Zaránd megye Fehér-Körös ered Zaránd vármegyében, Strimba nagy hegyének egyik szűk völgyében. Kevély Körösbánya arany termésében, Halmágy, Brád , Ribice bikkes erdejében.
(Oktatóversike a XIX. század első feléből)
Erdély egyik legrégibb épületét mutatom be olvasóimnak, melyről csak azért nem mondom, hogy nevezetes, mivel igen kevesen ismerik. Ezen épület eredete Zaránd megye három nevezetes családjának kezdetleges történetére vet világot. Zarándot mintegy háromszáz évvel ezelőtt, biztos nyomok után ítélve, rácok lakták, kiket – úgy látszik – a havasokról lenyomuló oláhok szorítottak ki, kik aztán az egész megyét elözönlék. Rác elnevezésű falu Zarándban sok van, egy pár felirat is maradt ránk a ribicei templom falain. Ribice Brád és Kőrösbánya közt fekszik az országúttól félre, keskeny völgyben, igénytelen oláh falu. A falunak közepe táján a ribicei patak jobbfelőli partján áll az időtől barnított templom magányosan, rajta a csúcsíves építészetből is látunk keveset, az ajtó és ablakok íly modorban készítvék, kívül a templom falán freskók pompáztak, de sajnos az oláhok által bemeszeltettek. 1369-ben Lajos király Nexe Theodornak (már akkor „de Ribice”) harcban kitüntetett vitézségéért több zarándi falut adományozott, úgymint Ribicét, Alsó- és Felsőmesztákát, Brádot és Térfalvát. Ennek fia, Vratisláv, azonban, per notam infidelitatis , az atyai jószágot merőben elvesztette. 1404-ben Zsigmond király Vratisláv fiainak Mátyás-, Vratisláv- és Miklósnak derék magukviseletükért a jószágot úgy, amint azt Nexe Theodor bírta volt, nova domatione mediante visszaadományozta. A három testvér ezen jótétemény emlékére a ribicei templomot emelte, mi a templom falán levő feliratból tisztán kitűnik. A templom délkeleti oldalán órác nyelven van írva: „Hálául az istennek emeltük ezen templomot, mert Zsigmond király, az atyánk, Vratisláv által elvesztett jószágot ismét visszaadta. Mátyás, Vratisláv, Miklós de Ribice, Anna és Johanka leányukkal építették 1404-ben”. Az északi oldalon ez áll: „Építtetett Gergely pápa és Anastazius lelkészsége alatt, 1404.” A délkeleti írás alatt három férfi és két női alak látható, az egyik nő kezében ezen templomhoz hasonló templomot tart.
A templom, mely a család birtoka volt, később az oláhok kezére került, s mivel a családok később a reformált vallásra tértek át, azok birtokában maradt mind e mai napig. A három testvér három nevezetes családnak lőn alapítója. Mátyás alapítá a Ribicey-, Vratislav a Nemes-, és Miklós a Brádi családot. Ezt bizonyítja egy, a nagyváradi káptalan által véghezvitt esketés is 1527-ben, hol öt tanú állítja azt, úgymint egy 115 éves, egy 106 éves, egy 98 éves, egy 93 éves és egy 101 éves.
Garam-Zseliz meglehetős nagy magyar falu Bars vármegyében, a Lévától Esztergomba vívő országútban, e két hely közt csaknem középen, és jobb partján a Garam vizének, amelyen állandó révje van. A Garam völgye itt már meglehetős széles, mondhatni, síkká válik, s igen jó termékenységű. Szántóföldje, rétje, legelője bőven és kitűnő minőségű lévén a gr. Breunereknek – kik gróf Eszterházy-ágon bírják – igen szép gazdaságuk virágzik itt, s különösen jeles merinójuhászatuk, míg a volt úrbéresek sok szarvasmarhát tenyésztenek. A csinos falut, mely uradalmi s postahivatali székhely, kat. és reform. templomai s a földesuraság szép kastélya, kertje, gazdasági épületei és újabb időben felállított szeszgyára díszítik.
