A selmeci Leányvár

 

Az égnek oly örvendeztető áldása még soha a selmeci aranybányák mívelését nem követé mint II. Ulászlónak magyarországi királykodása idejében. Ezer meg ezer serényen foglalatoskodó kezek mozdíták elő a földnek mély gyomrából a ragyogó ércet, gazdagok levének ezek, mégsem szegény a bérc, melynek erei kimeríthetleneknek lenni látszának. Rőszel Eraszam (Rösel Erasmus városbíró és kamaragróf, +1520.) is a sors legmélyebb aljáról a szerencsének oly magos polcára jutott a bányaság gazdag jövedelme által, hogy a község szava őt nem másnak mint a gazdagok leggazdagabbikának hirdetné. Kincskamaráiról pedig azt kezdé regélgetni, hogy azok egy második bányáját teszik a folyó aranynak, melynek tömege már oly nagyra növekedett, hogy Rőszel maga is annak böcsét nem számlálni, hanem csak mázsálni, s a nagy kádak száma szerint képes meghatározni. Midőn mind király, mind hon legnagyobb szükséggel küszködve majdnem végső ínségre jutnának, a haszonbérlők és altisztek szerencséje legszebben virula s napról-napra tetemesbre gyarapodék. De csak csalárdság és számtalan hamisságok által. Úgy is látszott, mintha bizonyos átok sújtaná a mammont, hogy csak kevesek találják örömöket benne, Hirtelen halállal múlék ki Rőszel is, korának legvirítóbb idejében, s éppen akkor, midőn ki-ki őt a célnál gondolá lenni, hol éleménye s aratása kezdődik a hosszú munkának. Temérdek kincseiben két magzatját nevezé ki örökösének, kik közül virágzó korra nevekedett fia vitte serdületlen húgának gyámolítását. Atyai hűséggel gyakorlá ez néhány évekig tisztét, de éppen, midőn a már teljes virultát érte szűznek számára, a hon fiai közöl egy férjről kezdene gondoskodni, kitől nagyobb szerencsét légyen, mint minden kincseitől várandó, egy gonosz láztól megragadtatva, attól időnap előtt sujtatott a sírba. Így lőn Boris gyöngéd korában független asszonya egy királyi birtoknak. Messze vidékről gyülekezének most hozzá a nőszök és csudálók, mert testének szépsége olyan volt, mint a drága gyémánt, melynek sugárait gazdagságának aranyborítékja még tündöklőbbé tevé. Seregesen tódultak a barátok és barátnék atyjának házába, s csak igen is hamar meg vala Boris afelől győződve, hogy az arany azon eszköz, melyen akármely gyönyör szabadon s fáradság nélkül megszerezhető, s egy hatalmas vért, melynek védelme alatt a legrágalmazóbb nyelvet is bátran ki lehet gúnyolni.

Tiszta erkölcs, szemérem és illendőség kirúgattatván, a legdévajabb tobzódás s ennek egész kísérete foglalá el a házat, melynek kimeríthetetlen kincse Borisnak örök fiatalságot s tartós éleményt ígére. Mintegy örökké tartó lakodalomban tántorga szakadatlan a szép lyány élete, minden gyönyör seprőig kimeríttetvén, újabb meg újabb találmányokkal igyekezének a hivalkodók elűzni a komor unalmat, s örömmel fogadtatott ki-ki, aki valami újabbat mutathatott elő. Volt mégis valami, mely gyakran megzavará fertelmes jelentményével a lármás vigalmakat. Boris ablaka tudniillik éppen azon halomnak nyílék, melyre vesztőhelyét állíttatá fel a város. Történt pedig egyszer, hogy midőn számos barátjainak egy garázdálkodó csoportja részeg kedvében a szentegyházat felgyújtaná s megfertőztetné, éppen azon helyen, melyre néha dévajkodó gonoszságból poharait köszöntgeté, vakmerőségéért életével adózott légyen. Borzasztó s kiállhatatlan lőn az elvetemedettekre nézve a látvány, midőn a szélvihar az akasztófán függő már félig elrodhadt testeket öszve-vissza zavarta, annál is inkább, mivel sokkal közelebb függének azok szemeik előtt, mintsem akármi módon ki lehetett volna pillanataikkal kerülniük.

Több ízben sürgette a tanácsot Boris a vesztőhelynek onnani elvitetésére, de fáradozása mindig sikeretlen marada. Végre egy kastélyt ígére oda építtetni, mely halála után a város szabad tulajdonává váljon. Ez megszerzé kívánságának létesülését. Gyorsan emelkedik most fel egy csinos négyszegű kastély szintannyi tornyoktól felékesítve. Az alapkő betételét díszesítő zajló ünneplések között legtündöklőbb volt a Gara partján minden kigondolható játékok s dalzengések felváltási közben sátorok alatt tartatott drága készületű lakoma. Ezen diadalörömök legforróbb mámorában rokonjának, egy távol lévő szerzetesnek levele lepé meg ezen ünnep királynéját, ki is őt feslett életmódjának megváltoztatására és a földiek múlandóságára komoly és hathatós szavakkal inti. Boris általolvasá az írást, de megátalkodott szíve nem indult meg rajta. Sőt, gúnykacajjal a hírészhez fordulva ujjáról egy drága gyűrűt vont le, s azt a folyó hullámiba dobván, e szavakat mondá:

„Valamint igaz és bizonyos e gyűrűnek szemeim előli örök elveszte, oly igaz és bizonyos kincseimnek s minden azok szülte s táplálta gyönyörnek örök tartandósága!”

Elkészülvén a büszke építmény, Boris tüstént beléje vonódott. S íme, egy szolga a vendégteli terembe rohanva, az elvetett gyűrűnek egy hal gyomrában ismétleni feltaláltát jelenti. Öröm és pír egyszerre simulának el, de csak pillantatnyi korig a szűznek arculatáról, mert száz ajak harsogá egyszerre Borisnak: a sors e komoly intésével mit se gyötrődjön, sőt, azt inkább neki hódoló szerencséjének változhatatlan jele gyanánt vegye. Így múlék el az üdvös jósolat minden foganat nélkül. De ezen ponttól fogva úgy tetszett, mintha szárnyakat kapott volna a gazdagság, tömérdek maradt ugyan tovább is, de kevésbülése szemlátomást s letartózhatlanlag növekedék. Tavaszi hóhoz hasonlólag tűnének és olvadának el a széles tonnák, mintha láthatatlan lelkek ragadoznák a rakásra halmozott aranyat. Kedvetlen szívvel vevé azt Boris észre, de életmódját megváltoztatnia többé hatalmában nem volt. Csak szíve lőn ezáltal keményebb. Örömének dagadt özönében eddiglen sok szegényeket is felélesztgetének adakozásai, örömest osztozék ő mindenki szerencséjében, mely a jótékony napként különzet nélkül terjeszté mindenkire sugárit. Ezek előtt most betevődött a kapu, s azt sötét zsugor őrizvén, vigasztalatlan utasita el mindenkit, kiből közvetlen öröm nem vala derülendő. Így változának el azon jótévőségét követő áldások is keserves átkokká, s a megátalkodottságnak mindig közelebb lépe végső ítélete.

Különös szeretettel viseltetett Boris egy ölbeli ebecshez, mely ezen okból soha asszonyának oldala mellől el nem távozék. Kutyájának hízelgett minden, ki a kisasszonynak vágyakodék kegyébe jutni. Ezt észre vévén az oktalan állat elviselhetetlen szeszéllyel kínzá az asszonyához közelendőket. De legszembetűnőbb s mintegy elváltozott vala az ocsmány viselete a gyűrűnek újoni feltalálta óta. Csudálatoslag mereszté gyakran bokros szemöldöki alól szemeit, s hevesen mardosa mindenkit, de leginkább a szegényeket, kikhez, ha asszonyának szíve könyörületesb vala is, ő mindazonáltal ellenállhatlan mérgességgel űzte el őket. Törpeségét sokkal felülmúló erővel ragadá meg a csúnya s előtte gyűlöletes szegényeket, s mérges harapásit gyógyulhatlan kelevények s rothadás követte. Nyilvánságos mondák kerengének a köznép szájában a kutyáról, melyhez oly varázserő bilincselé Borist, sőt, többen valának olyak is, kik abban magát a gonoszt rejtezni, áldozatját ezen alakban őrizni, s azt az irgalmasság cselekedetitől feltartani sejték. Megdöglik végtére a kedvelt eb, s Boris fájdalmának nincsen határa. Sokáig nem akara ő a kedves maradványtól megválni s midőn végre ennek is csakugyan meg kellett történnie, egy igen fényes temetési pompát rendele számára. Fekete gyászba öltözve, fejeiket lobogó fátyollal fedezve, beterített dobok és rekedt tárogatók szomorú hangjai között hosszú menetben kísérék Boris és baráti a megdöglött kutyának testét. Majdnem pogányi szertartások, füstölgések és áldozatok között temetteték el a tisztátalan állat, s özönkönnyek áztaták sírját. Következő éjjel valamennyi fergeteg kitörni, s a világ végromlásához közelíteni látszott. Kénkőláng világítá a kastélyt, melyet bolyongó kerengzetekben irtóztató rémletek környeztek. Több íly alakok pedig a fedelek ormaira telepedének, s mintha ítéletet tartanának, egyikök felállván, heves beszédet látszott a többihez tartani. Most egy tompa moraj hasítja végig a vihart, az eb sírjából egy hosszú tüzes láng mint villám emelkedik az égnek, honnét süvöltve, visszacsapódva iszonyú mennydörgés közt csattana széjjel. Ezzel a rémtünet elenyészik, s az egész természet, mintha sohasem háborog vala, egyszerre lecsöndesül.

Kellemének egész derültében virrada fel a következő reggel, s csak zűrzavar álomként tűnik az egész múlt éji tombolat elő, ha az eb sírhelyét egy feneketlen mélységű örvény nyilván nem jelöli vala. Borzasztó félelem kezdé most szorongatni a hivalkodó cimborákat, s a rettenetes süvöltések sokakat megtérítettek közülök. Egyedül Boris keménykedett tovább is megátalkodott lélekkel az üdvösség ellen. De a régóta fenyegetődző szegénység ellenállhatlan erővel tört most be. Eltűnt az álnok arany s vele együtt az ő sugárit is körülrepkedő lények. A hajdan oly virágzólag ékeskedő testet súlyos hagymáz lepé meg, s végső ínségben sínylődött most Boris, távol minden enyhítő kezek ápolgatásitól. A láznak égető heve egészen megemészté a gyámoltalan leányt. Egy kertelet alatt találák a harmatban bizonyos reggel a keresztülmenők megmerevült testét. Éjjeli forróságában tébolygott hihetőleg ide, enyhülést keresvén magának. Amint némely könyörületes emberek lelkéért imádkoznának s testét egész csendben el akarnák takarítani, rettentő égiháború borítá el az egész környéket, nagy jégdarabok hullának a földre, melyre a megrettent vívők mindnyájan elszaladván, a tetemet cserben hagyák. Ekkor egy rikító süvöltés a léget kettéhasítván temérdek számú mindennemű kutyák rohanának szörnyű ordítás közt mindenfelől elő, mintha a földből nőnének egyszerre ki, vagy a jégesővel hullanának a felhőkből alá, a holt tetemet dühöngve megragadák s szétszaggatva darabokra egy észre nem vehető tájról hallatszó gúnykacaj között az ebsír örvényéhez hurcolák. E benyelvén a szerencsétlennek utolsó maradványát, azonnal betevődött. Az ebek pedig mint köd, egyszerre elenyésztek, semmi nyomot magok után nem hagyva.

Történt ezen borzasztó eset az üdvözület 1570. esztendejében és Selmec városának krónikájában hitelesen feljegyeztetett, a Leányvár pedig mint a történt dolognak csalhatatlan tanújele mai napiglan is szemlélhető.

 

Báró Mednyánszky Alajos, 1832.

 

Manapság: