Szászrégen, Dedrádi utca, 1900 körül

Szászrégen, Dedrádi utca (Zeplingergasse), 1900k.

 

Jegyző és bíró véres összeütközése

Szászrégenből táviratozzák a Magyar Távirati Irodának:

Gyulay Ödön dedrádi községi jegyző ma délelőtt kilenc órakor Scherer Mihály községbírót a községházában revolverrel meglőtte. A golyó Scherernek a lágyékába fúródott. Gyulay ezután futásnak eredt. Csakhamar köztudomásra jutott a községben a merénylet és a lakosság Gyulay keresésére indult. A szántóföldeken fogták el Gyulayt. Megkötözték és Scherer lakásának kapufélfájához erősítették, majd agyba-főbe verték. Orth segédjegyző igyekezett őt a parasztok kezei közül kiszabadítani, de szintén pórul járt, mert a feldühödött nép őt is életveszedelmesen összeverte. Gyulay Ödön jegyző és Scherer Mihály községbíró között már régen ellenséges a viszony. A tavalyi segédjegyző-választáskor élesedett ki köztük az ellenségeskedés.

1905.

(Dedrád Szászrégentől északra fekvő község)

 

Manapság:

Szászrégen, múlt század eleje

Szászrégen, múlt század eleje

 

Szász-R. (Säschsisch-Reen), rendezett tanácsú város Maros-Torda vármegyében, a Maros mellett, a R.-i alsó járás szolgabírói hivatalának széke, járásbírósággal és adóhivatallal, kir. közjegyzőséggel, m. kir. erdőgondnoksággal, van ág. evang. algimnáziuma, takarék- és hitelrészvénytársulata, előlegező- és takarékpénztáregylete, többféle egyesülete, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakóinak száma 1850-ben 4741 volt, 1870-ben 5507 és jelenleg (1891) 6057, ezek közt 2187 magyar, 1901 német (szász) és 882 oláh, hitfelekezetre nézve 1263 r. kat., 855 gör. kat., 2627 ág. evang., 834 helv. és 394 izrael. A házak száma 920. Lakói szőlő- és földmívelést, ipart és kereskedelmet űznek. Igen jelentékeny a fakereskedés, melynek Szász-R. a gócpontja. A város 1848. csaknem teljesen elpusztult, a mostani csinos piac egészen azóta épült; 1863. szabad királyi város lett, most rendezett tanácsú város.

Pallas Nagylexikon

Szászrégeni szászok

Szászrégen, Városliget, múlt század eleje.

 

Az erdélyi szászságnál szokás, erkölcs, életmód, sőt viselet tekintetében a különböző tájak közt olyan kevés a különbség, hogy eggyel az egészet megismertük. Kivétel gyanánt talán egyedül a szászrégeni viseletet lehetne felállítni, mely azonban átalán inkább csak a tehetősebb osztálynál fordul elő, s mint látni, a magyar nemzeti viseletből is sok van benne. Egyébaránt a szászrégeni szászság is, mint többi rokonai, főleg kézművel és kereskedéssel foglalkozik, azonkívül méhet tenyészt és pálinkát főz, melyet messze vidékre hord, azonkívül temérdek tutajt készít, részint eladásra, részint saját használatra, tudniillik sószállításra a Maroson. Ez egyik legfőbb s legjövedelmesebb üzleti cikke. Ismert takarékosságukkal tisztaság nem igen párosul, nagy kezű szőke menyecskéik a gazdasszonykodás helyett inkább méhserfőzéssel s mézeskalács – Erdélyben mézes-pogácsa – sütéssel foglalkoznak, a férfiak aztán hagymával, sajttal is elélnek. De majd’ mindnyájan tehetősek is, s szász koldust látni ritka dolog. Egy-két népszokást a környékbeli oláhoktól átkölcsönöztek. Így például aratás végeztével a munkások egy legényt kalászkoszorúval ékítve kísérnek a gazda udvarába, kit aztán az útba eső házak ajtajából pajzán gyermekek vagy szolgálók jó csupor vízzel szoktak nyakon köszönteni, de ő is aztán, ha szerét teheti, a csuprot földhöz vágja. E szokás alkalmasint a rómaiaktól vette eredetét s Erdély más vidékein is divatozik.

Vasárnapi Újság, 1859.