Ez rövidre összevonva, a szorgalmas lakosokkal bíró, virágzó helység jelleme. Lássuk, múltjáról mit tudunk. Zseliz különösen a Rákóczi-világban játszott szerepet, a midőn stratégiai pontul szolgált. Míg ugyanis Esztergomot a császáriak bírták, s a trencséni ütközet után (1708) a bányavárosokat is elfoglalták, addig másrészről Érsekújvár a kurucoknak a felvidéken leghatalmasabb erőssége védbástyája vala, amelyből a felföldöt egész Pozsonyig, Nagyszombatig, Nyitra váráig hódolva tarthaták. Hogy a főerejökkel a Tisza vidékén tanyázó Rákóczi hívei e nevezetes erősségükkel összeköttetésüket fenntartsák, és viszont az esztergomi és bányavárosi németeket egymástól elrekesszék, egy 10-12000-nyi hadtestük Bottyán János tábornok parancsnoksága alatt a bányahegyek és a Duna, vagy szorosabban meghatározva: a Szentbenedek és Esztergom s Korpona és Vác között hosszas négyszögöt képező területre ékelé be magát és ott erős állást fogott, hol a bányavárosokat, hol Esztergom és Buda táját fenyegetve, hol pedig az érsekújváriaknak nyújtva segítséget. Főállomásai e hadtestnek Szécsény, Balassagyarmat és Ipolyság valának.
1709 elején a kurucok Újvárba nagyobb mennyiségű élelmi és hadiszert akarának beszállítani Rákóczi rendeletéből, azért febr. első napjaira Károlyi Sándor is fölérkezék a tiszántúli hadakkal – a rettenetes havak dacára is – Bottyán segélyére. A szállítmányok készen voltak, hídjok is állott a Garamon, Zselizen alul Csatánál, különben ekkor még a folyam jege is meglehetős erős volt. A két tábornok úgy egyezett meg, hogy míg Bottyán a bányavárosokon, Szentbenedeken, Esztergomban lévő németekre vigyáz, kitöréseiket gátolja, sőt, mennyire lehet, becsapásai által nyugtalanítja őket, addig Károlyi haderejük nagyobb felével átmegy a Garamon s a szállítmányokat beviszi Újvárba, így is történt. Károlyi Szécsényből – Bottyán főhadiszállásáról – febr. 7-én megindult mintegy 10000 huszárral. Seregéből két erős dandárt kiválaszta, az egyiket Galántai Balogh Istvánnal Barsnál költöztetvén által a Garamon, Nyitra és Tapolcsány felé száguldoztatá, hogy az ellenség figyelmét arra vonja, addig a másik dandárt Ebeczky István vezérlete alatt a csatai hídnak s onnét egyenesen Újvárnak indítja, maga pedig a hadnak derekával, centrumával februárius 9-én mint legalkalmasb átszálló helyen, Zseliznél költözik által, s még az nap Farnadig, aztán Jászfaluig hatol előre. A terv jól sikerült. A három hadoszlop közül legelőször Ebeczkyé érkezett tetemes szállítmánnyal Érsekújvárba, azután a többiek. Még néhányszor vissza is mentenek és ismételték a szállítást, úgy a Garam és Zsitva között fekvő falukról is minden található élelmet Újvárba takarítottak. Egyszerre azonban a havak olvadozni s a folyamok jege bomladozni kezdvén, nehogy az árvíz miatt a Garamon túl rekedjenek, hirtelen vissza kelle jőniök. Károlyit febr. 14-én már ismét Zselizen találjuk, s 16-án Szécsény táján. E napon a Zsitva jege már beroskadt, másnap a Garamét sem lehete már járni, s a szállításokat még csak a csatai hídon át folytathatták nehány napig Balogh és Ebeczky. Majd a nagy havak olvadásától rendkívül kiáradott folyamok az egész síkot elboriták, a Nyitrából és Komáromból kijött németeknek pedig febr. 23-án sikerült a csatai hidat, úgy a Zsitva hídját lerombolniok, az összeköttetés Újvárral eképp, legalább míg az árvizek lezajlanak, megszakíttatott. Károlyi ez időközt arra használá föl, hogy az Alföldön a rácok ellen tétetett egy fordulást, Bottyán pedig arra, hogy a bányavárosokat keményebben kezdte szorongatni, másrészről viszont újra nagy mennyiségű élelmiszert halmoztata össze, majdan Újvárba küldendőt és a csatai lerontott híd helyett hajóhidakat készíttetett a Garam áthidalására.
