Arany János: A tölgyek alatt

Arany János szobra a Margit-szigeten, 1912.

 

Arany János

 

A TÖLGYEK ALATT

(Margitsziget)

 

A tölgyek alatt

Szeretek pihenni,

Hova el nem hat

Város zaja semmi.

Zöld lomb közein

„Áttörve” az égbolt

S a rét mezein

Vegyül árny- és fényfolt.

 

A tölgyek alatt

Oly otthonos itten!

Évem leapadt:

Íme, gyermek lettem,

Mint mikor a tölgy

Sudarát megmásztam,

Hol seregély költ –

S vígan madarásztam.

 

A tölgyek alatt

Több egykorú társsal

Madárfiakat

Kifeszíténk nyárssal;

Jó tűz lobog ott,

Zizeg a kis bogrács –

S ha bealkonyodott,

Haza már egy ugrás.

 

A tölgyek alatt

Örömest valék én,

Bár a madarat

Hagytam utóbb békén;

Gyermeki önző

Korom ifjú ábránd

Veszi ösztönző

Szárnyára, s tovább ránt…

 

De tölgyek alatt,

Valamerre jártam,

Szűlőhonomat,

– Csakis ott – találtam;

S hol tengve, tunyán

Hajt, s nem virul a tölgy:

Volt bár Kanaán,

Nem lett honom a föld. –

 

A tölgyek alatt

Még most is el-ülök;

Bűv-kép csalogat,

Ábrándba merülök;

Hajó-kerekek

Zubogását hallom…

„Hajrá, gyerekek:

A vízi malom!”

 

A tölgyek alatt

Ím, meglep az alkony,

Hűsebb fuvallat

Zörög át a parkon;

Felhők szeme rebben:

Haza sietek,

Jobb ott, melegebben,

Ki vén, ki beteg…

 

A tölgyek alatt

Vágynám lenyugodni,

Ha csontjaimat

Meg kelletik adni;

De, akárhol vár

A pihenő hely rám:

Egyszerűen bár,

Tölgy lenne a fejfám!

 

(1877 aug. 5)

 

Manapság: