Pécs szab. kir. város közönsége személy- és áruszállításra berendezett felsővezetékes villamos közúti vasutat tervezett, melynek közigazgatási bejárását 1911. évi július hó 6-án tartották meg. A bejárás tárgyát képező hálózat két csoportra oszlik. Az azonnal megépítendő vonalak közé tartoznak a M. Kir. Államvasutak pécsi állomásától az Indóház utcán, Rákóczi úton és az Irgalmasok utcán át a Széchenyi térig, továbbá a Honvédhadapródiskola déli kapujától a szigeti országúton, Király utcán, Irányi Dániel téren és Zsolnay Vilmos utcán át a Zsolnay-gyártelepig vezető, végre az Irányi Dániel tértől a M. Kir. Államvasutak Pécs-budai külvárosi állomásáig, illetve forgalmi telepéig vezető vonalak. Később kerülnek majd megépítésre a Zsolnay-gyártelep déli főbejáratától a Zsolnay Vilmos utcán végig a Pécs-bátaszéki h. é. vasút Pécs-gyárvárosi állomásáig, valamint a szigeti országúton és Indóház utcán épülő vonalakat a Rákóczi úton át összekötő és a Rákóczi úton át az Irgalmasok utcától a Zsolnay Vilmos utcáig vezető összekötő vonalak. A közúti vasút engedélyezési tárgyalását folyó évi június hó 10-én tartották meg és a kereskedelmi miniszter az építési munkálatok foganatbavételére ideiglenes építési engedélyt adott.
Vasuti és Közlekedési Közlöny, 1912. december 29.
Külfödi sínek
Megírtuk, hogy a Ganz-gyár Pécsett villamosvasút-közlekedés létesítésére kapott megbízást. Az új villamosvasúti vonalat a jövő év közepén kellett volna üzembe helyezni, azonban a Ganz-gyár most arról értesítette a várost, hogy az üzembehelyezés késedelmet fog szenvedni, mert hazai vállalatoktól nem tud sínt kapni. Ennek következtében kénytelen a síneket külföldről beszerezni, ami természetesen nagyon késleltetni fogja az építési munkálatok befejezését.
Kisfaludy Sándor egykori háza és emlékszobra Sümegen, 1870. Bozóky J. rajza után.
Sümeg, szeptember 15.
Ő cs. kir. fenségük, Ferenc, Ferdinánd és Károly főhercegek Ischlből jővén, látogatásukkal hazánk túldunai részéi is szerencsésíték, ugyanis gr. Bombelles, cs. kir. belső titkos tanácsos és főnevelő, valamint Ledohovszky, Coronini és Morvin grófoknak mint kamarásoknak kiséretökben , f. h. 13-án szerencsésen hazánk határaihoz érkezvén, a fenséges vendégek itt üdvözlő beszéddel fogadtatának egy küldöttség által, melynek tisztelkedésére Ferenc cs. kir. főherceg mindeneket elbájoló ékes és tiszta magyarságú beszéddel felelt. Aznap este a regényes fekvésű Keszthelyre, hova a Balatonnak láthatása különösen vonzá a fenséges vendégeket, kívánt jólétben megérkeztek, a nyájas Festetics grófnő által a magyar szívesség s vendégszeretet színezetlen örömével fogadtattak. Másnap Tapolcán keresztül, hova főtiszt. Kiss Pál N. váradi d. szert, kanonok úr több tudományokbani, de különösen a magyar nyelvbeni tanitójok eleibök ment, s hol Zala megye első alispánja, t. Kerkápolyi István úrnak szónoklata mellett üdvözöltettek, melyet ismét Ferenc cs. kir. főherceg magyarul igen szépen megköszönt, fölebb tisztelt Kiss Pál kanonok urat s tanítójukat kocsijukba véve esteli 6 órakor Sümegre érkezvén a veszprémi püspök díszes lakában szállottak meg, hova már előre Mérey, cs. kir. belső titkos tanácsos mint országos biztos, úgyszinte Szalay veszprémi kanonok úr is a méltóságos püspök és uraság nevében a kir. hercegeket üdvözlendők, megjöttek, s a fejedelmi ház ifjú reményteljes sarjadékit hódolattal fogadák. Megérkezésük után ő cs. kir. főhercegségök a püspöki lak fölött mintegy 700 láb magasságú hegyen álló, s az országban csaknem páratlan szépségű várrom megtekintésére indultak, ahonnét lejővén, önnön tulajdon magas indulatjoknál fogva bizonyságául annak, mennyire tudják az érdemeket nemcsak becsülni, de hálásan el is ismerni, fenntisztelt Kiss Pál kanonok úrnak s fáradatlan szorgalmú tanítójuknak Sümegben lakozó élemedett tisztes anyját magas látogatásukkal az őket kísérő uraságok, küldöttség és számtalan sokaság jelenlétében szerencsésítették, s a gyengéd szívü anyának ezáltal a legboldogítóbb örömet szerzették. Szívreható s elérzékenyítő volt a jelenlevőkre nézve, midőn az igen tisztes öreget nyájas leereszkedéssel egészsége mibenlétéről Ferenc főherceg magyarul tudakozá és tőle búcsút vőn. Este a püspöki lakban a jelenlevő magas uraságok és küldöttség, ezek között koszorús költőnk, Kisfaludy Sándor úr is, a főhercegi asztalhoz méltattak. Az egész asztal fölött társalgási nyelv egyedül a magyar vala, öröm volt hallani Ferenc cs. kir. főherceget, mily tisztán és könnyűséggel fejezé ki magát ajkairul oly kedvesen zengő édes magyar nyelvünkön, s nemcsak a küldöttségi tagokkal, hanem többi főherceg testvéreivel is magyarul beszélgetett. Kitűnő és váratlan volt egyszersmind a már élemedtebb korában nyelvünk tanulásához legjobb sikerrel fogott gr. Bombelles őnagyméltóságát is magyarul hallani beszélni, kinek mint cs. kir. főnevelőnek, a nemzet részéről is hálás elismeréssel tulajdonítható, hogy bölcs belátás szerinti intézkedéseinek s fáradhatatlan munkásságának gyümölcse lőn a cs. kir. kisded főhercegeknek a magyar nyelvbeni íly tökéletes kiképezése. Reggeli 7 órakor a szentmise hallgatása után ő cs. kir. fenségök elhagyák Sümeget számtalanok áldásaitól kísértetve és útjokat Jánosházán, Sárváron, Kőszegen át Bécs felé tovább folytatták. E vidék lakosainál feledhetlen marad a fenséges vendégek látogatásának örvendetes ünnepe, s bizonyosan kedves érzést támasztand hazánk e részébeni utazásuknak híre az egész nemzetben!
Kisfaludy Sándor síremléke a sümegi köztemetőben, 1870. Bozóky J. rajza alapján.
Kisfaludy Sándor emlékszobrai Sümegen.
A magyar nemzet mindig kiváló kegyelettel viseltetett elhunyt nagyjai iránt. Csak közelebbről ülte meg nagy vértanúja, Batthyány emlékezetét. Költői közül Vörösmarty szobra már áll, Csokonayé leleplezésre vár, Petőfiére nagyban készülnek. Kisfaludy Sándor iránt nemzetünk kifogyhatlan kegyeletérzete nemrégiben szintén lerótta régi köteles adóját, ti. hamvainak fölszentelt helyét 28 év lefolytával díszes síremlékkel jelölte meg a sümegi köztemetőben. Számos vidéki honfi esetleges átutaztában többnyire hasztalanul kereste eddig a nagy költőnek végnyugalmi helyét, mert csak egy korhadt fakereszt állt ott, ezen bevésett rövid fölírással: Kisfaludy Sándor.
A nemzet e legújabbi kegyeletes tettének teljes méltánylása s azon eshetőleges vád elhárítása tekintetéből, hogy hazafiúi kötelességének teljesítését oly későre hagyta, szóval a Kisfaludy Sándor-emlék eredetét illetőleg kissé a múltra szükség visszamennünk.
