A máriatölgyi romok a budai Sváb-hegy mögött. Keleti Gusztáv rajza, metszette Rusz Károly, 1868.
Fővárosunk közvetlen közelében, a Sváb-hegy és János-hegy által képezett mély völgykatlannak Budakeszi felé kinyíló torkában fekszik a Máriatölgy (Maria-Eichel) nevet viselő gyönyörű pont. Hogy könnyebben odatalálhassunk, a Sváb-hegy északnyugati gerincén végighaladva megritkított agg tölgyek árnyékában, az odavezető vonalon a fák derekát fehér mésszel jegyezve találjuk, s az így kijelölt vonalon egyenesen ama gyönyörű mély völgybe jutunk, melynek ölén egykor templom és zárda díszlett, most pedig csak romjaik omladoznak.
E terület az óbudai uradalommal együtt hajdan a gróf Zichyek birtoka volt. I. Leopold király 1659-ben gróf Zichy Istvánnak és fiági utódainak örökösen, leányági utódainak pedig visszaválthatólag adományozván a komáromvári jószágokat, ezek közé számíttatott Óbuda, Budakeszi stb. is. Zichy István után annak egyik unokája, a költői kedélyű Péter birtokába került Óbuda és környéke. Gróf Zichy Péter és második neje, gr. Bercsényi Zsuzsánna, a híres kuruc vezér leánya alapították Óbuda fölött a kismáriacelli búcsúhelyet, hová Zichy Péter halála után özvegye, Bercsényi Zsuzsánna, fiával, gróf Zichy Miklóssal zárdát és kápolnát építtetvén, azt 1738-ban a trinitárius szerzetnek adományozták. Özvegy Bercsényi Zsuzsánna grófnőnek 1745-ben történt halála után fia, gróf Zichy Miklós, az uradalom birtokosa, nejével, gróf Berényi Erzsébettel folytatták az ájtatos építkezéseket, annál is inkább, mivel gyermekeik nem voltak, Zichy Miklós 1758-ban mag nélkül halt meg, özvegye 1766-ban építteté föl a máriatölgyi egyházat és kolostort, mely szintén a trinitárius szerzet gondjaira bízatott és mintegy fiókegyházát képezte a kismáriacelli zárdának. Ezen évben azonban özvegy gróf Berényi Erzsébet a királyi kincstárral egyességre lépvén az óbudai koronai uradalmat kárpótlás mellett átadta az államnak.
A máriatölgyi zárda és templom sem állhatott sokáig, 1782-ben a trinitárius szerzet is eltöröltetvén a máriatölgyi zárda is pusztán maradt és részben lebontatott. A templom bontásakor a torony felső kupolájában egy bádogtekercsbe rejtett kettős fakeresztben egy régi pergamenirat találtatott, mely az egyház építésének korát és a szerzet akkori tagjainak névsorát tartalmazta. A harangállvány, kőoltár Nagymarosra szállíttatott. A kegyelemkép (Madonna) a budakeszi templomé lett.
Eképpen elhagyatva templom és zárda, lassankint az idő őrlő fogai alatt rommá lőn, de szenthelyi jellegét megtartotta, s máig búcsújáró helyül szolgál az ájtatos híveknek.
A romtemplom egy kiigazított kis sekrestyéje, melynek ormán keresztecske díszlik, most a búcsújárók kápolnája.
Képünk szempontjától el van rejtve a kisded vadászlak, mely a templom romjai mellett szerénykedik, hol az elfáradt utas pihenést lelhet s tavasszal, kivált a budai szalonkavadászok kedvelt tanyája.
Minél gyakrabban kell azon méltán komoly aggodalmakat keltő adatokat hallanunk, amelyek jó ivóvíz és üde levegő hiányában szenvedő fővárosunk egészségi viszonyait oly kedvezőtlen színben tüntetik föl, annál őszintébben örvendhetünk minden oly körülménynek, amely elősegíti azt, hogy a lakosságnak minél több alkalma legyen legalább időnként pár órára elhagyni a város pokoli hőséget sugárzó faltömegét és szórakozást keresni ott, ahol üde lég, szép kilátás, dús növényzet s a szabad természet minden bájai táplálják az életkedvet és egészséget.
Mire e sorok megjelennek, már át lesz adva a közönség élvezetének a Sváb-hegyi fogaskerekű vaspálya, amely, míg egyrészt a legkellemesebb szórakozási helyet, a budai hegyek egyik legszebb pontját teszi igen könnyen és kényelmesen hozzáférhetővé, addig másrészt oly ritka technikai művel szaporítja fővárosunk nevezetességeit, amellyel alig egy-két európai város dicsekedhetik.
Pár év előtt, midőn azon rohamos áramlatot, mely honunkban a vasútépítkezés terén lázas, de – fájdalom – félszeg tevékenységet fejtett ki, semmi sem tartóztatta vissza, sokat hallottunk egy nagyobb szabású tervről, mely szerint egy Buda északi részéről kiinduló és az egész budai hegységet megkerülve a Kelenföldön délről ismét a fővárosba kerülő helyi vasút nemcsak a nyári mulatásra alkalmas helyek összekötését, hanem a főváros könnyebb élelmezését is lett volna eszközlendő. Azonban a közbejött ezerféle csapás megérlelődni sem hagyta ezt a merész tervet. Örülhetünk rajta, hogy e terv bukásával nem ejtetett el egyszersmind teljesen az életre való eszme is, s a megnyitott Sváb-hegyi pálya legalább részben teljesíti azt, amit ama boldogabb időkre hagyott terv szerint elérni óhajtottak.
Cathry, svájci születésű mérnök volt az, kinek fejében 1872. év őszén a Sváb-hegyi vasút eszméje megfogamzott és aki a szükséges méréseket megtevén, azon vonalat kikereste, amely műszaki tekintetben úgy mint a közönség kényelmére a legcélszerűbbnek mutatkozott, s amelyet ma tényleg kiépítve látunk.
Cathry, miután a hazai bankoknál hiába kopogtatott, a Baselben székelő nemzetközi társulatot nyerte meg a vállalat részére, mely a fogas vaspályák terjesztésére alakult, s mellyel a legjobb svájci és délnémet pénzerők állnak összeköttetésben.
1873. április 7-én megköttetett a szerződés Buda városával, mely szerint 40 évre az építendő pályára nézve a tulajdonosi jogok és kötelességek Cathry és érdekfeleinek biztosíttattak, 40 év múlva a pálya a város tulajdonába megy át.
E szerződés értelmében 1873. július 3-án a Közlekedési Minisztérium is kiadta a vállalatnak az engedélyokmányt. Még e hónapban megkezdték a földmunkálatokat is azon földterületeken, amelyeket a tulajdonosoktól békés úton megvásárolni sikerült. A szőlők és az érintett erdőre nézve íly egyezség nem jöhetvén létre, itt a törvényes kisajátítást kelle foganatosítani. Ennek folytán csak ez év tavaszán lehetett teljes eréllyel folyamatba tenni a munkát, mely aztán oly gyorsan haladt, hogy április közepén az összes alépítmény vagyis a földmunka készen állt és a síneket kezdték lerakni.
Ma már az egész pálya teljesen készen áll és vígan robognak rajta a próbavonatok.
Különösen érdekes tanulmányul szolgálhat ezen pálya azoknak, akik a műszaki dolgok iránt érdeklődnek. Már első pillanatra föltűnik, hogy e vasút, amely 3 kilométer (4/10 mfd) hosszant 277 meter (830 láb) magasságba hatol föl merész emelkedéssel, nem lehet a közönséges. Íly meredek úton mint ez, amely 100 ölre több mint 10 öl emelkedést mutat, tehát sokkal nagyobbat, mint aminő jó szekérúton megengedhető, a közönséges mozdony rendes síneken önmagát sem volna képes fölvonszolni, mert beállana az, ami a károlyváros-fiumei vasúton már 100 ölenként 2,5 öl emelkedés mellett is igen gyakran megtörténik, hogy ti. a gőz gyorsan forgatja ugyan a mozdony kerekét, de az mégsem halad helyéből, mert a sima kerék a sima sínen nem képes oly súrlódást kifejteni, hogy előre, fölfelé kapaszkodhatnék. Nem a mozdony vonóereje kevés ez esetben, hanem az a baj, hogy nincsenek körmei, hogy megfogja a sínt, melyen tovább kellene csúsznia.
Lássuk el szépen egybeillő fogakkal a sínt is, a kereket is, és a gőzerő akadálytalanul fogja fölvinni az embert „per ardua ad astra”. Ezen elvnek megfelelőleg van a Sváb-hegyi vasút fölépítménye készítve a Riggenbach és Zschocke mérnökök szabadalmát képező ama rendszer szerint, melyben legelőbb Svájcban a Rigi-pálya épült.
A fölépítményre itt is kavicságyat öntenek, melyekbe a síntalpfák úgy vannak elhelyezve, hogy alattuk hosszgerenda fut végig és végeiken felül is két segélygerenda fekszik, melyekhez erős csavarokkal vannak úgy megerősítve, hogy az egész talpfasor egy egészet képez és a nagy lejtőn egy sem csúszhatik le.
A talpfákra egy közönséges sínpár van szegezve, mely a kocsik súlyát hordja és a kerekeket vezeti, a kapaszkodásra azonban középen a két rendes sín közt egy harmadik 18 centiméter (7 hüvelyk) széles létra van lefektetve, melybe a rövid erős létrafogak mind külön vannak megerősítve. És épp ez teszi a fölépítményt az íly vasútnál igen drágává, mert a vasanyag rajta kétszer annyi és amellett a fogassínt nem is lehet egyszerre hengerelni, hanem minden fogat külön kell belekovácsolni.
A mozdony szintén lényegesen eltér a rendes mozdonyok szerkezetétől. Itt a mozdony és a víztartó szerkocsi (taender) egybe van foglalva és a kazán úgy van megerősítve, hogy midőn a mozdony az erős lejtőn ferdén áll is, a kazán vízszintes állását mégis megtartja s nincs akadályára a gőz szabályos fejlesztésének.
A dugattyú rúdja két kisebb fogaskereket hajt, melyek aztán négyszeres erőáttétellel átviszik a mozgást ama nagy fogaskerékre, mely középen a fogaslétrán felkapaszkodik. A kocsik első tengelyén szintén van középen egy fogaskerék, a hátulsón azonban csak futó kerekek alkalmazvák. A menet, dacára a fogaknak, teljesen nyugodt, semmi rázkódással nem jár.
A mozdony fölfelé maga előtt tolja, lejövet maga után bocsátja a vonatot, és így, ha a kapcsoló láncok ki is ugranának a lejtős pályán, semmi baj nem történhetik. Két íly mozdonya van a társulatnak, melyek Winterthurban, Svájcban készültek.
A föl- és lejáró vonatok a pálya feleútjában fognak kitérni egymásnak, ahol két vágány van lefektetve és egy erős vasgerendákból nagy szakértelemmel készített síneken eltolható tolóváltó van fölállítva, melyet két ember beállíthat úgy, hogy a vonat tetszés szerint egyik vagy másik vágányra menjen. Hasonló tolópadon lehet a mozdonyokat és kocsikat a sínekből a pályára kihozni.
A csinos kiállítású személykocsik, melyek Bécs mellett Hernalsban készültek, bár hosszabbak a rendes vagonoknál, oly könnyű szerkezetűek, hogy súlyuk csak 99 vámmázsa és oly erős dörzsfékekkel vannak ellátva, hogy sebes menet közben külön is megállíthatók. Különben nyári kéjkirándulásra szánvák, nyitott oldalakkal, szellős, rácsozott fapadokkal, melyeken 6 személynek van helye egy sorban és 54-nek az egész kocsiban. Egy vonat, mely 20 perc alatt ér föl, 3 kocsiban 162 személyt szállíthat, és így egy óra alatt 700 embert is fölvihet.
A pálya, miután nemcsak a fölépítmény volt drága, hanem a legjobb helyt fekvő szőlők kisajátítása is sokba került, igen nagy tőkét igényelt, úgy, hogy ámbár egy fél mérföld hosszúságú sincsen, mégis több mint 800000 Frt van belefektetve. Ezen tőkének 5%-kal 40000 Frt kamat felel meg, és ha a fenntartási és üzleti kiadásokat csak 20000 Frt-ra tesszük, a vállalatnak, hogy jövedelmező legyen, évenként 60000 Frtot és naponta – mivel a tél leszámításával csak 200 menetnapot lehet fölvenni – 300 Frt-ot kellene bevennie és mindennap átlag 750 személyt le- és fölszállítani.
Remélhető, hogy a közönség nem fogja cserbenhagyni eme vállalatot, mely minden kitelhető módon gondoskodott a kényelemről és emellett – ámbár a szerződés értelmében 50 kr-nyi díjt volna jogosítva egyszeri menetért beszedni – a menetdíjt oly méltányosan szabta meg, hogy egy személy a fölmenetért 30, a lemenetért 20, le és föl 40 kr-t fizet, egy hónapra előfizetve valamennyi vonatra 8 Frt-ért válthat jegyet.
A forgalom igazgatását maga az építő Cathry mérnök úr vezeti, aki idegen származása dacára a legfigyelmesebb buzgalommal igyekszik az egész üzlet magyar szellemét biztosítani.
A társulat a Sváb-hegy legszebb részén több mint 200000 négyszögöl területet vásárolt meg, melyen nyári lakok, vendéglők, tánctermek építése, parkok rendezése által a legszebb nyári mulatóhelyet szándékszik teremteni. Egyelőre a gyönyörű helyen fekvő Eötvös-villa újjáalakítását vették foganatba, hol a közönség részére pompás vendéglőt fognak berendezni.
Az indóház a legjobb helyen van, ott, ahol a Városmajor felső végében a szép árnyékos sétányok végződnek és ahol a Lánchídfőtől a Zugligetbe menő közúti vaspálya megállapodási helye leend. A tágas pályaudvarban Walser Frigyes pesti építész tervei szerint svájci ízlésben épült csinos indóház fogadja be az érkezőt, szép faragványaival, nyitott verandával, „Per urdua ad astra” felirattal. A vonat gyorsan repül át a völgyön és átrobogva egy vashídon, amely a közutat ereszti át maga alatt, merészen kapaszkodik föl a szőlők közt a hegyre, honnan minél magasabbra emelkedünk, annál megragadóbb a kilátás ős Budavár komor bástyáira, a szőke Duna ezüstszalagjára, a főváros háztengerére, Kőbánya gyártelepeire, míg azontúl Palota, Fót erdei, a hosszú dombsorok és a Mátra csúcsai zárják be a láthatárt. Most hatalmas fordulatot tesz a vonat be egy kedves erdős völgyecskébe, a kilátás más, tán még szebb az előbbinél. A Budai-hegység, a Zugliget gyönyörű villái, a Lipótmező viruló mezői s azok közt az Országos Tébolyda komoly nagy épülete, a János-hegy erdős koronája és a távolban a magas Pilis sziklatömege tűnnek föl előttünk. Fenn a tetőn, a templomon túl ismét csinos svájci ház fogad, honnan alig kell menni 10 lépést, hogy egész új, felséges kilátást élvezzünk le a Kelenföldre, a Csepel-szigetre, a Duna két ágára s a végtelen rónaságra. Aki tud gyönyörködni a természet szépségein, annak bizonnyal ez lesz Budapestről a legkedvesebb kirándulási helye és a vidéki, midőn a fővárosba jő, vétkezik önmaga ellen, ha nem élvezi azt, amit e pályán élvezni lehet.
Nem nagyszabású, de kegyeletből fakadó, magasztos ünnepség volt ma délelőtt a Sváb-hegyen. Az első Jókai-szoborról hullt le a takaró. A költőfejedelem legkedvesebb üdülőhelyén, a főváros zajából kiemelkedő kies paradicsomban állították föl az emlékművet azok, akikhez Jókai a magyar társadalomban a legközelebb állott. Az ünnepség fényét emelték a törvényhatóságok, művészeti és irodalmi társaságok képviselői, akik egész babérerdővel hódoltak a halhatatlan író emlékének. A Jókai-család részéről megjelent a szoborleleplezésen Hegedűs Sándor volt miniszter feleségével, leányával és fiával, ifjabb Hegedűs Sándorral. Ott volt még Szterényi József államtitkár, Fülepp Kálmán főpolgármester, Márkus József volt főpolgármester, néhány író, művész és a Svábhegyen nyaralók nagy tábora, világos ruhába öltözött fiatal leányok, asszonyok. Köröskörül lobogódíszben minden ház, az út és a szobor fölött összeboruló lombsátor. Az egészet besugározza a nyári nap verőfénye, amely glóriát von a szeretettel teljes ünnepségre.
A szoborleleplezés délelőtt tizenegy órakor kezdődött. A fogaskerekű vasút svábhegyi állomása közelében fölállított szobrot körülállották az ünnepségre ment hivatalos képviselők és a közönség. A program a Budai Daloskor énekével kezdődött. Ezután Ábrányi Emil mondotta el költői hévvel szárnyaló ünnepi beszédét:
„Nincs kivétel, úgymond, a természetben. Világhírű költőn, tudóson, államférfiún éppen úgy beteljesedik a múlandóság törvénye, mint az embermilliók névtelen sokaságán. Nekik is a temetőben ágyazunk. És a szent érzésektől hevülő arc, a halhatatlanság számára dolgozó kéz, a teremtő szellem lázas műhelye, az agy, a lélek fényes ablaka, a szem – alaktalan portömeggé omlik a sírban, mindnyájunk közös fekvőhelyén. De a nagy emberek halála után csoda történik. Anyaguk anyagot cserél és visszatér hozzánk. A porladásnak szánt tetem, a múlandóságra ítélt arc kinő a földből. Nem is egy ponton. Tíz helyen, húsz helyen, száz helyen… Paloták, ligetek, közterekkel ékes városok egész csoportjában, végig egy ország messze területén. Ugyanazok mind, akik voltak, de többé nem múlnak el. Nem múlnak el többé, mert minden vonásuk márvány, évszázadokkal dacoló érc! Kinek a munkája ez a csodálatos anyagcsere? Ki az, aki föltámasztja ezeket a porladó arcokat? Ki pörli vissza ép testüket a testromboló haláltól? Ki hozza vissza őket mindenestül az élők közé? Ki akarja erősen és állhatatosan, hogy alakjuk, arcuk éppúgy halhatatlan legyen, mint a szellemük? A nemzetek kegyelete. A nagyjaiban önmagát megbecsülni tudó nemzetek kegyelete. Milliók áldozata annak az egynek, aki millióknak élt, milliókat gazdagított, milliókat tett boldoggá Ez a sors várakozik Jókai Mórra is! Meghalt és a föld alá ment, hogy dicsőséges ábrázata szoborerdő gyanánt sarjadjon ki a földből, magyar hazája imádott földjéből! Első szobráról most hull alá a lepel! Első szobra itt emelkedik, azoknak a jóvoltából, akik a szépet éppen úgy becsülik a természetben. mint az irodalomban, akik Eötvös József báró és Széchenyi István gróf szobra mellé odateszik most harmadiknak Jókai mellszobrát, hogy a magyar géniusz háromsága együtt legyen a hegytetőn. Méltóbb helyre sem állíthatták, mert éltető eleme a magasság volt. Lelke magasan szárnyalt, mint a puszták fölött lebegő sas; vakmerő képzelete úgy égett, úgy tündökölt mint a delelő nap a magyar Alföld végtelen égboltozatán. Mit mondjak a mai ünnepen annak a jellemzésére, akinek a munkássága egy univerzum? Ki mérheti föl az alkotásnak ezt a határtalan birodalmát? Benne van az egész antik világ, benne van az egész középkor és benne van egészen a mi századunk. Benne van a március tizenötödiki mámor, a mennydörgő szabadságharc, a névtelen félistenek egész dicsősége és a letiport nemzet egész kálváriája. Benne van az a szörnyű nyomorúság, amikor a magyar nemzetnek csak egy gazdagsága volt, a Jókai költészete! Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy fekete éjszakánkban Jókai humora volt a mi fényes csillagunk, hogy ádáz szegénységünkben Jókai táplált minket hittel, reménnyel, gyönyörű magyar prózával… Jókai, a Magyar nábob írója, maga is milliárdos nábob a világ leggazdagabb szellemei közt. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Jókai irodalmi működése az a szent terület, ahol lépten-nyomon a legtisztább költészet forrása buzog. Ide meneküljünk, itt üdítsük föl magunkat, ha már túlságosan kifárasztott bennünket a kopár valóság, ha már túlságosan megundorodtunk attól a tömérdek piszoktól, amit a szennycsatornák fotográfusai, a rothadó életet híven tükröző veristák olyan aljas bravúrral hurcolnak elénk! Ne feledkezzünk meg Jókai legnagyobb érdeméről, ne feledkezzünk meg arról, hogy Jókai a kételkedés, a cinizmus, a kiábrándulás mai korában fenntartja bennünk az élet iránt való nagy és nemes illúziókat. Valahányszor férfiakat vezet elénk, akik nem ismerik a gyáva lemondást, akik bátran szembeszállanak ezer akadállyal, akik válságos pillanatokban a fizikai erő rendkívüli nagyságát a lelkierő rendkívüli szépségeivel kötik össze, akik hősökké és vértanúkká válnak hit, tudás, hazaszeretet szolgálatában: mindannyiszor kioktat minket az igazán férfias erények tiszteletére, mindannyiszor megtanít arra, hogy hasonló helyzetekben legalább igyekezzünk megközelíteni a férfiasságnak ezt a magas talapzatra helyezett ideálját. Én a magam részéről áldom azt az írót, aki az átlagos mértéken azért emelkedik túl, hogy az alacsonyságra hajló embert saját magával szemben magasabb mérték alkalmazására ösztönözze. Áldom azt az írót, aki a reális hűség rovására azért rajzol tökéletes embert, hogy kedvet, becsvágyat ébresszen bennünk annak az elsajátítására, ami ebből a tökéletességből emberileg értékesíthető. Micsoda kincs az ifjúságra nézve az a sok nemes illúzió, amit Jókai alkotásaiban fölhalmozva talál! A fiatalok tovább maradnak fiatalok, ha Jókai elbeszéléseit olvassák. Ebben a bűvös gyűrűben nem vesz erőt rajtuk a koraérettség, a korai kiábrándulás. De az öregek is nyernek Jókain, talán még többet, mint az ifjúság. Mert az öregek megfiatalodnak, ha nehéz gond, küzdés, csalódás közepette érintkeznek a Jókai lelkéből kisugárzó örökifjúsággal. Nézzünk hát mindnyájan nagy szeretettel Jókai megdicsőült fejére. Mind, akik itt vagyunk, nézzünk hálával, gyermeki kegyelettel a mi jóságos, a mi nagy mesemondó apánkra és tegyünk ilyen vallomást ránk tekintő ércábrázata előtt: Sohasem tudnók kellőképp meghálálni azt a töméntelen gyönyörűséget, amit te szereztél nekünk a magad írásaival, a te romantikád bűbájos színeivel, a te nagylelkű hőseiddel, akiket utánozni való példákul állítottunk magunk elé, mert ideállá testesült bennük mindaz, ami a magyar fajban nemes, lovagias, tiszteletreméltó, a te csodálatosan édes humoroddal és elragadó nemzeti érzéseiddel… Azzal a káprázatos pompával, amivel a múltakat idézted és a mesemondásnak azzal a zsenijével, amihez fogható nincs a világon! Hogy mennyi szenny, mennyi sás van a földön, azt eléggé megtanultuk másoktól. Te megtanítottál bennünket arra, hogy az életben mennyi a szépség! Ezért leszünk hálásak irántad végső leheletünkig, Jókai Mór!”
