Bethlen Gábor szobra a köröndön, ifj. Vastagh György alkotása.
A szobor egyike annak a tíznek, melyet Ferenc József ajándékozott Budapestnek. Átadása a Zrínyi-szoborral egyszerre, 1902. május 28-án történt, csendben, minden ünnepélyesség nélkül. Széll Kálmán miniszterelnök rövid beszédet mondott, utána Halmos János polgármester megköszönte a királynak és a miniszterelnöknek a szobrokat. Az udvar nem képviseltette magát az eseményen.
A Pesti Hírlap hosszú vezércikkben rótta meg Széll Kálmánt, hogy elsikkasztotta az ünnep jelentőségét, a talapzatokra csak a bronz került, lélek nélkül. A millennium lelkesedése után a király ajándékait titokban potyogtatják a helyükre. Egy ünnepélyes avatással jelezhette volna, hogy a király ezen ajándékokkal kifejezi, azonosítja magát a nemzeti múltunkkal, dicsőségben és balsorsban egyaránt.
Az Angol Királyné Szálloda Pesten, a Vigadó mellett
1868. április 24-én éjjel a szállodában kéménygyulladás miatt tűz ütött ki. Több szoba lakóját ki kellett költöztetni, köztük Deák Ferencet is, aki a tűz kitörésekor már aludt.
A pesti redoutépület. Alt Rudolf rajza, Franz Xaver Sandmann metszése.
Ezen a Dunára néző épület maga nemében talán legnagyobbszerű az egész birodalomban. Pollák Mihál építész által építtetett 1832-ben az eredeti Aman-féle egészen átváltoztatott terv szerint. Az épület homlokzata 49 ölnyi hosszú s a két tánctermet, a hozzájuk tartozó étteremekkel és ruhatárakkal, földszint pedig a pompás oszlopokkal ékes kávéházat foglalja magában. A nagy táncterem 96 láb hosszú, 60 láb széles és 48 láb magos. Építészi feldíszítése fölöttébb gazdag és ízlésteli. Rendkívül nagyszerű a mellette lévő csemegeterem is. A teremekben a hozzá tartozandó szobákkal együtt közel 6000 ember elfér s bátran lehet állítani, miképp alig találhatni párját a birodalomban.
István főherceg fogadtatása a pesti parton, 1848. április 19.
István főherceg fogadtatása a pesti parton.
Szeretteink immár körünkben vannak. Tegnap esti hét órakor érkezett meg Bécsból a Nádor-gőzösön István nádor, s fogadtatása méltó volt a nemzet irántai szeretete s tiszteletéhez.
Míg mi itt a nemzet, a nép jogai és szabadsága mellett fölkelve virrasztó oroszlánkint őrködtünk s hazánk jobbjai az ország szélén hasonlót cselekvének, addig István a bécsi bürokrácia sárkányának kemény agyát törte, addig ő Hunnia rabláncait sikerrel oldozgat.
Magyarország koronájának élő gyöngye, melynek lénye késő századokra fog átsugárzani, szeretett főhercegünk üdvözletére tömegesen állt ki a nép Dunánk széles partjaira s várva-várta kedveltje megérkezését. Az idő szokatlanul kedvezett az ünnepies fogadásnak. 7 órakor sűrű ágyúdörgések hirdeték a herceg jövetelét. Harsány éljenek zengtek mindenünnen. A parton egy választmány fogadá Őfönségét s ennek szónoka, Rottenbiller, következőleg üdvözlé őt:
– Üdvözlégy fönséges úr, Magyarország nádora, kir. helytartó, elfelejthetetlen dicső atyának nagy fia! Üdvözlégy mint a XIX. század s a haza szívének szülötte! Ki a kor igényeit s a nép kívánságait fölfogva azok valósításában oly buzgón törekedtél. Midőn körünkből távozál, még a szolgaság bilincsei nyomtak, most íme mint szabad nép állunk előtted. Ne várd, hogy hálánkat szavakban nyilvánítsuk, ettől hangosan dobog szívünk s örömittas arcaink és könnyeink mutatják azt. Isten áldja meg minden léptedet, hogy azt, ami a haza s nép boldogítására oly szép sikerrel megkezdetett, dicsően bevégezhessed. A magyarok Istene áldja meg a hazát mindig ily nádorral. Főherceg István, Magyarország nádora, éljen! – és számos ezernyi torok zengé utána az éljent.
István:
– Uraim! Köszönöm Buda-Pestnek irántam nyilvánított szíves tiszteletét, legyenek meggyőződve, miképpen valamint eddig volt, úgy ezentúl is fő törekvésem leend a hazának erőm szerinti boldogítása, s biztosan reménylhetjük, hogy amit oly dicsőn megkezdettünk, a rend, csend, egyetértés – és az Úristen segítni fog azt tökéletesen véghezvinni.
A mély csendben elmondott hangos szavakra ismét harsány éljenzések következtek, míg a szeretett herceget egész lakáig kísérték. Este a város fénytengerben úszott.
Mátyás királlyá választatásának négyszázhatodik évnapján, január 24-én roppant embertömeg tolongott a Duna jégtükörén, mintha e nap a visszaemlékezés napja lett volna a rég múlt idők azon egyik legfényesebb szakára, midőn a Rákoson tanácskozó honatyák hosszas vitáihoz a Duna jegén álló 40000 magyar harcos egetrázó riadása adta a döntő szavazatot.
Az ország dolgait intéző nép helyét azonban ezúttal csak a mulatni vágyók csoportja foglalta el, s miért ne keresnénk néha egy kis mulatságot e szomorú világban? Az 1864. év első hónapja oly rendkívüli és állandó hideggel köszöntött be, aminőre régóta nem emlékezünk, s mely megérdemli, hogy emlékét fenntartsuk.
És e napon a befagyott Dunán elég tárgy volt, mi a szemlélőnek is mulatságot szerzett. A korcsolyázók serege kipirult arcokkal villámgyorsasággal repült el mellettünk, s ha az ügyetlenebbek közöl egy-egy néha fölborult, vidám kacajban tört ki a sokaság. A más baján sokszor szeret nevetni az ember.
A Budára vezető porondozott úton termetes kofák kínálják az ősz fagyos gyümölcseit, emitt gesztenyesütők, virslisek versenyezni látszanak afölött, melyiknek torka harsányabb. A pereces bosszankodni látszik a kintornásra, mert a sípláda éles harsonája mellett szerény sípjának hangja néma lesz.
Az út mellett a jégen egymásután csúszva buktatja föl egymást az apró nemzedék, e fürge csoport sokaknak mulatságot szerez, de a csuszkálókat egy nagy bajuszú, izmos karú férfi nézi legnagyobb megelégedéssel, hogy miért, könnyű kitalálni, ha látjuk, hogy a talp kopására ügyel legjobban.
Lovagja karján a hölgy csak félve lép a síkos talajon, a gondos anya féltve gombolja összébb gyermekén a felöltönyt, míg némely páciens nélküli orvos a meghűlésből eredt betegségek egész sorát látja szeme előtt elvonulni s épít magának a jég hátán is fellegvárakat.
Ezalatt beáll az est. Az utcákon kigyúlnak a lámpák. Hajdan is örömtüzeket gyújtottak, akkor, hogy fénysugár üdvözölje a legnagyobb királyt, most, hogy békén haza sétálhasson az átfázott polgár. Buda tornyaiban megkondul a harang, éppen mint ezelőtt négy századdal, akkor, hogy örömre talpra lármázzon minden lakót, most, hogy az éj és nyugalom szavát hirdesse a fővárosnak.
Budapest, Kerepesi út a múlt század legelején. Jobbra a Népszínház épülete
Közlekedési akadályok.
Aki Magyarországon az atlétikai bajnokságot akarja megszerezni, az menjen végig a József körúton, kezdve a Népszínháznál egészen az Üllői útig. Aki pedig valóban izgalmas utazást akar tenni, az a villámos vasúton utazzék ugyancsak a fönt jelölt úton, vagy a Hold utcából a Váci útig. Ez utóbbi vonalszakaszon valóban botrányos, életveszélyes akadályok mutatkoznak az egyik kanyarodásnál és tényleg csodaszámba megy, hogy nem gázolnak el naponként fél tucat napszámost.
Ajánljuk ez állapotot a rendőrségünk figyelmébe. Sehol a világon az új építkezéseknél annyi visszaélés, annyi közlekedési akadály nincs, mint Budapesten. Itt a pallérok borzasztóan grasszálnak és alig engednek egérutat a járó-kelő közönség számára. Az állványokkal, homok, tégla és egyéb építési anyaggal nemcsak az egész gyalogjárót, de sok esetben még a kocsiút harmadát, sőt felét is elfoglalják.
Az Újvilág utca a Kossuth Lajos utca sarkán naponkint észlelhető e visszásságok következménye. Lovas- és gyalogrendőrök egész csapata vonul ki anélkül, hogy rendet csinálhatnának. A közlekedés gyalogjárók számára életveszélyes, kocsik közül pedig ott csak teherkocsik közlekedhetnek, mert ezek ráérnek mindig 2-3 óráig egy egérútra lesni.
Még a Deák téri botrányos állapotokat akarjuk fölemlíteni és áttérni más, kisebb kaliberű akadályokra, melyek szintén csak a mi fővárosunknak teszik egyik sajátosságát.
A tejkereskedések előtt összehalmozódnak az üres kannák és várják, míg a szállítós kocsi egyszer napjában a vasútra szállítja. Addig ezek – főképp a délelőtti órákban – egy rendőrileg hallgatva tűrt közlekedési akadályt tesznek.
Az egész Kerepesi út mentén ládák, valamint fővárosi kerületi és bérkocsis szemétládák zárják el az utat. A Népszínház előtt a Kerepesi út mentén ott díszeleg két ilyen óriási láda és két kocsi, ezeket a két sétatér másik oldalán egész kényelmesen lehet elhelyezni.
A Kerepesi út Mária-szobrának frontját folyton-folyvást ékesíti egy szemeteskocsi és egy hordártaliga. Hátha ezeket is valamely mellékutcában lehetne elhelyezni, mit különben az élénk útvonalakon használt minden ilyen eszköztől reménylünk.
A pálinkásboltok előtt folyton álldogálnak a csavargók és munkakerülők. Valóságos közlekedési akadály ezek is, akár békében, akár verekedésekkel töltik az időt.
Egyáltalán, a háziurak, házmesterek és építőiparosok úgy rendelkeznek a gyalogjárókkal, amint az nekik legkényelmesebb. Törmeléket, piszkot, szenet, fát részint a gyalogjárókon, részint a kocsiutakon olyképp helyeznek el és annyi ideig, mint azt saját kényelmük megkívánja.
De nemcsak ezekre hívjuk föl a rendőrség figyelmét, hanem arra a sok forgalmi akadályra is, melyet a házak előtt való favágás okoz. Ezt sehol sem tűrik meg Európában.
Forgalmi szempontból újabban azt az újdonságot hozták be az iskolák előtt, hogy abban az időben, mikor a tanulók elhagyják az iskolát, figyelmeztető táblákat tűznek ki, melyeken vörös mikroszkóppal a „Lassan hajts!” figyelmeztetést lehet olvasni. A Rökk Szilárd utcai iskolai jelzőtáblák pláne olyanok, hogy a kocsis, ha azokat el akarja olvasni, okuláriummal kénytelen fölmászni a póznákra.
