Szt. Gellért hegye és azon a Csillagvizsgálótorony, 1837k. Gróf Vasquez Károly rajza.
Honnan tudták a budai és pesti polgárok a pontos időt?
Stáhly Ignác, az egyetem rektora 1830-ban, a Budára költözés 50. évfordulójára készíttetett egy harangot, amelyet a Gellért-hegyi Csillagvizsgáló mellett állítottak fel. A harang feladata az volt, hogy a delet jelezze mindennap. A dél jelzése egy nagy harangütés volt, melyet megelőzött fél perccel egy gyors ütéssorozat, hogy mindenkinek legyen ideje felkészülni az órája beállítására. Az időjelzés alapjául a középdelet választották, kiegyenlítve a valódi szoláris idő ingadozásait, igazodva az óraszerkezetek egyenletes járásához. A dél jelzése Szt László király napján (június 27.) kezdődött.
Ez alkalomból Tittel Pál katolikus pap, egyetemi tanár és csillagász, a Csillagda elöljárója rövid könyvben magyarázta meg az időjelzés fontosságát és a valódi és a középidő közti különbséget.
„…a Szt. Gellért-hegyi Csillagvizsgáló toronyból egy különösen evégre készült harang által naponként jel fog adódni, mely szerént Budán s Pesten valamennyi toronyórákat, valamint minden egyéb álló, függő, zsebórákat is igen könnyű lesz mind egymás között egyezségbe, mind a nap által kijelelt idővel rendbe tartani.
Ezen rendelésnek oka, célja egy: hogy immár egyszer megszűnjön amaz, eddig mindennemű időhöz szabott foglalatosságokban uralkodott, azért is mindenfelől régóta sajnosan érzett s panaszlott alkalmatlanság, mely jövendőben a Városok terjedésével s a toronyórák szaporodásával még inkább nevekedett volna.”
A harang 1849-ben bombatalálatot kapott és működésképtelen lett, később Pest városa újjáöntette. A csillagdai épületet 1866-ban átvette a katonaság, ezért az időjelzésre odatelepített műszereket és a harangot elszállították, ezért ott megszűnt a déli idő jelzése.
Az előző cikkben látható Nagy-Magyarország-térkép állványzata. Egy újságcikk szerint 40 méter magas volt. Makovsky László építőmester készítette (építési és létraállvány kölcsönző vállata volt a Columbus u. 37. alatt.), az ő hagyatékából valók a képek. Köszönöm Makovsky Martinának a képeket!
Szent István-nap, 1939. augusztus 20. A Citadella falánál hatalmas Nagy-Magyarország-térkép világít.
Alább olvasható az ünnepségek korabeli ismertetése:
Nagy fénnyel és lelkesedéssel ülte meg Szent István ünnepét az ország lakossága
Húsz év óta először vettek részt az ünnepségen a Felvidék és Kárpátalja lakói
A megnagyobbodott Magyarország első Szent István-ünnepét a szokottnál is nagyobb fénnyel és pompával, lelkes hangulatban ülte meg az országnak a fővárosba sereglett lakossága. A békeévek óta nem volt ilyen mozgalmas Szent István-napja a fővárosnak. Már napokkal előbb szinte ontották a vidékieket az ország minden részéből érkező vonatok, az ünnep előestéjén pedig olyan színes és eleven élet lüktetett a főváros utcáin, amilyenre az elmúlt húsz esztendő alatt nem volt példa.
A Felvidék és Kárpátalja lakói ezt az alkalmat használták fel arra, hogy húsz év után ellátogassanak a fővárosba és a minden magyarok nemzeti ünnepén örvendjenek hazatérésüknek.
A Szent Jobb körmenet
Az idén vasárnapra esett Szent István napja, de már előző nap is ünnepi hangulat uralkodott a fővárosban. Szombaton este leventezenekarok jártak végig a főbb útvonalakon, vasárnap pedig már a kora hajnali órákban megindult a népvándorlás a Vár felé, mert mindenki ott akart lenni a Szent Jobb körmenetén. Reggel nyolc órára minden talpalatnyi hely foglalt volt a Várban, zsúfolásig megteltek a külön erre az alkalomra emelt dísztribünök és a körmenet útvonalának ablakaiban és erkélyein is sűrű csoportokban szorongtak a kíváncsiak. Igen sok külföldi vendég is ott állt a rendőri kordon mögött, hogy láthassa Magyarország világhírűvé vált színpompás Szent István-menetét. A körmenet a Vár plébániatemplomból, illetőleg a Dísz térről indult el és ünnepélyes rendben vonult a kijelölt úton a koronázó főtemplomba. A menet élén hófehér lovakon díszruhába öltözött rendőrszakasz haladt, utána díszszázad zenekarral, majd hatalmas csoportokban a cserkészek, egyesületek, kongregációk vonultak zászlóikkal és jelvényeikkel.
A szent ereklye
Színes és méltóságteljes része volt a körmenetnek az egyház-rész. Hatalmas csapatokban vonultak fel a kispapok, a szerzetes és világi papság, utánuk pedig messzire láthatóan, magasan a tömeg feje fölött jelent meg a Szent Jobb remekművű ereklyetartója. Irgalmasrendi szerzetesek vitték vállukon a szent ereklyét. Mellette díszmagyarban Szendy Károly polgármester és az alpolgármesterek, a másik oldalon pedig Verebély Tibor egyetemi rektor és a dékánok haladtak fővárosi és egyetemi hajdúktól körülvéve Közvetlenül a Szent Jobb után Mészáros János érseki helytartó, a Szent Jobb őre haladt teljes egyházi díszben nagy papi kíséretével, azután a magas egyházi méltóságok, Angelo Rotta pápai nuncius és Serédi Jusztinián hercegprímás teljes bíborosi díszben, bíborpalástjával.
A kormányzó és a királyi hercegek a menetben
Az egyháznagyok után alabárdos és lovastestőrség sorfala között Horthy Miklós kormányzó jött tengernagyi díszben, hajadonfővel. Mögötte József, Albrecht és József Ferenc kir. hercegek katonai díszegyenruhában, gróf Teleki Pál miniszterelnök. Keresztes- Fischer Ferenc, Bartha Károly és Kunder Antal miniszterek, az országgyűlés két háza elnökségének tagjai, a felsőház és képviselőház küldöttségei, magas állami méltóságok viselői, katonai és polgári előkelőségek következtek.
Az útvonalon végig mindenütt lelkes éljenzéssel köszöntötték Horthy Miklós kormányzót és újra meg újra felzúgott a taps meg az éljenzés, amikor a menet második részében egymás után vonultak el az ország különböző vidékeit képviselő, színes népviseletbe öltözött csoportok.
A Gyöngyösbokréta felvonulása
A menet legszínesebb része kétségkívül a Gyöngyösbokréta hatalmas serege volt. A csoport élén hatalmas táblát vittek ezzel a felirattal: „Magyar, ápold nagy hagyományaidat!” A megelevenedett magyar népművészet volt a Gyöngyösbokréta színpompás menete. Matyóvidékiek, kalocsaiak, tolnaiak, az ország minden részét képviselő csoportok vonultak fel jellegzetes népi viseletükben. Az út két oldalán tömött sorokban álló embersereg, valamint a tribünökön helyet kapott svédek, dánok, lengyelek, olasz diákok, bolgár repülőtisztek és amerikai magyarok és más messze országbeli vendégek csodálattól eltelve szemlélték a lenyűgöző látványt, ami némi képet adott nekik Magyarország nagyságáról. Teljes egy óra hosszat tartott, amíg a menet végigvonult a Szentháromság-téren.
A koronázó főtemplomban
A koronázó főtemplomban Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás az ország előkelőségeinek jelenlétében mondotta az ünnepi szentmisét fényes papi segédlettel. Az evangélium után Gregorovits Lipót esztergomi protonotárius kanonok mondott szentbeszédet a Szent Jobbról. Mialatt a koronázó főtemplomban a főpapi szentmise folyt, azok számára, akik nem juthattak be a templomba, a Szent István-szobornál felállított oltárnál Kátay Béla pápai kamarás, a Kapisztrán téren pedig Folba János tábori főesperes mondott misét és szentbeszédet. A szentmise után újra megalakult a körmenet és az egész Várat megkerülve visszatért a várplébániatemplomba. Itt a hercegprímás Te Deum-ot mondott, majd a Himnusz hangjaival ért véget az egyházi ünnepség. A Várban összesereglett közönség nagy része a körmenet befejezése után szétoszlott, de igen sokan fennmaradtak a Várban és gyönyörködve nézték végig a királyi palota előtt lefolyt ünnepélyes őrségváltást. Különösen a külföldiek élvezték ezt a ritka színpompás és érdekes látványosságot.
