Zugliget, kilátás a mai Disznófő út környékéről északkelet felé, középen az Apáthy-szikla. Alt Rudolf rajza, 1845.
Megbocsátható vétek-e az, hogy költőink Budának gyönyörű vidékeiről hallgatnak? A költő a természetnek gyermeke, a természetből szedi mézét, az elfogyhatatlan édességűt. ’S Budának bércei között beh sok íly méz gyűjthető. Néhány pesti költőnk, az édesebbje kivált, itten lopá meg a virágok nektárait, s hogy mi, az erdők bújói, költővé nem lettünk, hogy mázsánként nem halmoztuk a mézet rakásra, az az egyszerű oka van: igen csüngünk a valón s inkább a költő álmak valósítására törekszünk mint álmodásra.
Budapest lakosai jobban ismerik ezen természet áldásait mint mi Magyarok általában ismerjük hazánkat, és az ismert szépségeket használják is. Az ünnepnapok százakat és ezereket látnak itt, vigadókat, örülőket. De az egész esztendőben pünkösdhétfő az, melyen végtelen sokaság szokott a hegyekre kitódulni. Mi a mostanit fogjuk csak érintgetni.
Pünkösd hétfő nálunk leghidegebb nap volt egész májusban, a megelőző esten szél kerekedett, fölhők tódolgtak egünkre s az eső néhányszor kezde szemezni. A hajnal fölhős maradt s a nap csak magasra jötte után pillantott ki. Mindazonáltal nem kevés embert köszönte a tetők erdein a szürkület. Hívesen lengett északnyugotról a szél, de azért száz madár daljának hordá édes vegyületét, s száz ember gyönyörködött benne. Mint a hangyák, fészküktől távol zsákmányra akadván csapást vernek magoknak s feketéllve lepik el a hosszú utat, úgy tódultak csapatokban föl budapestieink a zöldülő szőlők között a Sváb-hegyre, vagy a város majorján által a Szögligetnek, hol őket ernyőbe az erdők vették a szél ellen, hozott csutoráik (kancsóik, kulacsaik), fölhurcolt süteményeik jól biztatták.
A nép az időből, bora s ennivalójából, látványok és lármázhatásából ítéli meg ünnepei minőségét. Ami itt az időt illeti, kedvezőbb lőn mint reggel mutatá. A fölhők a nappal folytában mindinkább enyésztek, mígnem teljes kékségében állott az ég s rajta egész pompában fénylett a nap. A szellő mindég híves maradt, de hol port nem hajthat, hol a halomra mászás, völgyeknek ereszkedés, a jó bor, a víg társaság melegít és hevít, ott a híves szellőnek köszönetet is adhatni. Bor bőségben volt völgyön, halmon, réten, bokrok mellett, fák árnyában, kulacsban, üvegekben s az ezeket hatalmasan pótoló hordócskákban, melyeket némely borhős toldias karokkal emelt szájához, s hosszú csókokkal szívta, kortyolta belőlük az istenek nedvét, italát. A fogakat is elég munkásoknak láttuk s azt az édes dolgot, a szájmozgatást igen közönségesnek és divatozónak találtuk. Látnivaló is a bujálkodó természet szépségein kívül nem kevés volt, bajazzók, boscozók, kártyalotteriások, kijátszók stb. lepték el Szegligetet. Lárma, zajgás mindenféle hangzott, hamburgi dalokat gulyásdal válta, augsburgit füredi stb., míg azonban Rákoson serény mének futottak pályát s este Alexander játszá egyedüli színjátékait.
És ez úgy vala a kellemes halomra dűlő Laszlovszky-majornál, a sok szegletü, völgyekbe s halmokra dűlő szögligeti csap- és vendégházak táján, a nagy kiterjedésű Sváb-hegy rét-erdős síkoldalain, az előhegyen vagy az úgynevezett Adliczer tetején, a hegyháton, melyen a magányos bükk alól a varázsszépségű völgyhalomcsoportozatokra a legbájolóbb kinézés van, a disznófői jégforrásnál, hol magas gyertyánfák árnyában csurog elő a vidék legjobb vize, a budakeszi útra dűlő Ferencmagasán, hol épen búcsú tartaték, s a hegyháton túl tölgyes erdők völgyi sötétében létező Mária tölgyesénél a magasan fekvő s Budapestre való kilátása miatt igen kedvelt Szépjuhásznénál. Legcsendesebb vala a Remete magánya, hova jobban csak egyesek bolygtak el és az Orom- vagy Jánoshegye, melyet a bor és kosárhordozásra többnyire magasoltak, ahonnan pedig mint Zeusz Olimposzáról, tekinthetni el a Vértes erdőlepte hegysoraira s a Bakony magasra tolt fejeihez, a Kárpátok váci szakadékaira, a Hevesben kékellő Mátrára, a kunsíkokra s a Dunamosta Fejér vármegye halmos téreire.
