A kőszén mai nap már oly fontos szerepet játszik iparérdekeinket illetőleg, hogy vannak államok, melyek felvirágzásukat, iparuk nagy kifejlődését csakis a kőszén lételének és okszerű használatának köszönhetik. Vasutak építése, gyárak, ipartelepek alapítása, mind oly tényezők, melyek a kőszén művelését szükségessé teszik, mivel e tüzelőszer hiányában felvirágzásuk kétséges volna. Annál örvendetesebb, hogy hazánk e hasznos ásványnak nincsen szűkében, számos s nagyszerű bányáink vannak, melyek máris meglepő mennyiségben termelik a nemsokára nélkülözhetlen kőszenet.
Ilyenek egyike a nagykovácsi kőszéntelep.
Nagykovácsi sváb helység. Budától mintegy 3 óra járásnyira fekszik, szép erdős és hegyes vidéktől környezve. A Lipótmezőn áthaladva utunk mindinkább regényesebb. A történeti nevezetességű Kuruc-árok, a „Hűsvölgyi” vendéglő mind olyan pontok, melyek elragadólag hatnak az emberi kedélyre. A „Hűsvölgyi” vendéglőtől balra vezet az út sűrű erdőn keresztül Nagykovácsi felé. Az út ugyan nem a legjobb, de kárpótolva leszünk a terebélyes bükkfák friss zöld lombozata által, melyek megvédnek a nap égető sugarai ellen.
Amint az erdőből kiérünk, előttünk tágas völgy terül el, az út két oldalán pedig kaszálók s gazdag búzavetések, melyeket a hegyoldalaknál szőlőskertek szegélyeznek. A völgy végén két feltűnőbb épület tűnik szemünkbe, az egyik fehér, tiszta épület. Tisza Lajos, Nagykovácsi birtokosának kastélya, a másik kissé jobbra egy fekete, magos kéményű épületcsoport, a Nagykovácsi kőszéntelep.
Kitűzött célunk lévén e telepet meglátogatni, egyenesen oda irányzók lépteinket.
A telep 1858-ban Miessbach vállalkozó által fedeztetett fel s müveltetett hosszabb ideig, míg azt F. M. Eder pesti kereskedő vette meg, ki jelenleg is bírja.
Mielőtt az aknába lebocsátkoztunk volna, bányaöltönyt kellett magunkra öltenünk, s bányamécsekkel láttuk el magunkat. A veder, melyen a 12 lóerejű gőzgép segélyével lebocsátkoztunk, 45 ölnyire vitt bennünket a föld alá. Mint minden köszénbányánál, úgy itt is sok a víz, mely az aknák oldalfalain szikláról sziklára cseppen, míg a legmélyebb helyen összegyűl, honnan két veder meríti szakadatlanul.
A bánya jelenlegi kiterjedése máris meglehetős, hossza 370 öl, szélessége 35 öl, mélysége 45 öl. Négy egymás fölötti aknából áll, ezek egymással összekötvék, s szelentyűkkel vannak ellátva, melyek a rossz lég képződését lehetlenné teszik. Mindemellett szükséges, hogy elővigyázatból némely aknát befalazzanak, s azok működése egyelőre abbahagyatott.
A kőszén már 20-30 ölnyi mélységben mutatkozik és csupán rétegekben, melyek 3-7 lábnyi vastagságban váltakoznak. Bennünket meglepett e kőszéntelep belseje. Hol hajolva kelle mennünk, míg más helyt két embernyi magasságban voltak a védőgerendák fejünk fölött. Itt létrákon kelle felmennünk, ott csak hason csúszhattunk át, s egy tágasb aknába jutva, meglepetve néztük halvány mécseink mellett a fényes fekete ásványt, melyet még fényesebbé tettek a szakadatlanul előtörő vízcseppek, melyek mécseinket is eloltással fenyegették.
Az eddig talált és kiszámított kőszén mennyisége másfélmillió mázsára tehető, és eddig évenkint 70-80000 mázsát ástak ki, mely mennyiség kivétel nélkül a fővárosi lakosság szükségletét fedezte, mert Buda-Pest kevés kivétellel ezen szenet használja fűtésre. Úgyszintén több gyár és ipartelep is innen fedezi szükségletét, mivel olcsósága mellett jó is és kevés hamut hagy maga után.
Mire feljöttünk, meglehetősen át voltunk ázva a felmenetnél erősen csurgó víztől. Ruhát változtattunk s megtekintettük a telep föld feletti részét is. A bemenet felett „Antal-akna” felirat van. Ez épületben húzzák fel a kőszént, mely a vassínekre helyeztetvén, kitolatik a fedél alatt álló többi kőszén készlethez. Itt van a gőzgép, mely éjjel-nappal működik, éjjel vizet merít. Télen, midőn a kőszénszükséglet nagyobb, éjjel is dolgoznak a munkások.
A nagy épület körüli földépületek a munkások lakosztályai. Ezek tótok és a közel helységekből ajánlkoznak rendesen a munkára. A fuvarozást is rendesen a közel helységi svábok teljesítik.
A telep melletti magas – úgy vélem, pilisi – hegyről pompás kilátás nyílik az alattunk elterjedő vidékre. Alattunk fehérlenek: Solymár, Piliscsaba, Vörösvár, Pomáz, Tinnye, Dunakeszi, Borosjenő, a távolban Fót, Esztergom, Buda-Pest tornyai. E hegyen mindig hűvös szellő fújdogál, mely némileg enyhíti a fáradságot, melybe utunk kerül.
Kiket a bányaművelés érdekel, azoknak bátran ajánlhatjuk e telep meglátogatását, annyival inkább is, mivel a fővárostól nem fekszik távol, s az ottani bányamester, Zeuzenig József részéről is szíves fogadtatásban részesülnek.
Liptay Pál, 1867.