1866. december 2-án este egyszerű ünnepéllyel ülte meg a sümegvárosi kaszinó alapíttatásának 25. évfordulóját, s azt mint magyar embernél szokás, barátságos lakomával fűszerezte. A felköszöntések sorát Barcza Sándor, Zalamegyének köztiszteletben részesülő első alispánja nyitotta meg azon kegyeletes eszmével, hogy ,,Kisfaludy Sándornak, Himfy dicső költőjének, Zala megye egyik legdicsőbb szülöttének s a sümegi kaszinó alapító tagjának, ki éppen Zala megyében szedte össze azon köveket, melyekből halhatatlan nemzeti regeköltészetének pompás csarnokát építette fel, még csak egy egyszerű kő sem jutott, mely földi maradványai helyét síremlék alakjában jelölje, s hogy emiatt még számos élő barátjának szintúgy mint az egész magyar nemzetnek tovább pirulnia ne kelljen, azonnal adakozás nyittassék az összegyülekezettek közt, mely azután országossá tétetvén a nagy költő hamvai fölött emelendő síremlékre a szükséges pénzalapot megteremtse.”
Lelkesedéssel fogadtatván e nemes buzdítás, a gyülekezet kebelében még azon este több száz forint íratott alá e kegyeletes célra, s még azon este választattak meg a kaszinótagok közül bizalmi férfiak is, élükön Barcza Sándor, kiknek kötelességévé tétetett a megindított ügyben hazafiasán eljárniok.
Az országos aláírást gr. Andrássy Gy. miniszterelnök saját adományával s Királyi Pál képviselő, mint Zala megye szülötte szép összegyűjtött összeggel kezdették meg, mit a nemzet számosai követvén, három év alatt közöl 5000 o. é. Frt gyűlt a síremlékbizottmány pénztárába. Míg a pénzgyűjtés még javában folyt, jutalomdíjas pályázatot hirdetett a bizottmány s annak eredményének megbírálására a Pesti Képzőmüvészeti Társulatot kérte fel. Ez Gerenday Antal tervének adta az elsőséget, mire ezt a bizottmány tétovázás nélkül el is fogadta. Az alku későbbi megkötése alkalmával kiderült, hogy az adakozásból még egy meglehetős összeg fönnmarad. Ekkor azon eszme merült fel a kaszinótagok közt, hogy igen helyes és méltó volna a városban is egy kisebbszerű emléket fölállítani, hogy azon hely is, melyen a költő szülőháza áll, mely házban ő egyszersmind ifjúkori boldogsága és agg tapasztalása éveit leélte, s melyben meg is halt, szintén méltóan megjelöltessék mindenki számára, kinek magyar szív ver keblében, akár Sümegen lakjék az, akár az ország legfélreesőbb zugában. Ez eszmét a síremlékbizottmány csakhamar magáévá tevén, noha csak síremlék címére nyittatott meg az adakozás, az országos közönség utólagos helyeslése reményében a városi emlék elkészíttetése is elrendeltetett. Az újabb alku következtében még némi hiány mutatkozván, ez a derék megyei alispán úr eszközlése folytán a Zala megyei nemesi pénztárból nagylelkűleg fedeztetett. Mind a két emlékszobor végre 1869. év november havában, a pályázó által kiküldött szakértők vezetése mellett az eleve kijelölt helyeken egész csöndben felállíttatott.
A síremlék csiszolt, sötét gránitból készült, s kisded mauzóleumhoz hasonló 12 láb magas, díszes emlékmű, melynek tetejét Kisfaludy Sándornak pompás carrarai márványból faragott mellszobra ékesíti. Az emlék homlokzatán egy négyszögű fülkébe alkalmazott költői jelvényeken kívül egy kidomborodó középlapon ez áll: Kisfaludy Sándor. A hátlapon pedig a költő születése és halálának éve és napja. Az egész művet arányos távolban díszes rácsozat környezi. A városi emlék csiszolatlan fehér gránitból emelt négyszögű oszlop, tetején szintén művészileg dolgozott carrarai mellszoborral, s az oszlop homloklapján a költő nevével. A szobor az úgynevezott belvárosban, a veszprémi püspöki park előtt elterülő sétány sarkán van felállítva, mintegy oltalma alatt a magasan kiemelkedő sümegi várnak s közvetlen odaszolgáló szomszédságában Kisfaludy Sándor szülő- és lakházának, melynek homlokfalát a Kisfaludy-kegyelet egy harmadik helyes ötletének következtében egy négyszögű piros márványlap díszít ezen fölírással: „E házban született, élt és halt meg Kisfaludy Sándor.”
Három, a maga nemében díszes és a helyekkel, hova alkalmaztattak, teljes összhangzásban levő emlékmű jelöli tehát most már a magyar honfinak azon pontokat, melyek Kisfaludy Sándor porhüvelyét ez életben magukba fogadák.
A síremléket illetőleg, hogy ez csak ennyi évek után létesülhetett, a következőkből megfejthető. Kisfaludy Sándor halálakor, mivelhogy gyermekei nem voltak, a Dunántúlban elszórt atyafiság számos tagjai között oszolt fel a családi szent kötelesség: a nagynevű rokonnak síremléket állítani. Mihez sokan tartanak jogot, abból gyakran kevesebb lesz, mint abból, mire nézve csak egy, de szilárd akaratú az intézkedő. Így történt ez K. S. sírjával is. A rokonság némely tagjai végre egymásközt kezdének tiltakozni egy síremlék fölállításának joga iránt, s így a síremlék egészen abbamaradt. Kisfaludy Sándor tetemeinek helye pusztán állott. Ekkor idegenek, vagyis nem rokonok állottak elő, kik áldozni akartak, hanem az atyafiság újonnan közbevágott tiltakozásával. Ezen nemrokonok közt első helyet foglal el Ranolder János veszprémi püspök, ki, midőn az ötvenes években a veszprémi püspöki széket elfoglalta s ezzel a sümegi püspöki uradalmat is birtokába vevén a nagy költőnek szülő- és lakóhelyét, Sümeget közelebbről megismerte, nemcsak a költő puszta és elhagyatott sírdombját vette azonnal szívére, hanem a költőnek szülőházát, e drága hajlékot sümegi szőlejével együtt szintén biztosítani törekedett a kegyeletes emlékezet számára. A házat evégből 1854-ben egy uradalmi lakházon kicserélte, a szőlőt örök áron megvette éspedig nem szintén veszélynek kitett személyes birtokává, hanem örök időre a veszprémi püspökség kissajátíthatlan tulajdonává avatta. A ház két homlokszobája egészen olyan mint K. S. idejében volt, s az egyikben még most is látható a szoba padlózatán egy deszka, melybe K. S. íróasztalánál ültékor lábaival több mint félszázados nyomot vésett be. E nyomra szívesen figyelmeztet a jelenlegi házigazda, Pintér István uradalmi tiszttartó úr, ki övéivel e múzsaszentelt hajlékban lakik, s a szép ízlésű kisded házikertet, K. S. keze művét nagy gonddal ápolgatja.
A ház és szőlő ekénti biztosítása után Ranolder püspök a sírról kezdett gondoskodni. Egy külföldi szobrász által 6000 p. forintnyi költségre menő pompás tervet készíttetett s éppen már véglegesen akará megrendelni a síremléket, midőn egy makacs akadály, a régi lidércnyomás, ama családi tiltakozás élesebben mint valaha vágott ismét közbe, úgy, hogy a gyöngéd érzésű főpap kegyeletes szándékának végrehajtását tovább még csak meg sem kísérthette, de annál nagyobb örömmel ragadta meg az alkalmat 14 év múlva a költőnek legújabban felállított siremlékére két ízben is adakozhatni.
Eközben az 1860. év nyarán Balatonfüreden, hol K. S. gyakran tartózkodott, hol egykor színházat létesített s arra felügyelt is, a költő Zala megyei tisztelői egy szobrot állíttattak emlékére annak, ki magasztos ihlettségű regekölteményeivel e ritka tájt szintén halhatlanította.
Mindez nem volt még elég. Sokan érezték, hogy ez sem mind még, amivel a nagy költő emlékének tartozunk. A sír maga, a drága porok végnyugalmi helye még mindig pusztán állott. Az atyafiságtól kinyerni azt, mit többször megakadályozott, az évek során át mindig valószínűtlenebbnek látszott. S íme, mégis az 1866. évben végre, midőn a fönnebb elősorolt módon az eszme újra élénkebben merült föl mint valaha Sümeg ama társulata kebelében, az annyiszor ismételt tiltakozás most elmaradt, az eszme létesült és Kisfaludy S-nak sírja díszesen meg van jelölve, bizonyára minden jó magyar hazafinak kívánt örömére.
E sorok befejezése előtt elkerülhetlen még megemlékeznünk Kisfaludy Sándor tetemeinek szertartásos áthelyezéséről az új sírboltba, mi 1870. január 11-én történt. Érdekes lesz tudni, hogy a regényes fekvésű sümegi sírkertben, a kápolnától jobbra eső, zömök és két címerrel ékesített síremlék nem másé, mint K. S. első nejéé, Szegedy Rozáliáé, ki iránti hő szenvedélye neki „Himfy” halhatlan dalait sugallta. E síremlék mögött van azon hely, hol K. S. tetemei 28 évig nyugodtak. Itt, vagy, mint K. S. végrendeletében meghagyta, első kedves neje, Sz. R. mellett nem helyeztethetett el a síremlék, a hely szűk volta miatt. Bizottmányi határozat szerint tehát a tetemek 1869. december 17-én a délutáni órákban, a bizottsági kiküldöttek és Kisfaludy Elek úr, az atyafiság mostanában élő legidősb tagjának jelenlétében első nyughelyükből felemeltettek s minekutána nemcsak a tetemek legfélreismerhetlenebb része, a koponya, hanem még a meglehetős ép állapotban lévő halotti ruházata is azonosnak ismertetett, egy ecélra készült új tölgyfakoporsóba zárattak és a temetői kápolnában helyeztettek el megőrzés végett. 1870. január 11-én délelőtt ment végbe kat. egyházi szertartással a hamvaknak áthelyezése az új sírboltba, a kápolnában a sümegi dalárda énekszava mellett előbb gyászmise tartatott, s ezután a koporsó a sírbolt ajtaja előtt letétetvén, Fehér József sümegi plébános tartott vallásos-hazafias emlékbeszédet, melyben rövid, de sikerült képét nyújtá a dicsőült életének, munkássága és nemzeti hatásának.
És mindezekkel, úgy hiszem, el van hárítva a vád, mely a magyar nemzetet nagy emlékű fia emlékének elhanyagolása miatt sújthatta volna, el van hárítva költő hamvairól a rideg pusztaság. Kisfaludy Sándornak az ország, a nemzet által megjelölt végnyughelye nem ismeretlen már, s minden magyar honfi, ha útja Sümeg mellett valamikor elhalad, kalauz nélkül járulhat a szent porok helyére, hogy honfikötelességének egy-két ihlett pillanattal áldozzék.
Megírtuk már mai számunkban, hogy Szentendrén tegnap este nagy tűzvész dühöngött. A tűzvészről ma a következő tudósítást kaptuk: a tűz egy Weisz nevű ember padlásán keletkezett; a padláson nagy szalmakészlet volt összegyűjtve, amely hirtelen lángot vetett s így felgyulladt rögtön a háztető is. Innen a lángok csakhamar átcsaptak a szomszédos épületekre is s ezek közt a püspöki székesegyházra. A templomnak először tetőzete gyulladt ki, majd a bolthajtások felett elvonuló gerendázat. A tűzoltók minden fáradozása, hogy a székesegyházat megmentsék, kárbaveszett. Az egész tetőszerkezet hamuvá lett s a templom nagy csillárai iszonyú robajjal zuhantak alá a padlózatra. A tetőről a lángok felharapóztak a toronyba, amelynek belső fakonstrukciója legott kigyulladt. Nemsokára a harangok is lezuhantak. Az óriás érctömegek az elüszkösödő gerendákról borzasztó zajjal hullottak alá, erre az eshetőségre az oltás körül fáradozó tömeg szerencsére el volt készülve és így a harangok lezuhanása emberben kárt nem okozott. Időközben a templom körül levő házak, két egyemeletetes és hat földszintes, szintén kigyulladtak. A szentendrei tűzoltóság most már csak azon fáradozott, hogy a tűz továbbharapózásának vegye elejét, ami szerencsére sikerült is. Esti tíz órára a tűzvészt végre lokalizálták. Az egyik ház égő kéményének összedőlése alkalmával két ember megsebesült.
A szentendrei tűz oka
A szentendrei hatóság a tűzvész színhelyén ma délben tartotta meg a tűzrendőri vizsgálatot. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy a tüzet Weisz Gusztáv kocsisának vigyázatlansága okozta, aki égő szivarral ment a szénáspadlásra. A hatóság elismerését fejezte ki úgy a szentendrei önkéntes tűzoltóknak és ezek vezetőjének, akik nagy önfeláldozással végezték az oltási munkálatokat. A kárt százezer forintra becsülték.
