Kilátás az Apáthy-sziklára a Zsemlye utca tetejéről

Kilátás az Apáthy-sziklára a Zsemlye utca tetejéről, Széman Gy., 1934. Fortepan, 115710. sz. kép.

A Zsemlye utca szélesebb mint a vele párhuzamos utcák. Régebben sokkal szélesebb volt, inkább egy nagy telekre hasonlított. Egy girbe-gurba ösvény vezetett le rajta az Ördög-árokig. Ezt a területet piac céljára jelölték ki. A századforduló után, amikor is a villamos alaposan megemelte a környék forgalmát és elkezdődött a környék komolyabb beépülése, egyre nagyobb lett az igény az árusítóhelyre, de végül is a 10-es évek elején a Hidegkúti és a Budakeszi út találkozásánál létesült idénypiac, az Ördög-árok melletti keskeny sávban. 1934-ben ezt áthelyezték a későbbi helyére, ahol évtizedekig működött.

Amikor a Mátyás-kút készült a Várban, felmerült, hogy ide helyezzék Szép Ilonka szobrát, mivel az út túloldalán volt a királyi vadászkastély. Született javaslat szerpentinút építésére is, később 38 lakás építése céljára jelölték ki a területet. A déli sávja a 60-as években beépült és a megmaradt közterületet 1968-ban Zsemlye utcának nevezték el.

 

 

Manapság:

A Nagykovácsi kőszéntelep, 1867.

A Nagykovácsi kőszéntelep, 1867.

 

A kőszén mai nap már oly fontos szerepet játszik iparérdekeinket illetőleg, hogy vannak államok, melyek felvirágzásukat, iparuk nagy kifejlődését csakis a kőszén lételének és okszerű használatának köszönhetik. Vasutak építése, gyárak, ipartelepek alapítása, mind oly tényezők, melyek a kőszén művelését szükségessé teszik, mivel e tüzelőszer hiányában felvirágzásuk kétséges volna. Annál örvendetesebb, hogy hazánk e hasznos ásványnak nincsen szűkében, számos s nagyszerű bányáink vannak, melyek máris meglepő mennyiségben termelik a nemsokára nélkülözhetlen kőszenet.

Ilyenek egyike a nagykovácsi kőszéntelep.

Nagykovácsi sváb helység. Budától mintegy 3 óra járásnyira fekszik, szép erdős és hegyes vidéktől környezve. A Lipótmezőn áthaladva utunk mindinkább regényesebb. A történeti nevezetességű Kuruc-árok, a „Hűsvölgyi” vendéglő mind olyan pontok, melyek elragadólag hatnak az emberi kedélyre. A „Hűsvölgyi” vendéglőtől balra vezet az út sűrű erdőn keresztül Nagykovácsi felé. Az út ugyan nem a legjobb, de kárpótolva leszünk a terebélyes bükkfák friss zöld lombozata által, melyek megvédnek a nap égető sugarai ellen.

Amint az erdőből kiérünk, előttünk tágas völgy terül el, az út két oldalán pedig kaszálók s gazdag búzavetések, melyeket a hegyoldalaknál szőlőskertek szegélyeznek. A völgy végén két feltűnőbb épület tűnik szemünkbe, az egyik fehér, tiszta épület. Tisza Lajos, Nagykovácsi birtokosának kastélya, a másik kissé jobbra egy fekete, magos kéményű épületcsoport, a Nagykovácsi kőszéntelep.

Kitűzött célunk lévén e telepet meglátogatni, egyenesen oda irányzók lépteinket.

A telep 1858-ban Miessbach vállalkozó által fedeztetett fel s müveltetett hosszabb ideig, míg azt F. M. Eder pesti kereskedő vette meg, ki jelenleg is bírja.

Mielőtt az aknába lebocsátkoztunk volna, bányaöltönyt kellett magunkra öltenünk, s bányamécsekkel láttuk el magunkat. A veder, melyen a 12 lóerejű gőzgép segélyével lebocsátkoztunk, 45 ölnyire vitt bennünket a föld alá. Mint minden köszénbányánál, úgy itt is sok a víz, mely az aknák oldalfalain szikláról sziklára cseppen, míg a legmélyebb helyen összegyűl, honnan két veder meríti szakadatlanul.

A bánya jelenlegi kiterjedése máris meglehetős, hossza 370 öl, szélessége 35 öl, mélysége 45 öl. Négy egymás fölötti aknából áll, ezek egymással összekötvék, s szelentyűkkel vannak ellátva, melyek a rossz lég képződését lehetlenné teszik. Mindemellett szükséges, hogy elővigyázatból némely aknát befalazzanak, s azok működése egyelőre abbahagyatott.

A kőszén már 20-30 ölnyi mélységben mutatkozik és csupán rétegekben, melyek 3-7 lábnyi vastagságban váltakoznak. Bennünket meglepett e kőszéntelep belseje. Hol hajolva kelle mennünk, míg más helyt két embernyi magasságban voltak a védőgerendák fejünk fölött. Itt létrákon kelle felmennünk, ott csak hason csúszhattunk át, s egy tágasb aknába jutva, meglepetve néztük halvány mécseink mellett a fényes fekete ásványt, melyet még fényesebbé tettek a szakadatlanul előtörő vízcseppek, melyek mécseinket is eloltással fenyegették.

Az eddig talált és kiszámított kőszén mennyisége másfélmillió mázsára tehető, és eddig évenkint 70-80000 mázsát ástak ki, mely mennyiség kivétel nélkül a fővárosi lakosság szükségletét fedezte, mert Buda-Pest kevés kivétellel ezen szenet használja fűtésre. Úgyszintén több gyár és ipartelep is innen fedezi szükségletét, mivel olcsósága mellett jó is és kevés hamut hagy maga után.

Mire feljöttünk, meglehetősen át voltunk ázva a felmenetnél erősen csurgó víztől. Ruhát változtattunk s megtekintettük a telep föld feletti részét is. A bemenet felett „Antal-akna” felirat van. Ez épületben húzzák fel a kőszént, mely a vassínekre helyeztetvén, kitolatik a fedél alatt álló többi kőszén készlethez. Itt van a gőzgép, mely éjjel-nappal működik, éjjel vizet merít. Télen, midőn a kőszénszükséglet nagyobb, éjjel is dolgoznak a munkások.

A nagy épület körüli földépületek a munkások lakosztályai. Ezek tótok és a közel helységekből ajánlkoznak rendesen a munkára. A fuvarozást is rendesen a közel helységi svábok teljesítik.

A telep melletti magas – úgy vélem, pilisi – hegyről pompás kilátás nyílik az alattunk elterjedő vidékre. Alattunk fehérlenek: Solymár, Piliscsaba, Vörösvár, Pomáz, Tinnye, Dunakeszi, Borosjenő, a távolban Fót, Esztergom, Buda-Pest tornyai. E hegyen mindig hűvös szellő fújdogál, mely némileg enyhíti a fáradságot, melybe utunk kerül.

Kiket a bányaművelés érdekel, azoknak bátran ajánlhatjuk e telep meglátogatását, annyival inkább is, mivel a fővárostól nem fekszik távol, s az ottani bányamester, Zeuzenig József részéről is szíves fogadtatásban részesülnek.

Liptay Pál, 1867.

 

 

 

A lipótmezei országos tébolyda Budán, 1867.

A buda-lipótmezei orsz. tébolyda. (Zombori G. rajza), 1867. (Az Apáthy-szikláról tekintünk a Hárs-hegy felé, a bal alsó sarok a mai Vadaskerti-Völgy utca sarok.)

 

A budapesti kellemes nyári mulatóhelyek egyike, hová a polgárság vasár- és ünnepnapokon leginkább szeret kirándulni, a Zugliget szomszédságában levő úgynevezett Lipótmező, mely regényes fekvésű nyaralóin s mulatóhelyein kívül még arról is nevezetes, hogy ez szokott rendesen enyhet adó tanyája lenni azon kegyes embereknek, kik a budai hegyekben, az innen nem messze fekvő Remete Mária csodatevő kápolnájába egész nyáron át bizonyos napokon, de legkivált Mária- és Kisasszony napokon csoportosan zarándokolnak, s kik hazatértökben itt szokták fáradalmaikat víg mulatozás közben kipihenni. De újabb időben sokkal nagyobb nevezetességre vergődik azon roppant kiterjedésű, s már befejezéséhez közel álló országos építmény által, melyet ide mellékelt képünkben bemutatni szerencsénk van.

Hazánk ezidő szerinti legnagyszerűbb építményeinek egyike ez, mely a szenvedő emberiség legsajnosabb betegségeinek, az elmebetegeknek ápolására s gyógyítására van szánva. A lipótmezei országos tébolyda építése még 1861-ben kezdődött meg, de különféle okból – melyek között a már meglevő tervek változtatása is előfordult -, a rá következő években abbahagyatott, mígnem ismét fölvétele 1864-ben történt, s azóta szakadatlan eréllyel folyt a nagy munka, úgy, hogy az idén már annyira előrehaladott, miszerint a nagyszerű mű befejezését a jelen év végével bizton remélhetjük.

Képünk e nagyszerű épületnek csak főhomlokzatát mutatja, mely kelet felé van irányozva, s mely az előtte elterülő, újonnan alakított csinos angolkertből meglepő szépséggel, óriási palotaként emelkedik ki. Egész hossza mintegy 120 ölnyi, melyből a jobb s baloldali szárnyépületeknél 20 ölnyivel előbbre nyúló, tömör négyszegű oszlopokkal díszített középrészre 46 öl esik. Ennek legfelsőbb középrészét óriási kőből művészileg faragott kolosszális nemzeti címer s korona díszíti. Az épület ezen oldala három emeletet mutat, habár belső részében már csak kétemeletes, s innen van, hogy az oszlopokon nyugvó csinos nyílt erkély – honnan Budapestre gyönyörű kilátás nyílik – egészen a második emeletre szolgál, míg alatta kocsival is kényelmes feljárást nyújt az épület emeletes főbejáratához, mely tulajdonképpen az épület beljében már csak földszintet képez.  Az egész épületnek 9 tágas udvara van, s keletről nyugatra terjedő összes és fő szélessége 70 öl, míg a szárnyépületeké 50.

Az épület belső berendezése nem hagy semmi kívánnivalót, tágas és világos folyosók kötik össze az egész épületben a közlekedést, melyek  mindegyike úgy van építve, hogy télen légfűtéssel melegíthető, a különféle elmebetegek számára külön osztályok vannak felállítva, mégpedig mindenikből kettő. Egy a nők, egy a férfiak számára. De legérdekesebb, habár legborzasztóbb még lakók nélkül is azon osztály, hol a dühöngő elmebetegek fognak tartatni. Ezek két oldalról folyosók között levő, egy-egy személyre szóló, valóságos börtönforma szobák, melyeknek csak kívülről nyitható roppant erős tölgyfa ajtói az egyik folyosóra nyílnak, a másik folyosóra pedig kettős vasrácsozattal ellátott ablakaik, melyekre ezenfelül még erős tölgyfa redőnyök olyképpen vannak alkalmazva, hogy a felvigyázó, ki az ablakok alatt sétál, egészen elzárhatja velök a betegtől a világosságot. A felügyelők lakszobái oly helyeken vannak, honnan két, sőt, három folyosón is végigláthatnak.

Vannak itt rendes fürdőszobák, nagyszerű vízvezeték, stb, egyszóval minden kigondolható kényelem és csinosság. A szelídebb s javuló betegek számára az épület középosztályában két csinos templom szolgál az istentisztelet gyakorlására, éspedig egyik a katolikusok, a másik a protestánsok számára.

Az udvarok mindegyike csinos kis kertté lesz varázsolva, s mindenik közepét vidám szökőkút ékesítendi. Mindezen udvarokon kívül pedig vannak még azon elkülönített kertek az épület háta mögötti erdőben, melyek falak által férfiak és nők számára el vannak különítve, s hová az emeletről két külön, oszlopokon nyugvó fedett folyosón juthatunk ki.

Képünkön kétoldalt a belső kerítéseken belül még két egyenlő alacsony épület teteje is látszik, ezek a gazdasági épületek, valamint lentebb ismét az országút szélén két hasonló házacska, ezek a főbejáratot környező kapus és kertész csinos lakházai.

Zombory Gusztáv

 

Hűvösvölgyi Penzió, 1910 körül.

Hűvösvölgyi Penzió, Hidegkúti út 74-76., 1910k. Jelenleg Hűvösvölgyi út 118.

 

I., Hidegkúti út 74-76, villamosmegálló Nyéki út, 5000 négyszögöl nagyságú parkban. Külföldi módszer szerint minden kényelemmel berendezett gyógyhely, lábadozök részére, üdülésre és nyugalomra szorulóknak. Elegáns nagy szobák. Villamos világítás. Kitűnő ellátás. Napfürdők. Tekepálya. Lawn-Tennis stb. Telefon 145—90.
1911.