A zselizi nagy tölgyfa, 1866.

A zselizi nagy tölgyfa, Greguss János rajza, 1866.

 

Zseliz határában egy feltűnő természeti nevezetességet találunk s ez amaz óriási ős tölgyfa, mely fakastélynak is neveztetik. Ezen ősrégi tölgy Zseliztől negyed órányira a Garamon túli nagyberki erdőrészlet szélén áll. Kora körülbelül 600 évre tehető s bár már sokat szenvedett, még mindig dús lombozatot s nagy életerőt mutat. Törzsöké, melynek kerülete (3 és fél lábnyi magasságban) 26 láb és 4 hüvelyk, belül üres. Átmérője a föld színénél 7 láb 7 hüvelyk. Ezen tölgy belső üregét az Eszterházy-család régebben szobává alakította át, középen kerek asztal és ülőpadok állottak. Az asztal romjai s a szobafestés nyomai még ma is láthatók, a padokon 18 ember kényelmesen elférhetett. Most már csak ide tévedt utasok, vadászok és pásztorok használják néha menhelyül az idő viszontagságai ellen.

 

Garamszeghy, Vasárnapi Újság, 1866.

 

A zselizi fakastély pusztulása.

Nevezetes faóriás pusztult el a múlt évben, amelyet Közlönyünk olvasói Lengyel Bálint leírásából ismernek, aki a T. T. K. 1897. évfolyamának 446. lapján ezt írta róla: ,,A barsvármegyei Zseliz határában találunk egy feltűnő nagyságú tölgyfát, melyet fakastélynak is neveznek. Ez ősrégi tölgy (Quercus pedunculala) Garamzseliztől negyedórányira, a Garamon túl fekvő Nagybereki-erdő szélén áll. Kora körülbelül 600 évre tehető s bár már sokat szenvedett, mert egyes nagyobb ágait a vihar letördelte, még mindig dús lombozatú s nagy életerőről tanúskodik. Törzse, melynek kerülete 3,5 lábnyi magasságban 26 láb és 4 hüvelyk, belül üres. Átmérője a földszínén 7 láb 7 hüvelyk. E tölgy belső üregét az Esterházy-család régebben szobává alakíttatta át. Közepén kerek asztal és ülőpadok állottak. Az asztal romjai s a szobafestés nyomai még ma is láthatók. A padokon 15-18 ember kényelmesen elférhetett. Most, mint Gedeon Kálmán ottani lakos írja, csak odatévedő utasok, vadászok és pásztorok használják néha menedékül az idő viszontagságai ellen.” A fakastélynak Közlönyünk ugyanezen száma jól sikerült képét is közölte.

Most Schilberszy Károly hiteles hírt hoz tudomásunkra. Karácsonyi Sándor ny. főerdőtanácsos alábbi sorokban tudatta vele a zselizi fakastély pusztulását: „Magyarország egyik legvastagabb és legöregebb fája a zselizi, a nép által fakastélynak nevezett, közel 17 méter kerületű, majdnem 5,5 méter átmérőjű kocsányos tölgy volt, amely a Garam lapályán a balparti tölgyes erdők közt állott és élt még a tavalyig. Kikorhadt üregében egy, a hangyahullás ellen kideszkázott szoba volt, rendes ajtóval és ablakkal, asztalkával és 6 ülőhellyel. Korát több természetvizsgáló 1000 évnél többre becsülte. Most otthon járva hallottam, hogy a tavalyi nagy esőzések lyukas, 2-3 méter átmérőjű ágcsonkjain keresztül annyira átáztatták korhadt belsejét, hogy az így súlyossá vált koronát a törzs nem bírván el, a fát egy szélvihar kidöntötte és ősszel pajkos gyerekek meggyújtották taplós-pudvás fáját, míg végül hamuvá égett az egész fa.”

Rapaics Raymund, Természettudományi Közlöny 1934

Garamzseliz, Greguss János rajza, 1866.

Garamzseliz, Greguss János rajza, 1866.

