Kisfaludy Sándor emlékszobrai Sümegen.

A magyar nemzet mindig kiváló kegyelettel viseltetett elhunyt nagyjai iránt. Csak közelebbről ülte meg nagy vértanúja, Batthyány emlékezetét. Költői közül Vörösmarty szobra már áll, Csokonayé leleplezésre vár, Petőfiére nagyban készülnek. Kisfaludy Sándor iránt nemzetünk kifogyhatlan kegyeletérzete nemrégiben szintén lerótta régi köteles adóját, ti. hamvainak fölszentelt helyét 28 év lefolytával díszes síremlékkel jelölte meg a sümegi köztemetőben. Számos vidéki honfi esetleges átutaztában többnyire hasztalanul kereste eddig a nagy költőnek végnyugalmi helyét, mert csak egy korhadt fakereszt állt ott, ezen bevésett rövid fölírással: Kisfaludy Sándor.

A nemzet e legújabbi kegyeletes tettének teljes méltánylása s azon eshetőleges vád elhárítása tekintetéből, hogy hazafiúi kötelességének teljesítését oly későre hagyta, szóval a Kisfaludy Sándor-emlék eredetét illetőleg kissé a múltra szükség visszamennünk.

1866. december 2-án este egyszerű ünnepéllyel ülte meg a sümegvárosi kaszinó alapíttatásának 25. évfordulóját, s azt mint magyar embernél szokás, barátságos lakomával fűszerezte. A felköszöntések sorát Barcza Sándor, Zalamegyének köztiszteletben részesülő első alispánja nyitotta meg azon kegyeletes eszmével, hogy ,,Kisfaludy Sándornak, Himfy dicső költőjének, Zala megye egyik legdicsőbb szülöttének s a sümegi kaszinó alapító tagjának, ki éppen Zala megyében szedte össze azon köveket, melyekből halhatatlan nemzeti regeköltészetének pompás csarnokát építette fel, még csak egy egyszerű kő sem jutott, mely földi maradványai helyét síremlék alakjában jelölje, s hogy emiatt még számos élő barátjának szintúgy mint az egész magyar nemzetnek tovább pirulnia ne kelljen, azonnal adakozás nyittassék az összegyülekezettek közt, mely azután országossá tétetvén a nagy költő hamvai fölött emelendő síremlékre a szükséges pénzalapot megteremtse.”

Lelkesedéssel fogadtatván e nemes buzdítás, a gyülekezet kebelében még azon este több száz forint íratott alá e kegyeletes célra, s még azon este választattak meg a kaszinótagok közül bizalmi férfiak is, élükön Barcza Sándor, kiknek kötelességévé tétetett a megindított ügyben hazafiasán eljárniok.

Az országos aláírást gr. Andrássy Gy. miniszterelnök saját adományával s Királyi Pál képviselő, mint Zala megye szülötte szép összegyűjtött összeggel kezdették meg, mit a nemzet számosai követvén, három év alatt közöl 5000 o. é. Frt gyűlt a síremlékbizottmány pénztárába. Míg a pénzgyűjtés még javában folyt, jutalomdíjas pályázatot hirdetett a bizottmány s annak eredményének megbírálására a Pesti Képzőmüvészeti Társulatot kérte fel. Ez Gerenday Antal tervének adta az elsőséget, mire ezt a bizottmány tétovázás nélkül el is fogadta. Az alku későbbi megkötése alkalmával kiderült, hogy az adakozásból még egy meglehetős összeg fönnmarad. Ekkor azon eszme merült fel a kaszinótagok közt, hogy igen helyes és méltó volna a városban is egy kisebbszerű emléket fölállítani, hogy azon hely is, melyen a költő szülőháza áll, mely házban ő egyszersmind ifjúkori boldogsága és agg tapasztalása éveit leélte, s melyben meg is halt, szintén méltóan megjelöltessék mindenki számára, kinek magyar szív ver keblében, akár Sümegen lakjék az, akár az ország legfélreesőbb zugában. Ez eszmét a síremlékbizottmány csakhamar magáévá tevén, noha csak síremlék címére nyittatott meg az adakozás, az országos közönség utólagos helyeslése reményében a városi emlék elkészíttetése is elrendeltetett. Az újabb alku következtében még némi hiány mutatkozván, ez a derék megyei alispán úr eszközlése folytán a Zala megyei nemesi pénztárból nagylelkűleg fedeztetett. Mind a két emlékszobor végre 1869. év november havában, a pályázó által kiküldött szakértők vezetése mellett az eleve kijelölt helyeken egész csöndben felállíttatott.

A síremlék csiszolt, sötét gránitból készült, s kisded mauzóleumhoz hasonló 12 láb magas, díszes emlékmű, melynek tetejét Kisfaludy Sándornak pompás carrarai márványból faragott mellszobra ékesíti. Az emlék homlokzatán egy négyszögű fülkébe alkalmazott költői jelvényeken kívül egy kidomborodó középlapon ez áll: Kisfaludy Sándor. A hátlapon pedig a költő születése és halálának éve és napja. Az egész művet arányos távolban díszes rácsozat környezi. A városi emlék csiszolatlan fehér gránitból emelt négyszögű oszlop, tetején szintén művészileg dolgozott carrarai mellszoborral, s az oszlop homloklapján a költő nevével. A szobor az úgynevezott belvárosban, a veszprémi püspöki park előtt elterülő sétány sarkán van felállítva, mintegy oltalma alatt a magasan kiemelkedő sümegi várnak s közvetlen odaszolgáló szomszédságában Kisfaludy Sándor szülő- és lakházának, melynek homlokfalát a Kisfaludy-kegyelet egy harmadik helyes ötletének következtében egy négyszögű piros márványlap díszít ezen fölírással: „E házban született, élt és halt meg Kisfaludy Sándor.”

Három, a maga nemében díszes és a helyekkel, hova alkalmaztattak, teljes összhangzásban levő emlékmű jelöli tehát most már a magyar honfinak azon pontokat, melyek Kisfaludy Sándor porhüvelyét ez életben magukba fogadák.

A síremléket illetőleg, hogy ez csak ennyi évek után létesülhetett, a következőkből megfejthető. Kisfaludy Sándor halálakor, mivelhogy gyermekei nem voltak, a Dunántúlban elszórt atyafiság számos tagjai között oszolt fel a családi szent kötelesség: a nagynevű rokonnak síremléket állítani. Mihez sokan tartanak jogot, abból gyakran kevesebb lesz, mint abból, mire nézve csak egy, de szilárd akaratú az intézkedő. Így történt ez K. S. sírjával is. A rokonság némely tagjai végre egymásközt kezdének tiltakozni egy síremlék fölállításának joga iránt, s így a síremlék egészen abbamaradt. Kisfaludy Sándor tetemeinek helye pusztán állott. Ekkor idegenek, vagyis nem rokonok állottak elő, kik áldozni akartak, hanem az atyafiság újonnan közbevágott tiltakozásával. Ezen nemrokonok közt első helyet foglal el Ranolder János veszprémi püspök, ki, midőn az ötvenes években a veszprémi püspöki széket elfoglalta s ezzel a sümegi püspöki uradalmat is birtokába vevén a nagy költőnek szülő- és lakóhelyét, Sümeget közelebbről megismerte, nemcsak a költő puszta és elhagyatott sírdombját vette azonnal szívére, hanem a költőnek szülőházát, e drága hajlékot sümegi szőlejével együtt szintén biztosítani törekedett a kegyeletes emlékezet számára. A házat evégből 1854-ben egy uradalmi lakházon kicserélte, a szőlőt örök áron megvette éspedig nem szintén veszélynek kitett személyes birtokává, hanem örök időre a veszprémi püspökség kissajátíthatlan tulajdonává avatta. A ház két homlokszobája egészen olyan mint K. S. idejében volt, s az egyikben még most is látható a szoba padlózatán egy deszka, melybe K. S. íróasztalánál ültékor lábaival több mint félszázados nyomot vésett be. E nyomra szívesen figyelmeztet a jelenlegi házigazda, Pintér István uradalmi tiszttartó úr, ki övéivel e múzsaszentelt hajlékban lakik, s a szép ízlésű kisded házikertet, K. S. keze művét nagy gonddal ápolgatja.

A ház és szőlő ekénti biztosítása után Ranolder püspök a sírról kezdett gondoskodni. Egy külföldi szobrász által 6000 p. forintnyi költségre menő pompás tervet készíttetett s éppen már véglegesen akará megrendelni a síremléket, midőn egy makacs akadály, a régi lidércnyomás, ama családi tiltakozás élesebben mint valaha vágott ismét közbe, úgy, hogy a gyöngéd érzésű főpap kegyeletes szándékának végrehajtását tovább még csak meg sem kísérthette, de annál nagyobb örömmel ragadta meg az alkalmat 14 év múlva a költőnek legújabban felállított siremlékére két ízben is adakozhatni.

Eközben az 1860. év nyarán Balatonfüreden, hol K. S. gyakran tartózkodott, hol egykor színházat létesített s arra felügyelt is, a költő Zala megyei tisztelői egy szobrot állíttattak emlékére annak, ki magasztos ihlettségű regekölteményeivel e ritka tájt szintén halhatlanította.

Mindez nem volt még elég. Sokan érezték, hogy ez sem mind még, amivel a nagy költő emlékének tartozunk. A sír maga, a drága porok végnyugalmi helye még mindig pusztán állott. Az atyafiságtól kinyerni azt, mit többször megakadályozott, az évek során át mindig valószínűtlenebbnek látszott. S íme, mégis az 1866. évben végre, midőn a fönnebb elősorolt módon az eszme újra élénkebben merült föl mint valaha Sümeg ama társulata kebelében, az annyiszor ismételt tiltakozás most elmaradt, az eszme létesült és Kisfaludy S-nak sírja díszesen meg van jelölve, bizonyára minden jó magyar hazafinak kívánt örömére.

E sorok befejezése előtt elkerülhetlen még megemlékeznünk Kisfaludy Sándor tetemeinek szertartásos áthelyezéséről az új sírboltba, mi 1870. január 11-én történt. Érdekes lesz tudni, hogy a regényes fekvésű sümegi sírkertben, a kápolnától jobbra eső, zömök és két címerrel ékesített síremlék nem másé, mint K. S. első nejéé, Szegedy Rozáliáé, ki iránti hő szenvedélye neki „Himfy” halhatlan dalait sugallta. E síremlék mögött van azon hely, hol K. S. tetemei 28 évig nyugodtak. Itt, vagy, mint K. S. végrendeletében meghagyta, első kedves neje, Sz. R. mellett nem helyeztethetett el a síremlék, a hely szűk volta miatt. Bizottmányi határozat szerint tehát a tetemek 1869. december 17-én a délutáni órákban, a bizottsági kiküldöttek és Kisfaludy Elek úr, az atyafiság mostanában élő legidősb tagjának jelenlétében első nyughelyükből felemeltettek s minekutána nemcsak a tetemek legfélreismerhetlenebb része, a koponya, hanem még a meglehetős ép állapotban lévő halotti ruházata is azonosnak ismertetett, egy ecélra készült új tölgyfakoporsóba zárattak és a temetői kápolnában helyeztettek el megőrzés végett. 1870. január 11-én délelőtt ment végbe kat. egyházi szertartással a hamvaknak áthelyezése az új sírboltba, a kápolnában a sümegi dalárda énekszava mellett előbb gyászmise tartatott, s ezután a koporsó a sírbolt ajtaja előtt letétetvén, Fehér József sümegi plébános tartott vallásos-hazafias emlékbeszédet, melyben rövid, de sikerült képét nyújtá a dicsőült életének, munkássága és nemzeti hatásának.

És mindezekkel, úgy hiszem, el van hárítva a vád, mely a magyar nemzetet nagy emlékű fia emlékének elhanyagolása miatt sújthatta volna, el van hárítva költő hamvairól a rideg pusztaság. Kisfaludy Sándornak az ország, a nemzet által megjelölt végnyughelye nem ismeretlen már, s minden magyar honfi, ha útja Sümeg mellett valamikor elhalad, kalauz nélkül járulhat a szent porok helyére, hogy honfikötelességének egy-két ihlett pillanattal áldozzék.

Bozóky János, Vasárnapi Újság, 1870.