Lemes, Lemessani, tót falu, Sáros vgyében, Eperjeshez 2 mfld., a kassai országutban, a Tarcza mellett: 426 kath., 54 evang., 88 zsidó lak. Első osztálybeli határ, ámbár földje hegyen fekszik; rétje igen jó; erdeje van. A posta innen ezelőtt kevéssel Bőkire tétetett. F. u. többen. (Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára, 1851.) A járásbíróság 1879-ben állt fel a községben.
_____
A mulatság vége
A Sáros megyei Lemesről rejtélyesen hangzó esetet írnak nekünk. Szept. 28-án Dessewffy Árpád járásbírósági jegyző és Wittenberger aljárásbíró vígan mulatoztak Molnár János csendőrrel Nagy J. korcsmájában. Pajzán kedvükben a csendőr puskájával kezdtek játszadozni egymásra célozva, majd a korcsmárosra. A korcsmáros felháborodott és rendre utasította a csendőrt, aki különben is őrjáratra volt kiküldve, de Dessewffy így felelt neki: „Ne féljen semmit Nagy, én felelek mindenért !” Nagy nem mert ellenvetést tenni, de nem mervén a szobában maradni, kiosont. Alig volt azonban néhány percig a szomszéd szobában, midőn borzasztó dördülést hallott. Berohant s rémülve látta, hogy az egész szoba lángban van, Molnár pedig vérében fetreng a földön. Nagy azt se tudta, mihez fogjon, vagyonát mentse-e vagy pedig a meglőtt embernek siessen segélyére. Eközben berohantak a szomszédok is, kik csak a tüzet látva, ezt csakhamar el is oltották, nem is sejtve, hogy ezalatt egy emberélet is kialudt. Dessewffy és Wittenberger a dördülés után fejüket vesztve rohantak ki, majd a tűz eloltása után visszatérve azt mondták, hogy Molnár – valószínűleg öngyilkossági szándékból – a fegyvert önmaga ellen fordítá, estében a lámpát dönté föl s így támadt a tűz. Molnár Kisbéren született s ugyanott lakik szegény anyja, kinek ő egyetlen gyermeke volt.
Pesti Hírlap, 1890. október 8.
_____
„A mulatság vége” cím alatt lapunkban nemrég egy közlemény jelent meg, melynek beküldője – mint meggyőződtünk – tévesen és célzatosan mondta el Molnár János lemesi (Sárosm.) csendőr öngyilkosságának körülményeit. A valódi tényállás a foganatosított rendőri nyomozat szerint a következő: szeptember 28-án este fél 10 óra tájban Dessewffy Árpád járásbírósági jegyző Lemesen bement a vendéglőbe, ahol rendesen vacsorázni szokott s Dessewffy Aurél bártfai kir. aljárásbíróra várakozott, aki vele még aznap este beszélni akart. Belépve az étterembe, egy társaságot talált, név szerint Kapisinszky Gyula segédkörjegyzőt, Bulin Imre jb. írnokot, Maczejkó Mátyás tanítót, Wittenberger Artúr szolgabírósági kisegítőt s Nagy Lajos vendéglőst, kik kártyajátékkal mulattak. Köszöntve őket leült egy másik asztalhoz, hol rendesen ebédelni s vacsorázni szokott. Körülbelül 11 órakor az ebédlőbe belépett Molnár János csendőr fegyverrel s teljes szolgálati felszereléssel, köszönve, engedelmet kárt, hogy az órát megnézhesse. Már ezen belépése is némileg feltűnő volt, amennyiben ezen szobába a csendőrség nem szokott bejárni. Az órát megnézve, a kártyázó asztal mellett megállott, nézte, sőt, bele is elegyedett a játékba. A jbírósági jegyző a kinevezett csendőrt jól ismerte, amennyiben mint a lemesi jbíróságnál alkalmazott vizsgálóbírónak, minden nap van dolga a csendőrökkel, megszólította őt s szolgálati ügyeiről s más közönyös dolgokról beszélgetett véle, s miután teáját cognakkal itta, az asztalon lévő cognakból megkínálta őt, mely szívesség talán felbátorította őt arra, hogy bizalmasan elmondta családi viszonyait s különösen csendőri állásával való elégedetlenségét, s midőn a csendőrőrsvezető brutalitása miatt panaszkodott s azt mondta, hogy ha a csendőrőrsvezető a következő napon hazaérkezik szabadságáról, úgy fogja fogadni s olyat tesz vele, mit még a világ nem látott. A járásbírói jegyző őt szigorúan figyelmeztette, hogy előtte íly dolgokat ne pertraktáljon s ezzel újságolvasását folytatta. A csendőr, látva, hogy Dessewffynek már alkalmatlan, elment s ismét a kártyázók társaságához lépett s ott ismét a játékba beleszólt. Körülbelül fél tizenkettő után a kártyázásnak vége szakadván, a társaságnak egy része hazament, csak Wittenberger Artúr, Bulin Imre ültek Dessewffy asztalához. Ezalatt a csendőr is a távozókkal kifelé ment, s még a vendéglős figyelmeztette őt arra, hogy nem lesz-e azért baja, hogy szolgálata lévén itt tartózkodott, s figyelmeztette őt, hogy úgyis szigorú a csendőrőrsvezető, de ő ezen figyelmeztetést semmibe sem vette, azt mondván, hogy a csendőrőrsvezető nincs otthon s úgysem fél tőle, s kifelé menve azt mondta: „Körülnézek a faluban s visszajövök.” A többiek, nem törődve a csendőrrel, egymás közt beszélgettek. Körülbelül 10 perc múlva beállít a szobába ismét a csendőr s azon nagy asztal egy szögletén, minden engedelemkérés nélkül, helyet foglal. Ezen ugyan megütődtek, de hagyták békében. Wittenberg háborús elbeszéléseit folytatva, azokat a csendőr is figyelemmel hallgatta, s amint a beszéd a régi katonafegyverekről folyt, a csendőr felszólal, azt mondván: „az urak a mi csendőrségi fegyverünket sem ösmerik.” Anélkül, hogy a többiek arra felbíztatták volna, előkapja fegyverét, a szuronyt arról leveszi s kezdi lázas gyorsasággal nyitogatni s bezárni. A jbírósági jegyző felszólította őt, hagyja abba a produkciót s tegye le a fegyvert, de ő a produkciót tovább folytatta, folyton dicsérvén a fegyver jóságát. S midőn a fegyverben levő töltényeket a gyors forgatással a földre potyogtatta, a vendéglős azokat a földről fölszedte s betette szolgálati táskájába. De ő nem nyugodott s gyorsan megtöltötte a fegyvert, azt mondván, hogy ha az ember annak titkos nyitját nem tudja, azt soha sem süti el. Ekkor célba vette a vendéglőst s a fegyvert elcsettentette, de az nem sült el. A vendéglős gorombán rátámadt, kikérvén magának az ilyen veszélyes tréfát s hazamenetelre szólította fel, de ő hirtelen megfordulva ismét Wittenberger Artúrt vette célba, ki amiatt szintén szigorúan rendre utasította. Dessewffy, látva, hogy ezen őrült produkciónak nem lesz jó vége, fölkerekedett s vacsoráját készült kifizetni. Ezt látva a csendőr, megnyugtalólag maradásra bíztatta, azt mondva: „Ne féljenek!” s azzal mellének szegzi a fegyvert s a lövés eldördül. Abban a pillanatban roskadó teste az asztalt meglökte, a lámpa eltörik s a petróleum kigyulladt.
Pesti Hírlap, 1890. október 16.