Ha Vághévén (Vágtepla) kelet felé fordulunk, néhány kilométer után bejutunk a Nagy- és a Kis-Manin-hegy vadregényes szorosába. Kétoldalt 100-200 méter függőleges sziklafalak között járunk. A Nagy-Manin lábánál fekszik Podmanin falu, innen kapta nevét a Podmanini- (Podmaniczky) család.
Csíz jód-brómfürdő Gömör-Kishont vármegyében, a MÁV miskolc-füleki vonalán, szelektől védett völgyben fekszik. Tengerszint feletti magassága 174 méter.
Gyógytényezők: Csíznek három forrása van, melyek közül a Themis- és Neptun-források kizárólag fürdőkhöz, míg a később felfedezett Hygiea-forrás ivókúrákhoz használtatik. Ludwig egyetemi tanár legutolsó vegyi vizsgálata a csízi víz 1000 részében 0,428 egység jódot, 1,230 egység brómot és 118,711 egység klórt mutat ki, mely szerint a csízi Hygiea forrás vize jód- és brómtartalomban az összes külföldi, ismert, hasonló források vizét meghaladja.
A víz radioaktivitása is – miként az e téren megejtett vizsgálatok bizonyítják – lényeges, a karlsbadi forrásokéhoz legközelebb álló.
Csízfürdő éghajlata kiválóan száraz és meleg, és így különösen a jódkezelést igénylő betegségeknél rendkívül kedvező.
A fürdő fel van a modern terápia minden kellékével szerelve. Alkalmazásba jönnek: a melegfürdők, hidegvízkúrák, ledörzsölések, izzasztókúrák, szénsavas fürdők, villanyos- és Röntgen-kezelés, soványító- és hízlalókúrák.
Javaslatok: A negyedszázad alatt elért gyógyeredmények fényesen igazolják, hogy a jódkezelést igénylő megbetegedéseknél a csízi víz fürdő- és ivókúra alakjában adagolva specifikum.
Főleg javallt a görvélykórnál (scrophulosis) és annak összes kóralakjainál, mint a megnagyobbodott nyirokmirigyek, nyákhártyák krónikus megbetegedései, görvélyes szembajok, bőrmegbetegedések, ízületi- és csontbajoknál. A szifilisznél, annak kései alakjainál, amilyenek a csonthártya- és csontbántalmak, szifilitikus zsigeri megbetegedések, here-, máj-, agyvelő-, gerincvelő- és idegbántalmaknál. Angolkór, arteriosclerosisnál, nemkülönben csúzos, köszvényes exsudatumok, a női ivarszervek exsudatumai, makacs utókankók szövődményeinél és az idegrendszer megbetegedéseinél, kiváltképp a tabesnél, myelitisnél és apoplexiák után visszamaradt hűdéseknél.
Fürdőorvosok: Kallós Jenő dr. hiv. fürdőorvos, Pazár Andor dr. és Pazár László dr. Az orvosok működésüket május 1-jén kezdik meg.
A telepen működik a M. kir. honvédtisztek gyógyháza, a munkásbiztosító pénztárak és a MÁV különbetegsegélyző pénztárának szanatóriuma, a tanítóárvák szanatóriuma.
A telepen Pazár László dr. vezetése mellett kitűnően berendezett szanatórium működik, hol magánosok és gyermekek kísérők nélkül előnyösen elhelyezhetők. A fürdőidény kezdődik május hó 1-jén és tart szeptember hó végéig.
Lakás és ellátás tekintetében a fürdő minden igényt kielégít. A Horváth-, Margit-, Mária-, Hermin-, Ilona-, Milán- stb. nyaralókban és a fürdőt körülövező község magánházaiban egyszerre 1000 vendég kényelmesen elhelyezhető. Vendéglője elsőrendű és orvosi felügyelet alatt áll. A vendégek szórakoztatására szolgálnak a térzenék, tenisz-, tekepályák, tombolák, tűzijátékok, kirándulások, tánc és egyéb szórakozások. A fürdőn gyógytár, posta, távírda, telefon működik. Kereskedők, iparosok, mosónők stb.
