A pesti redoutépület. Alt Rudolf rajza, Franz Xaver Sandmann metszése.
Ezen a Dunára néző épület maga nemében talán legnagyobbszerű az egész birodalomban. Pollák Mihál építész által építtetett 1832-ben az eredeti Aman-féle egészen átváltoztatott terv szerint. Az épület homlokzata 49 ölnyi hosszú s a két tánctermet, a hozzájuk tartozó étteremekkel és ruhatárakkal, földszint pedig a pompás oszlopokkal ékes kávéházat foglalja magában. A nagy táncterem 96 láb hosszú, 60 láb széles és 48 láb magos. Építészi feldíszítése fölöttébb gazdag és ízlésteli. Rendkívül nagyszerű a mellette lévő csemegeterem is. A teremekben a hozzá tartozandó szobákkal együtt közel 6000 ember elfér s bátran lehet állítani, miképp alig találhatni párját a birodalomban.
Afrikai hőség idényét éljük, melyben csak az uszodatulajdonosok nem panaszkodnak. Van olyan nap, midőn a Császár-fürdő férfiuszodájában ezerkétszáz ember keres enyhülést. A dunai fürdők tükrében az emberfejektől alig látni a vizet. Csak a szegény munkások nem úszhatnak egyébben mint a saját verítékükben, mert a szabad Dunában – természetesen – nem szabad fürdeni, az uszodák ára pedig nekik drága. Budapest főorvosa most újra abban fárad, hogy ingyen Duna-fürdőket hozzanak létre, egyet a tábori kórház előtt, másikat a szemközti partnál. Meg is vizsgálta – mérnökökkel együtt – e kiszemelt helyeket s alkalmasaknak találta. A közgyűlés kétségkívül sietni fog ez emberbaráti célra megszavazni a szükséges költséget. Kár, hogy eddig is jobban nem siettek íly fürdők felállításával a munkás nép érdekében. Az úri osztályok számára van üdülés elég. A szagot bocsátó aszfaltról menekülhet vasúton és gőzösön sziget-liget fái alá, vagy futhat a kioszkba, ahol ugyan most a fagylalt is két perc alatt málnalévé olvad, hanem a gyárban, műhelyben dolgozó munkás nem élhet ilyen fényűzésnek, azok számára nagyon elkelne néhány ingyenfürdő.
István főherceg fogadtatása a pesti parton, 1848. április 19.
István főherceg fogadtatása a pesti parton.
Szeretteink immár körünkben vannak. Tegnap esti hét órakor érkezett meg Bécsból a Nádor-gőzösön István nádor, s fogadtatása méltó volt a nemzet irántai szeretete s tiszteletéhez.
Míg mi itt a nemzet, a nép jogai és szabadsága mellett fölkelve virrasztó oroszlánkint őrködtünk s hazánk jobbjai az ország szélén hasonlót cselekvének, addig István a bécsi bürokrácia sárkányának kemény agyát törte, addig ő Hunnia rabláncait sikerrel oldozgat.
Magyarország koronájának élő gyöngye, melynek lénye késő századokra fog átsugárzani, szeretett főhercegünk üdvözletére tömegesen állt ki a nép Dunánk széles partjaira s várva-várta kedveltje megérkezését. Az idő szokatlanul kedvezett az ünnepies fogadásnak. 7 órakor sűrű ágyúdörgések hirdeték a herceg jövetelét. Harsány éljenek zengtek mindenünnen. A parton egy választmány fogadá Őfönségét s ennek szónoka, Rottenbiller, következőleg üdvözlé őt:
– Üdvözlégy fönséges úr, Magyarország nádora, kir. helytartó, elfelejthetetlen dicső atyának nagy fia! Üdvözlégy mint a XIX. század s a haza szívének szülötte! Ki a kor igényeit s a nép kívánságait fölfogva azok valósításában oly buzgón törekedtél. Midőn körünkből távozál, még a szolgaság bilincsei nyomtak, most íme mint szabad nép állunk előtted. Ne várd, hogy hálánkat szavakban nyilvánítsuk, ettől hangosan dobog szívünk s örömittas arcaink és könnyeink mutatják azt. Isten áldja meg minden léptedet, hogy azt, ami a haza s nép boldogítására oly szép sikerrel megkezdetett, dicsően bevégezhessed. A magyarok Istene áldja meg a hazát mindig ily nádorral. Főherceg István, Magyarország nádora, éljen! – és számos ezernyi torok zengé utána az éljent.
István:
– Uraim! Köszönöm Buda-Pestnek irántam nyilvánított szíves tiszteletét, legyenek meggyőződve, miképpen valamint eddig volt, úgy ezentúl is fő törekvésem leend a hazának erőm szerinti boldogítása, s biztosan reménylhetjük, hogy amit oly dicsőn megkezdettünk, a rend, csend, egyetértés – és az Úristen segítni fog azt tökéletesen véghezvinni.
A mély csendben elmondott hangos szavakra ismét harsány éljenzések következtek, míg a szeretett herceget egész lakáig kísérték. Este a város fénytengerben úszott.
Mátyás királlyá választatásának négyszázhatodik évnapján, január 24-én roppant embertömeg tolongott a Duna jégtükörén, mintha e nap a visszaemlékezés napja lett volna a rég múlt idők azon egyik legfényesebb szakára, midőn a Rákoson tanácskozó honatyák hosszas vitáihoz a Duna jegén álló 40000 magyar harcos egetrázó riadása adta a döntő szavazatot.
Az ország dolgait intéző nép helyét azonban ezúttal csak a mulatni vágyók csoportja foglalta el, s miért ne keresnénk néha egy kis mulatságot e szomorú világban? Az 1864. év első hónapja oly rendkívüli és állandó hideggel köszöntött be, aminőre régóta nem emlékezünk, s mely megérdemli, hogy emlékét fenntartsuk.
És e napon a befagyott Dunán elég tárgy volt, mi a szemlélőnek is mulatságot szerzett. A korcsolyázók serege kipirult arcokkal villámgyorsasággal repült el mellettünk, s ha az ügyetlenebbek közöl egy-egy néha fölborult, vidám kacajban tört ki a sokaság. A más baján sokszor szeret nevetni az ember.
A Budára vezető porondozott úton termetes kofák kínálják az ősz fagyos gyümölcseit, emitt gesztenyesütők, virslisek versenyezni látszanak afölött, melyiknek torka harsányabb. A pereces bosszankodni látszik a kintornásra, mert a sípláda éles harsonája mellett szerény sípjának hangja néma lesz.
Az út mellett a jégen egymásután csúszva buktatja föl egymást az apró nemzedék, e fürge csoport sokaknak mulatságot szerez, de a csuszkálókat egy nagy bajuszú, izmos karú férfi nézi legnagyobb megelégedéssel, hogy miért, könnyű kitalálni, ha látjuk, hogy a talp kopására ügyel legjobban.
Lovagja karján a hölgy csak félve lép a síkos talajon, a gondos anya féltve gombolja összébb gyermekén a felöltönyt, míg némely páciens nélküli orvos a meghűlésből eredt betegségek egész sorát látja szeme előtt elvonulni s épít magának a jég hátán is fellegvárakat.
Ezalatt beáll az est. Az utcákon kigyúlnak a lámpák. Hajdan is örömtüzeket gyújtottak, akkor, hogy fénysugár üdvözölje a legnagyobb királyt, most, hogy békén haza sétálhasson az átfázott polgár. Buda tornyaiban megkondul a harang, éppen mint ezelőtt négy századdal, akkor, hogy örömre talpra lármázzon minden lakót, most, hogy az éj és nyugalom szavát hirdesse a fővárosnak.
Mielőtt e leírhatlan szenvedéseket rejtő fegyintézettel foglalkoznánk, ne sajnáljunk egy percnyi figyelmet Illavától, mely nevét kölcsönzé a fegyintézetnek, s vessünk egy futó pillantatot a gyönyörű távlattal jutalmazó regényes Vág-völgyre s a közel Pruszka felett magasuló Oroszlánkő fejedelmi romjára.
Illava kisded és nagyobbára rozzant épületei nem tanúskodnak ugyan valami virágzó anyagi jólétről, de Tréncsén vármegye fölebb fekvő községeihez hasonlítva szegénynek sem mondható. Mintegy 1100 lelket számláló tót ajkú, de magyar érzelmű és becsületes nép lakja e kis mezővárost, mely minden alkalommal tiszteletreméltó jeleit adta ez érzelemnek. Találkoznak ugyanott a korábbi rendszer által idegen égalj alól oda tereltek, de ezek centralisztikus és pánszláv törekvésükkel nem ronthaták meg sem e kisvárosi, sem a körötte fekvő vidéki lakosság jobb érzületét, miért a múltjához hű vidéki értelmiséget és az ezzel karöltve járó r. kath. papságot illeti az elismerés.
Elragadó kilátás nyílik e kis mezőváros északnyugati széléről a Vág-völgyre s a morva határszél fölött átellenben emelkedő Oroszlánkőre. E váromladék alapját szédítő magas kopasz szirt képezi. Oly komoran áll a vár két tornya, mintha Jakusics fenyegető karjai emelkednének a sírból ég felé. Méltán nevezék e várat hazánk legvakmerőbb építményének. Roppant meredek s ma már csak gyéren járt ösvény vezet e bámulatos várromhoz. Ha szél lengedez e romok felett, kinek ne jutna eszébe „Katalin” sóhajtó szelleme? Az omladék közelében még magasabb a Podhrágyi nevű sziklakúpozat, mely az ég szomszédságában lévén hajadonfővel áll az alkotó előtt. Rajta semmi jele a tenyészetnek, alantabb vállain csak egy-két bokor gyalogfenyő, de ezek is törpék. E magaslatról tiszta időben Pozsonyig is el, Morvaországot pedig egész kényelemmel le lehet nézni. Örömest időzném tovább e magaslaton, melyről regényes kilátás nyílik a múlt emlékeire, de e sorok célja visszakényszerít fölvett tárgyamhoz, a fegyintézet ismertetéséhez.
A fegyintézet a már említett kis mezőváros északnyugati szélén, közvetlen a Vág partján, eme történeti nevezetességű, zordon, de egészséges éghajlatú vidéken, a morva határszéltől egy-, Trencséni Máté sasfészkétől pedig kétórányi távolban alakult.
A fegyintézeti épület múltja szoros egybefüggésben van a mezővároséval, melyet Nagy Lajos király idejében Lévának neveztek s talán a ma is élő Lévayak ősei alapíthatták. Léva öt századon át könnyen satnyulhatott Illavává. A sziléziai hadjárat után Magyar Balázs vitézségének lett jutalma, s ennek leánya kezével a csaták óriása, Kinizsi Pál kapta. Később a vitéz Osztrosicsok fészkeltek benne s valószínűleg ezek építének itt váracsot, melyből az utolsó Osztrosicsnak hazafisága miatt kelle menekülnie. I. Lipót Breüner Kristófnak 80000 forintért adta el. Breüner, mint b. Mednyánszky A. említi, a váracs alsó részét úrilakká, a felsőt pedig Széchenyi György primássali szerződése szerint zárdává alakította át a trinitariusok számára, kiket József császár űzött ki a tömör épületből. Újabb időben a Königsegg-grófok tulajdonává lett. Az épületet és az azt környező kertet – ha jól értesültem – 84000 pfrt-ért vette meg az állam. 1856-ban alakították fegyházzá.
A bukott rendszer buzgó eszközei a saját fölfogásuk szerinti szükséghez képest jelentékeny átalakítást eszközöltek az épületekben, sőt, némi új építményekkel is bővítették azokat, nevezetesen: minthogy az északi kétemeletes, vagyis főépületvonal falából 5 öl volt a földbe süllyesztve, 2 és fél öl mélységre elhordaták mellőle a földet s azáltal nyertek egy mély udvart és földalatti (souterrain) helyiségeket.
A fegyintézet épülete, vagyis épületcsoportja műépítészeti szempontból nem igen érdemel figyelmet. Egy minden rendszer nélkül össze-visszatákolt quodlibet az. Kívülről mindamellett, kivált déli és délkeleti irányból tekintve, meglepő hatást gyakorol a nézőre emez a mellette gunnyasztó apró viskókkal szembeszökő ellentétet képező nagy tömeg. De ismeretlen utazó inkább zárdának mint fegyháznak tartaná az épületei közül magasuló két toronnyal és góth stylű temploma miatt. Homlokzata délkeletnek, hátulja pedig a Vágnak, azaz északnyugatnak fekszik. E nagy tömeg épület látásánál akaratlanul is azon kérdés merül fel a szemlélőben, hogy népnevelés, mikor jő el a te országod, az idő, melyben az emberiség nem lesz kénytelen ily irtóztató szörnyeket táplálni?
Az első fegyencszállítmány 1855-ben december 19-én érkezett ide, ekkor kezdék fegyházzá alakítani s azóta 1700 tévelygőnek adott hajlékot. E tekintélyes számból mintegy 850 halt el 11 év alatt, mi eléggé kedvezőtlen arány, ha figyelembe vesszük, hogy kevés kivétellel mind a legszebb ifjú- és férfikorban levő, azaz 18-tól a 40. évig terjedő életkorú szerencsétlenek képezik ez intézet népségét. Illava a legsúlyosabb fogságra ítélt fegyencek letartóztatási helye.
Erzsébet királyné szobra a János-hegyen a Szűz Mária-képpel és az imazsámollyal
A királyné imazsámolya.
Glück Frigyes fővárosi bizottsági tag megcsináltatta annak az imazsámolynak a mását, amelyet a megboldogult Erzsébet királyné egykor Karlsbadban használt. A körülbelül hét méter átmérőjű imazsámolyt porcelánból készült szentkép és gyönyörű festés díszíti. Mellette ott van a királyné mellszobra bronzból. Glück Frigyes az imazsámoly mását a budai János-hegy ékességének szánta. Ott állították föl tegnap a Normafa út mentén egészen csöndben, csak Glück Frigyes volt ott leányával es Glückler József erdőmesterrel.
Budapesti Hírlap, 1902. június 21
* * *
Vandál gonosztevők szétrombolták Erzsébet királyné budakeszi szobrát
Kidöntötték a szobor terméskő alapját, a szobrot összetörték és a romokat ellopták – Három kerékpáros férfit gyanúsítanak a rombolással – A budapesti rendőrség és a budakeszi csendőrség hajszája a tettesek után
Tegnap délután A budakeszi Erzsébet királyné kilátótoronyba turisták állítottak be és aziránt érdeklődtek, mi történt a János-hegy alján álló Erzsébet királyné pihenőnél. A toronyőr maga is csodálkozva kérdezte, miért érdeklődnek.
-Most jöttünk arra – hangzott a válasz -, a pihenőhelyről Erzsébet királyné szobra hiányzik, a szobor terméskő talapzata is szét van dobva.
A toronyőr azonnal a pihenőhelyhez sietett és megdöbbenve látta, hogy a turisták igazat mondanak, Erre azonnal értesítette a székesfőváros erdészeti hivatalát, amely viszont a Budakeszi csendőri hivatallal lépett érintkezésbe és rövidesen csendőrjárőr érkezett és megkezdte a nyomozást.
Huszonöt évvel ezelőtt néhai Glück Frigyes kormányfőtanácsos, a Pannonia-szálló egykori tulajdonosa, a neves műgyűjtő és mecénás áldozni akart az Erzsébet királyné kultusznak. A királyné magyarországi tartózkodása idején gyakran tett hosszú sétákat a budai hegyekben. Sokszor járt a Sváb-hegyen, de legtöbbször a János-hegy alján, Budakeszi tájékára vezetett az útja. Órákon át sétálgatott ezen a vadregényes tájékon kísérőjével, görögtanárjával.
A budakeszi erdő őrei jól emlékeztek arra, hogy a királyné gyakran szokott megpihenni egy hatalmas fa tövében. Ez a fa kis tisztáson áll, a Szaniszló-rét mellett, ott, ahol a János-hegyi út a János-hegyről Budakeszi felé húzódik és érinti az erdőt, amely ugyan Budakeszi határához tartozik, de ma már a székesfőváros tulajdona és városi erdőőrök őrködnek benne.
Glück Frigyes néhai Stróbl Alajos szobrászművészhez fordult. Stróbl alkotása az a gyönyörű Erzsébet-mellszobor, amelynek az eredetije a bécsi Burgban van. Erről a szoborról bronz ötvözetből másolatot készíttetett Glück Frigyes és megalkotta a Szaniszló-rét mögött az Erzsébet-pihenőhelyet.
Néhány mesterien faragott padból áll a pihenőhely, oszlopra erősített Mária-kép van itt és középen a nagy fa mellett állították fel terméskő-alapra Erzsébet királyné szobrát Az alapba a királyné bronzból készült monogramját, E-betűt erősítettek, amelyet ugyancsak bronzból készült babérág övez. A budakeszi kirándulók gyakran álltak meg ezen a helyen, hogy pihenjenek és a nagy magyar királyné emlékének áldozzanak. Később Glück Frigyes ugyanerről a szoborról márványmásolatot készíttetett és ezt az Erzsébet-kilátótoronynál helyezték el.
Néhány esztendővel ezelőtt egyszer már ismeretlen tettesek megcsonkították a szobor talapzatát, kifeszítették belőle a bronz monogramot és a babérkoszorút. A tetteseket akkoriban nem találták meg. Glück Frigyes újra rendbehozatta a szobrot, amelyet most azután vandál kezek teljesen elpusztítottak.
A csendőrőrjárat emberei megállapították, hogy a tettesek valószínűleg feszítővasakkal és csákányokkal dolgoztak. Teljesen szétrombolták a terméskőalapot, így döntötték le a szobrot, amelyet azután, úgy látszik, kalapáccsal összetörtek, mert a földön csak egészen kicsiny fémdarabkákat találtak, maga a szobor teljesen eltűnt.
Jelentkezett a csendőröknél három budakeszi erdőőr. Ezek tegnap délelőtt 11 és 12 óra között a pihenőhelytől mintegy ezer lépésnyire haladtak a Jánoshegyi-úton át, amikor három kerékpáros férfit láttak velük szembe jönni. A három közül kettőnek hátizsák volt a hátán, meggörnyedve, erősen nyomták a pedált, látszott, hogy a hátizsákjukban súlyos terhet cipelnek. Az erdőőrök természetesen nem tulajdoníthattak fontosságot a három kerékpáros embernek, nem is állíthatták meg őket, csak most jutott eszükbe, mikor a szoborrombolásról tudomást szereztek. Kétségtelennek látszik, hogy ez a három kerékpáros rombolta le a szobrot, a fémdarabokat a hátizsákba rakták és elvitték.
Az erdészeti hivatal és a szakértők megállapítása szerint a kár mintegy hétezer pengő, de ez csak az anyag értéke és természetesen nem lehet hozzászámítani a szétrombolt szobor műértékét.
Érdekes különben, hogy a szobor a szakértők visszaemlékezése szerint úgynevezett spialterfémből készült és bronzzal volt befuttatva, hogy szebb patinát kapjon. A szakértők azt mondják, a spialternek összetörve alig van valami értéke, tehát a tettesek legfeljebb pár pengőt szerezhetnének magoknak a vandál rombolás árán, ha ugyan akad valaki, aki megvenné a törmeléket.
Szinte kísérteties különben az, hogy Erzsébet királyné szobrának gonosz elpusztítása éppen a királyné meggyilkolásának évfordulóján történt: most 35 éve, 1898. szeptemberében terítette le Genfben tőrdöféssel Luccheni, az olasz anarchista.
Az erdészeti hivatal és a csendőrség szerdán érintkezésbe lépett a főkapitánysággal és most a budapesti detektívek a budakeszi csendőrökkel együtt nagyszabású hajtóvadászatot indítottak a szoborrombolók kézrekerítésére.
Budapesti Hírlap, 1933. szeptember 7.
* * *
Elfogták az Erzsébet királyné-szobor két tolvaját
Napokig tartó nyomozás után érdekes körülmények között rendőrkézre kerültek pénteken a budakeszi Erzsébet királyné-szobor tolvajai.
Megírtuk a minap, hogy Budakeszi határában, az Erzsébet királyné-pihenőnél álló Erzsébet királyné-szobrot vandál kezek elpusztították, a tettesek összetörték a bronzötvözetből készült szobrot és a romokat elvitték, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy ócskavasként eladják. A Budakeszi Csendőrség és a Budapesti Rendőrség együttesen nyomozott a szobortolvajok után. A véletlen segítségére jött a rendőrségnek és pénteken elfogták a tetteseket.
A VII. kerületi kapitányság detektívjei napok óta nyomoztak egy betörés ügyében és ennék során gyanúba került Magyari-Hám József kocsis. A detektívek elmentek zuglói lakására, de nem találták otthon. Erre meghagyták a szomszédoknak, ha hazaérkezik, hívjanak rendőrt, aki majd előállítja. Pénteken reggel egy ismerőse látta, amint hazajött. Kiment az utcára, ahol éppen akkor haladt őrjárati úton két lovasrendőr. Szólt a lovasrendőröknok, akik Magyari-Hámot elfogták és előállították.
-Ehhez az ügyhöz semmi közöm – mondotta -, de más egyéb dolgot elismerek: én loptam el a budakeszi Erzsébet királyné-szobrot.
Magyari-Hám ezután bevallotta, hogy társa is volt, Puskás György napszámos. Elmesélte részletesen, hogyan követték el a lopást. Magyari-Hám József mostanában kereset nélkül volt. A minap találkozott a barátjával, Puskás Györggyel. Puskás tavaly a budakeszi erdőben dolgozott, most a Szőnyi úti homokbánya munkása. A beszélgetés során arra terelődött a szó, hogy nincsen pénzük. Magyari-Hám azt mondotta, ócskavasat, bronzot, vagy más ilyenfajta öntvényt kellene szerezni, az ócskások jól megfizetik, 80 fillért adnak egy kilóért. Puskásnak erre eszébe jutott, hogy a budakeszi erdőben, ahol tavaly dolgozott, meglehetősen elhagyatott helyen áll az Erzsébet királvné-szobor. A két barát végül megegyezett, hogy ellopja a szobrot.
Kimentek a budakeszi erdőbe, terepszemlét tartottak, azután ledöntöttek a szobrot, összetörték és a bronzdarabokat Budapestre hozták. Apró darabokra törték, hogy felismerhetetlenné tegyék és házalni kezdtek vele az ócskavasasoknál. Az ócskavas ára azonban időközben esett és a kereskedők csak 20-30 fillért akartak érte adni, Magyari-Hám és Puskás ezt kevésnek tartották, elhatározták, hogy inkább elteszik olyan időre, amikor emelkedik az ára. A Szőnyi úti homokbányába vitték a szoborroncsokat és elásták azzal, hogy egyszer majd előveszik, mikor jobban értékesíthetik.
Az elfogott kocsist ezután a főkapitányságra kísérték, ahonnan autón a Szőnyi úti homokbányába vitték. A bányában elfogták Puskás Györgyöt és a tolvajok megmutatták, hol rejtették el a szobor romjait. A rendőrség kiásatta a bronzdarabokat és a főkapitányság épületébe szállíttatta. A tolvajokat őrizetbe vették.
Néhai királyasszonyunk, amikor budavári palotájában időzött, sűrűn sétált az erdős budai hegyek között s ilyen hegyi túráin főképp a János-hegy felé vette útját, honnan gyönyörű kilátás nyílik a fővárosra s a budai hegyvidék megragadó tájára. Emlékkő is jelzi a János-hegy csúcsán, közvetetlen a gloriette mellett, hogy királynénk kiválóan kedvelte ezt a helyet. Most pedig méltóbb emlékét tervezik a korán elhunyt koronás asszonynak. A gloriette ugyanis már régóta nem felel meg hivatásának a hegycsúcson, rozoga, düledező alkotmány, nem is szabad egyszerre négy embernél többnek a tetején állania, így is valóságos istenkísértés, ha az ember fölmegy a tetejére. A főváros a rozoga filagória helyébe újat készül építeni. A Budai Hegyvidéki Turistaegyesület pedig az új messzelátó legszebb művészi ékessége gyanánt tervbe vette, hogy Erzsébet királynénknak közadakozás útján szobrot állít ott. Erre a célra már meg is indította a gyűjtést, melynek eredménye eddig is 1634 korona. Az elnökség folytatja a gyűjtést, melyhez a főváros is tekintélyes összeggel fog hozzájárulni. A királynénak így nemsokára maradandó emléke lesz a János-hegyen, melynek csúcsáról oly sokszor gyönyörködött a festői kilátásban.
Pesti Napló, 1900. szept. 6.
* * *
Az Erzsébet-kilátó.
A János-hegyen hatalmas kilátótornyot épít a főváros. A vendéglősök ipartársulata vetette föl az eszmét, hogy Erzsébet királyasszony emlékére kilátótornyot építsenek a János-hegynek azon a helyén, ahonnan a királyasszony többször gyönyörködött a főváros csudaszép panorámájában. Az ipartársulat tagjai ötvenegyezer koronát azonnal össze is adtak, s az összeget fölajánlották a fővárosnak. A főváros Schulek Frigyes tanárral megcsináltatta a terveket, amelyek szerint a harminckét méter magas kilátótorony 180000 koronába kerül. A tanács most utasította a mérnöki hivatalt, intézkedjék, hogy a kilátótorony építését még az összel megkezdjék.
Budapesti Hírlap, 1907. augusztus 11.
* * *
Az Erzsébet kilátótorony.
Az a bizottság, amelyet a székesfőváros közgyűlése a János-hegyen emelendő Erzsébet-ki1átótorony építésének a végrehajtására kiküldött, pénteken délelőtt adta át a munka területét a vállalkozónak. A bizottság tagjain kívül több fővárosi bizottsági tag is kirándult a János-hegyre Bódy Tivadar tanácsos vezetése mellett. Ott voltak a budapesti vendéglős ipartársulat részéről ennek vezetői: Glück Frigyes, Gundel János és Stadler Károly is, mint akik fő tényezői voltak annak, hogy a négy év előtt Budapesten tartott vendéglősök kongresszusa ötvenezer koronával járult a János-hegynek kilátótoronnyal való földíszítésének a céljaira, amely helyen megdicsőült Erzsébet királynénk is oly örömmel töltött el néhány órát, gyönyörködve az onnan kínálkozó felséges kilátásban. A kilátótoronynak az is egyik legfőbb rendeltetése, hogy örök emléke legyen ezen a helyen szeretett királynénknak.
A fogaskerekű vasúton, majd kocsikon kirándult társaság megállóit a Budakesz felé vezető úttól balra eső egyik tisztáson, ahol hatalmas tölgyfa árnyában emelkedik Erzsébet királynénak Stróbl Alajostól mintázott gyönyörű bronz mellszobra és áhitattal vette körül a helyet, ahová Glück Frigyes főv. bizottsági tag kegyelete az emléket állította. Az Operaház kürtösei, akiket Schunda Vencel József fővárosi bizottsági tag hívott meg, lágy akkordokban adtak elő egy bús dallamot. A szobor előtt levő nagy tölgyfára pompás kivitelű Szűz Mária-kép van helyezve, alatta örökégő lámpás és imazsámoly. A Mária-kép fölött Sulyánszky Antal költeményének egy szakaszát olvashatjuk:
“Ki hideg, fásult kebellel
Tekinted itt Szűz Máriát,
S térdhajtva hozzá nem bocsátasz
Üdvös segélyért hő imát,
Imádkozik nagy szégyenedre
Helyetted a bűn és nyomor,
Melytől egészen megkímélve
Nincs e világon semmi kor.”
Megható dolog, hogy a környékbeli közönség napról-napra gondoskodik arról, hogy Erzsébet királyné szobra örökösen föl legyen díszítve lombokkal, koszorúkkal és virágokkal.
Innen fölhaladt a társaság a János-hegyre, ahol Bódy Tivadar tanácsos méltányolva a budapesti vendéglős ipartársulat áldozatkészségét, amellyel az emlékmű építésére a kezdő lépéseket megtette, bemutatta a bizottságnak az épület tervét, amelyet Schulek Frigyes műegyetemi tanár készített, Freund Vilmos fővárosi bizottsági tag és műépítész valamint a fővárosi mérnöki hivatal hozzájárulásával. Remény van reá – úgymond – hogy a kiváló alkotás a közeli jövőben készen fog állani.
Ezek után a bizottság tagjai megtették az első kapavágásokat és az operai zenekar eljátszotta a Hymnust. A társaság, leszállva a hegyről, a Glück, Stadler és Gundel vendéglősök részéről fölajánlott reggelihez ült, amelyen Bódy Tivadar és Melly Béla tanácsosok, valamint Glück Frigyes, Márkus József főrendiházi tag, Gundel János, Hevesi József és mások mondottak felköszöntőket.
Itt említjük meg. hogy a János-hegyre az építkezés ideje alatt is akadálytalanul föl lehet menni, csak a kilátótoronyhoz vezető utak vannak elzárva, amelyek a János-hegyi csúcs tövében vannak és a csúcshoz vezetnek.
Pesti Hírlap, 1908. június 13.
* * *
Drótnélküli távíró a János-hegyen.
(Hogy épül az Erzsébet-kilátó? -A forgatható panoráma. – A drótnélküli távíró kérdése).
A budai hegycsúcsok doyenjét, az ötszázhuszonkilenc méteres János-hegyet aránylag rövid időn belül nagy megtiszteltetés éri. Megkoronázzak az öreget, értvén alatta azt a monumentális toronyépítkezést, mely a vendéglősök országos kongresszusának kezdeményezésére, a budai Halászbástya mintájára mar folyamatban van. Laikus szem nem sokat lát az építkezésből, sejtelme sincs arról, hogy készül, mi készül a budai „felhőkaparón”. Egy csomó óriási szálfa meredezik az ég felé, a hegy lábánál pedig gerendák és vassínek barikádja hever. Ebből ugyan aligha lehet megállapítani, hogy kerül a hegytetőre az a híres nevezetes bástya, az Erzsébet-kilátó, melyről Schulek tanár tervezete alapján, prófétai ihletség nélkül is nem művészet megállapítani, hogy elsőrendű budapesti nevezetesség lesz.
Tagadhatatlan, hogy a repülőgépek századában nincsenek technikai csodák, különösen nincsenek az építkezéseknél, de ha tekintetbe vesszük, hogy a hadügyi kormány kénytelen volt az olasz határon szándékolt magas erődítési építkezéseit éppen a technikai akadályok miatt redukálni, önkéntelenül eszünkbe jutnak azok a nehézségek, melyek a hatalmas méretű cyklop-köveknek, víznek, cementnek s a többi építkezési anyagnak a hegycsúcsra való szállításánál felmerülhetnek. Ma már nincsenek fáraók, akik rabszolgahaddal gúlákat hordathatnának össze a sivatag közepére s nem szólva arról, hogy építőmunkások ilyen munkára semmi pénzért sem vállalkoznak, erre a célra az állati erő is teljesen alkalmatlan. Nagy fejtörést okozott ez a kérdés a szakköröknek is. Az erődítési munkálatoknál egy-két százezer korona túlkiadás nem szokott nagy fejtörést okozni, mert ösmeretes az az elascititás, amellyel a hadügyi budget tágítható. Mit csináljon azonban a vállalkozó, akinek kerek kétszázezer koronából kell az egész építkezési költséget fedezni. Az elsőrendű technikai nehézséget egy kiváló magyar mérnök, Laufer József oldotta meg olyképpen, hogy egyvágányú kötélpálya-konstrukciót létesített a hegy oldalán. A János-hegy meredek lejtőjén vágányt fektetett le, mely az úgynevezett „vittlát” motorikus erővel segíti a hegytetőre. A „vittla” odafönn azután körös-körül szaglássza az építkezés területét és játszva, önműködőleg ontja magából a szükséges összes anyagokat. Sőt, ha majd a torony építkezése úgy kívánja, a vittla egy ugyancsak zseniálisan megkonstruált csiga segítségével a huszonhét méteres torony legmagasabb pontján is szakszerűen kiszolgálja az ott dolgozó munkásokat. Nehogy azonban a fürge kis készülék visszajövet a meredek lejtőn öngyilkossági szándékot áruljon el, a hegy lábánál három méter vastagságú kőfal létesül, ez lesz a vittla áttörhetetlen kínai fala.
Wellisch Hugónak, az építkezés jóhírű építész-vállalkozójának prognosisa szerint két év múlva készen áll az Erzsébet-kilátó. De csak úgy, ahogy azt eredetileg tervezték. Lesz egy huszonhét méteres monumentális kőtornyunk, mely vastag betűvel kerül a lelkiismeretes Baedekerbe s a turisták nagy gyönyörűséggel nézhetnek majd napfényes tiszta időben alá a fővárosra és környékére — egészen Székesfehérvárig.
Hiszen páratlan gyönyörűség ez is, sőt, kétségtelen, hogy az Erzsébet-kilátó a sokat hangoztatott idegenvonzásnak egyik nevezetes eszköze lesz. Mégis csodálatos, hogy a tervezetben nem gondoskodtak forgatható panorámáról, melynek berendezése aránylag csekély befektetést igényel. Salzburgban, Grácban – hogy más példát ne említsünk -, de mindenütt a világon, ahol valamire való kilátótorony van. a turistáknak rendelkezésére áll ilyen természetű, forgatható vetítőkészülék, mely vászonlapon adja vissza a kilátás legfestőibb részleteit. Ennél pompásabb műélvezetet el sem lehet képzelni.
Igazán európai jelentőséget adna azonban a toronynak, ha kitűnő fekvésbeli konjunktúráját felhasználva az Erzsébet-kilátó tetején dróttalan távíróállomást rendeznének be. A napokban olvashattuk épen, hogy micsoda fényes sikert értek el dróttalan távíróval Párizs és Casablanca, Párizs és a Balti-tenger között. Sőt, híre jár, hogy a maradiság legcsökönyösebb várában, a Vatikánban is dróttalan távíró-állomást létesítenek.
A párizsi Eiffel-torony – ahonnan a táviratokat menesztették – távolról sem nyújtja azokat az előnyöket, melyek önként kínálkoznak a létesítendő Erzsébet-kilátónál. Az Eiffel-torony magassága ugyanis mindössze háromszáz méter, ezzel szemben a mi János-hegyi tornyunk ötszázötvenhat méter magasságot képvisel. Igaz ugyan, hogy a vasból készült Eiffel-torony párkánya meteorállomásnak van berendezve s feljegyzéseit nyomban elektromos átvitel közvetíti a meteor-intézettel, ez azonban éppen nem zárja ki, hogy az Erzsébet-kilátót is megfelelő elektrikus felszerelésekkel lássuk el. A megoldás másnak, mint financiális kérdésnek nem tekinthető. Ebből a szempontból pedig a kőböl építendő János-hegyi torony oly előnyöket kínál, hogy akár az állam, akár a főváros könnyűszerrel túlteheti magát az esetleges nehézségeken.
A financiális kérdés súlypontja az izolálás lehetőségén múlik, már pedig kétségtelen fizikai törvény, hogy kőtorony könnyebben izolálható a vastoronynál. Nem volna itt egyébre szükség, mint arra, hogy intézkedés történjék az Erzsébet-kilátó tervezetének megfelelő módosításáról.
Az állam vagy a főváros valósággal kulturális mulasztást követ el, ha a hagyományos vaskalaposságot most is szem előtt tartva elszalasztja a kínálkozó alkalmat és nem tartja meg bevonulását a nyugati államok kultúrkorzóján. Elvégre a János-hegyi dróttalan távíró létesítése, jelentőségének kiszámíthatatlan horderejéhez képest lényegtelen befektetést igényel és, hacsak kultúrpassziónak tekintjük is, van akkora jelentősége, hogy ezért egy kis áldozattól nem szabad visszariadnunk.