Aminthogy mihelyt az árvizek leapadtak, már ismét együtt volt a két tábornok, s készült. Az átkelést legjobbnak ítélték Zseliznél, s Bottyán, hogy új hídját – mely annyi hajóból állott, hogy a Garamot egymás mellett kétszer is általhidaltathatta – biztosítsa, már április elején gondoskodott, hogy az illető helyen, a zselizi határon mindkét parton alkalmas hídfősáncok készíttessenek. Ez erődök ápr. 20-ra készen álltak, őrségül Csajághy János brigádájából 1200 gyalog s ágyúk rendeltettek beléjük, s a híd berakásával Zsámboki Nagy István ezredes bízatott meg.
Bottyán és Károlyi április 23-án megindíták a hadakat és élelemszállítmányt, s másnap Balassagyarmatnál táboroztak. Zsámboki ekkor vitte a híd hajóit Zselizhez, s 29-ére a kettős híd e falu előtt készen álla, erődjeiben a hajdúság vigyázott. Tábornokaink 25-én Ipolyságra szálltak. A hadak egy része azonban, 4000 emberből álló, már Visknél áll vala, Ebeczky Istvánt pedig egy dandárral Zsámboki után a Garamig küldötték előre. Április 29-én már magok a tábornokok is a Garam partján, a zselizi híd előtt, táboroztak az összes élelmi szállítmánnyal, s az érsekújvári őrség felfrissítésére szánt új hadakkal, s még az nap este küldöttek által száguldóul gyors lovas csapatokat, úgy Újvár mint Nyitra és Tapolcsány, továbbá Esztergom és Komárom felé.
Másnap, április 30-án kora hajnalban megfútták a riadót a zselizi kuruc táborban, mindnyájan fölkerekedtek. Minthogy 200 szekérnél többet szállítmány alá nem hajthattak össze, Károlyi még 3000 lovasnak is mindegyiknek egy egy zsák lisztet köttetett lovára, s ezekkel és a szekereket őriző 1000 gyaloggal ő vezérelte a szállítmányt, míg Bottyán és alatta Ebeczky 4000 huszárral két oldalt járva fedezték Károlyit, és az élelemszállitást megakadályozni akaró németeket, akik Heisterrel s Valissal 3000-en Mocsonokról, s Bruckenthallal másfélezren Esztergomból kiindulván, egyszerre csaptak reájuk, győzelmesen visszaverték. Eképp Bottyán egész a mocsonoki s tapolcsányi sáncokig űzvén vissza Heistert, Ebeczky pedig a párkányi hídfőig Bruckenthalt. Míg ők így csatáztak, Károlyi az élelemmel és friss néppel szerencsésen beérkezett Újvárba. A zselizi hidat ezalatt jól őrizte Csajághy. A két tábornok másnap, május elsején, miután Érsekújvárt hosszú időkre fölszerelték, visszaszállott a hídon, melynek fölszedését Csajághy a zselizi hídfőerődből 1709. május 2-án költ levelében már sürgeti, mivelhogy az itt őrséget képező hajdúkra immár Divény s Fülek táján nagyobb szükség vala. Különben is, a Garam gyorsan leapadván már a gázlókra is nemsokára több helyütt lehetett számítani. Néhány nap múlva azért fölszedette Bottyán tábornok a zselizi hidat, s csak egypár nagy kompot hagyva ottan, hajóit vissza Szécsénybe szállíttatá, s a hídfősáncokból is kivonta az őrséget. Nem tudjuk, e sáncok nyomai látszanak-e még.
Íme ez volt Zseliz történeti szereplése Rákóczi háborúja alatt. Mindezek pedig bővebben olvashatók Thaly Kálmán Bottyán János tábornok élete s hadjáratai című nagy történelmi munkájában, ahonnét adatainkat merítettük.