Kedvezmények: orvosok és azok közvetlen családtagjai fürdőket díjmentesen élveznek. Államhivatalnokok és katonatisztek, valamint szegénysorsú betegek az elő- és utóidényekben 50% kedvezményben részesülnek.
Vízszállítás: A csízi víz otthon történő ivókúrákhoz mindenkor friss töltésben kapható a forrásnál, esetleg Édeskuty L. lerakatában Budapesten. 25 palackot tartalmazó rekesz ára helyben a forrásnál 13 korona. Prospektust küld és felvilágosítással szolgál a fürdőigazgatóság.
(…) a vár pedig fő épületeire nézve még ép karban van s csak ékesítményeit vesztette el. Némi költséggel és gonddal teljesen lakhatóvá tétethetnék. A zólyomi vár a Garam és Szalatna összefolyása által képezett félszigeten, kis magaslaton épült. Királyi vár volt s első építtetését 1350-be teszik. A főépítmény magas négyszög, fedele alatt igen kis ablakai vannak, négy szögletén a fal felső része egy-egy kúpdad tetővel fedett kerek toronykává duzzad ki. E négyszöget kerítőfal környezi, melynek négy szegletén kúpdad fedelű, kerek, vastag, de alacsony tornyok vannak.
E tornyokhoz a cselédek lakásaiul szolgált melléképületek csatlakoznak. A második, külső kerítőfalnak is voltak bástyatornyai, de ezek már részint összeomlottak, részint egészen átalakítvák. Most a város felé a vár alatt gyümölcsös kert terül. E kert mellett s két régi omlatag torony között elmenve a dobogóra s azután a kétkapujú bolthajtás alá jutunk, mely fölött hatalmas négyszegletű torony emelkedik, s mely az egyetlen bejárást szolgáltatja a várba. Ez oldaláról a vár hajdan a város kerítőfalaival volt kapcsolatban. Más kapun át a várnak belső terjedelmes udvarára jutunk, melyet kő s most már részint fa oszlopokon nyugvó nyílt folyosó fut körül. Az udvaron néhány csinosan készült, gazdagon ékesített gót boltívet és egyéb faragványt találunk, különösen a balra levő kápolna kapuja és ablaka gót ívezetei szépek, belül a kápolna át van alakítva. Az első emelet még lakható, többi közt a szolgabírói hivatal volt ott. Nehány más szobán kívül nagy teremet találunk, melynek mennyezetét a magyar vezérek és királyok életnagyságú képei díszesítik. Az egykor Mátyás király által lakott szobák most részint holmi raktárul szolgálnak. A keleti oldalon lévő utolsó szoba padozata alatt egy kis titkos szoba van súlyos vasajtókkal és hatalmas zárreteszekkel, ez azon szoba, melyben Bethlen Gábor a Pozsonyból Zólyomba szállított magyar koronát egy ideig őrizteté. A nyugati bástyában mély börtön van. Most a várnak más helyiségei is börtönül szolgálnak. A dombmagaslat, melyen a vár áll, a Szalatna partján meredekül lejt alá, a másik oldalon, ti. a Garam felé, lankás s odább sík rétek terülnek. Ez oldalról tehát a vár legkönnyebben volt megmászható s ezért ott hatalmas külművekkel volt megerősítve, melyek már romba dőltek, a külső bástyafal egész odáig nyúlt el, hol a két folyó egymásba ömlik.
Selmecz, (Schemniczium, Schemnicz, Stiavnicza), Hont vármegyében, legnevezetesebb s igen régi szabad királyi bányaváros, Bécstől 33, Pesttől 20, Körmöctől 4, Kassától 29 mfdnyi távolságra. Fekszik magas kősziklás hegyek közt, részint ezeknek oldalában, részint az ezektől formált szűk völgyben, a Földközi tenger színén felül 2172 lábnyomnyival, és így 195 lábbal magasabban mint Pest. Levegője a bányákból kifolyó víz, és a sok hutákból emelkedő füst, gőz miatt nem igen egészséges; azért lakosai közt nem csak halvány képűek, hanem golyvások is számosan találhatnak. Határja hegyes, völgyes, kősziklás. Főbb hegycsúcsai, honnan gyönyörű kilátások esnek: a Kornberg, egy költséges víz csatornával, Zsitna, a kopasz, kősziklás Hechelstein, mely pestis idején menedékhelyül szolgált a lakosoknak, Paradicsom, a csúcsos tetejű Kálvária hegye. Alkotórészei ezen hegyeknek a nemes érceket magában foglaló porfir, csillámpalakő (Glimmerschiefer), anyag palakő, grauvacke, kvarc, kovamárvány, fekete csillám.
