A balatonfüredi színkör, 1865.

A balatonfüredi színkör, 1865. Haske Ferenc metszete Frey és Gerster tervrajza után.

 

A balatonfüredi színkör

 

Hogy Balatonfüreden, hazánk egyik legnevezetesebb fürdőhelyén, hol a szellemi és vagyonarisztokráciának, a középbirtokos osztálynak, közügyeink e buzgó előharcosainak úgy szólván nyári fészke volt, már a boldog múltban szükség volt színházra, megmutatta halhatatlan Kisfaludy Sándorunk, kinek ügybuzgósága s nemes törekvése a „hazafiság a nemzetiségnek” feliratú színházat emelé.

Csakhamar belátták e fürdőt látogatók, hogy itt a szabad lég legnagyobb kincs, hogy azon órák, melyeket sötét falak közt, izzasztó légkörben töltenek, habár a művészet- és szellemnek vannak szentelve, az egészségre nézve elveszvék. Mi volt természtesebb, mint egy nyári színház felállítását indítványozni közadakozás útján.

Az indítványt meg is tette 1845-ben gr. Zichy Ödön, mely nyáron egyik legnépesebb szezona volt Fürednek, s elnöklete alatt tanácskozmány tartatott, azon jó eredménnyel, hogy 500 frt p. iratott alá ez ügy érdekében. 1846-ban már állt a kőfallal kerített színkör, legelőször is Latabár Endre színigazgató ütvén fel falain lobogóját s belsőleg berendezvén azt.

Jó volt e színkör akkor, midőn vihar nem jött, eső nem esett, de mihelyt az idő szeszélye a művészet és múzsák óráját ily véletlenekkel meglepte, azonnal pakolni kellett a közönségnek, a játék félbe szakadt és sokszor még az egészség is kockára volt téve.

Ismét visszavonult a közönség a régi színház zárt falai közé, míg a színkörben legfeljebb kötéltáncosok és kócrágók mulattatták az alsóbb néposztályt.

1860. szintén egy volt a legzajosabb idények közül: ekkor a színkör ügye ismét új lendületet nyert gr. Zichy Manó hazafias és lelkes törekvései következtében. A fürdőközönség nagy része tanácskozásra meghivatott a gróf elnöklete alatt, s elhatároztatott a színkör továbbépítése közadakozás útján. E gyűlésben kikiáltatott közakarattal építészeti igazgatónak Écsy László felügyelő, s bizottmány alakíttatott következő egyénekből:

Ambró Albert, Asbóth Ede, b. Bánffy Pál, Bárcay János, Bay Sándor, Békássy Lajos, Blum János, Écsy László, gr. Erdődy Károly, Fáy Gusztáv, Gaál Bertalan, Grabovszky Szilárd, Grolmann Ede, Hegedűs József, gr. Hunyady Vilmos, Hurai István, Inkei Ádám, Janicsári Döme, Jankovich László, Jókai Mór, Jónás Dávid, Koller Ignác, Komlósy Antal, Krisztián Pál, Kun Aladár, Lázár Mihály, Mezősy László, Milkovics Antal, Molnár György, Nagy Gedeon, hg. Odeschalchy Gyula, Orzovenszky Károly, Pfeffer János, Politzer és fia, b. Rudics József, gr. Somssich József, Steiner Bernát, Szalatkay György, gr. Széchenyi Gyula, Sonnenberger József, gr. Zichy Manó, Zoltán Béla, Valbach Mór.

Écsy László mint építészeti igazgató, fő kötelességének tartotta az építés mielébbi folytatását, s 1860. szeptember 10-én a munkába bele is kaptak, mely oly gyorsan s célszerű intézkedések közt haladt, hogy 1861-ben már a színpad, a színészek számára 10 szoba s 2 konyha tető alatt voltak, s ez év július 7-én benne meg is kezdte az előadások sorát Pázmán színigazgató társulata a „Becsületszó”-val, mely alkalommal Munkácsy Flóra Felekiné is közreműködött.

Még mindig maradt teendője az építészeti bizottmánynak. A nézőközönség helye fedve nem lévén még ez évben az esők, szelek folyvást háborgatták, zaklatták, s így ezt is tető alá kellett venni.

A bizottmány újra összeült s elnökének megválasztá b. Bánffy Pált, alválasztmányi elnöknek Grolmann Edét, színházi főigazgató és pénztárnoknak Écsy Lászlót, választmányi tagoknak Krisztián Piust és Szalatkay Györgyöt, jegyzőnek Huray Istvánt. A színkör tökéletes bevégzését elhatározta, a tervkészítésre több szakértő építészt fölkért s országszerte gyűjtőíveket bocsátott ki.