A kőszén mai nap már oly fontos szerepet játszik iparérdekeinket illetőleg, hogy vannak államok, melyek felvirágzásukat, iparuk nagy kifejlődését csakis a kőszén lételének és okszerű használatának köszönhetik. Vasutak építése, gyárak, ipartelepek alapítása, mind oly tényezők, melyek a kőszén művelését szükségessé teszik, mivel e tüzelőszer hiányában felvirágzásuk kétséges volna. Annál örvendetesebb, hogy hazánk e hasznos ásványnak nincsen szűkében, számos s nagyszerű bányáink vannak, melyek máris meglepő mennyiségben termelik a nemsokára nélkülözhetlen kőszenet.
Ilyenek egyike a nagykovácsi kőszéntelep.
Nagykovácsi sváb helység. Budától mintegy 3 óra járásnyira fekszik, szép erdős és hegyes vidéktől környezve. A Lipótmezőn áthaladva utunk mindinkább regényesebb. A történeti nevezetességű Kuruc-árok, a „Hűsvölgyi” vendéglő mind olyan pontok, melyek elragadólag hatnak az emberi kedélyre. A „Hűsvölgyi” vendéglőtől balra vezet az út sűrű erdőn keresztül Nagykovácsi felé. Az út ugyan nem a legjobb, de kárpótolva leszünk a terebélyes bükkfák friss zöld lombozata által, melyek megvédnek a nap égető sugarai ellen.
Amint az erdőből kiérünk, előttünk tágas völgy terül el, az út két oldalán pedig kaszálók s gazdag búzavetések, melyeket a hegyoldalaknál szőlőskertek szegélyeznek. A völgy végén két feltűnőbb épület tűnik szemünkbe, az egyik fehér, tiszta épület. Tisza Lajos, Nagykovácsi birtokosának kastélya, a másik kissé jobbra egy fekete, magos kéményű épületcsoport, a Nagykovácsi kőszéntelep.
Kitűzött célunk lévén e telepet meglátogatni, egyenesen oda irányzók lépteinket.
A telep 1858-ban Miessbach vállalkozó által fedeztetett fel s müveltetett hosszabb ideig, míg azt F. M. Eder pesti kereskedő vette meg, ki jelenleg is bírja.
Mielőtt az aknába lebocsátkoztunk volna, bányaöltönyt kellett magunkra öltenünk, s bányamécsekkel láttuk el magunkat. A veder, melyen a 12 lóerejű gőzgép segélyével lebocsátkoztunk, 45 ölnyire vitt bennünket a föld alá. Mint minden köszénbányánál, úgy itt is sok a víz, mely az aknák oldalfalain szikláról sziklára cseppen, míg a legmélyebb helyen összegyűl, honnan két veder meríti szakadatlanul.
A bánya jelenlegi kiterjedése máris meglehetős, hossza 370 öl, szélessége 35 öl, mélysége 45 öl. Négy egymás fölötti aknából áll, ezek egymással összekötvék, s szelentyűkkel vannak ellátva, melyek a rossz lég képződését lehetlenné teszik. Mindemellett szükséges, hogy elővigyázatból némely aknát befalazzanak, s azok működése egyelőre abbahagyatott.
A kőszén már 20-30 ölnyi mélységben mutatkozik és csupán rétegekben, melyek 3-7 lábnyi vastagságban váltakoznak. Bennünket meglepett e kőszéntelep belseje. Hol hajolva kelle mennünk, míg más helyt két embernyi magasságban voltak a védőgerendák fejünk fölött. Itt létrákon kelle felmennünk, ott csak hason csúszhattunk át, s egy tágasb aknába jutva, meglepetve néztük halvány mécseink mellett a fényes fekete ásványt, melyet még fényesebbé tettek a szakadatlanul előtörő vízcseppek, melyek mécseinket is eloltással fenyegették.
Az eddig talált és kiszámított kőszén mennyisége másfélmillió mázsára tehető, és eddig évenkint 70-80000 mázsát ástak ki, mely mennyiség kivétel nélkül a fővárosi lakosság szükségletét fedezte, mert Buda-Pest kevés kivétellel ezen szenet használja fűtésre. Úgyszintén több gyár és ipartelep is innen fedezi szükségletét, mivel olcsósága mellett jó is és kevés hamut hagy maga után.