Áll a város a tulajdonképen való Selmecből és 4 – 1/2 – 3/4 órányi távolságra fekvő utcákból vagy külvárosokból, melyeknek nevei: Hodrusbánya, Schüttersberg, Steffolto, Szigliszberg, s mindenik különös plebániát formál. Jelesebb épületei: a régi vár, mely most fegyvertárul szolgál, a négyszögletű pompás újvár, ütőórával, a kamaraház, egy roppant szép épület, itt lakik a kamaragróf, s itt van a fő számadói hivatal, pénztár, probiergaden kancellária, a három emeletű városház, melynek levéltárában mindenféle ezüst és vas bánya műszerek tartatnak, s nagy ünnepek alkalmával ezekkel felékesítve jelennek meg a bányászlegények, a magosház, sóházzal együtt, a Hellenbach-palota. Szentegyházai közül nevezetesek: kath. paroch. templom, a régi jezsuiták temploma, Szt. Anna temploma, Boldogságos Szűz temploma, evang. anyaszentegyház, a magas hegyen épült kalvária elragadó gyönyörű kilátással, honnan némelyek ezt egész országban legszebbnek tartják. Itt említést érdemlenek a hegy tövében lévő tót templom, két szomszéd kápolnával, hátrább a hegyoldalban az úgynevezett szent lépcsők, hol különféle relikviák tartatnak, ismét feljebb egy kősziklába vágott kápolna, melyben Üdvezítőnk tömlöcbeli gyaláztatása ábrázoltatik, a hegy legfelsőbb tetején végre a német szentegyház két magas bádogos toronnyal, s háta megett lévő kápolnával, melyben megváltónknak teste egy koporsóban tartatik.
Selmecen lakik 17000 lélek, melynek 4/5 kath., 1/5 evang., 33 ref. Mindezen tót- és németajkú lakosok három osztályra szakíttatnak el. Az első osztályhoz tartoznak az úgynevezett bányászpolgárok (Waldbürger) kiknek kötelességökben áll a bányamíveltetésben részt venni, minél fogva ők különös kiváltságokkal, nevezetesen szabad bormérési joggal élnek, s tulajdon előljáróság alatt állnak, a második osztályt a mesterségeket, kereskedést s más polgári életmódot folytató lakosok, a harmadikat végre a bányászlegények (Knappen) teszik, s mintegy 5000-en vannak. Ebből kitetszik, hogy a selmeciek fő élelmöket bányájukban találják, melyek kimeríthetlenek lévén (Delius k. tanácsos és oktató szerint 1740-től 1773-ig 70 millió arany és ezüst forintra ment a bányanyereség), jelenleg is 100000 márka (500 mázsa) ezüstöt s mintegy 4 mázsa aranyat adnak esztendőnkint, beleszámítván ti. Selmec környékén létező minden bányákat és 10000 embernek nyújtanak kenyeret s táplálékot. De igaz is, hogy a selmeci bányászság oly tökéllyel, oly okossággal folytattatik, hogy ezt a híres saxoniai se múlja felül. Csudálkodásra gerjesztik a vizsgálódót azon számtalan mesterséges erőművek, melyek éjjel-nappal, tűz-víz segedelmével mozgásban tartatnak, s melyek az érceket s a vizet a bányákból iszonyú mélységről hozzák fel világosságra. Ezen erőművekre bocsátott víz némely hegytorkolatokban gyűjtetik össze, s vagy a hegy gerincén, vagy földalatti csatornákban vezettetik kitűzött céljához. Minden művelésben tartott bányáknak felét kamarai és királyi költséggel dolgozzák, fele pedig privátusoké, kik fát és puskaport a kamarától kényteleníttetvén venni, s így költségök nagyobb lévén, csupán a jobb reménységű bányaüregeket művelhetik. Leggazdagabb bányaüreg (Schacht) mindenek közt az István nevű, mely most is, noha már 400 dolgost kell bele rendelni (ezelőtt jóval kevesebbet) esztendőnként 200000 f. tiszta nyereséget nyújt. Ezüstön, aranyon kívül ásnak itt továbbá kevés rezet, és vasat, sok ónt stb. és vitriolt főznek. A bányászokat követik szorgalomban a többi polgárok is, mert itt mindennémű s jó mesteremberek találtatnak, kik közt különösen a pipacsinálók érdemlenek figyelmet, s a selmeci cseréppipa valóban a legjobbnak tartatik egész hazánkban.
Ami jegyzésre méltóbb viszontagságait, történeteit illeti Selmecnek, ezek röviden így következnek: első építői s lakosai e városnak morvák voltak, s minthogy lakhelyeik nyomait most is láthatni egy hegyen. Szt. István németeket hívott ki bányaművelésre, s ez virágzó karban is volt egész IV. Béla idejéig, a mikor a tatárok a várost egészen elpusztították s felégeték, a lakosok széjjelszóratva sűrű erdőkben rejtőztek el. Ezen elszéledt lakosokat IV. Béla nagy nehezen visszaédesgette, jeles kiváltságokkal megajándékozta, s az ezekről szóló okleveleket német nyelven adá ki, mely annyival különösebb, hogy azon időkben ilyenek csupán deák vagy görög nyelven írattak.
I. Lajos Gerad, Karlik, Siegelsberg, Seken, Kulpach falukat a városnak adja. Zsigmond alatt a husziták itt nagy nyughatatlanságot okoztak, továbbá Erzsébet királyné Giskrát tette fő bányafelügyelővé. 1442-ben szenvedett a Rozgonyi László seregétől. II. Lajos idejében szépen virágzott a bányaművelés, hatalmasan pártfogoltatván a szorgalomnak ezen ága. Ugyanezen király adott a szegényebb polgároknak úgynevezett Moratoria levelet, nehogy őket a hitelezők tüstént kivetkeztethessék. Rudolf 1572-ben királyi várossá tette. 1680-ban maga körül kőfalat emelt, mely 40000 ftba került, s melynek nyomai máig is látszanak. Rákóczi Ferenc elfoglalván a bányavárosokat és így Selmecet is, zendülés ütött ki, mivel a bányászlegényeket rézpénzzel akarták fizetni. 1710-ben 6000 embert ragadt el a pestis. 1760-ban a bányászakadémia felállíttatott s 1809-ben az erdészeti oskola is hozzá járula. 1849. januárban itt vonult keresztül Görgey 27000 főnyi seregével.
Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára, 1851.
Sáros megye a hon legészakibb pontján, Galicia határán, a Kárpátok tövében, hazánk legkiesebb vidékei közé tartozik. Északi részét magas hegyek borítják, melyeken szép tölgyesek és sűrű fenyvesek, itt-ott kövér legelők vannak. Regényes völgyeit, melyeknek földje termékeny, a Tapoly és Tarcza vizei öntözik. Hegyeiben az ércek mennyisége csekély, de annál több a só, sőt drágakő, különösen opál is terem. Azonban legnagyobb bősége van Sáros megyének ásványvizekben és gyógyforrásokban, e tekintetben talán egy megye sem múlja felül. Ide tartozó helyirati munkák mintegy 40 helységet említnek, melyek határában különböző tartalmú ásványvizek találtatnak. Elég legyen a sok közül megnevezni a következő ismertebb helyeket: Alsósebes, Ceméte, Cigelka, Eperjes (Vilecz Hurka), Hosszúrét, Kissáros, Savnik, Sóvár, Szeben, Szinyelipócz, Szulin. De mindezek felett legrégibb s legterjedtebb hírűek a bártfai ásványvizek s fürdők.
Bártfa sz. kir. város a Tapoly vize jobb partján, Eperjeshez 5, a galiciai határszélhez 2 mfd távolságra fekszik, egy emeltebb helyen, s Magyarország históriájában is mint afféle határszéli városnak, nemegyszer jutott kitűnőbb szerep. Azonban legfőbb nevezetességét ásványforrásainak köszönheti, melyek a városból észak felé egy kellemes kis völgyben fakadnak a Kárpátok aljában, különösen pedig a völgyet bezáró s a többi hegyek közöl büszkén kiemelkedő Kamená hura (Kőhegy) tövében. Míg Lengyelország fennállott, ez volt a legdivatosabb, leglátogatottabb s leghíresebb fürdő nemcsak hazánkban, de Európa leghíresebb fürdőivel is vetekedett. A lengyel nemesség és birtokosság szintén itt tartá nyaranként népes és fényes találkozását. itt gyűltek össze Magyarország közel s távol részeiből a mulatni s üdülni vágyók.
A bártfai források régiségre nézve is első helyen állnak. Azt tartják, hogy már 300 évvel ezelőtt is ismeretesek voltak. Régi okiratok bizonyítják, hogy 1505-ben haszonbérbe adattak, azonban mint fürdőről, biztos adatokkal csak 1777. óta bírunk. Ekkor történt, hogy egy fogadót s nehány fürdőszobát építettek e tájékra. Tíz évvel később már egy nagy vendégfogadót s több lakházat lehete látni.
Az itt felgyógyult betegek csakhamar elvitték hírét e fürdőnek távolabb hazákba is, s különösen a lengyel nemesek mindenkor legnagyobb pártolói közé tartoztak. Jelenleg egy nyájas kisvároshoz hasonlít nyáron át e fürdő, melynek utcái éjjel még meg is világíttatnak. Épületeinek száma 50-60-ra megy, melyek közt fő helyet foglalnak a Bártfa város birtokához tartozó nagyszerű épületek, több mint 60 vendég- és fürdőszobával, táncteremmel, kávéházzal, színházzal, kápolnával stb.
Van itt több forrás, melyek egymástól csekély távolságra fakadnak. A főforrás éppen a fürdőhely közepén buzog fel, oszlopos födéllel van fedve s ital gyanánt használtatik. Lefolyó vize egy nagy mederbe gyűl s fürdők számára melegíttetik fel. A többi forrás részint a szabadban, részint különböző házaknál fakad s vizük csak fürdőre használtatik. A főforrás vize hevenyen merítve erősen pezseg, kristálytiszta, színtelen, szénsavszagú s csípős, savanyú izű, ital után böfögést okoz. Hévmérséklete +8-10 °R. Aránysúlya 1,0163. Nyitott edényekben tartva, vagy ha főzetik, megzavarodik, tejedző lesz, elveszti mind szagát, mind ízét s előbb felhős, később vörösbarna csapadékot képez. Jól bedugaszolt edényekben sokáig megtartja tulajdonait, jóllehet akkor is tejedző lesz; de jól be nem dugott, vagy faedényekben megromlik, kénmájszagot kap s barna, összehúzó, luganyos csapadékot kap. A vegytan osztályozása szerint az égvényes vasas savanyúvizekhez tartozik s legjobban hasonlít hozzá a külföldi vizek közöl a spaa-i ásványvíz. Jelentékeny vastartalmánál fogva gyógyhatása erősítő, a vérkészítést előmozdító, de sós tartalmánál fogva egyszersmind feloldó is.
A tulajdonképi fürdőház igen szép ligetben fekszik, mely egyszersmind a sétatért is magában foglalja. A vendégek befogadására a városi nagy épület szolgál, azonkívül magánházaknál is talál a vendég elég olcsó s kényelmes lakásra. Nagyobb családok külön háztartást is vihetnek, különben a vendéglőben nem drága az élelem. Szórakozásra szolgáló séta- s kirándulási helyekben nincs hiány. A nagy sétatéren kívül ott vannak a közel fenyves hegyek és dombok, melyekről igen szép kilátás esik, továbbá a Rákóczi-féle várromok, Makovica, Hosszúrét s Zboró faluk, végre Bártfa, Eperjes városok s a galiciai határszél. A fürdőszak június elejétől augusztus végéig tart. Azelőtt a vendégek száma meghaladta az 1600-at, e szám újabb időkben nagyon megapadt. Azonban az idei szakról ismét azt híresztelik az ottani tudósítások, hogy az igen látogatott volt s különösen élénkíté azt a lengyel vendégek rég nem tapasztalt nagy száma.
Id. Görgey István „A Görgey-nemzetség története” c. írásában olvasható az a (tudtommal még nem igazolt) legenda, amelyre felfigyelt Mikszáth és amelyből megírta „A fekete város” című regényét.
(…) Még gyermekkoromban, midőn egyszer Görgőről – nem a mostani, hanem az ettől északi irányban meglehetős távolságban vonult régi országúton – Lőcsére hajtattunk, atyám egy több holdnyi négyszög szántóföld területre figyelmeztetett, mely a Görgő és Lőcse közti egyenes határmezsgyétől a falu felé kiszögellve szemlátomást a görgői határból mintegy erőszakkal kiszakítva, a lőcseihez tartozik. A lőcsei határnak ezen annexió útján való gyarapodása történetét pedig atyám így beszélte el nekem:
Az alispán és a polgármester egy napon, ki-ki a maga területén vadászván, Görgeynek egyik kedvenc kopója hajtás közben átszaladt a mezsgyén, be a lőcsei határba. Erre a polgármester agyonlőtte a kopót, az alispán pedig a polgármestert. Ebért embert! – Ekkor a még hevenyében is mindig „okos és körültekintő” lőcsei vadásztársak hirtelen felkapván meglőtt polgármesterük holttestét, vele betörtek a görgői határba s abból annyi földet, a mennyit ma is az említett négyszög befoglal, szaladvást megkerülvén, ezzel azt az akkori idők szokásjoga szerint megszerezték városuknak „véren”.
Hogy Lőcse városa az eképp szerzett földet meg is bírta tartani, ez szerintem kétségtelen bizonysága annak, hogy a hevenyében bekerítő embernyomok, helyszíni szemlék és tanúvallomások alapján nagyérdekű és terjedelmes per keletkezett és – talán hosszú évek múlván – a város javára végződött. Vajon van-e, nincs-e ennek, valamint a még elbeszélendő második esetnek írott nyoma egyfelől Lőcse város, másfelől Szepes vármegye levéltárában, nem tudom.
Visszatérve atyám elbeszélésére, sok évig a vadászesemény után, Szepes vármegye rendei nem is Lőcsén tartották közgyűléseiket, hanem Görgőn, az alispán házánál. Talán az erődített szabad királyi város éppen a folyamatban lévő per és villongás ideje alatt zárva is tartotta kapuit előttük. Végtére is újabb esztendők múltával ugyanezen alispán egyszer megint Lőcse városába, a vármegye extraterritoriális székházába hívta össze a közgyűlést és ennek napja reggelén maga jelent meg elsőnek lóháton, kísérete élén a város felső kapujánál, bebocsátást követelve. Csörömpölve ereszkedik le előtte a felvonóhíd és csikorogva tárul fel a kapu. De amint beléptet a dobogón át a kapun, ennek bolthajtásából hirtelen-váratlan lezuhan a vasrostély mögötte, a vármegyei urak és hajdúk kint szorulnak és ott tehetetlen dühvel nézhetik végig, mint rántják le villámgyorsan városi polgárok az alispánt lováról, mint nyomják el a védtelen egy embert, s a készen ott termett hóhérral mint véteti fejét az agyonlőtt polgármester hivatalbéli utóda és megbosszulója: Fabricius.
Mikor atyám nekem ezt elmondta, akkor jutott eszembe, és csak akkor értettem meg, miért csúfolt engem egyszer még gyermekkoromban egyik lőcsei iskolás és játszótársam, Fabriczy Gyula ezen szóval: „Az én ősöm a tiedet lefejezte”. A történeti tényről tehát nyilván az én iskolástársam atyjának, a Lőcsén szomszédságunkban lakó Fabriczy Sámuel híres ügyvédnek is volt tudomása. És mivel lehetetlen és elképzelhetetlen dolog, hogy a város utcáján praemeditálva véghezvitt bosszúálló lynch-bíráskodás az utolsó szó lett volna ebben a perben, azért az említett levéltárakban kell – vagy kellett egykor – ezen láncolatos bűnesetről és további következményeiről s végleges elintézéséről hiteles okirati adatoknak létezniük.
* * *
Mikor ezeket a lapokat még egyszer végignézem, megint az az aggodalom támad lelkemben, nem ártok-e nemzetségünk serdülő és még ezután születendő nemzedékeinek a leírottak közzétételével. Nem rontja-e meg egyik-másik fiatal atyámfiának elméjét valami hivalkodó képzelődés, abban a tudatban, hogy régi úri családból származik?
Aggodalmamat azonban eloszlatja, amit egy jóbarátom levelében olvasok: „nem az a veszélyes – írja -, amit a német Ahnenstoltz-nak nevez, hanem a modern nagyzás, élvhajhászat, munkaiszony és renyheségből megalkotott gentryerkölcs. Ez az, mi tönkreteszi régi családjainkat. Őseink is büszkék voltak famíliájukra. De ennek volt etikai értéke és alapja. Mert aki öröklött nevére s ennek becsületére tart, az nem könnyen vetemedik aljasságra. Ezt tartották a régiek. De amellett egyszerűek, vagyonukhoz viszonyítva takarékosak és állapotjuk szerint munkásak voltak, s ezen erkölcsük s egyéni súlyuk által megtartották tőkevagyonukat és meg-megújították helyüket a társadalomban – míg utódjaik köznemesekből többrészt gentryk lettek (de azért még nem gentlemanek is) és egyéb eléggé ismeretes hibáik segítségével kellett hogy tönkremenjenek”.
A Jablonkai hágón fontos kereskedelmi út vezetett Szilézia felé. Az út mellett haladt a Kassa-Oderbergi vasút. A Teschen-Zsolna közti szakaszt, melybe a jablonkai is beletartozik, 1871. január 8-án nyitották meg.
Mielőtt e leírhatlan szenvedéseket rejtő fegyintézettel foglalkoznánk, ne sajnáljunk egy percnyi figyelmet Illavától, mely nevét kölcsönzé a fegyintézetnek, s vessünk egy futó pillantatot a gyönyörű távlattal jutalmazó regényes Vág-völgyre s a közel Pruszka felett magasuló Oroszlánkő fejedelmi romjára.
Illava kisded és nagyobbára rozzant épületei nem tanúskodnak ugyan valami virágzó anyagi jólétről, de Tréncsén vármegye fölebb fekvő községeihez hasonlítva szegénynek sem mondható. Mintegy 1100 lelket számláló tót ajkú, de magyar érzelmű és becsületes nép lakja e kis mezővárost, mely minden alkalommal tiszteletreméltó jeleit adta ez érzelemnek. Találkoznak ugyanott a korábbi rendszer által idegen égalj alól oda tereltek, de ezek centralisztikus és pánszláv törekvésükkel nem ronthaták meg sem e kisvárosi, sem a körötte fekvő vidéki lakosság jobb érzületét, miért a múltjához hű vidéki értelmiséget és az ezzel karöltve járó r. kath. papságot illeti az elismerés.
