Repülőhíd Tahi és Tótfalu között

Az utolsó repülőhíd az országban Tahi és Tótfalu között a múlt század első éveiben.

 

Az utolsó repülőhíd

 

(…) Az utolsó repülőhíd, melyről itt szó van, Tahi és Tótfalu között bonyolítja le a személy- és teheráruforgalmat. De nem sokáig… Napjai ha nem is pontosan, de meg vannak számlálva. Kongani halljuk a lélekharangot fölötte… A kongás azokat az ütéseket jelenti, amellyel az új állandó, szilárd hidat verik ugyancsak Tahi és Tótfalu között Az új állandó hídnak már szilárdan áll négy pillérje s ha minden rendén megy, újévre összeköti a Szentendrei szigetet a szárazfölddel. És ezzel a tahi-tótfalusi repülőhíd, az utolsó az országban, a lomtári fogalmak közé húzódik meg szerényen, miután ezer éven át teljesített becses szolgálatot a szigetlakóknak. Mert a repülőhíd ősi közlekedési szerszám, melyet folyók partján lakó ősök már a honfoglalás előtt használtak a Volgán, Dnyeperen és egyéb folyókon.

Mért nevezték el repülőhídnak, mert látszólag egész magától működik, tudniillik a folyam sodra viszi át egyik partról a másikra. A tavaszi, nyári és őszi hónapokban óránkint repül lassú szárnyalással és olykor káromkodások között egyik partról a másikra, jól megrakva lovas- és ökrösszekerekkel és egyéb teheráruval. De télen, mikor a jégzajlástól veszélyezteti az átkelést a Dunán, az egész Szentendrei sziget a maga közel hatezer színmagyar lakosával teljesen el van zárva a világtól. Csak nagy istenkísértéssel és halálos veszedelemmel merészel olykor egy-egy elszánt kofaember átkelni. Ritkán múlik el esztendő, hogy baj nem történik, mikor a repülőhíd beszünteti az üzemet. Most, hogy nemsokára végképp megszűnik, Szászy Lajos főmérnök úr szívességéből közlöm műszaki ismertetését az utolsó magyar repülőhídnak, melyen magam gyakran keltem át a Dunán.

 

A repülőhíd – írja Szászy Lajos, a kiváló szakember a Pesti Napló részére – egyike a legrégibb keletű vízi járóműveknek. Csapatszállításokra már a rómaiak is használták. A repülőhíd alapelvét a folyóvíz mozgási energiájának mint mozgató erőnek a kihasználása képezi. Ez oly módon érhető el, ha a folyóvíz tömegében rejlő erőhatás egy megfelelő szerkezet segítségével két olyan erőre bontatik fel, amelyek közül az egyik erőt a szerkezet megsemmisíti, a másik ellenben megmarad és a vízfolyás irányában merőlegesen álló, ún. keresztirányú mozgást létesít. A hajóhíd szerkezete két hajótestből áll, ezeket köti össze a tulajdonképpeni híd, melyet megfelelően erős korlát szegélyez, azonkívül a tartókötélből.

A teher felvételére a hajótest által hordozott hidló szolgál, a tartókötélnek pedig az a célja, hogy a hajótestet a víz folyása ellen biztosítsa. A hídon van elhelyezve a kormány, mely az egész szerkezetet kormányozza. A hídon található a csúsztató csiga, mely a korlát tetején van megerősítve. A tartókötél vége ezen a csúsztatócsigán át van vezetve és a szemben lévő korláthoz van erősítve. A kötél másik vége a folyó közepe táján a fenéken lévő szilárd horgonyba van lekötve. Elinduláskor a víz folyása a hajó orrát az állomástól a túlsó part felé irányított ívben elbillenti és egyidejűleg elindítja a hajót a folyó irányában lefelé mindaddig, míg a tartókötél megfeszül. Amint a kötél kifeszítése beállott, a túlsó part felé haladó mozgást a régi kor emberei az akkori szélességekhez viszonyítva egyszerűen repülésnek nevezték.

A repülésnek nevezett gyorsasága a hajón úszó hídnak sokat függ a víz sodrától és a szél irányától. Az kétségtelen, hogy a víz mozgási energiája ennél az ősinek mondható szerkezetnél igen elmésen van kihasználva, mert a kötél által felfogott erő a legkisebb, a hajótestet taszító erő pedig a legnagyobb. A vízállás emelkedésével a híd sebessége nő, az apadással csökken. Ha a víz folyásával ellenkező irányú szél fúj, az szintén csökkenti a repülés sebességét. Gyakran előfordult Tótfalun, hogy a híd kedvezőtlen szélben megadott és úgy kellett kötéllel átvontatni a túlsó partra. Kisebb folyókon meg látható itt-ott a tótfalusi hídhoz hasonló szerkezet, de ezek nem igazi repülőhidak, mert ezeknél a kötél a folyóra merőleges irányba van kifeszítve s így ezeknél nemcsak a víz ereje, de emberi erő is közvetít az áttolásnál.

 

A tudós főmérnök e magyarázásából nyilvánvaló, hogy a repülőhíddal egy igen érdekes régiség készül a Duna habjaiból a feledés habjaiba merülni. Egy körülbelül olyan régi szerszám, mint a faeke vagy a faltörő kos. A hídépítés technikájának a mai csodás fejlődési korszakában önkéntelenül tolul az ember ajkára a súlyos kérdés: hát a magyar fővárostól néhány kilométerre ezer esztendeig kellett várni, míg egy állandó híddal összekötik a legnagyobb dunai szigetek egyikét a szárazfölddel? Ó nem, ez nem az első híd a Szentendrei szigetre. A török hódoltság idejében már volt csaknem ugyanazon a helyen, ahol most épül, egy rendes nagy híd. Sőt, a nagy Dunán Vácnál is volt egy hídja a törököknek. De ezek a hidak nem gazdasági célokat szolgáltak, a budai, váci és esztergomi basák csapatokat szállítottak rajta a felsővidéki megyékbe. Szóval kizárólagosan stratégiai hidak voltak.

A most épülő híd iránt a hadügyi kormány nem mutatott semmi érdeklődést, vagyis a tótfalusiak mély sajnálatára egy fillért sem adott hozzá. Úgy látszik, a török basáknak stratégiai felfogása lényegesen eltért a mostani hadvezetőségétől. De a híd, mint említettem, januárra elkészül és ezzel új éra nyílik meg a nagy dunai sziget gazdasági életében. Ennek a szigetnek egyik nevezetessége, hogy rajta van a királyi uradalomnak egyik leggazdagabb fácánosa, hová Őfelsége meg a nyolcvanas években is gyakran eljárt vadászni. Egyszer télvíz idején a zajló Dunán hajón jött a király Monostorra vadászni, éspedig úgy, hogy a hajója előtt egy jégtörő hajó járt. És mire a vadászatnak vége lett, a Duna jege be is állott.

Ünnepségek zaja fog végighangzani a szigeten, mikor a régen óhajtott hidat átadják a forgalomnak. Hatezer magyarnak könnyebbül meg a lélegzete attól a gondolattól, hogy ezentúl semmiféle jégzajlás nem zárja el a külső világtól, s hogyha egy kis kerülővel is, bármikor mehet a dolgára. Ennek a kétségtelenül értékes kultúrmunkának a gazdasági fejlődését elsősorban Almássy főszolgabíró szinte hősies buzgalmának köszönheti a szigeti nép. S mi is szívesen kalapot emelünk neki.

Z. M., Pesti Napló, 1913. szept. 11.

Arcanum Digitális Tudománytár

A régi János-hegyi kilátó

A Pozsonyi (János)-hegyi messzelátó, 1900. körül.

 

A királyné emléke a János-hegyen.

Néhai királyasszonyunk, amikor budavári palotájában időzött, sűrűn sétált az erdős budai hegyek között s ilyen hegyi túráin főképp a János-hegy felé vette útját, honnan gyönyörű kilátás nyílik a fővárosra s a budai hegyvidék megragadó tájára. Emlékkő is jelzi a János-hegy csúcsán, közvetetlen a gloriette mellett, hogy királynénk kiválóan kedvelte ezt a helyet. Most pedig méltóbb emlékét tervezik a korán elhunyt koronás asszonynak. A gloriette ugyanis már régóta nem felel meg hivatásának a hegycsúcson, rozoga, düledező alkotmány, nem is szabad egyszerre négy embernél többnek a tetején állania, így is valóságos istenkísértés, ha az ember fölmegy a tetejére. A főváros a rozoga filagória helyébe újat készül építeni. A Budai Hegyvidéki Turistaegyesület pedig az új messzelátó legszebb művészi ékessége gyanánt tervbe vette, hogy Erzsébet királynénknak közadakozás útján szobrot állít ott. Erre a célra már meg is indította a gyűjtést, melynek eredménye eddig is 1634 korona. Az elnökség folytatja a gyűjtést, melyhez a főváros is tekintélyes összeggel fog hozzájárulni. A királynénak így nemsokára maradandó emléke lesz a János-hegyen, melynek csúcsáról oly sokszor gyönyörködött a festői kilátásban.

Pesti Napló, 1900. szept. 6.

* * *

Az Erzsébet-kilátó.

A János-hegyen hatalmas kilátótornyot épít a főváros. A vendéglősök ipartársulata vetette föl az eszmét, hogy Erzsébet királyasszony emlékére kilátótornyot építsenek a János-hegynek azon a helyén, ahonnan a királyasszony többször gyönyörködött a főváros csudaszép panorámájában. Az ipartársulat tagjai ötvenegyezer koronát azonnal össze is adtak, s az összeget fölajánlották a fővárosnak. A főváros Schulek Frigyes tanárral megcsináltatta a terveket, amelyek szerint a harminckét méter magas kilátótorony 180000 koronába kerül. A tanács most utasította a mérnöki hivatalt, intézkedjék, hogy a kilátótorony építését még az összel megkezdjék.

Budapesti Hírlap, 1907. augusztus 11.

* * *

Az Erzsébet kilátótorony.

Az a bizottság, amelyet a székesfőváros közgyűlése a János-hegyen emelendő Erzsébet-ki1átótorony építésének a végrehajtására kiküldött, pénteken délelőtt adta át a munka területét a vállalkozónak. A bizottság tagjain kívül több fővárosi bizottsági tag is kirándult a János-hegyre Bódy Tivadar tanácsos vezetése mellett. Ott voltak a budapesti vendéglős ipartársulat részéről ennek vezetői: Glück Frigyes, Gundel János és Stadler Károly is, mint akik fő tényezői voltak annak, hogy a négy év előtt Budapesten tartott vendéglősök kongresszusa ötvenezer koronával járult a János-hegynek kilátótoronnyal való földíszítésének a céljaira, amely helyen megdicsőült Erzsébet királynénk is oly örömmel töltött el néhány órát, gyönyörködve az onnan kínálkozó felséges kilátásban. A kilátótoronynak az is egyik legfőbb rendeltetése, hogy örök emléke legyen ezen a helyen szeretett királynénknak.

A fogaskerekű vasúton, majd kocsikon kirándult társaság megállóit a Budakesz felé vezető úttól balra eső egyik tisztáson, ahol hatalmas tölgyfa árnyában emelkedik Erzsébet királynénak Stróbl Alajostól mintázott gyönyörű bronz mellszobra és áhitattal vette körül a helyet, ahová Glück Frigyes főv. bizottsági tag kegyelete az emléket állította. Az Operaház kürtösei, akiket Schunda Vencel József fővárosi bizottsági tag hívott meg, lágy akkordokban adtak elő egy bús dallamot. A szobor előtt levő nagy tölgyfára pompás kivitelű Szűz Mária-kép van helyezve, alatta örökégő lámpás és imazsámoly. A Mária-kép fölött Sulyánszky Antal költeményének egy szakaszát olvashatjuk:

“Ki hideg, fásult kebellel

Tekinted itt Szűz Máriát,

S térdhajtva hozzá nem bocsátasz

Üdvös segélyért hő imát,

Imádkozik nagy szégyenedre

Helyetted a bűn és nyomor,

Melytől egészen megkímélve

Nincs e világon semmi kor.”

Megható dolog, hogy a környékbeli közönség napról-napra gondoskodik arról, hogy Erzsébet királyné szobra örökösen föl legyen díszítve lombokkal, koszorúkkal és virágokkal.