Lőcsétől délnyugatra másfél órányira a Poprádon át Liptóba vívő országút mellett Csütörtökhely van, mely hajdan a 24 szepesi városhoz tartozott, de most jelentéktelen tót mezővároska. Itt nevezetes egyházi építményeket találunk. A Szent László tiszteletére épült plébániatemplom egy elszigetelt dombon áll s egyszerű építmény, mely részint még a 13. századból való, csak egy lapos boltozatú hajója van, déli oldalán egy, szentélyén pedig két gót ablakocska látható, nyugati oldalán hatalmas, de már omlatag torony van. A templom mellett temető van, ehhez pedig a csinos és terjedelmes minoritakolostor csatlakozik, melyet gr. Csáky Ferenc 1668-ban építtete.
A templomból Giskra erős várdát készíttete, később az evangélikusok bírták, mígnem I. Lipót parancsára tőlük elszedék. Igen nevezetes a templom déli oldalához ragasztott kápolna, mely szűz Mária mennybeviteléről neveztetik. Már messziről is felötlik igen szép idomai miatt, a hazánkban találtató legdíszesebb gót építményekhez tartozik. Egyik sajátsága abban áll, hogy egymásra épített kettős kápolna. Különösen a felső kápolna idomai és arányai nagyon szépek, oszlopai felette karcsúk, boltozata remek. Még fölségesebb a kápolna külseje, teljesen megfelel belső elrendezésének, déli oldalán 3, szentélyén pedig 2 ablak látható, az ablakok közt a legszebb arányú támok nyúlnak fel. Az összes ékesítékek nagyon tisztán és szabatosan készítvék. E kápolna alkalmasint a szepesi székesegyház azon kápolnájával, melly Úr testéről neveztetik, egykorú s talán ugyanazon jeles mesternek műve. Kár, hogy fenntartására semmi gond sem fordíttatik.
Hunfalvy János: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1860.
…Útnak indulva az eső megállt, s először is Csötörtökhelyet pillantók meg egy dombon. E faluszerű mezőváros azonban sokkal nevezetesebb mintsem egyelőre gondolnók. Latin neve Quintoforum vagy Forum Quintum, mellyel sem magyar, sem német neve (Donnerstmark) tökéletes összhangzásban nincs, hacsak a feria quinta vagy az 5. vásárhely értelem nem jutott érvényre.
1298-ban „Civitas de S. Ladislao”-nak is iratik, minthogy temploma mai napig is Szt. László tiszteletére van szentelve. Ugyanazon évben újíttatott meg a 24 szepesi város papsága által a plébánosi egylet, mely 1245-ben, úgy látszik, közös imák végzése végett volt alapítva. Föltűnő, hogy ezen egyletbe csak jó hírű s ájtatos papok léphettek, kiknek gyülekeztébe – mi még foltűnőbb, sarkantyúkkal belépni tilos volt. Lakosait 1336-ban ugyanazon okmány aranyadóknak (auridatores) nevezi, amelyben csak a szepesi grófok hatósága alá tartozóknak nyilváníttatnak. Ugyanott említtetik, hogy a határában található aranytól fél márka és három súly tiszta aranyt Róbert királynak tartoznak adni, mely fizetés Zsigmond király alatt 31,5 márka ezüstből állott, melyből 4 márka 1424-ben elengedtetik. Itt tehát arany- és ezüstbányák léteztek, mi azáltal, hogy a szepesi kamara hivatala hajdanában itt volt, csak megerősítést nyer. Nevezetes, hogy 1455-ben Giskra János templomát – mely a szepesvári székesegyházzal egykorúnak s az itt oly számos gót egyházak egyik gyöngyének mondatik – megerősíté a késmárkiak ellen magát védendő – mely várost 1441-1462 között birtokában tartott, s kik tőle szabadulni akartak. Most e templom mellett – mely nincs égészén kiépítve, egy 1672-ben gr. Csáky István által emelt minorita zárda van, mely két épület az egész vidéknek festői szint ad. Plébániája, melyet most az érintett szerzet lát el – 1245-ben alapíttatott s 700 kat. vallású és szláv ajkú lakost számlál, kik most földmívelésből élődnek.
Hajdan a Városház téren állt egy Szentháromság-szobor, de az az idők során olyan állapotba került, hogy elbontották, talán az 1820-as évek elején. A város polgársága a bontás után elhatározta, hogy gyűjtést indít egy új szobor építésére. A régi szobor anyagából és az adakozásból a kamatokkal együtt 1862-re 22000 forint gyűlt össze, ebből már megkezdhették az építkezést. A híradások szerint már 1859-ben felkérték Halbig János bajor szobrászt a tervek elkészítésére. 1862-re készen lett a terv és 63-ban felállították. Az egykorú leírás szerint a talapzat nélkül 10 öl magas volt, a szobrok carrarai márványból, az építmény pedig sóskúti és breitenau-i kőből készült. Sokan a Városház térre szerettek volna állítani, mint az elődjét, de a Plébánia térre (Eskü tér) került, amit rendeztek.
A szobor felirata: Statua Haec Decreta Auspicio Parochi Antonii Szántóffy, Consummata Ardore et Vigilantia Parochi Michaelis Schwendtner, Inaugurata Religiosis Cerimoniis A Card. Principe Primate Archiepiscopo Joanne Bapt. Scitovszky de Nagy-Kér Quinta Idus Octobris A. 1863. Pietate et Liberalitate Fidelium, Arte et Ingenio egregii Fictoris Andreae Halbig Surrexit.
Sajnos az anyaga mállékony volt, egy vihar a felállítás után két-három évvel le is sodorta a tetejét újra kellett építeni. Utána egyre jobban potyogtak a díszek róla, ezért 1877-ben deszkapalánkot építettek köré. Decemberben egy kiküldött bizottság javaslatot tett a lebontására. Ezután évekig állt az ügy, vitatkoztak, hogy bontsák-e vagy felújítsák, míg végül 1881-ben elbontották. A megrendelők és a művész valószínűleg nem gondolt arra, hogy a fagyok és a nagy meleg a laza szerkezetű szobrot hamar tönkreteszi.
_____
A Szentháromság leendő szobra Pesten.
Külföldi nagyobb városokat a szép épületeken, palotákon kívül nemcsak díszítik, de bizonyos értéket és nagyszerűséget is kölcsönöznek azoknak a művészi tökéllyel készült emlékszobrok, vallásos ékítmények, mitológiai alakokkal ellátott díszes nyilvános kutak stb. Pest a történeti tekintetben oly gazdag ország fővárosa mindezeknek nagy hiányában van. De vigasztaljuk magunkat a reménnyel, hogy idővel ez nálunk is megtörténik, meghozza ezt is a polgárisodás, de főképpen anyagi körülményeink jobbra fordulta.
Íme, itten mindjárt alkalmunk van egy szép szoborművet bemutatni, mely az említett hézagot addig is némikép pótolni van hivatva nyilvános téreinken. Hajdanában a mostani Városház téren állott a Szentháromság tiszteletére – pesti polgárok által – emelt kő emlékszobor, mely az idő mindent emésztő hatalma által utóbb tetemesen megrongáltatván – nehogy a véletlen összeomlás által a piacon szüntelen járó-kelőket fenyegesse, elővigyázatból mintegy 40 évvel ezelőtt szétbontatott. De mindjárt akkor elhatároztatott egy újnak és sokkal nagyobbszerűnek építése, melyre a pénz a lakosok közt adakozások útján volt egybegyűjtendő.
Pest város polgársága áldozatkészségének köszönhető, hogy a számtalan egyéb vallásos és jótékony alapítvány mellett erről nemcsak hogy meg nem feledkezett, de koronkint igen szép összegekkel járult e cél létesítéséhez. A városi letéthivatalnak, – hol a nagyszámú városi alapítvány is kezeltetik -, egy 1851. évi október hó utoljáról kelt kimutatása szerint akkor 12707 ft. 45 4/10 kr-ból állott az erre begyűlt összeg, mely azóta részint kamatjaival nagyobbodva, részint újabb kegyes adakozások útján annyira növekedett, hogy jelenleg mintegy 22000 ft-ra rúg, és így, miután az építkezési költségeket már bőven fedezi, jövő év tavaszán megkezdethetik az építés.
Jelen képünkben bemutatjuk e szobormű tervrajzát, az egész gót modorban építendő emlékoszlop faragott kövekből lesz készítve, Halbig müncheni és bécsi építész vezetése alatt, kinek jeles műterméből került ki e csinos terv is.
A nevezett építésszel kötött szerződés folytán jövő 1863. év tavaszán meg is kezdetik az építés és egész őszig tökéletesen be is kell fejezve lennie, készen kell állania. Az építkezési költség 18-20 ezer pengő forintra van megállapítva, s így az alapítványi összegből ezen felül maradandó rész kamatjai majdan e szobor javítására lesznek fordítandók. Jelenlegi helye nem lesz többé a Városház téren, hanem a belvárosi anyatemplom és plébánia előtti tágas térnek közepén lesz az, mintegy 6-7 ölnyi magasságban felállítva, s körülete csinos vasráccsal elzárva, mi nemcsak ezen térségnek, de íly művészi ékítményekben annyira szűkölködő Pestnek is valódi díszéül fog szolgálni. Legtöbbet nyerend ezáltal még tagadhatlanul e piac, mert ennek elkészültével mostani lejtősége – mély fekvése – ki fog töltetni, s a Duna-parti magassággal egyenlővé téve négyszögletes kövekkel kiköveztetik, miáltal az ugyanoly mélyen fekvő templom főbejáratát is magasabbra kell emeltetni.
A bencések, e tudományos papi rend számára Géza királyunk gazdag zárdát és apátságot alapított 1085-ben Szent-Benedeken, s az ő emlékezetöket tartotta fenn a késő utókor számára az a vár alakú gót szentegyház és épület, melyet mai képünk fölmutat.
Szentbenedek Bars megyében fekszik, a Garam kies völgyén, melyet fekvése, tenyészete s változatosságánál fogva méltán a szépek közé sorozhatni a világon, s a legszebbek közé Magyarországon. Szentbenedek középszerű mezőváros, egészséges, szorgalmas tót lakosokkal. Vidéke hegyes-völgyes, sok erdővel; földe minőségre nézve középszerű mint általában az íly szikla tenyészetű vidék földei, szőlőhegye terem bort eleget, mely azonban a kitűnők közé nem tartozik.
A régi vár dombon fekszik, s megbarnult falai közül méltóságosan emelkedik ki a szintén igen régi templom, két tornyával. E templomnak különösen szép a fő bejárása, belsejében pedig érdekes kőfaragványok vannak. A templomban tartják a híres levéltárt, alatta pedig nagyszerű sírbolt terjed, hol többi közt a hős Koháry-nemzetség több tagja nyugszik.
A mezővárost és hozzá tartozó uradalmat 1565-től fogva az esztergomi káptalan bírja, ennek tisztei lakják az egykori zárda nagy részét, míg egy része parochialis lakul használtatik.
1866.
Szentantal, a Selmec patak mellett fekvő tót kisközség, 213 házzal és 1631 róm. kat. lakossal, vasúti állomása Selmecbányán, postája és távírója helyben van. Körjegyzőségi székhely. A Hont nemzetség ősi birtoka volt, 1266-ban eszközölt határjárásáról emlékeznek meg a följegyzések. 1342-ben Zenthantal alakban a litvai vár tartozéka.
E községben találjuk a vármegye legszebb és legnagyobb kastélyát, mely az 1750. évben, gróf Koháry András szeniorságának idejében épült, de már a XV. században állott ugyanezen a helyen kisebb castellum, amely a csábrág-szitnyai uradalomhoz tartozván a XVI. század közepén báró Lepoglavai Krusich János, a török fogságot is kiállott korponai várkapitány tulajdona volt, ki azt feleségével, Csábrági Pálffy Péter leányával, Katalinnal kapta. – Krusich gyermektelenül halt meg, az özvegye pedig 1582-ben Illésházy Istvánhoz, a későbbi nádorhoz ment feleségül. Ebből a házasságból sem származott gyermek és így a nagy kiterjedésű csábrág-szitnyai uradalom Szentantallal együtt visszaszállott a koronára, de csak rövid időre, mert 1622-ben a királyi házhoz feltétlen hűségű Koháry Péter kapta adományként. Ez időtől kezdve Szentantal a Koháryakat uralta két évszázadon át, a család fiágának kihaltával a Koburgoké lett Szentantal. Eredetileg Die Au és későbben a XVII. században Sanct Anton néven már a XIV. század végéből származó levéltári feljegyzésekben és illetve transsumptumokban szerepel. Die Au neve is bizonyítja, hogy német települők alapították, kiknek ivadékai századok múltán eltótosodtak.
A szabályos négyszögben épült kastélynak annyi a kapuja, amennyi az évszakok száma, tehát négy, annyi a szobája, amennyi hét van egy esztendőben, tehát 52, annyi a kéménye, amennyi hónap van egy évben, tehát 12 és annyi az ablaka, amennyi nap van egy esztendőben, tehát 365. A tágas udvar közepén nagy szökőkút lövelli a magasba kristályvizét. A kápolna külső falán lévő óra mellett ez a chronosticon olvasható:
SUnt Et erUnt horae passU qressUque CUrentes TaMen Una VenIet qUae tIbI DiCet Abl.
A kastélyhoz fel a faluból százados hársfákkal szegélyezett széles út vezet, melynek alján, a lassan folydogáló Selmec patak mellett Szent János kápolnája áll ezzel a fölírással:
Tolle Koháryanum vota coelo Joannes.
A kastély széles folyosóinak falait szebbnél-szebb metszetek és vadásztrófeák díszítik. Utóbbiak mind herceg Koburg Fülöp vadászzsákmányából származnak. A szentantali várkastély nagyobb részének pompás berendezése még a Koháryak idejéből való. Hosszú sora a régi, becses festményeknek, túlnyomólag arcképek ékesíti a termek falait. E festmények között találjuk savojai Jenő herceg arcképét, továbbá a két hős Koháry István, Simonyi ezredes, Mária Terézia és a gyermekei, a török fogságba esett két Koháry arcképeit, ugyancsak itt látjuk a szép szentantali cigányleány képét, kit egy Koháry fogva tartott a kastélyában, de a szép leánynak sikerült mégis az aranykalitból megszöknie, hogy cigány családjával messzire vándoroljon és hírét soha se hallják többé. A Koháryak alatt szolgált összes katonatisztek arcképeit megőrizték e termek.
E festményeken kívül az antik műkincsek gazdag gyűjteményében is gyönyörködhetik a szem. Nagybecsű kincse az egyik teremnek az a mozaikasztal és az ahhoz tartozó girandolák, melyeket a milleniumi kiállítás történelmi csarnoka számára, a kiállítás tartamára engedett át a hercegi család. Van a kastélyban egy régi zongora (spinet), olyan, mint a Thökölyé a Nemzeti Múzeumban. Egyik szobában látható az egyik Koháry kedvelt szakácsnéjának és a macskájának életnagyságban, kartonból készült alakja. Az évszázados velencei acéltükrök, szebbnél-szebb régi bútorok, gyönyörű hímzések, például a kápolna oltárainak párnái, melyeket Koháry kisasszonyok hímeztek önkezükkel, mind nagybecsű és érdekes műtárgyak. Szentantalon őrzik a Koháryak levéltárát és könyvtárát is. A várkastély mellett nagy angolpark terül el, tavakkal, vízeséssel, remetelakkal, gloriettel, mely utóbbiból felséges kilátás nyílik, különösen Hont vármegye déli tájára.
A község régi templomát II. Rudolf idejében, 1592-ben Illésházy István családja építtette, de 1789-ben le kellett azt bontani és akkor épült a jelenlegi, nagyobb és díszesebb templom. A falu plébániájának levelesládájában az 1697. évi canonica visitatio iratait őrzik. A XVII. században, 1624-től 1647-ig, számos alkalommal itt tartotta a vármegye közgyűléseit.
Csaba (Rákos-), Pest-Pilis vármegyében, magyar falu, a Rákos vize mellett: Pesthez 1 1/2 mfd. 480 kath., 66 evang., 550 ref., 10 zsidó lak. – Kath., ref., evang. szentegyház; synagóga. Határának egy része homokos, de általában jó gabonatermő, bora elég kapós, rétjei termékenyek, s legelője egészséges lévén, sok juhot táplál. Vizimalmok. F. u. b. Laffert Antal.
Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára, 1851.