Elragadó kilátás nyílik e kis mezőváros északnyugati széléről a Vág-völgyre s a morva határszél fölött átellenben emelkedő Oroszlánkőre. E váromladék alapját szédítő magas kopasz szirt képezi. Oly komoran áll a vár két tornya, mintha Jakusics fenyegető karjai emelkednének a sírból ég felé. Méltán nevezék e várat hazánk legvakmerőbb építményének. Roppant meredek s ma már csak gyéren járt ösvény vezet e bámulatos várromhoz. Ha szél lengedez e romok felett, kinek ne jutna eszébe „Katalin” sóhajtó szelleme? Az omladék közelében még magasabb a Podhrágyi nevű sziklakúpozat, mely az ég szomszédságában lévén hajadonfővel áll az alkotó előtt. Rajta semmi jele a tenyészetnek, alantabb vállain csak egy-két bokor gyalogfenyő, de ezek is törpék. E magaslatról tiszta időben Pozsonyig is el, Morvaországot pedig egész kényelemmel le lehet nézni. Örömest időzném tovább e magaslaton, melyről regényes kilátás nyílik a múlt emlékeire, de e sorok célja visszakényszerít fölvett tárgyamhoz, a fegyintézet ismertetéséhez.
A fegyintézet a már említett kis mezőváros északnyugati szélén, közvetlen a Vág partján, eme történeti nevezetességű, zordon, de egészséges éghajlatú vidéken, a morva határszéltől egy-, Trencséni Máté sasfészkétől pedig kétórányi távolban alakult.
A fegyintézeti épület múltja szoros egybefüggésben van a mezővároséval, melyet Nagy Lajos király idejében Lévának neveztek s talán a ma is élő Lévayak ősei alapíthatták. Léva öt századon át könnyen satnyulhatott Illavává. A sziléziai hadjárat után Magyar Balázs vitézségének lett jutalma, s ennek leánya kezével a csaták óriása, Kinizsi Pál kapta. Később a vitéz Osztrosicsok fészkeltek benne s valószínűleg ezek építének itt váracsot, melyből az utolsó Osztrosicsnak hazafisága miatt kelle menekülnie. I. Lipót Breüner Kristófnak 80000 forintért adta el. Breüner, mint b. Mednyánszky A. említi, a váracs alsó részét úrilakká, a felsőt pedig Széchenyi György primássali szerződése szerint zárdává alakította át a trinitariusok számára, kiket József császár űzött ki a tömör épületből. Újabb időben a Königsegg-grófok tulajdonává lett. Az épületet és az azt környező kertet – ha jól értesültem – 84000 pfrt-ért vette meg az állam. 1856-ban alakították fegyházzá.
A bukott rendszer buzgó eszközei a saját fölfogásuk szerinti szükséghez képest jelentékeny átalakítást eszközöltek az épületekben, sőt, némi új építményekkel is bővítették azokat, nevezetesen: minthogy az északi kétemeletes, vagyis főépületvonal falából 5 öl volt a földbe süllyesztve, 2 és fél öl mélységre elhordaták mellőle a földet s azáltal nyertek egy mély udvart és földalatti (souterrain) helyiségeket.
A fegyintézet épülete, vagyis épületcsoportja műépítészeti szempontból nem igen érdemel figyelmet. Egy minden rendszer nélkül össze-visszatákolt quodlibet az. Kívülről mindamellett, kivált déli és délkeleti irányból tekintve, meglepő hatást gyakorol a nézőre emez a mellette gunnyasztó apró viskókkal szembeszökő ellentétet képező nagy tömeg. De ismeretlen utazó inkább zárdának mint fegyháznak tartaná az épületei közül magasuló két toronnyal és góth stylű temploma miatt. Homlokzata délkeletnek, hátulja pedig a Vágnak, azaz északnyugatnak fekszik. E nagy tömeg épület látásánál akaratlanul is azon kérdés merül fel a szemlélőben, hogy népnevelés, mikor jő el a te országod, az idő, melyben az emberiség nem lesz kénytelen ily irtóztató szörnyeket táplálni?
Az első fegyencszállítmány 1855-ben december 19-én érkezett ide, ekkor kezdék fegyházzá alakítani s azóta 1700 tévelygőnek adott hajlékot. E tekintélyes számból mintegy 850 halt el 11 év alatt, mi eléggé kedvezőtlen arány, ha figyelembe vesszük, hogy kevés kivétellel mind a legszebb ifjú- és férfikorban levő, azaz 18-tól a 40. évig terjedő életkorú szerencsétlenek képezik ez intézet népségét. Illava a legsúlyosabb fogságra ítélt fegyencek letartóztatási helye.