Beregszász, Kálvin tér

Beregszász, Kálvin tér, múlt század eleje

 

Bereg vármegyéből Júl. 19-én: Nemrég a kövér időről, s a bőv szürethez, sok gyümölcshöz és gazdag aratáshoz igen fundamentomos reménységéről írtam földünknek, de azóta két szombaton ment rajtunk egymás után által oly szörnyű jégeső, amilyenre a legöregebbek sem emlékeznek és amely, valamint a szomszéd vármegyékben, amint szomorúan halljuk, úgy a mi egész vármegyénkben is, mind a hegyeken a szüretnek, mind a mezőkön az aratásnak s egyéb tavaszi vetéseknek és kerti veteményeknek egészen nyakát szakasztotta, s a fákról a sok gyümölcsöt zöldiben levágta, valahol csak keresztülment. Főképpen az első zápor, melynek a jegei is nagyobbak, szegeletesek és igen élesek voltak, oly iszonyú szélvésszel járt, hogy szomszédságunkban hol a templom fedelét elhordta, hol egész zsindelyes csűrnek a fedelét, hol egyebeket, nevezetesen Beregszászban a nagy fákat tövestől kitörte, nem egy-két új zsindelyes épületet a földre terített s embert is ölt oda, kit megsebesített, és a felleg-módra felvett pornak sűrűségével még a levegőeget is nagyon megsetétítette.

E két egész vármegyénket rontott kőesőn kívül még egy harmadik nagy zápor, vagy inkább felhőszakadás is ment Beregszászon s a környékén által, melynek egy szikra idő alatt felette nagyra nőtt árjai az utcákon patak módra folytak, a hegyen egész szőlőket tövestül kimostak s elseprettek, más szőlőket ellenben úgy bétemettek, hogy néhol hasig is esett belé a szegény gazda. Ezenkívül tíz-húsz mázsás köveket is hajtottak lefelé a tetőkről, melyek más kövekkel együtt hasonlóképpen temérdek rontást tettek a szőlőkben. A hegy alatt fekvő egy kis faluban pedig oly irtóztató árvíz lett ugyanekkor, mely az utcáról a házakba nem az ajtón, vagy inkább nemcsak az ajtón, hanem az ablakokon is széltibe folyt béfelé. – O Tempora!

1796.