A félhold teljes fényében mosolygott reánk, midőn a szőke Duna hídján átballagtunk, talán ő is örült a sok jókedvnek, mely magyar, német, tót, rác s több örömhangokat csalt ki a különböző ajakokon. Én örültem ezen vegyületnek s lelkemben e sokféle testvért egészen egyesültnek, honunkat pedig hatalmasnak, a nemzetet boldognak látám. Örültem azon tavasznak, mely ekkor Árpád hona fölé derűlend, mert csak a testvéri szeretet, az egyetértés, egység boldogíthatja az emberiséget, a nemzetet.
Ámbár a magyar hazát több ízben, s pedig majd hivatalosan tett utazásim közben, majd csupa látvágyból keresztüljártam, s megtekinték mindent, mit megtekintésre méltónak találtam, mindemellett is, bár élő emlékezetemben femnaradtak is azok, nem volnék merész bizonyos valamit azokról, mellyeket több év előtt láttam, írásban közleni a tisztelt Közönséggel, tehát csak azokról szólok , melyeket mostanában láttam, miket pontban tapasztaltam, s melyeket csak néhány sorral írok le használás végett mindazoknak, kik ezen helyeket meglátogatni szándékoznak, szemem előtt tartván azonban, mindazt kiemelni, mi művészeti, technikai s ökonómiai tekintetből megjegyzésre méltó.
Szeptember 11-én kocsira ülvén reggeli 8 órakor, Landstrasse (1) és Neustift (2) külső városokon keresztül véve az utat, s balra hagyva a hegy csúcsán helyezett artilleriai raktárt (3), az őrházat (4) s kis Mária Zellt (5), az invalidusok laktanyáját, valamint a téglaégető házat (6), a vörösvári chausséra (7) jutottam útitársammal és sebesen elillantva az úgynevezett Radl korcsma (8) s a marhavágó szék mellett, mely építvények egy irányban feküsznek az egykori selyemfiatóriummal, és szembekapva a Grempel-malmot (9), valamivel fentebb pedig az élő fákkal körülültetett puskaportornyot (10), azon patakon épített kőhídra (11) érkeztünk, mely alantabb valamivel a filatóriumnál az óbudai Dunaágba ömlik, s mely folyón egypár évvel ezelőtt egy kőpartozatú híd készült fel, melynél a kocsizó út fából van szerkesztve, s középett járomlábak alkazmazvák. Az előbb felhozott hídnál a bécsi úton láthatni iránylag jobb felül az úgynevezett Arany-hegyet, bal felül pedig a Spitzberget (12), melynek háta megett fekszik Hidegkút helység. Innen most már balra hagyva Strok malmát, mely vízhiány miatt forgásban nincsen, s a Szarvas vendégfogadóig (13) folytatva serényen utunkat, mindjárt ezen vendégház fölött balra csavarodik azon út, mely Solymárra vezet, hol éppen ez nap templombúcsú volt, s mely alkalommal számos népség szokott ott összegyülekezni, s pedig nem csupán a körülfektű helységekből, de a két testvérvárosból is, hová magam is útitársammal meghíva lévén, mintegy 10 óra tájban odaérkezénk, s ott egy becsületes német háziúr udvarába hajtatván azonnal odahagytuk a házat, s az egyházba sieténk, hogy részint az oda megérkezett néptömeget, részint a szertartást láthassuk, mely annál több nevezetességet nyert, mivel az alkalommal egy pesti papnevendék primiciáját is tartotta.
Nem térhetvén be a dombon épült templomba, miután néhányszor azt körüljártuk, azon utat követtük, mely a stációkhoz s a kálváriára vezet, mely még magasabb helyezetű az egyházénál. Ezen emelkedetű hely, honnan végigláthatni a hegyek közti tájékot valamint a szép szőlőket és szántóföldeket, igen regényes képet kölcsönöz az egésznek, honnan többek között egy isolált dombot is láthatni, hol egykor a monda szerint egy vadászkastély állott, legalább ilyes valaminek kelle annak lennie. Azalatt, míg a processió az egyház körül tartott, ezen kálváriahegyen az ott felállított lövészek durrogtaták fegyvereiket, az egyház egyik oldalánál felállított vitézek pedig a helybeli lakosok közül, többszeres salvé-t adtak, s becsületükre legyen mondva, a commandószóra ügyeltek.
Csepegni kezdvén, egy ideig a fák alatt kerestünk menedék helyet, s végre lecsillapodván az eső, hazasiettünk, s nemsokára asztalunknál helyét foglaltunk, hová az étkek gazdagon hordattak fel, s így az eddig ismeretlen társaság egész más köntösbe öltözött. Ezen helyen festhették volna le Brauwer és Honthorst az őszinte falusi élet vidám tartását, hol a poharak kiürítése után minden egy háznéppé látszott összeolvadni. Sok és jó borral lévén ellátva gazdánk, éljent kiáltanak neki, s ámbátor esni kezdett újonan az ebéd után, mely sok budapestit visszatartóztatott, mégis körüljártuk a helységet meglátogatandók némely érkezetteket, kik közt néhány budai tiszti társ is volt, mely után még viszonlátogatást elfogadván befogattunk s előbbi utunkon hazahajtattunk.
Szent Mihály hava 15-én egy más, de tudományos utazást tűztem ki hosszas ideig tartandó elutazásom előtt. Reggeli 7 órakor tehát elhagyván budai várlakomat, a Városmajor mellett elillantva, melly, mint tudva van, szép s kedves mulatóhelye a budapestieknek, a vámházhoz (14) jutánk, s ahelyett hogy innen azon egyenes utat követtük volna, mely a temetők alatt vezet valamint a Szép juhásznéhoz, úgy a Leopoldfeldbe is, az Alvinczy síremléke (15) feletti utat választánk s így a szőlők közé vetődtünk, honnan ki nem szabadulhatván a keskeny s rossz útból, végre egy helyre jutánk, honnan a szántófoldön keresztül az országútnak irányzánk utunkat, s így egy sövénykerítéshez jutánk, melynek egyik helyen deszkakapuja volt, de bezzeg a kaput felnyitni akarván azt lakattal bezárva találtuk, s ez volt volna az egyedüli hely a kiszabadulásra. Egy ideig gondolkodva, mitévők legyünk, végre ki kelle az oszlopot mindenestül emelni, melyen aztán átbocsátván kocsinkat, az egészt ismét régi állapotjába helyheztettük. Ezután a talált úton egész a Laszlovszky nevű vendégházig (16) folytatánk az utat, s innen tovább haladva mégsem az igaz úton, végre azon helyre jutánk, hol a két út egyesül egymással. Ezen érintett két út ti. a Józsefvölgyi vendégháznál (17) két ágra oszlik, s mint valamely szigetet zárván ezek közükbe, a Kalmárfy-major (18) fölött ismét egymásba szakad. Ílyes kalandozás után szerencsénkre jó időben, egyszerre csak erdők között haladva a Szép juhászné vendégház mellett leltük magunkat, hol azonban most még nem szándékozván mulatni, Budakeszi felé folytattuk utunkat, csakhogy most már, valamint eddig is sűrű erdő között szüntelen lefelé jutva végre megpillantánk Budakeszi helységet, s beérkeztünk ezen faluba, mely széles utcával bír, s melynek közepén a hegyvíz vévén lefolyását, az két sorban állított élő zöld fákkal van kiültetve, s a helység vége felé az egyház ötlik szembe minden részről izolálva. Beszállván a vendégfogadóba, itt reggeliztünk, s miután mindent megtekinténk, mi ezen csinos német faluban látásra méltó, Pátynak vevén utunkat a vendégfogadó udvarán keresztül csapva, s a szép szántóföldek körül, hol a nép éppen a kukoricatöréssel foglalatoskodott, hosszában a felfelé nyúló erdőnek, valamint az erdősben, végre a hegyről le s így a szabadra jutánk, mely után a völgyben fekvő helységhez érénk, hol kezdeténél ezen falunak a víz által okozott földszakadások, valóságos mesterséggel készített vársáncokhoz hasonlítnak. Ezen helységben van egy temploma a reformátusoknak, melynek magas falait kívülről alkalmazott faloszlopok támogatják, melyek a szemet sértik, a helység végénél van pedig a katolikusok egyhaza egy dombra építve, mely távolról jól mutatkozik. Azon tiszta búzát, mely ezen földön terem, különösen szeretik a molnárok és sokban felülhaladja azt, mely a zsámbéki határban terem, mivel az már több rozzsal van vegyülve. Kitérvén a faluból azonnal elveszténk az igaz utat, s ahelyett hogy Zsámbéknak tartottunk volna, Bicske felé kocsiztunk. S talán addig folytattuk volna utunkat, ha egy mezei gazda, kit kérdezénk, vissza nem utasított volna. Mielőtt Páty helységbe beérkeztünk volna, a hegyoldalról már jól láthatánk Zsámbék fekvését, de leérkezvén a völgybe, szemünkből elveszténk azt. Ez alkalommal jutott eszembe, míly derék az külföldön, hogy az ember mindenütt olvashatja a táblákon: ezen út N, amaz pedig O helységbe vezet. Most tehát azon fekete szántóföldek között kelle utunkat folytatni, hol éppen akkor szántottak s mely utat nem lehete másnak mint hozzá járuló útnak tekinteni, eképp előre haladva végre felértünk a domb csúcsára, honnan örömünkre megpillantánk amfiteátrális fekvését Zsámbeknak, mely a hegy lábához támaszkodik körülfogva a legszebb szőlőktől s földektől, körül-belül pedig a távolban fekvő erdőktől. Ezen dombról jól láthatánk Tök és Perbál helységek fekvését, mely utóbbiból az út Csabára és Jenőre vezet.
Segítsd Isten, gondolám, ezen jel nélküli úton vándorodat, ha sáros az út, nehéz itt először az utat feltalálni, s jaj nektek, szegény teherhordó állatok, ha ezen fekete föld kerekeitekre ragad, s ha magatoknak kell utat nyitni. Ezen untató úton előbb haladva végre mégis bejutánk Zsámbék mezővárosba s hosszas kérdezősködés után megtaláltuk a vendégfogadót, s beszállottunk. Megrendelvén az ebédet azonnal felsiettünk a dombra, megtekintése végett az úgynevezett kastélynak, melynek kerítését várfalakhoz hasonló fal teszi, maga az egyemeletű épület pedig csupa granariumhoz hasonlít. Innen csakhamar a hajdani egyház romjaihoz siettünk, mely gót építvény hihetőleg a középkorban épült fel. Tudjuk hogy 1506-ban tétetett le a ró mai Szent Péter egyház talpköve, mely időtől fogva ki volt irtva a gót építészet. Ez tehát a majlandi főtemplom építésével látszik egy korba esni, melynek portálja olyas részeket terjeszt fel, melyek a’ gót stíltől már eltávoznak s az olaszba az átmenetelt teszik, bizonyos részekben mégis a dijoni Notre Dame egyházhoz is hasonlít, melynél az egyszerű rendszer fenntartatott, s hol jó egyezésben állanak egymással a sima lap és gazdagság.
A zsámbéki egyháznál, az egésznek szerkezete, a belül alkalmazott oszlopdíszítvények, a boltozatok s egyes ívek alkata, a hátullévő gömbölyű végzés, a középrésznek kiemelkedése, a két mellékrésznek alantabb tartása, a már említett középkorra emlékeztetnek. Ezen építvény két toronnyal van ellátva, s csupa faragott kővel kirakva, melyek egyikénél ledűlt már a fedél is. Az egyház izolálva áll, s oldalaslag a gyenge lejtvényű hegyen a legszebb szőlők tenyésznek, körülötte pedig vannak rossz viskók. Elhagyván ezen romokat szemembe ötlött lemenetkor azon vízszakadási árok a szőlők között, mely kőtömegeket hengerget le legalább 20 mázsa nehezeket, honnan tovább s lefelé haladva ismét a kastély körül leltük magunkat, mely helyről jól veszi ki magát a Szentháromság oszlopa a vásárpiacon, s alatta fekszik mindjárt a synagoga is quadrátban felépülve. Most már vendégfogadónkba tértünk vissza, s az asztalhoz ülvén tréfakép kérdést tevénk a vendégfogadósnak a Simandel-Bruderschaft iránt, melynek fészke Zsámbék volt, s mely tiszteletes céhleveleket is osztogata felvett tagjainak, milyen levéllel magam jelenlétében egykor, házassága napján megtisztelték barátomat, lovasposta hozván a bepecsételt levelet, mely posta azonban nem várván feleletre, az átadás után tüstént eltűnt. Tett kérdésemre azonban elpirulván a vendégfogadós, ahelyett hogy egyenes feleletet adott volna, hivatás ürügye alatt kiment s nem mutatta többé magát.
Ebéd után azonnal befogatván, s oda hagyván ezen tágas utcájú mezővárost, Jenőnek vettük utunkat, elhajtva egy kereszt mellett, hol azután ismét fekete szántóföldek között s csak újon nyitott vágáson kelle előre haladni, mely úton természetesen esős időben járni lehetetlen. Miután már a dombra felérkeztünk, látánk előttünk feküdni a helységet egy hegyhez támaszkodva. Gyönyörű rétek, szántóföldek, s délnek fekvő mosolygó szőlők, valamint a kalváriahegy a stációkkal, s az angolkert, melyet díszesnek nevezhetni, már messziről ajánlják magokat. A helység kezdetét az érintett angolkert teszi, mely háttal dűl a hegynek, s megfestett stakétákkal van elől befogva, oldaláslag pedig sövénnyel bekerítve. A falu oly szép és tiszta, hogy rendszerűebbet még a Hazában nem találtam, s a külsőről ítélve a lakosokat, azok állapotja csak a legjobb lehet, az utcák nyárfákkal vannak gazdagon kirakva. A helység másik végén az adminisztrátor lakása van – egy felséges épület, mely már kívülről díszes portállal van ellátva, a beszolgáló két földszinti szárnyék kellemes, s a közép és főépület, mely egy emeletű, valóban helyes ízléssel felkészült építvény, mellyel bárki is hercegi mezei palotának tarthatná, főleg, ha azon kertet is megszemléli, mely az épületet hátul végzi és szép egésszé alkotja. Ezen műalkotvány elrendezéséről tökéletes leírást lehetne adni. E most felhozott helységből pompás rétek mellett s fasétányok között, melyek többféle fanemből állanak, folytatánk utunkat Telki helység felé, mely jó magas dombon fekszik s ugyanazon uradalomhoz tartozik, egyháza is kívül a helységen, dombon áll. Valamint már az előbbi helységben, úgy itt is tisztaság főpontban jelenkezik, fákkal van az kiültetve. Innen most már felséges konyhakertek, földek s bokrosok mellett értünk fel az erdőbe, hol a keskeny s mélyen bevágott úton kelle folytatni utunkat, mely helyeken az összetalálkozás valóban veszélyes, s bármint óhajtottam is, hogy ne találkozzunk senkivel, mégis egyszer szembe kelle szállani egy lefelé járuló kocsival, s ekkor csak nagy ügyel-bajjal emeltük el egyik kocsit a másiktól. Ugyanezen keskeny út mellett van a legirtózatosb víz által okozott földszakadás is, melynek csupa megszemlélése is már elég rémítő, s ha meggondolja a vándor, hogy a kikerülésnél itt ott csak egy ferde mozdulat, s már a mélységben fekszik, még annál inkább borzasztóbb. Kivergődvén végre ezen sűrűsből, ismét erdők közti szabad térre jutánk, hol szép szántóföldek gyönyörködteték szemeinket, azonban csakhamar ismét az erdősbe érkezénk, míg végre egészen kiszabadultunk, s az erdő hosszában Budakeszi felé a legszebb szántóföldek között szüntelen lefelé tartva, a temetőhely mellett a helységbe jutánk, s innen egyenesen a hegyre utazánk fel, most már leszállván kocsinkról, gyalog folytatánk az utat egész a Szép juhásznéig, kocsink pedig lassan utánunk zörgött. A hegyoldalról néhányszor letekintve a faluba s Páty helység felé, végre kevés fordulat után a Szép juhásznénál voltunk, s beszólván oda, megmutogatám útitársamnak mindazt, amit az idén tett hegyutazásomkor itt láttam, s szemléltem, felmutatva azon két magas hegyre, ti. a Lindenbergre (19) s a János-hegyre, melyek csúcsairól vizsgálám meg a szép budapesti tájékot, mivel azonban az érintett utazásban, melyet már nyomtatásban közlöttem, minden előfordult, mit ismételnem kellene, tehát csak arra hivatkozom. Azonban mélyebben ereszkedvén le most a völgybe mint akkor, külön