A tervek közül Gerster és Frey pesti építészeké fogadtatott el, kik a szent ügy iránti tekintetből fáradozásukért semmi díjt nem kívántak. Most már készen van a színkör, ízletes homlokzatával, szép páholysorával (18 rendes és egy udvari páhollyal), karzatával oly stílben, annyira célszerű beosztással, hogy e színkör nagyobb városaink némelyikének is becsületére válnék, s itt jelenleg Bényei István jeles színtársulata működik.

Meg kell még említenem az építészet körüli fáradozásokban Vizer János és Holesz Ferenc ácsmestereket, Sturm Károly asztalos és Fröhlich István kőmívesmestereket. De különösen a derék Écsy Lászlót, ki a szép fürdőhelynek több épületei építése után itt is megmutatta, hogy amily hű szolgája az uradalom és közönség érdekeinek, éppoly hazafiúi szeretettel működik nemzeti ügyeinkért, mert az egész színkör létrejöttének ő volt egyik vezető lelke.

Még azt kellene felhoznom: mennyi összeg gyűlt be? Mennyibe került az építkezés? De a gyűjtőívek nagy része kint a közönség kezén levén, beérkeztökig a számítás el nem készíthető, mely annak idejében lapok útján lesz értésére adva a t. közönségnek.

Most tehát áll a színkör. Szép homlokzatán három nemzeti lobogó hirdeti: miképp a művészet, a szellem számára újabb tért hódított meg a hazafiúi lelkesedés, melyen színészetünk buzgó papjai zengik édes nyelvünket.

Hirdeti, hogy a gazdag aranyain, a szegény verejtékén emelé e templomot, megmutatni: hogy az egyetértés, a „szép” és „nagy” iránti közakarat a súlyos napok, csapások terhei alatt is bír lelkesedni és áldozni hazai közügyeinkért.

Roboz István, 1865.

A Budai Színkör

A Budai Színkör 1843-ban nyílt meg a Krisztinavárosban. Épp a Normát játsszák, a díszlet hátterében a Gellért-hegyi Csillagda. Alt Rudolf litográfiája, 1845.

 

A krisztinavárosi csinos Horváth-kert is ünnep másodnapján nyittatott meg. Egy elég derék katonai zenekar foglalta el az újonnan elrendezett és csinosan kifövenyezett mulatókert közepén fölállított széles pavilont. A balfelőli kőfal hosszában egy csinos faeresz vala fölállítva, melynek hátrészére a Bécs és Budapest közötti jelesb Dunavidékek vannak (elég durván) lefestve — ad normam Zauberschleyer. Ezen ereszben terített asztalok és székek helyezvék, valamint a kertnek több helyei is íly vendéglői célra elkészítvék. Több zöldre festett ülőhelyek fogadák el a számos vendégeket, kik közül igen csinos kalapkák és azok alatt szebbnél szebb képecskék mosolygának a gondtalan uracsseregre. E kert, visszaadva régi fényének, még divatcikké válhatik e nyáron, s azt közel helyzete, árnyékos- és portalansága miatt valóban meg is érdemlené. Huber úr, a Budai Színház igazgatója napszínházat kötött össze e tréfával, mely neki – ha nem csalatkozunk – derék kamatot fog teremhetni, mondják, május elsőjén nyitja meg a most már födél alatti arénát.

 

Az újonnan épített budai krisztinavárosi fedeles amfitheátrum oly tele volt, hogy valóban egy emberrel több be nem fért volna. E díszes épületet nem a Budai Színház igazgatója – mint sokan hiszik – hanem egy városi polgárokbul összeállított részvényes társaság építette és oly meglepő csínnal, miszerint ez középületeink egyik legkitűnőbb díszét teendi. E félkör a legcélszerübb födéllel ellátva faoszlopokon nyugszik, egy tágas és körülfutó karzattal, alul körülbelül 24 páhollyal és egy igen tágas földszínnel dicsekszik. A színpad valóságosan alá van ásva, s más színpadok módjára kipadolva, s egy része eső ellen védve a szabadban nyílik meg, messziről a Rácváros és Tabán regényes perspektívájával. A kellemes Horváth-kertbeni közel fekvése, a vele összekötött soknemű kényelmek és mulatságok, s általában az épület jóízlésű kacérkodása nem csekély versenytárgyává teendik ez intézetet minden más pesti színházak és mulatóhelyeknek. Az adatott darab „Die Tochter des Regimentes” a kedvenc darabok közé sorozható, mi minket illet, igazán megvallva semmit sem hallánk az előadásból, nem csak azért, mert a lelkes Széchenyi István grófon kívül több igen érdemes és érdekes vendégeket vala szerencsénk páholyunkban fogadhatni, kik közöl kölcsönös méltányosság nyomán csupán Regélő bajtársunk budapesti elmés levelezőjét említjük ezúttal, hanem különösen és főleg azért, mert akusztikai tekintetben szomorú eredményűnek mutatkozik a pompás csarnok, és mert a szél el-el kapta a hangot.

