A balatonfüredi színkör
Hogy Balatonfüreden, hazánk egyik legnevezetesebb fürdőhelyén, hol a szellemi és vagyonarisztokráciának, a középbirtokos osztálynak, közügyeink e buzgó előharcosainak úgy szólván nyári fészke volt, már a boldog múltban szükség volt színházra, megmutatta halhatatlan Kisfaludy Sándorunk, kinek ügybuzgósága s nemes törekvése a „hazafiság a nemzetiségnek” feliratú színházat emelé.
Csakhamar belátták e fürdőt látogatók, hogy itt a szabad lég legnagyobb kincs, hogy azon órák, melyeket sötét falak közt, izzasztó légkörben töltenek, habár a művészet- és szellemnek vannak szentelve, az egészségre nézve elveszvék. Mi volt természtesebb, mint egy nyári színház felállítását indítványozni közadakozás útján.
Az indítványt meg is tette 1845-ben gr. Zichy Ödön, mely nyáron egyik legnépesebb szezona volt Fürednek, s elnöklete alatt tanácskozmány tartatott, azon jó eredménnyel, hogy 500 frt p. iratott alá ez ügy érdekében. 1846-ban már állt a kőfallal kerített színkör, legelőször is Latabár Endre színigazgató ütvén fel falain lobogóját s belsőleg berendezvén azt.
Jó volt e színkör akkor, midőn vihar nem jött, eső nem esett, de mihelyt az idő szeszélye a művészet és múzsák óráját ily véletlenekkel meglepte, azonnal pakolni kellett a közönségnek, a játék félbe szakadt és sokszor még az egészség is kockára volt téve.
Ismét visszavonult a közönség a régi színház zárt falai közé, míg a színkörben legfeljebb kötéltáncosok és kócrágók mulattatták az alsóbb néposztályt.
1860. szintén egy volt a legzajosabb idények közül: ekkor a színkör ügye ismét új lendületet nyert gr. Zichy Manó hazafias és lelkes törekvései következtében. A fürdőközönség nagy része tanácskozásra meghivatott a gróf elnöklete alatt, s elhatároztatott a színkör továbbépítése közadakozás útján. E gyűlésben kikiáltatott közakarattal építészeti igazgatónak Écsy László felügyelő, s bizottmány alakíttatott következő egyénekből:
Ambró Albert, Asbóth Ede, b. Bánffy Pál, Bárcay János, Bay Sándor, Békássy Lajos, Blum János, Écsy László, gr. Erdődy Károly, Fáy Gusztáv, Gaál Bertalan, Grabovszky Szilárd, Grolmann Ede, Hegedűs József, gr. Hunyady Vilmos, Hurai István, Inkei Ádám, Janicsári Döme, Jankovich László, Jókai Mór, Jónás Dávid, Koller Ignác, Komlósy Antal, Krisztián Pál, Kun Aladár, Lázár Mihály, Mezősy László, Milkovics Antal, Molnár György, Nagy Gedeon, hg. Odeschalchy Gyula, Orzovenszky Károly, Pfeffer János, Politzer és fia, b. Rudics József, gr. Somssich József, Steiner Bernát, Szalatkay György, gr. Széchenyi Gyula, Sonnenberger József, gr. Zichy Manó, Zoltán Béla, Valbach Mór.
Écsy László mint építészeti igazgató, fő kötelességének tartotta az építés mielébbi folytatását, s 1860. szeptember 10-én a munkába bele is kaptak, mely oly gyorsan s célszerű intézkedések közt haladt, hogy 1861-ben már a színpad, a színészek számára 10 szoba s 2 konyha tető alatt voltak, s ez év július 7-én benne meg is kezdte az előadások sorát Pázmán színigazgató társulata a „Becsületszó”-val, mely alkalommal Munkácsy Flóra Felekiné is közreműködött.
Még mindig maradt teendője az építészeti bizottmánynak. A nézőközönség helye fedve nem lévén még ez évben az esők, szelek folyvást háborgatták, zaklatták, s így ezt is tető alá kellett venni.
A bizottmány újra összeült s elnökének megválasztá b. Bánffy Pált, alválasztmányi elnöknek Grolmann Edét, színházi főigazgató és pénztárnoknak Écsy Lászlót, választmányi tagoknak Krisztián Piust és Szalatkay Györgyöt, jegyzőnek Huray Istvánt. A színkör tökéletes bevégzését elhatározta, a tervkészítésre több szakértő építészt fölkért s országszerte gyűjtőíveket bocsátott ki.
A tervek közül Gerster és Frey pesti építészeké fogadtatott el, kik a szent ügy iránti tekintetből fáradozásukért semmi díjt nem kívántak. Most már készen van a színkör, ízletes homlokzatával, szép páholysorával (18 rendes és egy udvari páhollyal), karzatával oly stílben, annyira célszerű beosztással, hogy e színkör nagyobb városaink némelyikének is becsületére válnék, s itt jelenleg Bényei István jeles színtársulata működik.
Meg kell még említenem az építészet körüli fáradozásokban Vizer János és Holesz Ferenc ácsmestereket, Sturm Károly asztalos és Fröhlich István kőmívesmestereket. De különösen a derék Écsy Lászlót, ki a szép fürdőhelynek több épületei építése után itt is megmutatta, hogy amily hű szolgája az uradalom és közönség érdekeinek, éppoly hazafiúi szeretettel működik nemzeti ügyeinkért, mert az egész színkör létrejöttének ő volt egyik vezető lelke.
Még azt kellene felhoznom: mennyi összeg gyűlt be? Mennyibe került az építkezés? De a gyűjtőívek nagy része kint a közönség kezén levén, beérkeztökig a számítás el nem készíthető, mely annak idejében lapok útján lesz értésére adva a t. közönségnek.
Most tehát áll a színkör. Szép homlokzatán három nemzeti lobogó hirdeti: miképp a művészet, a szellem számára újabb tért hódított meg a hazafiúi lelkesedés, melyen színészetünk buzgó papjai zengik édes nyelvünket.
Hirdeti, hogy a gazdag aranyain, a szegény verejtékén emelé e templomot, megmutatni: hogy az egyetértés, a „szép” és „nagy” iránti közakarat a súlyos napok, csapások terhei alatt is bír lelkesedni és áldozni hazai közügyeinkért.
Roboz István, 1865.