A badacsonyi rózsakő

A badacsonyi rózsakő a múlt század elején.

 

Érdekes helye Badacsonynak a „Kisfaludy-kút”. A volt Ramazetter- és Bogyay-szőlők között tekervényes, köves út vezet a csörgő forráshoz, mely Kisfaludy Sándor volt szőlejének domboldalából foly vastag érrel. Egy darabig széles, szépen kövezett mederben fut le, aztán az út mentében, mindig sikérebb csapán a Balatonba. Repkény, vadszőlő, iszalag folyondárai kuszán összenőve, lombos koronát képeznek a tiszta vizű forrás fölött. Közel a dombon áll az emlékezetes lak, hol a regék költője először találkozott Szegedi Rozáliával egy víg szüret alkalmával. Itt gyulladt lángra a költő a széplelkű leány iránt, ki néhány évvel később felesége lett. Itt írta később néhány regéjét. Legkedvesebb helye a ház előtt álló terebélyes diófa árnyékában volt, melyről hátrahagyott irataiban többször emlékezik. A diófa azóta kidőlt, korhadó törzsökét is már csak alig látni. A szerény lak mögött lombos gesztenyefa zöldell s vet széles árnyékot a költő hajdani tuskulánumára. Most a szőlő, melyet a költő feleségével kapott, az Esterházy-javakhoz tartozik.

Van valami harmónia a szőlő s a fölötte emelkedő hegygerinc egy széles sziklája között, melyről sajátságos néphit kering a vidék lakói között. Ez a szikla a „rózsakő”. Tekervényes, köves út vezet hozzá. A szőlőkön túl bozót, csalit, giz-gaz tenyész s fönn az út mellett satnya, ritkás lombú cserfák nyúlnak az ég felé. A kő oldalán vékony moha nő, széles lapjára néhány nevet véstek a kirándulók. A néphit e kőről az, hogy az az ifjú vagy leány, aki reá ül, kelet felé fordul, egy nagyot sóhajt s aztán az ideáljának a nevét elkiáltja, rá egy évre annak a vőlegénye vagy menyasszonya lesz…

Ha valamikor Badacsonyba könnyebb lesz majd a közlekedés, a lankás szőlők között építenek egy-egy szállót, a parton lombos fák hűs árnyában lehet sétálni, milyen jó reklám lesz ez a bohó babona! Mert hányán lennének – tegyék csak kezeiket szívükre, fiatal olvasóim -, akik szívesen fáradnának a rózsakőhöz, kelet felé is néznének, sóhajtanának, s a szellő szárnyaira bíznák az imádott nevét, ha az a babona segítene a szerelmes szívén, mely hiába szeret, s megnyerné a szívet, melyért annyi kínnal, oly nagy gyötrelmekkel vívódik és eped…

 

Sümegi Kálmán, 1879.