A kép a FSZEK Budapest Archívumából való.
Nem vezetem az olvasót a messze Hellászba s nem is valami régészeti fölfedezésről lesz szó. Egészen közel vezetem, meglehet, olyan helyre, ahol volt is már. De nem baj! E nyári napokban mindig kellemes kitekinteni a Zugligetbe s annak úgynevezett Csillagvölgy-ébe, e nem nagyon széles, de annál hosszabb meredek völgybe, mely első pillanatra valamely kiszáradt zuhatag medrének látszik. Fölötte díszlik a híres Normafa, mint egy zöld korona. A völgyet félgömb alakú domb osztja kétfelé; azon van a „labyrinth”, egy kis erdő.
Nemrégen még ez a völgy meglehetősen elhagyott volt. Csak kisdiákok jártak bele majálist tartani. Nyolc év előtt azonban egy öreg polgárnak, ki bejárta Európát, eszébe jutott, hogy alkot itt valamit, valami különöset. Borospincéjében volt neki három óriás hordója, melyekre nem egyszer elgondolhatá: na ezekben aztán kényelmesen ellakhatott volna Diogenész. Bizonyára ez az ötlet adhatta neki az eszmét, hogy a Csillagvölgyben Diogenész tiszteletére hozzon létre valamit. A bal oldalon kezdett egy nyaralót építtetni, melynek második emeletét a pincéjében állt legnagyobb hordó képezi. Bizarr gondolat, de jól sikerült. Csigalépcsőn jutunk föl a hordóba, melyben nem valami nyirkos dongafákat találunk, hanem ugyancsak feldíszített termet, s önmagunkat megsokszorozva. A mennyezeten pedig a csillagvölgy visszatükrözött képét. Mert a falakat oldalt és fenn tükrök borítják. A kerek szoba bútorzata is meglepő: művészileg kirakott asztalkák, díszes székek, két kerevet a falaknál, márványasztal középen, rajta két párducbőr, s az öregúr kedvenc állatai: egy hű newfoudlandi s fürge mókus (hegedűjével) kitömve, üvegszemekkel.
Furcsa, bizarr, sajátszerű kerek hordóterem. Pár év előtt a tulajdonos egy fiatal rokona, mivel este vihar tört ki, ott hált a szobában, kereveten. Éjfél felé a bádog és üveg fedélen elkezd kopogni a nagyszemű eső s a villámlások fényét sokszorosan verik vissza a falak és mennyezet tükrei. Fiatalemberünk oly rosszul érzé magát a Diogenész hordójában, hogy rögtön felöltözött, kirohant s nekieredt a záporos éjszakának, hogy kevésbé regényes hajlékot keressen.
A Diogenész hordója földszintjén kocsmatelep van. Nyáron elég jól főznek benne s jó és olcsó ozsonnát kaphatni.
A szomszéd nyaraló még furcsább volt – emeletes ház földszint nélkül. Tervezője előtt a Szemiramisz függőkertje lebeghetett. Az egy teremből álló emeletet négy vasoszlop tartotta, mígnem a biztonság előnye győzött a különcségen, s aláépíték a földszintet is, melyben most négy szobácska s egy konyha van.
A harmadik, negyedik, ötödik nyaraló mind csak egy-egy szobából álló házacska. Mivel azonban szokás törvényt szab, tehát ezeknek is nyaraló a nevök. Hisz a budai hegyek közt feküsznek. A Jókai svábhegyi nyaralója alatt földalatti zugban lakik régóta egy vén vincellér, ki mellékkeresetül a sváb atyafiaknak kalapot készít és foltoz, ez, ha lenn a városban kérdik tőle a lakását, azt feleli: csak a kalapos villája után tessék kérdezősködni a Svábhegyen.
A Csillagvölgy hatodik nyaralóját csak csillagalakú díszítéseiről említhetem meg. Különben hatszobás ház s alig van olyan originális élet benne mint volt a hetediknek, e hegyoldalba épített villának emeletén a múlt télen, mikor a majorosok kaszinója volt, s enni ugyan keveset lehetett benne, de padlásán (pince helyett) fél akó bor állt a publikum rendelkezésére. Akik most ott nyaralnak, tavasz múltán is részesültek még néha abban a kellemetességben, hogy valami berúgott atyafi éjjel elkezdett dörömbözni az ajtón: Frá wirthin á klázl Vájn!
E ház emeletének konyháját képezi a második nagy h o r d ó. A harmadikban a pék s zöldségárus lakik, a Zugliget ismert mindenese: Adám, a ki jószívű ember, csakhogy nagyban hódol Bakhus-nak, sok minden volt már a világi életben, szolgált valaha nyergelt szamarakkal a városi kirándulóknak, később fűszerrel, zöldséggel és dinnyével kereskedett, végtére pedig pék lett belőle, ki süteteit jól el tudja tukmálni, s ha négy zsemlyéért küldenek hozzá, tesz a kosárba hatot, mert hisz majd csak elfogy az is!
A Diogenészfalva alkotója a Csillagvölgyet a Zugliget központjává akarta tenni. A kocsmához közel eső nagy fára festetett egy céget, ráíratva: „Csillagvölgyi Normafa”. Melléje állíttatott evőtermet e felirattal: „Le temple d’Irminsul” (a zárda neve, melyben Norma lakott.). Belől a falakat jámbor képekkel díszítteté, ifjú lányokat oktató tisztelendők alakjaival, az oldalakra a fácán-nál egy kicsit különb madarakat pingáltatott: struccot, hattyút, flamingót, a Disznófőt nem találta méltónak lefestetni, akad az – úgymond – elevenen is elég! A lombos nagy fáknak neveket adatott, hogy színész, ókori császár, amerikai államférfi. Árpád apánk, I. Napóleon és Werbőczy emlékei ölelkezzenek a suda- rak kinyúló ágaiban. Készíttetett utakat is a világ mind a négy sarka felé. A „labyrinth” is onnan kapta nevét, hogy keresztül kasú ösvényein alig talál ki az ember s elkelne benne egy csomó Ariadne-fonal, vagyis útmutató tábla. Ásatott valami csodakutat is, kilencet egymás felé, melyekből – ha a terv létrejő – kinek-kinek kívánsága szerint bugyogott volna ki sör, bor, vizezett bor, és borozott víz. Hogy milyen lett volna ez az eredeti terv szerint, az mély titok maradt. Az öregúr tót munkásokkal dolgoztatott, kiknek maga adott neveket. Volt köztük generális és inspektor. A munkások a jó különc öregúrtól nem tartottak, hanem a generálistól (egy tót napszámos) annál jobban. Sokszor van ez így az életben. A százados szidja a LajosViktor ezredi katonát, hogy mért oly rozsdás a puskája, de ez csak vállat von a fenyegetőzésre, hanem mikor a tiszt távozni készül, a katona térdre esve könyörög: Kapitány uram, az ég szerelmére kérem, meg ne mondja a káplár urnak! A tótok is jobban féltek a generáltól. A korhely inspektornak elég jó dolga lehetett az öregúr mellett: tavasszal üres zsebbel jött, őszkor háromszáz forinttal és egy órával távozott.
Az öregúr utolsó intézménye volt a kocsmába vezető út szegélyezése vagy száz vadgesztenye-csemetével. E fácskák azonban már nagyobbára kipusztultak.
A különc eszmének azonban mégis csak lett láttatja, mert azóta sokkal több élet van a Csillagvölgyben. Nyolc-tíz család kora tavasszal kiköltözik a kis villákba s szívesen ellaknak az egy szobácskában is, hol nincs közvetlen szomszéd, s a falusi kényelem pongyoláját élvezhetik. Aztán a látás és láttatás divatja más völgyekből is elcsalja oda a künnlakókat, úgyhogy a lég gyakran megtelik magyar, német és francia hangok káoszával, a csillagvölgyi pázsit pedig oly tarkán virít a hölgyek sokszínű ruháitól mint egy kert.
Mégsem volt hát háladatlan eszme létrehozni Diogenészfalvát.
Fővárosi Lapok, 1877., Arcanum Digitális Tudománytár.
___
“Az írók és művészek társaságának szombati juniálisa igen kedélyes és látogatott mulatság volt, mely egy társaságnak egész napi élvezetet, a Petőfi-házra pedig jelentékeny jövedelmet szerzett. Az idő délelőtt bornogós lévén, a reggeli csoportos kivonulás elmaradt, s a mulatság dél felé azzal kezdődött, hogy a Fácán-tól a Csillag-völgybe rándultak reggelizni s megnézni a Diogenész hordóját, egy toronyszerű villát, melynek felső emeletén hordó alakú szalon van, tükrökkel, apró kerevetekkel, az asztalon egy kitömött nagy házőrző-vel, erkélyéről pedig gyönyörű kilátással. Máskor e helyet belépti díj mellett nézik, most azonban szívélyes tulajdonosa (Heinrich úr) nyitva tartá a társaság számára. Később a mellette fekvő kis vendéglőben reggeli volt s Vasvári Kovács mulattatá a társágot komikai előadással, dorombbal, oláh furulyával s bűvészi ezermesterkedéssel.”
1874.