Népkonyha a Bomba (Batthyány) téren (1887-1890)

A Bomba (Batthyány) tér az őrtanyából átalakított népkonyhával 1887-1890 között.
A fénykép az interneten kering már jó ideje szerintem rossz dátummal. Valószínűleg Tomsics E. – Jalsovszky K.: Budapest, az ikerfőváros c. könyvéből szkennelte valaki.

 

A népkonyhák

1867 után a főváros rohamos fejlődésnek indult, ennek egyik negatív hatása az élelmiszerárak emelkedése lett. Sokaknak a keresetük jelentős részét ennivalóra kellett költeniük, megtakarításra már nem jutott. Ezt felismerték a város vezetői és a tehetősebb polgárság, és elindult a népkonyhamozgalom az állam és magánszemélyek, egyesületek összefogásával. Azt tűzték ki célul, hogy a szegényebb néptömegeket tiszta, rendezett körülmények között nagyon olcsó, de tápláló étellel lássák el, olyannal, amely egy férfi munkásnak is elegendő tápanyagot biztosít. Hasonló intézetek már addig is működtek. Egyházak, egyesületek, iskolák tartottak fenn „tápintézeteket” szegény iskolásgyerekeknek, sok tehetős család vállalta, hogy a közeli iskolából egy-két szegénygyereket rendszeresen etet, kórházakban működtek alapítványok a szegény betegek költségeinek biztosítására. Emellett a munkára képtelenek számára a város segélyt is osztott.

A népkonyhamozgalomnak külföldön is megvolt a párja, sok nyugati nagyvárosban is ekkor vagy kicsit korábban kezdtek ilyen jellegű intézeteket felállítani. A népkonyhák alapítására vonatkozó kiáltványt Szentkirályi Mór főpolgármester írta alá. Népkonyhabizottmányok alakultak, jótékonysági rendezvényeket szerveztek, gyűjtéseket rendeztek, de csak lassan haladt a szervezés egészen 1874 őszéig, amikor is Ráth Károly akkori főpolgármester a város befolyásos polgárait értekezletre hívta, és ezután már egy hónap se kellett, hogy meginduljanak az első népkonyhák. A népkonyhák vezetésére a helyi nőegyleteket kérték fel, sok magas rangú és ismert asszony, államférfiak és nagyvállalkozók feleségei vállaltak szerepet a munkában. Köztük volt Damjanich János özvegye is.

A népkonyhákban az étel nagyon olcsó volt, de nem volt ingyenes. A menü tápláló leves, főzelék, egy darab hús és kenyér volt, vagy főzelék helyett tészta.

A házirend ez volt: csak olyan személy léphetett be, akinek étkezési jegye volt. A jegyet az étel árának megfizetésével lehetett megkapni. A vendégnek azonnal el kellett foglalnia a legközelebbi szabad helyet, étkezés után rögtön át kellett adnia a következőnek. A dohányzás és a hangoskodás tilos volt. Aki a szabályokat megszegte, kitiltották az összes népkonyhából. A tudósítások szerint sokszor megesett, hogy ha valaki még ezt a kis összeget se tudta kifizetni, annak a népkonyhabizottmány egy-egy tagja állta a számlát. Az ebéd ára 10 krajcár volt és többször is olvastam, hogy az adagok nagyobbak voltak egy átlagos vendéglői menünél. Csak ebédidőben voltak nyitva a konyhák és időszakosan működtek, általában télen.

A népkonyhák javára sokan adakoztak, élükön a királlyal, városok, vállalatok, tehetős emberek adták össze a pénzt és a felszerelést. Az első népkonyhák 1874. december 1-jén nyíltak: a terézvárosi és a ferencvárosi (Soroksári u. 46., ma Ráday u.). A terézvárosi a Lövölde téren, itt a főpolgármester is jelen volt a nyitásnál és megkóstolta a felszolgált ételt, levest, lencsefőzeléket hússal és kenyérrel. December 2-án a lipót- (Nap u. 6., most Alkotmány u.) és a józsefvárosi konyhák (Baross u.-József krt. sarkán.) indultak el. A Lipótvárosban a pénztárosi feladatokat gr. Szapáry Gyuláné látta el. Ezután nyílt a vízivárosi (Fő u. 3., ma Ganz u. sarok), az óbudai (Fő tér), a kőbányai és a tabáni (a Várkert Bazár helyén) népkonyha.

Ferenc József januárban több népkonyhát meglátogatott. Ő is leült megenni egy adagot, majd elbeszélgetett az ott dolgozókkal és a vendégekkel.

1876-ban, március elején a Vízivárosban a Medve utcai iskolában nyitották meg a népkonyhát. Ezt Tisza Kálmán is megtekintette néhány nappal később. 1884. december 22-én a Fő utca 62. alatt nyílt meg a népkonyha, az Erzsébet-apácák zárdájával szemben. 11-től 1 óráig volt nyitva, az ebéd 10 krajcár volt. 1885-ben a régi Polgári Lövölde épületében kapott helyet.

1886. december 16-án nyílt meg a Bomba téri volt katonai őrtanyán, az átalakítás után a vízivárosi népkonyha. Hosszú távra próbáltak berendezkedni, mert csatornázást is terveztek az épület alá. Naponta 11 és fél 2 között osztottak ebédet 10 krajcárért. 1890-ben Tisza Kálmánné látogatta meg, akkor négy budai iskola szegénygyerekeit etették. A látogatás napján az ebéd daraleves volt borsófőzelékkel, hússal.

Valószínűleg végig ebben az épületben volt már annak lebontásáig. Van adat arról, hogy közben árusítópavilonként is működött, de lehet, hogy ez csak az író tévedése. A bontás 1891-92-ben történhetett, amikor az Erzsébet-apácák kertjét és kerítését is lebontották és a telket a térhez csatolták.

1892 végén a Szegényház (Varsányi Irén) utcában és a Fazekas téren működött népkonyha a Vízivárosban. A Szegényház utcai még 1896-ban is működött. A menü akkor is 10 krajcárba került.

Végül nézzük, milyenek voltak a piaci árak akkoriban. 1 forint 100 krajcár volt.

1884. nyarán: 1 pár liba 4,5Ft, 1 pár csirke 1,60-2,40 Ft, tojás 53db 1Ft, hagyma 10kg 1Ft, 1pár tyúk 2Ft,

1888 január: borsó 1kg 10kr, bab, 1kg 10kr, krumpli 100kg 3Ft, 1pár pulyka 5Ft, vaj 1 kg 7,5 Ft.

Az épülő Szent János Kórház

Budapest, az épülő Szent János Kórház a hegy felől a múlt század elején.

 

Az előtérben álló ház (Diós árok 28.) Szaibb Lipótné tulajdona. 1892-ben kért engedélyt nyaralóépítésre, majd három év múlva istállót építtetett rá. Ő és férje, aki uradalmi igazgató volt, ismert budai személyiségek voltak. A Roham u. 3 alatt volt házuk, sokat adakoztak, főleg a rászoruló iskolásgyerekek számára.

Wagner Jakab vendéglője a Szép Kilátáshoz

Wagner Jakab vendéglője a Szép Kilátáshoz, 1906k.

 

Wagner Jakab vendéglője a Szép Kilátáshoz, Trombitás út 85, azaz Pasaréti út 49. (1906k) A múlt század elején a Trombitás út számozása a mai Pasaréti téren túl, a mai Csévi közig tartott.

A múlt század elején évről-évre minden év májusában itt árverezték el a környék dűlőútjai mellett nőtt fűtermést. Fizetni készpénzben kellett. A megnyert területen kötelező volt a kaszálás virágzás előtt. A földterületet másra használni, felszántani tilos volt, ahogy tilos volt a legeltetés is.

A vendéglő terasza

 

 

Manapság:

Beodrai gróf Karácsonyi Guidó

Gr. Karácsonyi Guidó (1817-1885), Marastoni József rajza, 1865.

 

 

Beodrai gróf Karácsonyi Guidó

 

Minden közintézet, mely virágzik, minden emberbaráti ügy, mely gyarapodóban van, minden irodalmi vagy művészi egylet, mely éltet és termékenyít, egy-egy darab művelődési történet,  melyeknek száma és állapota szerint szokták ma már megmérni valamely nemzet fejlettségi színvonalát. Ezért kiváló tisztelet és elismerés illeti mindazokat, kik az ily művelődési közügyek és jótékonysági intézetek körül akár szellemi tevékenységgel, akár anyagi áldozatokkal buzgólkodnak.

Gróf Karácsonyi Guidó, kinek arcképét ezúttal közöljük, szintén azáltal vált nagyrabecsülésünk tárgyává, mert roppant javak birtokában nem feledte el azon magasztos kötelességét, melynek gyakorlása a gazdagságot különösen becsessé teszi. Jelentékeny, az újabb időkben csaknem páratlan áldozatokkal segélte ő az emberszeretet , hazafiasság, vallás és irodalom közügyeit.

Az Akadémiánál jelenleg két nagy (ez ideig a legnagyobb) jutalom van kitűzve egy vígjátékra, mely jövő évben 200 aranyat, s egy szomorújátékra, mely három év múlva 400 aranyat fog nyerni, ha maradandó értékkel bírand. Nálunk legelőször van kitűzve irodalmi munkára ily nagy pályadíj, s ez azon tőkéből, melyet gr. Karácsonyi örök időkre ily célra alapított. Ugyanő ez évben az írói segélyegyletnél is nagy összeget tőkésíte. Legyen szabad e pontnál némi kérdést tennünk.

Sokszor halljuk a panaszt, hogy erkölcsi és anyagi viszonyaink sokkal örvendetesb lendületet kapnának, ha nagy urainkat és gazdag embereinket kissé több maecenasi hév lelkesítené. Valóban, minden idők története azt bizonyítja, hogy a fényes elmék, tudósok és költők csak ott és akkor támadtak csoportonkint, ahol és amikor a pártfogolás termékenyítő ereje a magasb körökből áradt szerteszét. Róma legnagyobb lángelméjével Caesar és Augustus protectiója közben találkozunk, Olaszország tudománya és művészete a minden szépet támogató II. Julius, X. Leó pápák és Mediciek kegyurasága mellett virágzott föl, a „nagy század” jelesei XIV. Lajos versailles-i udvara körül csoportosultak, s Angolország is Erzsébet és Anna királynők vonzó trónja mellett látta születni kitűnőbb férfiainak leghatalmasabb csoportját. Nálunk is volt egy kor, midőn Mátyás király tudomány és művészetszeretete egy ifjú és fényes műveltség támadását eszközlé. Hanem ez régen volt. Azóta idők és viszonyok nagyon megváltozván, nálunk ily magas és egy központból áradó pártfogolás nem volt várható. Ennélfogva a gazdagok és nagyurak megosztott tisztje maradt kipótolni ezen központot a művelődés, irodalom és közintézetek pártfogásában. Elvitázhatlan, hogy a főrangúságnak e téren is megvannak a maga érdemei, iskolákat pártolt, múzeumokat, akadémiát alapított, a színház körül több ízben buzgólkodott s jelentékeny és hasznos intézetek létesítése vagy vezetése által tűnt ki. De vajon oly mértékben-e, mint ez osztály hatalma és gazdagsága után várható lett volna – ez már más kérdés.

Csak igen keveset lehet említeni, kivált az újabb időben, ki vagyonához mért áldozatokkal segélte volna közintézeteinket, s kinek figyelme és részvéte minden ágra egyaránt kiterjedt volna. Annál nagyobb tisztelet illeti meg a keveseket. Gr. Karácsonyi Guidó már fiatal korában nagyon kitünteté pártfogoló hajlamát az irodalom, művészet és emberbaráti ügyek iránt. A Pestre jövő híres művészek húsz év előtt majd’ mind az ő vendégei valának, s egyike volt azoknak, kik a „Honderűt” segélyükkel fönntarták, mely vállalatnak, ha voltak is félszeg oldalai, de az ízlés finomítására sokat tett, s a magyar irodalmat először vitte be a főrangú nők és urak termeibe. Ugyanekkor, mint Széchenyi István mély tisztelője, tetemes részt vett a nagy hazafi mindazon vállalatában, melyek mások bőkezű támogatását is igénybe vették. 1858-ban, midőn nagy kiterjedésű birtokait átvette, egyszerre ötvenezer forintot adományozott jótékony célokra, mégpedig a magyar akadémiának 30000 frt-ot, a Nemzeti Színház nyugdíjintézetének 5000, a színház alaptőkéjére 8000, a zenedében alapítandó szavalati tanszékre 5000, a Nemzeti Múzeumra 2000 forintot. Hogy a zenedében végre drámai tanszéket is nyertünk, főképpen ez adománynak köszönjük. Nála nélkül máig sem volna az.

A nemzeti intézetek ily fényes ellátása után az emberbaráti célokra fordítá áldásteljes gondoskodását. Ezért a koronaherceg születése alkalmával örök időkre százezer forintot tőkésített oly célból, hogy annak kamataiból az összes hazai jótékony intézetek egymásután évről évre új alapítványokkal láttassanak el mindaddig, míg belőle minden magyarországi jótékony egylet egy-egy alapítvánnyal nem gazdagodik, mely után más, de ismét csak magyarhoni intézetek fognak részesülni e jótékonyság áldásában. Ez örök tőke – az emberiség oltárára helyezve – a szívnek e kifogyhatlan nemes célja mennyi könnyet és nyomort enyhített már eddig is, s mennyit fog még enyhíteni az idők hosszú során, azt a következő számadatok jobban kitüntetik minden elismerő szónál és dicséretnél: Ez alapítványból kapott a pesti árvaház 2500 frt-ot, a pesti szegénygyermek-kórház 1050, a budai és pesti nőegylet 2430, a budapesti katonai kórházakban fekvő magyar katonák, kik az olasz háborúban sebesültek meg 4200, a pesti vakok intézete 2520, a nagybecskereki kórház 1050, a váci süketnémák intézete 1913, a pesti szegényápolda és budai tápintézet 2000, a pesti kisdedóvodák és bölcsődék 850, a budai kisdedóvoda 640, a bajai nőegylet 350, a temesvári kórház 1000, a verseci 350, az újvidéki szintén 350, a beodrai és nagyzsámi ínségesek 4250, a beodrai községi kórház 1000, a magyar írók segélyegylete 2000, a budai Krisztinavárosi szegények 820, a pesti bölcsőde 1000 forintot, a zenész segélyzőegylet 500, a pesti katolikus legényegylet 420, Szalay Lászlónk családja 500 frt-ot stb., s ez így fog menni évről évre, mert az alaptőke folyvást ezereket jövedelmez hasonló célokra.

1859-ben sajnálattal emlegettük azon magyar hazai szegény özvegyeket és árvákat, kiknek férjei és atyái idegen földön estek el vagy megcsonkulva keresetképtelenekké váltak. Hány család veszté el így gyámolát! Ezek fölsegítésére is 10000 frt-ot ajándékozott gróf Karácsonyi Guidó. A hitelintézet tőkéjéhez szintén 10000 frt-tal járult. 1863-ban pedig, e szomorú emlékű évben, noha bánáti jószágaiban maga is igen súlyosan károsodott, sok ezerekkel járult a baj enyhítésére, s bőkezű atyja volt régi jobbágyainak, s igazi jótevője volt a hozzá folyamodó ínségeseknek. A napilapok is sokszor emlegetik az ő nagyúri jótékonyságát, melyeknek gyakorlatában nemesszívű neje, szül. Marczibányi Mária úrnő hasonló nemes buzgalommal versenyez vele. Ők Titus caesar jeligéjét követik: „nulla dies sine linea”.

Nem életrajzot akarunk írni, csupán kitüntetni egy magyar főúr maecenási buzgóságát, s így nem mellőzhetjük azt sem, hogy a szép művészeteknek mily igazi barátját bírjuk benne. Ha budai kéjpalotájának belső fölszerelése teljesen elkészül, ez maga is egy nagy bizonyítvány lesz erre. Látni fogunk ott színházat, képgyűjteményt, ritkaságokat stb. A festészetnek különös barátja és műismerője, sok becses festvény van kastélyában s ritkán történik, hogy beodrai birtokában egy-egy művész ne foglalkoznék. A zenét hasonlóan szereti, Liszt – ez ifjúkori barátja – ezelőtt mindig az ő pesti házának vendége volt, s tiszteletére a közelebbi zenedei ünnepek alkalmával is fényes lakomát rendezett.

Mind e tények, s még inkább a följebb elsorolt számok hangosabban beszélnek minden frázisnál, s vajha buzdító például szolgálnának mindazon gazdagok előtt, kik az irodalom, művészet és emberbaráti ügyek érdekeit nemigen szokták számba venni. Igazi nagyúr – nézetünk szerint – csak az, kiről ugyanazt lehet elmondani, mit a pannonhalmi gyűlésen Kaziczynk mondott a nagy Festetich-ről:

“Azért örülsz a nagy birtok nagy hasznának,
Hogy sokat áldozhass abból a hazának.”

 

Vadnai Károly

1865.

 

A Karácsonyi-palota a Krisztinavárosban

A Karácsonyi-palota 1858-ban a Vérmező felől. Előtérben folyik az Ördög-árok.

 

(…) Különös említést és bővebb leírást csak Karácsonyi Guidó úr új palotája érdemel, mely a Krisztinavárosban, nem messze a templomtól a városi majorság felé van. E szép palota az úgynevezett „florenci” modorban épült s hosszúkás négyszeget képez. Egyik hosszoldala az udvarra, a másik a palota mögött terülő igen csinos angol kertre szolgál. Udvari oldala két és fél emeletű, kerti oldala csak két emeletű. E két homlokfal vonala kis kiugrások áltál félbe van szakítva, éspedig az udvari homlokzaton egy közép s négy oldali kiugrás van. Az udvari homlokfal főpárkányzata, gyámkövei s párkányzat fölötti cifrázatai elütnek azoktul, melyek a kerti homlokfalon vannak, azonban mindkét oldalon ízléssel és csínnal építvék. Az udvari homlokfalon, a kiugrások sarkain szegoszlopok emelködnek, melyek szobrokkal ékesítvék. A középső kiugrás ormán a családi címer látható.

Az ablakok kerekívűek, gazdagon díszesítvék, köztük szegoszlopok, a kiugrásokon kerek cifrázatok vannak. A fél és első emelet udvari oldalán szintén kerekívű ablakok vannak, de cifrázatai négyszegletűek. Az első emeleten két, a másodikon öt erkély van, az utcára néző keresztoldalon is van két erkély.

Az udvarról szép és tágas lépcsőzet vezet az épületbe, de főfeljárata a kertben van. Innen különösen szép márványlépcsőzet vezet a virágokkal ékesített belépőterembe. Ettől jobbra téli kertház, azután színház van. Ugyancsak a kert felőli részen nagy üvegház is van, mely a födélfészekbe is fölnyúlik. Azért e helyen a házfödél üvegtáblákbul áll. A lakszobákon és éttermeken kívül van elfogadási s igen szép táncterem. A díszszobák és a termek falai és felső padlatai fehér gipszvakolattal boríttatnak s arannyal díszesíttetnek. Kályhát nem látunk, mert minden szoba alulról fűttetik. Szóval, ha e palota kívül és belül teljesen elkészül s a szándékolt fényűzéssel és pazarsággal fölszereltetik s bebútoroztatik, valóságos tündérlak lesz. Pan József budai építész, ki a tervrajzot készíté s az építést vezeté, becsülettel oldotta meg feladatát.

Az udvar elején s két oldalán a szintén csinosan épült cselédházak, istállók és kocsiszínek vannak. Kár, hogy az udvar kissé szűk, s hogy általában ez ékes palota nem szabadabb és tágabb helyen épült.

 

Hunfalvy János: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1856.

 

Manapság:

Tabán, Kereszt tér 5.

Kereszt tér 5., Reisner Adolf sütőmester üzlete 1905. körül.

 

A ház a szerb egyházé volt, akkor már évtizedek óta pékek is laktak benne.  1907-ben adták el Halupszky István asztalosnak és kocsmáros feleségének, akik vendéglőt nyitottak a házban. Reisner Adolf elköltözött, a pékség minden bizonnyal megszűnt.

A házon jól látható a régebbi korokra jellemző le- és felhajtható ablaktábla, amely felső része véd a naptól és az esőtől, az alsó pedig pultként használható.

A kép eredetije: Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége, Fortepan 86748.

Buda 1470 körül

Buda 1470 körül. Fametszet Hartmann Schedel Világkrónikájából.

Sokakban az a kép él a középkorról, hogy minden egyes nap megállás nélkül dolgozni kellett a szegény embereknek és szomorúan, a legnagyobb nyomorban tengették napjaikat. Csak egy adalék ennek a képnek a hamisságához: az ünnepeket a zsinatok szabályozták, a középkor végén az 1493. évi esztergomi zsinat írta elő a Magyarországon megülendő ünnepeket. Ünnep volt az 52 vasárnap, a Mária-ünnepek, a nemzeti szentek, a helyi egyházak védőszentjeinek ünnepei, karácsony 3, húsvét, pünkösd 2-2 nap. Az év munkanapjainak száma mindössze 250. Ebben az időben Angliában 263 a munkanapok száma, Franciaországban 293!

Zolnay László sokat foglalkozott a magyar középkor hétköznapjaival. Nagyon olvasmányosan ír arról, hogy milyen gazdag volt ez a kor a vigalmakban, táncban, mulatságokban, szórakozásokban.

A metszet „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben” című sorozatban jelent meg, Morelli Gusztáv munkája.

 

A Mátyás-templom tornya az 1380-as években leomlott, Mátyás építtette újjá 1470 körül.

 

 

Hunyadi János szobra a Halászbástya alatt

Hunyadi János szobra

 

Hunyadi János szobra a Halászbástya alatt az Albrecht főherceg út kanyarjában. A szobor a király ajándéka a fővárosnak, Tóth István alkotása. A talapzatot Schulek Frigyes tervezte. 1903. november 21-én állították fel.

 

Kunz Péter gyűjteményéből.

Manapság: