Ami magát Nagykikinda városát illeti, ha valaki látogatóként jön a városba, feltűnik előtte a legtöbbnyire nyílegyenes, széles utcák sokasága, amelyek 5 kilométernyi hosszúságban futnak át a városon s ugyanilyen módon a keresztbe menő utcák is. Néhány évtizeddel ezelőtt Nagykikinda még nagyon is falusias külsejű volt, de ez a kép évről-évre városiasabbá válik. Szép házak épülnek szerte a városban. A középpontban sok az emeletes ház is. Az utcák forgalma is azt mutatja, hogy a haladás útja megnyílt a város számára.
A középületek közül néhányat bemutatunk. A vasúti állomásról a kövezett úton haladva a városba először is a nagy gőzmalom ötlik szemünkbe. Ez egyike az ország legnagyobb, legmodernebb malmainak. Ugyancsak itt épült a villamos telep is, amely négy év óta Nagykikindát világítással látja el. Ezt elhagyva, befordulunk a Fő utcába, amely kétoldalt két-két sor fával van végig beültetve.
Hatalmas hosszúágú utca, melynek végig leendő aszfaltozása már el van rendelve. A főúton haladva az első emeletes nagy épület az állami polgári leányiskola. Ez úton befelé van az Ármentesítő Társulat székháza, ezzel szemben a régi Kada-féle vendéglő. Itt van az evangelikus imaház, iskola és paplak is. Itt van több szép ház között a kiemelkedő Vinczehidy úrilak is. Ezen az úton van a római kat. templom és plébánia. Vele szemben a Jung-féle nagy bérház. Itt van a városi bérház, az emeleten a járás főszolgabírói hivatalával, a városi nagyvendéglő, melynek emeleti helyiségeiben a Kaszinó vett évtizedek óta szállást. Itt van a Közgazdasági Bank új palotája, a Bogdán Zsivkó dr. díszes emeletes palotája, a Nemzeti Szálloda, ennek földszintjén színház és hangversenyterem. Ez épület a görög keleti szerb egyházé. Emellett van az ódon görög keleti szerb templom, melyet a piactér vesz körül. Itt áll a királyi törvényszék nagy négyszögű emeletes épülete, a háttérben a fogházzal. Vele szemben a Telecsky-féle nagyterjedelmű, régi emeletes épület, a mely most Löw Sándor bútorgyáros tulajdona. A földszinten üzletek vannak, az emeleten pedig évtizedek óta a Vinczehidy-féle első Nagykikindai Takarékpénztár. Itt van a Ferenc József tér, amelynek a másik felén van a Draxler Ferenc emeletes, kupolás palotája, mellette a városháza, messze kilátszó tornyával s a városi hivatalokkal. Itt kifelé haladva találja az ember a Szabó István artézi fürdőjét. A városból kiérve pedig ott állanak szem előtt a téglagyárak, keményítőgyár, vasöntöde messze látszó kéményei. A középponton átmegy a Ferenc József téren a Mokrini és Vásár utca. Ez utcákban üzletek hosszú sora látható. Az előbbi utca elején van a Bohn-féle kétemeletes szálloda, az emeleten nagyon szépen díszített nagy teremmel. Közel ehhez a királyi járásbíróság és királyi ügyészség. A Bohn-féle szállodától a vasút felé haladva, találjuk az állami főgimnázium kétemeletes épületét és mellette a római kat. nagy népiskolát. Ezzel szemben van a tűzoltólaktanya. Utána jön az izraelita templom és iskola, a főrabbi lakásával. Ezzel átellenben az adóhivatal. Ettől nem messze, a Távírda utcában most épült föl a reformátusok szép új temploma; ennek egyik oldalán az iskola, másikán a lelkész lakása van. Ezek szomszédságában van a gőzfürdő a nyári uszodával. A Fő utcán keresztülmenve találjuk a Szerb utcát. Itt van a görög-keleti szerb iskolaépület, nagy díszteremmel s hivatalos helyiségekkel. Itt van a posta, távírda, telefon épülete is. Ez utcában számos díszes ház található. Kelet felé való részén a városnak van a vármegyei közkórház, több pavilonnal, nagy parkkal s ezen túl, a város alatt, a Károly Lajos Főherceg huszárlaktanya, három század befogadására való épületcsoporttal.
Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai