Aknaszlatina, a Kunigunda-bánya beomlása

Aknaszlatina, Máramaros vármegye, a Kunigunda-bánya beomlása, 1908.

 

Beomlott sóbánya. Nagy szerencsétlenség Aknaszlatinán.

Nagy szerencsétlenség érte ma az aknaszlatinai állami sóbányákat, a Kunigunda-bánya fölött reggel beomlott a föld százötven méternyi hosszúságban. A beomlás az Albert-bánya területét is érintette. A hatalmas földtömeg áttörte a bánya boltozatát s magával rántotta a százhatvan méternyi mélységben levő bányafenékre.

Nagy kár érte e szerencsétlenséggel a kincstárt, mert most már lehetetlen megmenteni a két év óta használhatatlan Kunigunda-bányát. Két esztendővel ezelőtt elöntötte a víz ezt a világhírű bányát s azóta szakadatlanul folyt a víz szivattyúzása s a mérnökök azt hitték, hogy megmenthetik a bányát és tárnát fúrathatnak alatta. Ezt a tervet most végleg meghiúsította a földbeomlás. A nagy szerencsétlenség következtében áthidalhatatlan üregek támadtak a bánya fölött s a földomlás elsüllyesztette az országút jókora részét, magával rántotta a távíróoszlopokat és a bánya tornyát s eltemetett négy nagyértékű szivattyúgépet is. A kincstár sóforgalmát nem érinti a szerencsétlenség, mert a tartaléktárnák sótermése igen bő. A szerencsétlenségnek emberáldozata is van. Egy ismeretlen rutén asszony két gyermekkel együtt a mélységbe zuhant. Bányászok nem pusztultak el. Az esetre vonatkozóan a következőket jelentik Aknaszlatináról:

 

Elsüllyedt a föld.

Ma reggel negyed kilenc órakor földrengéshez hasonló rázkódással beomlott a föld a Kunigunda- és az Albert-bányák fölött. Százötven méter hosszúságban történt a beomlás, nagy morajjal a mélységbe zuhant a roppant nagy földtömeg, s amikor elérte az ötvenkét méter mélységben levő boltozatot, áttört rajta és magával nyomta a százhetvenhat méter mélyen fekvő bányafenékre. A besüppedt terület szélessége tizenkét méter és harminc méter között váltakozik.

A nagy beomlás egy kilométer távolságra megrázta a földet s a házakat, ledöntötte a bánya tornyát és eltemetett négy szivattyúzó gépet, amelynek darabja tizenhatezer koronába került, egy húszezer korona értékű szertári épületet és a környéken felhalmozott rengeteg tűzifát is magával ragadta a mélységbe a földomlás, mely megrendítette az egész vidéket. A bányahivatalokból kisiettek az emberek, láttak az irtózatos elsüppedést, de nem mertek közeledni hozzá. Minden pillanatban újabb katasztrófa támadhat, nagy távolságig megingott a föld és újabb süppedések várhatók.

A bányakapitányság még ma délelőtt jelentette a szerencsétlenséget a Pénzügyminisztériumnak, s amíg a miniszter küldöttje meg nem érkezik, addig nem tesznek semmi intézkedést, csupán a szükséges és lehetséges mentőmunkálatot fogják elvégezni, más utat jelölnek ki Alsóapsa felé és a távíró- és telefonvezetéket hozzák rendbe. Ez is eltart majd napokig, mert a nyílást áthidalni lehetetlen, s csak úgy segíthetnek a bajon, ha nagy kerülővel más irányban állítják föl a póznákat. Egyelőre a ma délutáni munkásszemle izgatja az embereket, mert mindenki szeretné tudni, hogy a munkások közül nem veszett-e ott senki.

A mentés.

A Kunigunda-bányát két esztendővel ezelőtt elöntötte a víz, amely most százhét méter magasan áll. A gőzszivattyúk szakadatlanul dolgoztak azóta, mert a bánya vezetőségének az volt a terve, hogy a tárna alatt új, boltozatos rendszerű tárnát építtet, hogy folyathassa a kiaknázást. A mentőkísérlet azonban meddő maradt. Akármennyi vizet szivattyúztak ki, nem csökkent a mélysége. Attól fogva, hogy a víz elöntötte a tárnát, kisebb-nagyobb süppedés többször is történt, s a bánya vezetői és munkásai állandó rettegésben éltek, hogy még nagy szerencsétlenség is történik. A bánya környékén a tél eleje óta sok hó rakódott le, amely egészen eláztatta a föld alsóbb rétegeit is, a bánya boltozatáig. Ez is siettette a szerencsétlenséget.

Nyomban hozzáfogtak a mentéshez, de a veszedelmes helyet még megközelíteni sem lehetett mindjárt. Azzal tisztában voltak, hogy a Kunigunda-tárnában nem volt senki, hiszen a tárna két esztendő óta nincsen üzemben, de attól tartottak, hogy a népes forgalmi úton, amely Alsóapsára visz, talán jártak emberek, mert akkor ezek elsüllyedtek. Eddig csak egy asszony és két gyermek szerencsétlenségét sejtik, akik a veszedelem idején arra jártak, de a mentéshez teljesen lehetetlen még hozzáfogni, mert a roppant nagy mélységbe, amelyben százhét méter magas a víz, nem lehet leereszkedni. Alsóapsa felé ezen az utón megszakadt a közlekedés; nemcsak a kocsiközlekedés, hanem a távíró és a telefon is, mert a vezeték oszlopai elsüllyedtek s a drótok elszakadtak és összekuszálódtak.

Még jó, hogy a szerencsétlenség szombaton történt, amikor sokkal kisebb a forgalom ezen az úton, mint más napokon, különben sok emberélet pusztult volna el. A környék fuvarosai ugyanis jobbára zsidók, akik szombaton nem dolgoznak. Hogy utasok, az említett asszonyon és gyermekeken kívül ott vesztek-e, egyelőre nem lehet tudni, de lehetségesnek tartják, hogy az Albert-tárnában munkások bentrekedtek. A gépész, aki az utolsó pillanatban menekült el, nem tudja, hogy mi történt odalent Az igazgató délutánra összehívatta az összes munkásokat, a szemlén kiderül majd, hogy történt-e munkáséletben kár.

Domokos László főbányatanácsos vezetésével bizottság ment délelőtt Mármarosszigetről a szerencsétlenség színhelyére. Ott van már Tapolczay főszolgabíró is, aki az utat elzáratta és csendőröket rendelt ki a rend fönntartására. A bányákban nemcsak az ijedelem nagy, hanem az aggodalom is. Délelőtt újabb omlás is történt, bár csak kisebb mértékű, de a vizsgálat megállapította, hogy a föld még körülbelül nyolcszáz méter hosszúságban aggasztóan megrepedt, s ha előbb nem, a tavaszi hóolvadáskor bizonyára beomlik. A tervezett új tárna építésének lehetetlen voltát tisztán látják már, mert nyilvánvaló, hogy az üzemnek minden időkre vége ezen a helyen. A bánya geológusa azt hiszi, hogy a megnyílt helyen tengerszem fog kialakulni, amelynek tükre körülbelül harminchét méter mélységben lesz a föld fölszínétő. A Kincstárt kiszámíthatatlan kár éri a Kunigunda-bánya megszűnése miatt.

A kincstár mulasztása.

Domokos László, az aknaszlatinai bányák főnöke ezt mondotta egy hírlapírónak: -Mindent megtettem, hogy a várható katasztrófát megakadályozzam. Szakemberek egész bizonyosra vették, hogy a bányaomlásnak be kell következnie. Nemcsak a sóbányák, de a háromezer főből álló bányatelep lakói is nagy veszedelemben forognak. Előterjesztést tettem a minisztériumnak, hogy a Kunigunda felületén lakó bányászcsaládokat lakoltassák ki a kincstári házakból, mert nem lehet tudni, mikor jön el a pusztulás. A minisztérium nem hagyta jóvá előterjesztésemet és a bányászok mindmáig a tátongó örvény felett laktak. A felelősség nem terheli a bányavezetőséget. Engem legkevésbé, mert én igazán mindent megtettem, ami tőlem telhető volt.

Egy asszony és két gyermek pusztulása.

A szerencsétlenségre vonatkozóan ezt jelentik Máramarosszigetről a Magyar Távirati Irodának:

Aknaszlatinán a Kunigunda- és Albert-sóbánya között a földterület 110 méter hosszúságban, helyenként 30 méter szélességben beszakadt a Kunigunda-bánya felett. A mélységben eltűnt felső földterület a Kunigunda-sóbánya mélységével együtt meghaladja a 200 métert. A süppedés pillanatában az erős légnyomás folytán a környéken földrengést észleltek. A Kunigunda-bányaépület tornya leszakadt Az Apsa felé vehető országutat a süppedés kettévágta. Mintegy 800 méternyire a süppedés helyétől, ahol már házak is vannak, a földterület veszélyeztetve van és a lesüppedés minden pillanatban várható. A lakókat a házakból kilakoltatták. A Kunigunda-bányát már két éve nem művelték, mert a bányát a víz elöntötte. Bányászok nem pusztultak el, csak egy ismeretlen rutén asszony és két gyermek, akik épp a süppedés idejében mentek át a Kunigunda-bánya előtti országúton, a mélységba zuhantak. A mélység a bánya fenekén 222 méter. Domokos főbányatanácsos a pénzügyminiszternek jelentést küldött.

Újabb földomlás.

Éjjel jelentik Máramarosszigetről, hogy délután 3 órakor egy újabb 10 méteres földterület szakadt be a bányába. A földsüppedés következtében a Miklós- és Albert-bányákat is keresztültörte a víz, úgy, hogy most mind a három bánya odavan. A Kunigunda-bányába még négy évvel ezelőtt betört a víz s azóta ezt nem művelték. A kincstár kára több százezer korona.

Pesti Napló, 1908. február 23.

Arcanum Digitális Tudománytár

 

Ma így néz ki:

Beregszász, Kálvin tér

Beregszász, Kálvin tér, múlt század eleje

 

Bereg vármegyéből Júl. 19-én: Nemrég a kövér időről, s a bőv szürethez, sok gyümölcshöz és gazdag aratáshoz igen fundamentomos reménységéről írtam földünknek, de azóta két szombaton ment rajtunk egymás után által oly szörnyű jégeső, amilyenre a legöregebbek sem emlékeznek és amely, valamint a szomszéd vármegyékben, amint szomorúan halljuk, úgy a mi egész vármegyénkben is, mind a hegyeken a szüretnek, mind a mezőkön az aratásnak s egyéb tavaszi vetéseknek és kerti veteményeknek egészen nyakát szakasztotta, s a fákról a sok gyümölcsöt zöldiben levágta, valahol csak keresztülment. Főképpen az első zápor, melynek a jegei is nagyobbak, szegeletesek és igen élesek voltak, oly iszonyú szélvésszel járt, hogy szomszédságunkban hol a templom fedelét elhordta, hol egész zsindelyes csűrnek a fedelét, hol egyebeket, nevezetesen Beregszászban a nagy fákat tövestől kitörte, nem egy-két új zsindelyes épületet a földre terített s embert is ölt oda, kit megsebesített, és a felleg-módra felvett pornak sűrűségével még a levegőeget is nagyon megsetétítette.

E két egész vármegyénket rontott kőesőn kívül még egy harmadik nagy zápor, vagy inkább felhőszakadás is ment Beregszászon s a környékén által, melynek egy szikra idő alatt felette nagyra nőtt árjai az utcákon patak módra folytak, a hegyen egész szőlőket tövestül kimostak s elseprettek, más szőlőket ellenben úgy bétemettek, hogy néhol hasig is esett belé a szegény gazda. Ezenkívül tíz-húsz mázsás köveket is hajtottak lefelé a tetőkről, melyek más kövekkel együtt hasonlóképpen temérdek rontást tettek a szőlőkben. A hegy alatt fekvő egy kis faluban pedig oly irtóztató árvíz lett ugyanekkor, mely az utcáról a házakba nem az ajtón, vagy inkább nemcsak az ajtón, hanem az ablakokon is széltibe folyt béfelé. – O Tempora!

1796.