Ünnepség az Országzászlónál
Szent István napjának egyik legnagyobb szabású eseménye volt a Szabadság téren az Országzászló előtt rendezett ünnepség, amelyre úgyszólván teljes számban vonultak fel a Szent István napján a felszabadult Felvidékről, Kárpátaljáról Budapestre érkezett vendégek. Huszonöt-harmincezer ember töltötte meg a Szabadság teret és határtalan lelkesedéssel fogadták a délben az Országzászló előtt befutó kassai cserkészstaféta tagjait. A kassai cserkészek 36 tagú stafétája szombaton reggel indult Rákóczi sírjától és kézről-kézre adva futva hozták el Budapestre az Országzászlóhoz Kassa város koszorúit. Felvonultak Beregszász város leventéi és testületileg jelentek meg az ünnepségen az amerikai magyarok is. Az ünnepélyes őrségváltás alatt dr. Cselényi Pál képviselő, az Ereklyés Országzászló Nagybizottság társelnöke mondott beszédet. Az amerikai magyarok nevében Király Imre Kun Bertalan, Golydán Sándor és Nagy Imre mondtak meghatott köszönetét és elhelyezték az amerikai magyarok koszorúit az Országzászló talapzatára. A lelkes és hazafias hangulatú ünnepség a kivonult lövészcsapatok, munkaszolgálatosok, leventék és cserkészek díszmenetével ért véget.
Kivilágítás és tűzijáték
A Szent István napi ünnepségek lezárása az idén is a gellérthegyi tűzijáték volt. Végeláthatatlan tömeg szállta meg a Dunapartot és a városnak mindazokat a pontjait, ahonnan a gellérthegyi Citadella jól látható A Dunán pompás látványt nyújtottak a villanyfüzérekkel díszített hajók. Még a törzsökös budapestiek is gyönyörködtek a pompás látványban, amit a kivilágított Országház, a Halászbástya, a Lánchíd és a királyi vár nyújtottak. Amikor besötétedett, már szinte életveszélyes volt a tolongás a Duna két partján és minden szem a gellérthegyi Citadella felé irányult. Fél tíz után egy rakéta jelezte az ünnepség megkezdését. Szendy Károly polgármester hangja csendült fel a felállított hangszórókból, amint üdvözölte a főváros vendégeit:
-A magyar főváros Szent István napján felröppenő tűzijátékának ezer fénye mellett – mondotta – itt a hömpölygő folyam partján tekintsünk ezeréves országunk múltjába és készüljünk arra, ami eljön. Mert Szent István ünnepének évfordulója nem puszta megemlékezés, hanem büszke emlékezés, bátor fogadalom és hit, amely az ezeréves múltból a jövőbe vezet. Szent István országa él és szent hittel hisszük, hogy útja szebb és jobb korszakba vezet.
Csonka-Magyarország és Nagy-Magyarország térképe villanyfényben
A polgármester beszédét német, angol, francia és olasz nyelven ismertették.
Nyomban ezután megkezdődött a tűzijáték, amelyet az idén először rendezett a szombathelyi Petróczy-cég. Megható pillanat volt, amikor minden elsötétedett és a Citadellán hirtelen megjelent Csonka-Magyarország villanyfényekből körülhatárolt képe. Pár perc múlva a Kárpátaljával és a visszacsatolt Felvidékkel megnagyobbodott Magyarország képe villant fel a Gellérthegyen emelt óriási emelvényen. Az összesereglett százezrek hosszantartó éljenzéssel és ovációval köszöntötték a felemelő látványt.
Harmadszor is sötétbe borult minden és a Magyar Hiszekegy hangjai közben felvillant Nagy-Magyarország, Szent István Magyarországának hatalmas villanyfényes térképe. A Duna és Tisza folyását zölden világitó sáv tüntette fel, Budapest helyét jókora vörös pont jelezte. Az ezeréves határok fehér dicsfényben tündököltek. A nagyszerű látvány hittel, reménységgel és a jövőbe vetett bizalommal töltötte el az egybegyűlt százezrek szívét. A tűzijáték hatalmas görögtűzzel ért véget, de a kivilágított Nagy-Magyarország képe még sokáig ott ragyogott a Gellérthegy ormán.
A budai koronaőrség gránátosai a Bécsi kapunál, 1866.
A magyar korona története a legnagyobb viszontagságokkal teljes. Évszázadok hossza során gyakran volt tárgya a legélénkebb vágyaknak, szenvedélyeknek és villongásoknak, s innen történt, hogy különféle törvényes birtokosok és jogbitorlók kezeibe kerülvén, idő folytán igen sokszor változott tartózkodási helye is. Hazánk újabb korszakában e nemzeti ereklye állandó helyéül Budavára van kitűzve. Mint tudjuk, legutolsó vándorlása az 1849. évben történt, a midőn a hazából menekülő akkori kormányférfiak által a haza határszélén, Orsova tájékán elásatott. Rejtekhelyét csak 1855-ben sikerült fölfedezni, amidőn visszahozatott Buda ős várába.
Azóta be van ismét töltve az ország zászlós urai sorában a két koronaőri méltóság. S azon idő óta van újra szervezve az állandóan Buda várában tartózkodó, s a kir. palota és korona őrizetére szánt koronaőrségi gránátos szakasz. Mellékelt képünk hű rajzban mutatja e díszőrség deli, férfias alakjait. Miután az ausztriai hadseregben a medvesüveges gránátos-zászlóaljakat már 1850-ben általában feloszlatták, sőt miután a múlt évben Eszterházy herceg kismartoni palotájában őrködött, híres szép gránátosai szintén végképp megszűntek, most az egész birodalomban már csak a budai palotaőrségi gránátosok képezik e hajdan csupa válogatott legényekből állott, medvesüveges díszsereg egyedüli maradványait. A külföldi hadseregek között is már csak Francia- s Angolországban találhatni medvesüveges gránátosokat.
A Császár-malmok és a Császár-fürdő Budán, Rohbock L. rajza, J. Richter metszése.
A Császár-fürdő
A Országút külvárosban a Józsefhegy (Szemlőhegy) alján van. E tájon a hegyek csaknem egészen a Duna partjáig nyúlnak, odább megint hátra vonulnak tág völgyet képezve, melyet Óbuda foglal el. A Császár-fürdő forrásait hihetőleg már a rómaiak ismerték és használták, a régi magyarok felhévíznek nevezték. A keresztes barátok bírták. Mátyás király alatt az itteni fürdők kicsinosíttattak. A törökök, kik csaknem minden mást elpusztítottak, a meleg fürdőket nemcsak nem rontották el, hanem még pompásabban építék fel s különös szeretettel ápolák. Mohammed pasa (budai helytartó 1543-48) a mostani Császár-fürdő közelében zárdákat is rakatott a török szerzetesek számára. A Császár-fürdő helyén Kaplia fürdője volt, nyolcszegű épület, melynek közepén jeles fürdő vala, azután Veli bég fürdője, mely a legszebb és legjelesebb vala. Tágas előszobábul ment az ember a fürdő belsejébe, melyet öt kupola ékesített, ezek közül a nagy kerek fürdő felett emelkedő középső kupola különös szépséggel vala építve. A többi négy kupola külön fürdők fölött emelkedett a négy sarkon. A középső nagy kupolát 12 oszlop hordá. Musztafa pasa több malmot is építtete s az összes építményeket kőfallal kerítteté. Mindezen török építményekből már csak kevés maradványt látunk. Csak a Császár-malom, melynek kerekeit a fürdőből kifolyó meleg víz hajtja, mielőtt a Dunába ömlenék, emlékeztet még kerek tornyaival a hajdani török erődre. A mostani fürdőhely északi szárnyában levő közfürdő hihetőleg a hajdani Kaplia-fürdő maradványa. Ezen kívül még két más török fürdő van. Buda felszabadulása után a kincstári igazgatóság e fürdőt valami Ecker Jánosnak adá bérbe, 1702-ben pedig eladá neki. Azután más-más bírta, végre 1802-ben Marczibányi István vette meg s az irgalmas barátoknak ajándékozá kórházuk fenntartására. Ezóta e szerzetesek bírják. Több ízben megtoldották a régi kis épületet, végre húsz és néhány év előtt egészen újból építék föl. Ez új épület ugyan nem nagyon kitűnő, de egymás fölé rakott oszlopfolyosói, melyek a mélyebben fekvő tágas udvart tojásdad alakban környezik, kellemes benyomást tesznek.
Jelenleg a Császár-fürdőben 27 kőfürdő, 13 kettős fürdő, 3 török fürdő, 64 szoba a fürdő vendégek számára s egy étterem van. 1857 jan. 1-je óta dr. Herz bírja haszonbérben.
Herz ígéri, hogy oly gyógyhellyé teszi majd, mint a kor igényei s még mindig kevéssé méltányolt gyógyereje megkívánják. Név szerint idegen betegek számára külön gyógyintézetet állított, hogy azok folyvást orvosi ápolás és felügyelés alatt lehessenek.
A Császár-fürdő tőszomszédjában 12 forrás van, melyek bősége és hőmérséke különböző, 3 forrásnak hideg, iható, kettőnek langy (20° R.) s hétnek hő vize van. Ez utóbbiakból hatot csak fürdésre, egyet pedig ivásra is használnak. A szomszéd fehérítő telken még 2 langy, 1 meleg a 7 hőforrás van, melyek nem használtatnak. A legmelegebb források vize 46-50° R.
Nyáron a Császár-fürdő, kivált ünnepen és vasárnapon gyűlhelyül szolgál az egészségeseknek is, kik a testvérvárosokbul az egész vagy félóránkint induló gőzösön vagy társaskocsin kirándulnak. Az udvar kipallózott része a táncterem, az udvarhoz csatlakozó kert a sétahely.
Mindjárt a József-hegy alatt, a Császár-fürdővel átellenben csinos épület van, melynek 94 szobája szintén a fürdői vendégek számára rendeltetett. A Császár-malom udvarában az újabb időben szintén kicsinosított Lukács-fürdő van, melyet azonban rendesen csak az alsóbbrendűek látogatnak.
Hunfalvy: Magyarország és Erdély képekben, 1856.
____
Hirdetmény 1831-ből:
A Nagy Mélt. Kir. Magyar Udvari Kamara rendeléséhez képest f. év September 3-ikán Budán, a Praefectus Kantzelláriájában nyilvánságosan tartandó Licitatio útján, 3 egymás után következendő esztendőre a legtöbbet ígérőknek fognak árendába adattatni a következendő kir. használatok, úm. 1-ször Budán, az országút mellett levő, úgynevezett Császár-malom, melyben négy felyül, egy pedig alól tsapó kerék forog, annak utána vagyon benne két kalló posztó és pokrótzkallolásra, továbbá vagyon benne nagy két berakóhely lisztnek, és egy gabonaleöltögetésre alkalmas padlás, melyre mintegy 2000 pozonyi mérőt lehetet töltögetni. Lakásra vagyon benne 4 szoba, nagy konyha hozzá, 2 kamara földszint, mint bolthajtásra, fakamara, kotsiszín, istálló 6 lóra. Ezen malomhasználathoz tartozandó az udvaron levő és mind helyheztetésére, mind a víz tulajdonságára nézve igen alkalmatos vászonfehérítő is, mind a vászonfehérítőnek, mind a kallósnak külön-külön alkalmatos szállásaikkal, valamint ezen használathoz tartozandó az úgynevezett Lukáts-fördő is, mely ezelőtt nem sok esztendőkkel építtetett.
A tabáni népiskola épülete, a tabáni volt községháza, mely nemsokára lebontás alá kerül. A Tolnai VL felvétele.
A képen két épületet láthatunk, a Szarvas tér 9. és 8. számúakat. Mindkét ház a város tulajdonában volt, az általam talált információk szerint iskola, elöljáróság, bírói lakás, bíróság, anyakönyvvezetőség, üzletek, bírói lakás volt benne. Katolikus és ortodox rácok telepítették be a Tabánt, a katolikusok a Duna mellett, az ortodoxok feljebb. A két városrészt pont a Görög utca, a képen jobb oldalon lévő utca választotta el. Az ortodoxoknak is volt városházuk, az utca végén, a templomuk közelében. A Tabán Buda külvárosa volt, 1743. óta saját bírósága volt külön rác bíróval is. A hátsó épület timpanonjában Buda város címere jelezte, hogy középület volt.
A tizenkettes bíró háza
Mióta az Eskü téri híd fölépült, a Tabán városrész is gyökeres változáson ment át. A hatalmas föltöltés miatt sok ősi viskó eltűnt, s mert a főváros nagy darab területet kisajátított, hogy villáknak adjon helyet. A múlt hetekben az új elemi iskola számára leromboltak egy egész sereg apró házat s ha a monumentális épülettel készen lesznek, bontócsákány alá kerül a hajdani városháza is, amely most iskolául szolgál. Ennek a háznak nevezetes szerepe volt a múlt század derekán. Benne székelt a mindenható tabáni bíró, aki irgalom nélkül lehúzatta azt a mészárost és kereskedőt, akinek a fontja néminemű hiányosságot mutatott. A rendes porciója tizenkét pálca ütésből állott, el is nevezték tizenkettes bírónak. Az egyik bíró a negyvenes éve elején egy nemesembert veretett el a tulajdon mészárszéke előtt, meg is gyűlt miatta a baja, de József nádor, akinek kedves embere volt, megmentette a veszedelemtől. A régi városházának erkélyén az 1810. évi tűzvész emlékezete van megörökítve, mely alkalommal négyszáz ház esett a lángok martalékául. A tűz a Horgony utca egyik kádárműhelyében támadt s végigsöpörte az egész Duna sort a vízivárosi kapucinus templomig, ahol a szerzetes atyák teljes templomi ornátusban mentek elébe. A veszedelem nem is harapódzott tovább.
A ház erkélyének két oldalán egy-egy tábla van s azokon a következő felírás:
Das Feuer raffte 400 Häuser ins düstre Grab den 5. Sept. 1810.
A tűz 400 házat döntött a zordon sírba 1810 szept. 5.-én
Erzherzog Joseph rief aus der Asche Tabán zur Blüthe zum daseyn mich.
József főherceg a hamuból virulásra keltette a Tabánt és életre engemet.
Kilátás a Fácánra és a Laszlovszky-hegyre a Normafa felől
Telekvita a Normafa körül
A XIX. század végi újságokat olvasgatva felfigyeltem arra, hogy az egyre nagyobb számban a hegyekbe kiránduló közönséget az ottani telektulajdonosok egyre kevesebb szeretettel fogadták. Az 1850-es években még mindenki szabadan járhatott, később a telekeladásokkal, a házépítések szaporodásával kezdődtek a bajok.
A Normafa és környéke nem volt mindig közterület. A Fácántól Budakeszi határáig Sigray Pálé volt 1881 óta. A budai és pesti polgárok viszont nem foglalkoztak a tulajdoni kérdésekkel, vidáman járkáltak keresztül-kasul Sigray földjén. Ha jó volt az idő, rengetegen piknikeztek a környéken, letarolva mindent. Sigray úr évekig tűrte, aztán megunván az állandó embertömeget, 1887-ben cselekedett. Hogy pontosan mit tett, nehéz lenne kideríteni, mert mindenki mást mondott. Steiger Gyula beszédében azzal vádolta, hogy „akasztófa-alakú” fatörzsekkel, kövekkel több helyen elzárta a Disznófőtől a Normafához vezető utat, pedig, mondta Steiger, az a terület a fővárosé. Szerinte Sigray azért provokálta a fővárost, hogy elérje a földje kisajátítását.
Azzal is megvádolták, hogy százával vágatja ki az erdejében a legöregebb fákat. Sigray válaszolt a vádakra. A terület az ő és felesége tulajdona és azt korlátozás nélkül használhatja. A kirándulók évek óta nagy károkat okoznak neki, ezért engedélyt kaptak az illetékes hatóságtól, hogy a Normafához vezető út mindkét oldalán drótkerítést állítsanak. A kerítést a mérnökök által kitűzött vonalon építették meg, de az út maga járható maradt. Az erdőben pedig csak gyérítést végeztek, azt is engedéllyel. A kisajátításra törekvést is visszautasította. 1888. áprilisában Sigray jelezte, hozzájárul ahhoz, hogy az utat kiszélesítsék, a Normafa közvetlen közelében lévő földet is átadja a fővárosnak, ingyen. Erre a tanács érthetetlen módon azt válaszolta, hogy addig nem tárgyal, míg Sigray eredeti állapotba nem hozza a területet (pedig a kerítésépítésre ők adtak engedélyt). Mégis kiküldtek egy bizottságot, hogy beszéljen Sigrayval, aki nem volt hajlandó elbontani a kerítést, de újra felajánlotta, hogy ingyen átadja a szóban forgó területeket. Eladni is hajlandónak mutatkozott: a rét négyszögölét 3 forintért, a lejtőt a feléért. Az egész területet, mely 90000 négyszögöl, 90000 forintért. A bizottság a felkínált árat sokallta.
A következő „fordulóban” a bizottság megállapította, hogy, bár engedélye volt a kerítésépítésre, mégis valamilyen szabálytalanságot követett el, ezért felszólították, hogy három napon belül bontsa el, különben Budapest teszi meg Sigray költségére. Talán emiatt a tulajdonos már két forintért is eladta volna a rét és az erdő négyszögölét, összesen 110000 négyszögölt. Ezt az árat már elfogadhatónak tartották és kezdeményezték, hogy a főváros vegye meg. Megjelentek az ellenvélemények is: ezen a területen nincs árnyék, nincs vendéglő, emiatt itt jár a legkevesebb kiránduló, fölösleges megvenni. Erre van pénz, de csatornázásra, kövezésre, vízvezetékre nincs stb.
Május 15-én a kerítést elbontották, Sigray pedig perrel fenyegetett. Eközben a város kapott egy másik ajánlatot, Czillich Sándor, aki a Sigray-telek felett, a Disznófő környékén bírt egy nagy területet 1730. óta, felkínálta megvételre 40 hold földjét. Megemlítette, ha nem veszi meg Budapest, ő is elkerítteti. Ez a terület még látogatottabb volt mint a Normafa rétje. És, hogy még nagyobb legyen a baj, bejelentették, hogy a Kincstár az ősz végén kivágatja a Budakeszi-erdőnek a Normafához közeli részét. Az eset közfelháborodást keltett, a városi tanács tárgyalást kezdeményezett az egész erdő megvásárlásáról és a fővároshoz csatolásáról. 1889. januárjában Sigray újabb ajánlatot tett a rét és a lejtő eladására, amit a tanács elfogadott, viszont Czillich ajánlatát még csak nem is tárgyalták. Ezen ő annyira felháborodott, hogy megfenyegette a fővárost, bekerítteti a telkét és hiába bontják le, ő minden vasárnap (?) újjáépíti. Őröket fog állítani és ha bármi történik az őrök és a nép között, annak felelőse csak a főváros lehet. Ha pedig nem veszik meg, felparcelláztatja és nyaralótelkekként egyesével eladja.
Júniusban a pénzügyi bizottság javasolta, hogy a Sigray-féle Normafa-rétet és alatta lévő lejtőrészletet vegye meg, ez utóbbit azért, hogy a kilátás örökre biztosítva legyen. A vételárra 27584 forintot javasoltak. Ha ezt nem fogadja el, megindítják a kisajátítást. A Czillich-féle telekre elfogadták a 42500 forintos árat. Ezzel párhuzamosan több, Normafa-környéki, más tulajdonában lévő telek megvásárlásáról döntöttek.
Miközben a lapok részletesen beszámoltak a birtokvitáról, érdekes, magáról a vételről nem találtam ismertetést. 1890. januárjában egy cikkben múlt időben beszélnek a Normafa-rét megvásárlásáról és akkor már át is vette a főváros.
A Budakeszi erdő megvásárlását ezzel a szöveggel javasolták, érdemes idézni (részlet):
„Szem előtt tartva tehát mindazon intentiókat, melyek a budakeszi erdőnek, mint ilyennek a főváros közönsége részére mulató, kiránduló s főleg üdülőhelyül való fenntartását közegészségi és testfejlesztési szempontból nemcsak a felnőttekre, de elsősorban a gyermekvilágra annyira kívánatossá teszik, figyelemmel továbbá arra, hogy egy-egy ilyen erdőcomplexumnak fenntartása késő századok nemzedékeit is hálára kötelezi és szem előtt tartva azt, hogy egy íly erdő okszerű kezelése és egyes részének helyes értékesítése nemcsak a befektetési tőke kamatait, hanem illendő hasznot is hoz, részünkről ismételve is csak ezen 1100 holdas erdőterületnek a kincstártól való megvételét ajánlhatjuk a legmelegebben.”
Végül 300000 forint vételárban egyeztek meg 1890-ben.
Az egyezségek nyomán új utakat nyithattak mint pl. a Disznófőtől a Mátyás király-Tündérhegyi sarokig tartót, a Jánoshegyi utat a Szépjuhásznétól a csúcsig, a Tündérhegyi utat stb., természetesen ez fakivágásokkal járt. A budakeszi erdőben is több sétautat csináltak. Ekkor nyílt lehetőség a Normafa út meghosszabbítására a menedékházig, tehát a kirándulók újra saját kedvükre sétálhattak a hegyekben.
Klösz György fényképe
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.143
