A Bomba (Batthyány) tér az 1876. éveleji árvíz idején. Klösz Gy. sztereofényképe, FSZEK Budapest-képarchívum
A tér az 1695. évi összeírásban Felső Vásártér néven szerepel, az Alsó Vásártér a későbbi Fazekas (Szilágyi Dezső) tér volt. A Víziváros legfontosabb pontja volt, kikötő, nagy rakodóhely, kereskedelmi pont és katonai állás. A kikötőt és a folyót a téren állomásozó őrség ellenőrizte. Délen a plébániatemplom (1740-ben tették le az alapkövét és 1746-ban szentelték fel), északon a Szent Erzsébet apácák kolostora és kórháza határolja. A kolostor korábban a ferenceseké volt. II. József 1785. október 8-án az Országútra helyezte őket, és ide pedig november 6-án a Szent Erzsébet betegápoló apácarend tagjait. Nyugatról a budai postahivatal emeletes épülete határolta, mely lakásokat, hivatali helyiségeket, mag-, szénatárolót, szerszámkamrát, kocsiszínt, istállót, kutat stb. tartalmazott.
A téren 1724-ben állították fel Weisz Anna hagyatékából Szűz Mária szobrát két mellékalakkal (Sienai Szt. Katalin és Nepomuki Szt. János). Ezen a helyen korábban a ferencesek Mária-kápolnája állott (Rupp Jakab). A szobrot nem sokkal később (1747-49) újrafaragták, mert tönkrement, de valószínűleg a mellékalakok nélkül.
Szintén a téren katonai őrszoba volt. Az itt tárolt fegyverekről és lőszerről ragadt rá a „Bomba tér” elnevezés (egy 1793-as térképen már így nevezik). A régi épület a folyóhoz közelebb helyezkedett el. Az újat beljebb, a zárda kertjének kerítéséhez támasztva építették. Wojtha Ferenc tervezte, a terven 1832-es dátum van, de egy 1829-es helyszínrajzon már szerepel ezen a helyen ilyen alaprajzú épület. Az építkezés miatt a szobrot délebbre helyezték majd áthelyezték a Mária térre, ahol ma is áll. Az 1848 utáni években elvesztette a katonai fontosságát, az őrházból ki is vonult a katonaság. Később a pénzügyőröket helyezték el benne, állt üresen is, aztán bérbe adták kereskedőknek, így például 1881-ben Freyberger János vaskereskedő bérelte ki az őrházat. 1886. decemberében az épületben nyílt meg a Bomba téri népkonyha.
A téren több kisebb épület is volt különböző időpontokban: váróterem, raktárépület, csónakház. A parton volt a tímárok bőráztatója és feljebb a lóúsztató.
A tér kisebb volt mint most, ugyanis a zárda kertje majdnem a mai vásárcsarnokig ért. Többször tettek kísérletet a rendezésre, ez a kórház átépítésével valósult meg. A kórházhoz egy új szárnyat építettek a Duna felé, a zárda kertjét pedig a térhez csatolták 1891-92-ben. Ekkor bontották el az őrházat is.
A Bomba (Batthyány) tér az őrtanyából átalakított népkonyhával 1887-1890 között. A fénykép az interneten kering már jó ideje szerintem rossz dátummal. Valószínűleg Tomsics E. – Jalsovszky K.: Budapest, az ikerfőváros c. könyvéből szkennelte valaki.
A népkonyhák
1867 után a főváros rohamos fejlődésnek indult, ennek egyik negatív hatása az élelmiszerárak emelkedése lett. Sokaknak a keresetük jelentős részét ennivalóra kellett költeniük, megtakarításra már nem jutott. Ezt felismerték a város vezetői és a tehetősebb polgárság, és elindult a népkonyhamozgalom az állam és magánszemélyek, egyesületek összefogásával. Azt tűzték ki célul, hogy a szegényebb néptömegeket tiszta, rendezett körülmények között nagyon olcsó, de tápláló étellel lássák el, olyannal, amely egy férfi munkásnak is elegendő tápanyagot biztosít. Hasonló intézetek már addig is működtek. Egyházak, egyesületek, iskolák tartottak fenn „tápintézeteket” szegény iskolásgyerekeknek, sok tehetős család vállalta, hogy a közeli iskolából egy-két szegénygyereket rendszeresen etet, kórházakban működtek alapítványok a szegény betegek költségeinek biztosítására. Emellett a munkára képtelenek számára a város segélyt is osztott.
A népkonyhamozgalomnak külföldön is megvolt a párja, sok nyugati nagyvárosban is ekkor vagy kicsit korábban kezdtek ilyen jellegű intézeteket felállítani. A népkonyhák alapítására vonatkozó kiáltványt Szentkirályi Mór főpolgármester írta alá. Népkonyhabizottmányok alakultak, jótékonysági rendezvényeket szerveztek, gyűjtéseket rendeztek, de csak lassan haladt a szervezés egészen 1874 őszéig, amikor is Ráth Károly akkori főpolgármester a város befolyásos polgárait értekezletre hívta, és ezután már egy hónap se kellett, hogy meginduljanak az első népkonyhák. A népkonyhák vezetésére a helyi nőegyleteket kérték fel, sok magas rangú és ismert asszony, államférfiak és nagyvállalkozók feleségei vállaltak szerepet a munkában. Köztük volt Damjanich János özvegye is.
A népkonyhákban az étel nagyon olcsó volt, de nem volt ingyenes. A menü tápláló leves, főzelék, egy darab hús és kenyér volt, vagy főzelék helyett tészta.
A házirend ez volt: csak olyan személy léphetett be, akinek étkezési jegye volt. A jegyet az étel árának megfizetésével lehetett megkapni. A vendégnek azonnal el kellett foglalnia a legközelebbi szabad helyet, étkezés után rögtön át kellett adnia a következőnek. A dohányzás és a hangoskodás tilos volt. Aki a szabályokat megszegte, kitiltották az összes népkonyhából. A tudósítások szerint sokszor megesett, hogy ha valaki még ezt a kis összeget se tudta kifizetni, annak a népkonyhabizottmány egy-egy tagja állta a számlát. Az ebéd ára 10 krajcár volt és többször is olvastam, hogy az adagok nagyobbak voltak egy átlagos vendéglői menünél. Csak ebédidőben voltak nyitva a konyhák és időszakosan működtek, általában télen.
A népkonyhák javára sokan adakoztak, élükön a királlyal, városok, vállalatok, tehetős emberek adták össze a pénzt és a felszerelést. Az első népkonyhák 1874. december 1-jén nyíltak: a terézvárosi és a ferencvárosi (Soroksári u. 46., ma Ráday u.). A terézvárosi a Lövölde téren, itt a főpolgármester is jelen volt a nyitásnál és megkóstolta a felszolgált ételt, levest, lencsefőzeléket hússal és kenyérrel. December 2-án a lipót- (Nap u. 6., most Alkotmány u.) és a józsefvárosi konyhák (Baross u.-József krt. sarkán.) indultak el. A Lipótvárosban a pénztárosi feladatokat gr. Szapáry Gyuláné látta el. Ezután nyílt a vízivárosi (Fő u. 3., ma Ganz u. sarok), az óbudai (Fő tér), a kőbányai és a tabáni (a Várkert Bazár helyén) népkonyha.
Ferenc József januárban több népkonyhát meglátogatott. Ő is leült megenni egy adagot, majd elbeszélgetett az ott dolgozókkal és a vendégekkel.
1876-ban, március elején a Vízivárosban a Medve utcai iskolában nyitották meg a népkonyhát. Ezt Tisza Kálmán is megtekintette néhány nappal később. 1884. december 22-én a Fő utca 62. alatt nyílt meg a népkonyha, az Erzsébet-apácák zárdájával szemben. 11-től 1 óráig volt nyitva, az ebéd 10 krajcár volt. 1885-ben a régi Polgári Lövölde épületében kapott helyet.
1886. december 16-án nyílt meg a Bomba téri volt katonai őrtanyán, az átalakítás után a vízivárosi népkonyha. Hosszú távra próbáltak berendezkedni, mert csatornázást is terveztek az épület alá. Naponta 11 és fél 2 között osztottak ebédet 10 krajcárért. 1890-ben Tisza Kálmánné látogatta meg, akkor négy budai iskola szegénygyerekeit etették. A látogatás napján az ebéd daraleves volt borsófőzelékkel, hússal.
Valószínűleg végig ebben az épületben volt már annak lebontásáig. Van adat arról, hogy közben árusítópavilonként is működött, de lehet, hogy ez csak az író tévedése. A bontás 1891-92-ben történhetett, amikor az Erzsébet-apácák kertjét és kerítését is lebontották és a telket a térhez csatolták.
1892 végén a Szegényház (Varsányi Irén) utcában és a Fazekas téren működött népkonyha a Vízivárosban. A Szegényház utcai még 1896-ban is működött. A menü akkor is 10 krajcárba került.
Végül nézzük, milyenek voltak a piaci árak akkoriban. 1 forint 100 krajcár volt.
1884. nyarán: 1 pár liba 4,5Ft, 1 pár csirke 1,60-2,40 Ft, tojás 53db 1Ft, hagyma 10kg 1Ft, 1pár tyúk 2Ft,
1888 január: borsó 1kg 10kr, bab, 1kg 10kr, krumpli 100kg 3Ft, 1pár pulyka 5Ft, vaj 1 kg 7,5 Ft.
