A bizonyítványgyárosok – botrány a múlt századelőről

A rákosligeti Polgári fiú- és leányiskola, a botrány egyik érintettje

 

Kétszáz hamis bizonyítvány, 1908. november 19.

A botrányok száma a mai nappal ismét szaporodott. Most a Magyar Államvasutaknál jöttek rá nagyszabású visszaélésekre. Egész sereg, találgató számítással kétszáz bizonyítványról vált kérdésessé, hogy az illetők, akiknek a nevére szólanak, valóban megérdemelték-e a nekik kiosztott kalkulusokat. Olyan bizonyítványok ezek, amelyek alapján magyar államvasúti altisztek és munkások, akiknek fölvételükkor hiányzott a megfelelő iskolai képesítésük, kinevezésüket, véglegesítésüket kérték. A bizonyítványokat itt szerezték Budapesten. A harmadik és negyedik polgári osztályból jó eredményű bizonyítványokat kaptak olyan emberek, akikről utóbb kiderült, hogy még helyesen írni sem tudnak.

A Magyar Államvasutak elnökségénél körülbelül fél év óta észlelik, hogy többnyire középkorú altisztek és állomási munkások, akik már jó ideje vannak a vasút szolgálatában, seregszámra jelentkeznek véglegesítés, előléptetés és kinevezés céljából. Mindezt azon az alapon kérik az illetők, hogy szolgálati idejük alatt pótolták hiányos iskolai képesítésüket, tanultak és letették a megkívánt vizsgákat. Kérvényükhöz bizonyítványt is mellékeltek, amely többnyire fővárosi községi polgári iskolákból való volt. Ezeknek a kérvényeknek nagy része azonban, s éppen erre lettek figyelmessé is, olyan szövegű, olyan rossz helyesírású volt, hogy teljesen jogosan kételkedhetett az igazgatóság abban, hogy az illetők csakugyan megérdemlik-e a bizonyítványt, amely képzettségükről tesz tanúságot. Két eset volt lehetséges. Vagy az, hogy a kérvényezők nem maguk vizsgáztak s más, tanultabb ember tette le helyettük az egzáment, vagy az, hogy az illetők előkészítése hiányos volt, kikérdezésük pedig legalább is felületesen történt.

A nyomozás, amelyet az igazgatóság a saját kebelében végzett, nem tudott végleges eredményt elérni. Valószínűbbnek látszott azonban, hogy az illetők maguk vizsgáztak, mert mindnyájan igazolni tudták, hogy a vizsgálat napján Budapesten jártak. Egyikük-másikuk még azt is igazolta, hogy a vizsgálát előtt már egy-két héttel is fönn volt a fővárosban és a mint mondotta, tanult. Ebben az irányban indult meg már most a továbbnyomozás és arra a meglepő fölfedezésre jutott, hogy a vizsgálatra készülők majdnem kivétel nélkül azokat az úgynevezett előkészítő kurzusokat hallgatták, amelyekről már bővében megemlékeztek a lapok s amelyeket többnyire minden képesítés nélkül való szélhámosok tartanak itt a fővárosban. Hogy milyen eredménnyel tanítottak, élénken illusztrálja az egyik kérvény szövege, amelyet a különben jó klasszifikációjú munkásember ekképpen szerkesztett össze:

„Magyar Királyi Államvasutak. Tek. Üzletigazgatóság I oszt Debrecen. Alantirot alázatal jelentem. Folyó hó 24-én Kelt Budapesten ezen csatolt magániratot Tisztelettel azal küldőm be. Ezen irat bizonyítéka anak, hogy én teljesen levizsgáztam. Alázattal kérem a Tek. Üzleti Igazgatóságot. Szolgálok Debrecenben Kegyeskednék családom és magam megnyugtatásra bizonyítványomat elfogadni és kinevezni. Alázatos szolgája Gosztonyi Sándor kiadóőr Debrecen IV. polgári.”

Ez az irat valóban tanúságot tesz arról, hogy a folyamodó teljesen levizsgázott. Ami azonban nem is lehet másképpen, mert az igazgatóság például megszerezte azoknak a könyveknek egyikét, amelyekből az előkészítés folyt. Egy történelmi könyv gyanánt szolgáló gépírású jegyzet egyik oldaláról való a következő följegyzés:

„Péter (1038-1041). Péter csak három évig uralkodott. A magyarok nem szerették az idegent, tehát elűzték.

I. Béla (1061-1063). Béla megvédte a keresztény hitet. Hirtelen halt meg.

Salamon (1063-1064). Béla után Salamon következett. Salamon harcot vívott az Árpád hercegekkel.”

Ezeknek az adatoknak birtokában az államvasutak igazgatósága följelentést tett a rendőrségen, állapítsa meg, kik és hogyan követték el a bizonyítványok körül történt visszaéléseket. A rendőrség a maga hatáskörében a legszélesebb körű nyomozást indította meg. Előreláthatóan hosszabb ideig tartó vizsgálatra van kilátás, mert a följelentés és a bűnjelekként mellékelt bizonyítványok száma meghaladja a kétszázat.

Az Államvasutak igazgatósága addig is, míg nyomára jönnek a bűnösöknek, elrendelte és ezt legutóbbi rendeleti közlönyében közzé is tette, hogy ezentúl csak azok az altisztek bocsáthatók pótlóvizsgálatra, akiknek előképzettségéről az igazgatóság meggyőződést szerez.

 

***

 

A hamis bizonyítványok. Leleplezett zugiskolák 1908. november 28.

Annak a monstre-bűnügynek a vizsgálatában, amelyet a Magyar Királyi Államvasutak följelentésére a nemrég szóvá tett hamis bizonyítványok dolgában a rendőrség megindított, ma jelentős fordulat történt. Nem kevesebb mint tíz olyan zugiskolát leplezett le ma a hatóság, ahol úgyszólván kivétel nélkül írástudatlan embereket készítettek elő jó pénzért a polgári iskola negyedik osztályára, de sok esetben az érettségi vizsgára is. Tették ezt a leszemérmetlenebb módon, hamisított lakás-, erkölcsi- és előképzettségi bizonyítványok alapján olyan emberek, akik maguk is alig jártak többet négy iskolánál. A tíz zugiskolában megtartott házkutatások megdöbbentő eredménnyel jártak, halomszámra foglalt le a rendőrség hamis bizonyítványokat, zugiskolai jegyzeteket, amelyekből a nagyrészt analfabéta tanulókkal valósággal mnemotechnikai úton begépeltették a tantárgyak legprimitívebb kivonatát. Leleplezte a rendőrség az éppen előkészítés alatt lévőket is. Összeírta nevüket s amennyiben a visszaélésekben maguk is részesek, ellenük is megindul a vizsgálat.

Valamennyi zugiskola tulajdonosát és úgynevezett tanárait hétfőre megidézték a főkapitányságra, ahol megkezdik kihallgatásukat. Megidézik azután azokat a fővárosi és környékbeli középiskoláknak az igazgatóit és tanárait is, akik a bizonyítványokon szerepelnek. De ezzel a vizsgálat nem éri be. Szükséges lesz több fővárosi és vidéki elöljárósági tisztviselőt megkérdezni aziránt, hogyan adhattak ki lakásbizonyitványokat, mások ismét erkölcsi bizonyítványokat olyan embereknek, akik alig néhány napig laktak a fővárosban vagy a környékén. Minden jel arra vall tehát, hogy a nagyszabású bűnügy, amely eddig is több leleplezéssel szolgált, még nagyobb hullámokat fog vetni és valószínűen sokan lesznek, akik a vizsgálat befejezése után aligha maradnak meg állásukban.

A bűnügyben a vizsgálat májusban indult meg. A Magyar Királyi Államvasutak Igazgatósága akkor tett följelentést, hogy az egész ország területén százszámra jött a nyomára olyan bizonyítványoknak, amelyek alighanem hamisítottak. Föltűnt ugyanis, hogy alkalmazottak, akiket a főnökeik teljesen írástudatlan, képzettség nélkül való embereknek ismertek, hirtelen úgy megokosodtak, hogy a polgári iskola negyedik osztályából mutattak föl bizonyítványt és ennek alapján kérték kinevezésüket, illetőleg előléptetésüket.

A bizonyítványok jórészt Budapestről valók, de voltak közöttük Budafokon készültek is. Az államvasutak igazgatósága akkor, minthogy jogos volt az a gyanúja, hogy itt visszaélések történtek, addig is,. míg a rendőrség a vizsgálatot befejezi, intézkedett, hogy pótlóvizsgákra csak azok jelentkezhetnek, akiket az illető állomásfőnökségek megvizsgáztatnak, hogy van-e megfelelő tudásuk.

A rendőrségen a bűnügyben Sándor László dr. kapitány vezette a vizsgálatot és majd’ félévig tarló és az egész ország területére kiterjedő nyomozás után megállapította, hogy a hamis bizonyítvány-gyártás a következő módon történt:

Budapesten körülbelül húsz olyan zugiskola van, amelyben írástudatlan vagy sok igen csekély iskolai tudású embert, akiknek rendesen csak a négy elemiből van meg a bizonyítványuk, a középiskolák különböző osztályaiból levizsgáztatnak. AZ ország minden részéből kerülnek ki a jelöltek. Nagyrészük államvasúti alkalmazott, de van köztük földmíves, kicsapott diák, sőt, budapesti borbélysegéd is. Ha a jelentkezőnek van némi iskolai előképzettsége, akkor csak azokat a jegyzeteket adjak át neki, amelyekből a vizsgákon szokásos kérdéseket szajkó módjára be kell tanulnia, ha azonban teljesen iskolázatlan, akkor a tanárok addig mondják el mondatonként a vizsgák tipikus kérdéseire adandó feleleteket, amíg a tanuló gépiesen el tudja hadarni.

Még cifrább az írásbeli vizsgálat elintézése. A jelöltek, amikor megkapják a kidolgozandó tételeket, átadják azokat a vizsgaterem előszobájában várakozó iskolai tanároknak, akik a tételt azonnal kidolgozzák s már most valóban kicsi intelligencia kell hozzá, hogy a megfejtett feladványt lemásolja.

Még így is történtek azonban egyenesen hihetetlen dolgok. Egy magyar államvasúti fékező, aki a Knézits utcai iskolában vizsgázott, arra a kérdésre például, hogy mondjon egy számnévi jelzőt, ezt mondotta: „A vörös macska fut.”

Erre állítólag azt mondották, hogy mondjon még egyet, mire az illető azt felelte, hogy „sárga asztal.”

Megtörtént az egyik írásbelin, hogy a jelölt a már elkészített feladványt sem tudta helyesen lemásolni. Ahelyett, hogy azt írta volna, „Béla király névtelen jegyzője”, azt irta, hogy „Névtelen Béla jegyző.”

A tenger zugiskolának sok és bőkezűen fizető tanítványa volt. Három-négy napos előkészítő kurzusért ötvén-hatszáz koronát kértek és kaptak az oktatók. Azonfelül még a vizsgadíjat is meg kellett a jelölteknek fizetni s külön kosztpénzt is. A legtöbb iskola ugyanis panzionátussal van egybekötve s a tanítványokat ezen a réven is megkopasztják.

Eddig a következőkről állapították meg, hogy ilyen bűnös úton készítik elő az analfabétákat a középiskolai vizsgálatokra:

Vogel Béla (József körút 10.), Goitein Henrik (Damjanich u. 39.), Révay Manó (Thököly út 8.), Welwart Béla (Dembinszky u. 10.), Dénes Ármin (Kmetty u. 21.), Mauthner Miksa (Murányi u. 26.), Börzsönyi Ármin (Rottenbiller u. 1.), a Strasszer és Zsoldos-féle előkészítő intézet (Dohány u.), a Felnőtt magántanulók oktatása című intézet (Kertész u. 31.), egy G. J. nevű előkészítő (Óvoda u. 22.) s végül Fiúinternátus (Damjanich u. 30.).

Vezetőjük Kerekes Ignác, aki egyébként valamikor tanárjelölt volt s igen érdekes pályát futott meg. Alapvizsgával távozott az egyetemről s egy országgyűlési képviselőnél, aki egy előkelő biztosítóintézet budapesti fiókjának az igazgatója, kapott nevelői állást. Onnan egy takarékpénztári szövetkezetnek került az élére. Ugyanakkor egy nyilvánosházzal állott összeköttetésben és amikor a szövetkezet megszűnt, építő vállalkozónak csapott föl. Ebbe is belebukott s végül, amint maga mondja, visszatért régi foglalkozásához, a tanításhoz. Természetesen a tanításnak ahhoz a fajtájához, amelyet már vázoltunk.

Kiderítette a nyomozás még azt is, hogy Kerekesnek is és a többi zugiskolatulajdonosnak is számtalan a bűntársa. A főváros néhány kerületi elöljáróságán több tisztviselő be volt avatva a dolgokba, mert csak ezeknek segítségével volt lehetséges, hogy Kerekes és társai olyan embereknek tudtak szerezni lakásbizonyítványokat, akik soha sem laktak tovább a fővárosban 3-4 napnál. Sok jel vall arra is, hogy a zugtanárok az egyes iskolák igazgatóival is igen jóban voltak. Van rá bizonyíték, hogy fővárosi és környékbeli középiskoláknál működő igazgatók és tanárok kölcsönöket vettek a zugtanároktól.

Ki fogják hallgatni a közeli napokban Korányi György dr. és Krenkó József segédtanfelügyelőket (az utóbbit időközben áthelyezték Brassóba), Stark Samu dr. királyi segédtanfelügyelőt, Matyó Péter kispesti községi hivatalnokot, Novák Illés volt községi írnokot. Mindezeket az előzetes nyomozás során kiderített tények alapján foganatosítja a rendőrség és bár már magukban véve ezek is elég feltűnő leleplezések, a meglepőbb részletek csak ma kerültek nyilvánosságra, amikor a rendőrség megtartotta a már említett tömeges házkutatást.

A főkapitányságról Sándor László kapitány vezetésével Botár Béla, Török Miklós dr., Czövek Sándor és Solty Béla dr. fogalmazók egész sereg detektívvel mentek a különböző zugiskolákba házkutatást tartani. Kerekes Ignáchoz maga Sándor László dr. ment el. Az intézet a Garay u. 5. számú házában van s internátussal bír. A növendékek jó része vidéki, akik Kerekesnél kosztolnak is és fejenként 50-200-500 koronát fizetnek vizsgadíj és egyebek fejében.

A házkutatáson, amely délutáni harmadfél órától esti öt óráig tartott, a rendőrség rendkívül sok kompromittáló dolgot foglalt le. Így egész sereg levelet és váltót talált, amelyek azt bizonyítják, hogy Kerekes több tanférfiúval állott üzleti összeköttetésben. Egy főigazgatósági titkárnak több levele szól arról, hogy Kerekes állandóan kölcsönökkel szolgálta. Több tanár elismervénye ismét azt bizonyítja, hogy a zugiskolával nagyon is szoros összeköttetésben állottak. Talált a rendőrség halmazával bizonyítványokat, amelyek már levizsgázott diákoktól származnak, s amelyek csudálatos módon kerültek Kerekeshez. Az illetők tudniillik nem fizették még ki a kért vizsgadíjakat, mire az iskolák igazgatói, bizonyára Kerekes fölszólalására nem a vizsgázottaknak. hanem Kerekesnek adták ki a bizonyítványokat, aki azokat visszatartotta.

 

A zugiskolában egyébként éppen folyt a tanulás, ami abból állott, hogy a különböző szobákban néhány zugtanár vezetésével jókedvű beszélgetés folyt. A tanulók a következők: Gál Zoltán huszonkét éves magánzó Damokosfáról, Skolkay Rezső tizennyolc éves vasúti szolgálatra jelentkező Ófaluról, Melchior András húsz éves földmíves, Szásztyúkosról, Petrik József huszonegy éves alsórákosi rendezőpályaudvari fékező, Orbán István huszonnyolc éves honvéd huszárőrmester Budapestről, Antal Rezső tizennyolc éves baranyasellyei magánzó. Magyarország területére a középiskolai vizsgáktól örök időkre eltiltott ember, Járai Sándor tizenkilenc éves rakamazi születésű vasúti szolgálatra jelentkező, Sápszki György tizenkilenc éves földmíves Szarvasról, aki a postához akar bejutni, Novák Illés volt kispesti írnok, Sápszki Pál tizennyolc éves magánzó Szarvasról, Héra Pál harmincegy éves fiatalember, aki a vasúthoz akar bejutni, Dobera József tizenkilenc éves magánzó, Bodánszky Márton fűszeressegéd Budapestről, Zeich Imre borbélysegéd Budapestről, Vajna István földbirtokos Kismartonból, Densch József magánzó Karancsról, Sebestyén Géza földmíves Gicről és végül Zolner Ernő tanárjelölt, Wolák Gyula tanárjelölt, Kelemen Mór tanárjelölt, Hugyecz Károly elsőéves joghallgató, akik négyen tanárai ennek az iskolának.

Hogy egyébként az iskolában hogyan és mit tanítottak, azt élénken illusztrálják azok a jegyzetek, amelyekből egész halomravalót foglalt le a rendőrség. Legtöbbje nagy, komoly tárgyakat 10-18 oldalas gépírásos kivonatban intéz el. A síkmértan például összesen harminchat kérdésből és feleletből alkotott kompendiumban kerül a tanuló elé.

Érdekes például az is, hogy Kerekes hogyan csalta magához a tanítványokat. Az egész országot elárasztották a következő brosúrával:

„Díjazás csakis siker esetén. Tisztelt uram!

Az élet küzdelmei, a megélhetés nehézségei mindenkit arra sarkalnak, hogy könnyebbé tegye megának az élettel való küzdelmet. De a megkönnyítésnek legtöbbnyire az áll útjában, hogy mindenütt, ahová csak fordul az ember bizonyítványait kérik, elsősorban iskolai végzettségét veszik tekintetbe. A mai társadalmi viszonyok úgy alakultak, hogy bizonyos fokú iskolai képzettséget mindenkitől megkövetelnek. Aki legalább négy polgári iskolai osztályról szóló bizonyítvánnyal nem rendelkezik, az nem is számíthat arra, hogy akár az államnál, akár magánintézetnél valami jóravaló állást kap. Akinek az a IV. osztályú bizonyítványa a kezében van, az bátran bekopogtathat akármelyik állami hivatalba, ahol mint irodai alkalmazott, törvényszéki fogalmazó, telekkönyvvezető, vasúti- és postahivatalnok és egyéb hivatalokban nyerhet kedvező állást. Így aztán magának és családjának is nyugdíjjal egybekötött állandó, gondtalan megélhetést biztosíthat, amennyiben ezen állások díjazása 1200 koronától 3000 koronáig emelkedhetik. Ez egy polgári állású embernek igen szép fizetés, tekintetbe véve, hogy a legtöbb állami hivatalban a délután szabad és így azt ki-ki arra fordíthatja, amire akarja, úgy, hogy még szép mellékkeresetre is tehet szert.

Bizonyos, hogy sokan vannak, akik időt és fáradságot nem sajnálnának arra, hogy ezt a képzettséget maguknak megszerezzék. Mert ki nem szeretné magának és családjának jövőjét biztosítani. Bizonyos az is, hogy sok embernek megvan a tanuláshoz a tehetsége és kedve, de szegény ember létére nagy pénzbeli áldozatokat csekély fizetéséből nem hozhat. Ezen körülményekkel számot vetve határoztam el, hogy módot nyújtok arra, hogy a legszegényebb ember is megszerezhesse magának megtakarított filléreiből csekély költséggel ezt a minden hivatalhoz megkívánt négy polgári osztályú bizonyítványt. Azokat, kiknek kedvük, anyagi és szellemi tehetségük van a továbbtanulásra, a polgári iskola ötödik és hatodik osztályára is előkészítem, sőt, érettségire is, hölgyeket is. Tiszta lelkiismeretem, önzetlen felebaráti szeretetem és eddigi sikereim e téren biztosítékot nyújtanak mindenkinek arra nézve, hogy áldozatát nem hozza meg hiába, mert kamatját nemcsak ő, hanem felesége és legdrágább kincse, gyermekei is élvezik. Az előkészítés oly beosztással történik, hogy a jelentkezők évenkint négyszer (karácsonykor, húsvétkor, június és szeptember hónapban) tehetnek vizsgálatot. A vizsgálat valamelyik állami vagy fővárosi nyilvános iskolában történik, a bizonyítvány tehát államérvényes. Bővebb fölvilágosítással bárkinek szívesen szolgál Kerekes Ignác, Budapest, VII., Garay:u. 5., II. 12/a. Értekezés: délelőtt 8-10-ig, délután 3-6-ig.

Kérem a prospektus szíves terjesztését. Válaszbélyeget kérek.

Azonban nemcsak ilyen brosúrák útján keresték Kerekesék tanítványaikat, A legtöbb budapesti lap hirdetési rovatában rendszeresen a következő kishirdetések jelennek meg:

Gimnáziumi, reál, kereskedelmi, polgári, egyéves önkéntességi, bármely érettségi vizsga letevéséhez igényelt tantárgyakból lejobb módszer szerint tanít és taníttat kitűnő filológus és matematikus. Egyenkénti oktatás. Tanítványok csak korlátolt számban vétetnek föl. A bámulatos eredményeket igazoló okiratok a lakásban megtekinthetők. Goitein Henrik. Budapest, VII., Damjanich u. 30., II. emelet 10.

Polgári iskolai magánvizsgálatokra lelkiismeretesen előkészít „Fiúinternátus”, Damjanich u. 30. Jelentkezés délután 2-3 ig. Felnőtteknek esti tanfolyam.

Polgári iskolai, gimnáziumi és reáliskolái magánvizsgálatokra, érettségire lelkiismeretesen előkészít mérsékelt áron, utólagos díjazással Diákotthon, Budapest, VI., Kmetty u. 21.

Polgári, gimnáziumi magánvizsgákra legmérsékeltebb áron biztos sikerrel előkészít G. J., Óvoda u. 22., II. 14.

Polgári gimnáziumi magánvizsgákra lelkiismeretesen előkészít Kerekes, Garay u. 5.

Megállapította a vizsgálat azt, is, hogy a legtöbb bizonyítványt a fővárosi Rottenbiller utcai, Sziget utcai, Knézits utcai és Nagydiófa utcai iskolákban állították ki. Készült bizonyítvány Budafokon is. Ez iskolák részéről hétfőn kihallgatják a főkapitányságon Hochrein Lajos, Földes Géza, Vaszkó György igazgatókat, Balog és Halász tanítókat.

A kihallgatásokat egyébként már ma este megkezdték a főkapitányságon s folytatták éjfélig. Sándor László dr. kapitány mindenekelőtt kihallgatta Lippinger Lajos és Izrael Chachim Ichoch rabbinövendékeket, akik a Kerekes-féle zugiskola tanárai voltak. Mindketten egyértelműen vallják, hogy Kerekes a legszemérmetlenebb módón járt el a bizonyítványok megszerkesztése körül. Rendesen a Rottenbiller utcai iskolában vizsgáztatott Kerekes tanár. A vizsgálatok szóbeli részét úgy intézték el, hogy a növendékekkel beszajkoltatottak egy-egy kérdésre feleletet. Ezt a kérdést kapta meg a vizsgázó nevével megjelölve a kérdező szaktanár és úgy tudott a néha teljesen analfabéta ember megfelelni. Az írásbelieket a Rottenbiller utcai iskola szolgájának a lakásán csinálták meg a Kerekes-zugiskola tanárai.

A kész írásbelit azután lemásolták. Megbukni nem lehetett. Aki semmi kérdésre sem tudott megfelelni, azt a tanárok úgyis átengedték.

Azoknak a növendékeknek, akiknek nem voltak rendben az előképzettségi bizonyítványai, azoknak Kerekes vidékről szerzett okmányokat. Egy párkánynánai tanító az 5. és 6. elemi osztályokból seregével küldötte föl a kész bizonyítványokat Kerekesnek. Ez azoknak a vizsgázóknak kellett, akik a negyedik polgáriból akartak szerezni bizonyitványt, de nem végezték el még az elsőt sem. Még az éjszaka folyamán kihallgatta Sándor László dr. kapitány Telekes Józsefnét is, akinek a Dohány utcában van előkészítő iskolája. Az asszony, aki tanítónő, bevallotta, hogy történtek szabálytalanságok, de azokat nagy mértékben elősegítették a tanfelügyelőség emberei. Szerinte ott igen jól tudták, hogy a vizsgázók nagy része hamisítások útján jut a bizonyítványokhoz. Korányi segédtanfelügyelőről azt mondotta, hogy egészen jól ismerte, sőt, elő is segítette a manővereket. Telekesné azt vallotta még, hogy két év óta foglalkozik az effajta tanítással és ezalatt az idő alatt több mint háromezer koronát adott át Korányinak. A pénzt rendesen egy Fischer nevű hordár vitte a segédtanfelügyelőnek. Korányi eleinte levélben kérte a pénzt, később már csak szóval üzente, hogy küldjön Telekesné ötven-száz koronát. Megtörtént, hogy az asszonynál nem volt pénz s akkor elzálogosította az ékszerét. A hordár vitte a zálogházba s azután átadta a pénzt Korányinak.

Telekesné azt is vallotta, hogy Stark és Krenko segédtanfelügyelők is be voltak avatva a dologba. Késő éjjel még mindig tart a főkapitányságon a kihallgatás és a detektívek még egyre kísérik be az újabb tanúkat és terhelteket.

 

***

 

A hamis bizonyítványok. 1908. december 5.

Sándor László dr. kapitány ma is több fogalmazó segítségével folytatta a kihallgatást a hamis bizonyítványok dolgában, Hochrein Lajos, a Nagydiófa utcai, Vaszkó György, a Knézits utcai és Hortobágyi Antal, a budai Sas téri polgári fiúiskola igazgatóját, azonkívül Lád Károly székesfővárosi szakfelügyelőt hallgatták ki. Mindnyájukat fölvilágosítás adás céljából hallgatták ki, mert a nevezett iskolákban szintén vizsgáztak zugiskolai növendékek. Nagy számban készített elő éspedig jórészt magyar államvasúti alkalmazottakat Kovács István rákosligeti zugiskolás. Újra kihallgatták ma Mosdóssy Imre dr. királyi tanfelügyelőt, akitől szintén információkat kértek. Mind jobban tisztázódik most már a Rottenbiller utcai polgári iskola dolga. Ott a szabálytalanságoknak egész sora tanúskodik róla, hogy jóformán csak egy cél lebegett az intézet vezetőjének szeme előtt: minél több bizonyítványt gyártani, hogy jövedelme minél nagyobb legyen. A vizsgálat egyébként még néhány napig el fog tartani.

 

***

 

A bizonyítványgyártók. 1910. március 6.

(…)

Kovács István rákosligeti polgári iskolai igazgató azzal van vádolva, hogy hamis illetőségi bizonyítvánnyal szerelte föl a tanítványai folyamodását. A vádlott ezt tagadja.

„Nekem – úgymond a vádlott – nyilvánosjogú polgári iskolám van s magántanulók előkészítésével sohasem foglalkoztam. Egy Simorai nevű kerületi elöljárósági tisztviselő küldött hozzám néhány vidéki illetőségi magántanulót, s ő adta nekem mindig a bizonyítványt, mely az illető tanulók budapesti alkalmazását igazolta. Én különben mindig abban a hiszemben voltam, hogy vidékieknek is szabad Budapesten vizsgálatot tenni.

Az elnök: „Ön a nyomozáskor beismerte, hogy Hortobágyi igazgatónak száz koronát adott, hogy egy elégtelen osztályzatot elégségesre korrigáljon ki.”

„Ez való. Csakhogy nem megvesztegetésképpen adtam neki a száz koronát, hanem a segítségalap javára.”

Az elnök megjegyzi, hogy Hortobágyi igazgató időközben öngyilkos lett.

Kiszling László gyógyszerészsegéd, akit Kovács István készített elő, a Fehérsas téri iskolában vizsgázott. Száva tanár volt az egyik cenzora, ki a vizsgálaton megbuktatta. Száva tanár azt mondta neki, hogy a javító vizsgálaton is meg fogja buktatni, ha más előkészítőt nem választ magának. Ajánlott is neki egy másik előkészítőt, akinek kétszáz koronát kellett fizetnie. A javító vizsgálatot aztán baj nélkül letette.

 

***

 

Az iskolapanama. 1911. november 22.

A Legfelsőbb Bíróság ma hirdette ki ítéletét a tanügyi panamák régóta húzódó bűnpörében. Ez a végső döntés nagyon lesújtó épp a fővádlottakra, mert a Kúria súlyosbította a megtorlást. Földes Géza igazgató, akit a Táblán fölmentettek, fél esztendei börtönbüntetést kapott. Korányi György segédtanfelügyelő és Krenkó Géza tanfelügyelőségi tollnok pedig három-három hónapi fogházat. Kape11er Ferenc ügyétújra kell tárgyalnia a Táblának.

A Kúria második büntető tanácsa Baumgarten Izidor elnöklésével október 7-én kezdte tárgyalni a bizonyítványgyártó tanárok bűnügyét, akik tudvalevőleg a Rottenbiller utcai iskolában számos felnőtt embert magánvizsgára készítettek elő és ezeknek hamisított bizonyítványt adtak ki, tőlük vesztegetés címén pénzt kértek, de azonfelül egyesek hivatali pénzeket sikkasztottak és az iskolai könyveket hamisan vezették. Az iskola igazgatója Földes Géza volt, a magánvizsgára való előkészítést Telkesné Herczeg Irén, Vogel Béla és Zsoldos Adolf kezdeményezték, akik összeköttetésbe léptek Korányi György segédtanfelügyelővel és Krenkó Géza tanfelügyelőségi tollnokkal.

A budapesti törvényszék Földes Géza igazgatót egy évi börtönre, Korányi Györgyöt nyolc hónapi, Krenkó Gézát hat hónapi börtönre, Telkesné Herczeg Irént három hónapi fogházra és nyolcvan korona pénzbüntetésre, Vogel Bélát három hónapi, Kovács Istvánt két hónapi, Matyó Pétert hat heti, Kapeller Ferencet két heti, Kis Józsefet, Zsoldos Adolfot, Gonda Józsefet és Novák Illést szintén két-két heti fogházra ítélte. A Tábla Földes Gézát fölmentette a vád alól. Korányi György büntetését pedig három hónapra szállította le és egyúttal hivatalvesztésre ítélte. Krenkó büntetését szintén három hónapra szállította le, Telkes Árminnét pedig az ítélet helybenhagyása mellett nemcsak közokirathamisításban, de vesztegetésben is bűnösnek mondta ki a Tábla. Vogel büntetését két hónapra mérsékelte a Tábla, de a vesztegetésben is bűnösnek mondva ki, negyven korona pénzbüntetéssel is sújtotta. Kapeller cselekményét közokirathamisításnak minősítette a Tábla s ezért egy hónapi fogházzal büntette, a többi vádlott büntetését pedig helybenhagyta. Az ügyész semmiségi panasza folytán a Kúria is foglalkozott a bizonyítványgyárosok ügyével s ítéletét, amelynek kihirdetését az anyag nagysága miatt egyszer már elhalasztotta, ma déli félegy órakor hirdette ki. A Kúria Földes Gézával szemben megállapította a hivatali sikkasztás bűntettét és ezért a 92-ik szakasz alkalmazásával hat havi börtönre és három évi hivatalvesztésre ítélte. Korányi Györgyöt és Krenkó Gézát a megvesztegetés vétségében mondotta ki bűnösnek és hat-hat havi fogházra és viselt hivataluk elvesztésére ítélte. Kapeller Ferencre vonatkozólag a Kúria megsemmisítette a Tábla ítéletét és újabb tárgyalásra utasította a Táblát. A többi vádlottra nézve a Kúria helybenhagyta a Tábla ítéletét. A Kúria hosszabb megokolásban fejtette ki. hogy az esetek nagy számára, az üzletszerűségre és tervszerűségre való tekintettel kellett fölemelni a tanárok büntetését.

***

(Arcanum Digitális Tudománytár)

A régi váci temető Pesten, 1856.

A régi váci temető Pesten, 1856. Rohbock Lajos rajza. A Váci út-Lehel u. és a Lőportár u. által alkotott háromszögben volt. 1847-től nem temetkeztek belé és 30 év után, 1878-ra kiürítették. Amíg működött, addig Pest városa három temetőt tartott fenn a katolikusoknak és a protestánsoknak: ezt, a Kőbányai út elején a kálvária után és a Soroksári és az Üllői út között egyet-egyet.

 

Azelőtt a váci töltés mellett s a város északi végin terülő régi temetőt is szívesen keresték föl, nemcsak azok, kiket elhunyt kedveseik emléke odavonzott, hanem mindazok, kik a berek hűs árnyékában, a sírokat ékesítő virágágyak, emlékkövek, hegyes oszlopok és gúlák között sétálni s mélázni akartak. Miután újabb időben a város leginkább azon oldal felé növekszik és tágul, 1849-ben a város délkeleti végin, a Kerepesi vonal közelében, mintegy 40 négyszögholdnyi új teret jelöltek az általános temető számára. Most a váci temetőt nemcsak elhanyagolják, hanem szép facsoportjait már csaknem teljesen kipusztították, jóllehet még sok víz folyand le a Dunán, míg helyén utcák fognak emelkedni. Valaki azt a tapasztalást tette, hogy a holttestek árnyékban nem rohadnak el oly gyorsan, mint napsütötte földben, azért az új temetőt nem szabad fákkal beültetni, miért is az olyan kopár mint az afrikai sivatag.

Hunfalvy: Magyarország és Erdély eredeti képekben, 1856.

 

Szikszay Ferenc vendéglője, Vámház körút 16.

Szikszay Ferenc vendéglője, Vámház körút 16.

 

Apróhirdetések:

Szikszay vendéglőben tükör alatt ülve, barna hölgy, fehér blúz, kedves mamájával ülve, kérdem, hajlandó-e egy tanárral ismeretséget kötni? Szíves válaszát kérem „Feleségem lenne 44242” jelige alatt. 1904.

Szikszayban vacsorázott bájos hölgyet kérdi a szemközt ülő, ismeretség lehetséges-e. Cím: „Esterházy tokaji”, kiadóhivatalba. 1912.

Szikszayban kedden ebédelt fekete hölgy címét és találkozását kéri fekete úr sürgősen. Levelét a kiadóhivatal „mérnök vidékről 7505” jelige alatt továbbítja. 1903.

Szikszay vendéglőben újév napján délben látott bájos leányt kérem, írjon „Kiss Béla 87974” névre a kiadóhivatalba. 1915.

_____

Tettenért betörő.
Tegnap éjszaka Szikszay Ferenc Vámház körút 16. számú házában lévő vendéglőjének helyiségéből világosságot láttak az utcán járók. Szóltak az éppen arra menő Gervics József főpincérnek, aki Szikszaynál van alkalmazva és figyelmeztették a gyanús világosságra. Gervics több rendőrt vett maga mellé. Benyitottak a vendéglőbe és ott találták Feidner Sándor huszonkét éves pincért, aki az asztalfiókot feltörte és ki akarta fosztani. Bevitték a főkapitányságra, ahol elmondotta, hogy már napok óta munkanélkül van s lopni akart. A rendőrség letartóztatta.
1910. nov. 25,  Arcanum Digitális Tudománytár

Manapság:

Budapest, egy bécsi pékség pultja

Budapest, egy bécsi pékség pultja. Múlt század eleji francia képeslap, a digitális kép erősen retusálva. A felirata szerint budapesti kép.

 

A “bécsi sütödék”-ben készültek a császárzsemlyék, perecek stb. Európa-szerte így hívták az ilyen pékségeket, ám, ahogy olvasom, Bécsben és Párizsban is sokan magyar lisztből sütöttek.

_____

A rétestészta válsága. Megnyugtató nyilatkozatok a liszt sikértartalmáról

(A Magyarország tudósítójától) Minden jó háziasszony és a legtöbb cukrász hetek óta panaszkodik, hogy nem nyúlik a rétestészta, nem lehet több rétest vagy bélest készíteni. A magyar szakácsművészet e két remekének válsága természetesen sokkal több embert érdekel mint bármelyik kormányválság s a baj forrásának kiderítése és orvoslása kétségtelenül közérdek. A cukrászok és pékek a malmokat okolják a liszt változásáért, a malmok viszont a gazdákra hárítják a felelősséget, akik a végletekig hajtott nemesítéssel fokozták ugyan a termés mennyiségét, de csökkentették a magyar búza sikértartalmát. Ideje, hogy a szakkörök megszólaljanak e mindnyájunkat érdeklő kérdésben.

Dr. Doby Géza, egyetemi vegyésztanár a következőket mondja:

A búza minőségi változása a nemesítéssel van kapcsolatban és véleményem szerint erről ma még korai volna bírálatot mondani. A nemesítés mint minden agrárkultúrai törekvés, hatásaiban és eredményeiben csak hosszabb idő múlva értékelhető és bizonyos mértékű türelmetlenségre mutat, hogy idő előtt szeretnek sokan az esetleg mutatkozó átmeneti minőségi változásból a nemesítés értéktelenségét kimutatni. Annál óvatosabbnak kell lennünk e nemesítési módszerek kritikájánál, mert köztudomású, hogy sokan örömmel látnák az eljárások csődjét és erről az oldalról a jóakaratú bírálatot is kártékony fegyverül használják fel. Álláspontom ebben a kérdésben az, hogy meg kell várni a végleges eredményeket és akkor ne az elméleti vita, hanem a különböző gyakorlati bizonyítékok, tehát elsősorban a búza minőségi változásának objektív vizsgálata ítéljen életre vagy halálra.

A Gerbeaud-cég a következő érdekes felvilágosítást adja:

Lisztünk sikértartalmának csökkenéséről sokat beszélnek az utóbbi időben. A háziasszonyok nagy része panaszkodik amiatt, hogy a jelenlegi finom minőségű lisztből nem lehet rétestésztát nyújtani. Sokan aggodalmaskodnak ezzel kapcsolatosan, hogy a világhírű magyar rétestészta kora lejárt. Véleményünk szerint azonban a panasz és az aggodalom ilyen formában alaptalan. Az új őrlésű liszt minőségéről még nem beszélhetünk, hiszen az majd csak pár hét múlva lesz kapható, a tavalyi liszt minőségével azonban meg vagyunk elégedve. Természetesen hozzá kell tennem, hogy cégünk a vásárolt első minőségű lisztet az átvétel alkalmával tüzetes vizsgálatnak veszi alá és egész év folyamán gondosan kezeli, A liszt állás következtében veszít a minőségéből és erejéből, azonkívül be is fulladhat . Az ilyen állott és befulladt lisztből természetesen hiába igyekszik a legjobb háziasszony is rétest gyúrni és nyújtani. Ismétlem, helyesen kezelt, jó minőségű magyar lisztből a kontinensen szinte egyedülálló minőségű vajastészták és rétesek készíthetők. Utalunk különben arra, hogy nemcsak a bécsi, hanem a párizsi cukrászok legnagyobb része is magyar lisztből készíti süteményeit, éppen a dús sikértartalom miatt.

A Sütök Országos Szövetsége a következő felvilágosítást adta:

Mi is tudunk a magyar búza minőségének feltűnő romlásáról, de meggyőződésünk szerint ez nincs összefüggésben a nemesítési eljárásokkal, amelyeket a sütőipar a szakértők véleménye alapján nagy jelentőségűeknek tart. A liszt minősége azért mutat hanyatlást, mert a malmok az őrlésnél túlságosan érvényesítik az üzleti szempontokat. Általános hiba a magyar malomiparban, hogy a búza fokozott kiőrlésével akarják a maximális lisztmennyiséget elérni. Az agyonőrlés azután káros hatással van a minőségre és ezzel magyarázható a liszt sikértartalmának csökkenése. A magyar sütőiparosság a lisztvételnél az eddiginél szigorúbb ellenőrzést gyakorol és így a hazai üzemek a rosszabb minőségű liszt hátrányait eddig nemigen érezték. A lisztexportnál azonban a liszt gyengébb minősége súlyosabb következményekkel fenyeget. Ma az a helyzet, hogy a magyar liszt, amely a háború előtt a párizsi és londoni cukrászdák és finomsütödék konyhájában is otthonos volt, lassanként teljesen elveszti becsületét a külföldön és nem bírja a javuló amerikai liszt versenyét. Szerintünk a búza minőségének kérdése a magyar közgazdasági élet egyik legfontosabb problémája és országos érdek, hogy kiderítsük a híres magyar búza züllésének okait és azt a megfelelő eszközökkel orvosoljuk.

Magyarország, 1924. júl. 11., Arcanum Digitális Tudománytár

_____

Az idei nemzetközi gabonavásáron – mint az eddigi jelentésekből is látható – nem fejlődött olyan üzlet, mely méltó lehetne egy nemzetközi gabonavásárhoz. Csakis búza és árpa örvendett némi keresletnek, a többi gabonanemek úgyszólván teljesen el voltak hanyagolva. Búzát leginkább az osztrák malmok vásároltak, kivitelre pedig csak Svájcba jöttek létre egyes kötések. Az elsőrendű magyar búza igen meglepte az idegen kereskedőket és egyhangúlag konstatálták, hogy ritkán láttak oly szép piros színű és acélos búzát. A minőség e rendkívüliségének köszönhető, hogy kisebb tételek eladattak Angolországba és Dél-Németországba és valószínű, hogy ez utóbbi országba a magas vámok dacára is lesz némi kivitelünk, mert olyan minőségű búza mint az idei magyar búza, nem kapható másutt. Árpában meglehetős forgalom volt, de csakis finom árpa kerestetett és ha ilyen nagyobb mennyiségekben kínáltatik, tisztességes forgalom fejlődhetett volna. Egészben véve a magvásár eredménye alig üti meg egy jó hétköznapi üzlet mértékét és legföljebb egyes bécsi szállók és vendéglők írhatják szebb napjaik közé a magvásár két napját.

1885.

 

Az egykori Valero Selyemgyár épülete Pesten és morgolódás a hibás lapok miatt…

Az egykori Valero Selyemgyár épülete, Pest, Honvéd utca, 1900k.

 

A lap szövege hibás, ez nem a Mária Terézia-laktanya, a kép az egykori Valero Selyemgyár épületét mutatja, amely akkor szintén laktanya volt. Úgy látszik, a képeslapkiadás sok hibával kezdődött, mert ezek cikket is ihlettek:

 

Esti levél. -Az ánzikc-

E b. soraimat amerikai írógépen, német gyártmányú papirosra, ausztriai Auerlámpás fényénél, valódi sziléziai vászoningben és brünni angolposztó ruhában írom, hogy karlsbadi cipőmet ne is említsem. S mégis azt mondják – s magam is azt vallom -, hogy közbátorságot fenyegető vad szittya vagyok. Hanem ezeket lekopogván, igazán kíváncsian tekintek körül ebben a szobában és az én lipcsei készítményű szemüvegemen át: mi van benne mégis magyar?

A fal mégis csak magyar, hiszen magyar tót hordta a tégláját, s a téglát se égették idegen földön. Legalább úgy hiszem. De a fal kárpitja már osztrák vagy német papirosostul és festékestül, mert a magyar effélét csinálni még nem tud vagy nem akar. A szőnyeg török, a bőrbútor – ha igaz -, ánglius, az üvegcsecsebecse velencei. Egynémely szekrényt és könyvállványt kétség nélkül asztalos hazámfiai csináltak, de a furnér brazíliai, ha nem egyéb. Egyszóval, ha körülnézek itten, az a vége, hogy nem látok semmi magyar jószágot, csak Badár Balázs mezőtúri fazekasmester uramnak ezt a négy cseréptálát, meg azt az egynéhány régi magyar könyvet.

Haj, a Mária Terézia királyunk előtt való időben még magyar kéz vetette, magyar kéz nyűtte, tilolta és gerebenezte azt a kendert, amelyből magyar kéz fonta-szőtte azt a vásznat, amelyiknek a rongyából magyar papirosmalom gyártotta az én ócska könyveim papirosát. Ami pedig a kötést illeti: magyar kutya, magyar pecér, magyar tabak, magyar kompaktor – ez a pragmatikai rend. Hogy a könyveket magyarok írták és nyomtatták is, az már mellékes.

Ez bizony meglehetős kevés magyarság ebben a hétszögletű barlangban.

De keresgéljünk csak tovább. Imhol egy csomó magyar, sőt budapesti ánzikc. Ezek már csak nem idegenek! Vagy annyira volnánk, hogy még egy-egy ánzikcot se tudnánk gyártani a magunk emberségéből?

Nézem az elsőt. Ganz Antal, Budapest. Ez van ráírva. Tehát Ganz Antal a kiadó, Budapesten. Ganz Antal eszik belőle kenyeret, Budapesten. Isten éltesse, váljék egészségére. Csakhogy a dologban van egy kis hiba. Csöpp, a mákszemnél is csöppebb. De mégis hiba. Az ánzikc ugyanis a Vígszínházat ábrázolja s az van fölébe nyomtatva: A Bazilika – Die Basilika.

Ez a dolog két erős tagadásra indítja az embert. Az egyik az, hogy Ganz Antal úr nem budapesti ember, mert azt még a budapesti gyermekek is tudják, hogy melyik épület a Vígszínház és melyik a bazilika. A másik az, hogy Ganz Antal úr nem tartozik Európa keresztény művészetének legalaposabb ismerői közé, mert ha azok közé tartoznék, mégis csak különbséget tudna valahogyan tenni a színház és a templom között. Esküszöm, hogy soha meg nem indítandó művészeti folyóiratom architektúrái részének vezetésére Ganz Antal urat csak a legvégsőbb esetben fogom felkérni.

Itt egy másik ánzikc: kiadója Edgár Schmidt, Drezda-Budapest. Egy város-e ez a kettő vagy nem: semmi lexikon nem tudja. Hát nem is feszegetem többet. Hanem a kékkel nyomtatott ánzikc felirata ez:

„Ferencz József ra Kpartés d kyrályi várpalota.”

De már erre azt mondom, hogy okos ember az az Edgár Schmidt, s alapos ismerője a magyar erkölcsöknek. Ha ez az Edgár Schmidt Abessziniában árulna valamit, hát okvetetlenül gondoskodnék róla, hogy annak a pakli dohánynak vagy annak a pálinkásüvegnek jó abessziniai nyelven legyen megszerkesztve a fölirata. Hiszen a maga érdeke. Először is azt akarja, hogy értsék, másodszor nem óhajtja maga ellen lázítani abessziniai írástudó vevőit azzal a cudar figyelmetlenségével, hogy még az az egynéhány szó is hibás. Mert Edgár Schmidt jól tudja, hogy az ilyesmin felháborodik az abessziniai. Vagyis nem kell neki az áru. Nem fizet. Edgár Schmidt ellenben jól tudja, hogy a magyar az ő nyelvének megcsúfolásával egy cseppet sem törődik és fizet. Bolond volna hát Edgár Schmidt, ha egy tízpfenniges bélyeget pazarolna arra a fölösleges izére, hogy ánzikcének magyarságát revideáltassa valami magyar emberrel. Minek? Minek, mikor a magyar úgyis fizet. S elvégre is az a fő, hogy fizessen.

Van itt továbbá egy egész ánzikc-sorozat. A világ összes postásait ábrázolja. Kiadta Stengel et Co., Dresden und Berlin. Hogy az ázsiai népeken kezdjem: az oláhországi postás remekül megborotvált, franciás kék egyenruhába bújt finom biciklista. A magyar postás ellenben a pusztán át vágtató, éhes farkasoktól űzött lovas betyár. S a magyar posta az ilyen gyűlöletes, hazug holmit mégis alázatos hűséggel szállítja, s még azt sem bánja, hogy arra a postkarte-ra nyolc nyelven jól van ráírva a mivolta, csak épp a magyar: „Levelszö-Lap”.

Mert mi türelmesek vagyunk. Nem bánt bennünket se a gonosz tudatlanság, se a nyílt csúfolódás és rosszakarat. Zsidó-fokra és Neu-Jerusalembe címezett levelek kézbe kerülnek. Haj, kötelez bennünket a berni vagy hová való szerződés. S ha azt mernők mondani, hogy szemtelenségeket mégsem tűrünk, hát megharagudnának ránk Bécsben. S az nagy baj.

 

Pesti Hírlap, 1901.

 

Manapság:

 

 

 

 

Erzsébet királyné utolsó látogatása Budapesten

Erzsébet királyné utolsó látogatása Budapesten

 

Érdekes kép készült Koller tanár utódai (Forché és Gálfy) fényképészek budapesti műtermében, mely azt a jelenetet tünteti fel, amint a boldogult Erzsébet királyné felséges férjével legutoljára elutazik Budapestről, hogy fájdalom, oda többé vissza ne térjen. E jelenet megörökítésének eszméje Ferenczy Ida úrnőtől származott, ki a kép elkészítésénél is több ízben részletes utasítást és tanácsot adott, e kép létrehozásával is a boldogult királyné iránt érzett mély kegyeletének és hálájának kívánván újabb jelét adni.

A kép, mely a királyi fogatot a Nyugati pályaudvar közelében tünteti föl, nem fényképfölvétel után készült, hanem különböző képekből van összeállítva. A boldogult királynéról ugyanis élete utolsó éveiből fényképi felvételek egyáltalában nincsenek, tehát ezen a képen látható arcmása régebbi képei s emlékezet után van megalkotva, de ruházata teljesen az, amelyben bennünket utoljára elhagyott, ugyanaz a hajviselet is, valamint a kezében levő legyező. S mindez a legnagyobb gondossággal, legpontosabb részletességgel van földolgozva a képen. És hogy az egész teljesen korhű legyen, a kocsit, a bakon ülő kocsissal és udvari szolgával, s az akkor használatban volt lovakkal együtt, mind lefényképezték. Az így nyert részletek fölhasználásával készült a platinotyp kép, melynek másolatát itt közöljük.

Őfelsége, midőn a képet f. évi márciusban a budai királyi palotában megtekintette, teljesen hűnek nyilvánította azt és megelégedésének adott kifejezést a munka sikerülte fölött. Szintén meglepőnek találta s dicsérettel halmozta el Mária Valéria főhercegasszony is, akinek az eredeti kép most birtokában van.

 

Vasárnapi Újság, 1900.

Pest, Kígyó tér, Hans Götzinger festménye

Pest, Kígyó tér, Hans Götzinger festménye, 1910k.

 

A miniszterelnök balesete. Kicsibe múlt, hogy ma délelőtt komoly baj nem érte Szápáry miniszterelnököt. Szemtanúk így beszélik el az esetet: A miniszterelnök Koronaherceg utcai házából hajtatott ki fogatán, hogy az Országgyűlésbe menjen. A ház kapuja mellett egy nagy homokszállító szekér állott s ettől az arra hajtó kocsisok nem láthatták a kirobogó fogatot. Így történt, hogy mikor a miniszterelnök fogata a kapubolt alól kiérve a Kígyó tér felé akart fordulni, társaskocsiktól egész szokatlan hirtelenséggel oldalának jött egy omnibusz, mely a Bécsi utca felé tartott. A miniszterelnök kocsisa vagy nem kiáltott, vagy pedig az omnibuszosnak járt máshol az esze s nem hallotta a kiáltást, szóval az omnibusz teljes erővel nekivágott a hintó oldalának. A kiálló rúd egyenesen a miniszterelnök fejének szögeződött s nekimegy, ha Szápáry gróf az utolsó pillanatban vissza nem kapja a fejét, az omnibuszos pedig teljes erővel a gyeplőszárba kapva vissza nem hőkölteti a lovakat. Így azonban elmúlt az összeütközés komolyabb baj nélkül s a miniszterelnök kocsisa egyet fordulva, nem a választott utón, hanem a Szervita tér felé kerülve hajtatott az Országházhoz.
Budapesti Hírlap, 1890.

 

Macskakiállítás Budapesten. A macskákat védő és tenyésztő müncheni egyesület macskakiállítást rendezett Budapesten. Az ember nem is hinné, milyen érdeklődés közt nyílt meg az első macskakiállítás Budapesten, a Kígyó téri királyi bérházban, december 4-én. Hosszú ketrecsorban vannak elhelyezve a különféle macskafajok legszebb példányai, színek, fajok szerint csoportosítva. Szépek a magyar kiállítók házimacskái, de a kiállítás legtöbb és legszebb példánya Bajorországból való. Különös példányok a Mann-szigetéről való kötélfarkú macskák, a máltai macskák, a kékszemű, süket angóramacskák és az ázsiai két- vagy háromszínű angórák. A kiállítás egyik érdekessége a sötétszürke algíri macska, a müncheni Bumzerl, mely a londoni nagydíj nyertese. Dodó, egy vörösbarna, csodálatosan kifejlett példány a párisi kiállításon ötezer frankos díjat nyert. A kiállítás szeniora egy harminckét éves vörösbarna angóra, most is nagyon élénk. A sziámi király palotájának macskáiból is van néhány kékszemű, rövidszőrű példány. A hazai kiállítók macskái közül kiválnak Jakabffy Gizella állatkereskedő hófehér állatai és Gyula Mártonné kétszínű házimacskája. A kiállítást, mely e hónap kilencedikéig marad nyitva, Flesch József müncheni zoológus rendezte. A kiállított állatok ritkább példányai nagy összegre vannak biztosítva egy párisi társaságnál.
1902. Vasárnapi Újság