Mire feljöttünk, meglehetősen át voltunk ázva a felmenetnél erősen csurgó víztől. Ruhát változtattunk s megtekintettük a telep föld feletti részét is. A bemenet felett „Antal-akna” felirat van. Ez épületben húzzák fel a kőszént, mely a vassínekre helyeztetvén, kitolatik a fedél alatt álló többi kőszén készlethez. Itt van a gőzgép, mely éjjel-nappal működik, éjjel vizet merít. Télen, midőn a kőszénszükséglet nagyobb, éjjel is dolgoznak a munkások.
A nagy épület körüli földépületek a munkások lakosztályai. Ezek tótok és a közel helységekből ajánlkoznak rendesen a munkára. A fuvarozást is rendesen a közel helységi svábok teljesítik.
A telep melletti magas – úgy vélem, pilisi – hegyről pompás kilátás nyílik az alattunk elterjedő vidékre. Alattunk fehérlenek: Solymár, Piliscsaba, Vörösvár, Pomáz, Tinnye, Dunakeszi, Borosjenő, a távolban Fót, Esztergom, Buda-Pest tornyai. E hegyen mindig hűvös szellő fújdogál, mely némileg enyhíti a fáradságot, melybe utunk kerül.
Kiket a bányaművelés érdekel, azoknak bátran ajánlhatjuk e telep meglátogatását, annyival inkább is, mivel a fővárostól nem fekszik távol, s az ottani bányamester, Zeuzenig József részéről is szíves fogadtatásban részesülnek.
Nagy-Kanizsa, ném. Grosz-Kanischa, horv. Velika-Kanisa, magyar mv., rendezett tanácscsal, Zala vármegyében, Pesthez 30 mfldnyire a Fiuméba vivő országutban; posta helyben. Két részre osztatik, u. m. Nagy- és Kis-Kanizsára, s a két várost egy széles mocsár választja el. Népessége 9836 lélek, kik kevés óhitüeken, protestansokon, s 1500 izraelitákon kivül mindnyájan r. katholikusok. Van itt r. kath. és óhitü parochia, synagóga, kathol. kisebb gymnasium a piaristák alatt, kir. tanitó-képző-intézet, jó izraelita tanoda, több szivargyár és igen számos kézmüves. E város felette élénk, mert Pest és Horvátország, ismét Bécs és Slavonia, s Bosnyákországok közt feküdvén, kereskedése nagy fontosságu; sertés-, gabona-, marhavásárai felette híresek, s a törökországi sertések, ökrök mind itt mennek keresztül; ezenkivüli majd csaknem egész Somogy innen veszi a gyári és gyarmati árukat. Van k. sóháza is. A város feje egy uradalomnak, melly Batthyáni Filep herczegé, s helyben van majorja 220 5/8 hold szántófölddel, 586 6/8 h. kaszállóval, 374 4/8 hold magánylag használt legelővel, a többi legelő közös levén a várossal, és a sánczi urasági majorral is. – Első épitője Kanizsának a Kanisay család volt, később Nádasdy kézre jutott, kitől Maximilián megcserélvén, ide várat épittetett, s annyira megerősítette, hogy abban az időben egész nyugoti Magyarországnak fő védbástyája vala. Azonban a törökök egyszer elfoglalván 90 évig birták, s csak 1690-ben vehette vissza Batthyáni Boldizsár capitulatio mellett. Mostan az 1702-ben lerontott várnak csak a posványok közt lehet maradványait látni.
Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára, 1851.
_____
Sztrichnines szerelmesek.
Nagykanizsán, mint levelezőnk telegrafálja, ma délben egy Budapestről szökött szerelmespár akart életének véget vetni. A szerelmesek Kopp József újpesti gyógykovács és háztulajdonos és Schmidt Ferenc újpesti korcsmáros 28 éves felesége. Kopp József nős és két gyermek atyja, de azért mégis viszonyt kötött a korcsmárosnéval. Sokáig tudták eltitkolni a viszonyt, de végre rájött az asszony és a korcsmáros is, s a felfedezésnek nagy botrány lett a vége. Néhány nap előtt Kopp József és Schmidt Ferencné eltűntek Újpestről, de eltűnésüket családjuk nem jelentette be a rendőrségen. Ma a két család a nagykanizsai rendőrségtől azt a távirati értesítést kapta, hogy a szerelmesek egyik fogadóban sztrichninnel megmérgezték magukat. Nem haltak ugyan meg, de a kórházban, ahová a szerelmeseket bevitték, nem bíznak felgyógyulásukban.