Lelkes éljenzés és taps kísérte a szónoklatot. Közben lehullt a lepel az emlékműről, mely Jankovics Gyula szobrász alkotása.
Váradi Antal ünnepi ódája után Glück Frigyes, a szoborállító Hegyvidéki Turista Egyesület elnöke átadta az emlékművet Rózsavölgyi Gyula alpolgármesternek, ki a székesfőváros nevében köszönetét mondott.
Ezután a koszorúk elhelyezése következett. A képviselőhöz koszorúját Hoitsy Pál országgyűlési képviselő, a fővárosét Rózsavölgyi alpolgármester, Pest vármegyéét Szabó Béla főjegyző, az Akadémiáét szép beszéd kíséretében Ferenczy Zoltán, a Kisfaludy Társaságét Ábrányi Emil, a Petőfi Társaságét Lampérth Géza és Prém József, a Nemzeti Színházét, a svábhegyi hölgyekét, a svábhegyi ifjúságét, a Turista Egyesületét egy-egy képviselő tette le néhány szó kíséretében a szobor talapzatára. Az ünnepség befejezéséül a Budai Daloskör a Szózatot énekelte Sztojanovics Jenő karnagy vezetésével.
A leleplezés után az ünneplő társaság az Isten-hegyen levő Erzsébet-emlékhez vonult. Itt villásreggeli volt a szabad ég alatt. Az Operaház négy kürtöse magyar dalokat játszott, közben Glück Frigyest és Rózsavölgyi Gyulát éljenezte a közönség.
Délután öt órakor díszes lakoma volt a Sváb-hegyi vendéglőben. A lakomán nyolcvan vendég volt. Az első áldomást Szterényi József államtitkár mondotta a királyra. Majd fölolvasta Kossuth Ferenc táviratát, melyben a kereskedelmi miniszter betegségére hivatkozva menti ki távolmaradását és szíves üdvözletet küld. Glück Frigyes Szterényi államtitkárt és a megjelent vendégeket éltette. Egán Ede a Jókai-szobor alkotóját, Jankovics szobrászt üdvözölte szép beszéddel, Márkus József pedig az ünnepség tervezőjét és fáradhatatlan rendezőjét, Glück Frigyest köszöntötte.
Zugliget, kilátás a mai Disznófő út környékéről északkelet felé, középen az Apáthy-szikla. Alt Rudolf rajza, 1845.
Megbocsátható vétek-e az, hogy költőink Budának gyönyörű vidékeiről hallgatnak? A költő a természetnek gyermeke, a természetből szedi mézét, az elfogyhatatlan édességűt. ’S Budának bércei között beh sok íly méz gyűjthető. Néhány pesti költőnk, az édesebbje kivált, itten lopá meg a virágok nektárait, s hogy mi, az erdők bújói, költővé nem lettünk, hogy mázsánként nem halmoztuk a mézet rakásra, az az egyszerű oka van: igen csüngünk a valón s inkább a költő álmak valósítására törekszünk mint álmodásra.
Budapest lakosai jobban ismerik ezen természet áldásait mint mi Magyarok általában ismerjük hazánkat, és az ismert szépségeket használják is. Az ünnepnapok százakat és ezereket látnak itt, vigadókat, örülőket. De az egész esztendőben pünkösdhétfő az, melyen végtelen sokaság szokott a hegyekre kitódulni. Mi a mostanit fogjuk csak érintgetni.
Pünkösd hétfő nálunk leghidegebb nap volt egész májusban, a megelőző esten szél kerekedett, fölhők tódolgtak egünkre s az eső néhányszor kezde szemezni. A hajnal fölhős maradt s a nap csak magasra jötte után pillantott ki. Mindazonáltal nem kevés embert köszönte a tetők erdein a szürkület. Hívesen lengett északnyugotról a szél, de azért száz madár daljának hordá édes vegyületét, s száz ember gyönyörködött benne. Mint a hangyák, fészküktől távol zsákmányra akadván csapást vernek magoknak s feketéllve lepik el a hosszú utat, úgy tódultak csapatokban föl budapestieink a zöldülő szőlők között a Sváb-hegyre, vagy a város majorján által a Szögligetnek, hol őket ernyőbe az erdők vették a szél ellen, hozott csutoráik (kancsóik, kulacsaik), fölhurcolt süteményeik jól biztatták.
A nép az időből, bora s ennivalójából, látványok és lármázhatásából ítéli meg ünnepei minőségét. Ami itt az időt illeti, kedvezőbb lőn mint reggel mutatá. A fölhők a nappal folytában mindinkább enyésztek, mígnem teljes kékségében állott az ég s rajta egész pompában fénylett a nap. A szellő mindég híves maradt, de hol port nem hajthat, hol a halomra mászás, völgyeknek ereszkedés, a jó bor, a víg társaság melegít és hevít, ott a híves szellőnek köszönetet is adhatni. Bor bőségben volt völgyön, halmon, réten, bokrok mellett, fák árnyában, kulacsban, üvegekben s az ezeket hatalmasan pótoló hordócskákban, melyeket némely borhős toldias karokkal emelt szájához, s hosszú csókokkal szívta, kortyolta belőlük az istenek nedvét, italát. A fogakat is elég munkásoknak láttuk s azt az édes dolgot, a szájmozgatást igen közönségesnek és divatozónak találtuk. Látnivaló is a bujálkodó természet szépségein kívül nem kevés volt, bajazzók, boscozók, kártyalotteriások, kijátszók stb. lepték el Szegligetet. Lárma, zajgás mindenféle hangzott, hamburgi dalokat gulyásdal válta, augsburgit füredi stb., míg azonban Rákoson serény mének futottak pályát s este Alexander játszá egyedüli színjátékait.
És ez úgy vala a kellemes halomra dűlő Laszlovszky-majornál, a sok szegletü, völgyekbe s halmokra dűlő szögligeti csap- és vendégházak táján, a nagy kiterjedésű Sváb-hegy rét-erdős síkoldalain, az előhegyen vagy az úgynevezett Adliczer tetején, a hegyháton, melyen a magányos bükk alól a varázsszépségű völgyhalomcsoportozatokra a legbájolóbb kinézés van, a disznófői jégforrásnál, hol magas gyertyánfák árnyában csurog elő a vidék legjobb vize, a budakeszi útra dűlő Ferencmagasán, hol épen búcsú tartaték, s a hegyháton túl tölgyes erdők völgyi sötétében létező Mária tölgyesénél a magasan fekvő s Budapestre való kilátása miatt igen kedvelt Szépjuhásznénál. Legcsendesebb vala a Remete magánya, hova jobban csak egyesek bolygtak el és az Orom- vagy Jánoshegye, melyet a bor és kosárhordozásra többnyire magasoltak, ahonnan pedig mint Zeusz Olimposzáról, tekinthetni el a Vértes erdőlepte hegysoraira s a Bakony magasra tolt fejeihez, a Kárpátok váci szakadékaira, a Hevesben kékellő Mátrára, a kunsíkokra s a Dunamosta Fejér vármegye halmos téreire.
A félhold teljes fényében mosolygott reánk, midőn a szőke Duna hídján átballagtunk, talán ő is örült a sok jókedvnek, mely magyar, német, tót, rác s több örömhangokat csalt ki a különböző ajakokon. Én örültem ezen vegyületnek s lelkemben e sokféle testvért egészen egyesültnek, honunkat pedig hatalmasnak, a nemzetet boldognak látám. Örültem azon tavasznak, mely ekkor Árpád hona fölé derűlend, mert csak a testvéri szeretet, az egyetértés, egység boldogíthatja az emberiséget, a nemzetet.
A Karthausi-lak az Eötvös-villa közelében, a Sváb-hegyen, 1875
Biz’ az csak Svábhegy maradt! Hiába kereszteltük el Széchenyi-hegynek. Hanem azért mégis kedves hely és sok szép emlék lesz hozzácsatolva. Az irodalomban is lesz nevezetessége, mert több olyan nyaralója volt, amelyben írói körök szoktak megfordulni. Jókai villája, a Fridvaldszkyé (melyben a kedves emlékű Bérczy Károlyt szokták volt nyáron felkeresni barátai) szintén nevezetesek, de nem kevésbé nevezetes a boldogult Eötvösé, kinek emlékét a költő, a philosoph és az államférfi hármas babérjával koszorúzta meg Magyarország.
A budapesti ember, mikor a fogaskerekű vaspályán fölhengereg, nagyon keveset törődik vele, hogy az a vendéglő ott az állomásfőnél miféle hely volt azelőtt. Legfeljebb azt keresi: „jó-e a ser, ízletes-e a rántott csirke és borjúszelet, megjárja-e a bor, friss-e a vaj, nem podvás-e a retek?” Ha valami szellemek lengik is körül a jó nyárspolgárt, azt hiszi, hogy az csupán a friss szellő fuvallata, melyet vasárnap délután oly jól esik (palástul vetve a kabátot) egészen szabadon élvezni a héten át munkában görnyedt testnek.
Hanem a jó vidéki ember, a vándortanuló, a lelkes magyar ember másra is gondol mint a főváros egyik rendkívüli közlekedési eszközére, mikor a fogaskerekű vasúthoz készülődik. A „Karthausi” és a „Gondolatok” írója jut eszébe, kiről hallotta, hogy ott fenn a Svábhegyen, a Karthausi-völgyre tekintő épületben sokat időzött, talán írt is, sőt talán épen ott írta egyik vagy másik kitűnő munkáját.
A múzsák elköltöztek már onnét, édes barátom! Eötvös emlékéből keveset fogsz ott találni, ha felmégy is! Bacchus vagy legföljebb Terpsychoré vette birodalmába a költő hajlékát, s a fogaskerekű vaspálya tulajdonosai, azt hiszem, egész nyáron át szívesen elengedik azt a csendet és magányt, mely után te óhajtozol, hogy a költő szellemével minél kellemesebben, minél mélyebben elmerenghess, elboronghass.
Itt is olyanforma történt, mint az angol nagyvárosok egyikében, hol egy templomot vettek meg vasúti indóháznak. A költő hajlékából fogadó lett! Vagy mit? Hiszen megírta Petőfi, hogy az isten házából is lehet csárda! Hanem hát ami versnek szép, azért nem mindig könnyű azt az életben megszokni!
A báró Eötvös József nyaralóját először tulajdonképen Trefort vette s úgy adott belőle részt barátjának és vőtársának, Eötvösnek. A két család évekig lakott ott együtt, s a forradalom előtt Eötvös gyakran járt fel és le lóháton, néha naponként kétszer is, mert ebédre is felment övéihez. Első minisztersége alatt is ott töltötte a nyarat, s a forradalom után is oda tért vissza családjával. A nyaralót éppen úgy elpusztítva találta a hazatérő költő, mint annyi mindent abban a honban, melynek népét, visszatérve, annyira nem találta boldognak. A visszatérőknek volt mit helyrehozni.
Mikor Trefort vidékre költözött családjával, akkor vette át az egész nyaralót b. Eötvös, s – amiben eddig sem gátolta senki – ezután egészen kedvére rendezkedett. Virágok, bokrok, fák, füvek ápolásban részesültek, s az eszmék szellemi világában élő költő és tudós a természettel is jó harmóniában élt, s amit ápolására tehetett, szívesen és szeretettel adta meg. A szép rózsákon és más virágokon kívül volt ott egy óvatos gonddal kezelt melegágy, melyből a tavasz első ékességei gyanánt szebbnél szebb jácintok kerültek elő, hasonlók a gazda költői eszméihez, melyek a színbeli választékosság és dísz mellett soha sincsenek az illat mélyebben ható bája nélkül. Eötvös a nagy nyárilak mellé, mely most vendéglőül szolgál, attól nem messze egy pár szobából álló kis épületet is emeltetett, ahol az árnyas kis svájci lakban gyakran időzött egyedül, gondolataiban elmélyedve vagy munkáin dolgozva. Ezt a kis lakot, mely most egy melléképülettel kibővítve kávézó hely, ma is „Karthausi-lak”-nak nevezik, s a völgyet „Karthausi-völgy”-nek.
Pedig a legendák körébe tartozik az a hír, mely újabban terjedt el, hogy a Karthausi-t is itt írta volna, mert talán akkor még nem is volt a villa megszerezve, mikor az a „bánatnak könyve” már megjelent, de annyi tény, hogy Eötvös nagyon szerette ezt a szép helyet, s mint előbb Trefort, úgy később ő is sokat költött rá, hogy minél kedvesebb helye legyen családjuknak. Szeretett itt Eötvös dolgozni, írni s hogy a Sváb-hegy valóban kedves helye volt, mutatja az is, hogy – óhajtása szerint – mind a két lányának ott a Sváb-hegyi kápolnában volt az esküvője.
Ami kenyér (hogy a török mondást Mikes Kelementől elkölcsönözzem) számára itt volt letéve, az bizonyára sokkal több boldogság közt kelt el, mint amit a budai várban és a Sándor utcában kellett elélnie. Csak kevésen múlt, hogy ő is arra nem fakadt: „Óh, az én elhibázott életem!”
De ne tegyünk szemrehányásokat az ő nevében. A jövő kor írója, ki Eötvös életrajzát készítendi, majd igazat szolgáltat neki azokkal a képviselőkkel szemben, kik heteken át támadták, ostromolták, gyanúsították, hogy aztán a végén egy milliót szavazzanak meg neki mégis bizalomból, melyet nem kért.
Óh, beh nehéz volt akkor szatírát nem írni, neki is – másnak is!
A Svábhegyi vasutat, mely nyolcszázezer frtba került, ma adják át a forgalomnak. Naponkint 36-38 vonat fog rajta közlekedni s mindennap felszállíthatnak négyezer embert. A föl- és lejutás egy óranegyedig tart. Az árak nem magasak: fölfelé 30, lefelé 20, föl és le 40 kr. Adnak idényjegyeket is. Továbbá úgy is lehet jegyet váltani, hogy benne a lóvonatú vasút vitelbére is a budai hídfőtül a Városmajorig. E vasutat, melyet már egy egész tárcában ismertettünk, s mely negyven év múlva lesz a város tulajdona, a svájci születésű Cathry mérnök tervezte. A két indóház Walser Frigyes pesti építész műve. Nagyon élénknek kell a forgalomnak lenni, hogy a társulat nyerhessen e vállalaton.
Fővárosi Lapok, 1874. június 25.
__________
A Svábhegyi Fogaskerekű vasút ünnepélyes megnyitása kedden délután volt, s most már rendesen robog a vasút a szép hegyi vidéken. A megnyitásra a főváros nobilitásai mind hivatalosak voltak s nagy számmal jelentek meg. Ott volt négy miniszter is: Bittó, Szapáry, Szende, Bartal, továbbá a főváros részéről Ráth és Kammermayer polgármesterek, több állami hivatalnok, országgyűlési képviselők, hírlapírók, stb. Délután 4 órakor indult el az első vonat, aztán pár perc múlva a második, s könnyen iramlott fölfelé, úgy, hogy 17-18 perc alatt a svábhegy egyik legszebb pontján volt, a templom közelében, hol zene, szónoklat, koszorúk és számos érdeklődő közönség fogadta a vendégeket. Öt óra után kezdődött a díszlakoma a fogadóvá átalakított egykori Eötvös-féle nyaralóban. A fölköszöntések egymást érték. Ráth Károly mondta az elsőt Őfölségeikre és családjukra, utána Máttyus Arisztid, a vasúttársulat jogtanácsosa fejezte ki a vállalkozó svájciak köszönetét a kormány és hatóságok iránt, Hollán Ernő a vállalat létrehozóját, a fáradhatatlan engedményest és mérnököt, Sa1is Carthy urat éltette mint hazánkfiát, mert a svájci származású férfi ittlakás és családi összeköttetések által földinkké lett. Jókai és Podmaniczky Svájcot köszöntötték föl, szintúgy Türr tábornok is, ki az egykori menekültek nevében köszönte meg az ott talált menhelyet. Hét óra után kezdett szétoszlani a társaság, egyik része ismét a vaspályát használva, másik része pedig egyéb alkalmatosságot.
Vasárnapi Újság, 1874.
__________
Az 1874-es menetrend:
A Fogaskerekű vaspálya menetrendje a következő:
Budapestről a Svábhegyre. Indulás a hídfőtől a Budai Közúti Vaspályával:
de, 6 óra 30 p. 7 ó. 30 p. du. 2 ó. 30 p. 3 ó. 30 p. 7 ö.
Érkezés a Városmajorhoz: 6 óra 50 p. 7 ó. 50 p. du. 2 ó. 50 p. 3 ó. 50 p. 7 6. 20 p.
Indulás a Fogaskerekű vaspályával: 6 ó. 8 ó. 9 ó. 11 ó. du. 2 ó. 30 p. 3 ó. 3 ó. 30 p. 4 ó. 4 ó. 30 p. 5 ó. 5 ó. 30 pt. 6 ó. 6. ó. 30 p. 7 ó. 7 ó. 30 p. 8 ó. 8 ó. 30 p.
Érkezés a Svábhegyre: 6 ó. 23 p. 7 ó. 23 p. 8 ó. 23 p. 9 ó. 23 p. 11 ó. 23 p. du. 2 ó. 53 p. 3 ó. 23 p. 3 ö. 53 p. 4 ó. 23 p. 4 ó. 53 p. 5 ó. 23 p. 5 ó. 53 p. 6 ó. 23 p. 6 ó. 53 p. 7 ó. 23 p. 7. ó. 53 p. 8 ó. 23p. 8 ó. 53 p.
Indulás a Svábhegyről Budapestre: 7 ó. 7 ó. 30 p. 8 ó. 30 p. 9 o. 30 p. l l ó . 30 p. du. 3. ó. 3 ó. 30 p. 4. ó. 4 ó. 30 p. 5 ó. 5. ó. 30 p., 6 ó. 6. ó. 30 p. 7 p. 7 ó. 30 p. 8 ó. 8 ó. 30 p. 9 ó.
Érkezés a Városmajorhoz: 7 ó. 23 p. 7 ó . 1 53 p. 8 ó; 53 p. 9 ó. 53 p. 11 ó. 53 p. du. 3 ó. 23 p. 3 ó. 53 p. 4. ó. 23 p. 4 ó. 53 p. 5 ó. 23 p. 5 ó. 53 p. 6 óra 23 p. 6 óra 53 p. 7 óra 23. p. 7 ó. 53 p. 8 ó. 23 p. 8 ó. 53 p. 9 óra 23 p.
Indulás a közúti vaspályával de. 7 ó. 30 p. 8 ó. 9. ó. du. 4 ó. 7 ó. 30 p. 8 ó. 30 p.
Érkezés a hídfőhöz: 7 ó. 50 p. 8 ó. 20 p. 9 ó. 20 p. du. 4 ó. 20 p. 7 ó. 50 p. 9 ó. 50 perc.
__________
Az 1900-as menetrend:
A Svábhegyi Fogaskerekű vasút r. t. előterjesztést tett az 1900. évi április 18-tól október hó végéig érvényes menetrend megállapítása iránt. E szerint a vasút április 18-tól április végéig reggel 8-tól esti 7 óráig közlekedik:
máj. 1-től május 15-ig reggel 6 órától esti 10 óráig, és pedig vasárnapon és ünnepnapon reggel 6-tól déli 12 óráig óránként, délután 1-től esti 8 óráig fél óránként
május 16-tól május végéig reggel 6 órától esti 9 óráig, vasárnap és ünnepnapon reggel 6 órától esti 10 óráig félóránként
június 1-től augusztus hó végéig reggel 6 órától esti 10 óra 30 percig, vasárnap és ünnepnapon reggel 6 órától esti 11 óráig félóránként
szept. 1-től szeptember 15-ig reggel 6 órától esti 10 óráig, vasárnap és ünnepnapon reggel 6 órától esti 10 óráig félóránként,
szept. 16 -tól szeptember végéig reggel 6 óra 30 perctől esti 9 óráig, vasár és ünnepnapon reggel 6 óra 30 perctől déli 12 óráig és du. 1-től esti 9 óráig félóránként
október 1-től október 15-ig, feltételesen október végéig reggel 7 órától esti 7 óráig, vasárnap és ünnepnapon reggel 7-től déli 12 óráig és d. u. 2 órától esti 7 óráig
A Fogaskerekű Vasút Széchenyi-hegyi állomása, 1900-as évek legeleje.
Vasút megnyitása.
A svábhegyi fogaskerekű vasút folytatásának műtanrendőri bejárása tegnap délelőtt ment véghez. A Kereskedelmi Minisztérium képviseletében Lakatos Aladár miniszteri titkár jelent meg, a Fogaskerekű Vasutat Horn Ede vezérigazgató képviselte. Ott voltak továbbá a főváros, a rendőrség és a közmunkák tanácsának kiküldöttei, számos vendég s a sajtó képviselői. Az új vonal a Széchenyi-hegy fennsíkjára, a budai hegyek legszebb helyére vezet. Az istenhegyi pályaház áttört felső falánál kezdődik s a karthausi völgyön keresztül halad, honnan gyönyörű kilátás nyílik a főváros déli részére. Az összekötőhíd, a Csepel-sziget, Promontor, Kelenföld, a Sas-hegy, Gellért-hegy suhannak el a néző szeme előtt. A vonat az Agancs út alatt viadukton halad át, míg a Széchenyi-hegyen levő végállomásig jut. Ott svájci stílben épült pályaház emelkedik lombos erdő közt majdnem 1200 lábnyi magasságban. Onnan is pompás kilátás nyílik a fővárosra. Az új vonal közel 70 ezer forintnyi költséggel épült s technikai szempontból újabb nevezetessége a fővárosnak. A bizottságot s a meghívott vendégeket tegnap délelőtt tíz órakor csergallyakkal s lobogókkal díszített különvonat vitte a Svábhegyre. Az állomáson Horn Ede, a Fogaskerekű Vasút igazgatója és Horn Vilmos fogadták őket. A műtanrendőri bejárás közel egy óráig tartott s a bizottság meggyőződött róla, hogy az új vonal megfelelő módon épült. Lakatos Aladár bizottsági elnök kiadta az engedélyt, hogy az új vonal mától kezdve átadható a forgalomnak. A bejárás után a társaság gyalogsétát tett a Sváb-hegy festői szépségű pontjaira. Déli egy órakor az Eötvös-nyaralóban cigányzene mellett lakoma volt, melyen több felköszöntőt mondtak. Mérő János Lakatos Aladárt, a kormány képviselőjét, ez pedig Horn Ede igazgatót éltette. A társaság délután öt órakor különvonaton tért vissza a fővárosba.
Perger Ferenc nyaralója a mai Béla király és Alkony út között, 1855.
Perger Ferenc posztókereskedő az 1840-es évek végén, 50-es évek elején építtette a svájci stílusú villát valószínűleg Ybl Miklóssal. A nyaraló körül egy 13 holdas majorság volt az alkalmazottak lakásaival, gazdasági épületekkel, kutakkal, erdővel, szántóval, gyümölcsössel. Perger halála után, 1869-ben Wahrmann Mór vette meg.