Innen fölhaladt a társaság a János-hegyre, ahol Bódy Tivadar tanácsos méltányolva a budapesti vendéglős ipartársulat áldozatkészségét, amellyel az emlékmű építésére a kezdő lépéseket megtette, bemutatta a bizottságnak az épület tervét, amelyet Schulek Frigyes műegyetemi tanár készített, Freund Vilmos fővárosi bizottsági tag és műépítész valamint a fővárosi mérnöki hivatal hozzájárulásával. Remény van reá – úgymond – hogy a kiváló alkotás a közeli jövőben készen fog állani.

Ezek után a bizottság tagjai megtették az első kapavágásokat és az operai zenekar eljátszotta a Hymnust. A társaság, leszállva a hegyről, a Glück, Stadler és Gundel vendéglősök részéről fölajánlott reggelihez ült, amelyen Bódy Tivadar és Melly Béla tanácsosok, valamint Glück Frigyes, Márkus József főrendiházi tag, Gundel János, Hevesi József és mások mondottak felköszöntőket.

Itt említjük meg. hogy a János-hegyre az építkezés ideje alatt is akadálytalanul föl lehet menni, csak a kilátótoronyhoz vezető utak vannak elzárva, amelyek a János-hegyi csúcs tövében vannak és a csúcshoz vezetnek.

Pesti Hírlap, 1908. június 13.

* * *

Drótnélküli távíró a János-hegyen.

(Hogy épül az Erzsébet-kilátó? -A forgatható panoráma. – A drótnélküli távíró kérdése).

A budai hegycsúcsok doyenjét, az ötszázhuszonkilenc méteres János-hegyet aránylag rövid időn belül nagy megtiszteltetés éri. Megkoronázzak az öreget, értvén alatta azt a monumentális toronyépítkezést, mely a vendéglősök országos kongresszusának kezdeményezésére, a budai Halászbástya mintájára mar folyamatban van. Laikus szem nem sokat lát az építkezésből, sejtelme sincs arról, hogy készül, mi készül a budai „felhőkaparón”. Egy csomó óriási szálfa meredezik az ég felé, a hegy lábánál pedig gerendák és vassínek barikádja hever. Ebből ugyan aligha lehet megállapítani, hogy kerül a hegytetőre az a híres nevezetes bástya, az Erzsébet-kilátó, melyről Schulek tanár tervezete alapján, prófétai ihletség nélkül is nem művészet megállapítani, hogy elsőrendű budapesti nevezetesség lesz.

Tagadhatatlan, hogy a repülőgépek századában nincsenek technikai csodák, különösen nincsenek az építkezéseknél, de ha tekintetbe vesszük, hogy a hadügyi kormány kénytelen volt az olasz határon szándékolt magas erődítési építkezéseit éppen a technikai akadályok miatt redukálni, önkéntelenül eszünkbe jutnak azok a nehézségek, melyek a hatalmas méretű cyklop-köveknek, víznek, cementnek s a többi építkezési anyagnak a hegycsúcsra való szállításánál felmerülhetnek. Ma már nincsenek fáraók, akik rabszolgahaddal gúlákat hordathatnának össze a sivatag közepére s nem szólva arról, hogy építőmunkások ilyen munkára semmi pénzért sem vállalkoznak, erre a célra az állati erő is teljesen alkalmatlan. Nagy fejtörést okozott ez a kérdés a szakköröknek is. Az erődítési munkálatoknál egy-két százezer korona túlkiadás nem szokott nagy fejtörést okozni, mert ösmeretes az az elascititás, amellyel a hadügyi budget tágítható. Mit csináljon azonban a vállalkozó, akinek kerek kétszázezer koronából kell az egész építkezési költséget fedezni. Az elsőrendű technikai nehézséget egy kiváló magyar mérnök, Laufer József oldotta meg olyképpen, hogy egyvágányú kötélpálya-konstrukciót létesített a hegy oldalán. A János-hegy meredek lejtőjén vágányt fektetett le, mely az úgynevezett „vittlát” motorikus erővel segíti a hegytetőre. A „vittla” odafönn azután körös-körül szaglássza az építkezés területét és játszva, önműködőleg ontja magából a szükséges összes anyagokat. Sőt, ha majd a torony építkezése úgy kívánja, a vittla egy ugyancsak zseniálisan megkonstruált csiga segítségével a huszonhét méteres torony legmagasabb pontján is szakszerűen kiszolgálja az ott dolgozó munkásokat. Nehogy azonban a fürge kis készülék visszajövet a meredek lejtőn öngyilkossági szándékot áruljon el, a hegy lábánál három méter vastagságú kőfal létesül, ez lesz a vittla áttörhetetlen kínai fala.

