Zenészet

April 21-én az Európa szálloda teremében a harmadik, de fájdalom, egyszersmind utolsó, legalább utolsónak hirdetett hangverseny örvendeztetett meg bennünket. A szeszélyes áprilisi nap, úgy látszik, visszatartóztatá műélvező közönségünk egy részét, annál kevesebb tartózkodással láttuk Dreyschockot föllépni, ki – mint minden valódi művész – illetetlen tartja magát az idő- vagy térbeli esetlegességektől, s különösen ma még inkább, mint valaha, látszott játékával azonosulni, benne mintegy egészen felolvadni. S valóban, mind arculata, mind keze izmain látható vala, miszerint ő magát nem mint hangversenyzőt képzeli valamely teremben, de inkább saját tanulószobájában, jobbjában a képzelem, balában a zene, s a művészet – mit Dreyschockról mindig mondanunk kell – mind a két kezében.
Minél több dicséretest mondhatunk egyébiránt a mai hangverseny kiviteléről, annál kevésbé lehet egészen helyeselnünk a program darabjainak választását. Mendelssohn bájoló szerkezetű s épp oly bájolón előadott énekén s a téli regéhez alkalmazott rapszódián kívül, melyet tulajdonképp csoda kellemű tündérregének, – csupa bravúrdarabok fordultak elő, a terem tetszésére számítvák, melyek ugyan fényes tanúságot tőnek a művész bámulatos ügyessége s különösen bal keze utánozhatlan mesteri gyakorlottsága felől, de koránsem tündökölteték nemkevésbé jeles teremtő erejét. Az előadott művek: „L’inquiétude” – „La coupe” – „Hommage a Vienne” – „Bravour-változatok” (bal kézre).
Jelentésünket azon óhajtással zárjuk be: vajha még Dreyschockot elutazása előtt hallhatnók olyan helyiségben, hol képessé tetetnék teljes zenekar kísérete mellett előadhatni játékához méltó classicus és nagyszerű szerzeményeit – értjük különösen a n. színházban.
U Lujza,
Divatcsarnok, 1853.