Budán Hartlinger Károlyné vette észre, hogy férje egy idő óta igen meghidegült iránta. Megtudta aztán az okát is: más nő hódította el tőle. Ezen az asszony elkeseredett s tegnapelőtt paprikát és revolvert vett magához, s elment leskelődni a várkerti bazárhoz, mert hallotta, hogy egy közeli kávéházban szokott fagylaltozni férje és a „másik”. Csakugyan, éjfél után két órakor e helyről lépett ki férje karján a „másikkal”. Az asszony rájarohant, a paprikát a férj szemébe szórta s revolvert rántott elő. De odaszaladt egy közel álló rendőr s a fegyvert kiragadta kezéből. A „másik” akkor már megugrott, a férjet paprikacsípett szemekkel vitték orvosi ápolás alá, a feleség pedig hazament – sírni.
Ferenc József látogatása Cséry Lajosék tehenészetében, 1865-ben
1865-ben a Városligetben tartották a Gazdasági Kiállítást. Az akkor terjedő marhavész miatt szarvasmarhát kiállítani nem volt szabad, de ők a saját majorságukat megnyitották a látogatók előtt.
Június 6-án a kiállítást meglátogatta Ferenc József is, aki ezután a sáros úton gyalog ment át Cséryék tehenészetébe, ott hosszan, magyarul beszélgetett vendéglátóival.
1869-ben, amikor az egyéves Mária Valériát elválasztották, ő küldött a Királyi Palota istállójába két tehenet, hogy tejjel ellássák a kis főhercegnőt, és két bárányt, hogy játszópajtásai legyenek.
Városliget melletti gazdaságukat 1870 körül zárhatták be. Cséry Lajos híres vállalkozó volt. Az Első Hazai Takarékpénztárnak és az Athenaeumnak vezetője is volt. Sokat jótékonykodott, presbiter volt, több egyesület és társaság tagja is volt. 85 évesen, 1906-ban halt meg.
Az 1860-as években a Városliget szélén működött Cséry Lajos és Halász Vince mintatehenészete. Több száz magyar, svájci és holland tenyészállatot neveltek, nemesítettek és árusították is hús- és tejelőállataikat, tenyészbikáikat. A magyar és a holland keresztezésével olyan fajtát állítottak elő, mely tejelésben felülmúlta a svájcit és megközelítette a hollandot, súlyban pedig felülmúlták a hollandot. Fejér megyében, Ráckeresztúron volt nagyobb gazdaságuk, később Pusztaszentlőrincen gazdálkodtak. Naponta kétszer szállították be Pestre lezárt vasedényekben a friss tejet a megrendelőknek: kávésoknak, pékségeknek, cukrászoknak, magánembereknek. A tisztaságra különösen ügyeltek, ami az alapja a biztonságos állattartásnak és a tejtermelésnek. Külföldi kiállításokra is jártak, ahol díjakat is nyertek.
Nemcsak állattartással foglalkoztak, szívükön viselték a magyar mezőgazdaság fejlesztését is. Sokszor tartottak gépbemutatót és -vásárt. Aratógépversenyt is rendeztek, melyet Deák Ferenc is meglátogatott.
A képen Szarka, a négyéves bika, holland apa és svájci anya keresztezése, és Berta, a négyéves tehén, ő is holland apa és svájci anya utódja. Naponta 40 icce tejet adott.
A majorság valójában Istvánmezején volt, körülbelül a mai Stefánia út és a Hermina út között a Liget szélén, 40 hold területen az ő és rokonságuk földjén gazdálkodtak.
A majorság központja a térkép közepén lévő épületcsoportnál volt.
(…) Képünk azon nyolcszögletű, faragott kövekből szilárdan épült, kupolás, kis török imolát ábrázolja, mely mindjárt a Császár-fürdő fölötti hegyen – a törökök által úgynevezett Szenvedések dombján – magaslik, jól művelt szőlők között. Ez emlék is pár százados és Budának törökbírta korszakából származik. Alatta piheni örök álmát az iszlám egyik ünnepelt szentje, Mohamed pasa, Gül baba, „a rózsák apja”, amint magát költeményeiben nevezé, mert ő igen istenes szentéletű költő volt. Minden évben, kivált a nyári hónapokban számos jámbor török zarándok jár el távol napkeleti országokból, nemcsak Törökországból, hanem Szíriából, Arábiából, sőt, Turkesztánból s Indiából is imádkozni e szent sírjához. Budán úgyszólván minden kisgyermek ismeri már e jámborokat és szó nélkül elvezeti a városházához, ahol a török templom kulcsa tartatik.
Belül a kisded imolában, mely legészakibb európai temploma az iszlámnak, mindenféle messze országokból hozott emlékek, fegyverek, kókuszdióhéjak, átlyukasztott kövek, szőnyegek stb. függenek a falakon, továbbá a szultán bécsi nagykövetének aranyrámába foglalt saját neve aláírása, mert néhány éve e státusférfiú is meglátogatá az imolát. Fenntartásáról is a bécsi török követség gondoskodik.
Erdély regényes és sok kincset rejtő bércei közé vezetjük olvasóinkat. Alig van ország, melynek földje annyi drága kinccsel volna megáldva, mint a kis Erdélyé.
Ha Erdélyben az Olt folyó partjain fölfelé megyünk, Csikszék felső részében, az Olt folyó mellett találjuk Domokos nevű helységet. Ettől Moldva felé egy jó órányira gyönyörű hegycsoportozat áll előttünk, mintha az Alpok közt volnánk, fenyőkkel benőtt havasok terülnek el festői csúcsaikkal bé egész Moldva határáig, a tudolási sziklák közelében levő hegyekben pedig gazdag ércerek terjednek 4-5 mértföldnyi távolságban.
Benn mélyen egy völgyben épületek tömegét látjuk füstölögni, kénes gőzöket gomolygatva fölfelé. A nyüzsgő munkásokról s gépek zajáról azonnal reáismerünk, hogy itt bizonyos bányatelepre bukkantunk. Képünk ezen telepet ábrázolja. A Domokos melletti bányatelepnek neve Balán, hol különösen sok rezet választanak ki, az ércfekvet itt oly gazdag, miként remélik, hogy évenkint 6000 mázsát fognak belőle termelhetni. A baláni bányatelepről nézve meglepőleg veszik ki magukat az azt körülvevő roppant hegyek, melyek közül egy különösen magasra kiemelkedik a többiek közül, melyet Egyeskőnek neveznek. A hegyekről gyönyörű kilátás van be Erdélybe és kelet felé Moldovába. A hegyeken ritkabecsű havasi virágok szoktak díszleni.
Benn Erdélyben, a termékeny völgyeket lakó ember azt szokta mondani, ne igyekezz ott lakni, hol a fenyő terem, természetesen azért, mert ott a föld igen is terméketlen. Csíkszék majd’ mit sem terem, lakosai deszkát, zsindelyt csinálnak vagy más egyéb mesterséget űznek s ez adja jövedelmüket, gabonát más székely székekből visznek maguknak, még a gyümölcsöt és kerti veteményt is mások viszik oda jó pénzért, sajátságos, hogy a csíki ember még az ugorkát is csak úgy eszi meg, ha meg van érve, azt mondja, hogy ami éretlen, semmi se jó. A csíkiak jövedelmének legnagyobb részét a marhatartás adja. Marháikat fölhajtják a havasra sokszor minden pásztor nélkül, néha hétszámra sem látja a gazda marháit, egyszer elékerülnek csak úgy magokra, de nemigen van eset, hogy azokat ellopják.
Bauer Jakab kőfaragó a Dunából halászott ki egy Máriaképet, melyet az egyik római vízvezetékpillérre akasztott. Innen ragadt rá a „Mária-kő” elnevezés. 1865-ben kápolnát építettek mellé.
Kis Andris eredeti neve Turcsán András, de mindenki „kis Andris”-nak, Ondruskának hívta. Törpe volt, 88 centi magas. Nagyon sokáig rikkancs volt, újságot árult Nyíregyházán. A helyi „urak” szívesen hívták el a mulatságokba, jól tartották, ő pedig sokszor az asztal tetején táncolt, verseket szavalt. Díszmagyarját is közadakozásból vette. A kávéházak törzsasztalainál is sokszor volt vendég. Legtöbbször a Korona szálló éttermében lehetett látni. A háború utáni szegénység őt is elérte, mint a korábban őt rendszeresen megvendégelő urakat.
Az Állatkert igazgatósága meghívására 1913. elején hat lapp család érkezett Budapestre, hogy bemutassák életformájukat és így népszerűsítsék a téli sportokat. Húsz rénszarvassal és ugyanannyi szánkóval érkeztek. Tizenöt napig utaztak a hómezőkön, utána hat napig hajón, majd tizenkét napig vonattal.
Az Állatkertben ródlipálya nyílt, a friss havon a rénszarvasok húzták a szánkókat. A lappok gyeplő helyett kötelet használtak, úgy irányították a szarvasokat, hogy a kötelet az állatnak hol az egyik, hol a másik oldalára csapták át.
A vendégek a meghívójuktól húst, vajat, tejet, kávét, cukrot, kenyeret kaptak. Kísérőjük, akivel érkeztek, hazautazott, emiatt a norvég főkonzul rendszeresen látogatta őket. Tolmácsuk Ispánovics Sándor tanár volt. Március 5-én indultak haza. A gyerekek hamar megszokták Budapestet, a látogatók csokoládékkal és egyéb finomságokkal halmozták el őket. A rénszarvasaik és a kutyáik az Állatkertben maradtak.
