A Margitsziget közepén volt a Főhercegi uradalom műkertészete, melyet az egész szigettel együtt 1909-ben átvett a főváros. A háttérben a kertészek házát és az üvegházakat látjuk.
Brein Ferenc 1843-ban kapta a megbízást Pest városától a csőszház megépítésére. Amikor a következő évben elkezdte a munkákat, már nem az eredeti, Zofahl Lőrinc által készített klasszicista tervet használta, hanem átdolgozta a saját romantikus stílusában. 1844. októberében már készen állt a ház abban a formában, ahogy a kép mutatja.
Brein Ferenc 1817-ben született, építőmesteri családból származott, apja halála után özvegyi jogon anyja folytatta tovább az ipart. A pesti piarista gimnáziumban tanult, közben apja mellett volt inas. Négy és fél évig tanult a rajziskolában is. Apja 1834-ben halt meg, ő folytathatta volna a tanulmányait, mert módosak voltak, de valami miatt abbahagyta, még a céhes mestervizsgát se tette le, mert nem teljesítette a követelményeket. Ehelyett kérelmeket adott be több helyre, hogy mentesítsék a kötelezettségek alól, még orvosi igazolást is csatolt, hogy rosszul lát, hogy ne kelljen a mesterremekhez szükséges rajzot elkészítenie. A folyamatos jogi harcainak eredményeképpen 1854-ben felmentették a mestervizsga alól és felvették a céhbe. Brein addig is dolgozott, 1840-től Bécsben, aztán az oroszvári kastély építésénél. Budapesten számos épületet tervezett, épített, többek között a Pekáry-házat és a Sváb-hegyi Frivaldszky-nyaralót is.
Breinnek nagy vagyona volt, több ház a Lipót- és a Terézvárosban, szőlők pincével, téglaégető, kőfejtő, kocsi, hintó, lovak stb., de 1855-56-ban csődbe ment. Ekkor már Székesfehérváron élt, ott dolgozott. 1879-ben halt meg vagyontalanul.
A Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyzőegyesülete 1907. október 13-án avatta fel új otthonát, a nyomdászpalotát. Az ötemeletes épület az akkori Főherceg Sándor téren épült a Vágó-testvérek tervei alapján. A házban bérlakások, egyesületi helyiségek, színházterem, vendéglő, újságszerkesztőség működött. Az építkezés költsége telekkel együtt 1250000 korona volt.
A tér felőli oldalában működött az Intim Kávéház. Itt történt 1919-ben, hogy a felírónő Weisz Adolf kávéssal beszélgetvén annak pisztolyával játszadozott, a tárból kivették a lőszereket, a nő visszaadta Weisznek, aki játékból ráfogta és elsütötte. A csőben volt még lőszer és Jánosy Jolán holtan esett össze. Több mint négy év után a törvényszék Weisz Adolfot négyhavi fogházra ítélte.
Az új I. számú Szemészeti Klinika, Mária utca 39., telefon: 61-64.
Az I. számú Szemészeti Klinika 1908. szeptember elején költözött az új Mária utcai épületbe, melyet Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezett. Ez a bécsi után a legrégibb szemészeti klinika, 1801-ben alapították hat ággyal. Az új palotában a földszinten a járóbetegellátás, a tudományos és oktatóhelyiségek voltak, az emeleteken 80 beteg számára volt hely és a tetőtérben a személyzet szobáit alakították ki. A költözéskor Dr. Grósz Emil volt az igazgató.
A Nemzeti Színház bontása, 1965. Fortepan/Pálinkás Zsolt, 31612.
A bontás Lendvay Márton szobrának leemelésével kezdődött január elején és április 29-én fejezték be. 35000 tonna anyagot bontottak el, 11000 köbméter falat robbantottak és szállítottak el a katonák és az építőmunkások. Az elbontott vasszerkezet 12000 tonna tömegű volt.
A belső berendezéseket felmérték, volt, ami múzeumba került, volt, amit eladtak, sok színházi eszközt más színháznak adtak. Mai szemmel érthetetlen, hogy a Népszabadság R. Gy. monogramú szerzője (Rózsa Gyula) megrója a Művelődési Minisztérium és több múzeum embereit, hogy miért akarják megmenteni a színház öntöttvas tábláit, a mennyezetet tartó alakokat, a négy hattyút a tetőről stb. Azt írta, senki se lesz kíváncsi rájuk, értékük nincs, még az épület egykori tervezőit is belekeveri a gúnyolódásába, hogy ők is kinevetnék ezt a hozzáállást.
A bontás témája újra és újra előkerül, ezért előkerestem, hogy számoltak be a lapok a szomorú eseményről. Sarlós István, a Fővárosi Tanács VB elnöke 1964. február 13-án a televízióban jelentette be, hogy lebontják. Azzal magyarázta, hogy az épület elavult, nem alkalmas a korszerű színház által megkövetelt feladatokra. Előtte újították fel, de, mint mondta, további költséges munkákra lenne szükség. És ami a lényeg: nem maradhat azért sem, mert akadályozná a metróépítést és a kereszteződés átépítését. Elmondták, hogy ha megmaradna a színház, nehezebb lenne felvezetni a mozgólépcsőt, mert az alagút a színház alatt húzódik és az úttest alá csak töréssel lehetne felvinni. Ha elbontják, akkor a kijárat nem zavarja az úttest forgalmát és a legkedvezőbb helyen jönnek felszínre a gyalogosok.
A bontás állandó beszédtéma lett, ezért fontosnak érezhették a további magyarázatot, úgyhogy február 23-án hosszú cikkben próbálták nyugtatgatni a lakosságot. Elsorolták, hogy 90 év alatt alig történt átépítés, karbantartás. Érdekes, megemlítették a színház főmérnökének, Ölveczky Miklósnak véleményét, hogy a színház műszaki állapota megfelelő, a legrégibb műszaki berendezések is megbízhatóan működnek. Ennek ellenére mégis elavultnak nevezték az épületet.
A cikk megemlíti, hogy 1970. december 31-ig meg kell nyitni a metró Deák tér-Fehér út közti szakaszát és a határidő betartása elsősorban a Blaha Lujza téri állomástól függ. Írtak a rossz talajviszonyokról, hogy az Osvát u.-Síp utca közti szakasz megépítése a legnehezebb. Ebben a cikkben azt írták, hogy, mivel az építkezés nem veszélyeztetné a színház épületét, három évre kiürítették volna, amíg az építkezés tart, de átlátták, hogy mennyit kellene a felújítására költeni, ezért döntöttek a lebontás mellett. Felmerült, hogy a kórház alá kerüljön az állomás, de ott rosszabbak lettek volna a talajviszonyok és a gyalogosoknak többet kellett volna menni a körútig. A kereszteződés átalakítását is említették, mégpedig két változatot: az egyik esetében nemcsak a gyalogos-, hanem a járműforgalmat is a föld alá vezették volna, a másik esetben a Rákóczi utat felüljáróval vezették volna át a körút fölött. Utolsó érvként merült fel, hogy a kereszteződés bármely átalakítása szükségessé teszi a színház elbontását. A kórház szanálásáról is szó esett. Mézesmadzagként elmondták, hogy új, reprezentatív színház épül olyan helyen, ahol lesz elég parkolóhely is.
Jóval a bontás után, 1965. decemberében Mesterházi Lajos egy más témájú cikke végén megemlíti, hogy a Nemzeti bontásának ügye a politika csatavesztése volt. Persze nem a bontás maga volt a probléma szerinte, hanem az, hogy nem beszéltek eleget róla, mai szavunkkal nem kommunikálták megfelelően a „jogos” döntést.
Gruber József bablevescsárdája a Szövetség utcában a múlt század elején.
A bablevescsárdák hajnalban nyitottak, hogy az épp bezáró kocsmákból, mulatókból kizavart lumpok tovább folytathassák semmittevésüket. Akkoriban divattá vált a hajnali bablevesfogyasztás, úgy gondolták, jót tesz a gyomruknak. Mivel a vendégkörük nem a legműveltebb emberekből tevődött össze, rendszeresek voltak kisebb-nagyobb bűncselekmények e vendéglőkben és előttük az utcán. Hogy Gruber csárdáját milyen közönség látogatta, nem tudni, de az tény, hogy vendéglőjét úgy hirdette, csakis intelligens és jobb közönség jár hozzá. Az is biztos, hogy a bejárat elől lopták el a 813. számú konflist, amíg a tulaj bent iszogatott 1903. január 2-án…
1896-ban nyílt meg az Ősbudavár szórakozóhely a Városligetben. Az egyik szép épülete a mecset volt, mely a szarajevói mintájára épült. A kertjében állt ez a török kút, melyből elfátyolozott arcú török asszonyok merítették a vizet.
