A Karácsonyi-palota 1858-ban a Vérmező felől. Előtérben folyik az Ördög-árok.
(…) Különös említést és bővebb leírást csak Karácsonyi Guidó úr új palotája érdemel, mely a Krisztinavárosban, nem messze a templomtól a városi majorság felé van. E szép palota az úgynevezett „florenci” modorban épült s hosszúkás négyszeget képez. Egyik hosszoldala az udvarra, a másik a palota mögött terülő igen csinos angol kertre szolgál. Udvari oldala két és fél emeletű, kerti oldala csak két emeletű. E két homlokfal vonala kis kiugrások áltál félbe van szakítva, éspedig az udvari homlokzaton egy közép s négy oldali kiugrás van. Az udvari homlokfal főpárkányzata, gyámkövei s párkányzat fölötti cifrázatai elütnek azoktul, melyek a kerti homlokfalon vannak, azonban mindkét oldalon ízléssel és csínnal építvék. Az udvari homlokfalon, a kiugrások sarkain szegoszlopok emelködnek, melyek szobrokkal ékesítvék. A középső kiugrás ormán a családi címer látható.
Az ablakok kerekívűek, gazdagon díszesítvék, köztük szegoszlopok, a kiugrásokon kerek cifrázatok vannak. A fél és első emelet udvari oldalán szintén kerekívű ablakok vannak, de cifrázatai négyszegletűek. Az első emeleten két, a másodikon öt erkély van, az utcára néző keresztoldalon is van két erkély.
Az udvarról szép és tágas lépcsőzet vezet az épületbe, de főfeljárata a kertben van. Innen különösen szép márványlépcsőzet vezet a virágokkal ékesített belépőterembe. Ettől jobbra téli kertház, azután színház van. Ugyancsak a kert felőli részen nagy üvegház is van, mely a födélfészekbe is fölnyúlik. Azért e helyen a házfödél üvegtáblákbul áll. A lakszobákon és éttermeken kívül van elfogadási s igen szép táncterem. A díszszobák és a termek falai és felső padlatai fehér gipszvakolattal boríttatnak s arannyal díszesíttetnek. Kályhát nem látunk, mert minden szoba alulról fűttetik. Szóval, ha e palota kívül és belül teljesen elkészül s a szándékolt fényűzéssel és pazarsággal fölszereltetik s bebútoroztatik, valóságos tündérlak lesz. Pan József budai építész, ki a tervrajzot készíté s az építést vezeté, becsülettel oldotta meg feladatát.
Az udvar elején s két oldalán a szintén csinosan épült cselédházak, istállók és kocsiszínek vannak. Kár, hogy az udvar kissé szűk, s hogy általában ez ékes palota nem szabadabb és tágabb helyen épült.
Hunfalvy János: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1856.
Laszlovszky-major, 1942. szeptember 23. FSZEK Budapest-képarchívum
Pesti hírek
A két fővárosnak nagy része pünkösdhétfőt évenkint a Zugligetben szokta ünnepelni. A reggel eléggé kellemes vala, Budapest lakosit zugligeti szokott mulatságaira csalhatni. Délután fél háromra zápor kerekedék s a késő estig nőttön nőtt zivatar szüntelen szakadó záporral vegyülve oly irtózatos dagállyá duzzadt a zugligeti hegyszorulatok közt, hogy a mulatságot rémessé, a napot pedig számtalan szerencsétlenség szomorú napjává tevé. A zivatar koronkinti, néhány percnyi szünetei közt estig az úgynevezett Laszlovszky-majornál öt halottat halásztak össze, egy, a vízártól elsodrott kocsiból csak a szerencsétlen atya félholtra zúzottan menekedheték meg, két gyermeke, a bérkocsis, lovai s kocsija menthetlenül vesztek el. A Krisztinavárosban a Horváth-kert mellett álló kis kőhídon hét ember, kik a rohanó vízárt nézegeték a hidpárkányzathoz támaszkodva, a hirtelen összeomlott párkányzattal együtt a vízbe zuhantak s közülök csak egyet foghatának ki. Belebb a Rácvárosban, az úgynevezett Rác-fürdő mellett, honnan kevés távolságra a hegyek közül rohanó víz a Dunába szakad, a vízár egypár házat sodrott el, s még kedden délig nem tudaték, hány ember lőn itt is a vészes zivatarnak áldozatja. A hegyek közt az utakat e zivatar mind összerontotta s a zápor közé vegyült roppant jégdarabokkal és sziklákkal borította el. A hegyek közti lapályok, vetések, rétek tengervízben úsztak és még tegnap is, a hegyi vízmedrekben holtakat hordoztak össze, ezek közt egy anyát, két halálában osztakozó gyermekével, az életteleneket karjai közé szorítva. Hol a hegyi zápor a Rudas-fürdő közelében a Dunába omlik, ott néhány csónak a hegyekről lesodrott eledel kosarakat s több efféle, a mulatozó néptől magával vitt étel s italtartó szereket halászott össze. Hány ember lőn összesen e szörnyű zivataros napnak áldozatja, szám szerint nem tudhatni, tegnap délig 39 ember halála tudatott csak a városi elöljáróságnál, annyi bizonyos, hogy sok családnak e nap örömre szánt napjaiból sokáig szomorú emlékezetes napja maradand.
A Csekeő-ház a Duna partján, a régi Döbrentei tér helyén, 1875.
Vész, iszonyú pusztító vész angyala járt a múlt szombaton, június hó 26-án este a magyar főváros fölött. A kik szorosan a vész színhelyén nem voltak, csak egy nagyobbszerű nyári zivatart láttak, s nem is sejtették, hogy a szomszéd városrészben, egypár száz ölnyire tőlük, míly irtózatos mérveket ölt a veszedelem. S midőn másnap annak színheiyét meglátogatták, s a hallott és túlzottaknak vélt híreket a valóssággal összehasonlították s meggyőződtek, hogy az nem csak a híreket, de a képzelet túlcsigázásait is felülmúlta, megdöbbenve állottak a pusztulás nyomai előtt, melynek utcasorok, kőházak s egész sereg emberélet estek áldozatul. Az ember akkor érzi kicsinységét a természettel szemben, mikor annak elemei rendes egyensúlyokból kibillenve elszakítják fékeiket s hatalmukkal felülkerekednek rajta s az emberi alkotások szilárdsága, maga az emberi élet nevetséggé válik előttök és megsemmisül az egyenetlen harcban. Ha egy hatalmas tűzokádó, a föld belsejében forrongó örök tüzek kéménye kiönti láváját s Herkulanumot és Pompejit hamuba borítja – solvet saecla in favilla – hogy a századok eltemetett munkáját évezredek ássák ki a mélységből, a nagyság előtt rettegve némulunk el. De hogy egy szikrából, mely véletlenül gyúlékony anyagra esett, az orkán fuvalma által városokat elemésztő tűzvész legyen, abban nem tudunk megnyugodni. Ha egy fejedelmi folyam, mint a Duna, kilép medréből s nagy vidékeket iszapol el, gátakat rombol szét és falukat, városokat romba dönt, természetesnek találjuk: potentes potentes aqunt. De hogy egy futó nyári zivatarból, mely széltől fújt felhő volt imént, félóra alatt utcákat elsodró s az emberi élet százait megsemmisítő ár legyen, azt elhinni sem akarjuk.
Pedig ennek a látványnak voltunk elrémült tanúi e napokban. Néhány napi rekkenő, fojtó hőség után szombaton délután hat órakor, néhány tompa dörej jelenté a vész közelegtét. Egy sebes, futó zápor intőleg előzte meg a kitörést. Egy negyedóra múlva szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai hegyek közt, óriási jégviharral. A városban is sok helyt lapátolni lehetett a jeget, s a nyugotra néző ablakok üvegei százanként, csörögve hullottak az utcákra. Fél óráig tartott a vihar. De ez a félóra elég volt, hogy a pusztulás műve végbemenjen a város azon részeiben, melyek fekvésök s építésök módjánál fogva a veszedelemnek sokkal inkább kitéve – s úgyszólván a torkában vannak. Ha magas pontról, avagy csak a vár délnyugoti bástyáiról nézzük a Krisztina- és Rácvárost, egy teknőfenék gyanánt tűnik föl. A budai hegyek minden oldalról, a Svábhegy, a Naphegy, a János-hegy, eminnen a Gellért, a várdomb, úgy elzárják, hogy a víznek sehol sincs menekvése. Még a Duna felé is egy csekélyebb emelkedésű gerinc zárja el az utat előle. Egyetlen lefolyása a hajdan Paulus-, most Ördög-ároknak nevezett csatorna, mely egyrészben nyíltan, más részben a föld alatt s beboltozva, részint a városrész szennyének, részint a hegyi esők gyüledékének ad lefolyást a Dunába.
Rendesen elég tágas is, hogy e célnak megfeleljen, de rendkívüli esetben oly veszedelem okozója lehet, aminő nem állana elő nélküle. Mert ha a víz minden utcán, amerre nyílást talál, folyhatott volna, s minden oldalból és minden árokból a hegyek közül és a város utcáiból, nem az egyetlen Ördög-ároknak kellene szükségképp rohannia, a veszedelem közel sem lett volna akkora, mint most. Az Ördög-árok ellen már régóta hangos panaszok emeltetnek e veszélyes jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837. pünkösd másodnapján hasonló pusztítással csapott ki partjaira, de főleg bűzhödtsége, rondasága miatt beboltozásán s némileg más irányba vezetésén évek óta dolgoznak már, a nálunk szokásos lassúsággal és határozatlansággal. E körülmény döntő befolyást gyakorolt a veszedelemre. A munkálatok miatt az árok egyes pontjain a szabad lefolyás némileg akadályozva levén, az egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg megtorlódott, visszafelé ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve belőle, elborított mindent.
Egy félóra alatt a Krisztinaváros a Vérmezőtől kezdve az Alagútig s le az Attila utcán egy tengernek látszott. Képzelhetetlen, amekkora víztömeg gyűlt össze percenként e tekenőben. Felülről mind nagyobb és nagyobb mennyiségben rohant a Duna szélességével, de tízszer oly gyorsasággal, lent pedig nem volt lefolyása, míg gátjait el nem törhette vagy át nem hághatta. Az Ördög-árok megtelt, megtorlódott, helyenként beomlott, a Krisztina- és Rácváros közti, szemmel alig észrevehető emelkedés a vizet mégis fenntartotta úgy, hogy félóráig a Krisztinaváros teknője fenekén minden utca 3-4 lábnyira, helyenként egy ölnyire a legmélyebb pontokon még magasabb víz alatt állott.
S most vegyük hozzá e városrész utcái s házai nagy részének építését. Szűk, lejtős utcák, apró, gyönge házak, a szobák sok helyt mélyebben fekve az utcánál, az ablakok alig egy pár lábnyival az utca földje felett. Természetes, hogy az utcák íly vízállásának a szobákban hasonló felelt meg. A Rácvárosra valamivel később érkezett a veszedelem. De aztán annál nagyobb volt. Az Ördög-árkot – mely itt beboltozva, a föld alatt áll, s egész hosszában házak vannak fölébe építve – több ponton beszakította a víz rohama, a boltozat beroskadt, s ami fölötte állott, utca vagy ház, utána.
Hogy a házak beomlása, a szobákba betoluló öles vizek mennyi érték pusztulását vonták magok után, ki tudná azt felszámítani? Mennyi emberéletet? Még az sincs tudva. A viharkor mindenki házába húzódik, ott véli legbiztosabbnak magát, s mikor a veszély már megérkezett, sok helyt nem volt idő a menekülésre. Sokakat valószínűleg elsodort az ár, s majd csak napok, hetek múlva fogja fölvetni a Duna valahol, e jó öreg víz gondoskodni szokott, hogy az elveszetteket a soká keresők végre is megtalálják!
Akiket el nem sodort az ár, azokból sokakat a víz iszapjából, a romok közül vettek ki. Szombat lévén, sokan voltak a hegyek közt a zöldben. Azok közül is esett elég áldozat. A vihar, mely egész szőlőket, földestől, tőkéstől a völgybe sodort, mely nagy fákat tövestől tépett vagy tördelt ki, mely öt-tíz mázsás köveket mint egy forgácsot ragadott magával alá, hogyne bírt volna az emberekkel? Hidakat vitt el, kocsikat, még vasutakat is döntött fel, a fogaskerekű vasút gépezetét szétrombolta, pályáját egypár hétre járhatatlanná tette. A rombolás részleteiről külön helyen vesznek olvasóink tudósitást. Az egésznek képe s okai ezekből is tisztán felfoghatók. Valóban, az ember jó órájában elfeledkezve a természet erejéről, s könnyelműen elmulasztva védelemről gondoskodni annak ellenséges hatalmai ellen, csak magát okolhatja a vész óráján. Íly építkezés mint nálunk még egész városrészekben, íly nyomorult alkotmány, mint ez a szerencsétlen Ördög-árok, íly szabályozatlan utcák, mint a Rác- és Krisztinavárosáé, ugyan mire vezethetne mindez egyébre íly veszedelemnél? De vajon okulunk-e valaha?
Az Ördög-árok boltozása a Szent János téren. Elöl a Színkör épülete, jobbra a hegyen a Helyőrségi templom.
A Közmunkatanács által létesített építkezési munkálatok között talán egy sincs, mely annyira megfelelt volna a fővárosi lakosság egy jelentékeny része legbensőbb óhajainak mint a budai Ördög-árok szabályozása és beboltozásának nagy műve. S ha egyedül az egészségügyi szempontot tartjuk szem előtt, akkor határozottan e mű kivitele bír legnagyobb fontossággal a fővárosra nézve, miután általa egy százados baj fog végre kiirtatni. Soha nem ért az ördögi elnevezés valamit találóbban, mint e másfél mérföld hosszú csatornát, mely a hidegkúti lapályon összegyűlő vizeket Buda legkiesebb fekvésű részén, a Krisztinavároson keresztül vezeti a Dunába, átszelve a Tabán dombosabb részét is. Századok bűzös iszapa és csatornamocska gyűlt meg az ördög árkában, bemételyezve miazmáival a különben oly tiszta és üde budai levegőt, s a ragályok fenyegető vészét hordva kigőzölgésével az egész környék házaiba. E nagy, majdnem egész hosszában boltozatlan árokban gyakran hetekig megakadt száz meg száz csatorna minden hulladéka, míg csak olykor egy-egy könyörületes záporeső nem vállalta magára a csatornatisztító szerepét, végigzúdítva a hidegkúti lapályon minden nagy esőzés után erősen meggyűlő vizek sebes árját az Ördög-árkon, s magával ragadva bűzös tartalmának egy részét a közel Duna medrébe.
Az Ördög-árok medrének szabályozását és beboltozását tehát közegészségügyi és szépészeti okok egyaránt sürgetvén, a Közmunkatanács annak idejében Buda város hatóságával egyetértően tüzetes figyelme tárgyává tette e csatorna átalakítását, úgy, hogy az általa készített tervek alapján már a múlt év március 5-én veheté kezdetét a nagymérvű építkezés, melyet Buzzi Bódog és Kéler Napoleon vállalkozók teljesítenek.
A létesítendő munka nagyságáról némi fogalmat nyújt a körülmény, hogy a 885 ölnyi hosszú csatornának – mert csak ennyi esik szabályozás alá – eddigelé egyharmad része készült el, az eddigi költségek máris 226882 frt-ra rúgván. Az egész mű befejezése pedig, a Közmunkatanács utóbbi jelentése szerint még két évi munkát fog igénybe venni. Ez eléggé jelentékeny időtartamot érthetővé teszik azon nem mindennapi nehézségek, melyekkel az építkezésnek megküzdenie kell. Az Ördög-árok csak részben fogja megtartani eddigi medrét és tetemes hosszaságban egészen új irányt nyer. Így az árok nem a Horváth-kerten, hanem a János utcán fog végig vezetni, hol több ölnyi mély medret kellett ásni az új csatornának, melynek szélessége egyes helyeken eléri a tizenöt lábat is.
Wolfart és Lovich urak természethű fényképe után készült rajzunk a Horváth-kert déli végét tünteti elő, az Ördög-árok régi és új medrének átmetszetével. A szélesebb új meder a dombon emelkedő János utca alatt vezet el, s ez azon pontja az építkezésnek, hol legélénkebb fogalmat szerezhetünk a létesülő mű nagy mérveiről és szilárd alkatáról.
Vasárnapi Újság, 1874.
A Mauksch-ház a Tabánban, a Fő utcán, a régi Döbrentei tér helyén, 1875.
Életmentők
A budai felhőszakadásról és annak pusztításairól az első kerület igazgatósága részletes jelentést nyújtott be a polgármesternek, terjedelmesen rajzolva a borzasztó katasztrófa pusztításait. A jelentés fölsorolja azokat is, kik a legnagyobb veszedelem idejében saját életük kockáztatásával siettek fenyegetett embertársaik életének megmentésére, így Fleischmann Ignác zabkereskedő a krisztinavárosi „Nádorhoz” címzett, vízzel egészen megtelt ház földszintes lakásaiból lepedő segítségével hét embert az első emeletbe kimentett. Folner Jakab vendéglős egymaga a „Nádor”-nál három embert a vízárból kiszabadított. Grabois Károly a budai lóvonatú vaspályaállomás főnöke a vízár által már jó távolba sodort szobaleányt a legnagyobb veszélynek közepett kiszabadított. Babits Jakab koronaőri hadnagy 30 koronaőrrel már a vész kezdetén a veszélyeztetett Attila utcába sietett és csónak segélyével számos emberéletet mentett meg a bizonyos haláltól. Pleyer Ede ügyvéd két koronaőrrel a Virág utcai és Attila utcai házakból életének kockáztatásával több emberéletet megmentett. Szabó József orvostudori jelölt, Petkó csavargőzösi vezénylő, Müller Lajos, Spitznagel Péter, valamint egy honvédzászlóaljbeli Ráth Mór nevezetű honvéd, együtt az 567. sz. tabáni házból 26 embert mentettek ki. Schung Ferenc és Antal testvérek az Attila utcai 656. sz. ház lakosait kiszabadították. Catry svábhegyi fogaskerekű vaspályai igazgató személyzetével a krisztinavárosi állomáson volt vagy száz főre menő embert intézkedései által a veszedelemtől megóvta, és végre Radányi gőzhajózási kapitány, Bogisits István, Pejakovits Szilárd, Gertol János és Schlezák Ferenc az Attila utcában veszélyeztetve volt lakosok segítségére siettek, s több embert a vízbefúlástól megmentettek. Működtek közre még többen is, mint például Bartel, ki a Csekeő-féle házból Malesevits ügyvéd nejét és még másokat csónakon kimentett, valamint egy ismeretlen nevű fürdőszolga, de fájdalom, mindkettő a Rácfürdő alatt elvonuló Ördög-árok boltozatának bedőlése alkalmával a lábuk alatt beszakadt boltozattal együtt a vízár által elragadtatván, annak áldozatai is lettek.
