A Zugliget 1867-ben

Látkép a Normafa felől, balra a Laszlovszky-hegy (Hunyad-orom).

 

A Zugliget

 

Bemutattuk már olvasóinknak a főváros egyik kirándulási helyét, a Széchenyi-hegyet, jelenleg – ígéretünk szerint – bemutatjuk e kirándulási pontok másik részét, a Zugligetet.

A Zugliget hagyomány szerint Mátyás király vadaskertje volt A dicső király örömest tartózkodott e helyen, nem tudom, a vadak, a bájos vidék vagy talán egy erdei tündér kedvéért. Itt voltak Mátyás király sertései is, amiért régebben e vidék disznóligetnek, németül Sauwinckelnek neveztetett. Német nevét csinosíták s így lett Auwinckel, magyarul: Zugliget.

A Zugliget sokkal regényesebb s több érdekesb ponttal bír mint szomszédja, a Széchenyi-hegy. Itt nincsenek elkerítve a tulajdonosok területei, sokkal szabadabban keresztül-kasul járhatni a vidéket, ez pedig a kirándulónak kedvét csak emeli. Látogatják is, különösen ünnep- és vasárnapon tömérdeken.

Ha a Laszlovszkynál a szárazföldi gondolákból, az omnibuszokból kiszállunk, utunk azonnal kellemessé válik. Ez utat a város készítteté és evégett jó darabot hasított ki a melléktelekből. Sokkal kényelmesebb mint a régi volt s a Fácán útig vezet.

Ha itt a rácsozott kapun belépünk, utunk a szép gesztenyefák sűrű árnyában oly kellemes, milyet alig képzelhetünk. Minden fordulónál elétűnik egy-egy barna cigánygyerek, ki feszesen hajlongva húzza elkopott, öreg hegedűjét, klárinétját vagy épen cimbalmát. Itt egy harmonikás, ott egy kiszolgált trombitás fújja rekedt hangszerét. Bár kellemetlen, fülsértő zenevirtuózok ezek, de azért örömest adunk nekik pár krajcárt, csak hogy elhallgassanak.

Magánnyaralókban nem oly gazdag a Zugliget, mint a Széchenyi-hegy. Legszebb nyaraló a Riegler-féle, melyhez a Fácán-vendéglő is tartozik. Ha a Fácánt elhagyjuk, utunk meredekké válik, de azért kényelmesen vezet fel a Disznófőig, mely a második vendéglő. Ez most Barber gazdag serfőző tulajdona, ki több célszerű intézkedést szándékozik tenni a közönség kényelmére. Itt van Mátyás kútja is, mely a legjobb forrásvíz a vidéken. A víz egy vadkan szájából ömlik, némely évben gazdagon, a múlt száraz évek alatt pedig csak ujjnyi vastagságún csurgott.

Ha innen balra tartunk, a nagy térre jutunk. Itt rendesen vígan folynak a társas játékok, labdázás, stb. A kilátás nagyszerű, meglepő.

De menjünk még kissé feljebb a máriaképes bükkfához. Itt keresztúton állunk. Az egyik jobbra: a János-hegyre, a másik lefelé a hegyről, Budakeszire, a harmadik balra a Normafa mellett, el a Széchenyi-hegyre vezet A János-hegy a Budai-hegység legmagasabb pontja (1668 láb), tetején piramis van, melybe majd’ minden látogató bevési nevét. A kilátás, mely alattunk elterül, szép, panorámaszerű. Egyik oldalt Budakeszi, tisztán sváb helység, körítve szőlőktől s búzaföldektől. Másik oldalán van Hidegkút Máriaremetével. Alattunk a Szépjuhászné, a Zugliget, Lipótmező stb., mind oly pontok, melyeken örömest nyugtatjuk szemeinket.

De térjünk a Normafához, hol víg élettel találkozunk. A nevezetes vén fa körül szép zöld gyep terül el, melyet egészen elleptek a heverésző és mulatozó kirándulók. Itt egy angol a fának támaszkodva flegmatikusan tekinti távcsövén a vidéket. Ott egy polgári család telepedett le, előttük az otthon sült libapecsenye és túrósrétes és kulacs. Esznek, isznak és kedélyesen mulatnak. Amott vígan táncolnak harmonika vagy gitár zenéje mellett, míg mások elmerülnek a természet nagyszerűségében és mélázva bámulják a valóban gyönyörű vidéket.

Ha a Normafa alatt széttekintünk, bátran állíthatjuk, hogy kis Svájc látképe terül el szemeink előtt. Az átellenbon levő kopár Kecske-hegy s Mátyás-hegy, melyek egy oldalt Óbudánál, az innenső oldalon pedig a Lipótmezőbe nyúlnak le, borítva nagyszámú szőlőkertektől, melyek a legjobb vörös bort termik. Balról a kéklő s szép alakú pilisi hegy, errébb a Hársfa- és János-hegy s jobbról a Széchenyi-hegy oly kies vidéket körít be, melyből csak egy pont nyújt távolabb kilátást és ez a testvérfővárosokra nyílik. Az alattunk elnyúló, mély, s méltán vadregényes Csillag-völgy is oly benyomást tesz az érző és lelkesülni tudó emberi kedélyre, melyet leírni alig lehet.

A Széchenyi-hegyre vezető úttól jobbra fekszik eperfák és cserjék közt Mihályfy Antal pesti ügyvéd selymészete. A termesztés nagyszerűnek mondható, mivel Pest környékén aligha van rendezettebb és célirányosabb tenyészde mint a Mihályfy úré. Minden kirándulónak érdekes leend megtekinteni.

Most pedig térjünk vissza a Laszlovszkyhoz és sétáljunk a Ferenchalmára. Ferenchalma a Lipótmező felett fekszik. Számos itt is a nyári lak, mondják, hogy itt a lég még enyhébb, mint a Sváb-hegyen vagy Zugligetben. Itt van többek közt a Kochmeister-villa, melyben a múlt évben a királyi gyermekek nyaraltak, hol is a koronaherceg névnapján a környék gyermekei részére kedélyes ünnepélyt rendeztek.

Itt van még egy kéttornyú kápolna és fölebb a kies fekvésű Szépjuhászné című vendéglő és kedves kirándulási hely, honnan az erdőn keresztül rövid út vezet Budakeszi sváb helységbe, hol nyaranta számos fővárosi szokott lakni, mivel benne sokkal olcsóbban és kényelmesebben lehet élni mint a hegyen fekvő nyaralókban.

Liptay Pál, 1867.

 

Manapság:

 

Kilátás a Fácánra és a Laszlovszky-hegyre a Normafa felől (Telekvita a Normafa körül)

Kilátás a Fácánra és a Laszlovszky-hegyre a Normafa felől

 

Telekvita a Normafa körül

 

A XIX. század végi újságokat olvasgatva felfigyeltem arra, hogy az egyre nagyobb számban a hegyekbe kiránduló közönséget az ottani telektulajdonosok egyre kevesebb szeretettel fogadták. Az 1850-es években még mindenki szabadan járhatott, később a telekeladásokkal, a házépítések szaporodásával kezdődtek a bajok.

A Normafa és környéke nem volt mindig közterület. A Fácántól Budakeszi határáig Sigray Pálé volt 1881 óta. A budai és pesti polgárok viszont nem foglalkoztak a tulajdoni kérdésekkel, vidáman járkáltak keresztül-kasul Sigray földjén. Ha jó volt az idő, rengetegen piknikeztek a környéken, letarolva mindent. Sigray úr évekig tűrte, aztán megunván az állandó embertömeget, 1887-ben cselekedett. Hogy pontosan mit tett, nehéz lenne kideríteni, mert mindenki mást mondott. Steiger Gyula beszédében azzal vádolta, hogy „akasztófa-alakú” fatörzsekkel, kövekkel több helyen elzárta a Disznófőtől a Normafához vezető utat, pedig, mondta Steiger, az a terület a fővárosé. Szerinte Sigray azért provokálta a fővárost, hogy elérje a földje kisajátítását.

Azzal is megvádolták, hogy százával vágatja ki az erdejében a legöregebb fákat. Sigray válaszolt a vádakra. A terület az ő és felesége tulajdona és azt korlátozás nélkül használhatja. A kirándulók évek óta nagy károkat okoznak neki, ezért engedélyt kaptak az illetékes hatóságtól, hogy a Normafához vezető út mindkét oldalán drótkerítést állítsanak. A kerítést a mérnökök által kitűzött vonalon építették meg, de az út maga járható maradt. Az erdőben pedig csak gyérítést végeztek, azt is engedéllyel. A kisajátításra törekvést is visszautasította.  1888. áprilisában Sigray jelezte, hozzájárul ahhoz, hogy az utat kiszélesítsék, a Normafa közvetlen közelében lévő földet is átadja a fővárosnak, ingyen. Erre a tanács érthetetlen módon azt válaszolta, hogy addig nem tárgyal, míg Sigray eredeti állapotba nem hozza a területet (pedig a kerítésépítésre ők adtak engedélyt). Mégis kiküldtek egy bizottságot, hogy beszéljen Sigrayval, aki nem volt hajlandó elbontani a kerítést, de újra felajánlotta, hogy ingyen átadja a szóban forgó területeket. Eladni is hajlandónak mutatkozott: a rét négyszögölét 3 forintért, a lejtőt a feléért. Az egész területet, mely 90000 négyszögöl, 90000 forintért. A bizottság a felkínált árat sokallta.

A következő „fordulóban” a bizottság megállapította, hogy, bár engedélye volt a kerítésépítésre, mégis valamilyen szabálytalanságot követett el, ezért felszólították, hogy három napon belül bontsa el, különben Budapest teszi meg Sigray költségére. Talán emiatt a tulajdonos már két forintért is eladta volna a rét és az erdő négyszögölét, összesen 110000 négyszögölt. Ezt az árat már elfogadhatónak tartották és kezdeményezték, hogy a főváros vegye meg. Megjelentek az ellenvélemények is: ezen a területen nincs árnyék, nincs vendéglő, emiatt itt jár a legkevesebb kiránduló, fölösleges megvenni. Erre van pénz, de csatornázásra, kövezésre, vízvezetékre nincs stb.

Május 15-én a kerítést elbontották, Sigray pedig perrel fenyegetett. Eközben a város kapott egy másik ajánlatot, Czillich Sándor, aki a Sigray-telek felett, a Disznófő környékén bírt egy nagy területet 1730. óta, felkínálta megvételre 40 hold földjét. Megemlítette, ha nem veszi meg Budapest, ő is elkerítteti. Ez a terület még látogatottabb volt mint a Normafa rétje. És, hogy még nagyobb legyen a baj, bejelentették, hogy a Kincstár az ősz végén kivágatja a Budakeszi-erdőnek a Normafához közeli részét. Az eset közfelháborodást keltett, a városi tanács tárgyalást kezdeményezett az egész erdő megvásárlásáról és a fővároshoz csatolásáról. 1889. januárjában Sigray újabb ajánlatot tett a rét és a lejtő eladására, amit a tanács elfogadott, viszont Czillich ajánlatát még csak nem is tárgyalták. Ezen ő annyira felháborodott, hogy megfenyegette a fővárost, bekerítteti a telkét és hiába bontják le, ő minden vasárnap (?) újjáépíti. Őröket fog állítani és ha bármi történik az őrök és a nép között, annak felelőse csak a főváros lehet. Ha pedig nem veszik meg, felparcelláztatja és nyaralótelkekként egyesével eladja.

Júniusban a pénzügyi bizottság javasolta, hogy a Sigray-féle Normafa-rétet és alatta lévő lejtőrészletet vegye meg, ez utóbbit azért, hogy a kilátás örökre biztosítva legyen. A vételárra 27584 forintot javasoltak. Ha ezt nem fogadja el, megindítják a kisajátítást. A Czillich-féle telekre elfogadták a 42500 forintos árat. Ezzel párhuzamosan több, Normafa-környéki, más tulajdonában lévő telek megvásárlásáról döntöttek.

Miközben a lapok részletesen beszámoltak a birtokvitáról, érdekes, magáról a vételről nem találtam ismertetést. 1890. januárjában egy cikkben múlt időben beszélnek a Normafa-rét megvásárlásáról és akkor már át is vette a főváros.

A Budakeszi erdő megvásárlását ezzel a szöveggel javasolták, érdemes idézni (részlet):

„Szem előtt tartva tehát mindazon intentiókat, melyek a budakeszi erdőnek, mint ilyennek a főváros közönsége részére mulató, kiránduló s főleg üdülőhelyül való fenntartását közegészségi és testfejlesztési szempontból nemcsak a felnőttekre, de elsősorban a gyermekvilágra annyira kívánatossá teszik, figyelemmel továbbá arra, hogy egy-egy ilyen erdőcomplexumnak fenntartása késő századok nemzedékeit is hálára kötelezi és szem előtt tartva azt, hogy egy íly erdő okszerű kezelése és egyes részének helyes értékesítése nemcsak a befektetési tőke kamatait, hanem illendő hasznot is hoz, részünkről ismételve is csak ezen 1100 holdas erdőterületnek a kincstártól való megvételét ajánlhatjuk a legmelegebben.”

Végül 300000 forint vételárban egyeztek meg 1890-ben.

Az egyezségek nyomán új utakat nyithattak mint pl. a Disznófőtől a Mátyás király-Tündérhegyi sarokig tartót, a Jánoshegyi utat a Szépjuhásznétól a csúcsig, a Tündérhegyi utat stb., természetesen ez fakivágásokkal járt. A budakeszi erdőben is több sétautat csináltak. Ekkor nyílt lehetőség a Normafa út meghosszabbítására a menedékházig, tehát a kirándulók újra saját kedvükre sétálhattak a hegyekben.

 

Klösz György fényképe

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.143