 

Garam-Zseliz meglehetős nagy magyar falu Bars vármegyében, a Lévától Esztergomba vívő országútban, e két hely közt csaknem középen, és jobb partján a Garam vizének, amelyen állandó révje van. A Garam völgye itt már meglehetős széles, mondhatni, síkká válik, s igen jó termékenységű. Szántóföldje, rétje, legelője bőven és kitűnő minőségű lévén a gr. Breunereknek – kik gróf Eszterházy-ágon bírják – igen szép gazdaságuk virágzik itt, s különösen jeles merinójuhászatuk, míg a volt úrbéresek sok szarvasmarhát tenyésztenek. A csinos falut, mely uradalmi s postahivatali székhely, kat. és reform. templomai s a földesuraság szép kastélya, kertje, gazdasági épületei és újabb időben felállított szeszgyára díszítik.

Ez rövidre összevonva, a szorgalmas lakosokkal bíró, virágzó helység jelleme. Lássuk, múltjáról mit tudunk. Zseliz különösen a Rákóczi-világban játszott szerepet, a midőn stratégiai pontul szolgált. Míg ugyanis Esztergomot a császáriak bírták, s a trencséni ütközet után (1708) a bányavárosokat is elfoglalták, addig másrészről Érsekújvár a kurucoknak a felvidéken leghatalmasabb erőssége védbástyája vala, amelyből a felföldöt egész Pozsonyig, Nagyszombatig, Nyitra váráig hódolva tarthaták. Hogy a főerejökkel a Tisza vidékén tanyázó Rákóczi hívei e nevezetes erősségükkel összeköttetésüket fenntartsák, és viszont az esztergomi és bányavárosi németeket egymástól elrekesszék, egy 10-12000-nyi hadtestük Bottyán János tábornok parancsnoksága alatt a bányahegyek és a Duna, vagy szorosabban meghatározva: a Szentbenedek és Esztergom s Korpona és Vác között hosszas négyszögöt képező területre ékelé be magát és ott erős állást fogott, hol a bányavárosokat, hol Esztergom és Buda táját fenyegetve, hol pedig az érsekújváriaknak nyújtva segítséget. Főállomásai e hadtestnek Szécsény, Balassagyarmat és Ipolyság valának.

1709 elején a kurucok Újvárba nagyobb mennyiségű élelmi és hadiszert akarának beszállítani Rákóczi rendeletéből, azért febr. első napjaira Károlyi Sándor is fölérkezék a tiszántúli hadakkal – a rettenetes havak dacára is – Bottyán segélyére. A szállítmányok készen voltak, hídjok is állott a Garamon, Zselizen alul Csatánál, különben ekkor még a folyam jege is meglehetős erős volt. A két tábornok úgy egyezett meg, hogy míg Bottyán a bányavárosokon, Szentbenedeken, Esztergomban lévő németekre vigyáz, kitöréseiket gátolja, sőt, mennyire lehet, becsapásai által nyugtalanítja őket, addig Károlyi haderejük nagyobb felével átmegy a Garamon s a szállítmányokat beviszi Újvárba, így is történt. Károlyi Szécsényből – Bottyán főhadiszállásáról – febr. 7-én megindult mintegy 10000 huszárral. Seregéből két erős dandárt kiválaszta, az egyiket Galántai Balogh Istvánnal Barsnál költöztetvén által a Garamon, Nyitra és Tapolcsány felé száguldoztatá, hogy az ellenség figyelmét arra vonja, addig a másik dandárt Ebeczky István vezérlete alatt a csatai hídnak s onnét egyenesen Újvárnak indítja, maga pedig a hadnak derekával, centrumával februárius 9-én mint legalkalmasb átszálló helyen, Zseliznél költözik által, s még az nap Farnadig, aztán Jászfaluig hatol előre. A terv jól sikerült. A három hadoszlop közül legelőször Ebeczkyé érkezett tetemes szállítmánnyal Érsekújvárba, azután a többiek. Még néhányszor vissza is mentenek és ismételték a szállítást, úgy a Garam és Zsitva között fekvő falukról is minden található élelmet Újvárba takarítottak. Egyszerre azonban a havak olvadozni s a folyamok jege bomladozni kezdvén, nehogy az árvíz miatt a Garamon túl rekedjenek, hirtelen vissza kelle jőniök. Károlyit febr. 14-én már ismét Zselizen találjuk, s 16-án Szécsény táján. E napon a Zsitva jege már beroskadt, másnap a Garamét sem lehete már járni, s a szállításokat még csak a csatai hídon át folytathatták nehány napig Balogh és Ebeczky. Majd a nagy havak olvadásától rendkívül kiáradott folyamok az egész síkot elboriták, a Nyitrából és Komáromból kijött németeknek pedig febr. 23-án sikerült a csatai hidat, úgy a Zsitva hídját lerombolniok, az összeköttetés Újvárral eképp, legalább míg az árvizek lezajlanak, megszakíttatott. Károlyi ez időközt arra használá föl, hogy az Alföldön a rácok ellen tétetett egy fordulást, Bottyán pedig arra, hogy a bányavárosokat keményebben kezdte szorongatni, másrészről viszont újra nagy mennyiségű élelmiszert halmoztata össze, majdan Újvárba küldendőt és a csatai lerontott híd helyett hajóhidakat készíttetett a Garam áthidalására.

Aminthogy mihelyt az árvizek leapadtak, már ismét együtt volt a két tábornok, s készült. Az átkelést legjobbnak ítélték Zseliznél, s Bottyán, hogy új hídját – mely annyi hajóból állott, hogy a Garamot egymás mellett kétszer is általhidaltathatta – biztosítsa, már április elején gondoskodott, hogy az illető helyen, a zselizi határon mindkét parton alkalmas hídfősáncok készíttessenek. Ez erődök ápr. 20-ra készen álltak, őrségül Csajághy János brigádájából 1200 gyalog s ágyúk rendeltettek beléjük, s a híd berakásával Zsámboki Nagy István ezredes bízatott meg.

Bottyán és Károlyi április 23-án megindíták a hadakat és élelemszállítmányt, s másnap Balassagyarmatnál táboroztak. Zsámboki ekkor vitte a híd hajóit Zselizhez, s 29-ére a kettős híd e falu előtt készen álla, erődjeiben a hajdúság vigyázott. Tábornokaink 25-én Ipolyságra szálltak. A hadak egy része azonban, 4000 emberből álló, már Visknél áll vala, Ebeczky Istvánt pedig egy dandárral Zsámboki után a Garamig küldötték előre. Április 29-én már magok a tábornokok is a Garam partján, a zselizi híd előtt, táboroztak az összes élelmi szállítmánnyal, s az érsekújvári őrség felfrissítésére szánt új hadakkal, s még az nap este küldöttek által száguldóul gyors lovas csapatokat, úgy Újvár mint Nyitra és Tapolcsány, továbbá Esztergom és Komárom felé.

Másnap, április 30-án kora hajnalban megfútták a riadót a zselizi kuruc táborban, mindnyájan fölkerekedtek. Minthogy 200 szekérnél többet szállítmány alá nem hajthattak össze, Károlyi még 3000 lovasnak is mindegyiknek egy egy zsák lisztet köttetett lovára, s ezekkel és a szekereket őriző 1000 gyaloggal ő vezérelte a szállítmányt, míg Bottyán és alatta Ebeczky 4000 huszárral két oldalt járva fedezték Károlyit, és az élelemszállitást megakadályozni akaró németeket, akik Heisterrel s Valissal 3000-en Mocsonokról, s Bruckenthallal másfélezren Esztergomból kiindulván, egyszerre csaptak reájuk, győzelmesen visszaverték. Eképp Bottyán egész a mocsonoki s tapolcsányi sáncokig űzvén vissza Heistert, Ebeczky pedig a párkányi hídfőig Bruckenthalt. Míg ők így csatáztak, Károlyi az élelemmel és friss néppel szerencsésen beérkezett Újvárba. A zselizi hidat ezalatt jól őrizte Csajághy. A két tábornok másnap, május elsején, miután Érsekújvárt hosszú időkre fölszerelték, visszaszállott a hídon, melynek fölszedését Csajághy a zselizi hídfőerődből 1709. május 2-án költ levelében már sürgeti, mivelhogy az itt őrséget képező hajdúkra immár Divény s Fülek táján nagyobb szükség vala. Különben is, a Garam gyorsan leapadván már a gázlókra is nemsokára több helyütt lehetett számítani. Néhány nap múlva azért fölszedette Bottyán tábornok a zselizi hidat, s csak egypár nagy kompot hagyva ottan, hajóit vissza Szécsénybe szállíttatá, s a hídfősáncokból is kivonta az őrséget. Nem tudjuk, e sáncok nyomai látszanak-e még.

Íme ez volt Zseliz történeti szereplése Rákóczi háborúja alatt. Mindezek pedig bővebben olvashatók Thaly Kálmán Bottyán János tábornok élete s hadjáratai című nagy történelmi munkájában, ahonnét adatainkat merítettük.

Garamszeghy, Vasárnapi Újság, 1866.