Az új híd Pest és Buda között, 1856.

A Lánchíd, Rohbock Lajos rajza, metszette Georg Michael Kurz

 

A Lánchíd.

 

Mindenek előtte a Lánchíd vonja magára figyelmünket s érdemli csudálatunkat. „Valóban, szebb emléket álmodni sem lehetne – mondja Dudumi – ez óriási pallónál, mely az ünnepelt gróf Széchenyi István vasakaratának és fáradhatlan türelmének soha el nem romolható emléke!”

A törökök elűzetése után számos esztendőn át repülő, azaz kötélhez erősített hajók segítségével történt a két testvérváros között a közlekedés; utóbb 42 dereglyén nyugvó fahidat raktak a Dunára. De e fahíd télen éppen semmit sem használa, s nyáron is sokszor alkalmatlan volt. Rendesen decemberben ki kellett venni, mikor ti. a Dunán jégdarabok kezdenek úszni, vagy néha egészen befagy, s csak márciusban lehete ismét berakni. Tehát a téli hónapokban csakis hajón lehetett Buda és Pest között közlekedni, hacsak a Duna jégháta nem vala oly erős, hogy az embert, lovat és kocsit megbírá. Márpedig zajló jég között áthajózni nem igen kellemes, sőt néha nagyon veszedelmes dolog, s gyakran megesett, hogy a két város több napig egészen el vala vágva egymástul. Azután a fahíd igen keskeny is volt, s nyáron, mikor alacsony vízállás van, középső része oly mélyre süllyede, hogy terhelt kocsit alig lehete rajta átvontatni.

Mindezen bajok és alkalmatlanságok évről évre érezhetőbbekké lettek, minél inkább növekvék a két város népessége s ezzel forgalma is. Azért az állandó híd gondolata mind több követőre talála, s főleg gróf Széchenyi István mindent elkövetett, hogy e gondolat megvalósuljon. 1832-ben gr. Andrássy György kíséretében Angliába utazott, az építtetni szándéklott híd ügyében az ottani mérnökökkel és építészekkel értekezendő. Hazaérkezvén a két gróf jelentést tett a hídépítési javaslat készítésével megbízott országos küldöttségnek, s utazásuk eredményét közre is bocsáták. De sok nehézség és előítélet gördüle а tervezők útjába, kivált azért, mivel a nemességnek az építendő hídra nézve vámmentességi kiváltságárul kellett vala lemondania. Sokat írtak és szónokoltak tehát a terv mellett és ellen, végre az 1832-36-i országgyűlésen hosszas vita után mégis a jobb elv győze, s legott országos küldöttség nevezteték ki, hogy ez a jelentkező vállalkozókkal a törvényhozás nevében szerződjék. Az országos küldöttség báró Sina Györggyel szerződött. Báró Sina az 1838. szept. 27-kén kelt ezen szerződésében lekötelezte magát: „Vezérlete alatt alkotandó részvényes társasággal Buda és Pest városok között az országos küldöttség által megállapított két oszlopú, minden célra és teherre számított, s így a szakadatlan közösülésre tökéletesen alkalmas lánchidat, és ugyanaz említett küldöttség által kijelelt vonalon Clark Vilmos Tierny által készített rajznak útmutatása szerint tulajdon költségén felépíteni s lehető legrövidebb idő alatt a közönség használatára megnyítni.” E szerződés, melyben az építés föltétei s a mindenkitől szedendő vám mennyisége részletesen vannak megállapítva, az 1840-ki országgyűlés által törvényes erővel ruháztatott fel. A részvényes társaság jogot nyert a megállapított vámot mindenkitől a híd megnyitásátul számítandó 87 éven át szedhetni, miután b. Sina az eredetileg kitűzött 97 esztendőt önkényt 87-re szállította le.

E kikötött évek letelte után a társaság köteles a hidat legjobb karban a nemzetnek ingyen átengedni. Már 1839. novemberében fogtak az előmunkálatokhoz, s 1840. máj. 1-jén a gátrekeszek építéséhez, de a talpkő csak 1842. aug. 24-kén tétetett le. Ez nagy ünnepélyességgel történt ő cs. k. fenségeik Károly főherceg mint Őfelsége meghatalmazott biztosa s József főherceg és nádor által. A a talpkő a pesti partoszlopban tétetett le. Az ez alkalommal használt ezüstkalapács és vakolókanál a nemzeti múzeumba adatott.

Már maga a gátrekeszek építtetése óriási feladat volt. Azon hely körül, mellyen az oszlopok valának építendők, körös-körül nagy cölöpöket vertek be, egyiket szorosan a másik mellé, mégpedig kettős rendben, melyek mintegy 8 lábnyira estek egymástul. E két cölöpkerítés között a munka folyama alatt természetesen igen sok föveny halmozódék össze, ezt nagy merítőkanalakkal takaríták ki, mellyek egyszerre 4-5 mázsa fövenyt meríttetek ki. A föveny kitakaríttatása után a cölopkerítések közötti közt vízálló agyaggal verték tele. Így vízálló rekeszt nyertek, melyet azután a Dunának gyakran rettenetes jégzajlása ellen kelle oltalmazni. Evégett minden gátrekesz elé mesterséges és igen erős jégtörőt építettek, s ezen felül a rekeszek belső öblét mindenféle irányba helyzett keresztgerendák által támogatták. Az egy-egy hídfő számára épített gátrekesz valami 2000 cölöpöt, azaz megannyi hatalmas fenyőszálat igényelt. Minden cölöp alsó végére egy mázsányi vas illesztetett. A cölöpöket mintegy 10 mázsát nyomó s 30 lábnyi magasságbul eső vas ütőkosok által verték be, s mindenik cölöpnek mintegy 400 ütést kelle kapnia, míg a szükséges, azaz 3 ölnyi mélységre befúródott.

Képzelhetjük tehát, mennyi fáradság- és munkába került csak a gátrekeszek fölépítése is. Legnagyobb nehézséggel a budai oldalon levő vízoszlop gátrekeszének készítése járt, mivel itt a Duna rendesen 50 lábnyi mélységű, s ezen felül hatalmas fövenyréteget találtak, mellyen a cölöpöket keresztül kelle verni.

Elkészülvén a gátrekesz, a minduntalan beszivárgó vizet kelle gőzgépek segítségével kimeríteni, mielőtt az oszlop építéséhez foghattak volna. Azonban végre is minden bajon és nehézségen győztek, s a habzó hullámokbul, noha lassan de rendíthetlenül emelködének a kőoszlopok, melyekre a hídnak keresztláncait feszítni kelle. Az oszlopok elkészülte után a gátrekesz cölöpeit a víz alatt lefűrészelték, s most hullám és jégrög tehetetlenül zajong a meztelen sziklafalak körül.

Sok országnak kelle hozzájárulni, hogy e csodaépítmény alkotórészei előteremtessenek. A gátrekeszek cölöpeiül szolgálandó faszálak Tótország, Felső-Ausztria és Bajorország erdőiből kerültek, a homokkövek Vác- és Sóskútról, a gránitszálak Mauthausenból (Felső-Ausztriából), a terméskövek a pesti és budai bányákból. A kovácsolt vasból való függőláncok, melyek járulékaikkal együtt mintegy 30000 mázsát nyomnak, Angliában készültek, az öntöttvas részek pedig a pesti és dernői öntödékből kerültek.

A munkások is sokféle nemzetbeliek voltak. Első helyen természetesen az angolok álltak, kiket az építészek hoztak vala magokkal, azután a vízi építésben szintén jártas olaszok következtek, kiket föleg Trieszt és Velence városokbul hívtak ide, de a belföldi magyar, német és tót munkások is mind nagyobb ügyességre tettek szert.

Tizenegy évig tartott az építés. A hadi testek ugyan már 1849. elejétől fogva mentek át több ízben a még alig járható hídon, de ünnepélyes megnyittatása csak 1849. nov. 20-án történt. Clark T. V. halála után Clark Ádám folytatta és végezte be a munkát.

A Lánchíd két parti s két vízi oszlopon nyugszik s 1230 láb hosszú. A két vízi oszlop között feszülő ív 100 öl hosszú s oly magas, hogy alatta a legtöbb gőzös elmehet anélkül, hogy a kéményt le kellene fektetni. A hídfőket mindkét oldalt szépen faragott oroszlányok ékesítik, melyek nyugvó helyzetben, a két város felé fordulva, felséges komolysággal néznek alá a gránit talapzatról, mintha magok is éreznék és bámulnák a nagyszerű műnek jelentőségét, melyet ékesítenek.

Marsalkó János, lőcsei fi, faragta e szép műdarabokat. A gránit talapzatok előoldalán mindkét felől gróf Széchenyi István s báró Sina György címerei láthatók. E címereket szintén Marsalkó mintázta, Gál András pedig ércbe öntötte. A vízioszlopok fölött 7 öl magas kapuívek emelködnek, melyek nagyszerű látványt nyújtanak. Ez ívek közepébül mindkét oldalon oroszlányfő nyúlik ki, s e fölött az ország címere látható.

Az összes költségek, ti. az előmunkálatok, a budai parton volt kincstári épületek megváltása, a két városnak fizetett kárpótlás a régi hídtól járt vámjövedelem megszűnéséért, azután a tulajdonképpi hídépités stb. költségei 6575842 pftot tettek, maga a híd 4412628 pftba került.

A hídról nagyszerű kilátás esik a két testvérvárosra. Kivált estve, mikor a hatalmas folyam hullámi a hold ezüstös fényében csendes méltósággal tovasimulnak, s a két parton számtalan világ pislog, a Lánchídon járó leírhatlan gyönyört élvez.

Hunfalvy János, 1856.

* * *

Ez a bizonyos “Dudumi”: Dudumi Demeter, író, költő, fordító, a Sontagsblatt munkatársa. Többek között Vörösmarty-t fordította németre.

 

A karácsonyfa.
(
Dudumi Demeter után, szabadon)

Ha a kisdedek barátja Jézus
Elhagyja a gyermekek világát,
S megfosztottan áll a karácsonyfa
Melynek fényben láttuk úszni ágát:

A karácsonyfát lángokba vetjük,
Mely elébb örömet nyújta nékünk,
S nincs irgalom a megfosztott fának,
Melyről minden fényt hamar letépünk.

De a fa, mely hamvad, szól magához:
Betöltöttem én is hivatásom,
Sorsom: miként örömet szerezzen
A kisdedeknek feláldozásom.

Erre gondolj, ember, ha az élvnek
Virágait szedheted naponta,
Erre gondolj, hogyha örömidre
A bánatnak fellege leronta.

Mert ha már az élet mit sem nyújthat,
Megmaradhat szíved gazdagsága,
Hogy segítél és örömet szerzél,
Valamint a karácsonyfa ága.

A budai alagút, 1855.

Az alagút keleti bejárata

 

A legújabb évek egyik legszebb gondolata azon alagút, mely a budai várhegy alatt keresztülvezet, s a Dunapartot, a gyönyörű Lánchidat, a regényes Krisztinaváros kertjeivel összeköti, s a budai bájos hegyvidéket a friss hegyi lég s zöld virány után epedő Pesthez jóval közelebb hozza. A nagy mű, mint annyi egyéb jó, szép és nagyszerű a hazában, gróf Széchényi István eszméje, a kivitel dicsősége azonban a részvényes társaság élén álló erélyes Ürményi Józsefnek s Clark Ádám építőmesternek tartatott fenn. Már végbefejeztetéséhez közeledik. Hossza 180, szélessége 5 ölet teend. Íly szélességben és 5° 3′ 7″ magasságban nem csak áttörve, hanem már nagy része ki is van boltozva. Az üreg magassága a közép felé egyre kisebbedik, úgyhogy az alagút közepén e magasság csak 4° 1′ és 3″-t teend. E még eddig az alagutaknál nem használt célszerű és szellemdús építésmód Clark Ádám úr találmánya, melynek előnye elismert építészeti elvekben találja fel erősségét. Ezen nevezett építész ügyességének, mely már a Lánchíd óriási művénél is fényesen bebizonyult, s a mélt. igazgató úr eszélyes és gondos takarékosságának s rendtartásának tulajdonítható, hogy e nagyszerű magyar mű aránylag minden hasonló vállalatnál olcsóbba kerül, s ami csaknem hallatlan dolog, az építési költség nem haladja meg az előlegesen kiszámított összeget, mely 300000 pengő ft. Ha a sziklarepesztések éji munkája, mely eleinte folytattaték, későbben meg nem szüntettetett volna, a tunnell már egészen készen állana, egyébiránt annak elkészülése most már minden tekintetben biztosítva van.

1855-56.

 

Manapság:

Szent István-nap, 1939., 1. rész

Szent István-nap, 1939. augusztus 20.
A Citadella falánál hatalmas Nagy-Magyarország-térkép világít.

 

Alább olvasható az ünnepségek korabeli ismertetése:

 

Nagy fénnyel és lelkesedéssel ülte meg Szent István ünnepét az ország lakossága

Húsz év óta először vettek részt az ünnepségen a Felvidék és Kárpátalja lakói

A megnagyobbodott Magyarország első Szent István-ünnepét a szokottnál is nagyobb fénnyel és pompával, lelkes hangulatban ülte meg az országnak a fővárosba sereglett lakossága. A békeévek óta nem volt ilyen mozgalmas Szent István-napja a fővárosnak. Már napokkal előbb szinte ontották a vidékieket az ország minden részéből érkező vonatok, az ünnep előestéjén pedig olyan színes és eleven élet lüktetett a főváros utcáin, amilyenre az elmúlt húsz esztendő alatt nem volt példa.

A Felvidék és Kárpátalja lakói ezt az alkalmat használták fel arra, hogy húsz év után ellátogassanak a fővárosba és a minden magyarok nemzeti ünnepén örvendjenek hazatérésüknek.

A Szent Jobb körmenet

Az idén vasárnapra esett Szent István napja, de már előző nap is ünnepi hangulat uralkodott a fővárosban. Szombaton este leventezenekarok jártak végig a főbb útvonalakon, vasárnap pedig már a kora hajnali órákban megindult a népvándorlás a Vár felé, mert mindenki ott akart lenni a Szent Jobb körmenetén. Reggel nyolc órára minden talpalatnyi hely foglalt volt a Várban, zsúfolásig megteltek a külön erre az alkalomra emelt dísztribünök és a körmenet útvonalának ablakaiban és erkélyein is sűrű csoportokban szorongtak a kíváncsiak. Igen sok külföldi vendég is ott állt a rendőri kordon mögött, hogy láthassa Magyarország világhírűvé vált színpompás Szent István-menetét. A körmenet a Vár plébániatemplomból, illetőleg a Dísz térről indult el és ünnepélyes rendben vonult a kijelölt úton a koronázó főtemplomba. A menet élén hófehér lovakon díszruhába öltözött rendőrszakasz haladt, utána díszszázad zenekarral, majd hatalmas csoportokban a cserkészek, egyesületek, kongregációk vonultak zászlóikkal és jelvényeikkel.

A szent ereklye

Színes és méltóságteljes része volt a körmenetnek az egyház-rész. Hatalmas csapatokban vonultak fel a kispapok, a szerzetes és világi papság, utánuk pedig messzire láthatóan, magasan a tömeg feje fölött jelent meg a Szent Jobb remekművű ereklyetartója. Irgalmasrendi szerzetesek vitték vállukon a szent ereklyét. Mellette díszmagyarban Szendy Károly polgármester és az alpolgármesterek, a másik oldalon pedig Verebély Tibor egyetemi rektor és a dékánok haladtak fővárosi és egyetemi hajdúktól körülvéve Közvetlenül a Szent Jobb után Mészáros János érseki helytartó, a Szent Jobb őre haladt teljes egyházi díszben nagy papi kíséretével, azután a magas egyházi méltóságok, Angelo Rotta pápai nuncius és Serédi Jusztinián hercegprímás teljes bíborosi díszben, bíborpalástjával.

A kormányzó és a királyi hercegek a menetben

Az egyháznagyok után alabárdos és lovastestőrség sorfala között Horthy Miklós kormányzó jött tengernagyi díszben, hajadonfővel. Mögötte József, Albrecht és József Ferenc kir. hercegek katonai díszegyenruhában, gróf Teleki Pál miniszterelnök. Keresztes- Fischer Ferenc, Bartha Károly és Kunder Antal miniszterek, az országgyűlés két háza elnökségének tagjai, a felsőház és képviselőház küldöttségei, magas állami méltóságok viselői, katonai és polgári előkelőségek következtek.

Az útvonalon végig mindenütt lelkes éljenzéssel köszöntötték Horthy Miklós kormányzót és újra meg újra felzúgott a taps meg az éljenzés, amikor a menet második részében egymás után vonultak el az ország különböző vidékeit képviselő, színes népviseletbe öltözött csoportok.

A Gyöngyösbokréta felvonulása

A menet legszínesebb része kétségkívül a Gyöngyösbokréta hatalmas serege volt. A csoport élén hatalmas táblát vittek ezzel a felirattal: „Magyar, ápold nagy hagyományaidat!” A megelevenedett magyar népművészet volt a Gyöngyösbokréta színpompás menete. Matyóvidékiek, kalocsaiak, tolnaiak, az ország minden részét képviselő csoportok vonultak fel jellegzetes népi viseletükben. Az út két oldalán tömött sorokban álló embersereg, valamint a tribünökön helyet kapott svédek, dánok, lengyelek, olasz diákok, bolgár repülőtisztek és amerikai magyarok és más messze országbeli vendégek csodálattól eltelve szemlélték a lenyűgöző látványt, ami némi képet adott nekik Magyarország nagyságáról. Teljes egy óra hosszat tartott, amíg a menet végigvonult a Szentháromság-téren.

A koronázó főtemplomban

A koronázó főtemplomban Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás az ország előkelőségeinek jelenlétében mondotta az ünnepi szentmisét fényes papi segédlettel. Az evangélium után Gregorovits Lipót esztergomi protonotárius kanonok mondott szentbeszédet a Szent Jobbról. Mialatt a koronázó főtemplomban a főpapi szentmise folyt, azok számára, akik nem juthattak be a templomba, a Szent István-szobornál felállított oltárnál Kátay Béla pápai kamarás, a Kapisztrán téren pedig Folba János tábori főesperes mondott misét és szentbeszédet. A szentmise után újra megalakult a körmenet és az egész Várat megkerülve visszatért a várplébániatemplomba. Itt a hercegprímás Te Deum-ot mondott, majd a Himnusz hangjaival ért véget az egyházi ünnepség. A Várban összesereglett közönség nagy része a körmenet befejezése után szétoszlott, de igen sokan fennmaradtak a Várban és gyönyörködve nézték végig a királyi palota előtt lefolyt ünnepélyes őrségváltást. Különösen a külföldiek élvezték ezt a ritka színpompás és érdekes látványosságot.

Ünnepség az Országzászlónál

Szent István napjának egyik legnagyobb szabású eseménye volt a Szabadság téren az Országzászló előtt rendezett ünnepség, amelyre úgyszólván teljes számban vonultak fel a Szent István napján a felszabadult Felvidékről, Kárpátaljáról Budapestre érkezett vendégek. Huszonöt-harmincezer ember töltötte meg a Szabadság teret és határtalan lelkesedéssel fogadták a délben az Országzászló előtt befutó kassai cserkészstaféta tagjait. A kassai cserkészek 36 tagú stafétája szombaton reggel indult Rákóczi sírjától és kézről-kézre adva futva hozták el Budapestre az Országzászlóhoz Kassa város koszorúit. Felvonultak Beregszász város leventéi és testületileg jelentek meg az ünnepségen az amerikai magyarok is. Az ünnepélyes őrségváltás alatt dr. Cselényi Pál képviselő, az Ereklyés Országzászló Nagybizottság társelnöke mondott beszédet. Az amerikai magyarok nevében Király Imre Kun Bertalan, Golydán Sándor és Nagy Imre mondtak meghatott köszönetét és elhelyezték az amerikai magyarok koszorúit az Országzászló talapzatára. A lelkes és hazafias hangulatú ünnepség a kivonult lövészcsapatok, munkaszolgálatosok, leventék és cserkészek díszmenetével ért véget.

 

Kivilágítás és tűzijáték

A Szent István napi ünnepségek lezárása az idén is a gellérthegyi tűzijáték volt. Végeláthatatlan tömeg szállta meg a Dunapartot és a városnak mindazokat a pontjait, ahonnan a gellérthegyi Citadella jól látható A Dunán pompás látványt nyújtottak a villanyfüzérekkel díszített hajók. Még a törzsökös budapestiek is gyönyörködtek a pompás látványban, amit a kivilágított Országház, a Halászbástya, a Lánchíd és a királyi vár nyújtottak. Amikor besötétedett, már szinte életveszélyes volt a tolongás a Duna két partján és minden szem a gellérthegyi Citadella felé irányult. Fél tíz után egy rakéta jelezte az ünnepség megkezdését. Szendy Károly polgármester hangja csendült fel a felállított hangszórókból, amint üdvözölte a főváros vendégeit:

-A magyar főváros Szent István napján felröppenő tűzijátékának ezer fénye mellett – mondotta – itt a hömpölygő folyam partján tekintsünk ezeréves országunk múltjába és készüljünk arra, ami eljön. Mert Szent István ünnepének évfordulója nem puszta megemlékezés, hanem büszke emlékezés, bátor fogadalom és hit, amely az ezeréves múltból a jövőbe vezet. Szent István országa él és szent hittel hisszük, hogy útja szebb és jobb korszakba vezet.

Csonka-Magyarország és Nagy-Magyarország térképe villanyfényben

A polgármester beszédét német, angol, francia és olasz nyelven ismertették.

Nyomban ezután megkezdődött a tűzijáték, amelyet az idén először rendezett a szombathelyi Petróczy-cég. Megható pillanat volt, amikor minden elsötétedett és a Citadellán hirtelen megjelent Csonka-Magyarország villanyfényekből körülhatárolt képe. Pár perc múlva a Kárpátaljával és a visszacsatolt Felvidékkel megnagyobbodott Magyarország képe villant fel a Gellérthegyen emelt óriási emelvényen. Az összesereglett százezrek hosszantartó éljenzéssel és ovációval köszöntötték a felemelő látványt.

Harmadszor is sötétbe borult minden és a Magyar Hiszekegy hangjai közben felvillant Nagy-Magyarország, Szent István Magyarországának hatalmas villanyfényes térképe. A Duna és Tisza folyását zölden világitó sáv tüntette fel, Budapest helyét jókora vörös pont jelezte. Az ezeréves határok fehér dicsfényben tündököltek. A nagyszerű látvány hittel, reménységgel és a jövőbe vetett bizalommal töltötte el az egybegyűlt százezrek szívét. A tűzijáték hatalmas görögtűzzel ért véget, de a kivilágított Nagy-Magyarország képe még sokáig ott ragyogott a Gellérthegy ormán.

Pesti Hírlap, 1939. aug. 22.

Arcanum Digitális Tudománytár

A Feldunasor Pesten. Rohbock L. rajza

A Feldunasor Pesten. Balra az Európa szálloda. Rohbock L. rajza alapján metszette F. Hablilscheck, 1858k.

 

Zenészet

April 21-én az Európa szálloda teremében a harmadik, de fájdalom, egyszersmind utolsó, legalább utolsónak hirdetett hangverseny örvendeztetett meg bennünket. A szeszélyes áprilisi nap, úgy látszik, visszatartóztatá műélvező közönségünk egy részét, annál kevesebb tartózkodással láttuk Dreyschockot föllépni, ki – mint minden valódi művész – illetetlen tartja magát az idő- vagy térbeli esetlegességektől, s különösen ma még inkább, mint valaha, látszott játékával azonosulni, benne mintegy egészen felolvadni. S valóban, mind arculata, mind keze izmain látható vala, miszerint ő magát nem mint hangversenyzőt képzeli valamely teremben, de inkább saját tanulószobájában, jobbjában a képzelem, balában a zene, s a művészet – mit Dreyschockról mindig mondanunk kell – mind a két kezében.
Minél több dicséretest mondhatunk egyébiránt a mai hangverseny kiviteléről, annál kevésbé lehet egészen helyeselnünk a program darabjainak választását. Mendelssohn bájoló szerkezetű s épp oly bájolón előadott énekén s a téli regéhez alkalmazott rapszódián kívül, melyet tulajdonképp csoda kellemű tündérregének, – csupa bravúrdarabok fordultak elő, a terem tetszésére számítvák, melyek ugyan fényes tanúságot tőnek a művész bámulatos ügyessége s különösen bal keze utánozhatlan mesteri gyakorlottsága felől, de koránsem tündökölteték nemkevésbé jeles teremtő erejét. Az előadott művek: „L’inquiétude” – „La coupe” – „Hommage a Vienne” – „Bravour-változatok” (bal kézre).
Jelentésünket azon óhajtással zárjuk be: vajha még Dreyschockot elutazása előtt hallhatnók olyan helyiségben, hol képessé tetetnék teljes zenekar kísérete mellett előadhatni játékához méltó classicus és nagyszerű szerzeményeit – értjük különösen a n. színházban.
U Lujza,
Divatcsarnok, 1853.

 

Rendszabályok a budapesti Lánczhidat illetőleg, 1849.

A hídon Pest és Buda között, Rohbock Lajos rajza alapján metszette J. M. Kolb., 1860k.

 

Rendszabályok a budapesti Lánczhidat illetőleg.

1. Gyalogoknak csupán az oldal- vagy gyalogúton szabad járniok, éspedig egyik partról a másikra mindig a jobbik félen, hol a vámházban a vámjegyek is váltandók számukra.
2. A kocsiúton járnak teherhordó vagy állathajtó gyalogok, mindennemű járművek és állatok, éspedig egyik partról a másikra mindig a bal szélen, hol a vámházban a vámjegyek is váltandók számukra.
3. A vámháznál nem váltatik pénz. Az átkelők ne terheltessenek a vámjegyzéki járandóságot aprópénzben készen magukkal hozni.
4. Az átkelők kötelesek a váltott vámjegyeket a túlsó parton a vámjegyszedőnek átadni, vagy ha ezt nem tennék vagy nem tehetnék, a vámot még egyszer megfizetni.
5. Minden szerencsétlenség és rendzavarás megelőzése végett a hídi kocsiúton szorosan megtartandó az átkelési sor és más kikerülése akár kocsival vagy egyéb járművel akár lóháton, valamint a kocsi- vagy gyalogútoni tartózkodás is tilos.
6. A dohányzás és bármíly fedetlen égő holminak vitele a Lánczhídon keményen tiltatik.
7. A vámjegyek meghamisítása, vagy bármíly egyéb, a lánczhídoni vámjog megrövidítésére vagy kijátszására célzó csalárdság kemény büntetés alá esik.

Kelt Buda-Pesten, 1849. november 20-án, a Lánczhíd megnyitása napján
A városi hatóságok által.

(A 3. pont ellentmondást tartalmaz, nyilvánvalóan fordítási hibából eredően.)