Wellisch Hugónak, az építkezés jóhírű építész-vállalkozójának prognosisa szerint két év múlva készen áll az Erzsébet-kilátó. De csak úgy, ahogy azt eredetileg tervezték. Lesz egy huszonhét méteres monumentális kőtornyunk, mely vastag betűvel kerül a lelkiismeretes Baedekerbe s a turisták nagy gyönyörűséggel nézhetnek majd napfényes tiszta időben alá a fővárosra és környékére — egészen Székesfehérvárig.

Hiszen páratlan gyönyörűség ez is, sőt, kétségtelen, hogy az Erzsébet-kilátó a sokat hangoztatott idegenvonzásnak egyik nevezetes eszköze lesz. Mégis csodálatos, hogy a tervezetben nem gondoskodtak forgatható panorámáról, melynek berendezése aránylag csekély befektetést igényel. Salzburgban, Grácban – hogy más példát ne említsünk -, de mindenütt a világon, ahol valamire való kilátótorony van. a turistáknak rendelkezésére áll ilyen természetű, forgatható vetítőkészülék, mely vászonlapon adja vissza a kilátás legfestőibb részleteit. Ennél pompásabb műélvezetet el sem lehet képzelni.

Igazán európai jelentőséget adna azonban a toronynak, ha kitűnő fekvésbeli konjunktúráját felhasználva az Erzsébet-kilátó tetején dróttalan távíróállomást rendeznének be. A napokban olvashattuk épen, hogy micsoda fényes sikert értek el dróttalan távíróval Párizs és Casablanca, Párizs és a Balti-tenger között. Sőt, híre jár, hogy a maradiság legcsökönyösebb várában, a Vatikánban is dróttalan távíró-állomást létesítenek.

A párizsi Eiffel-torony – ahonnan a táviratokat menesztették – távolról sem nyújtja azokat az előnyöket, melyek önként kínálkoznak a létesítendő Erzsébet-kilátónál. Az Eiffel-torony magassága ugyanis mindössze háromszáz méter, ezzel szemben a mi János-hegyi tornyunk ötszázötvenhat méter magasságot képvisel. Igaz ugyan, hogy a vasból készült Eiffel-torony párkánya meteorállomásnak van berendezve s feljegyzéseit nyomban elektromos átvitel közvetíti a meteor-intézettel, ez azonban éppen nem zárja ki, hogy az Erzsébet-kilátót is megfelelő elektrikus felszerelésekkel lássuk el. A megoldás másnak, mint financiális kérdésnek nem tekinthető. Ebből a szempontból pedig a kőböl építendő János-hegyi torony oly előnyöket kínál, hogy akár az állam, akár a főváros könnyűszerrel túlteheti magát az esetleges nehézségeken.

A financiális kérdés súlypontja az izolálás lehetőségén múlik, már pedig kétségtelen fizikai törvény, hogy kőtorony könnyebben izolálható a vastoronynál. Nem volna itt egyébre szükség, mint arra, hogy intézkedés történjék az Erzsébet-kilátó tervezetének megfelelő módosításáról.

Az állam vagy a főváros valósággal kulturális mulasztást követ el, ha a hagyományos vaskalaposságot most is szem előtt tartva elszalasztja a kínálkozó alkalmat és nem tartja meg bevonulását a nyugati államok kultúrkorzóján. Elvégre a János-hegyi dróttalan távíró létesítése, jelentőségének kiszámíthatatlan horderejéhez képest lényegtelen befektetést igényel és, hacsak kultúrpassziónak tekintjük is, van akkora jelentősége, hogy ezért egy kis áldozattól nem szabad visszariadnunk.

Magyar Elemér, Pesti Hírlap, 1908. augusztus 6.

Arcanum Digitális Tudománytár