A budai koronaőrség gránátosai a Bécsi kapunál, 1866.
A magyar korona története a legnagyobb viszontagságokkal teljes. Évszázadok hossza során gyakran volt tárgya a legélénkebb vágyaknak, szenvedélyeknek és villongásoknak, s innen történt, hogy különféle törvényes birtokosok és jogbitorlók kezeibe kerülvén, idő folytán igen sokszor változott tartózkodási helye is. Hazánk újabb korszakában e nemzeti ereklye állandó helyéül Budavára van kitűzve. Mint tudjuk, legutolsó vándorlása az 1849. évben történt, a midőn a hazából menekülő akkori kormányférfiak által a haza határszélén, Orsova tájékán elásatott. Rejtekhelyét csak 1855-ben sikerült fölfedezni, amidőn visszahozatott Buda ős várába.
Azóta be van ismét töltve az ország zászlós urai sorában a két koronaőri méltóság. S azon idő óta van újra szervezve az állandóan Buda várában tartózkodó, s a kir. palota és korona őrizetére szánt koronaőrségi gránátos szakasz. Mellékelt képünk hű rajzban mutatja e díszőrség deli, férfias alakjait. Miután az ausztriai hadseregben a medvesüveges gránátos-zászlóaljakat már 1850-ben általában feloszlatták, sőt miután a múlt évben Eszterházy herceg kismartoni palotájában őrködött, híres szép gránátosai szintén végképp megszűntek, most az egész birodalomban már csak a budai palotaőrségi gránátosok képezik e hajdan csupa válogatott legényekből állott, medvesüveges díszsereg egyedüli maradványait. A külföldi hadseregek között is már csak Francia- s Angolországban találhatni medvesüveges gránátosokat.
II. Rákóczi Ferenc ravatala Orsován, 1906. okt. 27.
Hozzák a hamvakat. Rákóczi vonatán, október 27. (Kiküldött munkatársunktól)
A pályaudvar bal oldalán állították fel az első gyászistentisztelet számára a ravatalokat. A nagy, vörös baldachin alatt, jobbra Thököly koporsója számára volt négyoszlopos, piros bársonnyal borított, fekete lépcsőzetű ravatal. Köztük piros bársonnyal bevont íróasztal, amelyen két gyertya égett. Ezen fogja az ország első nótáriusa, az igazságügyi miniszter aláírni a szent hamvak átvételéről tanúskodó jegyzőkönyvet. A sínektől a ravatalokig piros szőnyeg futott. A sok piros színt fakóra mosta a folyton ömlő zápor. A tömérdek nép, amely ott tolongott a nevezetes hely körül, sóhajtozva mondogatta, miért is esik éppen ma, ezen a szent ünnepen! A tömegben újságíró egy sem volt, pedig Budapestről vagy harmincan utaztak le a határszélre. A dolognak az a magyarázata, hogy Szterényi József államtitkár, az egész ünnepség lelke reggel különvonaton átvitte magával a tudósítókat Verciorovára, ahol már tegnap reggel óta ott állott a hamvakat hozó különvonat A bizottság ugyanis 24 órával előbb érkezett meg a programban megállapított időpontnál a román határra, mert féltek a tengert megülő nagy ködtől, és egy nappal korábban indultak el. Konstantinápolyból velök jött Lowri szuperior, a lazarista rend főnöke és Asolam Péter, a rodostói alkonzul, aki Kőszeghynek, az egyik rodostói emigránsnak ivadéka.
Thaly Kálmán, a bizottság vezetője, könnyes szemmel szorongatta a feléje nyúló kezeket.
-Oly boldog vagyok – ismételgette -, amiről fiatal koromban álmodoztam, amiért férfi koromban dolgoztam, azt öreg szolgájának meg engedte érnem az Isten.
Konstantinápolyi emlékeiről kérdeztük az öreg kurucot. De ő indignálódva tiltakozott:
-Hogy gondolhatják, hogy nyilatkozom, mielőtt az országnak beszámoltam volna. Majd Orsován beszámolok a miniszterelnöknek.
(Magyar földön)
Egy negyedórai tartózkodás után visszaindult a különvonat A román-magyar határon, amelyet egy obeliszk jelöl meg, hirtelen vészfütty hangzott el. A vonat megállott. Ágyúlövések dördültek el. Kinyitották a tetemvívő halottas kocsit. Kigyulladtak a villamlámpák, amelyeknek fényében ott feküdtek a koporsók. Olyan megragadó kép, amely az embernek a szívéig markolt. Tíz percig állt nyílt pályán a vonat, amely aztán lassú menetben megindult Orsova felé. A megérkezés az orsovai pályaudvarra szinte drámai erővel ható jelenet. A koporsókat vivő kocsi az utolsó. Az ajtói nyitva állanak és kísérteties fénnyel villog ki a koporsó körül égő sok villamlámpa. Az ágyúk dörögnek és az orsovai daloskör rázendít a Szózatra. Mindenünnen görcsös zokogás hangzik föl. Kemény, kardos kurucok szeméből kicsordul a könny.
-Csak egyszer voltam életemben igy meghatva – mondotta Justh Gyula -, amikor Turinban Kossuth Lajost kilencvenedik születése napján látogattam meg és hosszú várakozás után bebocsátottak a kivilágított dolgozószobájába, ahol az ősz kormányzó ült. Akkor is tele volt könnyel a szemem.
A vonatból kiszálltak Thaly Kálmán vezetésével az országos bizottság tagjai, A kormány a piros íróasztal köré állt. Középütt Wekerle, balra Kossuth, jobbra Justh, a Ház elnöke. Az ősz Thaly Kálmán odaállott eléjük. A társaság levette a kalapot. Kossuth tiltakozott:
-Tegyük csak fel, uraim a kalapot, hideg van. – A kócsagos fövegek megint felrepültek a fejekre.
Thaly Kálmán belekezdett azon a panaszos vontatott hangon, amelyen valamikor a képviselőházban megcsinálta a békét. Elmondta, mennyi nehézséggel járt a bizottság feladatának teljesítése. Elismeréssel szólt a törvényhatóságokról, melyek a Rákóczi hazahozatalára vonatkozó akciót megindították, az ő negyvenhat esztendős pályájáról, melynek minden lépése a szent bujdosókról szólt. Egy negyedóra telt el és Thaly még mindig beszélt a szakadó esőben. Igazságot szolgáltatott. Fölemlített egy kellemetlen dátumot, 1904. április 18-át és hangsúlyozta, hogy a király akkor rendelte el Rákóczi hamvainak hazaszállítását. Kiemelte Thallóczy érdemeit, hálát mondott Abdul Hamidnak, a török szultánnak, aki a ramazán-ünnep dacára kegyesen fogadta a bizottságot és az ottomán nemzet üdvözletét küldi a vitéz magyar nemzetnek.
Elmúlt a második negyedóra, az eső szakadt és a koporsókat tartó díszmagyaros képviselők ájuldoztak a fáradtságtól. Szterényi segített rajtuk:
-Urak, helyezzük el a koporsókat!
A koporsókat így aztán elvitték a ravatalokra, még mielőtt Thaly befejezte a beszédét, ami csak tetemes idő után következett be. A koporsókat vívő urak eközben kivonták a kardjukat és átalakultak díszőrséggé. Wekerle igen röviden válaszolt. Átveszi az ősök hamvait, mondotta, az ősi föld számára, amelynek szabadságáért küzdöttek. Legyen áldott emlékezetük, áldott a nemzet és a fejedelem, aki megértette a nemzet kívánságait. Ő lesz az első, aki a kormány nevében leteszi koporsójukra a koszorút.
Ez ellen azonban Justh Gyula tiltakozott: Az első itt a képviselőház lesz, mondotta.
Mielőtt azonban a koszorúk elhelyezésére került volna a sor, Polónyi fekete díszmagyarban felolvasta a hamvak átvételét bizonyító jegyzőkönyvet. Ezután csakugyan Justh Gyula tette le az első koszorút a képviselőhöz nevében:
-Annak a bizonyságául, hogy a hazáért és szabadságáért élni és ha kell, halni is fogunk.
Ezután Rakovszky István Thököly koporsóját koszorúzta meg a képviselőház nevében.
A két koszorú után következett az egyházi szertartás. Fraknói Vilmos püspök nagy segédlettel elmondta a Circumdederunt szövegét. A tudós püspök ezután papjai hangos miatyánkja közben körüljárta Rákóczi ravatalát és szentelt vízzel hintette be.
Majd Scholz Gusztáv luteránus püspök Thököly hamvai előtt végezte el a gyászszertartást.
A romantikusan szép jelenet közben még egyszer felhangzott a Circumdederunt. Majd Fraknói püspök imájával be is fejeződött az egyházi szertartás. Most a koszorúk letétele következett. A legszebb beszédet Polónyi Géza, a legrövidebbet gróf Nákó Sándor mondotta, aki a főrendiház nevében csak ennyit szólt:
-A kegyelet jeléül.
De ezt aztán igen harsány hangon mondta el. A töméntelen küldöttség között talán a legkedvesebb a kis román gyerekek deputációja volt, amely őszirózsával hintette tele a koporsókat. Háromnegyed tíz óra lett, mire mindenki elhelyezte a koszorúját. A tömeg a sok koszorúnak rontott és mohón szaggatta le róluk emlékül a babérleveleket. A miniszterek beszélgettek néhány pillanatig Hosszú Vazul görögkeleti püspökkel, azután visszavonultak a miniszterelnök kocsijába. Halandó ember Orsován nem is látta többé őket. A szolgák elhessegették a kíváncsiakat a kupé elől.
-Ne tessék lármát csinálni, a kormány tagjai minisztertanácsot tartanak.
Hogy igazán így volt-e, azt nem tudni. Tizenkét óráig folyt az orsovai pályaudvaron az úti készülődés. A négy különvonat előkelő utasai közt ugyancsak nehéz volt rendet tartani. Szerencsére ott volt Szterényi államtitkár, aki már tegnap óta Orsován van, a főszolgabírói hivatalban dolgozik és a legapróbb részleteket is maga intézte. Még Csernoch János kanonok osztogatott a néppárt koszorújából babérleveleket. Egyes honvédtiszti uniformisok keltettek kellemes feltűnést (hát mégis eljöhetnek oda, ahol a nagy rebellisnek még haló poraiban is izgató tetemét viszik), azután felhangzott a vonat füttye. A kormány vonata, amely a hamvakat szállította, lassan megindult. Ágyúdörgés, éljenzúgás, a Himnusz hangjai között vitte a hamvakat egyre beljebb az ország szíve felé.
A vidék itt elbájolóan szép. A szerb parton kis dombok emelkednek – átellenben a román parton meredek hegy emeli büszkén ormát az ég felé, majd arrébb a kis török sziget, Ada Kaleh bukkanik ki minaretjeivel. A sziget nevezetes, mert most is török fennhatóság alatt áll. Ki lett feledve a berlini szerződésből. Egy maradvány a félhold fényes múltjából, midőn még eddig terjedt a szultán keze. Most Ausztria és Magyarország tartja 12 közös hadseregbeli katonával megszállva. Azonban az ügyeket az Orsován székelő török konzul végzi, ki csak emiatt tartózkodik ott. A messze távolból Orsova fehér házai kandikálnak ki.