Előadás után a több ezrekből álló tömeg egyesülve a kertben nagy számmal rá várakozókkal annyira megtölték egyszerre a Horváth-kertet, hogy az valóban a bécsi népkert legfényesb estéivel vetekedheték.

 

Minapi számunkban, úgy lévén a tárgyról értesíttetve, azt állítottuk, hogy a Budai Napszínt nem színigazgató Huber úr, hanem polgárokbul alakult részvényes társaság építteté. Napokban pedig a Budai Színház titoknoki s rendezői hivatalától egy levelet vevénk, mely szerint a kérdéses arénát nem részvényes társaság építtette volna. Már hogy ki legyen hát e német napszín valódi építője, honunk újjászületési korszakának ez országos fontosságú kérdésére nézve tisztába jőni eddig sem időnk, sem alkalmunk nem vala.

 

(1843-as újságokból)

 

(1937/8 fordulóján bontották le és helyette épült a Margitszigeti Szabadtéri Színpad.)

Egy részlet a budai Ördög-árokból

Az Ördög-árok boltozása a Szent János téren.
Elöl a Színkör épülete, jobbra a hegyen a Helyőrségi templom.


A Közmunkatanács által létesített építkezési munkálatok között talán egy sincs, mely annyira megfelelt volna a fővárosi lakosság egy jelentékeny része legbensőbb óhajainak mint a budai Ördög-árok szabályozása és beboltozásának nagy műve. S ha egyedül az egészségügyi szempontot tartjuk szem előtt, akkor határozottan e mű kivitele bír legnagyobb fontossággal a fővárosra nézve, miután általa egy százados baj fog végre kiirtatni. Soha nem ért az ördögi elnevezés valamit találóbban, mint e másfél mérföld hosszú csatornát, mely a hidegkúti lapályon összegyűlő vizeket Buda legkiesebb fekvésű részén, a Krisztinavároson keresztül vezeti a Dunába, átszelve a Tabán dombosabb részét is. Századok bűzös iszapa és csatornamocska gyűlt meg az ördög árkában, bemételyezve miazmáival a különben oly tiszta és üde budai levegőt, s a ragályok fenyegető vészét hordva kigőzölgésével az egész környék házaiba. E nagy, majdnem egész hosszában boltozatlan árokban gyakran hetekig megakadt száz meg száz csatorna minden hulladéka, míg csak olykor egy-egy könyörületes záporeső nem vállalta magára a csatornatisztító szerepét, végigzúdítva a hidegkúti lapályon minden nagy esőzés után erősen meggyűlő vizek sebes árját az Ördög-árkon, s magával ragadva bűzös tartalmának egy részét a közel Duna medrébe.
Az Ördög-árok medrének szabályozását és beboltozását tehát közegészségügyi és szépészeti okok egyaránt sürgetvén, a Közmunkatanács annak idejében Buda város hatóságával egyetértően tüzetes figyelme tárgyává tette e csatorna átalakítását, úgy, hogy az általa készített tervek alapján már a múlt év március 5-én veheté kezdetét a nagymérvű építkezés, melyet Buzzi Bódog és Kéler Napoleon vállalkozók teljesítenek.
A létesítendő munka nagyságáról némi fogalmat nyújt a körülmény, hogy a 885 ölnyi hosszú csatornának – mert csak ennyi esik szabályozás alá – eddigelé egyharmad része készült el, az eddigi költségek máris 226882 frt-ra rúgván. Az egész mű befejezése pedig, a Közmunkatanács utóbbi jelentése szerint még két évi munkát fog igénybe venni. Ez eléggé jelentékeny időtartamot érthetővé teszik azon nem mindennapi nehézségek, melyekkel az építkezésnek megküzdenie kell. Az Ördög-árok csak részben fogja megtartani eddigi medrét és tetemes hosszaságban egészen új irányt nyer. Így az árok nem a Horváth-kerten, hanem a János utcán fog végig vezetni, hol több ölnyi mély medret kellett ásni az új csatornának, melynek szélessége egyes helyeken eléri a tizenöt lábat is.
Wolfart és Lovich urak természethű fényképe után készült rajzunk a Horváth-kert déli végét tünteti elő, az Ördög-árok régi és új medrének átmetszetével. A szélesebb új meder a dombon emelkedő János utca alatt vezet el, s ez azon pontja az építkezésnek, hol legélénkebb fogalmat szerezhetünk a létesülő mű nagy mérveiről és szilárd alkatáról.
Vasárnapi Újság, 1874.