Ferenc József megkoronázása, 1867.

admin
A király esküje a Plébánia téren, a Szentháromság-szobor előtt (Vasárnapi Újság)

 

A kettős koronázás 1867-ben.

 

Buda, június 8.

Buda és Pest már sokszáz év óta nem látta azt a fényt, melyet ma kora reggeltől délig. A két főváros összes népe s a megszámlálhatlan sokaságú idegen összecsoportosulása magában is meggyőzött róla, hogy a koronázásnak külső szertartásai sem üres formaságok. Alkotmányos ünnep ez, mely a népnek az országos ügyek iránti érdeklődését emeli, ünnep, melynek külső szertartásai valamint belső jelentőségűek, úgy mélyen is hatnak a lélekre. Minden, amit a királyi hatalom, egyház és nemzet legünnepélyesebbnek tud, egyesítve van ezen szertartásban. A király, az egyház és nép egy testté, egy lélekké forr ezen tényben. És a nép tán a rákosi gyűlések óta, midőn az országgyűlésen nem képviselői által, hanem telhetőleg személyesen jelent meg, ily nagy számban nem vett részt ezen legősiebb s csaknem egyetlen nemzeti ünnepben. Természetes ez már csak a közlekedésnek újkori könnyebbségeinél fogva is, valamint természetes az is, hogy ma már a külföld figyelme is jobban felénk fordul általa. Minél inkább kiment szokásból Európa többi államaiban az ilyen ünnepély, annál inkább érdeklő lesz az, nemcsak külső fényénél, hanem belső tartalmánál fogva is. Jelenleg nem csak a civilizált világ képviselői jöttek el tanúkként ezen államtényre, hanem egész raja van jelen a hírlapi tudósítóknak, kik szintúgy fognak referálni az illető nemzeteknek, mint az előbbiek saját kormányuknak. Már kora hajnalban talpon volt mindenki, sőt – amit alig hinnénk, ha nem láttak volna -, sokan talpon voltak már tegnap este. A pesti dunaparti állványokon némely vidéki már akkor elfoglalta helyét, egészen nekikészülve, hogy ott fog éjjeli szállást tartani, ami sok vidékinek a több mint júniusi hőségben tán nagyobb kényelem volt, mint Pestnek füllött légű bármelyik háza. Az összesereglett nép nagy számáról fogalmat adhat az is, hogy még a Gellért-hegy oldala is lepve volt kíváncsi nézőkkel, kiknek pedig a távolság miatt nem közönséges látcső kellett, hogy valamit lássanak.

Reggel 5 óra előtt elkezdődött a nagy népvándorlás. A Lánchídon felüli és aluli, ti. a Bomba téri és Rudas-fürdői két rögtönzött hajóhídon gyalogszerrel és kocsikon özönlöttek a budaiak Pestre és a pestiek Budára. A képviselők az Országházában még reggel 5 tájban kezdének gyülekezni s különböző kocsikon – amilyenek kaphatók voltak – hat órakor kezdének átmenni Budára a felső hajóhídon és Bécsi kapun át, úgy, hogy hét óra előtt csaknem teljes számban foglalák el a budai vár főegyházában, az ősi Boldogasszony templomában a számukra a bejárattal jobbra és balra elkészített állványokat, melyek oly terjedelmesek voltak, hogy egészen be sem tölthették. A főtemplom sok ízléssel és szépen volt földíszítve szőnyegekkel és lobogókkal. Nagy figyelmet ébresztett egy szép hölgykoszorú a bejárattól balra, több padsort foglalva el, mely egy oszlopnál megkanyarodván, élő hegyként tekintett a főoltár felé is. Nemzeti öltözet által díszesen, selyem, finom csipke, gyöngyök, drágakövek által gazdagon emelék az ünnepélyt. Figyelmet ébresztett jobbra a külföldi követek s balra a bécsi felső és alsóház tagjainak sora is. Hét óra közeledvén, midőn őfelségeik elindulandók valának a királyi lakból, az ország főpapjai segédletükkel ünnepélyes menetben vonulának végig a templomon, hátul az ország prímása, hogy a bejáratnál fogadják őfelségeiket. Kevés vártatva – körülbelül 1/4-del 7 óra után – a kívülről összesereglett nép éljenkiáltásai és dobszó jelenték őfelségeik megérkeztét, kiket prímás őhercegsége fogadván a sekrestyébe vezeté, hol a koronaőrök, zászlósok, s az országgyűlés meghívottjai vártak a koronával és jelvényekkel együtt. Következő negyedórában díszes arciérek sorfala közt megindult a templomi menet.

Elöl az őfelségeik saját személyeik körüli udvarnokok, apródok, tisztek, kamarások stb. teljes gálában, azután a mágnások, utánok a magyar minisztérium gróf Andrássy miniszterelnököt kivéve, kinek, mint tudva van, külön tiszte volt az ünnepélyben. Azután jöttek a különböző rendek keresztesei, lovagjai. Utánok az országos zászlókkal párjával jöttek a következendők:

Gr. Andrássy Manó, gr. Keglevich István,

  1. Bánffy Albert, b. Orczy György,
  2. Batthyány László, gr. Pejacsevich Péter,
  3. Erdődy Sándor, ifj. b. Rudits József,
  4. Eszterházy Antal, gr. Sztáray Antal,
  5. Károlyi István.

A zászlópárok pedig így következtek:

1 Bulgária és Kumánia, 2 Szerbia, Lodoméria, 3 Galícia, Bosznia, 4 Dalmácia, Erdély, 5 Tót és Horvátország zászlói, míg leghátul egyedül hozatott Magyarország zászlója, rajta a magyar címer.

Ezek után különös fövegével s fehér botjával Magyarország heroldja, s nyomában a két koronaőr. Most következtek a koronázási jelvények vivői: a kereszttel a főkamarás, Szt. István kardjával a főpohárnok, a „pax”-szal a tárnok, az aranyalmával a horvát bán, a királyi pálcával az országbíró. A menetet bezárta gr. Andrássy miniszterelnök a koronával. Végre megelőztetve a magyar főudvarmester által, jöttek a fenséges főhercegek. Ezután jött maga, őfelsége a király, kit kissé megelőzve jött jobbról egy főpap, az apostoli kereszttel, balról a főlovászmester kivont karddal. Őfelsége mellett kétfelől a koronázásnál működő két főpap és a testőrségi kapitányok. Őfelsége után pedig nyomban főhadsegéde jött. Ezen csoportozat után következett a felséges királyné. Fejét egy úgynevezett házikorona díszíté, mely alul szűkebb volt s feljebb kiöblösödve. Setét szín alapon fehéren csillogó briliánsok sora foglalta körül és alulról fölfelé. Őfelségét főudvarmestere vezette, két oldalról két főpap kísérte s gazdag ruhája uszályát a főudvarmesterné vitte. Ezután az országbíró neje őexcellenciája jött és két palotahölgy. 12 díszes öltözetű magyar testőr kísérte őfelségeiket a templom másik végébe.

Nem lévén célunk ezúttal – se idő, se tér nem engedvén meg – részletesen leírni a szertartást, mely egyébiránt a szokott formák közt ment végbe, csak röviden említjük meg, hogy őfelségének a királynak az esztergomi érsek és gr. Andrássy miniszterelnök fejére tévén a koronát, utóbbi az egész nagy templomban tisztán érthető hangon kiáltá: „Éljen a király!”, mit az egész közönség belül és kívül százszorosan visszhangoztatott. Agyúdörgés s Buda és Pest összes harangjainak zúgása jelenté, hogy a király megkoronáztatott. A szertartás leginkább abban különbözött a korábbi legtöbbektől, hogy azzal összeköttetett a királyné megkoronázása is. Mint tudva van, a veszprémi püspök szokta a királynékat az előbb leírt házikoronával megkoronázni. Azután pedig a Sz. István koronájával ily módon avattatik fel:

A királynénak nem fejére tették a koronát, hanem csak jobb vállához érinték, s nem is együtt a prímás és nádor, hanem csak az előbbi. Azonban itt is jutott szerepe a nádornak. Attól vette át az érsek Szt. István koronáját a fentebbi szertartás végrehajtására, s végeztével annak nyújtja át ismét. Így történt jelenleg is, csakhogy, miután gr. Andrássy átvette Szt. István koronáját, azt a trónhoz vitte, melyen király őfelsége ült, s azt a főudvarmester segítségével visszatette annak fejére.

A templomi szertartás, mely alatt Liszt miséjét adták elő az udvari zenészek, körülbelül két órát tartott úgy, hogy mikorra őfelségeik kiléptek a vártemplom ajtaján, mintegy fél 10-re volt. A menet itt kétfelé vált. Király őfelsége a várbeli helyőrségi templomba volt átmenendő, királyné őfelsége pedig várpalotai lakába. Az előbbi menetben az udvari személyzet, a fő- és zászlós urak, a zászlóvivők stb. gyalog vettek részt. A miniszter urak párjával mentek, de hiányzott közülük a hátrább, a nádort megillető helyen jött miniszterelnök és a pénzügyminiszter. Az utca közbül két lépésnyi szélességre deszkával volt borítva s ezen hosszában háromszínű posztó: jobbról vörös, közbül fehér, balra zöld. Őfelsége a koronajelvényekbe öltözve, a csillogó koronával fején szintén gyalog ment a fennírt úton, s a sűrű sorfalat képező nép hangos éljenei között. Az idő kedvezőre fordult volt. A nap hevét, melyet a tegnapi mérséklethez képest nyomasztónak jósolt mindenki még kora reggel is, tetemesen enyhíték egy kis borulat és frissebb széllengés. A menetet már kora reggel óta sorakozva várta a nagyszámú nép, mindamellett oly csend és rend uralkodott, hogy csaknem fölöslegesnek látszottak a rend fönntartására tett, különben dicséretes és jól vezetett intézkedések a helyettes főlovászmester személyes felügyelete alatt, ki ebben fáradhatlan éberségű volt. Nem maradt el a szokásos pénzszórás sem a nép közé. A már általunk leírt emlékpénzt a lóháton ülő Lónyay pénzügyminiszter úr tele marokkal szórta jobbra és balra. Még ennek fölszedése fölött mérsékelten folyt a dulakodás, de amint a miniszter is elhaladt, az azelőtt csendes és rendtartó nép pajzánabbá lett. Az utcai szőnyeget képezett háromszínű posztón akart megosztozkodni, ami nem vala könnyű, mert az elég erős volt. Azonban ezen inkább pajzán játék nem fajult komoly dulakodásokká, hogy a rend fenntartására közbe kelljen vala lépni.

Azalatt a menet az úgynevezett helyőrségi templomba ért. Itt rövidebb volt a szertartás. Őfelsége Szent István kardjával való érintés által – a szokott módon – végzé a lovaggá ütést (azon egyéneknek, kik itt arany sarkantyús vitézekké felavattattak, jegyzékét lásd hivatalos rovatunkban). Míg ezek itt történtek, királyné őfelsége palotahölgyeivel hét díszes udvari kocsit foglalt el. Királyné őfelsége díszkocsija, melynek egész magas mennyezete, az azt betetőző korona és oszlopai, melyek közeit minden oldalra kristálytiszta, egydarab üveg fedé, mintha művészileg öntött masszív arany lett volna. Hasonló volt, csakhogy kisebb, a következendő kocsi is. Őfelségéé nyolclovas, a többi hat hatlovas kocsi volt, melyek, s különösen a két első mint soha nem látott fényű, a nép bámulatának tárgya volt. Őfelsége itt érintett díszkocsijának alsó oldalzatát Rubens festményei ékítik. Királyáé őfelsége – mint a programban volt, s régebben írtuk – csak később, a kardvágás szemléletére volt átjövendő Pestre fenséges gyermekeivel és palotahölgyeivel a „Rudolf koronaherceg” nevű gőzösön. A menet a helyőrségi templomból most lovasmenetté vált, mely a budai Úri utcán, Dísz téren, Vízi kapun, Albert úton és Lánchídon át vonult Pestre.

Vannak oly látványok, melyeket sem festmény, sem leírás keretébe foglalni nem lehet. A koronázási menet külpompára nézve legmegdöbbentőbb mozzanatát képezé a nagy ünnepnek. Külterjűleg tekintve a menet nagysága, az öltözékek és a szerszámok fénye oly kápráztató és bódító volt, belterjileg az ország és az udvar annyi főszemélye vett abban részt, hogy a részletes leírás helyett e reánk gyakorlott hatás constatirozásával s a menetben részt vettek lajstromával kell beérnünk. A menet következő rendben indult: 1. egy huszárszázad, 2. két udvari fullajtár lóháton, 3. a bandériumok, 4. két udvari fourier lóháton, 5. a cs. k. udvari nemesifjak, nevelőjükkel lóháton, 6. egy kamrai fourier lóháton, 7. az asztalnokok, főrendek, aranykulcsosok lóháton, 8. a mágnások, titkos tanácsosok és miniszterek lóháton, 9. a cs. k. rendek lovagjai lóháton, 10. a cs. k. rendek középkeresztesei lóháton, 11. a cs. k. rendek nagykeresztesei lóháton, 12. az aranygyapjas vitézek lóháton, 13. a zászlósok lóháton, 14. a magyar királyi hírnök lóháton, egyenesen föltartott pálcával, 15. a magyar királyi főajtónállómester helyettese lóháton, 16. a két koronaőr lóháton, 17. a jelvények vivői lóháton, mégpedig az országbíró a királyi pálcával, a horvát bán az aranyalmával, a tárnok a pax-szal, a főasztalnok a kereszttel, 18. gr. Andrássy Gyula magyar kir. miniszterelnök lóháton, 19. a főherceg urak ő cs. kir. fenségeik lóháton, 20. az ezüstkeresztet vivő püspök lóháton, 21. A magyar kir. főlovászmester helyettese hajadonfővel, lóháton, 22. őfelsége lóháton, koronával fején. Mindkét oldalról hat-hat magyar testőr által kísérve. A magyar kir. főudvarmester helyettese, a magyar kir. főkamarás, az őrkapitányok és a cs. kir. első főhadsegéd, 23. az érsekek, püspökök és apátok párosan, lóháton, 24. a magyar királyi testőrség csapatja lóháton, 25. a cs. kir. testrendőrség lóháton, 26. egy huszárszázad.

 

Pest, jún. 8.

Mintegy háromnegyed 11-re érkeztek át Budáról hajón a képviselők, főrendek és miniszterek közül azok, akik lovon nem ültek s a piaristák épületének a plébániatemplom terére eső részén felállított hosszú állványon foglaltak helyet, mely előtt a középkori styl-ben épült emelvény állott a szentháromság szobra mellett, hol a király az esküt az ország alkotmányára leteendő vala. A tér a körülte emelt állványokkal tojásdad végződő hosszú négyszögöt képezett. A rakpart felől a széles állvány, nemzetiszín filagoriájával, hová a fényképészek húzódtak. A plébánialak előtti állvány, mely a templom ajtajánál félkörben végződött, a plébánialak ablakai s a szomszéd házak kibontott fedelén emelt díszes két állvány kék és piros fallal s fehér vászon ernyővel a legünnepibb közönséggel, mintegy virágokkal voltak megrakva. Az idő, mely eddig északkeleti szelével s a nap hevét fölfogó könnyű borulattal igen kellemes volt, kissé fűlni kezdett és a nap néhány percig erősen sütött. A lég azonban folyvást 20-22 fok közt váltakozott, míg tegnap 30 fok meleg volt.

A Szentháromság szobrától jobbra álló királyi emelvény négyszöget képez két feljárattal a Fel- és Alduna felé eső irányban, homlokkal a templom és háttal a Duna, vagy a most említettük rakparti állvány felé. Mintegy másfél öl magas, fehér és vörös földje futtatott arany csillagokkal behintve s négy karja dúsan aranyozva. A két feljárat bíborszövettel bevonva arany szegélyre s ugyancsak lelógó bíborfüggönyök széles aranyrojttal s húsz nagy aranybojttal, melyek mindegyikének értéke 10-20 frt-ra tehető. Ugyancsak a 22 lépcsőjű feljáraton nyolc-nyolc gömbölyded bíbor párnázat van arannyal szegve. Az emelvény homlokán az ország címerei Erdély, Dalmácia, Horvát- és Tótországok, középen Magyarország címerével s F. J. (Ferenc József) koronás betűkkel. Az emelvény rakparti oldalán ugyancsak az ország címerei. A négy dúsan aranyozott kar, vagy inkább a verőce, melyben az emelvény fából készült négy fala végződik, tíz csonkakúpot tüntet ki, négyet a templom felé, kettőt-kettőt a fel- és aldunai irányban és kettőt a hátrészen. E csonka tőkéken tíz gazdagon aranyozott korona áll, Bolgár, Kun, Szerb, Lodomér, Halics, Bosnyák, Tót, Horvát, Dalmát, Erdély külön országok jelzésére, melyekből a magyar korona birodalma áll. Az emelvény Duna felől eső részén két magas fehér árboc arany kettőskeresztben végződve, mintegy félöles átmérőjű, két nagy aranyozott éremmel, melyek egyikén Szent István első magyar király, másikán a boldogságos szűz, Magyarország védasszonyának képe áll.

Fent az emelvény közepén lépcsőzetes, aranyterítővel bevont széles zsámoly van, melyen majd az esküt letevő király áll, s alant bíborral bevont 3 lépcsőjű kis állvány, mely arra való, hogy a király könnyebben szállhasson le nyergéből, vagy tegye lábát a kengyelbe. Az egész királyi emelvény Szkalniczky és Koch építészek műve s mondhatni, takarékosan s meggazdálkodva készült, miután aligha került 5-6 ezer forintnál többe. A fent jelölt időtájban megzúdultak a harangok s miután a koronázási menet a görög nem egyesült templom ajtajából, az ott díszornátusban várakozó püspök áldását fogadta volna, a távolról visszhangzó éljenek jelenték őfelsége közeledését.

A koronázási menetet egy osztály Miklós-huszár nyitotta meg, szívhez szóló napbarnította arccal, de a közönség kíváncsiságát magasabbra fokozták a következő dandárok (bandérium), melyeket két udvari furir elöl lovaglása mellett a jász-kun kapitány, gróf Ráday Gedeon vezetett, vállán az emlékezetes Lehel-kürttel. Utána jöttek a megyék és városok bandériumai oly sorral és színekben, amint a megyék és városok szerint következtek. Itt csak azt kívánjuk megjegyezni, mi a közönség megkülönböztetett tetszésével találkozott. Így a királyné színeit viselő pesti bandérium, a kacagányos ungiak, zöld mentés baranyaiak, a lilaszín Fehér megyeiek stb. Czindery Wenkheim Béla a tarka, mondhatnók rózsaszín tarka lovon, az ifjú gróf Csekonics táncoló szürkéje, általában az ország zászlósai festői, gazdag öltözetű csatlósaikkal. Érdeket keltett a lovon ülő papság, Beust miniszter szürke lován a kék aranyhímzett frakkjában. Megéljenezték s főlovászmesteri helyettest és a miniszterelnököt, gróf Andrássy Gyulát.

Őfelsége Szent István koronájával fején és palástjával vállain ifjú könnyűséggel szállt le paripájáról, anélkül, hogy a fentebb leírtuk bíbor állványocskát igénybe vette volna. Nagyon meghatottnak látszott, a kereszt és ország kardjának elölvitele mellett gyorsan ment föl a 22 lépcsőn s haladék nélkül az imént leírtuk arany szőnyeggel borított zsámolyra állott. Két másodpercet kellett várnia, míg a baljában tartandó feszületet az emelvényre föladták. Őfelsége arccal kelet felé volt fordulva, előtte állott az ország keresztjével Lipovniczky, jobbján gr. Zichy Edmund az ország kardjával, emellett a kalocsai érsek s a király balján a prímás, ki a már ismeretes eskü szavait őfelsége előtt fennhangon olvasta, oldalt a miniszterek levett föveggel. A király messze hallatszó érces hangon és tiszta magyar kiejtéssel mondotta utána az eskü szavait, s midőn az ország területi épségének fenntartásáról és arról szólt, hogy azt sértetlenül megvédi, harsány éljen rázta meg a levegőt, mely állványról állványra fel a Dunasoron terjedt, s úgy hangzott, mintha hegyekről hegyekre verődött volna vissza. A közönség teljesen feledte az ünnepély látványos részét s minden szív egy magasztos gondolattal volt eltelve az órában, melyben a magyar király a magyar fővárosban először teszi le magyar nyelven nem az inclyta natio, de a nemzetté lett összes magyar nép nevében esküjét. Őfelsége az eskü után délceg lovára termett s a menet azon legfényesebb része, mely a királyi emelvény körül megállott volt, mozsarak durrogása közben indulni kezdett.

A koronázás nyilvános mozzanatainak legnagyobbszerűje, a nagy cselekmény gyúpontja, mely az egésznek fényét egy szemkápráztató képben egyesítette, azon helyen ment végbe, mely csak mától fogva bírja igazán nevét: a Ferenc József téren. Ide is tolult a nézők leghatalmasabb árja, melyet azonban a rendezőknek úgy sikerült a piackerületen elosztani és a fölállított számos katonaság által rendben tartani, hogy a tér főrésze egészen szabadon maradt s az utcán és állványokon lévő sűrű tömeg eleven keretét képezte a leendő képnek. A Királydomb kőkorlátai bíbor bársonnyal voltak befödve s ez a fehér korláttal s a domb tövében zöldellő gyeppel együtt a legszebb nemzeti háromszínt alakítá.

 

A kardvágás

 

Fél tizenegy órakor érkezett át a menet a piacra s onnan a Dunasor felé fordult. Magát a menetet más helyen írtuk le, amennyiben azon hatás gyenge kifejezését, melyet a bódító látvány a nézőre tett, leírásnak lehet nevezni. Itt csak azt említjük fel, hogy a nézők közé ugyanaz időben a koronázási ünnepély egyik szeretett főszereplője is vegyült: a Lloyd-épület ragyogón díszített ablakában egyszerű fenségben jelent meg felséges asszonyunk, az ország koronás anyja s mellette az örvendő nép reménye, a szent korona egykori örököse. Egynegyed 12 órakor, midőn a menetet bezáró huszárszázad a Dunasor megett eltűnt, a Dorottya utcából már elétűnt a nagy menet első fele, a vezető huszárszázad, a két udvari fullajtár, a bandériumok és az udvari nemesifjak. Ezek, a nagy kép hátterét képezendők, a tér legkülsőbb kerületén állottak fel körös-körül. Eközben a plébániatemplom előtt ropogott a puskalövés, a Gellért-hegyen bömbölt az ágyú, s szent borzalommal hatotta át a várakozókat e dörgő híre annak, hogy a király Isten és az ország színe előtt letette esküjét az ország törvényeire.

Minden szem a Dorottya utca felé fordult, honnan a zajongó nép örömrivalgása közt elétűnt a menet második s fényesbik fele. Zajos szívélyes éljen üdvözölte Beust külügyminisztert, még zajosabb, még szívélyesebb gr. Andrássy Gyulát, de amint a király megjelent, a nagy tért elözönlő nép határtalan lelkesedéssel dörgő éljenekkel üdvözölte koronás fejedelmét. Őfelsége nem a szokott módon felelt ez üdvözletekre, nem hajtotta meg fejét, hanem fennen vitte a szent koronát, de szeméből a pillanat ünnepi komolysága mellett is annyi szeretet és nyájasság sugárzott, hogy az éljenvihar minden percben növekedvén, addig tombolt, míg a már sorakozott bandériumok elé szűkebb körben a miniszterek, mágnások, kamarások stb., legszűkebb körben pedig, a Királydomb tőszomszédságában a zászlósok föl nem állottak. Ekkor elnémult a zaj, az egész nagy téren nem hallatszott a legkisebb nesz. A király lassan és méltóságosan lépdelő paripáján épp ekkor érkezett a zászlósok köréig, a Királydomb közelébe. Ekkor őfelsége egyszerre megszorítá aranysarkantyújával a fehér paripa ágyékát. A nemes állat futásnak eredt. Visszafojtott lélegzettel nézett a feszült közönség az ünnepélyes cselekvény elé. Azon percben, midőn őfelsége a domb csúcsára ért, a szent kard már csillogva hagyta el tokját. A domb tetején percig megállott a paripa. Ezután fordult őfelsége vezető bal keze alatt az ég mindegyik tája felé, s kelet, nyugat, dél és észak felé sújtott a király a szent karddal, biztosan, erővel és méltósággal. Midőn lerobogott a király a dombról, a Gellért-hegy ágyúzaja elfúlt az üdvkiáltás mennydörgésébe. Diadalzaja volt ez a nemzetnek, mely érzé, hogy mától ismét szent kard őrzi belbékéjét, külhatalmát. Őfelsége előtt ezután az egész koronázási menet elvonult az előbbi rend szerint, mi megtörténvén, őfelsége a magyar testőrcsapat kíséretében szűnni nem akaró éljenvihar között vonult vissza Budára.

A nép pedig, még egyszer látni vágyva a koronás főt, áttört minden gáton, mint egy áradat iramodott a koronázási dombnak és ezt egy perc alatt egészen ellepte. Innen harsogott ezután még sok éljen a menet után, itt szaggatták szét később a korlátokat fedő piros bársonyt és kemény tusát küzdöttek a legkisebb darabért. Eközben az egész tért beborító népkörben egy más irányú áradat is támadt. A Lloyd-épület kapujánál várták őfelségét, a királynét és a koronaherceget. Odacsődült tehát a nép, kitörő lelkesedéssel kiáltván: „Éljen a királyné! Rudolf herceg éljen! Még sokáig zúgott az öröm az ünnepély terén, még sok látvány köté le a nézők figyelmét. A diplomáciai kar és a palotahölgyek fénye, a fogatok változatos pompája nem oly hamar engedték ürülni a tért. Mégis a nagy ünnepély aránylag rövid időt vett igénybe: fél 1 órakor már akadály nélkül tarthatott mindenki hazafelé. Mindez a legszebb rendben folyt. Nemcsak az előkészületek gondossága és tapintatos volta, de mindenekelőtt a közönség minden lelkesedés mellett higgadt magaviseleté tette lehetővé, hogy Európa, mely e nagy nap tanúja volt, nemcsak elragadtatással fog szólni ez ünnep fényéről, de tisztelettel azokról, kik azt megülték. Emlékezzünk meg végre az időjárasról is. E kérlelhetlen zsarnok is meghajolt ma az alkotmány legnagyobb ünnepélye előtt. A nap sugarait jótékony felhősereg fogta fel, s midőn ez esővel látszott fenyegetni, ismét a nap oszlatta el a fellegeket. Két óra felé jelenté az utolsó ágyúlövés a koronázás utolsó részének, a koronázási ebédnek végét.

 

Kivonat a „Wiener Zeitung” hivatalos részéből:

Ő cs. kir. Apostoli Felsége egy, lovag Komers igazságügyminiszterhez Budáról f. hó 4-ről intézett legfelsőbb kézirattal elrendelni méltóztatott, hogy Szt. István koronájávali megkoronáztatása alkalmából mindazon személyeknek, kik a koronázás napjáig egyedül felségsértés, vagy a császári Ház valamelyik tagja megsértésének bűnténye miatt ítéltettek el büntetésre, ezen büntetés elengedtessék, amennyiben azok azt még ki nem állották volna, s hogy ilynemű bűntények miatt – ha azok az említett nap előtt követtettek el – semmi büntetőtörvényszéki perbefogás se történjék. – Továbbá 954 polgári fegyencnek ideiglenes fogsági büntetésük hátralévő részét egészen elengedni, 4 fegyencnek élethossziglani börtönbüntetését ideiglenessé átváltoztatni, s 8 oly bűntevőnek, kik a törvényszékek által halálbüntetésre ítéltettek, azt kegyelemből elengedni s a legfőbb törvényszékre bízni méltóztatott, hogy ahelyett megfelelő fogsági büntetést szabjon ki.

Ő cs. kir. Apostoli Felsége klobusiczi Klobusiczky Istvánt cs. k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott.

 

Budapesti Közlöny, 1867. június 9.
Arcanum Digitális Tudománytár

A Flórián-kávéház főpincérének titokzatos halála

admin
A Galamb utca a Régiposta utca sarkáról. Balra a későbbi Flórián-kávéház épülete.

 

A Flórián-bár főpincérének titokzatos halála. Csak az bizonyos, hogy a halált mérgezés okozta. A rejtélyt csak a boncolás fogja megoldani.

-Az Est tudósítójától –

Kállai Zoltán, a Régiposta utcai Flórián-kávéház főpincére pénteken éjszaka egy pezsgősüveg törött nyakával elvágta a kezét. Az üvegszilánkok a mutatóujj és a hüvelykujj közötti húsdarabot metszették át, keresztülhatoltak egy ütőerén. A seb mégsem volt súlyos, a mentők elállították a vérzést, bekötöztek a sebesült kezét Egy félóra múlva egy ismert sebész főorvos tisztította ki újból Kállai Zoltán sebét, fájdalomcsillapítót adott a főpincérnek és hazaküldte. Kállai visszament a Flórián-kávéházba, néhány percig ott tartózkodott, aztán hazament. Otthon lefektették, éjjel fél kettőkor elaludt és sohasem ébredt fel többé. Vasárnap délután hat órakor a Rókus-kórházban meghalt. Kállai Zoltán halála olyan körülmények között történt, amelyek érthetetlenné teszik a kis belvárosi kávéház főpincérének tragikus esetét. Öngyilkosság, gyilkosság, vagy baleset történt? Senki sem tud erre a három kérdésre válaszolni. Azok a körülmények, melyek a pénteki éjszakától Kállai Zoltán vasárnap délután történt haláláig felszínre kerültek, semmiképpen sem tudják megmagyarázni a főpincér rejtélyes halálát.

Kállai Zoltán pénteken éjjel 11 óra tájban egy üveg pezsgőt vitt a Flórián-kávéház egyik asztalához. Az asztalnál Glaser Vilmos földbirtokos és társasága ült. Kállai mosolyogva tekerte a szalvétába a pezsgősüveget és rántott egyet a dugón, a dugó azonban benne maradt az üveg nyakában. A dugó helyett az üveg egész nyakát letörte Kállai, a pezsgő habja arcába fröccsent s az éles üvegszilánk belevágódott Kállai tenyerébe. A főpincér elejtette az üveget, ujjai erősen véreztek. A pincérek s a vendégek is odafutottak Kállaihoz, hogy segítsenek rajta. Tiszta szalvétát csavartak rá a kezére, majd kimosták a sebét, közben a Flórián-kávéház tulajdonosa autót hozatott és bevitette Kállait a mentőkhöz. Kállai nem vesztett sok vert, a mentők pedig lekötöttek az ereket, úgyhogy tíz perccel a baleset után Kállai Zoltán keze már nem is vérzett. A mentők Markó utcai székhazában izgatottan, felindultan viselkedett Kállai és kérte, hogy vigyék privát orvoshoz, vagy szanatóriumba. Dr. Ruszvurm igazgatósági szakorvos azonnal telefonált dr. Hedri Endrének, a Társadalombiztosító Intézet sebészfőorvosához, aki azt válaszolta, hogy azonnal hozzák oda Kállait, addig előkészíti a műszereket. Kállai Zoltánt egy mentőorvos kísérte el dr. Hedri Endre rendelőjébe. Hedri felbontotta a kötést Kállai kezéről, megvizsgálta a sebet, melyet nem tartott különösen súlyosnak. De viszont különösnek tartotta Kállai viselkedését. Kállai Zoltán ekkor már túl volt az első ijedtségen, a keze nem vérzett és fájdalmai is alábbhagytak, de mégis szaladgált fel és alá a rendelőben. Hedri főorvos megnyugtatta Kállait és két darab egy centigrammos Pantopont adott be fájdalom- és idegcsillapítóul Kállainak, majd pedig átnyújtott neki négy darab Alonal-tablettát, ha fájdalmai esetleg visszatérnének, újabb csillapítóul. Kállai 50 pengőt fizetett a főorvosnak a kezelésért.

 

Kállai Zoltán

 

Annyira izgatott volt, hogy Hedri maga rendelte részére a taxit, hogy hazavigye Próféta utcai lakására. 12 óra után távozott el Kállai dr. Hedri Kecskeméti utcai rendelőjéből. Hogy ezután hol volt, vagy hogy egyáltalában volt-e valahol, azt senki sem tudja megmondani, fél egy óra tájban a bekötözött kezű Kállai jelentkezett a Flórián-kávéházban, ahol elmondta társainak, főnökének és a részvéttel érdeklődő vendégeknek, hogy a Pajor-szanatóriumba vitték a mentőktől és ott összevarrták sebét. A kezelésért 100 pengőt fizetett. Ezután Kállai, aki az első ijedtségben nem számolhatott el a nála levő pénzzel, átadta a balesetig összegyűlt pénzt és aztán hazament. A Flórián-kávéházban senki sem tartotta gyanúsnak eddig Kállai viselkedését. Senki sem gondolt arra, hogy ez az ember, aki értelmesen, világosan, határozott hangon beszélt velük, súlyos állapotban van. Társai határozottan állítják, hogy nem úgy viselkedett, mint akinek halálos méregadag van a gyomrában. Mihály, a Flórián kávéház portása egy pillanatig sem tartotta gyanúsnak, hogy, noha őt kíséretül adták a sebesült Kállai mellé, Kállai a mentők székházából hazaküldte őt, hogy most már egyedül megy az orvoshoz. Egy óra tájban ért haza Kállai Zoltán a Próféta utca 4. szám alatti lakásba, amelyben húgával együtt lakik. A lépcsőházban levő lakással szemben van fivérének, Kállai Lászlónak lakása. Kállai László az emeletes ház tulajdonosa. A testvérek ijedten szaladtak össze Zoltán fivérük balesetének hírére. Kállai Zoltán pontosan elmondotta húgának, bátyjának és sógornőjének a történteket. Zsebéből kivette a Hedri doktortól kapott négy Alonal-tablettát, kettőt bevett, kettőt meghagyott. Aztán leült és elszívott egy cigarettát. Bágyadt és kábult volt, szemhéja pirosnak látszott, de semmi esetre sem volt mérgezett kábulatban. Lefekvés után Kállai még beszélgetett húgával. Kicsit elszenderült, aztán újból felébredt s ekkor tisztán, érthetően ezt mondotta húgának:

– Csak aludj nyugodtan, nincsen semmi bajom, nem fáj semmim.

Kállai Zoltán ezután a fal felé fordult, húga most már nyugodtan aludt el, de mikor reggel tíz óra tájban felébredt, hiába keltegette fivérét. Kállai Zoltán eszméletlenül, mozdulatlanul feküdt az ágyban, ugyanabban a pózban, ahogy húga utoljára látta. Azonnal orvos hívtak. Egy közelben lakó orvos vizsgálta meg az eszméletlen Kállai Zoltánt és kiadta az utasítást, hogy azonnal kórházba kell szállítani, mert rendkívül súlyos mérgezés tüneteit látja fennforogni. Kállaiék Próféta utcai házából a Rókus kórházba szállították Kállai Zoltánt, aki gyomormosás után sem tért magához. Másnap délután hat óráig tartó eszméletlenség után meghalt s mint a kezelőorvosok mondották, halálát majdnem teljes bizonyossággal mérgezés okozta. A Flórián-kávéházban semmit sem tudtak Kállai Zoltán tragikus haláláról s akkor tudták meg, hogy mi történt, amikor néhány órával Kállai Zoltán elhunyta után a főpincér húga jelentkezett, hogy az elszámolásból fivére részére járó összeget felvegye.

Megindult a rendőri nyomozás. De az egyelőre csak újabb és újabb rejtélyeket hoz magával, mert abból, ami péntek éjszakán, a baleset pillanatától történt, egyetlen olyan adat nem került felszínre, ami csak halvány világosságot derítene a Flórián-kávéház főpincérének tragikus halálára. Az eddigi adatok szerint Kállai Zoltán mindössze 2 centigramm Pantopont és két tabletta Alonalt vett be, ezenkívül az elsősegélynyújtásnál egészen kis adag fájdalomcsillapítót kapott. Ezek a szerek talán még kábulat előidézésére sem elegendők, olyan egészséges embernél, mint amilyen Kállai Zoltán volt. Azt mondják azok, akik Kállai mellett tartózkodtak, hogy a halált morfiummérgezés okozta, de hogy ez a morfium hogy jutott a szervezetébe, azt egyikük sem tudja. Hogy tulajdonképpen mi okozta a halált, hogy mennyi méreg volt a szerencsétlen Kállai szervezetében, azt csak a boncolás állapíthatja meg. Az, hogy Kállait a csillapítószerek ölték volna meg, teljesen kizártnak látszik. Viszont barátai és hozzátartozói azt mondják, hogy Kállai Zoltán gazdag ember volt és emellett nagyon szépen keresett s a szerelemben inkább szerencséje volt, mint bánata.

Az öngyilkosságot is kizártnak tartják. A harmadik eset, hogy valaki beadta volna a mérget Kállai Zoltánnak, egyenesen lehetetlennek látszik, mert nemcsak adat, hanem még halvány gyanú sincsen. Talán holnap, holnapután az orvosok kimondják a döntő véleményt ebben a titokzatos tragikus ügyben.

Révész György, Az Est, 1929. dec. 4.

* * *

 

A boncolás megállapította, hogy Kállai főpincér halálát mérgezés okozta

– Az Est tudósítójától –

A Törvényszéki Orvostani Intézetben ma délelőtt boncolták fel Kállai Zoltánnak, a Flórián-bár titokzatos körülmények közölt elhunyt főpincérének holttestét. A boncolás eredményét nagy érdeklődéssel várta a főkapitányság bűnügyi osztálya. Déli 12 órakor fejeződött be a boncolás munkája és a boncolóorvosok kétségtelenül megállapították. hogy a Flórián-bár főpincérének halála valóban mérgezés folytán következett be. Hogy milyen méreg jutott Kállai Zoltán szervezetébe, azt az orvosok nem tudták megállapítani. Holttestének, gyomrának és beleinek részeit még ma délelőtt az Országos Bírósági Vegyintézetbe küldik el, hogy a vegyvizsgálat során állapítsák meg, milyen méreg okozta Kállai Zoltán halálát. A boncolás tehát egyelőre nem derített teljes világosságot Kállai Zoltán rejtélyes ügyére. A rendőri nyomozás ugyanis semmi olyan nyomot nem hozott felszínre, amely szerint Kállai Zoltán halálos mérget vett volna be valahol.

A rendőrség abban az irányban is nyomozott, hogy Kállai Zoltán a múlt hét péntek éjszakáján nem járt-e valahol, ahol a halálos mérget bevehette volna. Erre azonban eddig semmiféle adat nincsen. A főkapitányság bűnügyi osztálya kétségtelenül megállapította, hogy Kállai Zoltánnak nem is jutott arra ideje péntek éjszaka, hogy azokon a helyeken kívül, amelyekről már tud a nyomozás, máshova is elmenjen és ott mérget vegyen be. Mindössze egy pohárka konyakot fogyasztott el a sebesülés megtörténte és a hazamenetel időpontja között. Most már azt is biztosra veszik, hogy azok az orvosságok, amelyeket orvos írt fel Kállai Zoltánnak, nem okozhatták halálát. A Törvényszéki Orvostani Intézetben csak napok múlva készül el a részletes jelentés. A boncolás során egyes jelenségek arra vallottak, hogy Kállai Zoltánnak kétoldali tüdőgyulladása is volt, de ez nem látszik összefüggésben lenni a halállal.

Az Est, 1929. dec. 7.

* * *

 

Izgalmas jelenetek Kállai Zoltán főpincér temetésen.

Tegnap délután temették a rákoskeresztúri új temetőben Kállai Zoltánt, a Flórián-bár főpincérét, aki, mint ismeretes, rejtélyes körülmények között halt meg. A hatóság vasárnapra engedélyezte a temetést, amelyen négy-ötszáz főnyi közönség gyűlt össze, artisták és az éjszakai élet szereplői. A részben nőkből álló tömeg hangos sírással állta körül a koporsót és amikor az elhunyt nővérének kívánságára a sírnál felemelték a koporsófedelet, nagyon sok nő elájult. Az elhunyt menyasszonyát is két férfi támogatta az izgalmas jelenetnél és hosszú ideig tartott, amíg a nyugalom helyreállt a gyászolók között.

Friss Újság, 1929. dec. 10.

* * *

 

Kállai Zoltánnak, a Flórián kávéház tragikus módon elhalt főpincérének menyasszonya pert indít vőlegénye hagyatékáért

(Saját tudósítónktól.) Megírta a Pesti Napló, hogy Kállai Zoltánnak, a Flórián-kávéház főpincérének tragikus halála után rendőri nyomozás indult annak kiderítésére, hogy tulajdonképpen mi okozta Kállai Zoltán halálát. A rendőri nyomozás holtponttal végződött. Most per indult a tragikus módon meghalt főpincér hagyatékáért. Kállai Zoltán ugyanis már két esztendő óta jegyben járt egy B. S. nevű hölggyel, aki, mielőtt a főpincérrel megismerkedett, az egyik budapesti mulatóban táncosnő volt. Amikor a főpincér megismerkedett B. S.-sel, megkérte, hogy hagyja ott a mulatót, mert nem akarja, hogy a menyasszonya táncosnő legyen. Úgy volt, hogy az esküvőt még ebben az esztendőben megtartják, legkésőbben a jövő év első hónapjaiban. B. S., Kállai menyasszonya nemrégiben a családhoz fordult, hogy Kállai hagyatékából egy bizonyos összeget szakítsanak ki és adják neki, miután Kállai azzal, hogy feleségül akarta venni, elvonta eredeti foglalkozásától és így a hagyaték egy részére igényt tarthat. A család a kérést elutasította. Kállai Zoltán menyasszonya a bírósághoz fordult és perli azt az összeget Kállai hozzátartozóitól, amely szerinte őt mint Kállai menyasszonyát megilleti.

Pesti Napló, 1929. dec. 24.

* * *

 

Bűnvádi feljelentés és pereskedés a gyanús körülmények között meghalt főpincér hagyatéka korul

1929-ben történt, hogy Kállai Zoltán, a belvárosi Flórián-kávéház főpincére egy pezsgőspalack felbontásakor megsérült. Az üveg nyaka eltört és a szilánkok Kállai Zoltán kezét megvágták. A seb erősen vérzett, úgy, hogy a főpincérnek orvosi segítséget kellett igénybe vennie. Éjszaka hazament és a fájdalmak miatt idegcsillapító port vett be. Reggel hozzátartozói eszméletlenül találták az ágyán. A Rókus-kórházba vitték, ahol másnap anélkül, hogy eszméletre tért volna, meghalt. A halál okát a boncolás sem tudta teljes biztossággal megállapítani és így még mai napig sem oldották meg a főpincér halálának rejtélyét. Kállai Zoltán halála után a menyasszonya, Binét Sári, a Papagáj-mulató táncosnője igényt jelentett be a főpincér hagyatékára azon a címen, hogy Kállainak hatezer pengőt adott át. A táncosnő követelését a főpincér családja nem ismerte el és megtagadta a fizetést. A táncosnő erre több pert indított Kállai családjának tagjai ellen és a polgári perekben a bíróság a tárgyalást hétfőre tűzte ki. A polgári perek során izgalmas harcokat várnak, melyeknek előjele az a bűnvádi feljelentés, amelyet a táncosnő tegnap tett a főkapitányságon. Binét Sári ismeretlen tettes ellen hagyatéki lopás és sikkasztás miatt tett feljelentést. Feljelentésében előadja, hogy Kállai Zoltánnak halála előtt tizenhatezer pengő készpénze és négyezer pengő értékű dollárja volt. Azonkívül hét darab schaffhauseni aranyórája, két briliánsgyűrűje, egy jegygyűrűje és két arany tiszti lánca volt és úgy a készpénz mint az ékszertárgyak a hagyatékból eltűntek. A feljelentés ügyében megindult a vizsgálat.

Az Újság, 1930. okt. 11.

* * *

 

Az artistanő keresetét elutasították.

Binét Sári volt artistanő keresetet adott be Kállai Zoltán ellen, a Flórián-bár tragikus körülmények között elhunyt főpincérének hagyatékát követelve azt adva elő, hogy Kállai az ő vőlegénye volt és neki hatezer pengővel tartozott. A Törvényszék a keresetet elutasította azzal a megokolással, hogy hagyaték nincsen, tehát ennek terhére nem lehet követelést támasztani.

Az Újság, 1930. okt. 14.

* * *

 

Pesti táncosnőt vett el feleségül Tom Mix gyáros fivére

(…) (a haláleset után) Fél évvel később B. Sári egyik barátnője felhívta a figyelmét egy külföldi lapban levő hirdetésre.

– Látod ezt a hirdetést? – kérdezte – Valaki partnert keres Tuniszban. Meg kellene próbálni…

A lány megnézte a hirdetést, amelynek ez volt a szövege: „Tuniszi gyáros, anyagilag teljesen független, tisztességes ismeretségét keresi csinos, művelt úrilánynak. Házasság lehetséges. Leveleket…”

B. Sári gondolt egyet és ő is írt egy levelet. Hátha… Rövidesen megjött a válasz. A hirdető arra kérte, küldjön egy fényképet, mert nagyon szeretné megismerni. A legszebb fotográfiát küldte el. Három hétig várt B. Sári a válaszra. Néha azt gondolta, hogy úgyis reménytelen minden. Már új szerződés után nézett, mert anyját is segítette, járkált, szaladgált az egyik ügynöktől a másikig, amikor megérkezett a várva-várt tuniszi levél. Többek között ezt olvasta benne:

– Azonnal jöjjön Tuniszba! Látni szeretném.

Tuniszba utazni? Miből? Erre is megkapta a feleletet. Pár nap múlva megérkezett az útiköltség. Annyi pénz, amennyiből fényesen el lehetett utazni, új ruhákat lehetett vásárolni, sőt a mamának is jutott belőle. Vonatra ült, aztán hajóra szállt és megérkezett Tuniszba. Gyönyörű autóval várták B. Sárit. A kocsiban vállas, erős, megnyerő arcú ember ül. Kiderült róla, hogy Tom Mix, a híres amerikai filmszínész fivérével azonos. Tuniszban pneumatik gyára van. Nagyon szép villájában B. Sári azonnal átvette a parancsnokságot. Három hét múlva megtartották az esküvőt. A napokban nagyobb pénzküldeményt juttatott édesanyjának.

Igaz mese egy kis pesti bártáncosnő szerencséjéről.

Az Est, 1932. ápr. 2.

Arcanum Digitális Tudománytár

* * *

 

Manapság:

Gróf Festetits György palotája Pesten

admin
Gróf Festetits György palotája Pesten.

 

A Nemzeti Múzeum vidéke maholnap egyike lesz Pest legérdekesebb pontjainak. A kolosszális épületet körülövező park, melynek jó karban tartására kellő gond fordíttatik, zöld pázsitjával, lombosodó fáival és sűrű bokraival máris kedvenc sétahelyévé lett a fővárosi közönség egy részének, kora tavasztól késő őszig. Olvasóink tudják, hogy e szép sétakertet már két érc mellszobor is ékíti: Kazinczyé és Berzsenyié.

De a múzeumnak a parkon kívül eső környezete is évről évre szépül, s a körülötte látható ronda házikók vagy üres telkek helyén csinos, nagy házak, valódi paloták emelkednek. Feltűnő, hogy a múlt, s különösen a jelen évben, midőn Pesten az építési kedv csaknem végképp szünetelt, éppen a múzeum vidékén tűnt fel a legnagyobb építkezési buzgalom. A múzeum átellenében, az országúti házsoron ez idén készült el két háromemeletes nagy bérház (a Szeghő- és Geiszt-féle), a múzeum háta megett pedig, hol már több év óta áll készen a Nemzeti Lovarda csinos épülete, két monumentális úri palota emelkedik, melyek Pest legszebb magánépítményei közé fognak tartozni. E két palota a múzeum hátulsó részével párhuzamosan, a lovardával egy sorban, ez utóbbinak két oldalán terül el. Az egyik a gr. Károlyi-féle palota, melyet néhai gr. Károlyi Lajos kezdett két évvel ezelőtt építtetni, s mint örömmel halljuk, most az időközben elhalt birtokos fia, gr. Károlyi Alajos nagy eréllyel folytattat. Egy-két év múlva egész pompájában készen fog állani, s az eddigi látszat után ítélve egy ízléssel bíró, gazdag magyar főúr állásához teljesen méltó épület lesz.

A másik palota ezen sorban – melyet rajzban itt bemutatunk – a magyar gazdasági egyesület elnöke, gr. Festetits György tulajdona. Ez épület most már egészen készen áll s csupán a belső felszerelés és díszítés befejezetlensége okozza, hogy még lakásul nem használtatik. E palota a Sándor- és Ősz utca sarkán elnyúló téres telken, Ybl Miklós jeles építészünk terve szerint a legszolidabb anyagokból valódi pazar fényűzéssel épült, s nemcsak a múzeum környékének, hanem általában Pest városának is nagy díszére szolgál, s csak sajnálhatjuk, ha mellékelt rajzunk az épület szépségéről netalán hű fogalmat nem nyújtana.

Valóban csak elismeréssel szólhatunk vagyonos földbirtokosaink azon helyes irányáról, hogy vagyonuk egy részét a főváros szépítésére, s ezáltal az ízlés terjesztésére fordítják. S ha egyszer az élet mindenféle szükségeinek s kellemeinek megfelelő állandó palotáik lesznek itt, remélhető, hogy állandóbban is fognak itt tartózkodni, ami ismét kedvező befolyással lehet a magyar főváros társadalmi, sőt irodalmi, művészeti s iparbeli fejlődésére is.

A múzeum környéke valóságos előkelő városrésszé készül átalakulni. Vajha az eddigi szép kezdetnél ne történnék megállapodás! Vajha a múzeum többi elhanyagolt, parlagon heverő vagy épen undort gerjesztő része is mielőbb pusztító s építő kezekre kerülne. Mindenekelőtt a „Két pisztoly” nevű, régi csárdai omladványnak regénytelen szomszédságát kellene eltávolítani. Azt pedig már hinni sem merjük, hogy a Múzeum-park ezerszer emlegetett s megpanaszolt rongyos kerítése oly jóízlésű és hatalmas szomszédok közelében, minők már az eddigiek is, még csak egy kurta évig is dacolni merészeljen idővel és enyészettel!

 

Vasárnapi Újság, 1864.

 

Manapság:

 

 

 

A Pilvax-kávéház 1848-ban

admin
A Pilvax-kávéház kívülről 1848-ban. Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története című könyvéből

 

Vas Gereben így ír a Pilvaxról a Garasos arisztokrácia című regényében:

„Két esztendei történetemet szintén ilyen klasszikus rövidséggel mondom el: a mérnöki folyamot elvégeztem, s már oklevelemet is megkaptam. Közben a jurátusok közé is beírattam nevemet, s egy királyi táblai bírónak gyermekeit tanítván, egy törvényszakon át a jurateriai gyakorlatot tettleg végeztem a jó pajtások között.

Röviden említem azt is, hogy az ifjú Faddi a fővárosban nevezetes víg fickó volt, ő volt a tivornyák királya, a színházban ő volt a kegyelemosztó pártfogó, ő fizette a tapsoncokat, a Komlóban a cigánynak ő parancsolt, az ő nótáját hegedülték legtöbbször, a macskazenéket ő rendezte, ha a kártyán két ember összeveszett, ő volt a kártyabíró mint elösmert tekintély a kártyaliteratúrában, hol a négy filkó megért néha kiválogatva kétszáz forintot, holott az egész játékkártya alig ért egy bankó forintot.

Ritkán találkoztunk, mindig sietős dolga volt, ő az Angol Királynénál ebédelt, én a Fekete Macskánál. Ez a két hely a városi fogalom szerint kétszáz mérföldnyire esik egymástól. Főnököm juratériája hat személyből állt s két szobában laktunk.

Ezen szoros helyen atyafiságos szeretettel megfértünk nappal, mert hat közül sohasem volt otthon több kettőnél, a többi lakott a Pilvax-kávéházban, nézték a zöld posztót, városi ember szemének ez különösen hasznos. Természetesen Pest akkor még porosabb volt, mint most, az Új téren egyetlenegy fa volt a legközepén, arra volt helyezve a nagy lámpa, tehát hol talált volna a fiatalság alkalmasabb zöldséget, mint a biliárdposztót!

Az a Pilvax híres hely volt akkor. Ötvenkét vármegyének legvirulóbb fiatalsága fordult meg ott. Az öreg Károly, a főpincér mint valami jó lelkipásztor, rendes matrikulát vezetett báránykáiról. Ösmerte juhait, az ő könyvében meg volt írva az élőnek neve, míg tudniillik érdemes volt neki hitelezni, s aki már nem tudott fizetni, neve mellé nagy (†) keresztet rajzolt, ami azt jelentette, hogy meghalt, a holt pedig nem iszik kávét, de nem is ihatott volna, mert Károly úr nem adott.”

 

 

 

A Pilvax-kávéház

admin
A Pilvax-kávéház a Koronaherceg (Petőfi Sándor) utcában a XIX. sz. vége felé, akkoriban Schovanetz-kávéház

 

A kávéház az Úri utcában (mai Petőfi Sándor utca 7.) működött a Libasinszky-házban, eredetileg Caffée Renaissance néven. 1838-ban már ismert és  látogatott volt. Az árvíz alatt károkat szenvedett, ezért a kávés, Privorszky Ferenc újrafestette, helyreállíttatta a gázvilágítást, Bécsből négy biliárdasztalt rendelt. Vendégeinek az igen finom cachucha-nektárt szolgálta fel, amit az „olympi istenek forrása”-ként emlegettek. A kávéházában zene volt, huszonhét magyar és német nyelvű újságot lehetett olvasni. A kávéház a jurátusok, a tanulóifjúság törzshelye volt. 1841-ben már honi gyártású biliárdasztalokat rendelt Verniczky János asztalosmestertől.

1842-ben vette át a kávéház vezetését Pilvax Károly. Ő is felújította a helyiséget, a falakat hősök és hazafiak képei díszítették. A kávéház különlegessége a fűszeres mokkakávé volt. Akinek nem volt állandó lakhelye Pesten, sokszor egy vendéglőt vagy kávéházat bízott meg, hogy vegyék át a leveleit. Így tett Pilvax is, sok törzsvendég odakérte küldeményeit.

A régi kávés, Privorszky eközben átvette, helyi iparosokkal felújította és megnyitotta a Korona kávéházat a Váci utcában, aztán 1845-ben kibérelte a Redout tánctermeit is.

1847-ben Pilvax után a győri Fillinger János irányította tovább a kávéházat. Az ő vezetése alatt köszöntött rá 1848. márciusa, amikor is Petőfiék indítványára a kávéházat átnevezték Forradalmi vagy Szabadság Csarnokká, az Úri utcát pedig Diadal utcává. Fillinger az 50-es évek elején átköltözött a Sebestyén térre, a fiatalság követte, sőt, halála után felesége tovább folytatta, már az Egyetem téren (1867.).

Az Úri utcai kávéházat később Schőjának (Schőja Antalról), majd Schovanetznek hívták. Schovanecz János 1898-ban azt a sarkot, ahol a márciusi ifjúság összegyűlt, Jókai és Petőfi képével díszítette fel, a két kép között a Tizenkét pontot függesztette ki. Ugyanő pedig 1907-ben a Petőfi Múzeum számára felajánlotta azt a két biliárddákót, mellyel Petőfi is játszott.

Pilvax Károly valószínűleg 1849-ben halt meg, felesége Giergl Teréz volt, házuk a Két szerecsen utcában (Paulay Ede) volt, az Új Színház telkén. Sírja valószínűleg a Vízivárosi temetőben volt.

 

 

A király háza

admin
A király háza Budapesten, a Kígyó tér felől nézve (FSZEK Budapest Gyűjtemény)

 

Az a hatalmas arányú új palota, mely főhomlokzatával a Kígyó térre néz, s melyet a fővárosi nép általában „király házá”-nak nevez, egyenesen a király akaratából épült azon célzattal, hogy Budapest szépítéséhez, fejlődéséhez tetemesen hozzájáruljon. Ezt a célt – mint képünk is mutatja – valóban el is éri, mert a ház gyönyörű és a fővárosnak azt a pontját, amelyen áll, s amelynek nemsokára az eddigi „Kígyó tér” helyett „Király tér” lesz a neve, valósággal a főváros pompás központjává teszi. Ha majd a jövő évre megnyílik az új híd, ha a hatalmas Kerepesi utat és Kossuth Lajos utcát e hídon át villamos sínpár fogja összekötni a budai részekkel, ha ez óriási útvonalon a közlekedők ezrei fognak föl és alá hullámzani, akkor fog teljes pompájában érvényesülni a Király tér palotája, a fővárosnak ez egyik nevezetes látványossága, a király háza.

Megalkotása nem volt könnyű, sőt, tekintettel sok bonyolult körülményre, nagyon nehéznek is látszott. Az építészek azonban, Korb Flóris és Giergl Kálmán – budapesti származású magyar ember mind a kettő -, kitűnően oldották meg feladatukat. Az ő első alkotásuk, a két hatalmas tornyú Klotild-palota okozta a fő nehézséget. Ez a két palota keskeny, hosszú telkével maga is óriási feladatot hárított az építészekre, mert a főváros valami nagyon pompásat követelt tőlük, olyant, amelynek köze legyen a hídhoz. A két művész ezt úgy oldotta meg, hogy a Klotild-paloták tornyai a híd feljáróihoz vezető óriási kapuknak látszanak. E kapu méretei azonban rendkívüliek, elannyira, hogy mellettük imponáló királyi bérpalota alig volt egykönnyen elképzelhető, különösen a költségekre való tekintettel. Mert tudnivaló, hogy, mikor a király a bérpalota engedélyezését a családi alapítványokból megadta, ezt természetesen ahhoz a föltételhez kötötte, hogy az építkezés az alapítványok kamatjövedelmében zavart ne okozzon. A költség tehát nagyon korlátozva volt, másrészt a Kúria kitoldott-foldott, hosszú, keskeny, de mégis négy teljes homlokzattal bíró telke is nagyon megnehezítette a feladatot. Egy tekintet azonban a bérpalotára azonnal megnyugtathat bennünket az iránt, hogy a feladat megoldása szépen sikerült, habár költségei el nem érik a kétmillió koronát, ami egy ilyen épületnél nem mondható túlzottnak. Mert tudnunk kell, hogy telke 782 négyszögöl, hogy mezzaninja dacára négyemeletes, hogy főhomlokzatát sok hatalmas torony, oszlopcsarnok, faragott erkély, szép párkányzat díszíti, amelyek előkelőségét maga a király is ellenőrizte, vonalról-vonalra tüzetesen átvizsgálva még kivitele előtt minden tervrajzot. A művészek munkáját egyébiránt hathatósan támogatták Chertek báró, a családi alapítványok főigazgatója, Bertele Károly műszaki tanácsos és Grassl Hugó ráckevei uradalmi főintéző, a palota adminisztrátora. Meg kívánjuk említeni – hogy a palota méreteiről némi fogalmat nyújtsunk -, azt, hogy a palotában 18 üzlet és 82 lakás van, ablakainak száma 509, főhomlokzatának hossza 77m (a négy együtt 321m), s hogy a gyalogút szintjétől számítva a palota legmagasabb csúcsáig 40 méter magasságú.

Egyik nagy szépsége a palotának az udvart helyettesítő üvegtáblával fedett csarnok, amely olyan derült, kedves benyomást kelt, hogy még magát a királyt is rendkívül meglepte, amikor e „házát” az elmúlt ősszel megtekintette. Egyáltalán a felség nagyon meg volt elégedve mindazzal, amit a házban látott, s kétségkívül az ő atyai jó szívére vall az, amit Chertek báró utasítás gyanánt adott a ház kezelőjének, kimondva, hogy a ház és a lakók között patriarkális jó viszonyt kíván megteremteni, kétségkívül olyant, amely a „stájgerolást” és számos budapesti háziúr egyéb rossz szokását innen örökre száműzi.

Az bizonyos, hogy a fővárosnak 700000 lakója közül kevés mondhatja el, hogy az ő háziura maga a király (ami különben az egyik lakónak, egyik írótársunknak gyermekeit arra ösztökélte, hogy még tréfálkozzanak is. Ugyanis tanulván iskolájukban a Fóti dalt, azt – persze csak maguk közt – így szavalhatják: „A legelső magyar ember: a háziúr. Érte minden lakó karja készen áll”). Mondhatunk valamit a lakókról is. Elég érdekes pl. az, hogy ügyvéd csak kettő van benne, de orvos négy, orsz. képviselő is kettő, író egy.

Legnevezetesebb azonban az, hogy a király házában fog megnyílni egy olyan intézmény, amely nemcsak egészen új Magyarországon, hanem egyúttal hathatósan hozzá fog járulni az idegenforgalom emeléséhez is. Ez intézmény a „Boarding Hungarian”, melynek mintái, a „boarding house”-ok Londonban annyira kedveltek és használtak az idegenek által. E boarding house-ok célja az, hogy az olyan idegen családok számára, melyek heteket vagy hónapokat szándékoznak tölteni a fővárosban, vagy egy teljes évadot, kellemes otthont nyújtsanak, megszabadítva őket a fogadóélet nyugtalanságától, zajától és egyéb, nem kis számú kellemetlenségeitől. A Boarding Hungarian élén egy magyar születésű drezdai menyecske áll, aki nagy eréllyel, nem kis kockáztatással és jelentékeny tőkebefektetéssel teremti meg ezt a nálunk teljesen ösmeretlen vállalkozást. Alapjául az egész vállalkozásnak az szolgál, hogy van már neki Drezdában egy hasonló vállalata, ott azt szakadatlanul látogatják és használják előkelő angol családok, s ő azt reméli, hogy ezeket a turistákat fogja Budapestre terelhetni, amivel kétségkívül nagy mértekben emelni fogja Budapest idegenforgalmát.

A. S.

Vasárnapi Újság, 1901.

Manapság: