A fogarasi vár, úgy mondják, 1299-ben építteték először. A munkásoknak, azt regéli a monda, minden estve egy fagarast vagy batkát adtak, szombaton pedig a fagarasokat igazi pénzzel váltották be. Onnan származtatják a vár nevét. Az oklevelekben Fagaras vagyis Fogaras III Endre alatt említtetik először. Ezen király ti. Ugrin mestert erősíté meg a vár birtokában. Róbert Károly idejében Opor vajda bírta, ki azt vagy egészen újból építtette föl, vagy csak helyreállíttatta. I Lajos király a fogarasi kerületet Oláhország vajdájának, I. Mátyás király pedig 1464-ben egyik rokonának, Geréb Jánosnak és fiainak adományozá. De a szászok már akkor is jogigényt tartottak a kerület birtokára s némely adományleveleket is kaptak. Hosszas perlekedések támadtak, mindazáltal Geréb megmaradt a kerület birtokában, II. Ulászló király 1504-ben Fogarast Korvin Jánosnak adományozá, a szászok tiltakoztak ez adomány ellen, de tiltakozásuk mellőztetett. Később a fogarasi vár és uradalom Bornemisza János birtokába kerüle, ennek halála után pedig a koronára szállt. Szapolyai János 1530-ban Nádasdy Tamás nádornak adományozá, ez azután nővérének s illetőleg sógorának, Majláth Istvánnak engedé át. Majláth utóbb elpártolt Szapolyaitól s Ferdinánd részére állt. Szapolyai hadvezére, Török Bálint azért körülszállá a fogarasi várat, hol Majláth 1540-ben meghúzta vala magát. Midőn ez látá, hogy Ferdinándtól nem várhat segítséget s hogy magának nincs elég ereje, az imént meghalálozott Szapolyai özvegyének és fiának hódola meg és fogada hűséget. De alig hogy a veszélyből kiszabadult, már ismét ármánykodáshoz láta. Ferdinánd hívei által Balassa Imrével együtt Erdély vajdájává nevezteték ki s legott nyílt háborút kezde Izabella ellen. Szulejman ekkor Nikápoly pasáját és Oláhország vajdáját küldé Erdélybe. Majláth ismét várába zárkózék s vitézül védelmezte magát a törökök ellen. Azonban a pasa ígéreteire hallgatva személyes értekezés végett a török táborba mene. Itt azonnal vasra vereték s Konstantinápolyba hurcoltaték, hol a Héttorony nevű börtönben végezte életét. A fogarasi vár a törököknek adá meg magát, kik azután Izabella királynénak adták át. Majláth István fia, Gábor azonban megszerezvén magának Izabella és fia kegyét, visszanyeré a fogarasi várat, de nemsokára Békési Gáspárnak adá el. Ez szintén hűtlen lett a fejdelem iránt, Bánffy György azért körülszállá a várat s kilencnapi ostrom után elfoglalá 1537-ben. Bethlen Gábor fejdelem a fogarasi uradalmat saját nejének, Brandenburgi Katalinnak adományozá s a várat helyreállíttatá. Rákóczy György azonban 1631-ben élvevé az özvegytől.
Fogaras az ország egyik legerősebb vára volt. Birtokosai a zászlósurak közé tartoztak, kik gyakran a fejedelmek veszélyes versenytársai voltak. A fejedelmek tehát mindig azon voltak, hogy a várat a magok birtokába ejtsék, s olykor biztos menedéket is találtak benne. Apaffy Mihály fejedelem is bírta, halála után pedig I. Lipót szállatá meg. Ezóta Fogaras mindig királyi vár maradt, a hozzája tartozott uradalom pedig felosztatott. Egy része ti. 1764-ben az erdélyi katonai végvidékhez csatoltaték, másik része pedig a szászoknak, kik régóta törekedtek vala birtokára, adaték zálogba 200000 ft-ért.
Különben Fogaras vidéke külön kerület és törvényhatóság, melynek főtisztviselője kapitánynak neveztetik, s mely a magyarok földjéhez tartozik.
Hunfalvy János: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1864.
Mindenek előtte a Lánchíd vonja magára figyelmünket s érdemli csudálatunkat. „Valóban, szebb emléket álmodni sem lehetne – mondja Dudumi – ez óriási pallónál, mely az ünnepelt gróf Széchenyi István vasakaratának és fáradhatlan türelmének soha el nem romolható emléke!”
A törökök elűzetése után számos esztendőn át repülő, azaz kötélhez erősített hajók segítségével történt a két testvérváros között a közlekedés; utóbb 42 dereglyén nyugvó fahidat raktak a Dunára. De e fahíd télen éppen semmit sem használa, s nyáron is sokszor alkalmatlan volt. Rendesen decemberben ki kellett venni, mikor ti. a Dunán jégdarabok kezdenek úszni, vagy néha egészen befagy, s csak márciusban lehete ismét berakni. Tehát a téli hónapokban csakis hajón lehetett Buda és Pest között közlekedni, hacsak a Duna jégháta nem vala oly erős, hogy az embert, lovat és kocsit megbírá. Márpedig zajló jég között áthajózni nem igen kellemes, sőt néha nagyon veszedelmes dolog, s gyakran megesett, hogy a két város több napig egészen el vala vágva egymástul. Azután a fahíd igen keskeny is volt, s nyáron, mikor alacsony vízállás van, középső része oly mélyre süllyede, hogy terhelt kocsit alig lehete rajta átvontatni.
Mindezen bajok és alkalmatlanságok évről évre érezhetőbbekké lettek, minél inkább növekvék a két város népessége s ezzel forgalma is. Azért az állandó híd gondolata mind több követőre talála, s főleg gróf Széchenyi István mindent elkövetett, hogy e gondolat megvalósuljon. 1832-ben gr. Andrássy György kíséretében Angliába utazott, az építtetni szándéklott híd ügyében az ottani mérnökökkel és építészekkel értekezendő. Hazaérkezvén a két gróf jelentést tett a hídépítési javaslat készítésével megbízott országos küldöttségnek, s utazásuk eredményét közre is bocsáták. De sok nehézség és előítélet gördüle а tervezők útjába, kivált azért, mivel a nemességnek az építendő hídra nézve vámmentességi kiváltságárul kellett vala lemondania. Sokat írtak és szónokoltak tehát a terv mellett és ellen, végre az 1832-36-i országgyűlésen hosszas vita után mégis a jobb elv győze, s legott országos küldöttség nevezteték ki, hogy ez a jelentkező vállalkozókkal a törvényhozás nevében szerződjék. Az országos küldöttség báró Sina Györggyel szerződött. Báró Sina az 1838. szept. 27-kén kelt ezen szerződésében lekötelezte magát: „Vezérlete alatt alkotandó részvényes társasággal Buda és Pest városok között az országos küldöttség által megállapított két oszlopú, minden célra és teherre számított, s így a szakadatlan közösülésre tökéletesen alkalmas lánchidat, és ugyanaz említett küldöttség által kijelelt vonalon Clark Vilmos Tierny által készített rajznak útmutatása szerint tulajdon költségén felépíteni s lehető legrövidebb idő alatt a közönség használatára megnyítni.” E szerződés, melyben az építés föltétei s a mindenkitől szedendő vám mennyisége részletesen vannak megállapítva, az 1840-ki országgyűlés által törvényes erővel ruháztatott fel. A részvényes társaság jogot nyert a megállapított vámot mindenkitől a híd megnyitásátul számítandó 87 éven át szedhetni, miután b. Sina az eredetileg kitűzött 97 esztendőt önkényt 87-re szállította le.
E kikötött évek letelte után a társaság köteles a hidat legjobb karban a nemzetnek ingyen átengedni. Már 1839. novemberében fogtak az előmunkálatokhoz, s 1840. máj. 1-jén a gátrekeszek építéséhez, de a talpkő csak 1842. aug. 24-kén tétetett le. Ez nagy ünnepélyességgel történt ő cs. k. fenségeik Károly főherceg mint Őfelsége meghatalmazott biztosa s József főherceg és nádor által. A a talpkő a pesti partoszlopban tétetett le. Az ez alkalommal használt ezüstkalapács és vakolókanál a nemzeti múzeumba adatott.
Már maga a gátrekeszek építtetése óriási feladat volt. Azon hely körül, mellyen az oszlopok valának építendők, körös-körül nagy cölöpöket vertek be, egyiket szorosan a másik mellé, mégpedig kettős rendben, melyek mintegy 8 lábnyira estek egymástul. E két cölöpkerítés között a munka folyama alatt természetesen igen sok föveny halmozódék össze, ezt nagy merítőkanalakkal takaríták ki, mellyek egyszerre 4-5 mázsa fövenyt meríttetek ki. A föveny kitakaríttatása után a cölopkerítések közötti közt vízálló agyaggal verték tele. Így vízálló rekeszt nyertek, melyet azután a Dunának gyakran rettenetes jégzajlása ellen kelle oltalmazni. Evégett minden gátrekesz elé mesterséges és igen erős jégtörőt építettek, s ezen felül a rekeszek belső öblét mindenféle irányba helyzett keresztgerendák által támogatták. Az egy-egy hídfő számára épített gátrekesz valami 2000 cölöpöt, azaz megannyi hatalmas fenyőszálat igényelt. Minden cölöp alsó végére egy mázsányi vas illesztetett. A cölöpöket mintegy 10 mázsát nyomó s 30 lábnyi magasságbul eső vas ütőkosok által verték be, s mindenik cölöpnek mintegy 400 ütést kelle kapnia, míg a szükséges, azaz 3 ölnyi mélységre befúródott.
Képzelhetjük tehát, mennyi fáradság- és munkába került csak a gátrekeszek fölépítése is. Legnagyobb nehézséggel a budai oldalon levő vízoszlop gátrekeszének készítése járt, mivel itt a Duna rendesen 50 lábnyi mélységű, s ezen felül hatalmas fövenyréteget találtak, mellyen a cölöpöket keresztül kelle verni.
Elkészülvén a gátrekesz, a minduntalan beszivárgó vizet kelle gőzgépek segítségével kimeríteni, mielőtt az oszlop építéséhez foghattak volna. Azonban végre is minden bajon és nehézségen győztek, s a habzó hullámokbul, noha lassan de rendíthetlenül emelködének a kőoszlopok, melyekre a hídnak keresztláncait feszítni kelle. Az oszlopok elkészülte után a gátrekesz cölöpeit a víz alatt lefűrészelték, s most hullám és jégrög tehetetlenül zajong a meztelen sziklafalak körül.
Sok országnak kelle hozzájárulni, hogy e csodaépítmény alkotórészei előteremtessenek. A gátrekeszek cölöpeiül szolgálandó faszálak Tótország, Felső-Ausztria és Bajorország erdőiből kerültek, a homokkövek Vác- és Sóskútról, a gránitszálak Mauthausenból (Felső-Ausztriából), a terméskövek a pesti és budai bányákból. A kovácsolt vasból való függőláncok, melyek járulékaikkal együtt mintegy 30000 mázsát nyomnak, Angliában készültek, az öntöttvas részek pedig a pesti és dernői öntödékből kerültek.
A munkások is sokféle nemzetbeliek voltak. Első helyen természetesen az angolok álltak, kiket az építészek hoztak vala magokkal, azután a vízi építésben szintén jártas olaszok következtek, kiket föleg Trieszt és Velence városokbul hívtak ide, de a belföldi magyar, német és tót munkások is mind nagyobb ügyességre tettek szert.
Tizenegy évig tartott az építés. A hadi testek ugyan már 1849. elejétől fogva mentek át több ízben a még alig járható hídon, de ünnepélyes megnyittatása csak 1849. nov. 20-án történt. Clark T. V. halála után Clark Ádám folytatta és végezte be a munkát.
A Lánchíd két parti s két vízi oszlopon nyugszik s 1230 láb hosszú. A két vízi oszlop között feszülő ív 100 öl hosszú s oly magas, hogy alatta a legtöbb gőzös elmehet anélkül, hogy a kéményt le kellene fektetni. A hídfőket mindkét oldalt szépen faragott oroszlányok ékesítik, melyek nyugvó helyzetben, a két város felé fordulva, felséges komolysággal néznek alá a gránit talapzatról, mintha magok is éreznék és bámulnák a nagyszerű műnek jelentőségét, melyet ékesítenek.
Marsalkó János, lőcsei fi, faragta e szép műdarabokat. A gránit talapzatok előoldalán mindkét felől gróf Széchenyi István s báró Sina György címerei láthatók. E címereket szintén Marsalkó mintázta, Gál András pedig ércbe öntötte. A vízioszlopok fölött 7 öl magas kapuívek emelködnek, melyek nagyszerű látványt nyújtanak. Ez ívek közepébül mindkét oldalon oroszlányfő nyúlik ki, s e fölött az ország címere látható.
Az összes költségek, ti. az előmunkálatok, a budai parton volt kincstári épületek megváltása, a két városnak fizetett kárpótlás a régi hídtól járt vámjövedelem megszűnéséért, azután a tulajdonképpi hídépités stb. költségei 6575842 pftot tettek, maga a híd 4412628 pftba került.
A hídról nagyszerű kilátás esik a két testvérvárosra. Kivált estve, mikor a hatalmas folyam hullámi a hold ezüstös fényében csendes méltósággal tovasimulnak, s a két parton számtalan világ pislog, a Lánchídon járó leírhatlan gyönyört élvez.
Hunfalvy János, 1856.
* * *
Ez a bizonyos “Dudumi”: Dudumi Demeter, író, költő, fordító, a Sontagsblatt munkatársa. Többek között Vörösmarty-t fordította németre.
A karácsonyfa.
(Dudumi Demeter után, szabadon)
Ha a kisdedek barátja Jézus
Elhagyja a gyermekek világát,
S megfosztottan áll a karácsonyfa
Melynek fényben láttuk úszni ágát:
A karácsonyfát lángokba vetjük,
Mely elébb örömet nyújta nékünk,
S nincs irgalom a megfosztott fának,
Melyről minden fényt hamar letépünk.
De a fa, mely hamvad, szól magához:
Betöltöttem én is hivatásom,
Sorsom: miként örömet szerezzen
A kisdedeknek feláldozásom.
Erre gondolj, ember, ha az élvnek
Virágait szedheted naponta,
Erre gondolj, hogyha örömidre
A bánatnak fellege leronta.
Mert ha már az élet mit sem nyújthat,
Megmaradhat szíved gazdagsága,
Hogy segítél és örömet szerzél,
Valamint a karácsonyfa ága.
A Országút külvárosban a Józsefhegy (Szemlőhegy) alján van. E tájon a hegyek csaknem egészen a Duna partjáig nyúlnak, odább megint hátra vonulnak tág völgyet képezve, melyet Óbuda foglal el. A Császár-fürdő forrásait hihetőleg már a rómaiak ismerték és használták, a régi magyarok felhévíznek nevezték. A keresztes barátok bírták. Mátyás király alatt az itteni fürdők kicsinosíttattak. A törökök, kik csaknem minden mást elpusztítottak, a meleg fürdőket nemcsak nem rontották el, hanem még pompásabban építék fel s különös szeretettel ápolák. Mohammed pasa (budai helytartó 1543-48) a mostani Császár-fürdő közelében zárdákat is rakatott a török szerzetesek számára. A Császár-fürdő helyén Kaplia fürdője volt, nyolcszegű épület, melynek közepén jeles fürdő vala, azután Veli bég fürdője, mely a legszebb és legjelesebb vala. Tágas előszobábul ment az ember a fürdő belsejébe, melyet öt kupola ékesített, ezek közül a nagy kerek fürdő felett emelkedő középső kupola különös szépséggel vala építve. A többi négy kupola külön fürdők fölött emelkedett a négy sarkon. A középső nagy kupolát 12 oszlop hordá. Musztafa pasa több malmot is építtete s az összes építményeket kőfallal kerítteté. Mindezen török építményekből már csak kevés maradványt látunk. Csak a Császár-malom, melynek kerekeit a fürdőből kifolyó meleg víz hajtja, mielőtt a Dunába ömlenék, emlékeztet még kerek tornyaival a hajdani török erődre. A mostani fürdőhely északi szárnyában levő közfürdő hihetőleg a hajdani Kaplia-fürdő maradványa. Ezen kívül még két más török fürdő van. Buda felszabadulása után a kincstári igazgatóság e fürdőt valami Ecker Jánosnak adá bérbe, 1702-ben pedig eladá neki. Azután más-más bírta, végre 1802-ben Marczibányi István vette meg s az irgalmas barátoknak ajándékozá kórházuk fenntartására. Ezóta e szerzetesek bírják. Több ízben megtoldották a régi kis épületet, végre húsz és néhány év előtt egészen újból építék föl. Ez új épület ugyan nem nagyon kitűnő, de egymás fölé rakott oszlopfolyosói, melyek a mélyebben fekvő tágas udvart tojásdad alakban környezik, kellemes benyomást tesznek.
Jelenleg a Császár-fürdőben 27 kőfürdő, 13 kettős fürdő, 3 török fürdő, 64 szoba a fürdő vendégek számára s egy étterem van. 1857 jan. 1-je óta dr. Herz bírja haszonbérben.
Herz ígéri, hogy oly gyógyhellyé teszi majd, mint a kor igényei s még mindig kevéssé méltányolt gyógyereje megkívánják. Név szerint idegen betegek számára külön gyógyintézetet állított, hogy azok folyvást orvosi ápolás és felügyelés alatt lehessenek.
A Császár-fürdő tőszomszédjában 12 forrás van, melyek bősége és hőmérséke különböző, 3 forrásnak hideg, iható, kettőnek langy (20° R.) s hétnek hő vize van. Ez utóbbiakból hatot csak fürdésre, egyet pedig ivásra is használnak. A szomszéd fehérítő telken még 2 langy, 1 meleg a 7 hőforrás van, melyek nem használtatnak. A legmelegebb források vize 46-50° R.
Nyáron a Császár-fürdő, kivált ünnepen és vasárnapon gyűlhelyül szolgál az egészségeseknek is, kik a testvérvárosokbul az egész vagy félóránkint induló gőzösön vagy társaskocsin kirándulnak. Az udvar kipallózott része a táncterem, az udvarhoz csatlakozó kert a sétahely.
Mindjárt a József-hegy alatt, a Császár-fürdővel átellenben csinos épület van, melynek 94 szobája szintén a fürdői vendégek számára rendeltetett. A Császár-malom udvarában az újabb időben szintén kicsinosított Lukács-fürdő van, melyet azonban rendesen csak az alsóbbrendűek látogatnak.
Hunfalvy: Magyarország és Erdély képekben, 1856.
____
Hirdetmény 1831-ből:
A Nagy Mélt. Kir. Magyar Udvari Kamara rendeléséhez képest f. év September 3-ikán Budán, a Praefectus Kantzelláriájában nyilvánságosan tartandó Licitatio útján, 3 egymás után következendő esztendőre a legtöbbet ígérőknek fognak árendába adattatni a következendő kir. használatok, úm. 1-ször Budán, az országút mellett levő, úgynevezett Császár-malom, melyben négy felyül, egy pedig alól tsapó kerék forog, annak utána vagyon benne két kalló posztó és pokrótzkallolásra, továbbá vagyon benne nagy két berakóhely lisztnek, és egy gabonaleöltögetésre alkalmas padlás, melyre mintegy 2000 pozonyi mérőt lehetet töltögetni. Lakásra vagyon benne 4 szoba, nagy konyha hozzá, 2 kamara földszint, mint bolthajtásra, fakamara, kotsiszín, istálló 6 lóra. Ezen malomhasználathoz tartozandó az udvaron levő és mind helyheztetésére, mind a víz tulajdonságára nézve igen alkalmatos vászonfehérítő is, mind a vászonfehérítőnek, mind a kallósnak külön-külön alkalmatos szállásaikkal, valamint ezen használathoz tartozandó az úgynevezett Lukáts-fördő is, mely ezelőtt nem sok esztendőkkel építtetett.
A fürdőidény kezdetével korszerűnek véljük hazánk ez elsőrendű gyógyintézetét nemcsak rajzban, de részletesen leírva is ismertetni tisztelt olvasóinkkal. E fürdőnek előnye nem csupán üdítő forrásaiban, nem kényelmes elrendezettségében, sem pedig más, az egészségnek helyreállítására szolgáló intézményeiben rejlik, hanem inkább azon hagyományos tulajdonságokban, melyeket a történet szentesített számára. A Császár-fürdő néma tanúja volt a legrégibb idő óta a hazánkban történt kormányváltozásoknak, népberohanásoknak és a mostoha sors szülte legkeserűbb eseményeknek. Túlélte a rómaiak törekvéseit, a törökök pogányságát és a tatárok romboló hatalmát. Üdítő vizeiben a hun és magyar vitézősök ereiket edzették azon csatákra, melyeket a hon elleneivel oly sokszor és oly elszántan viselniük kellett. És midőn a kocka ismét fordult, midőn a hegyek öléből melegvíz gyanánt sok drága hazafi bajnok vére folyt, a Császár-fürdő delinkéi gyászmezbe burkolva sírtak a viszály eszközlötte romokon.
De nemcsak íly sötét színezetű eseményeknek volt tanúja a Császár-fürdő, óh, nem! Látta és élvezte a magyar dicsőség fénykorszakát is, látta az Árpádok tündöklő napjának sugarait, látta a Hunyadiak honboldogító uralkodását, látta…, óh, míly sokat, míly szépet, míly lelkesítő dolgokat látott!
Mindazon sok dicső emlék, mely Buda várának történetével van kapcsolatban, a Császár-fürdő márványtalapzataiba van vésve és azon babérfüzérek, melyeket a történet istenasszonya magyar daliáinak véres homlokaira fűzött, a Császár-fürdő nadaidjai (najádjai?) által locsoltatnak, nehogy hervadásnak induljanak.
Bocsánat, hogy leírásunk bevezetése talán kissé hosszabbra nyúlt mint azt egyeleve gondoltuk, de hiába, minden emlék, mely a magyar történelemből származik, oly vonzó, oly megindító és egyszersmind oly lelkesítő, hogy a szemlélő önkénytelenül elmélyed a múltak megható eseményeibe.
Fájdalom, hogy újabb időben, míg önérzetünk ti. kifáradva szunnyadozta a pihenés hosszú álmát, több nemzeti emlékezetű intézményeink között a Császár-fürdő sem részesült azon kegyeletben, melyre mesés hatású gyógyerején kívül még történeti múltja is jogosítja, sőt, ami mindenesetre szomorító jelenségként tűnt elő, már lassankint a feledés sorsában kezdett részesülni és a külföldieskedés dühe mellett, mely hazánkban annyi termő erőt gyümölcstelenített, sokszor oly külföldi fürdők miatt mellőztetett, melyek nemcsak hogy a betegeket meg nem gyógyíták, de még újabb betegségbe döntötték: értjük a „pénzkórságot.”
Hála azonban a nemzetiség geniusának, a hosszú álomból felébresztett bennünket az ügyetlenség botlása és felébredésünk első perceiben azonnal szemünkbe ötlött azon út, melyen ezentúl haladnunk kell. Ezen út éppoly egyenes mint a magyar jellem és azért bátran haladhatunk rajta, anélkül, hogy tömkelegtől kellene tartanunk. Nyelvünk, irodalmunk és viseletünkben már ezúton haladunk, de van még sok, nagyon sok dolog, amiben még a „Wegweiser” irányozza lépteinket és mivel nem minden útmutató ismeri a helyviszonyokat, azért történik oly sokszor, hogy tévútra is vezettetünk, a tévutak pedig nagyon kifárasztanak bennünket és ismét pihennünk kellendne.
Hogy tehát a hamis útmutatókat egészen nélkülözhessük, vegyük át magunk e tért és azon ösvényeket, melyek eltérésünk folytán már-már pusztulásnak indultak, kezdjük újra mívelni, a siker nem maradhat el. A természet hazánkat mindennel megáldotta, aki tehát hazánkon kívül keresi szükségleteinek kielégítését, az vagy öntudatosan és így hazafiságelleniesen, vagy pedig öntudatlanul tért el az igazi útról. Ezen szavakat nem a szűkkeblűség mondatja velünk, mert mi nem vagyunk az elkülönítés elvének szószólói, de mindaddig, míg hazánk nem leend a virágzás azon fokán, melyre végzetileg hivatva van, kötelessége minden hazafinak tehetségét, vagyonát, sőt, ha szükséges, életét is a haza szellemi és anyagi intézményeinek fejlesztésére, tökélyesítésére, virágoztatására és védelmére szentelni. És most térjünk át tárgyunkra.
A Császár-fürdő meleg forrásai abban különböznek más hasonnemű fürdőéitől, hogy a melegség fokozatos. Van ti. 30-50° Ream., 26-29° R. és langyos 21-25° R., ami mindenesetre nagyon előnyös, minthogy vannak betegségek, melyek forró fürdőket igényelnek ugyan, de a víz ingerlőségénél fogva az idegek a hirtelen melegség által kártékonyán működnek. Kedvező tehát azon körülmény, hogy az orvos belátása szerint a meleg fürdők alkalmazása fokonként történhetik.
A vizek ásványtartalmáról itt bővebben szólani nincsen szándékunkban éspedig először azért, mert mi nem vegytani értekezést írunk; másodszor pedig azért, mivel ezen források elemezése szakértők által már sokszor és oly alaposan történt, hogy nyegleséggel vádoltathatnánk, ha mi ezen alapos ismertetéseket csak odavetőleg történhető észrevételekkel akarnók szaporítani. Nekünk főcélunk a magyar közönség figyelmét csak oda irányozni, hogy hazánk fürdő dolgában sem szorul a külföldre, mely áruit és gyártmányait drága pénzen szokta nekünk eladni. A Császár-fürdő helyisége több kényelmes intézményein kívül még azon előnnyel bír, hogy az egész fürdő egy lakosztályt képez, melyben a vendégek mint saját lakukban képzelhetik magukat. Tágas udvar terebélyes fákkal, szép és tiszta folyosó, udvari nyitott terem virágokkal, lombos fákkal és csinos lugassal ellátott kert azon mellékes tulajdonságok, melyek a Császár-fürdőt nemcsak egészség szempontjából, de mint nyári lakot is hangosan ajánlják. Az állandó vendégek számára 150 kényelmes szoba áll szolgálatra, míg 100 különféle fürdő minden ebbéli igénynek megfelel. Az udvaron levő nyitott terem, mely étkezésre és mulatságra kínálkozik, tágasságánál és tisztaságánál fogva a főváros bármely éttermével vetekedik, főleg, ha tekintetbe veszik a bérlőorvos azon törekvését, hogy ezen alkalmas terem egyszersmind ízletes étkek és italokkal legyen ellátva.
A bérlő, Herz orvos figyelme még arra is kiterjed, hogy a Császár-fürdőben levő vendégek mulatságban sem szenvedjenek hiányt. Bunkónak jeles zenekara, valamint az emeleti nagyteremben levő zongora kellő kótákkal úgyszintén a fővárosból gyakran kiránduló művészi egyéniségek nem kevés befolyással vannak a kedélyek földerítésére. Egyébiránt mellőzöm itt a lelki élvek részletezését, minthogy ennek külön fejezetet szántam, itt csupán a fürdő gyógyereje lebeg szemem előtt és így lehetlen ki nem emelnem azon körülményt, hogy a Császár-fürdő ivóvizének használata körül is míly rend, míly pontosság uralkodik. Már maga az, hogy itt a kút, melyből annyi ember merít gyógyszert, vagyis inkább egészséget, a folyosón létezik, és minthogy szobaként van körülépítve és befedve, az ivók agyába nem fordulhat meg annyi undorító ötlet a forrás tisztasága iránt, mint máshol, ahol az ilyen gyógykutak szabadon állanak.
A kúthoz, mely ízletes márványmedencéből áll és örökké buzog, márványlépcsők vezetnek, felül pedig vasrácsozattal van körülvéve, míg lent tisztán öltözködött kisleányok póznákon nyújtják fel az acélra ott létező poharakat, megtöltve vízzel. Az udvaron levő boltban mindennemű friss ásványvizek és különféle savak kaphatók és így ha netalán még más víz is szükségeltetnék, ezen szükség helyben kielégíttetik. A savóintézet, mely itt létezik, szintén előmozdítja a kényelmet, minthogy azon betegek, kik netalán savóhasználatra szorulnak, nem kénytelenek a gyógyintézeten kívül kielégíteni ebbéli szükségüket. Hozhatnánk fel még több gyógytani előnyt is, de a már felhozottakból is kiviláglik a Császár-fürdő előnyössége és most bátran áttérhetünk ezen intézet szórakoztatási intézményeire, melyek éppoly szükségesek az egészség helyreállításához mint a külső gyógyszerek.
Éppen azon mérvben mint a testi bajok tespesztik a lelket, viszont a test üdülése a lélek vidorságát vonja maga után. Mellőzhetlen szükség tehát, hogy azon arányban, minőben a test visszanyeri korábbi egészségét, közvetítve a lélek is részesüljön oly gyógyszerekben, melyek élőbbeni működését, mozgékonyságát és főleg pedig fogékonyságát visszahelyezzék, nehogy az összhangzás hiányában a test visszaessék előbbeni bajába. Szükségesnek véltük e kis bevezetést, hogy annál inkább figyelembe vétessék azon egy fürdőhelyen megbecsülhetlen körülmény, hogy a Császár-fürdőben a lelki bágyadtság felvidításához szükséges eszközök éppoly nagymérvben léteznek, minő nagymérvben léteznek a testi fogyatkozásokat kiegyenlítő üdvös gyógyszerek.
E tekintetben nem csekély befolyással van a Császár-fürdőre azon körülmény, hogy a főváros tőszomszédságában van és így mint egyik külvárosa Pestnek, mindennel bővelkedik, ami a kedélyre üdítőleg hat.
A folytonos közlekedés, mely részint gőzhajón, részint pedig társas- vagy bérkocsin történik, lehetségessé teszi, hogy a fővárosiak is tömegesen látogathatják a Császár-fürdőt anélkül, hogy állandólag itt kellene lakniok, ami már azért sem történhetnék, minthogy éppen azon része látogatja leginkább a Császár-fürdőt, amely foglalatosságánál fogva alig válhatnék meg hosszabb időre a fővárostól. Írók és művészek, ügyvédek és hivatalnokok, orvossok és gyógyszerészek, mind oly foglalkozásúak, akik huzamosabb időre alig hagyhatják el működésök színhelyét, de a Császár-fürdő látogatásától alig tarthatja vissza valami, minthogy akkor jöhet és mehet, amikor tetszik, vagyis inkább, amikor idejök engedi. Szükséges-e itt kiemelnem, hogy ezen folytonos érintkezés, mennyire jótékony a Császár-fürdőben levő vendégekre? Úgy hiszem, hogy nem, mert magától értetődik, hogy ezen látogatások élénkítik a gyógyhelyet, folytonos ismerkedésre szolgáltatnak alkalmat és így a Császár-fürdői vendégek nem panaszkodhatnak sem egyhangúságról, sem pedig az elszigeteltség kínzó gyötrelmeiről.
No de tartsunk egy kis szemlét és azonnal meggyőződünk, míly élénk mozgalom uralkodik a Császár-fürdő terebélyes platánjai alatt. Reggeli 8 óra van, a derült égboltozatról a nap mosolyogva tekint azon hallgatag arcokra, melyek a vesztett egészség visszanyerésének reményében egész komolysággal ürítgetik a kénsavas tartalmú füles poharakat, míg mellettük oly arcok is láthatók, amelyeken a vidorság félreismerhetlen, de azon kötelék, mely őket a szenvedőkhöz köti, nem engedi, hogy ezen bús mélaságot ne osszák, sőt hogy csupa rokonszenvből egy-két poharat ne ürítsenek ezen könkéneges folyadékból.
Hirtelen zaj támad, a zene megzendül és csak az imént uralkodott csend felbomlik, a beteges arcok kissé derültebb színt öltenek, míg a nem betegek egész metamorfózison mennek keresztül.
Hajó érkezett, hangzik mindenfelé és nem egy csillogó szem szikrázik a hullámzó tömeg felé, hogy vajon az érdeklő felek megérkeztek-e. Eljött, susogja egy gyermekded, örömét rejteni nem tudó fürge kis nőalak, kinek arcán még nem látszik a lelki vihar halvány lobogója, egyik barátnéjához, kinek hirtelen hallgatagsága azt tanúsítja, hogy ismét szegényebb egy reménnyel.
Jó reggelt nagysád, szól most egy délceg magyar gyerek az örömtől kigyulladt arcú kisleányhoz, egy fővárosi művészettel fűzött virágbokrétát nyújtván neki. Nagysád tegnap azt állította, hogy érti a virágnyelvet, íme, most van alkalma bebizonyítani állítását.
Igen ám, csakhogy itt annyi a mindenféle virág, hogy egy virágnyelvtan sem képes azt magyarázni, mondja a kis leány, a bokréta után nyúlva. Én azt hittem, hogy nagysádtok a virágnyelvet nem a könyvből tanulják és akkor nem minden virágot nevezik a maga nevén, hanem…
Ezen észrevétel kissé zavarba hozta a kisleányt és szemeit lesütni kényszeríté.
No de ne háborgassuk zavarában, hisz mi úgyis csak szemlélni akarunk, a zavar pedig csak lélektani szempontból nyújt némi anyagot a szemlélőnek. Igaz, hogy nagyon bajos itt választani, hogy melyik csoportot kisérjük figyelemmel, amennyiben mindegyik oly érdekes, hogy egy-egy életképre nyújt alkalmat. Itt egy család a másikkal ismerkedik és míg a törzsök csak nagyon lassan forrnak össze, a gyöngébb sarjak, vagyis inkább az ivadékhajtások, már úgy összefonódtak, hogy csak vihar lenne képes azokat egymástól elválasztani. Ott egy pápaszemes külföldi afelett értekezik egy táblabíróval, hogy annak az „Aug. Allg.”-nénak mégsincs igaza, midőn azt írja, hogy Magyarországon csak verekedni és tüntetni tudnak, sőt, ami több, mondja a pápaszemes tudós, én az itteni élénkségről és társalgási modorról ítélve, azt következtetem, hogy a magyar nemzet újabb időben roppant nagy vívmányokat tőn a szellemi mívelődés terén.
Meghiszem azt spectabilis, felel a mi kedves urambátyánk, látja ön ott azon a szép állványon azt a babéros szobrot? S ezzel az udvaron felállított Széchenyi-szoborra mutatott, ez tanított meg bennünket, miként kell egyesülni a külbefolyás ellen és miként kell a szellemi tehetséget egy nemzetben kifejteni.
No de hagyjuk szemlélésünket, mert szemlélni és értekezni egyszerre nagyon bajos, márpedig most az egyszer szerkesztő barátom meghagyása folytán értekeznem kell és nem szemlélni.
Amint tehát kellőleg indokolva állítók, a főváros tőszomszédsága okvetlen minden más fürdő fölibe helyezi a Császár-fürdőt, mert a folytonos közlekedés folytán nemcsak hogy a Császár-fürdő látogattatik a fővárosiaktól, de egyszersmind a Császár-fürdőben lakó vendégek is naponta meglátogathatják a fővárost anélkül, hogy ezáltal fürdői kényelmök háborgattatnék.
A Császár-fürdő szórakoztatási hatását emeltyűzi azon körülmény is, hogy a mostani bérlő Dr. Herz úr a nyári bálokat lehető érdekessé igyekszik tenni és valóban el lehet ezen nyári táncmulatságokról mondani, hogy a fővárosi társaséletnek is adnak némi lendületet, amennyiben mindazon hölgyek, kik idehaza elégítik ki fürdőidényi vágyaikat, érdekesítik ezen vigalmakat és a tánc megmagyarázhatlan varázserejénél fogva gyakran a szívbeli izzadmányok is szétoszolnak. Szellemi élvezet tekintetéből nem megvetendő körülmény az sem, hogy a fővárosi könyvtárak, valamint az irókkali ismeretség folytán kapható olvasmányok minden ebbéli igényt kielégítenek, míg magában a Császár-fürdőben is majdnem minden magyar lap megvan, ami mindenesetre kedvező körülmény.
Ha mindezen elősorolt körülményeken kívül tekintetbe vesszük még a Császárfürdő kies vidéket, az annak szomszédságában létező regényes Margit-szigetet, melynek lombos ligetjei, illatos gyepei és virágos kertjei a kedélyt annyira felvidítják, úgyszintén, ha élvezetnek tudjuk be a gőzhajózási, csónakozási vagy más íly könnyű módon itt történhető közlekedéseket, alig hisszük, hogy létezik fürdőhely, mely alkalmasabb legyen a testi és lelki bajok helyreállítására, mint éppen a Császár-fürdő.
És mindezen szép tulajdonságok mellett a Császár-fürdő néhány év óta mégsem részesült azon aránylagos pártolásban, melyet természeti bő adományainál fogva megérdemel. Meglehet, hogy ennek oka leginkább oly körülményekben rejlett, melyek tárgyalása körünkön kívül fekszik. Vonjunk azonban fátyolt a közelmúltra és örüljünk, hogy öntudatunk felébredésével, mint minden hazai intézmény, úgy a Császár-fürdő is melegebb felkarolásnak kezd örvendeni.
Még nem vagyunk ugyan azon helyzetben, hogy az itt mulató vendégek számát tudassuk, de annyit már tapasztalunk, hogy a kedvező időjárás nem marad befolyás nélkül a Császár-fürdőnek tömeges látogattatására nézve. Részünkről figyelemmel kisérendjük a fürdőidényt és az itt tapasztalandókat, mert szerintünk nincs oly csekély hazai intézet, mely a hazai sajtó éber figyelmét meg ne érdemlené, minthogy minden egyes intézet egy-egy tényező fejlődési gépezetünkben, amit mellőzni erkölcsileg vétek, anyagilag pedig káros.
1. Gyalogoknak csupán az oldal- vagy gyalogúton szabad járniok, éspedig egyik partról a másikra mindig a jobbik félen, hol a vámházban a vámjegyek is váltandók számukra.
2. A kocsiúton járnak teherhordó vagy állathajtó gyalogok, mindennemű járművek és állatok, éspedig egyik partról a másikra mindig a bal szélen, hol a vámházban a vámjegyek is váltandók számukra.
3. A vámháznál nem váltatik pénz. Az átkelők ne terheltessenek a vámjegyzéki járandóságot aprópénzben készen magukkal hozni.
4. Az átkelők kötelesek a váltott vámjegyeket a túlsó parton a vámjegyszedőnek átadni, vagy ha ezt nem tennék vagy nem tehetnék, a vámot még egyszer megfizetni.
5. Minden szerencsétlenség és rendzavarás megelőzése végett a hídi kocsiúton szorosan megtartandó az átkelési sor és más kikerülése akár kocsival vagy egyéb járművel akár lóháton, valamint a kocsi- vagy gyalogútoni tartózkodás is tilos.
6. A dohányzás és bármíly fedetlen égő holminak vitele a Lánczhídon keményen tiltatik.
7. A vámjegyek meghamisítása, vagy bármíly egyéb, a lánczhídoni vámjog megrövidítésére vagy kijátszására célzó csalárdság kemény büntetés alá esik.
Kelt Buda-Pesten, 1849. november 20-án, a Lánczhíd megnyitása napján
A városi hatóságok által.
(A 3. pont ellentmondást tartalmaz, nyilvánvalóan fordítási hibából eredően.)
Szászsebesről az országúton, mely a Maros szép völgyében nyugatra kanyarodik Magyarország s nevezetesen Temesvár felé, tovább haladunk, s egy-két óra alatt Szászvárost érjük el. Ez a hasonnevű szász szék fővárosa s a II. Endre király által a szászoknak adott kiváltságlevélben megjelölt legnyugatibb pontja a szászok földjének. Szintén csinos városka, melyben nemcsak szászok, de magyarok és oláhok is összesen 4200 laknak. A magyarok a reformált vallást követik s Szászvároson algimnáziumuk van. A város tágas piacán két templom van; az egyik magas, de már omlatag kőfalakkal és két toronnyal van megerősítve, ez az evangélikus szászoké. Szászvárost, úgy mondják 1200-ban építteték föl s német nevét (Broos) szent Ambrozius tiszteletére épült ősrégi templomtól származtatják.
Hunfalvy: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1860k.
E nagyszerű épűlet a Józsefvárosban van, tágas térnek közepén. Kétemeletű négyszeg, melynek éjszakról délre menő oldala 57, szélessége 37, magassága pedig 12 és fél ölet tesz. Homlokzata az Országút felé néz, közepén kiugrása van, mely oszlopcsarnokot képez. Itt van a főkapu, s 29 széles és kényelmes lépcső vezet föl. Az oszlopcsarnok oromja nyolc hatalmas oszlopon nyugszik, melyeknek szép „korinth” fejeik vannak. Az oromfal terét hét jelvényes képszobor ékesíti, melyek az épület rendeltetését mutatják. Középen Pannonia ül, mindegyik kezében babért tartva, jobbján a Történelem jegyezgeti a nemzet tetteit s hirdeti a Hír annak dicsőségét, a sarokban pedig az ősz Duna ül, bal felől a Festészet és Szobrászat s a Tisza látható, ez utóbbi mint virágzó leány, evezőt tartva kezében.
E szoborműveket Monti mintái szerint Förster önté Bécsben horganybul, ugyanazon fémbül az oszlopok fejei is készültek. A kapu két oldalán fülkék vannak a falon, melyekbe képszobrokat akartak állitani, de melyek mai napigban üresek.
Belül két tágas négyszegű udvart foglal magában a múzeum, több kapuval és feljárattal. A homlokzaton levő főkapu, valamint az épület belsejében találtató feljáratok is két díszterembe visznek, ezek közül a nagyobbik hosszúkás négyszeget képez s karzatai vannak, a másik kerek s kupolája van, melyet a magyar koronához tartozó országok s az egyes vármegyék címerei díszesítnek. Ezeket, valamint a többi teremek felső padlatin levő festéseket Kiebler József, a falak márványozásait pedig Mozbrugger készíték.
Az építés vezetését az 1855-ben meghalt Pollák pesti építőre bízták, ki, fájdalom, a várakozásnak nem felelt meg s kinél ügyesebb és műértőbb mestert hazánkban is lehetett volna találni. E nemigen szerencsés választásnak tulajdonítható, hogy Nemzeti Múzeumunk, jóllehet külsőleg elég méltóságos épület, s belsőleg is dúsan van felcifrázva oszlopokkal, festésekkel és aranyozásokkal, azt, ki hozzá tud s kinek míveltebb ízlése van, egyáltalában ki nem elégíti, s a külföldi múzeumi épületekhez képest nagyon alárendelt helyen áll.
Az 1856-i év tavaszán a múzeumot környező udvart sétakertté kezdék átalakítani. Kár, hogy kerítésének legnagyobb része még mindig ocsmány deszkapalánkbul áll. A múzeum hátulsó részéhez tágas ívcsarnokokat kellett volna építeni, hogy oda helyezhessék a terjedelmesebb régiségeket, kőkoporsókat, stb. melyek a teremekben el nem férnek. De a pénz hiánya miatt e tervet még nem valósíthaták s a terjedelmesebb régiségek most a kapuk alatt s a folyosókon hevernek.
A Nemzeti Múzeum első gondolatát s megalapíttatását gróf Széchenyi Ferenc buzgóságának és hazaszeretetének köszönjük. E nemeslelkű gróf már 1792-ben tökélte el magában, hogy lassankint nagyszerű könyvtárt gyűjt s azután a nemzetnek ajándékozza. Fáradhatlan szorgalommal s nagy költséggel gyűjtögeté könyveket, kéziratokat, földképeket, festményeket, pecséteket, pénzeket s egyéb nevezetességeket, s e becses gyűjteményeket 1802-ben I Ferenc király jóváhagyása mellett s ünnepélyes okirat erejénél fogva, a nemzetnek ajándékozá. 1819-ben még 9205 kötet könyvbül s 6000 földabroszbul álló kézi könyvtárát is oda ajándékozá.
A nemzeti könyvtár ez első gyűjteményeit a mostani papnövelde épületében állíták föl s 1803. aug. 20-án közhasználatra megnyiták. József főherceg és nádor a nemzeti könyvtár gondolatát nagy lelkesedéssel karolá föl, s ugyanő a Nemzeti Múzeumnak mindvégig legbuzgóbb gyámolítója maradt. A Széchenyi-könyvtár lajstromait a törvényhatóságokkal és egyes tudósokkal közlék, 1804-ben pedig a nádor eszközletére a k. helytartóság körlevelet bocsátott ki, melynél fogva az ország összes könyvnyomó intézetei kötelesek minden nálok megjelent nyomtatványnak egy példányát az országos könyvtárnak beküldeni. 1805-ben a könyvtárt a közelgő francia seregek miatt Temesvárra szállíták a nádor parancsára s az egyetem költségén, következő évben ismét visszahozák, végre 1809-ben megint Nagyváradra vitték.
A nemzeti könyvtár gondolata csakhamar a Nemzeti Múzeum gondolatává növekvék, 1807-ben a nádor meghagyá az akkori könyvtári őrnek, hogy múzeum tervét dolgozza ki, mely ne csak a régiségeket, hanem az ország természeti kincseit s műterményeit is magában foglalja. A felállítandó múzeum tervezetét kinyomaták s mind az országgyűlés, mind az egyes törvényhatóságok elé terjeszték. Az országgyűlés a Széchenyi könyvtárt az ország oltalma alá helyezé s egyúttal azt is rendelé, hogy az ajánlandó adó minden forintja után egy garas a múzeum pénzalapja növelésére járjon. Ez alkalommal először használták a Nemzeti Múzeum nevezetét. 1808-ban herceg Grassalkovics a múzeum számára telket ajándékozott, melyen akkor a füvészkert vala, s hol most a Szép utca van, következő évben a nádor Pray György s Kovacsics Márton kézirataival s nevezetes ásványgyűjteménnyel szaporitá a múzeum gyűjteményeit. Gróf Szapáry Péter is odaajándékozá gazdag ásványgyűjteményét. 1813-ban azon telket, melyen a múzeum most áll , gróf Batthyány Antaltól vették meg, a Grassalkovics ajándékozta telket pedig eladták. A múzeum szállása tehát ekkor negyedszer változott meg, ugyanis legelsőben a papnöveldében, azután darab ideig az egyetemben, végre 1808. óta a mostani Szép utca helyén állott épületben vala. A gyűjtemények folyton-folyvást szaporodtak, részint vételek, részint ajándékok következtében: 1818-ban a nádor Kietaibel Pál híres füvész kéziratait vette meg a múzeum számára, 1824-ben hagyományképp Vuchetich néhai egyetemi tanár könyvtárát s Kéler Godofréd könyvtárát kapta, ezt is a nádor vette meg; továbbá 1835-ben gróf Illésházy István könyvtárát kapta ajándékban, a következett évben pedig Jankovics Miklós gazdag gyűjteményeit (könyveket, kéziratokat, érmeket, régiségeket s festményeket), melyeket az országgyűlés 125000 ft-on vétetett meg. 1836-ban Pyrker János László egri érsek becses képtárát ajándékozá a múzeumnak, végre 1838-ban Veszerle József s Kiss Ferenc éremgyűjteményeit vették meg.
Míg a gyűjtemények oly gyorsan szaporodtak, mind jobban érezék annak szükségét, hogy azok számára méltó épület emeltessék. A roskadozó ócska házak, melyekben a gyűjteményeket tartották, sok költséget okoztak a szükséges tatarozások miatt, s mégis sem célszerűk nem valának, sem elegendő oltalmat nem nyújtának. A nagy árvíz idején a gyűjteményeket a Ludoviceumba kellett szállítani, hogy a víz martaléka ne legyenek. Az 1832-6-i országgyűlés tehát elhatározá, hogy a nemzet méltóságának megfelelő épület emeltessék s evégre csak a nemességtől fizetendő 500000 pftot rendelt, mely összeget utóbb még 200000 pfttal megtoldani kellett. Az új múzeum építése 1837-ben kezdetett meg s 1840-ben elkészült. De belső berendezése és bútorzata még most is nagyon hiányos, sőt, sok gyűjteményt a szükséges szekrények és polcok híja miatt föl sem lehet állítani.
A múzeum pénzalapja az 1808-i törvénycikkely nyomán keletkezett, s azután részint egyesek, részint törvényhatóságok önkéntes adakozásai által növeltetett. De azon egész pénzalap alig tesz 150000 pftot. Márpedig az országgyűlés által ajánlott 500000 pft nem volt elegendő, s az építés folytathatására kölcsönt kelle tenni. Ezek szerint a múzeumi pénzalap adóssága kerek számmal 283000 pftra rúg, míg tőkéje csak 150000 pftot tesz. Tehát a múzeumnak tulajdonképp semmi pénzalapja és biztos jövedelme nincsen, hanem még folyvást magánosok adakozásaira szorul.
Azonban gyűjteményei még most is évről évre szaporodnak. A könyvtár különösen 1852-ben szaporodott Horváth István néhai őr könyvtárával, melyet 60000 pfton vettek meg, s Jankovics Miklós még hátramaradt gyűjteményeivel, melyeket 10000 pfton vettek meg.
A könyvtár most 170-180000, s a kettős példányok kitudásával 120-130000 kötetre rúg. Az első emeleten van 14 teremben s négy osztályra szakad, ti. az oklevelek, a nyomdai zsengék, a kéziratok gyűjteményeire s a tulajdonképpi könyvtárra. Magyar könyvek szerzésére rendelt csekély alapítmányon kívül semmi biztos pénzalapja nincs, hogy új irodalmi művek szerezhessenek.
A régiség- és kincstár igen gazdag és érdekes gyűjteményekből áll, szintén az első emeleten van 9 teremben. A természetiek és kézművek tára a második emeleten van 14 teremben. Főleg a természetiek tára évről évre növekedik. A képtár szintén a második emeleten van 8 teremben. Három osztálybul áll: Pyrker gyüjteményéből, általános képtárbul s a József nádor tiszteletére alapított nemzeti képtárbul.
Hunfalvy: Magyarország és Erdély eredeti képekben.
__
A metszeten balra látható a kecskeméti kapunál (Széna tér 1.) Gyarmathy György fűszerkereskedő cégtáblája, Gyarmathy úr nemcsak a vállalkozásában volt aktív, hanem lelkesen adományozott kisebb-nagyobb összegeket különféle egyleteknek, alapítványoknak. A Nemzeti Múzeumnak őselefántcsontokat adományozott. Rendszeresen nála lehetett venni a belépőjegyeket a farsangi lövészbálokra
Csíkszeredától délkeletre /valójában északkeletre/ egy órajárásnyira Csíksomlyó fekszik, nagyon kies vidéken. Azon faluban nagy ferences kolostort, kettős toronnyal ékeskedő szép templomot és kat. gimnáziumot találunk. A helység mögött felnyúlakodó hegykúpon, az úgynevezett Salvator hegyén egy kápolna áll. A somlyói kolostor sokféle kiváltságokban részesült, Hunyadi János kormányzó egyik kiváltságlevele által, mely 1442-ben kelt, harminckét szabad és hadi szolgálatra alkalmas székely családapát adományoza a kolostornak, kiket ennek beléegyezése nélkül sem más szolgálatra, sem eskütételre kötelezni, sem törvénybe idézni nem lehetett. A hagyomány szerint már I. István építteté föl az úgynevezett Salvator-kápolnát s veté meg alapját a kolostornak, éspedig Gyula besenyő főnök meggyőzetése után. A környék vallásos népe azon helyen az angyalokat is látja a szent létrán fel és leszállni, s gyakran jár búcsúra a kápolnához. Legnevezetesb a pünkösdkori búcsújárás, melyet általános nemzeti ünnepnek lehet mondani. Ekkor messze vidékekről seregelnek össze a székelyek, mindkét nemből 15 és több ezeren is felgyűlnek Csíksomlyóra Mária szobrához. S a két-három napig tartó búcsújárásra összejött embersokaság nagyobb részint Somlyón, kisebb részint a távol eső Taplócán talál szállást. Az egybegyűlt sokaság szemlélete nagyon érdekes, benső vallásosság és áhítat tükröződik benne s külsőleg is a nagy sokaság öltözködésén és viseletén egyformaság ömlik el.
A székelyek nagyobbrészt a róm. kat. egyház hívei s általán véve nagyon vallásosak és hívékenyek. Helységeik előtt nagy és sajátságos alkotású fedéllel fedett keresztek állanak, íly keresztet a Csíksomlyót ábrázoló acélmetszeten is látunk.
Hunfalvy: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1856.