ösvényekre találtam, melyek nyári napokban, ha a nap sugarai mindenhová hatnak, itt kényelmes sétálást engednek az árnyékban. Hogy végre reánk ne sötétedjék s még mindent útközben jól megszemlélhessünk ezen jó magas hegyoldalon, befogatánk, s a közönséges tágas kocsiúton lefelé tartva, balra hagyván a Kalmárfy majort (20), jobbra a már bentebb fekvő Szép juhászt (21) és Remete vendégházat (22), Franzenshöhe nevű kocsmához (23) jutánk, mely ismét balra esik, aztán pedig jobbra hagytuk a Laszlovszky-kertet (24) s Szarvas vendégházat (25), s végre a Józsefvölgyi kocsmát értük el (26), mely balra esik, hol mint már érinténk, kettéoszlik az út a felfelé utazáskor. Laszlovszkytól mint tudva van a budapestiek előtt, az út a Ligetzugba, a Remetéhez, Fácánhoz, az Arany csillaghoz, az Istenszemhez s a forráshoz vezet, honnan ismét kényelmes út vezet a kedvelt Svábhegyre. A józsefvölgyi vendégház mellett van balra az úgynevezett Ördög-árok, mely Remete-hegyről vezeti le a hegyvizet s ott fenn Remetemocsár nevet visel, honnan ezen vízárok ismét egész Kovácsi helységbe lenyúlik. Az úgynevezett hosszas erdőhegy s Maria Einsiedel (27) között folytatja útját ezen árok, mely aztán Leopoldifeld (28) nevű vendégház mellett menvén el, a józsefvölgyi vendégházhoz közelgve az út mellett marad, s a téglaházak alatt egy híd vezetvén azon által (29), a Városmajort kettéválasztja, s így folytatja útját a Generálrétén (30), míg végre a Rácvárosból a Dunába szakad. Mi is tehát az érintett vámházi hídhoz jutván, elhagyva előbb már jobbra a budai sírkertet, s balra a téglaházat, a Városmajort is jobbra hagyva s megtekintve balról az újon felépült csinos házakat s a Rókushegyi szőlőket, a Várba vezető úthoz jutánk, hol leszállván kocsimról s hazabocsátván azt, gyalog s csendesen ballagék a Várba bevégezve eznapi kalandozásomat.
Ezen vidékek megérdemlik a tájfestész ecsetjét, s habár víz hibázik is, mely a tájfestvénynek életet kölcsönöz, vannak mindamellett is olyas természeti képek, melyek a vizsgálót gyönyörködtethetik és kőszirtek erdők között, melyek a képnek impozáns tekintetet adnak.
Novák Dániel, Hasznos Mulatságok, 1836.
Az írásban szereplő budai helyszínek:
1., a Margit körút-Török utca környéke,
2., Újlak,
3., a Szent vér kápolnától nyugatra állt lőporraktár,
4., a lőporraktár és Kiscell között volt,
5., Kiscell,
6., Gelléri Andor Endre-Bécsi út sarka
7., A Bécsi út Vörösvári út utáni szakasza,
8., A Bécsi út szélén, a Laborc utcával átellenben állt.
9., az aquincumi amfiteátrum mellett volt
10., A Grempel-malom feletti lőpormalom
11., a Bécsi út és az Aranyhegyi patak találkozásánál
12., Csúcs-hegy
13., a volt borosjenői téglagyár után jobbra
14., Szilágyi Erzsébet fasor-Városmajor út sarka
15., A Kútvölgyi lejtő-Szilágyi Erzsébet fasor szögében volt katonai temetőben állt
16., a Zugligeti út déli oldalán az Árnyas útnál
17., Szépilona
18., A Kalmárfy-major a mai Hárshegyi-Pálos u. sarkán volt, a két ág, amiről ír, a Budakeszi és az Árnyas u.
19., Hárshegy
20., A Kalmárfy-major a mai Hárshegyi-Pálos u. sarkán volt
21., Árnyas-Remete út találkozása
22., Remete út vége
23., A Hárshegyi és a Budakeszi út találkozásánál volt,
24., a Zugligeti út déli oldalán az Árnyas útnál
25., a Zugligeti és a Szarvas Gábor út szögében volt.
26., Szépilona
27., Máriaremete
28., Páfrány út a Vadaskerti utcával szemben
29., A Pasaréti út és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál állt a híd
