Kolozsvár és az április 22-i nagy tűzvész

Kolozsvár, múlt század eleje

 

Kolozsvár és az április 22-i nagy tűzvész.

 

Marosvásárhely, a székely főváros után Kolozsvárt, Erdély fővárosát s az erdélyi magyarság politikai, közművelődési és nemzeti életének központját is gyászos csapás érte az április 22-én pusztított nagy tűzvész által. A kolozsvári tűzoltók, kik Marosvásárhely segedelmére oly testvéries készséggel siettek, alig pihenték ki magukat, midőn saját városuk kebelében hívta őket munkára a pusztító elem. (…)

Kolozsvár Erdélynek fő- s az egész magyar hazának sok tekintetben második városa. A közművelődésnek annyi áldást hozó intézetével Budapest után az országnak egyetlen városa sem dicsekhetik, mint Kolozsvár. Ott virágzik hazánk második tudományegyeteme, második nemzeti múzeuma és második nemzeti színháza, ezeken kívül van benne katolikus, református és unitárius főiskola, több állami és magán tanintézet, számos közművelődési és jótékony egylet, több nyomda, stb.

Kolozsvár, melynek a legutóbbi népszámlálás szerint 26000 lakója van, a Kis-Szamos völgyében fekszik, ott, ahol egykor némelyek szerint Zeugma dák város, a dákok legyőzetése után pedig Claudia római gyarmat állott. A völgyet középmagasságú hegysorok szegélyezik, melyeknek ormait erdőségek, oldalait meg itt-ott szőlőültetvények borítják. Magát a várost körös-körül szép kertek és szőlőhegyek környezik, melyeknek üde zöldje közül kellemes nyaralók s kisebbszerű tanyák mosolyognak le a városra. Nyugot felé a Hója-hegy magasabb csúcsa emelkedik, vele szemben Kolozsmonostor terül el, melyet a kertek és házak szakadatlan sora kapcsol össze Kolozsvárral, kelet felé más helységek látszanak. Kolozsmonostornak nemrégen épült szép gazdasági intézete már messziről szemébe tűnik a Szamosvölgy hosszában közelgő utazónak.

Kolozsvár egészben véve szabályosan épült, csinos város. A belváros négyszöget képez, melyet régebben magas, de már omladozó kőfal kerített, a kőfalat és az ódon színezetű bástyatornyokat újabb időben kevés kivétellel mind lerombolták. Az utóbbiak egyikét, az úgynevezett kurta Szappan utca végén, tűzoltó őrtoronnyá alakították át, mely azonban a közelebbi nagy tűz alkalmával szintén leégett. Öt régi kapuja, melyek közül ma már egy sincs meg, ugyanannyi külvárosba nyílt. E bástyakapuk s a még itt-ott fennálló tömör és szilárd kőfal képezték az egykori várat, mert az északnyugati hegyfokon emelkedő úgynevezett Fellegvár újabb keletű. A belváros északnyugati részét Óvárnak nevezik, mert ez a város legrégibb része s hajdan külön várkerítéssel volt megerősítve, melyből némi falmaradvány ma is látható. A belváros általában csinos, városias, utcái szélesek és szabályosak. Középpontját a négyszögletű, terjedelmes Fő tér képezi, melynek közepén a római katholikusoknak egészen faragott kövekből gót ízlésben épült impozáns főtemploma áll, a 60-as évek elején bevégzett magas tornyával. Körös-körül szép nagy épületek emelkednek, ezek közt a városháza, az ódon Bánffy-ház, gr. Teleki Domokos háza, a b. Jósika-ház. stb.

(…)

„Kincses Kolozsvár” – így nevezték hajdan e várost -, de a sok háború, ostrom, harácsoltatás és adóztatás, s különösen a múlt század első felében gyakran előfordult nagy égések miatt jelentékenyen aláhanyatlott és elszegényedett. Lassanként azonban ismét emelkedni kezdett s kivált 1790 óta egyre gyarapodott és csinosodott és bár hajdani fényét s főleg a „kincses” elnevezést újból igénybe vehető jólétet és gazdagságot nem sikerült egészen visszaszereznie, azért az országnak mégis elsőrangú városai közé tartozott minden tekintetben s fölvirágzása előbb-utóbb még nagyobb lendületet vesz vala, ha ebbéli törekvésében a közelebbi nagy tűzvész ismét sok időre vissza nem veti. A tűz a hosszú Szappan utca közepe táján egy szabó műhelyéből ütött ki április 22-én du. fél 5-kor. Alig négy óra alatt elpusztította a városnak nemcsak ama hosszúkás négyszög alakú részét, mely a Híd és Magyar utca, a Kis-Szamos és a régi kőfal között ki a Széchenyi térig elterül, s mely szűk utcáival s közvetlenül egymás mellé épített, nagyobbára zsindelyfedelű apró házaival különben is valóságos tűzfészek volt, hanem a dühöngő szél átvitte a tüzet egyfelől Belmagyar utca alsó végére is, hol a belváros felé továbbterjedésének csak a Fröbel-intézet tűzfala vetett véget. Másfelől pedig a Széchenyi térnek északkeleti végén keresztül a hídelvei városrészre csapott át a pusztító elem, hol az Új utcában egy egész utcasort, a külső Király utcában pedig három telket hamvasztott el. A Belmagyar és Híd utcák s velök együtt a belváros többi része a legnagyobb veszélyben forgott. A kár és csapás így is roppant nagy, mert a városnak az a része pusztult el, amelyben szorgalmas iparosok laktak, kik fáradhatatlan munkájok gyümölcseiből tisztességesen éltek ugyan, de házuk, műhelyök és iparszerszámaik elpusztulása által a szó valódi értelmében mindenöket elveszítették.

Középületek és intézetek nagyobb kárt nem szenvedtek, kivéve a derék tűzoltó testületet, melynek őrtornya, egész telepe s majd minden szerelvénye a lángok martalékává lett, s az egylet összes kára körülbelül 20000 ft-ra megy. A város maga is 6000 ft kárt szenvedett. Annál nagyobbak, mert alig helyrehozhatók a magánosok által szenvedett károk, hivatalos adatok szerint a tűz 88 házas telket pusztított el, a leégett fő- és melléképületek száma jóval többre megy 200-nál, miután egy telken három, sőt négy épület is volt. Az égés által 156 család 606 családtaggal szenvedett kisebb-nagyobb kárt. E kár meg nincs felvéve hivatalosan, de bizonyára több százezer forintra megy.

S. L.

Vasárnapi Újság, 1876. 18. sz.

 

Manapság: