnni nem akaró éljenvihar között vonult vissza Budára.

A nép pedig, még egyszer látni vágyva a koronás főt, áttört minden gáton, mint egy áradat iramodott a koronázási dombnak és ezt egy perc alatt egészen ellepte. Innen harsogott ezután még sok éljen a menet után, itt szaggatták szét később a korlátokat fedő piros bársonyt és kemény tusát küzdöttek a legkisebb darabért. Eközben az egész tért beborító népkörben egy más irányú áradat is támadt. A Lloyd-épület kapujánál várták őfelségét, a királynét és a koronaherceget. Odacsődült tehát a nép, kitörő lelkesedéssel kiáltván: „Éljen a királyné! Rudolf herceg éljen! Még sokáig zúgott az öröm az ünnepély terén, még sok látvány köté le a nézők figyelmét. A diplomáciai kar és a palotahölgyek fénye, a fogatok változatos pompája nem oly hamar engedték ürülni a tért. Mégis a nagy ünnepély aránylag rövid időt vett igénybe: fél 1 órakor már akadály nélkül tarthatott mindenki hazafelé. Mindez a legszebb rendben folyt. Nemcsak az előkészületek gondossága és tapintatos volta, de mindenekelőtt a közönség minden lelkesedés mellett higgadt magaviseleté tette lehetővé, hogy Európa, mely e nagy nap tanúja volt, nemcsak elragadtatással fog szólni ez ünnep fényéről, de tisztelettel azokról, kik azt megülték. Emlékezzünk meg végre az időjárasról is. E kérlelhetlen zsarnok is meghajolt ma az alkotmány legnagyobb ünnepélye előtt. A nap sugarait jótékony felhősereg fogta fel, s midőn ez esővel látszott fenyegetni, ismét a nap oszlatta el a fellegeket. Két óra felé jelenté az utolsó ágyúlövés a koronázás utolsó részének, a koronázási ebédnek végét.

 

Kivonat a „Wiener Zeitung” hivatalos részéből:

Ő cs. kir. Apostoli Felsége egy, lovag Komers igazságügyminiszterhez Budáról f. hó 4-ről intézett legfelsőbb kézirattal elrendelni méltóztatott, hogy Szt. István koronájávali megkoronáztatása alkalmából mindazon személyeknek, kik a koronázás napjáig egyedül felségsértés, vagy a császári Ház valamelyik tagja megsértésének bűnténye miatt ítéltettek el büntetésre, ezen büntetés elengedtessék, amennyiben azok azt még ki nem állották volna, s hogy ilynemű bűntények miatt – ha azok az említett nap előtt követtettek el – semmi büntetőtörvényszéki perbefogás se történjék. – Továbbá 954 polgári fegyencnek ideiglenes fogsági büntetésük hátralévő részét egészen elengedni, 4 fegyencnek élethossziglani börtönbüntetését ideiglenessé átváltoztatni, s 8 oly bűntevőnek, kik a törvényszékek által halálbüntetésre ítéltettek, azt kegyelemből elengedni s a legfőbb törvényszékre bízni méltóztatott, hogy ahelyett megfelelő fogsági büntetést szabjon ki.

Ő cs. kir. Apostoli Felsége klobusiczi Klobusiczky Istvánt cs. k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott.

 

Budapesti Közlöny, 1867. június 9.
Arcanum Digitális Tudománytár

A király háza

A király háza Budapesten, a Kígyó tér felől nézve (FSZEK Budapest Gyűjtemény)

 

Az a hatalmas arányú új palota, mely főhomlokzatával a Kígyó térre néz, s melyet a fővárosi nép általában „király házá”-nak nevez, egyenesen a király akaratából épült azon célzattal, hogy Budapest szépítéséhez, fejlődéséhez tetemesen hozzájáruljon. Ezt a célt – mint képünk is mutatja – valóban el is éri, mert a ház gyönyörű és a fővárosnak azt a pontját, amelyen áll, s amelynek nemsokára az eddigi „Kígyó tér” helyett „Király tér” lesz a neve, valósággal a főváros pompás központjává teszi. Ha majd a jövő évre megnyílik az új híd, ha a hatalmas Kerepesi utat és Kossuth Lajos utcát e hídon át villamos sínpár fogja összekötni a budai részekkel, ha ez óriási útvonalon a közlekedők ezrei fognak föl és alá hullámzani, akkor fog teljes pompájában érvényesülni a Király tér palotája, a fővárosnak ez egyik nevezetes látványossága, a király háza.

Megalkotása nem volt könnyű, sőt, tekintettel sok bonyolult körülményre, nagyon nehéznek is látszott. Az építészek azonban, Korb Flóris és Giergl Kálmán – budapesti származású magyar ember mind a kettő -, kitűnően oldották meg feladatukat. Az ő első alkotásuk, a két hatalmas tornyú Klotild-palota okozta a fő nehézséget. Ez a két palota keskeny, hosszú telkével maga is óriási feladatot hárított az építészekre, mert a főváros valami nagyon pompásat követelt tőlük, olyant, amelynek köze legyen a hídhoz. A két művész ezt úgy oldotta meg, hogy a Klotild-paloták tornyai a híd feljáróihoz vezető óriási kapuknak látszanak. E kapu méretei azonban rendkívüliek, elannyira, hogy mellettük imponáló királyi bérpalota alig volt egykönnyen elképzelhető, különösen a költségekre való tekintettel. Mert tudnivaló, hogy, mikor a király a bérpalota engedélyezését a családi alapítványokból megadta, ezt természetesen ahhoz a föltételhez kötötte, hogy az építkezés az alapítványok kamatjövedelmében zavart ne okozzon. A költség tehát nagyon korlátozva volt, másrészt a Kúria kitoldott-foldott, hosszú, keskeny, de mégis négy teljes homlokzattal bíró telke is nagyon megnehezítette a feladatot. Egy tekintet azonban a bérpalotára azonnal megnyugtathat bennünket az iránt, hogy a feladat megoldása szépen sikerült, habár költségei el nem érik a kétmillió koronát, ami egy ilyen épületnél nem mondható túlzottnak. Mert tudnunk kell, hogy telke 782 négyszögöl, hogy mezzaninja dacára négyemeletes, hogy főhomlokzatát sok hatalmas torony, oszlopcsarnok, faragott erkély, szép párkányzat díszíti, amelyek előkelőségét maga a király is ellenőrizte, vonalról-vonalra tüzetesen átvizsgálva még kivitele előtt minden tervrajzot. A művészek munkáját egyébiránt hathatósan támogatták Chertek báró, a családi alapítványok főigazgatója, Bertele Károly műszaki tanácsos és Grassl Hugó ráckevei uradalmi főintéző, a palota adminisztrátora. Meg kívánjuk említeni – hogy a palota méreteiről némi fogalmat nyújtsunk -, azt, hogy a palotában 18 üzlet és 82 lakás van, ablakainak száma 509, főhomlokzatának hossza 77m (a négy együtt 321m), s hogy a gyalogút szintjétől számítva a palota legmagasabb csúcsáig 40 méter magasságú.

Egyik nagy szépsége a palotának az udvart helyettesítő üvegtáblával fedett csarnok, amely olyan derült, kedves benyomást kelt, hogy még magát a királyt is rendkívül meglepte, amikor e „házát” az elmúlt ősszel megtekintette. Egyáltalán a felség nagyon meg volt elégedve mindazzal, amit a házban látott, s kétségkívül az ő atyai jó szívére vall az, amit Chertek báró utasítás gyanánt adott a ház kezelőjének, kimondva, hogy a ház és a lakók között patriarkális jó viszonyt kíván megteremteni, kétségkívül olyant, amely a „stájgerolást” és számos budapesti háziúr egyéb rossz szokását innen örökre száműzi.

Az bizonyos, hogy a fővárosnak 700000 lakója közül kevés mondhatja el, hogy az ő háziura maga a király (ami különben az egyik lakónak, egyik írótársunknak gyermekeit arra ösztökélte, hogy még tréfálkozzanak is. Ugyanis tanulván iskolájukban a Fóti dalt, azt – persze csak maguk közt – így szavalhatják: „A legelső magyar ember: a háziúr. Érte minden lakó karja készen áll”). Mondhatunk valamit a lakókról is. Elég érdekes pl. az, hogy ügyvéd csak kettő van benne, de orvos négy, orsz. képviselő is kettő, író egy.

Legnevezetesebb azonban az, hogy a király házában fog megnyílni egy olyan intézmény, amely nemcsak egészen új Magyarországon, hanem egyúttal hathatósan hozzá fog járulni az idegenforgalom emeléséhez is. Ez intézmény a „Boarding Hungarian”, melynek mintái, a „boarding house”-ok Londonban annyira kedveltek és használtak az idegenek által. E boarding house-ok célja az, hogy az olyan idegen családok számára, melyek heteket vagy hónapokat szándékoznak tölteni a fővárosban, vagy egy teljes évadot, kellemes otthont nyújtsanak, megszabadítva őket a fogadóélet nyugtalanságától, zajától és egyéb, nem kis számú kellemetlenségeitől. A Boarding Hungarian élén egy magyar születésű drezdai menyecske áll, aki nagy eréllyel, nem kis kockáztatással és jelentékeny tőkebefektetéssel teremti meg ezt a nálunk teljesen ösmeretlen vállalkozást. Alapjául az egész vállalkozásnak az szolgál, hogy van már neki Drezdában egy hasonló vállalata, ott azt szakadatlanul látogatják és használják előkelő angol családok, s ő azt reméli, hogy ezeket a turistákat fogja Budapestre terelhetni, amivel kétségkívül nagy mértekben emelni fogja Budapest idegenforgalmát.

A. S.

Vasárnapi Újság, 1901.

Manapság:

Ferenc József látogatása Cséry Lajos városligeti majorságában

Ferenc József látogatása Cséry Lajosék tehenészetében, 1865-ben

 

1865-ben a Városligetben tartották a Gazdasági Kiállítást. Az akkor terjedő marhavész miatt szarvasmarhát kiállítani nem volt szabad, de ők a saját majorságukat megnyitották a látogatók előtt.

Június 6-án a kiállítást meglátogatta Ferenc József is, aki ezután a sáros úton gyalog ment át Cséryék tehenészetébe, ott hosszan, magyarul beszélgetett vendéglátóival.

1869-ben, amikor az egyéves Mária Valériát elválasztották, ő küldött a Királyi Palota istállójába két tehenet, hogy tejjel ellássák a kis főhercegnőt, és két bárányt, hogy játszópajtásai legyenek.

Városliget melletti gazdaságukat 1870 körül zárhatták be. Cséry Lajos híres vállalkozó volt. Az Első Hazai Takarékpénztárnak és az Athenaeumnak vezetője is volt. Sokat jótékonykodott, presbiter volt, több egyesület és társaság tagja is volt. 85 évesen, 1906-ban halt meg.

Bethlen Gábor szobra a köröndön

Bethlen Gábor szobra a köröndön, ifj. Vastagh György alkotása.

 

A szobor egyike annak a tíznek, melyet Ferenc József ajándékozott Budapestnek. Átadása a Zrínyi-szoborral egyszerre,  1902. május 28-án történt, csendben, minden ünnepélyesség nélkül. Széll Kálmán miniszterelnök rövid beszédet mondott, utána Halmos János polgármester megköszönte a királynak és a miniszterelnöknek a szobrokat. Az udvar nem képviseltette magát az eseményen.

A Pesti Hírlap hosszú vezércikkben rótta meg Széll Kálmánt, hogy elsikkasztotta az ünnep jelentőségét, a talapzatokra csak a bronz került, lélek nélkül. A millennium lelkesedése után a király ajándékait titokban potyogtatják a helyükre. Egy ünnepélyes avatással jelezhette volna, hogy a király ezen ajándékokkal kifejezi, azonosítja magát a nemzeti múltunkkal,  dicsőségben és balsorsban egyaránt.

 

Őfelsége látogatása Veszprémben, 1857.

Veszprém, püspöki (azóta érseki) palota 1900k.

 

Őfelsége látogatása Veszprémben, 1857.

 

Veszprém, aug. 13.

Ma reggeli 7 órakor következett be a legmagasb elutazás a gróf Festetics palotából Keszthelyről Veszprémbe, két bandérium: gróf Festeticsé s Baranya megyeé kíséré az Uralkodót a kikötőhelyen horgonyzó ünnepileg zászlókkal fölékesített „Kisfaludy”-gőzösig, mialatt Öfelségét az utcákon a legjobb akaratú búcsúüdvözletekkel zajgá körül a nép.

Egy, a kikötői hídhoz közel állított ízlésteljes pavilon alatt szállt Őfelsége a legmagasb környezettel, s a zalai határig legmagasb kíséretül szolgáló nemesi küldöttséggel a hajóra: halászcsolnakok rajongák eleinte a gőzöst körül, s egy ideig igyekeztek vele versenyt tartani, míg az egész erejéből el nem sietett.

A legmagasb utat Füredre a zalai s a szemközt fekvő somogyi part kitűnőbb pontjairól örömlövések kísérék – a magasb hegycsúcsokon óriási zászlók lobogtak -, az ünnepileg díszített badacsonyi, fülöpi és tihanyi kikötőhelyeken, valamint a Keszthellyel szemközt fekvő Balatonberény és Balatonkeresztúr helységekben a környék összes lakossága ünnepi ruhákban volt a parton felállítva, Őfelségének harangok zúgása közben hódolatát bemutatandó.

A szántóti puszta előtt, Somogy megyének legközelebb fekvő helyén egy gallyakból összeállított, sokszínű lobogókkal gazdagon díszített gúla állt.

Fél 12 órakor a tihanyi sziklákról egy mozsárlövés jelölé a hajó közeledését, nemsokára azután a tihanyi hegykúpnál kanyarodott az be, s negyed 1 órakor horgonyt vetett a balatonfüredi kikötőhely előtt, mialatt egy leánykar a néphymnust éneklé.

A kiszálló hídfőnél felállított diadalkapunál Őfelségét a szentmártoni főapát őméltósága egy beszédben a legalázatosabban üdvözlé, s aztán az ünnepileg díszített, a várakozó néptömeg által sűrűn ellepett sétányra, a savanyúvíz átnyújtása után pedig az új fürdőházhoz kísértetett.

Rövid tartózkodás után a legmagasb út folytattatott. Zala megye főnöke a számosan képviselt nemesi küldöttség kíséretében Őfelségének egy Aracsnál – mint Zala megye határánál – felállított diadalív mellett mutatá be legalázatosb hódolatát.

Veszprém megye szemközt fekvő határán egy óriási sziklakapu tűnt fel falombbal díszítve, jelvényéül ezen sziklaalapon fekvő hegy- és erdődús áldott megyének. Itt annak főnöke, Pichler Adolf cs. k. hely tartósági tanácsos a veszprémi járás szolgabírájával mutatta be legalázatosb hódolatát.

Veszprém megye hódolatát Markl Ferenc székeskáptalani prépost adta elő. Az enyingi járásnak jó gyakorlatú lovasokból összeállított bandériuma, Balogh földbirtokos által vezetve Őfelségét a Veszprémhez közel fekvő kis erdőig kíséré, hol Tolna megyének egy más, Molnár és Pócsa földesurak által vezetett bandériuma által felváltatott.

Maga a város bemeneténél egy, a város községe által ízlésteljesen elkészített diadalkapu állt ezen nagy betűkben látható üdvözlettel:

„Üdvöz légy diadalkoszorús Fejedelme Hazánknak!

A hír s szív lapján fénylik örökre neved.”

Míg egy másik (a székeskáptalané) a fölmenetet a várba, végre egy igen szép stílben épült harmadik diadalkapu (a veszprémi püspök Ranolder János őexcellenciája által állítva) a bemenetet a székesegyház-piacon fekvő püspöki palotába mint a legmagasb szállásba jelölé. Az összes utcák egész hosszában, melyeken a csász. menetnek el kelle haladnia, zászlók-virágokkal és gazdag kelmékkel voltak díszítve, ki az utcákon el nem fért, a rögtönzött emelvényeken foglalt helyet, szintúgy az ablakokban, melyeket különösen a szép nem előkelő öltözékekben választott ki magának.

Fél 2 órakor az összes harangok zúgása s az azokat kíserő mozsárlövések hirdeték, hogy a legmagasb menet a város határához közelg, miután Őfelsége az előbb említett városi diadalkapu előtt a polgármester s a községi képviselet által a legtiszteletteljesebben üdvözöltetett, 2 órakor az örömzajló néptömeg közepett közvetlen a legmagasb szálláshoz közel fekvő székesegyházba ment. Ünnepélyes áldás után Őfelsége a püspöki rezidenciába ment, mely előtt a Schwarzenberg hg. ezred 4. zászlóaljának gránátos százada a szász vértesek ezredi zenekarával volt díszőrségül felállítva.

A közvetlenül azután következő legalázatosb bemutatásoknál legelőbb Ranolder püspök úr őméltósága volt szerencsés melegérzelmű szavakban Veszprém városa, Veszprém megye, s oly nagy kiterjedésű egyházmegyéje összes lakosságának hódolatát Őfelsége lábaihoz tehetni.

Erre a cs. k. főudvari méltóságok, a nemesség, a kat. papság, a cs. k. hivatalnokok bemutatása következett, mely utóbbiakhoz Somogy, Tolna és Győr megye hivatalnokai, valamint az igazság- és pénzügyi hatóságok főnökei e vidékekből csatlakoztak, továbbá a községi képviselet bemutatása, melynek élén a polgármester egy legalázatosabb beszédben fejezé ki Veszprém városának hálaérzeteit azért, hogy a legmagasabb látogatás szerencséjében részesült, végre Tolna megyének egy, a tolnai prépost, Pesti József által vezérlett hódolati küldöttségét s Győr megyének egy, Deák fölszentelt püspök s Novák kanonok s győri városi lelkész által vezetett küldöttségét.

Ezen bemutatások végével Őfelsége a püspöki palota előtt összegyűlve várakozó községi elöljárókat szerencsésíté legmagasb jelenléttel, hol a tolnai bandérium is, az ezen megyei kevéssel előbb elfogadott hódolati küldöttség kiegészítéséül, fel volt állítva. Végül még a somlyói szőlőbirtokosok részesültek azon magas szerencsében, miképp egy igen szép mívű s csinosan kiállított hordócskában, elhírhedt borukból egy akót Őfelségének legalázatosabb hódolati adományul átnyújthattak.

A legmagasabb ebéd alatt, melyre minden osztálybeli számosabb honoratiorok voltak meghíva, a szász királyvértesek ezredi zenekara játszott.

Az ebéd végével Őfe1sége a cs. k. hatóságokat mint a veszprémi megyei s az ugyanazon épületben levő szolgabírói hivatalt s a megyei s úrbéri törvényszéket részletes megszemlélés alá venni, végre a kórházat s egy, a megyéspüspök úr által alapított leánynöveldét legkegyelmesebben meglátogatni méltóztatott.

Este a város legünnepélyesebben ki volt világítva, ismét legnagyobb fényt fejtettek ki az Őfelsége által a bevonuláskor érintett útvonalak, míg a város bejárásánál levő nagy vásárpiac egy népünnep alkalmából az Őfelsége legmagasabb jelenléte fölött örvendő nép élénk gyűlhelyévé alakult át.

Annak négy végén egy-egy, 6 ölnyi magasságú s számos lángok visszfényében pompásan tündöklő piramis állott, kölcsönösen összekötve a színes golyók sűrű sorával, melyek közt ismét nagy csillagok ragyogtak, a hely közepén pedig amaz állandó karvilárok egyike volt, miket az itteni izraelita cultus-község a mai magas ünnepély maradandó emlékéül három különböző helyen állított fel, s melyek egyszersmind Veszprém városának hasznos szépítését képezendik. Az oldalhomlokzatok egyikén állott a vörös-fehér oszlopokon nyugvó császári sátor, melynek átellenében két emelkedett pontról, a Császári Pár kivilágított névjegyei tündöklöttek.

A sűrűn ellepett piac, szép feldíszítésében s a nép vidám magaviseletével különösen érdekes látványt nyújtott, ezenfölül a püspök úr bőven gondoskodott étel s italról, már délután egy nyársra húzott ökör több ürükkel együtt tevé körsétáját, s néhány hordó bor a nép szemében kedvezőleg fogadott melléklet volt.

A városkivilágítás legmagasabb megszemlélése alkalmával Őfelsége ezen helyet is legmagasabb jelenlétével szerencséltetni méltóztatott, s az őt fogadó örömkiáltásokból ismételve meggyőződhetett arról, hogy minő örömmel tölti el a legmagasabb látogatás Veszprém városa s Veszprém megye lakosait.

Méltólag zárta be ezen estét egy Veszprém városa polgárai által rendezett fáklyásmenet, mely szinte 600 fáklyából állván a Városház térről a várba, a legmagasabb szállás elé vonult, s melyhez a nép csatlakozott.

A mai legmagasabb utazás közben Őfelsége Lovas faluban több, csak legújabban leégett házat vett észre, s a szerencsétlenség által sújtott lakosoknak a megyefőnök által tetemes segélyösszeget méltóztatott ajándékozni, hasonlóképp már különböző helyeken Őfelsége a Császár több segélyreszorult jótékonysági intézeteket legkegyelmesebben tetemes összegekkel megajándékozni méltóztatott a közjóra üdvös működésük előmozdítása végett.

 

Budapesti Hírlap, 1857. augusztus 18.

Arcanum Digitális Tudománytár