Amikor a katonaság átvette a Csillagda épületét (1866.), a pontos időt jelző harangot és a műszereket el kellett költöztetni. Először az egyetem jött szóba, de nem találtak megfelelő helyiséget hozzá. A Helytartótanács Pest városát utasította, hogy a Városháza épületében adjon helyet a déli idő jelzéséhez szükséges eszközöknek. A megoldást Buda találta meg: rendeltek egy passzázscsövet az időmeghatározásra és Schenzl Guidó, a budai főreáltanoda igazgatója 1867-ben elvállalta, hogy az iskola erkélyéről puska- vagy ágyúlövéssel fogják jelezni a delet.
1883. szeptemberében Trefort Ágoston miniszter javaslatára a Műegyetem Múzeum körúti homlokzatán egy órát helyeztek el, attól kezdve Pesten is volt pontos idő-szolgáltatás.
1891-ben megszűnt az időjelzés, akkor már csak a Múzeum körúti óra maradt az egyedüli igazodási pont, de csak annak, aki arra járt. Az órások is oda jártak, hogy műhelyükben mindig helyes időt mutassanak az órák. Végül aztán az órások javaslatára és a budai polgároknak engedve a város beleegyezett: 1892. január 12-én újra eldördült a kis ágyú.
Egyszer az öreg ágyú (hol mozsárról, ágyúról, karabélyról, mordályról, hol pisztolyról esik szó) elromlott, nagyon megütötte a lövéseket végző szolgát, ekkor újat kértek a fővárostól, de a kéréssel rosszul jártak, mert 1904-ben a Fővárosi Tanács abbahagyatta az időjelzést, elrendelte a fegyver beszolgáltatását és megszüntette az időjelzésért felelős tanár évi 400, és a segédje 72 koronás juttatását. Kimondták, hogy fölösleges a szolgáltatás.
De a budaiakat nem olyan fából faragták, a mindennapi lövöldözést nem hagyták, a hagyománytisztelet akkor még becsület dolga volt. A tanács beadta a derekát, megjavíttatták az ágyút és újra lőni kezdték a delet a Főreáliskola erkélyéről. Pontban délben Budán mindennap újra megállt az élet egy percre, hogy mindenki beállíthassa az óráját.
A háború alatt is így jelezték a delet, viszont 1919-ben Kun Béláék gyakorlatilag betiltották („nem jutott puskapor”). Bukásuk után a budaiak újra követelték a lövések megindítását és 1920-ban a város kormánybiztosa el is rendelte az időjelzés újrakezdését. Egészen 1936. végéig durrogtattak, de akkor ismét leállította a főváros, hivatkozva ismét arra, hogy elavult dolog, hiszen van már rádió, amely segítségével bárki bárhol megtudhatja a pontos időt. Úgy látszik, a budaiak ekkor se hagyták magukat, megint valóságos mozgalmat indítottak, mely élére Ripka Ferenc volt polgármester és Hellebronth Antal, a Vitézi Szék vezetője állt, ennek eredményeképpen a következő év július 15-én újra eldördült a mozsárágyú, de most már egy elektromos szerkezet automatikusan sütötte el.